Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Ezek után nem csodálkozok, ha a politikában sem értünk egyet :D


Lou képe
Lou
Donator

Horizon Zero Dawn Complete - PS4
Kb a konzollal együtt vettem meg a játékot kicsit több, mint két éve
GoW-val kezdtem a PS4-ezést, így utána elég nagy csalódás volt a HZD grafikája a nagyfejű kislány tutorial-al, szóval 1 óra játék után félre is tettem.
Fast forward 2 év, láttam a HZD2 előzetesét, és gondoltam adok a játéknak még egy esélyt.
Jól tettem.
Grafika egész korrekt, a gépek nagyon faszák lettek. Harcrendszer is bejött.
Hangulata is nagyon rendben van, kihívás is volt benne (normal-on) egy olyan béna játékosnak mint én, nekem nagyon nem esnek le elsőre az optimális harc mechanikák, de először a Frozen Wilds során ütköztem olyan falba, hogy oké, akkor lehet meg kéne tanulni egy kicsit ügyesebben harcolni, mert az eddigi itt nem lesz elég. Pedig úgy mentem oda, hogy az alapjátékot kimaxoltam, már csak a főküldi vége lett meghagyva és 50-es
szint körül voltam. Hunting Grounds kihívások bejöttek, hasznosak voltak egyes játékmechanikák elsajátítására többnyire.

Ami zavart: a karakterek halottak, nulla vagy csak nagyon béna mimika. Az NPC-k többsége bleh, küldetések egy része tök jó, másik része fantáziátlan időhúzás.
Az alapjáték szinkronok többsége katasztrófa.
FW-re már szerencsére összeszedték magukat.

Mivel beleöltem 100 órácskát a játékba, úgy voltam vele, hogy akkor franc bele, megszerzem mindegyik trophy-t. Szóval végeredményben 120 órát ír a játék, bár ebből legalább 10-15 óra (lehet 20 is) idle options menüs volt, míg minden mást csináltam a lakásban, és a controller-en csak tíz percenként meglöktem a pöcköt, hogy ne menjen alvásba a gép, "úgyis folytatom pár percen belül - há há"

NG+ Ultra Hard nehézség viszont egy vicc, ha megvannak a FW-os sima fegyverek. Adept változatokre teljesen fölösleges lett volna időt vesztegetnem, így is befejezhető volt a játék az OP armor használatával. Aug 16 kezdtem, ma lett másodjára is befejezve még éjfél előtt, bármelyik pillanatban megérkezhet a gratuláló telefonhívás az elnöktől.

ShowHide spoiler #end spoiler

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Sylenz az doctóóre

szerk: most nézem juj ez két csávó:
https://www.imdb.com/name/nm0579795/?ref_=tt_cl_t3
https://www.imdb.com/name/nm0714698/?ref_=tt_cl_t8

WTF

mint morgan freeman és denzel vasington... ki érti ezt



Chiller írta:
Na mindegy. Tulajdonképpen csak azt akartam írni, hogy Tangonak van epre és mégis ide cikkez.

Azért van csak eprem, mert sírtam, hogy nem tudom utólag editálni a kommentjeimet. Egyébként nem vagyok cikkíró, és szerintem az utóbbi ismertetők közül egyik sem elég alapos, hogy cikknek lehessen nevezni.

Tango

"Lagging is a lifestyle."


Lou képe
Lou
Donator

Az hogy egy színész van mögötte, és hogy a tükörképe, az megvolt, hanem a játékbani formája rémlett marhára vhonnan :)

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Control

Gyrekek, velem van baj, vagy ez tényleg gáz?
Nem bírom a főszereplő csaj fizimiskáját, valahogy túl élesek az arcvonásai és teljesen élettelen a "játéka" (mind hang, mind animáció tekintetében). De nem csak ennyiről van szó, mert az épületben a folyamatos motyogás, szövegelés, kakofónia a háttérben baromira idegesít és nem teszi könnyűvé a koncentrációt sem.
Aztán ez a Twin Peaks-es, X-Aktás milliő is furcsa és a sztorivezetéssel sem vagyok elégedett.



valahogy túl élesek az arcvonásai

Leginkább a többi karakterhez képest csak. Szerintem inkább az van, hogy másik karakterek arcvonásai LA Noir-osan elmosottak, miközben ruhájuk pl éles, és neked valamiért ez az alap.

Aztán ez a Twin Peaks-es, X-Aktás milliő is furcsa és a sztorivezetéssel sem vagyok elégedett.

Eléggé megosztó.

Nekem a főszereplő annyira nem jött be, túl aggresszívan one-track-mind-ja van és rohadtul ellenszenves a játék kb első harmadában-felében legalább. Nagyon sokszor előjön, hogy a játékos már 2 fejezettel ezelőtt megmondta, hogy mi lesz, de mivel nincs semmi elágazási lehetőség, ezért ugyanolyan meglepetten belesétál a pofonba, ahogy meg lett mondva. A karakterek pedig rohadtul élettelenek, kempele.

De a játékmenet nagyon élvezetes, látványos, a zene pedig kiváló.



A nőt valódi emberről mintázták, életben is igy néz ki, szerintem meg pont jó,hogy nem egy10\10-es muffal kell menni.
A "motyogás" pedig elérte a célját ezek szerint, olyan mintha a Hellblade-re mondanád, hogy zavarnak benne a hangok :D

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Lehet, hogy elüt a többitől, ilyen szemmel még nem néztem.

Na, adok majd még egy esélyt...

@Asycid:
A Hellbladeben pl. pont remekül illett Senua tébolyához a sok susmorgás :)



Nem veled van a baj, tényleg gyenge.



Részemről nyugodtan mehet cikkekbe, akár ilyen minőségben is. Ha már pár ezer karaktert rászánsz, az szvsz már cikk.

Több előnye is lenne:
1. Kevésbé veszik el itt az ömlesztésben. Kereső úgysem olyan top...
2. Lesz saját fórumtémája, ahol lehet róla nyugodtan diskurálni akár többtucatnyi hozzászólással.
3. Mehetnek oda a játékkal kapcsolatos hírek (Ha megérdemli): patch, dlc, konzol megjelenés, akármi.



Végülis legalább olyan gyenge mint a Death Stranding hisz továbbra is 2019 egyik legjobb játéka volt.



Szerinted. De azért aranyos megint ez felesleges vitagenerálás :DDD



? Mármint rajtad kívül senkinek sem lehet véleménye?



Majd ha megjön az új kártya és tudok rtx on játszani megmondom a tutit srácok, nem kell aggódni. :D



Azért olyan nagy különbség nincs sajnos \ szerencsére.
Tudom, nem ugyan az (mert végül is csak screen space reflection), de nagyjából minden játékra be lehet faszán konfolni McFly rt shadert, szoktam is használni, a fények, bounce light fasza, de ha nem szándékosan irreálisan erősen túlerősítem, nem ad sokat (mert egész jól megoldják már gyárilag is fake effektekkel). Persze a tükröződés más tészta, azt (még) nem tudja ez a shader.

Azt mondom, amíg a játékok nem állnak rá arra, hogy eleve és kizárólag Ray Traced enginen futnak, addig egy nem túl nagy dolog az egész, mert csak kiegészítő effektként vannak az RT funkciók. Ha lesz olyan, ami RT alapra épül,az már sokkal finomabb lesz (egy-két techdemo eleg királyul néz azért ki). Az lenne a csúcs, ha teljesen elhagynák a poligonokat és mondhatni úgy,mint életben, a fény állítaná össze az alakzatokat egy-egy felületen, ami pl. voxelekből épülne fel (valahol láttam ilyen techdemo-t, elképesztően élethű, de a fenének sem találom már meg).

TLDR
Reméljük a mostani konzolgeneráció miatt jobban elterjed a szoftveres RT, és nem az nvidia féle hardware-es zsákutcába futnak bele a cégek majd.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Én csak elmondtam a kollégának, hogy nincs egyedül a véleményével, majd te jöttél erre azzal hogy igazából GOTY.

Nekem úgy tűnik, te szerinted kéne mindenkinek imádnia a kedvenc játékodat. :)



Nem a kedvenc játékom, főleg fasza amikor ki csavarod amit írtam.

2019 egyik legjobb játéka volt.

pláne ezt úgy mintha nem versengett volna többek között GOTY-ra is...


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Halo 3

A Reach után már nem ért meglepetésként, hogy a Bungie előző játéka sem váltotta meg a szériát, de ezen még inkább érezni a korábbi generációs Halók ökörségét örökségét. Sok volt a backtrack, a Combat Evolved hírhedt libraryjét meg itt megcsinálták egy olyan pályán, ami egy "vastagbélben" játszódott. A látvány különben még enhancedben sem nagy eresztés, olyan szögletességek vannak, melyek nem 2007-et idézik.

Vannak újdonságok is persze: új fegyverek és járművek, illetve a most már power upokat helyett egy tárgyat felvehetünk tetszés szerint elsütni, ezek között épp úgy van régi ismerős, mint újdonság. Ez jó dolog, használtam néha őket, de nem írták át a játékélményt, a kampányról beszélek persze. Ami nagy bűn: a sárga földig nerfelték az eddig kiváló shotgunt, a kedvenc fegyeremből szinte a legutáltabb lett (és a Reachre sem szerezte vissza korábbi statuszát). A jó FPS-ekben amúgy is úgy vagyok vele, hogy minden fegyvert szeretek, nehéz kiválasztani, hogy melyiket használjam, a rosszakban pedig úgy, hogy mindegyiket utálom, azért nehéz dönteni. A Halo 3 sajnos inkább az utóbbi.

A sztori továbbra is érdektelen számomra, túlságosan belementek ahhoz, hogy ne legyen olcsó "űropera" (bár ezzel még vitatkoznék, de mgsfan emlékére el kellett sütnöm). De ez egy FPS-ben elmegy (csak ha magasztalják érte, akkor mosolyog az ember), a dumák és a karakterek meg tudják menteni a helyzetet. Ha vannak, de itt nincsenek. Master Chief egy dögunalmas, jellegtelen parancsot teljesítő, de természetesen minden kockázatot vállaló "amerikai" hős, aki mindig annak hisz, akivel utoljára beszél, így elsőre szóra mindenkiről elhiszi, hogy öribarik. Az Aliensből lopott Apone-hasonmás, az ami: Apone-hasonmás, csak feleannyira szórakoztató, és ennyi. Bármely karakter drámája átélhetetlen ebben a rágógumiban. Mindenesetre így már értem, hogy a Reach miért lett sokak kedvence. Az 1-ben egyébként az alapvetés/világmegalapozás vagy a 2 Arbiter-témája százszor érdekesebb volt, mint a finish the fight. (Ha belegondolok, hogy milyen FPS-ek és egyéb lövöldék jelentek meg 2007-ben, az csak ront a helyzeten, mert annyira erős év volt, hogy még kínosabbnak tűnik az egész.)

Egyébként jót tettek a játékoknak a bővítések és a csiszolgatások (persze bugokban szokás szerint fürdödtünk), de hiányzik az innováció. Az 1 tényleg kiemelkedően filmszerű volt, vicces és jó AI-t hozott be, érdekes fegyvereket, és járművekben is úttörő volt, és a megosztó, de ott helyén lévő auto-regen is rendben volt, a 2-nek pedig a kétkarakteresség mellett egy remekül megvalósított dual-wieldet köszönhetünk. Itt semmi ilyesmit nem tudok mondani, hacsak...

...mégis ez volt a legjobb Halo-élményem, mert ezt végre hárman játszottuk (az 1-2-t még nem lehetett így, az Anniversaryt se, tehát ez fontos), ami tényleg kereken 50%-kal emelte az élvezetet, elvégre a számok nem hazudnak. Én ugye a régi 1-2-t jól ismerve vágtam bele sorban egy Halo-szűz kollégával a mostani kollekcióba, most csatlakozott hozzánk egy régi és nagy rajongó (ő eredetileg konzollal szeretett volna beszállni, de kénytelen volt PC-ről, mert még mindig csak ígéret a cross-multi). Az előbbivel maradt az 1 a top nekünk (bár azt se szerettük, mint játékot), és húztunk a szánkat, az utóbbi szerint már hiba játszani a játékot, mert régen nagyon jó volt, de most rájött, hogy már annyira fájdalmasan szar, hogy az újrázással az emlékeit is tönkretettük róla. Erre csak ennyit lehet mondani: mission accomplished!

Szerk.: Érdemes megemlíteni, hogy a kihívás mennyire idnetitászavaros a Halókban. Egyedül komolyabb szinteken pumpálod a bullet sponge ellenségeket, és nem csak a pályákon küld át többször, de lőszerért is folyton backtrackelni kell, co-opban meg legendaryn is nulla, mert mindig újraéledsz (lőszerrel), amíg valamelyik társ él, ezért végre nem kínosan fárasztó, de nincs kihívás, nem igényel taktikázást. (A Duke Nukem 3D és társai ősi kooperatív élménye is hasonló volt, szóval számomra ez a kifinomult megoldás ismerős régi LAN-okról.) Nagyon nincs ez élvezetesen belőve. A Gearsekben ez sokkal jobban működik. Ég és föld. Már a pre-Halo 3 Gears 1-ben is. (Az is végigment pár hónapja.)

Sors bona, nihil aliud.



Destiny 2-ről persze nem írsz!

Ja, várj, azzal nem is játszol...

Non serviam


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A Halo 3-kaland is hat napja zárult le. De jogos, ezért a kedvedre teszek:

Destiny 2

Azt a koncepciót követi, melyet a mai játékokban gyűlölök: mindent teleszórnak súlytalan-érdektelen-ugyanolyan feladatokkal, amiket végig lehet darálni, rá is lehet függeni, de ezek számomra a lövöldék fedex questjei. Fejlődjél, nyald fel a következő konfettit a térképről, csatlakozz be a következő public eventbe akár egyszerre, mert szó szerint egymás hegyén-hátán vannak. Már inkább MMO, mint Borderlands, az egész világ és kerettörténet pedig annyira érdekel, mintha Halo lenne. Öröm az ürömben, hogy nem egy, az ízlésemnek megfelelő fejlesztő FPS-e ment el ebbe az irányba, hanem a Bungie-é. Pedig a Halo 1-et még nem tudom tisztelni, a Myth-t pedig nagyon szerettem tőlük. (Vajk kedvence, az Oni sajnos nekem kimaradt, de azt a Bungie West csinálta, egy különálló csapat.)

Azért néha jól esik egy kicsit együtt lőni Reaperrel, de a kevés szabadidőmből nem szívesen áldozok rá túl sokat az utóbbi idők kooperatív lövöldékből elfogyasztott dózisa után, így a csak a felszínt kapargatom. Legkorábban csütörtökön szánok pár órát, ha nem jön közbe semmi fontosabb munka vagy még fontosabb sörözés/másnaposság.

ShowHide spoiler #

Sors bona, nihil aliud.



Marvel's Avengers

Az előző íromány folytatása.

Végigvittem a kampányt, ami sajnos elég rövidnek bizonyult, de egyébként elég szórakoztató volt. Elég fura volt, mert minden hős szerepet kap a végső csatában, viszont nekem volt olyan, akit alig-alig fejlesztettem korábban. Így az egyikük konkrétan 1. szinten tolta a végső boss-fight-ot. :) Ilyenkor nincs gáz, mert a játék automatikusan a szintedhez állítja be az ellenfeleket, a hátrányod csak abból adódik, hogy az alap akciókon kívül nemigen van más támadásod.

Ez a szintezés egyébként is jellemző a játékra, ha pl. egyedül mégy egy 4-személyes kalandba, akkor kipótolja a csapatot 3 másik hősöddel (még ki is választhatod, hogy kikkel). Ilyenkor őket is az fő karakterhez igazítja a játék, szóval ha mondjuk pipogya a Hulkod a szupermagas szintű Black Widow-dhoz képest, az sem gond.

Kiderült továbbá az is, hogy a karakterek max szintje 50. Ez arra elég, hogy megszerezd az összes képzettségpontot, amire szükséged lehet. A képzettségfák sem olyan bonyolultak, mint elsőre gondoltam, mert sok olyan képzettség van, aminél 3 lehetőség közül kell választani. Az viszont jó, hogy nem vagy belebetonozva a választásodba, cserélgetheted, hogy a 3 közül melyiket szeretnéd. A szintek szerintem túl gyorsan jönnek, egy komolyabb küldetés után akár kettő is. Szóval nincs is igazán időd megtanulni az új mozdulatokat, mert rögtön kapsz másik kettőt.

A szintnél viszont fontosabb a Power, ami a felszerelésből jön. Ez messze 50 fölé mehet, láttam 150-es nehézségű küldetést is (én most 90 körül tartok, de még csak 43. szintű a legmagasabb karakterem). Szóval a kampány után leginkább ezzel lehet foglalkozni, tápolni a karaktereket.

Ehhez a játék ad sok-sok küldetést, mindegyiket 4 személyes co-op multiplayer lehetőséggel. Van néhány küldetés-típus, amik csak az ismert MP elemeket tartalmazzák, mint capture the flag, terület/NPC védelem, minibossfight, stb. Minden hősnek van saját küldetéssorozata is, gondolom ezek a képregényekből ismert sztorik átdolgozásai, de ez csak tipp, nem ismerem annyira az Avengers képregényeket. A karaktereknek vannak egyedi Kihívásai (Challenge), naponta 2 könnyebb, illetve hetente 2 nehezebb (de az se igazán nehéz, 1-2 óra alatt megcsinálható). Ezekért speciális hős pontokat lehet kapni, amivel új ruhákat, névjegyeket (cosmetic), kivégzéseket (animáció) és emote-okat lehet kapni. Összesen 200 hős pont kell, hogy mindent elérj. Naponta lehet kapni 6-ot, a heti feladatok 22-őt érnek. Itt jön be a fizetős rész, ezeket pénzért is meg lehet venni. Szóval ha nem fizetsz, akkor sok hét, míg mindent elérsz.

Van továbbá 2 frakció is, az egyik a SHIELD, a másik a Pym Ellenállók. Nekik is vannak napi küldetéseik, meg persze szintjük. Minél magasabb a szint, annál jobb dolgokat lehet tőlük venni. Van jópár bolt, de ezeket szerintem addig nem érdemes látogatni, amíg az ember nem max szintű, mert a felszerelés nagyon gyorsan leértékelődik a szintlépések miatt. Szóval csak pazarolod a játékpénzt.

Még pár szó a Multiplayerről:

A játékot elég hamar át lehet kapcsolni MP módba. Ilyenkor lehet játszani a kampányt is közösen, de ott vannak olyan megkötések, hogy eleinte csak a kampány szerint rendelkezésre álló karakterekkel lehet játszani. Szóval ha például neked már megvan Black Widow, és becsatlakozol egy kezdő haverhez, nem használhatod, mert az ő küldetésében BW még nem elérhető.

A játék ad továbbá spoiler figyelmeztetést is, ha olyan küldetésbe kerülsz, amit a kampány szerint még nem láttál.

A MP lobby elég béna és bugos is. Alapból annyi, hogy választasz egy küldetést és vársz, hogy jöjjenek emberek. Általában nem jönnek, vagy csak 1. A fent említett gyors szintezés miatt valószínűleg 50. szintnél már könnyebb lesz játszópajtásokat keríteni, ha bizonyos hőst akarsz használni (lásd következő bekezdés). Már a mostani 40+-os hősömnek is ad időnként 50-es társakat.

A másik lehetőség a Quick Play, ahol te csatlakozol be másokhoz. Itt két lehetőséged van, vagy az aktuálisan kiválasztott karaktereddel mégy, vagy bármelyik karaktereddel. Nyilván ez utóbbi sokkal több eséllyel működik, mert szélesebb a skála.

Itt aztán jönnek a bugok, van úgy, hogy végtelen ideig tölti a pályát. A más játékosok névjegyei időnként láthatatlanná válnak. Bizonyos ellenfelek bebugzanak. Bizonyos mellékfeladatok nem teljesíthetőek - például Black Widow nem tud áttörni falakat (mint mondjuk Hulk), így bizonyos helyekre nem tudsz bemenni. Állítólag majd lesz peccs, hogy mondhasd a kísérő Hulknak, hogy légyszi Smash.

Sajnos csak elvétve találni olyan játékost, akivel beszélni is lehet (van egy elég jól működő beépített hangkommunikációs lehetőség).

Verdikt: 7.5/10 de ez még változhat az endgame függvényében.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



koszi Joda!

a new dawn tenyleg messze jobb jobb mint az eredeti FC5, azt kb negy nekifutasbol sem sikerult tovabb jatszanom az elso 1-2 oran kivul ez viszont egesz kellemes kikapcsolodas volt. ennek orormere ujra nekiszaladtam az emlitett FC5-nek es vegig szenvedtem, de nehol tenyleg fogcsikorgatva. igy egymas utan meg szembetunobb volt a kulonbseg es hogy milyen egyszeru dolgokkal fel lehetett volna dobni a kibaszott AAA far cry 5-ot egy ici-pici plusz energia bevitellel. kedvenc peldam a koveto NPC AI-k kozul a kutya. ha jarmube szallsz a ND-ba melled ul a kutya, tok poen ahogy a oldalkocsis moccerral szaguldozol es melletted vigyorog, vagy ahogy a teherauto ablakan kidugja a fejet es kilogatja a nyelvet amolyan klasszikus kutya autokazosan. ellenben az alapjatekkal, ahol nemhogy nem ul be melled, de amikor csinalsz egy Y fordulast tuti, hogy meg a kocsi ala is ugrik, szal ki kell szalni feleleszteni. de szamtalanszor elofordult, hogy amikor erodhoz lopakodtam a kutya eloreszaladt feluton es beallt a lovonalba kozem meg a riaszto koze es hasonlok. nameg foellenfel harcok, a kabszeres latomasok es monologoktol is agyfaszt kaptam az alapjatekban. mindent osszevetve a ND jo, az FC 5 pedig talan a legrosszabbul sikerult a szeriabol-eddig.

"okey-dokey!"



Sajnos csak elvétve találni olyan játékost, akivel beszélni is lehet (van egy elég jól működő beépített hangkommunikációs lehetőség).

Chatet a népnek vagy valami más kommunikációs jelzést (ping, mark) akármit... Ilyenek miért nem jutnak eszükbe a fejlesztőknek? Soha nem játszottak még hasonlóval előtte? :D Annyira egyértelműnek tűnik.



Nem igazán értek egyet, szerintem a minőség nagyon fontos, különösen a címlapon.

Ha béna a fogalmazás, teli van hibával, akkor az rossz fényt vet az oldalra is, meg az íróra is. Pl. az én írásaimban sok a Hunglish, mert lusta vagyok oda illő magyar fordítást kiötölni. Másrészt meg mivel nagy a backlogom (hunglish), sokszor régebbi játékokkal játszom, szóval nem igazán naprakész cikk lenne. Ez megint kicsit fura lenne az idetévedőknek, hogy olyan játékokról olvas, amik több évesek (bár ebben nem vagyok biztos).

Abban azért egyetértek, hogy újabb játékokról jó, ha van kint infó. Pl. ha valaki összerakja a két Marvel's Avengers-es kommentemet egy cikké, az akár vállalható.

Tango

"Lagging is a lifestyle."


Lou képe
Lou
Donator

The Gardens Between

Teljesen pofátlanul mindenféle engedély nélkül (bocsánatáért esedezem) lenyúlom Dohi steam-es értékelését a játékról és beidézem ide, mert nagyon jól összefoglalja, illetve minden szavával egyetértek.

ShowHide spoiler #

annyi hogy én nem futottam szerencsére hibába, illetve a villámmal se volt bajom :)

szóval aranyos logikai játék, ami 2-3 óra alatt végigjátszható kényelmesen, és tetszett, hogy minden pályára igyekeztek vmi újat kitalálni, igazán ötletes volt.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King


Lou képe
Lou
Donator

A Plague Tale: Innocence

Ugyan full lineáris, és sajnos normal fokozaton nagyon hamar az ember kezébe adja a megoldást, de általában még ez előtt rájön az ember magától is, szóval nem egy bonyolult játék. De a története tetszett, a kivitelezés gyönyörű, a hangulata magával ragadott, 2-3 nap alatt végig is játszottam. Az mondjuk továbbra is zavar ezen fajta játékokban, hogy ha a gyűjtői mániámat is ki akarom elégíteni, akkor bizony össze-vissza le kell térni "az útról" és kutakodni mindenfelé, ezzel némileg megakasztva a hangulatot. Sztem aki nem szenved maximalizmusban, az inkább hagyjon ki minden mellékutat, mert többségük fölösleges, azok nélkül is teljesíthető sztem a játék simán és úgy talán még élvezetesebb :)
kb 10-12 óra szórakozást nyújt, árkategóriájában mondjuk 8/10

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Szombat eset megvettem a No Man's Sky-t. 20 órát beletoltam azóta. Nekem bejött. Megérte azt a 7ezer ft ot.



Mafia Definitive Edition
Tele van apró problémákkal amik talán zavaróak lehetnek ha nagyon bele akar kötni az ember. Az AI totálisan retardált, nagyon szájbarágóssan lineáris, van pár bug is, néha totálisan elmegy a hang stb stb. Viszont ezek ellenére is egy nagyon pozitív élmény volt. Az elsővel ezer éve játszottam, akkor az is bejött, most se volt ez másképp. Fasza sztori, fasza karakterek, jó hangulat. Lekötött arra a 10 órára teljes mértékben.



Próbálta valaki az SW Squadronst?

Állítólag kb irányíthatatlan egérrel, annyira fosul sikerült megcsinálniuk.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!