Jelenlegi hely

Bemutatták a Doom Eternalt

Utolsó bejegyzés

Bemutatták a Doom Eternalt
Tegnap óta megy a QuakeCon, ma pedig az ilyenkor szokásos keynote-ot is megejtette az id Software és a Bethesda. Ennek keretében jött el végre a nagy esemény, a Doom Eternal játékmenetének leleplezése. Nincsenek szavak, csak padlón koppanó állak:

DOOM Eternal – Official Gameplay Reveal Inditás gomb

DOOM Eternal – Official Gameplay Reveal (00:25:06)


Atyaég, mi van itt!!!!??? Ha a Call of Duty jelmondata „boots on the ground”, akkor a Doom Eternalé minden bizonnyal „LET THE BODIES HIT THE FUCKING FLOOR!” lesz. Az engem kicsit a Duke Nukem 3D rozzantabb helyszíneire emlékeztető földi Pokol lenyűgözően fest, a játékot hajtó id Tech 7 egyértelműen hozza az id Software-től megszokott vizuális orgazmust. Nehezen tudom egyelőre elképzelni, hogyan fog ez 60 fps-sel futni az évről évre öregebb konzolokon, de a dallasi cégtől szinte már el is várom a technikai bravúrokat, szóval nem aggódom az eredményért.

A játékmenet tempója szokás szerint minden eddiginél gyorsabbnak és brutálisabbnak ígérkezik, köszönhetően Doom guy-nak, aki játékról játékra egyre nagyobb állat lesz. Emberünk mozgáskultúrája kibővült, aminek köszönhetően szteroiddal pumpált Super Marioként ugrálhatjuk-mászhatjuk-lengedezhetjük át a pályákat, a super shotgun pedig kapott egy grappling hookot, így pillanatok alatt az ellen arcába mászhatunk. A glory killeket egy ügyes, karra szerelhető penge teszi gyorsabbá, de ha ez sem lenne elég, akkor a Doom guy vállán hordott gránátvető és lángszóró minden bizonnyal mosolyt csal majd arcunkra.

A további fícsöröket illetően Marty Stratton, a játék rendezője a bemutatót követő panelbeszélgetésen elárulta, hogy a SnapMapet ezúttal elfelejthetjük, helyette masszívabb kampányt és megjelenés utáni szingli DLC-t kap majd a csomag. A 2016-os epizódban kétes sikernek örvendő multiplayer visszatér, de úgy tűnik, hogy ezúttal nem külső stúdió dolgozik ezen a komponensen, hanem az id lányai kalapálják azt házon belül.

Őszintén szólva nagyon régóta nem éreztem már magamat ennyire izgatottnak egy játék bemutatójától, fantasztikusnak tűnik a cucc. Megjelenési dátum sajnos még nincs, de annyit már tudunk, hogy PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen élvezhetjük majd a Doom Eternalt. RIP AND TEAR!

Thx, Reaper!
Szerkesztette: Zaxx - 2018 aug 11


Ezek után nem tudom miért gondolják, hogy a készülő új Doom filmnek van bármiféle létjogosultsága. Bár ez már az előző Doomnál is igaz volt.

Choose your next words with excpetional care!


Délkelet-Ázsiában, az Andamán-tenger apró szigetein, félúton Mianmar és Thaiföld között él egy népcsoport, mokennek nevezik magukat (a külvilág meg vízi nomádnak, illetve tengeri cigánynak hívja őket a vándor életmódjuk miatt).


Most komolyan erre van még igény 2018-ban? Elhiszem, hogy anno amikor mi találkoztunk először FPS-el, akkor a Doom világa jó volt, de azóta óriási társadalmi változások (fejlődés?) következett be. Milyen beteg lelkivilágú ember akar ilyen környezetben játszani? Ki az aki engedné, hogy a gyereke ilyennel játsszon? Még mindig igény lenne erre a mértéktelen agresszióra? Csak hasonlítsuk össze a tegnapi RDR2-vel. Mennyivel több értéket képvisel utóbbi.



Én sem tudok ember módjára vezetni. A Carmageddont okolom.

"Amikor fényevest próbáltam 1 hónapig nem ettem szilárd táplálékot."



A régi régi Doom idejében is volt ezer másik játék ami több értéket képviselt. Annó ugyanúgy ment ez a "milyen beteg lelkivilágú ember akar ilyen környzeteben játszani?" hülyeség. A különbség az, hogy most te vagy az a "felnőtt" társadalmilag kifejlődött ember aki próbálja lenézni az ilyen dolgokat élvező embereket (aki 15 éve még te voltál).



Én néztem ezt a videót és egyszerűen ásítoztam, hogy komolyan ez lenne valakinek a szórakozás manapság. Különösen nem értem, hogy rutinos gamereknek mégis mi a tökömet tud ez nyújtani a több száz játék után? Annyi szórakoztató faktor van benne, mint kimenni az utcára és kutyagumival dobálózni.



Max neked. Te komoly felnőtt ember lettél akit egy ilyen szórakoztató játék már ásítozásra késztet. Néhányunk még nem tart ott úgyhogy... Nos, ez van. Most ezt nem baszogatásnak szánom csak már sokadik ilyen kommented látom játékokkal kapcsolatban. Engedd el inkább és ne legyél zsémbes felnőtt öregember aki csak beszólogat a hanyatló fiatalságnak.



De nem az van, hogy kinőttem volna a játékokból, hiszen egy Bioshock, egy Assassin's Creed vagy a Red Dead Redemption, GTA, Battlefield stb. ugyanúgy leköt engem is. De ez tényleg egy kőegyszerű valami, ami egyedül a brutalitásával tudott kiváltani a közönségből is reakciót.



Én is egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy vonogatom a szemöldökömet, amikor itt írják, hogy ebben meg abba az új indie cuccba beleraktam 60, meg 120 órát, én meg arra gondolok: Ember! Már felnőtt vagy! Ennyire értéktelen az élteted, hogy az idődet képes vagy erre kidobni, mint valami gyerek?? Azért azt mondom, ez nem ugyanaz, mint virtuálisan fürdőszobát burkolni. Nagyon szép, smooth gyakás az egész játékmenet. Élvezet volt az előző résszel is játszani. Azt a 8-10 órát nem sajnálom az életemből.

"Amikor fényevest próbáltam 1 hónapig nem ettem szilárd táplálékot."



Én meg azt mondom, hogy te pazarlod az idődet századszor ugyanarra az Assassinsra, csak más textura pakkal, a túl hosszú GTA-ra, vagy tucatfos hangulatú Battlefieldre (és itt most csak a szingliről beszélek, multinak közelébe sem szagoltam vele)

"Amikor fényevest próbáltam 1 hónapig nem ettem szilárd táplálékot."



Arra céloztam, hogy az ilyen játékokból nőttél ki. Nekem a Doom kurva nagy pozitív csalódás volt 2 éve és ez az új dolgokkal csak rátesz még pár lapáttal arra az élményre. Lehet puritán, lehet csak erőszakos, de látszólag többet fognak sztorizgatni is most.

Én se tudom megérteni miért Robloxoznak kurva sokan, vagy hogy tudnak emberek napi 7-8 órát Fortniteozni vagy mit élvez bárki a League of Legendsen (1 kibaszott mapon játszanak kizárólag megállás nélkül, wtf :D).



Joda írta: 1 kibaszott mapon játszanak kizárólag megállás nélkül, wtf :D).

Kb. ezért hagytam abba anno a CS 1.6-ot. Csak nem 1, hanem kb. 3 kibaszott mapon ment a játék. Kizárólag de_nuke, cs_office, de_aztec. Tököm kivolt már vele.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



De dust?

"Amikor fényevest próbáltam 1 hónapig nem ettem szilárd táplálékot."



Én meg pont az Assassin's Creedet meg a Battlefieldet unom halálra... hú, milyen érdekes dolog, úgy tűnik, hogy különböző emberek léteznek más és más ízléssel. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Milyen beteg lelkivilágú ember akar ilyen környezetben játszani? Ki az aki engedné, hogy a gyereke ilyennel játsszon? Még mindig igény lenne erre a mértéktelen agresszióra?

A mértéktelen agresszióra szerintem nincs igény, de démonölésre mindig akad. :D Érdekes dolog ez egyébként, én pl. a Doomot sosem éreztem agresszív játéknak: egy groteszk fantáziavilágban irtod a kakodémonokat és a vörösen izzó szemű élőhalott a legemberibb karakter, amivel összefuthatsz.

Ezzel szemben az általad felsorolt játékokban (AC, GTA, RDR, Battlefield) emberi karaktereket mészárolsz, sőt, a Bioshockok közül is csak az első kettőben van splicer, az Infinite-ben már brutális körülmények között vered bele a sky hookot tisztes rendörtisztek fejébe. A GTA 5-ben pl. rám tudott úgy hatni emiatt a dolog, hogy "atyaég, mit csinálok", meg a legutóbbi Wolfensteinben is egy ponton elgondolkodtam, hogy "Blazko, azért talán nem kéne úgy nácit ölni, hogy levágod a két lábát, aztán belevágod a fejébe a csákányt".

A Doom? A Doom az fun, az meg kicsit álszentnek tűnik, hogy a nagy "jaj, agresszió!" érvelésed után elárulod, hogy te egyébként csak azokat a játékokat élvezed, ahol embert kell ölni. :DD

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



ok, dust 1-2. Na bakker irány vissza csézni. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Fasznak etetitek, nem (csak) ő a retaldált már ebben a sztoriban. Felnőtt ember nem jáccik csak FIFA-val, megmondta már egy korábbi társadalmi kísérlete, tíz+ éve ezt csinálja és bazdmeg még mindig ugrotok.

Délkelet-Ázsiában, az Andamán-tenger apró szigetein, félúton Mianmar és Thaiföld között él egy népcsoport, mokennek nevezik magukat (a külvilág meg vízi nomádnak, illetve tengeri cigánynak hívja őket a vándor életmódjuk miatt).


Igaza van, cancel Doom eternal jöjjön a Doom: modern warfare :D

Az emberi test mozgásra lett kitalálva valahova mindig menni kell, vagy az orvoshoz vagy a konditerembe.


Battlefield 3 Knife Slow Motion (Original)
Inditás gomb

Battlefield 3 Knife Slow Motion (Original) (00:05:00)

>Battlefield 3
>Operation Metro on Rush
>Playing as a Medic
>Being a good medic
>Reviving teammates that are in safe spots etc.
>Catch the glint of a sniper's scope in the distance
>I freeze up and wait for the inevitable
>The sniper spares my life for whatever reason
>Match progresses on
>Got into the Metro tunnels
>Happen to stumble into the sniper in the ticket booth
>We both stare at each other
>I have the advantage with an automatic weapon
>Against my senses I throw him a health kit and walk away
>We have developed an unspoken bond between enemies
>It's like we were brothers before the civil war but found each other on the battlefield
>We push to the final objective
>We can't get to it
>Teammates say there's a sniper in one of the buildings keepin' em back
>Solid Snake my way to the building
>It's him
>My Brother
>My Friend
>My Enemy
>He's all that stands between my team and victory
>I'm getting actual feels IRL
>My hands tremble as I type "I'm so sorry it had to happen this way"
>He turns around
>I pull out my knife and grab him by the shoulder
>His eyes stare into my soul with sorrow
>I can feel the betrayal in his gaze
>My knife goes straight into his chest
>His limp body drops onto the ground
>His dogtags are a constant reminder of my darkest time.
>Goodnight Sweet Prince

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Én nem ugrom, szerintem poén. :D Egyébként meg van ilyen, sokan (na persze főleg azok, akik nem játszottak pl. a 2016-os Doommal, így nem tudják, hogyan dobta fel az id a régi lövöldéket) úgy vannak ezekkel a játékokkal, hogy monotonnak tartják őket. Mokennél mondjuk az az érdekes, hogy a mögötte lévő érvelés általában nem őszinte, hanem szinte kiszkenneled a kommentjeiből azokat a fordulatokat, amiket csak azért írt bele, hogy lehetőleg felidegesítsen valakit... és ezért nem működik már. :D

Egyébként meg rémlik valami sztori arról, hogy Moken versenyszerűen CS-zett, szóval mindenki nyugodjon le a picsába: tutira nincs olyan játék a Steam-fiókodban, amire annyi időt basztál el, mint Moken a CS-re, és soha nem is lesz. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Abszolút nem azon van hangsúly, hogy most démonokat vagy embereket lövöldözöl.
A Doom világa 90es években még okés volt, hiszen a technológiából nem nagyon lehetett többet kihozni. De ez amit itt látok ez kb. egy elmebeteg skizofrén sorozatgyilkos álmaiban szerepelhet max, egy normális pszichével rendelkező embert elborzaszt. Az ember agya tökéletesen felismeri, hogy mi a "beteg" és mi a normális, ezért van az, hogy irtózunk alapból az ilyen emberektől. De jó példa lehet a "The Cell" című film is, ahol bekukkanthattunk egy ilyen ember fejébe. Na nekem ez az elborzasztó, hogy ezek szerint ennyi ember van, akinek ez az agresszív, visszataszító, beteg világ vonzó, és ebben akar órákat "kikapcsolódni".



ez amit itt látok ez kb. egy elmebeteg skizofrén sorozatgyilkos álmaiban szerepelhet max

Ha van ilyen, akkor sürgősen hagyja abba a sorozatgyilkolást és jelentkezzen environment artistnak valamelyik stúdióhoz.

Egyébként meg ennyi erővel akkor horrorfilmet is csak beteg ember néz, sőt, a hullámvasútra is csak az ül fel, aki meg akar halni adrenalinlöket helyett.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Egyébként meg rémlik valami sztori arról, hogy Moken versenyszerűen CS-zett, szóval mindenki nyugodjon le a picsába: tutira nincs olyan játék a Steam-fiókodban, amire annyi időt basztál el, mint Moken a CS-re, és soha nem is lesz. :D

ez meg, hogy jön ide? CS egy közösségi játék, a nettó játékidő töredéke nem volt a csapattársakkal meg haverokkal eltöltött időnek. Ráadásul a CS taktikai érzéket, együttműködést, gondolkodást igényelt. És, ha jó voltál benne még elismerés is járt érte. Ráadásul kb. 21 évesen be is fejezi a legtöbb ember. Bár pont mostanában gondolkodtam, hogy feltelepítem a CS:GO-t újra, de lehet inkább megtanulok még egy nyelvet inkább...



ez meg, hogy jön ide? CS egy közösségi játék, a nettó játékidő töredéke nem volt a csapattársakkal meg haverokkal eltöltött időnek. Ráadásul a CS taktikai érzéket, együttműködést, gondolkodást igényelt.

Nekem a Doom 2016-tal eltöltött 110 órám úgy jött ki, hogy kétszer végignyestem a kampányt, SnapMapeltem vagy 20 órát, a többit meg a csapatalapú multiban töltöttem. Akkor most csak a kampány és a SnapMap miatt kell rosszul éreznem magamat? :D

Bár pont mostanában gondolkodtam, hogy feltelepítem a CS:GO-t újra, de lehet inkább megtanulok még egy nyelvet inkább...

Látod, itt a probléma: hogy neked választanod kell a játék és a nyelvtanulás között ahhoz, hogy meglegyen a nyelvtanulás... más meg beosztja az idejét.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



de lehet inkább megtanulok még egy nyelvet inkább...

Soha ne változz meg. :)



Egyébként szörnyű, hogy már vagy 10 komment óta megy a Doom és az agresszió témája, erre még senki sem hozta fel a Harris-pályákat. Roppantul műveletlen beszélgetés ez, kérem. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Mert amihez legalább 4 haverodnak is ott kell lenni, ott nagyon tudsz variálni az időbeosztásoddal :D
De kérlek mutasd meg Anyádnak meg a leendő barátnődnek, hogy mivel ütsz el 110 órát, kíváncsi lennék a reakciókra ;>


Délkelet-Ázsiában, az Andamán-tenger apró szigetein, félúton Mianmar és Thaiföld között él egy népcsoport, mokennek nevezik magukat (a külvilág meg vízi nomádnak, illetve tengeri cigánynak hívja őket a vándor életmódjuk miatt).


Ó, igen, nyilván csak olyannal szabad elütni az időt, ami édesanyádnak és barátnődnek is bejön, elvégre ők az ízlés magasiskolája. Máris megyek Demjén Rózsit és Kendrick Lamart hallgatni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Elég jó kis paprikás krumpli lesz ez. Jó lenne befejezni már az alapjátékot :D

ShowHide spoiler #
(De sok jó game van, most pl. Wing Commander 3 miatt tettem félre... ehh. démonok v.s. Kilrathi...)

"Értem én hogy gőzgép, de mi hajtja? "

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!