Jelenlegi hely

Bethesda

A nap, amikor a Bethesda elrontotta a Doomot

Fórum:

Vannak bizonyos dolgok a világon, amiket olyan egyszerű elkészíteni, hogy nyugodtan kijelenthetjük: lehetetlen elrontani őket. Ilyen például a rántott hús, a tejberizs, az AC/DC összes lemeze, na és persze a Doom portolása bármire. Az id Software klasszikusának faék egyszerűségű forráskódja már több mint 20 éve velünk van, a rajongók gondos munkájának köszönhetően a játék így szinte mindenen elindul: telefonon, számológépen, ATM-en, valószínűleg még a szó szerinti kenyérpirító sem gördíthet elé akadályt. Mégis hogyan lehet rosszul elvégezni egy olyan melót, amit mások már számtalanszor sikeresen oldottak meg? Máris kapcsoljuk a Bethesdát a válaszért.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=DJq_gDt2TyI
Nagyban dübörög ugyanis a QuakeCon, aminek alkalmából a csillagszemű™ Todd Howarddal fémjelzett cég bejelentette: PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre költözik a Doom első három része, de annyira, hogy az egyes játékok már tölthetőek is. A hír hallatán nagy boldogság támadt a konzolosok (sötét) lelkében, gyorsan a kasszákhoz is járultak... aztán valami eltörött. Egy furcsa üzenet ütötte fel a fejét a játékosok képernyőin, egy démoni üzenet, amire nem volt még példa a Doom-portok történetében:
 

Még sosem volt ennyire találó helyen az a két halálfej

Igen, az első két rész internetkapcsolatot és Bethesda.net regisztrációt igényel, még a Nintendo hordozható konzolján, a Switchcsen is. Hosszas gondolkodás után sem értem, hogy miért volt erre szükség, hiszen a játékokban nincs semmiféle online funkció, a multiplayer játékmódok mindössze splitscreen formában érhetők el. Elvileg csak az első bejelentkezéshez kell az internet, de a gyakorlatban ez sem működik megfelelően, mivel a rendszer hajlamos színes üzenetek formájában panaszkodni a megszakadt kapcsolatról. Néhányaknak online kapcsolat mellett sem jön össze a login, mivel ne feledjük: a Bethesda híresen instabil szerverei felelnek a Bethesda.netért is.

Kontent terén sem valami jó a helyzet, ami az első két játékot illeti: a Doom 2-ből hiányzik az Xbox 360-on, PS3-on és a Doom 3 BFG Edition részeként is elérhető No Rest for the Living epizód, valamint a Final Doom két kampánya is, így extraként mindössze az Ultimate Doom negyedik epizódjára és a második rész Master Levels című kiegészítőjére számíthatunk.

Hatalmas tapsot a Bethesdának ezért a fantasztikus teljesítményért, ez majdnem olyan jó, mint amikor az Ubisoft elcseszte a Tetrist.


ÁPDÉT: Kiderültek egyéb érdekességek is a porttal kapcsolatban, amik (micsoda meglepetés) szintén nem tüntetik fel túl jó színben a portékát.

Ismét a Doom 3 BFG Editionből ismerős cenzúrázott verziókat kaptuk meg a klasszikus játékokból, így az eredeti tartalom apróbb módosításokon ment keresztül. A felkapkodható egészségügyi csomagokon nincs ott az ismerős vörös kereszt, a Doom 2-ből pedig az összes nácikra történő utalás eltávolításra került. Utóbbi a játék két, a Wolfenstein 3-D-ből átemelt titkos pályáját érinti: a cenzúrázott változatban Doomguy nácik helyett sima zombikkal csap össze, a pályákról pedig eltűnt az összes horogkereszt és Hitler-portré. Sajnos ezeket nem helyettesítették új textúrákkal, ami jelentősen megnehezíti a titkos helyek felderítését.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=1snCRIl16ks
Emellett az új portokban a zene is lassabb tempóban duruzsol valamiért (wow), de a puristák annak sem fognak örülni, hogy az első két rész küllemben sem hasonlít teljesen a PC-s eredetikre.

Bethesda E3 sajtókonferencia 2019

Fórum:

Egy óra múlva, éjjel 2:00-kor indul a Bethesda show-ja. Nézhető Twitch-en, vagy az alábbi YouTube linken:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=c9B5qhzKyhg&t=6379

- A The Elder Scrolls: Blades él és virul, és ősszel jön Nintendo Switch-re is.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=wev_raLJ6PM

- A Fallout 76 kap egy ingyenes frissítést, melynek Wastelanders a címe, és "alapjaiban változtatja meg a játékot". Talán arra utalnak ezzel, hogy visszatérnek az NPC-k.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=R2XdwS4lcZM

Ha ez nem lenne elég Nuclear Winter címmel jön egy Battle Royale mód is a játékhoz.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=a4NbPbkNUbc

- Mikami Sindzsi a színpadon. Társával együtt tört angolsággal konferálják fel a Tango új játékát, ami nem más, mint a GhostWire: Tokyo.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=9qrXLQqHkJk

- Ismét egy kis TES, most az Online. Az Elsweyr mától elérhető, utána még felvázolták a következő mérföldköveket is.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Mo50aybqlak

- Commander Keen! De csak mobilos cím...

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=FtQjGPfkEe8

- TES volt már? Ja, kettő is. De nem a kártyajáték. Nesztek!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=RlKDNzwYoSE

- RAGE 2. Mentsük, ami menthető!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=IzEFv4CyXQA

- Lassan kifogynak a címek. A végére maradtak az izgalmasabbak. Most jön a Wolfenstein, abból is a Youngblood kap most hangsúlyt.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=O6K_ZzMWTTo

- Na, az Arkane mutat valami újat. A Deathloop egy olyan őrült helyre vezet minket, ahol két fejvadász egymásra vadászik idétlen időkig.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=MXv5IDp8y74

- Mi ez? Az Orion egy szoftver platform az idtől, ami állítólag minden játék-streaming teljesítményét turbózni tudja.

rwurl=https://youtu.be/c9B5qhzKyhg?t=9638

- Mi maradt a végére? Hát a Doom Eternal, ami november 22-én fog megjelenni. A gyűjtői kiadás egy hordható sisakkal fog érkezni.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=2HOClc6Svg4

Lesz benne új multiplayer mód is. A Battlemode 1 slayer vs 2 démon felállásban utazik.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=BbIBsrnkOf0

A júliusi DoomQuakeConon lehet majd többet is nézni. Ennek a show-nak viszont ezennel vége.

Free-to-play lett a Quake Champions

Fórum:

Az idei QuakeCon nemcsak a Doom Eternal állat leejtő és gerincet kitépő bemutatója miatt lesz emlékezetes: tegnap az id Software másik FPS-godzillája, a Quake Champions is nagyot lépett előre az egyedfejlődésben.

A mindig is free-to-playnek tervezett játékot eddig csak fizetős Early Accessben játszhattuk egyfajta bétatesztként, és bár a végleges verzió még mindig várat magára, a fizetősség már a múlté. Az arénalövöldék alfája és omegája így már mindenki számára ingyenesen érhető el, a free-to-play lét miatt persze néhány limitációval: aki nem fizet, csak egy bajnokot kap, a 1v1 mókában nem vehet részt (ahhoz minimum három karakter kell ugyanis) és custom game-et sem indíthat.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=OmQJmifneCU
Ízléstől függően akár erősnek is érezhetjük ezeket a korlátozásokat, de megijedni azért nem kell, mivel az üzleti modell elég baráti. Ha nem rendelkezünk valamely karakterrel, akkor őt kétféle pénznemmel, a legkönnyebben hozzáférhető favorrel vagy prémium dohánnyal, platinummal tudjuk megvenni (favorből persze jó sok kell, konkrétan 250 000-et kóstál egy hős). Bajnokot kis szerencsével találhatunk loot boxokban is, és aki ráérez a játék izére, az egy-két tucat óra alatt nagy eséllyel fog is. Ha nem szeretnél farmolgatással és ládanyitogatással vesződni, akkor sem kell mélyen a zsebedbe nyúlnod: a 30 eurós Champions Pack az összes jelenlegi és jövőbeli hőshöz korlátlan hozzáférést enged, ráadásul a csomag gyakran kap kisebb-nagyobb leárazást is.

Alapvetően tehát minden szép és jó, de az előrehozott free-to-play löncs azért felvet bennem néhány kérdést. Jó látni, hogy a Bethesda bízik a játék sikerében, amire annak minősége is mindenképpen rászolgál, de akadnak gyermekbetegségek és hiányzó fícsörök. A netkód néha még mindig nagyokat tud röccenni, a Quake 3-ból megszokott, klasszikus capture the flag játékmód hiányzik, ahogyan a gore-rendszer is, az új játékosok pedig komoly gondban érezhetik magukat amiatt, hogy a Quake Live-ban még mindig sokkal jobb oktatómód van. Manapság nehéz lesz úgy bővebb közönséget találni a Quake-nek, hogy még a strafe jumpingot és a metajáték alapjait sem magyarázza el a program a zöldfülűeknek.

Szerencsére a Youtube azért segít, szóval most helyzeti előnyhöz juttatom az RW közönségét, és szépen belinkelem Michael Markie kiváló tréningvideóit:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=M5tcqZVOcd0
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Cc3CxZKrtag
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=lJyVfa2N4eo
Na, most, hogy már mindenki tud Quake-ezni, irány az aréna!

Bemutatták a Doom Eternalt

Fórum:

Tegnap óta megy a QuakeCon, ma pedig az ilyenkor szokásos keynote-ot is megejtette az id Software és a Bethesda. Ennek keretében jött el végre a nagy esemény, a Doom Eternal játékmenetének leleplezése. Nincsenek szavak, csak padlón koppanó állak:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=CGq8Ee2gOe4
Atyaég, mi van itt!!!!??? Ha a Call of Duty jelmondata „boots on the ground”, akkor a Doom Eternalé minden bizonnyal „LET THE BODIES HIT THE FUCKING FLOOR!” lesz. Az engem kicsit a Duke Nukem 3D rozzantabb helyszíneire emlékeztető földi Pokol lenyűgözően fest, a játékot hajtó id Tech 7 egyértelműen hozza az id Software-től megszokott vizuális orgazmust. Nehezen tudom egyelőre elképzelni, hogyan fog ez 60 fps-sel futni az évről évre öregebb konzolokon, de a dallasi cégtől szinte már el is várom a technikai bravúrokat, szóval nem aggódom az eredményért.

A játékmenet tempója szokás szerint minden eddiginél gyorsabbnak és brutálisabbnak ígérkezik, köszönhetően Doom guy-nak, aki játékról játékra egyre nagyobb állat lesz. Emberünk mozgáskultúrája kibővült, aminek köszönhetően szteroiddal pumpált Super Marioként ugrálhatjuk-mászhatjuk-lengedezhetjük át a pályákat, a super shotgun pedig kapott egy grappling hookot, így pillanatok alatt az ellen arcába mászhatunk. A glory killeket egy ügyes, karra szerelhető penge teszi gyorsabbá, de ha ez sem lenne elég, akkor a Doom guy vállán hordott gránátvető és lángszóró minden bizonnyal mosolyt csal majd arcunkra.

A további fícsöröket illetően Marty Stratton, a játék rendezője a bemutatót követő panelbeszélgetésen elárulta, hogy a SnapMapet ezúttal elfelejthetjük, helyette masszívabb kampányt és megjelenés utáni szingli DLC-t kap majd a csomag. A 2016-os epizódban kétes sikernek örvendő multiplayer visszatér, de úgy tűnik, hogy ezúttal nem külső stúdió dolgozik ezen a komponensen, hanem az id lányai kalapálják azt házon belül.

Őszintén szólva nagyon régóta nem éreztem már magamat ennyire izgatottnak egy játék bemutatójától, fantasztikusnak tűnik a cucc. Megjelenési dátum sajnos még nincs, de annyit már tudunk, hogy PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen élvezhetjük majd a Doom Eternalt. RIP AND TEAR!

Thx, Reaper!

E3: Nagy az FPS-láz a Bethesdánál

Fórum:



Nem lehet azt mondani a Bethesdára, hogy nem hinnének az FPS-műfajban: az E3-mak történetében talán még sosem volt olyan cég, ami ilyen sok címet jelentett volna be egyszerre ugyanabban a zsánerben. Azt majd a vásárlók, na meg az utókor eldönti majd, túlzás-e ez, mi most inkább a kontentre fókuszálunk, szóval nézzük is az E3-mas FPS-szeánsz résztvevőit!

Elsőnek itt van mindjárt a RAGE 2, amiről kisebb-nagyobb meglepődésre néhány hete rántotta le a leplet a kiadó, most viszont egy ütős – és persze lilában gazdag – játékmenet-videó is jött belőle.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ElUxRbCdlRE
Ez bizony brutálisan jó cuccnak tűnik: az első részben látottnál sokkal simább és szabadabb lesz a váltás az FPS-akció és a vezetgetés között, de megmaradtak az onnan ismerős kütyük, a korábbi defibrillátort pedig érdekesebb aktív képességek váltották fel. Szép, dinamikus így az akció, láthatóan ellenféltípusból sem lesz hiány, sőt, a színvilág megkutyulásával még azt is sikerült elérnie az Avalanche és az id Software jómunkásembereinek, hogy egyedinek és punkosabbnak hasson ez a poszt-apokalipszis. Tisztes teljesítmény a Fallout kiadójától a nagy posztapóka-dömping kellős közepén, azt hiszem, a Gearboxnak lesz mit felkötnie a Borderlands 3-mal.

Csak egy dolog miatt aggódom: Andrew W.K. I Get Wet című – egyébként kifejezetten szórakoztató zenékkel megáldott – albumából sikerült három számot is ellőni az eddigi előzetesekben, így már csak kilencből lehet válogatni a továbbiakra. Ezek közül témájuk miatt én az I Love NYC-t, a She is Beautifult és a Girls Own Love-ot is kilőném, tehát marad hat... mi lesz így a marketinggel?

Na de bejelentettek nekünk egy új Wolfensteint is Youngblood címmel. Ebből még csak tízer van, de már egy perc alapján is egyértelmű, hogy co-op mókáról lesz szó.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=p25P-IDMY0Q
A Youngblood 1980-ban, 19 évvel a New Colossus forradalma után veszi fel a történet fonalát, de nem kell megijedni, náciből bőven lesz még akkor is. Úgy tűnik, hogy BJ és Anya első lányának születése után tovább bővült a Blazkowicz-család, a vér pedig nem válik vizzé, szóval a csajok röpke két évtized alatt nem bulizósfiatalokká, hanem zsidó erőpáncélba bújtatott, kőkemény náciirtó Wonder Womanekké cseperedtek. Szerintem poén a BJ-mentes Wolf ötlete, és a kétjátékos co-op is kellemes opciókkal kecsegtet a pályadesignt illetően. Talán ezúttal nem olcsó, több órásra duzzasztott horde mode-ot kapunk.

Viszonylagos sikertelensége ellenére holdkóros DLC-t kapott a Prey, ami igazán örömteli fejlemény a System Shock-rendszerű játékok kedvelőinek. Ezen kívül nem sok újdonságot lehet elmondani a cuccról, szóval a lényegre hagyatkozom: még több lett a Preyből, és már meg is jelent, szóval húzzál játszani!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ySVBHI2OeAg
Kötelező jelleggel képviseltette magát a rendezvényen a Quake Champions is, amit illetően szintén csak az esszenciális új infót érdemes megjegyezni: szuperingyenesen játszható a játék június 10-től 17-ig, az akció ideje alatt csatlakozók pedig annak lejártát követően is maradhatnak fraggelni. Mindegy, hogy Steamen vagy a Bethesda Launcheren kezd bele az ember (dehogy mindegy: csakasztím), szóval hajrá, érdemes kipróbálni a klasszikus aréna FPS aktuális felvonását.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Paw5oUipc6c
A legjobbat a végére hagytam, hogy legalább idáig el kelljen scrolloznod: DOOM Eternal címmel jön az új DÚÚÚÚÚÚÚM! A tízer remekül idézi meg a 2016-os játék shotgunos felütését, a pokolbéli Föld megvalósítása vizuálisan zseniális, Mick Gordon pedig stabilan tolja alatta az elektronikus-metálos, hangfalrobbantó-mellszőrzetnövesztő E1M1-t... abszolút nem kell más a boldogsághoz.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=_oVwrpfo_QA
Rövidsége ellenére igazán van mit néznie a tréleren annak, aki ismeri a közvetlen előzményeket. Az ellenfeleket illetően úgy tűnik, visszatér az itt valamiért nagyon erősen a Serious Sam Biomechjére emlékeztető Arachnotron, végre ismét farkasszemet nézhetünk a Doom 2-ben borzasztóan idegesítő Arch-vile-okkal is, a 2016-ban már látott küblicicák pedig izmosodtak egy kicsit. Persze Doom guy-t ez egy percig sem érdekli, szóval a Preator Suitot hátrahagyva ezúttal szellősebb – és klasszikusabb – armorban küldi vissza őket a túlvilági túlvilágra. Szerencsére a QuakeConon már játékmenetet is láthatunk majd, az meg nincs olyan messze. 

Ennyit a Bethesda féle FPSE3-ról, a megjelenési dátumok kiderüléséig tartalékoljátok a tesztoszteront!

Bethesda E3 2018 sajtókonferencia

Fórum:

FRISSÍTVE! 
Alább már az előadás felvétele látható, a Bethesda YouTube-csatornáján pedig megtekinthetők a bemutatott videók.
 
 
Magyar idő szerint hétfőn, hajnali 3:30-kor kezdődik a Bethesda E3-as sajtótájékoztatója. A Rage 2-nek és a Fallout 76-nak biztos helye van a napirendben. Hogy ezek mellett mi lesz még, az jó kérdés. Egy kis Quake, némi Wolfenstein, talán valami Doom? PreyDishonored és The Evil Within? Valami új? Ja, igen, és ne feledjük a The Elder Scrolls Online legújabb kiegészítőjét!

Az adást a Bethesda Twitch csatornáján, illetve a YouTube-on követhetitek, ha nem alszotok éppen mélyen.

Bejelentették a Fallout 76-ot

Fórum:

Egy napnyi twitches tízelgetés és Fallout-baba altatás után a Bethesda bejelentett egy új Falloutot, hejehuj és húha! Előzetes is akad már, bár a srácok ezúttal sem erőltették meg magukat, ismét csak az első játék intrójának mára már kissé fáradt utánérzésére futotta (egy közeli pontról folyamatosan távolodik a kamera, miközben lágy retrózene szól a háttérben... ismerős?):

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-ye84Zrqndo
Hivatalos információból több nem is jutott a bejelentésre, szóval egyelőre csak a sóderbánya teszi lehetővé azt, hogy három mondatnál hosszabb legyen ez a cikk. Az könnyedén kikövetkeztethető a tízerből, hogy ezúttal a 76-os óvóhelyet és annak környékét fogjuk majd felfedezgetni, ami a mendemondák és a háttérban hallható nóta szerint Nyugat-Virginiát jelenti. Maga az óvóhely különösebb meglepetésekkel egyébként nem kecsegtet, mivel a Fallout lore szerint ez egyike volt annak a 17 kontrollközösségnek, ahol nem zajlottak őrült kísérletek. A Fallout 3 egyik terminálja a Vault 76-ot helyileg valahova Washington, D.C környékére lövi be, míg megnyíltának dátuma 20 évvel az apokalipszis utánra esedékes. A trélerben látható „reclamation day” felirat elképzelhető, hogy erre az időpontra utal, a Fallout világégésének ideje pedig 2077 októbere, szóval legkorábban 2097-ben játszódhat a Fallout 76. A „prequelségre” utalhat az is, hogy a videó végén főhősünk (?) láthatóan egy régebbi Pip-Boy modellt csatol karjára (talán a 2000-eset?).

A fentiek többsége a fellelhető információk és a korábbi epizódokban található utalások alapján reálisnak tűnik, a játékmenetről viszont már tényleg csak annyit tudunk, amennyit egy 1-es intelligenciájú karakter felfog az őt körülvevő világból... hát őőő, nem sokat. A leakekben akad minden online játéktól Rust-szerű túlélősdiig, egy újabb suttogó jómunkásember viszont már valami co-op / RPG szupermutánst vizionál, szóval én mindenkinek a saját ízlésére bízom, mit hisz el ezekből.

Az E3-on minden bizonnyal többet is elárulnak majd a játékról Todd Howardék, de nagyon úgy tűnik, hogy a tradicionális RPG-t a Fallout 4 után ismét elfelejthetjük. Őszintén szólva én egyáltalán nem vagyok az ellensége egy jó kis spin-offnak, ilyen formában viszont leginkább egy old school izometrikus RPG-nek, vagy egy XCOM-szerű, körökre osztott taktikai lövöldének örülnék... tudod, Todd, valami olyannak, ami passzol is a frencsájszhoz.

Azért reméljük, hogy a Fallout nem jut egy new renói prostituált – vagy „tutajos” – sorsára.

FRISSÜLT: Érkezik a RAGE 2

Fórum:

ÁPDÉT 2: Tim Willits, az id Software vezetője adott egy rövidke interjút a német GameStarnak, amiből néhány érdekesség kiderül a játékkal kapcsolatban.

A fejlesztést illetően a stúdiófőnök elárulta, hogy elsősorban az Avalanche Studios kezében van a játék (nagyobb csapatuk is nekik van), de az id sem csak szimpla kézivezérlést végez, hanem komolyan érdekelt a hozzájuk méltó FPS játékmenet kialakításában. Ennek megfelelően a fegyvereket és a mozgást illetően erősen doomos lesz az élmény (még a 2016-os epizódban megismert double jump is visszatér), a nyílt világ kidolgozásában – és remélhetőleg a járműves akció megfaragásában – viszont szabad kezet kapott az Avalanche. Ideális munkamegosztás.
 

A RAGE 2 üzleti modelljét illetően a szakember a loot boxokat elveti, a manapság divatos games-as-a-service megoldástól (~ a közönség érdeklődésének minél hosszabb fenntartására kitalált mikrotranzakciós szisztéma) azonban nem zárkózik el, és ez valamilyen formában fel is fogja ütni a fejét a kész programban. Hogy pontosan mi a stájsz ezzel kapcsolatban, arra csak a 2019-es megjelenéshez közelebb derül majd fény. (GameStar)

Jött egy kellemes adag screenshot is:
 

ÁPDÉT: Megjött a gémpléj videó!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=0rQMytyBFeA
Az eredeti cikk:

Kisebb meglepetésre folytatást kap a RAGE, az id Software 2011-ben megjelent, poszt-apokaliptikus témájú FPS-e. Az első rész ugyan a kritikusok és a játékosok körében sem aratott osztatlan sikert, de inkább tűnt befejezetlen, mint elhibázott programnak, így egyáltalán nem hamvába holt ötlet egy újabb próbálkozás.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=M7eXH25_KC0
A Bethesda ígérete szerint a RAGE 2 jóval nyitottabb lesz az első résznél, ami nem feltétlenül baj az Elder Scrolls és a Fallout kiadójától, de azért remélem, nem megyünk el teljesen Far Cry / Borderlands irányba. A RAGE pont attól tudott egyedi lenni, hogy a kisebb, felfedezősebb hubokat jól váltogatta a lineárisabb, Doomot és Wolfensteint idéző FPS akcióval, szóval veszteségnek érezném, ha a folytatás ezt elfelejtené. Na mindegy, nem állok neki máris aggódni, mivel az előbbi információcseppet leszámítva semmit sem tudunk még az Avalanche Studios - és azért valószínűleg valamilyen formában az id Software - játékáról.

Az első, információözönnel tarkított játékmenet-videó holnap esedékes, sztéj tyúnd!

Thx, nagi és Corey!

Quake Champions: Bemutatkozik a gore-rendszer

Fórum:

Amióta Quake a Quake, elvárás a rajongók részéről, hogy az erősebb fegyverekkel apró, paradicsomlében gazdag cafatokra robbanthassák az életükre törő csúnyaságokat. A még mindig early access kategóriás Quake Champions ezidáig nem kedvezett ennek a remek hobbinak, de a tunkolásra vágyók hamarosan végre megkapják, ami jár:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=8iVlI46W2yA
Hohó, micsoda Soldier of Fortune-t idéző mártogatás lesz itt, kérem szépen! A szimplán csak "gore system" névre keresztelt csonkolásmechanizmus látványban a Quake 3 hiperrealista vérpatakjaiból indul ki, de az apró elemekre bontható testrészeknek és a modern fizikának köszönhetően annál jóval változatosabb brutalitásra lesz képes. A darabolósdi milyenségét több tényező, így a fegyverek típusa, erőssége és a lövés ellenféltől való távolsága is befolyásolja majd, tehát például egy messziről leadott shotgun-találattól csak összcsuklik a delikvens, közvetlen közelről viszont már az "egyik lábam itt, a másik meg ott" közmondás érvényesül.

A gore-rendszer a játék következő frissítésével érkezik (sajnos pontos dátum még nincs), további részletekért pedig erre tessék:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=eYnzuYa7ZHM

Beszámoló: Wolfenstein II: The New Colossus

Fórum:

Talán nem túlzás azt állítani, hogy 2014 egyik legnagyobb meglepetése a Wolfenstein: The New Order volt, több szempontból is. Egyrészt a fejlesztőstúdió első játéka volt – a volt Starbreeze Studios-os fejlesztőktől ugyan számítani lehetett a korrekt minőségű munkára, ám a sikert a pedigré sosem garantálja. Plusz meglehetősen hányattatott előélete volt a szériának, ugyanis a 2009-es epizód, ami ráadásul már a második reboot volt, eléggé nagyot bukott – a kritikusok és a játékosok többsége is általában egy átlagos produktumként tekintett rá, az okkultista náci vonal már rókabőr szagú volt, és sokan gyűlölték a hatalmas, hubszerűen kialakított várost, amiből a sztori előre haladtával lehetett elcsatangolni az egyes missziókra.
 
Ezek után valóságos atomcsapásként hatott a New Order: nem elég, hogy az előző rész sztorijának elemeire építkeztek, még ugrottak is egyet az időben, hogy a játékos (és a főhős) egy nácik által uralt világban térjen magához, ahol az atombombát a Harmadik Birodalom dobta le New Yorkra, és fejlett technológiájának hála, már a csillagok meghódítása felé kacsingat a rezsim. A játék alá tolt dizájn, a néhol ironikus felhangok, egy kiváló, emberré kerekített Blazkowicz, a remek zene, az id Tech 5 lehetőségekhez mérten kiváló használata, együttesen végül egy olyan egyjátékos kampányt eredményezett, mely nemcsak visszarakta a térképre a frencsájzt, de egyenes utat biztosított a további folytatásoknak.
 
 
Megmutassam a… gyermekjáték-kollekciómat?
 
A játékmenet gyakorlatilag az előző részben lefektetett alapokat követi, de persze vannak változások. A főhadiszállásunk ezúttal a náci hadigépezet meglovasított ékköve, egy hatalmas tengeralattjáró, melynek bizonyos részei le vannak zárva, és csak a sztori előre haladásával nyílnak meg, ahogy költöznek be új emberek/cserélődik a legénység. Lesz rajta egy sztorimisszió is, de egyéb tevékenységeink miatt is hangsúlyos a helyszín.
 
 
Összesen hat mellékküldetést érhetünk el rajta, melyek közül három triviális, míg három a játékmenetet erősen befolyásoló szerkentyűkhöz (contraption) kapcsolódik. A játék felétől elérhetővé váló eszközök közül az első egy páncélszerűség, amivel alapvetően falakat törhetünk át, dobozokat törhetünk szét, vagy nekifutva az ellenfeleknek, meg is ölhetjük őket. A gólyalábakkal addig elérhetetlen helyekre is eljuthatunk, az összehúzó szerkentyűvel pedig nagyon szűk helyeken mászhatunk keresztül. A fő képességek mellett van két másik előnye is a szerkezeteknek (pl. a páncél birtokában nem esünk el, ha a közelünkben felrobban valami), és egy negyediket pedig az előbb említett mellékküldetésekkel aktiválhatunk. Ezek a főhadiszállás egy addig lezárt részére visznek el, és érdemes is megcsinálni őket, mert a jutalom jelentős (páncélregeneráció, a túltöltött élet visszacsökkenésének elhagyása, hosszabb idő összeszűkült állapotban).
 
Perk is kapcsolódik a szerkentyűkhöz, melyek azok felvétele után válnak fejleszthetővé. Ha már itt tartunk: ezek a fejleszthető képességek egymástól teljesen függetlenek, és alapvetően az adott játékstílusunkra erősítenek rá. Minden perk öt szintet fejleszthető, és egyre erősebb bónuszt ad. Pl. ha duálfegyveres módban szeretjük irtani a nácikat, akkor bizonyos számú ellenfél e módon való megölése után, 20%-kal több muníciót vihetünk magunkkal, ami ötödik szinten már duplázza a kezdeti mennyiséget. Persze egy ilyen perk egy fegyvert forgatva is jól jön, így nem árt előre kinézni a nekünk kellőket, és azokat gyorsan felszintezve élvezni azok előnyeit a saját gyilkolási stílusunkkal.
 
 
Fontos még, hogy a sztori során egy ilyen szerkezetet kapunk csak, a továbbiakat az Überkommandant missziók során lehet összeszedni. Ezzel pedig el is érkeztünk a játék sztori utáni részéhez, a maximalista gyűjtögetők Mekkájához. A wolfos arany, meg egyéb biszbaszok gyűjtögetésének már hagyománya van, és itt sem kell csalódnia az erre vágyóknak. A felvehető olvasnivalók mellett (melyek egyébként jópofa adalékai a lore-nak), aranytárgyakat, hírességek kártyáit, koncepcióképeket, gyermekjátékokat (Max Hass részére), halálkártyákat, illetve lemezeket gyűjthetünk. Ezeket lehet a sztori alatt is felszedegetni, de mivel amúgy sem tudunk mindent összeszedni, érdemes a kampány lezárultával koncentrálni az összeszedésükre.
 
Található ugyanis egy haditérkép a főhadiszálláson, melyen plusz missziók érhetőek el. Ezek megnyitásához a sztoriban kell előre haladni (de annak végeztével is elérhetőek, sőt, az egyik csak akkor érhető el), és összeszedni az Enigma-kódokat. Utóbbiakat a náci tisztek dobják, mind a sztori, mind a mellékküldetések alatt. (A tiszteket amúgy már csak azért is megéri minél hamarabb eltenni láb alól, mert egyrészt riadót fújnak, másrészt halálukkor felfedik a térképen a gyűjthető cuccok helyét). Az Enigma-kódokat összegyűjtve a sztori második felétől elérhető dekódolóval tudjuk feltörni a magas rangú tisztek tartózkodási helyét. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a meghatározott darab kódot beadva a gépbe (listáról választunk egy tisztet a megadott kódszámért), előjön egy minijáték (egyszerű ábrapárosítás), amelyet megoldva a haditérképen mehetünk is levadászni az illetőt. Ezek a missziók a sztoritérképeken játszódnak, de általában azért van némi változás rajtuk (pl. nappal helyett éjszaka, ha volt tűz korábban, akkor mostanra kialudt, stb.). A leginkább átalakított talán B. J. családi otthona volt, aminél a sztori alatti napos, nyílt vidék ellenében, a mellékküldetés alatt éjszaka, ködben, falakkal körbekerített filmforgatási helyszínre térünk vissza. Plusz általában az ellenkező irányban kell végigmenni a térképeken. Ilyenkor már elérhető az összes gyűjthető cucc, ráadásul ha az Überkommandantokból összeszedhető összes halálkártyát begyűjtjük, kapunk egy plusz missziót, teljesen eredeti helyszínnel.
 
 
A főhadiszálláson található még pár időtöltési lehetőség trófeavadászoknak, pl. van egy lőtér, ahol a legjobb pontszámra lehet hajtani, illetve egy ’killhouse’, amiben egy akadályokkal megrakott terepen kell végigmenni, lelőve az ellenségtáblákat, és a legjobb időt futni (illetve a trófeához a második legjobbat).
 
Ami még a játékmenettel kapcsolatban kimaradt, az az, hogy a fegyverek ismét fejleszthetőek. A pályákon található upgrade kiteket kell magunkhoz venni, és három-három ponton javíthatjuk őket. Ez lehet hangtompító, távcső, sebzésnövelés, tárkapacitás-növelés, vagy gránátoknál plusz effekt (pl. elektromos kisülés robotok ellen). Ezeknek nem muszáj aktiválva lenniük, ha kell, ki is kapcsolhatjuk őket (a gépkarabély pl. távcsővel nem tud sorozatot leadni, így ha nem akarunk épp messzire lövöldözni, érdemes is levenni ilyenkor). Lesz továbbá egy fegyver, melyet a sztoriban az elején megejtett választás függvényében kapunk meg, a másik meg elérhetetlen lesz. Az egyik a lézerfegyver (mely ugyan leolvasztja a leolvasztható felületeket, de konkrét lyukat már nem vághatunk vele), a másik egy dízellel töltött, robbantható csomagocskákat lövöldöző stukker. Az alaparzenál mellett felvehető még négy, ideiglenesen hordozható fegyver a náci szuperkatonáktól, amikkel lassabban mozgunk, cserébe még effektívebbek tudnak lenni, ha nagyüzemű aprításra kerül a sor.
 
 
Grafika, hangok, bugok
 
Kezdjünk a legjobbal, ez a zene. Mick Gordon bábáskodott ezúttal is a muzsikák felett, amikből a konkrét játék alatt korrekt, ám nem túl kiemelkedő taktusok szólalnak meg (azért amikor tüzet fújó acélparipánkon lovaglunk, akkor a zene is rásegít az élményre :). Az extratávot viszont ezúttal is legyalogolta hűsünk, ugyanis a gyűjthető bakelitek esetében nem csak értelmetlen szemetet szedünk össze - fülbemászó, és mindenképp különleges élményt adó, igazi zenékkel ajándékozott meg minket a mester, melyeket az említett lemezekkel nyithatunk meg. Mindenképp jár érte az elismerés.
 
A grafikáért a legutóbbi Doomban debütált id Tech 6 felel, aminek következményeként az év egyik legdögösebb látványa kel életre monitorunkon – már ha újabb AMD-s VGA dohog a PC-nkben. Történt ugyanis, hogy a Tech 6 egy nagyobb ráncfelvarrást kapott a háttérben, az AMD pedig (látva a Vulkan API alatt látott teljesítménynövekedést a kártyáikon) beállított egy táska pénzzel a kiadóhoz, amik így együtt azt eredményezték, hogy egy középkategóriás AMD kártyán akár a legmagasabb minőségben lehet játszani 60+ FPS mellett. Viszont aki Nvidia-tulaj, annak meg fog gyűlni a baja a játékkal, a Steam-fórumot böngészve, se vége, se hossza az ilyen kártyát birtoklók sirámainak. Ehhez még hozzá lehet tenni azt is, hogy az OpenGL-támogatást kivették a motorból, így aki régebbi kártyával akarna próbálkozni alacsonyabb részletesség mellett, annak előbb be kell újítania egy új hardverbe.
 
 
Bugokkal egyébként én nem nagyon találkoztam. Az egyik az volt, hogy aszinkron compute mellett a grafika kimerevedett, míg a hangok mentek tovább, azt kikapcsolva ez megoldódott. A másik az volt, hogy néha a lelőtt ellenfelek belelógtak a tereptárgyakba/falakba. Ezen felül még azt hiszem New Orleans környékén volt olyan, hogy párszor kifagyott a játék (összesen talán kétszer), illetve a progiból való kilépéskor volt, hogy befagyott a játék, és feladatkezelőből kellett kilőni.
 
 
Terror Billy hazatér
 
A sztoriról nem akarok sokat elárulni, de azért annyit mindenképp megjegyeznék, hogy a játék felénél látható fordulat valószínűleg az év egyik legnagyobb meglepetése, én teljesen elképedve néztem, mikor megtörtént. Ez a közjáték egyébként elég sok dolgot megváltoztat – Blazko halni akaró, kivénhedt csatalóként viselkedik addig, aki a két gyerekét váró Anyától próbál távolodni érzelmileg. Utána viszont nincs megállás, maximális fokozatra kapcsol a forradalom. B. J. egyébként ezen epizód alatt ízig-vérig emberré válik, minden félelme, esendősége, múltjának pillanatai felszínre kerülnek, és talán ez az egyik legnagyobb erőssége a játéknak. Mellette pedig a többi karakter is hasonlóan kiválóra sikerült: Anya (akinek a végén van egy nagyon erős jelenete, azt is mindenképp látni kell, játéktörténeti pillanat), Horton, Fergus stb., mind emlékezetes lesz, köszönhetően a jól megírt dialógusoknak és a vérprofi szinkronoknak.
 
A játék elején egyébként újra le kell játszani az előző rész választásos pillanatát, amelynek hatása, hogy eltérő karakterek lesznek mellettünk, ezáltal pedig eltérő animációkat kapunk a sztori folyamán. Mindenképp dicséretes, így a DLC-kre várás közben gyakorlatilag mindenki újrázhatja a játékot, akár teljesen más stílusban (a lopakodás most is valós alternatíva a progiban).
 
Mindent összevetve, az idei év egyik legjobb játéka az új Wolfenstein, mely csak annyiban okozott meglepetést, hogy a készítők nem okoztak csalódást. Magas nehézség mellett kellően biztosít kihívást, a hozzám hasonló gyűjtögetők pedig akár egy végigjátszás alatt már bele tudnak tenni 40+ órát a játékba (az I am death incarnate! önmagában elég időrabló a rengeteg halál miatt). Ajánlani viszont egyelőre inkább csak AMD-s VGA-tulajoknak tudom, a többiek mindenképp várjanak még pár hetet. Viszont amint stabilizálódott a játék új driverek és patchek következtében, senki ne habozzon sokat, mert nagyon megéri a pénzét az alkotás.
 
9/10

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!