Jelenlegi hely

Bejelentették a Fallout 76-ot

Utolsó bejegyzés

Bejelentették a Fallout 76-ot
Egy napnyi twitches tízelgetés és Fallout-baba altatás után a Bethesda bejelentett egy új Falloutot, hejehuj és húha! Előzetes is akad már, bár a srácok ezúttal sem erőltették meg magukat, ismét csak az első játék intrójának mára már kissé fáradt utánérzésére futotta (egy közeli pontról folyamatosan távolodik a kamera, miközben lágy retrózene szól a háttérben... ismerős?):

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-ye84Zrqndo
Hivatalos információból több nem is jutott a bejelentésre, szóval egyelőre csak a sóderbánya teszi lehetővé azt, hogy három mondatnál hosszabb legyen ez a cikk. Az könnyedén kikövetkeztethető a tízerből, hogy ezúttal a 76-os óvóhelyet és annak környékét fogjuk majd felfedezgetni, ami a mendemondák és a háttérban hallható nóta szerint Nyugat-Virginiát jelenti. Maga az óvóhely különösebb meglepetésekkel egyébként nem kecsegtet, mivel a Fallout lore szerint ez egyike volt annak a 17 kontrollközösségnek, ahol nem zajlottak őrült kísérletek. A Fallout 3 egyik terminálja a Vault 76-ot helyileg valahova Washington, D.C környékére lövi be, míg megnyíltának dátuma 20 évvel az apokalipszis utánra esedékes. A trélerben látható „reclamation day” felirat elképzelhető, hogy erre az időpontra utal, a Fallout világégésének ideje pedig 2077 októbere, szóval legkorábban 2097-ben játszódhat a Fallout 76. A „prequelségre” utalhat az is, hogy a videó végén főhősünk (?) láthatóan egy régebbi Pip-Boy modellt csatol karjára (talán a 2000-eset?).

A fentiek többsége a fellelhető információk és a korábbi epizódokban található utalások alapján reálisnak tűnik, a játékmenetről viszont már tényleg csak annyit tudunk, amennyit egy 1-es intelligenciájú karakter felfog az őt körülvevő világból... hát őőő, nem sokat. A leakekben akad minden online játéktól Rust-szerű túlélősdiig, egy újabb suttogó jómunkásember viszont már valami co-op / RPG szupermutánst vizionál, szóval én mindenkinek a saját ízlésére bízom, mit hisz el ezekből.

Az E3-on minden bizonnyal többet is elárulnak majd a játékról Todd Howardék, de nagyon úgy tűnik, hogy a tradicionális RPG-t a Fallout 4 után ismét elfelejthetjük. Őszintén szólva én egyáltalán nem vagyok az ellensége egy jó kis spin-offnak, ilyen formában viszont leginkább egy old school izometrikus RPG-nek, vagy egy XCOM-szerű, körökre osztott taktikai lövöldének örülnék... tudod, Todd, valami olyannak, ami passzol is a frencsájszhoz.

Azért reméljük, hogy a Fallout nem jut egy new renói prostituált – vagy „tutajos” – sorsára.
Szerkesztette: Doom - 2018 máj 31


Néhány új leak... akarommondani 2017 decemberi:
(najó, akkor csak annyi derült ki, hogy ez lesz a cím, meg annyi, hogy rust-clone...)
https://www.reddit.com/r/fo76/comments/8n9tm2/a_29_december_2017_post_on...



Igen, ez a régi.

Közben egyébként arról megy már a pletykálgatás, hogy a játékban egyáltalán nincs multiplayer. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Lassan kiderül, hogy normális Fallout lesz :D



Bethesda marketingeseit enyhen kirúgnám.. előbb a rage2 most meg ez...



marketingeseket, a jogi osztályt (lásd: scrolls-per), a vezetőséget (F4 elakciójátékosítása), a fejlesztői+manageri gárdát (mert nem hajlandóak lemondani az ősrégi, javíthatatlan hibákkal küzdő engineről).... marad valaki? :D



A bekebelezett stúdiók saját projektjeinek greenlightolásáért felelős szaki.

ibi amentia latet



Pontosan. :D

Egyébként én ezt a merevséget nem értem most náluk: olyan információszegényen jelentették be ezt a cuccot, hogy a korábbi pletykákat nemhogy elnyomni és tényekkel helyettesíteni, de azokat még mérsékelni, visszaszorítani sem sikerült. Az ilyen "valami jön, stay tuned" kaliberű dolgok általában működni szoktak, főleg egy ekkora címnél, de most egyértelműen egy informatív press rilíz lett volna a helyes megoldás.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Boz képe
Boz

Én bízok Todd-ban, hogy ugyanakkora, ha nem még nagyobb, átbaszás lesz, mint az elmúlt pár játékuk.

Éljenek a videojátékok!




Nekem mulatságos, hogy - már ha az a sóderbánya nem virtuális - milyen erőbedobással igyekeznek elhatárolni a játékot a futótűzként harapózó "Rust-klón" jelzőtől, mintha ugyan a F4-gyel vagy a Shelterrel való rokonítása annyival pozitívabb fényt vetne rá.
(Tudom-tudom, a mosdatlandern tömegeknek pont olyan kell, nem tényleges crpg.)

Az online/co-op dolog is reflexből taszít, jóllehet nem egy újkori kedvencem fícsörlistáján is előkelő helyet foglal el a komponens, anélkül, hogy az egyjátékos élmény jottányit is csorbulna miatta (Soulsok, Original Sinek) - csak az a bibi, hogy a Beth mértékletességében, kreatív víziójában valahogy nincsen sok bizodalmam.

ibi amentia latet



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!