Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?
Szerkesztette: Zoo - 2015 már 29


Leszek az első, mivel ma befejeztem a Just Cause 2-t. Pontosabban végigvittem a fő sztorit. A mellékes szüttyögésekkel együtt 30,01%-át végeztem el az elvégezhető feladatoknak, ami tisztán 20 óra játékot jelentett nekem a játék szerint (a Steam 26 órát mond, de abban ugye a menüben állás is benne van).
A FUD fórumon írtam már a játékról első benyomást, ezt kábé tartom most is. Minden remek, szórakoztató, pörgős, akciódús. A fő sztori mondjuk lehetett volna kicsit hosszabb és bevállalósabb, de azért így sem lehet ok a panaszra. A boss (jellegű) harcok sajnos legtöbbször kimerülnek abban, hogy spameljük a golyót az ellenfélbe, amíg él. A grapple-re lehetett volna építeni pár bosslikvidáló mechanikát.
Engem eléggé megfogott a játék. Simán tovább tudok játszogatni vele úgy is, hogy csak gyűjtögetem a hegycsúcsok tetejéről az ősi koponyákat és közben próbálom egy szuszra kifüstölni az utamba eső nagyobb katonai bázisokat. Könnyen tudok magam elé saját kihívásokat állítani és jól szórakozom közben. Számomra van a játékban még annyi, hogy eltekerjem 50%-ig a teljesítési mutatót. Ha nem roskadozna a backlog kipróbálatlan játékoktól, mennék tovább is, de valahol határt akarok húzni. Még kimaradt jó pár faction mission, szóval nem kell csak a gyűjtögetésre meg káosznövelésre hagyatkoznom, ha esetleg elunnám.
Azért közben már telepítettem az eddig kimaradt Mafia II-t, szóval szép lassan átnyergelek arra...

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Tesztelem a wall of text meg a Ctrl-v fícsöröket, meg egyébként sem tudom, melyik fórumon is kéne most írni, szóval ezt ide is:

Castlevania LoS 2: Revelations DLC

A röhejesen sablonos cím és az első rész borzalmas második kiegészítője alapján nem sok jóra számítottam, de végül sikerült kellemesen csalódnom a LoS 2 DLC-jében.

Sztoriból az alapjátékkal ellentétben itt nincsen sok: Alucardnak össze kell szedegetnie Drakula kardját és káosz póverjét, majd biztos helyre vinnie azt, plusz közben kiderül pár spoiler meg kapunk egy parányi részletet abból, hogy mi történt, miután Gabriel az első rész végén megütközött a Forgotten One-nal. Rövidke prológus ez tehát a LoS 2-höz, aperitif az ebédhez, de sajnos a játék végét lelövi, szóval annak végigjátszása előtt tilos nekikezdeni.

A Revelations "sztori módja" elég rövidke, mindössze 1,5-2 órát vesz igénybe a végigjátszása, de azért rakott a Mercury Steam ebbe is kellemes adag gyűjtögetni valót és Nem Game+ módot unlockolható max nehézséggel, szóval a maximalisták nagyjából 4 órányi játékot sajtolhatnak ki belőle. Ezúttal Alucarddal nyomulunk, aki akkora fanfavorit, hogy külsején a spanyolok nem is mertek változtatni (az eredetén már igen, de az a Mirror of Fate tányérjára tartozik), a Mirror of Fate-tel ellentétben pedig szokásos kardját is visszakapta. Jó vele harcolni, de Gabrielhez képest a különbség csak annyi, hogy egy picit gyorsabban és rövidebb hatótávval kaszabol, pluszfegyverei pedig nincsenek, vagyis a LoS 1 mintájára használja a két mágiafajtát. A képességek terén már sok a változás: a faterral ellentétben Alucard denevér alakban röpköd platformról platformra, szellemfarkasként jut át lezárt területeken és ugrik nagyobbat, a Prince of Persia Forgotten Sands alcímű epizódjának mintájára pedig a vár lerombolt elemeit tudja ideiglenesen visszaállítani.

A játékmenet terén is elég nagy a változás, az idő nagyobbik részében ezúttal ugyanis nem harcolni kell, hanem különféle fejtörőket megoldani. Szerencsére lopakodás nincs, így az első részre emlékeztető, hagyományosabb feladatok ezek, ennek pedig nagyon örültem főleg azért, mert némelyiknél tényleg gondolkodnom kellett a továbbjutáshoz. Az is jó pont, hogy a történet eleji rövid bevezetőt leszámítva teljesen új helyeken kell barangolni: a void swordért a Toy Maker szállásának eddig nem látott részeit kell tűvé tenni, majd a vár Forbidden Wing nevezetű szárnyát látogathatjuk meg. Bossfightból akad kettő is, az első sajnos csak a "fogtunk egy bevett ellenféltípust és csavartunk rajta egyet" sémát követi, de a második igazán jó és élvezetes, az érintett szereplővel pedig már az előzmények során is szívesen összecsaptam volna.

Rövid, de velős kiegészítő tehát a Revelations. Az alapjáték kedvelőinek kötelező program, bár a rövid játékidő miatt abban nem vagyok biztos, hogy megéri-e a 6 eurós alapárat.

7/10

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha jól emlékszem van hozzá egy multiplayer mod. Több százan egyszerre a pályán. Én annak adnék meg egy esélyt.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



meg egyébként sem tudom, melyik fórumon is kéne most írni

nagyon egyszerű a válasz bárki is kérdezné, ezen! :D

ugye



Belekostoltam pár dologba a héten.

Hotline Miami 2
Kurva idegesítő, piszok jó zenével. Szvsz az elsőben nem történt meg ennyiszer hogy offscreenről lőttek le, itt meg nagyjából minden második halálom ebből fakad. Nagyon idegesítő, de amúgy szuper.

Besiege
Fura, a játék csak fog és akkor most tessék itt van minden találd ki magadnak. :D Értem én, csak semmit nem tudtam kezdeni a helyzettel. Viszont ebből adódóan nagyon mókás dolgokat hoztam össze amiket később yt-on megnézve nagyon nem úgy kellett volna. :D Pl úgy csináltam kanyarodó "tank"ot, hogy a kereket fölé raktam egy "steering" valamit ami kvázi két irányba mozgó kar és ha egyik oldalra állítottam akkor az egyik oldalon blokkolta a kereketek ha a másikra akkor a másikon és ezért fordult. :D Na mint arra rájöttem később az tökre nem arra való. Mókás egy játék, mindenképp játszani fogok még vele szerintem.



Life is Strange Episode 2.

Giccses/gyerekes forgatókönyv ide, lip-sync problémák oda, a Dontnod beletrafált az epizód végével - az egyik karakterrel kapcsolatban hozott döntéseink mind visszaköszönnek, hatásos rendezéssel és tökéletes zeneválasztással (Local Natives - Mt. Washington), hangulatfokozás a következő részre.. Most már tényleg maradni fogok a teljes évadra.

ShowHide spoiler #
Kate Marsh azért nem egy elenyésző mellékszereplő, kíváncsi vagyok hogy életben maradása vagy a halála miként befolyásolja a maradék 3 epizódot. Azért a Dontnod hatásos eszközökkel operált a végén - tényleg számított Kate megmentésénél, hogy mennyire törődtünk vele - még az is, hogy mennyire kutattuk át a szobájában a dolgait.


Ironcast

steampunk match3 nemi FTL beutessel, permadeath+global unlock (ala binding of isaac)

Éppen hogy csak sikeres kickstarter jatekrol van szo ami sajnos meg is latszik rajta,taktikazasra nincs nagy lehetoseg es maga a kampany sem tul hosszu, nem hiszem hogy megérné a mostani 9 euros -30%os árat sem.
Egy android portnak azért örültem volna a WCn szorakozni pont jo :D

Strong people are harder to kill than weak people and more useful in general.


ShowHide spoiler #
aka. mennyire is figyeltünk a részletekre? :) Késztetést éreztem hogy alt-taboljak és walkthrough alapján semmiképpen se rontsam el, de nem engedtem a késztetésnek és saját kútfőből meg jegyzeteimből (LOL nem is emlékszem mikor írtam fel utoljára dolgokat játékoknál) nagyon hálás volt megmenteni, annak ellenére hogy nem vettem fel a telefont neki....

Anything that can be done to a rat can be done to a human being. And we can do most anything to rats. This is a hard thing to think about, but it's the truth. It won't go away because we cover our eyes.
*This* is cyberpunk. - Bruce Sterling



Regen minden jobb volt.

HW foleg.



Duelyst

Jelenleg még Beta (maga a beta oldala szerint Alpha) állapotú a játék, de már most nagyon ott van a szeren. Okosan ötvözi a Heartstone-féle gyűjtögetést/pakliépítést és a Heroes sorozathoz hasonló harcrendszert. Mindezek tetejébe a felhasznált pixel art gyönyörű, amivel engem mondjuk már alapból meg is vett anno a bejelentés idején kilóra, a többi az onnantól csak a plusz... ;)
Öt frakció van jelenleg (és a megjelenéskor jön még egy), mindegyik más-más játékstílussal. Engem eddig igazán az Abyssian fogott meg, de mindegyikben látom a fantáziát. Háromfajta lap létezik: lények, tárgyak, varázslatok. A csapat generalja aktívan részt vesz a harcban (tehát van életereje és sebzése, mint a Heroes 4-ben), a cél pedig az hogy a másik játékos generaljat megöljük. A tárgyakat csak a generalok használhatják, a varázslatokból van buff/debuff/event/aoe/single target típusú. A frakcióhoz tartozó lapok mellett vannak még neutral szörnyek is, viszont tárgyakból és varázslatokból csak a csapatunk típusának megfelelőket használhatjuk. Minden frakció lényeinek megvannak a saját jellemző képességeik. Pl. Abyssiannál sok szörny "Deathwatch" képességgel rendelkezik, ami egy olyan event, ami akkor triggerel, ha egy szörny (mindegy hogy barát vagy ellenség) elhullik a pályán, miközben a Deathwatch-csal rendelkező lény aktívan játékban van. Aki kicsit jobban érdeklődik a hogyanokról és a mikéntekről, annak erre tessék: http://forums.duelyst.com/t/updated-beginners-guide-to-duelyst/1016
Egyelőre itt-ott azért még persze rosszul balance-olt a játék, de hát ezért is beta, szorgosan dolgoznak is rajta a fiúk, hogy a hibákat kijavítsák. Emellett (és az időnkénti ladder resetek mellett) nyomják is bele folyamatosan a contentet, hol új lapok, hol új pályák formájában.
Szóval aki szereti/szerette valamelyik HoMM epizódot, vagy mostanában rá van állva a HS-re, nem pláne esetleg még bejön neki a pixel art is, annak nagyon melegen ajánlom a beta-ra való jelentkezést, garantáltan nem fog csalódni! :)



Life is strange Ep2:
A közepe táján kicsit lapos volt azzal a béna üveglövöldözéssel, de amúgy az eleje és a vége nagyon bejött.

8/10


ShowHide spoiler #
Nekem meghalt :( Bár örültem neki, mert elég durván látszott a hatása a szereplőkön az epizód végén. Remélem a későbbiekben is lesz nyoma még.


Dying Light

55 óra volt, nem Jodáztunk az tuti, coopban nyomtuk végig, 25-22-24-re sikerült felvinni a végére, iszonyat jó feelingje volt, mellék küldik ott vannak, főküldi logikája meg picit gyengus, de nincs gáz. Király játék volt, sokat emelt rajta a coop is.



Star Wars - The Old Republic

Hát mindössze 3 év és 4 hónap kellett ahhoz, hogy első karakteremmel, egy chiss imperial agenttel elérjek végre a sztori végére. Persze nem folyamatosan toltam, hanem 3 év és 3 hónap kihagyásával (illetve amikor F2P lett, akkor anyáztam játszottam vele 2 napot, ami talán 2 szintet eredményezett). Azért azt el kell mondjam, hogy a sok haszontalan MMO fícsört leszámítva a sztori és hangulat igencsak ott van. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy indítok még egy karaktert, ezért utánanéztem, hogy melyik classnak van a legjobb története. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy annak idején rendesen belehúztam a jóba, mert általános vélekedés, hogy az agent sztorivonal mindent üt. :( Úgyhogy végül úgy döntöttem, hogy biztosra megyek, és Jennifer Hale tutijó szinkronjával kreálok egy republic troopert. Tetszik is egyelőre, de az azért vicces volt, amikor az egyik flash pointon JH saját magával beszélgetett, mivel Bastila Shan tartotta az eligazítást...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Hotline Miami és Hotline Miami 2 Wrong Number

Igazi guilty pleasure, néha eszméletlenül felhúz, de az ember "csakmégegyszer" megpróbálja. Aztán az a "csakmégegyszer" nem ritkán +20-30 perc. :D Isteni dara, a zenéje nélkül viszont nem tudom, hol lenne, mert ad egy nagyon jó hangulatot az egészhez.

Hotline Miami 2 OST - Roller Mobster
Inditás gomb

Hotline Miami 2 OST - Roller Mobster (00:03:35)

- I don't think you should drink that. It looks bad for you. - Nonsense. It makes me feel great. Smarter. More aggressive. It feels like I could... Like I could... TAKE ON THE WORLD!



Ori and the Blind Forest

http://cdn.gamerfuzion.com/wp-content/uploads/2015/03/Ori-and-the-Blind-...

Egyszerűen fantasztikus amit a fejlesztők összehoztak 4 év leforgása alatt. A metroidvania/platformer játékok nem igazán tartoznak az általam leginkább játszottak közé, így tavaly amikor megpillantottam a zseniális bejelentő trailer-t nem tudtam hogy a sztorin és a zenén kívül mire számítsak, de szerencsére nagyon nagy pozitív csalódás ért.
Az Ori and the Blind Forest nem túl rövid, nem túl hosszú, de nincs egy unalmas perce sem, köszönhetően a roppant változatos (és egyben baromi nehéz) játékmenetnek, a szemkápráztató és példaértékű profizmussal képernyőre vitt helyszíneknek, amik ugyancsak nem fordulnak önismétlésbe. A grafika fenomenális, a statikus képi világ teljes ellentéte, ahogy minden tárgy és elem mozgásban van, le a kalappal a készítők előtt. A sztori amilyen faék egyszerűségű, annál nagyobb érzelmi töltéssel rendelkezik, és ebben a játékidőben egy kifogástalanul összefoglalt, érzelmes és megható történetet mesél el. Nem kertelek: a játék első 10 percében bizony megjelent egy könnycsepp, de a közepén és legvégén is nehéz volt visszatartani :)
A zenét viszont külön kiemelném: talán a Skyrim-nél hallottam utoljára ilyen gyönyörű és fantasztikusan komponált nagyzenekari soundtrack-et. Nem csak hogy tökéletesen illeszkedik az Ori világához, minden másodpercében kiegészítve azt, de még önállóan is eszméletlen mód hallgattatja magát, annyi változatos és fülbemászó dallamot hordoz magában. Kedvencem a "Completing The Circle", amikor felcsendült a játékban az adott jelenetnél, egyszerre ment fel bennem az adrenalin és azon kaptam magam hogy tátott szájjal játszom, annyira betalált :)

Összességében tehát az Ori and The Blind Forest egy makulátlanul összerakott játék, amit nyújt, azt eszméletlenül jól teszi, a nem túl hosszú játékideje alatt sziporkázik az audiovizuális és gameplay tartalmakban. Az év egyik legjobbja lett számomra.

9.5/10



The Last of Us Remastered

Csak és kizárólag jót hallottam róla, mégis tegnap próbáltam ki és nem értem, miért csak most? Már a kezdés rettentően erős volt.

- I don't think you should drink that. It looks bad for you. - Nonsense. It makes me feel great. Smarter. More aggressive. It feels like I could... Like I could... TAKE ON THE WORLD!



Nemrég végigjátszottam a Vice Cityt, meg nekiálltam a GTA3-nak is, bár azt most kicsit pihentetem - most San Andreast tolom, úgy 13%-nál járok.

Zseniál, még mindig, VC meg SA mindenképp.

Regen minden jobb volt.

HW foleg.



Ez jó kérdés. Ha vegigtoltad egy kis multis mokara beneveznék. Kirpobálnám már milyen rendes csapatban tolni ahol lehet a másik emberrel érdemben kommunikálni ☺

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



San Andreassal tableten, kontrollerrel közel 50%-ig jutottam, aztán GTA betegségben lepihent sajnos :( (Túl sok a lehetőség, egyre szívatósabbak a küldetések, inkább nekiállok a melléktevékenységeknek, beleunok...)



En eddig nagyon elvezem, elsosorban a sztorivonal erdekel, vegig tervezem jatszani ezt is meg a negyet is, de kozben mar ugyis jon az 5, annyira sokat meg azert nem jatszom, majd meglatjuk, elleszek veluk nyarig. :)

Igazabol VC-t se porgettem ki 100%-ig, a side missionok nagy reszet megcsinaltam, de jumpokat meg hidden package-eket nem csinaltam meg, meg a tuzolto-taxi-rendor-stb-bol sincs meg meg mindegyik. Majd neha keritek ra egy-egy orat :)

Tableten-telefonon nem jatszanek ilyeneket, nekem ott nem fekszik, nem volt meg 3D jatek, amit perceknel tovabb birtam, de talan 2D platformer/ugyessegi se.

Regen minden jobb volt.

HW foleg.



Pillars of eternity: Zavaró benne, hogy egy idő után homályosodik a kép, majd reggel van és menni kell dolgozni :-D


Tno képe
Tno

Állítólag a következő nagyobb patchben megpróbálják orvosolni a problémát.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Magában, az üveget fogdosva az hót ziher, hogy én sem álltam volna neki (a vonatos küldetés így is agyrém volt :D), moga kontrollerrel olyan, mintha konzolon játszanék, kis képernyőn. Mondjuk kb. tavalyelőtt karácsonykor, külföldön álltam neki, meg tízórás repülőút alatt haladtam vele sokat, utána le is került a gépről egy szoftverfrissítés után, bár a mentések a cloudban (ilyen is van már a tabletes SA-ban) megvannak.



Shadow Warrior (2013)

Őszintén szólva kicsit haragszom a Flying Wild Hogra: az eredeti 3D Realms féle Shadow Warrior a szememben mindig igazi klasszikus volt, erre jönnek a lengyelek és a porba gyalázzák egy ennyire fantasztikus reboottal. Nevetséges, az új verzió egyszerűen annyival jobb játék az elődnél, hogy az a talpát nem nyalhatja meg. Ezen nagyon komolyan meglepődtem, mivel bár a fejlesztők a zseniális Painkillert összehozó csapatból származnak, előző próbálkozásuk, a Hard Reset nem igazán jött be. Hogy a fenébe lehet ennyit fejlődni egyik játékról a másikra?

Kezdjük a dicshimnuszt a főhőssel, Lo Wanggel. 97-ben Wang nem volt több egy hülye vicceket durrogtató vén, perverz csávónál. Duke-hoz hasonlóan erősen szerethető és vicces karakter ő, de egydimenziós, mélységet nem igazán találni benne. A FWH helyesen felismerte, hogy váltani kell, személyiséget kell adni a főhősnek, így megteremtették a 2013-as évjáratú Lo Wanget, a hihetetlenül cool, enyhén seggfej, nagyon vicces geek szamurájt. Jók a beszólások, de nem azok viszik el a hátukon a karaktert, inkább azon röhögsz, amilyen stílusban Wang előadja őket. Lerí a fickóról, hogy imádja a melóját, lazasága pedig egy olyan feelgood hangulatot áraszt magából, hogy már emiatt is nehéz letenni a játékot, aztán a végére akkora karakterfejlődés lesz a dologból, hogy szinte megkönnyezed a befejezést. Old school FPS-től ilyet még nem láttam.

A történetvezetés is abszolút csúcs: a játék első felében nagyon lassan csepegnek az infók, a hangsúly pedig nem a sztori kibontásán van, hanem a Wang és démoni segítője, Hoji között folyó diskurzusokon. Aztán amint leülne a játék, beindul a történet, hogy a végére könnyed, de bús mitologikus melodráma kerekedjen ki az egészből egy igazán emlékezetes, gyönyörű befejezéssel. Mestermunka.

A játékmenet megint csillagos ötös. A 20 órás játékidő alatt sem sikerült megunnom a démonok katanával való darabolását, pedig tulajdonképpen semmi extra nincs benne és a lehetőségek száma sem eget rengető, egyszerűen csak minden a helyén van, a rendszer pedig tipikusan "easy to learn, hard to master." A kard a játék második felére hihetetlenül durva tömegoszlatóvá avanzsálódik, a remek mozgásrendszerrel és a mágikus képességekkel párosítva pedig hatalmas élmény használni. Kb. annyira fasza, hogy ha 10 órás lenne a játék, az egészet elvinné a hátán, a fegyverarzenál pedig nem is hiányozna. Ha már itt tartunk, a hatféle flintával is élvezet lövöldözni, mindegyik hasznos marad a sztori végéig, ráadásul érdekesen fejleszthetőek is a másodlagos tüzelési módoknak köszönhetően. Ugyanolyan jók a mordályok, mint a Painkillerben, de a FWH-nál ügyesen megoldották azt is, hogy pont annyival legyenek szituációtól függően gyengébbek vagy erősebbek a kardnál, hogy folyamatosan kombináld a közelharcot a távolságival. Ezt remekül szolgálja, hogy lövöldözés közben Duke bakancsának mintájára Wang bal kézzel oda tud csapni a karddal is.

Maga a pályadesign érdekes kombinációja a Duke 3D és az eredeti Shadow Warrior félig lineáris, felfedezgetős komplexitásának és a Painkiller "lezárt arénában pusztíts el mindent, ami él és mozog, aztán mehetsz tovább" játékmenetének. A gyakorlatban kiválóan működik, remekül váltogatja egymást a harc és a felfedezés, a backtracking és a továbbjutáshoz vezető út keresgélése pedig sosem válik unalmassá a rengeteg titkos helynek és felszedegethető cuccnak köszönhetően. Örvendetes dolog, hogy a keresgélésre ösztönöz is a játék, ugyanis a háromféle fejlődésrendszer közül csak az egyik a hagyományos "öljél, aztán potyog az XP", minden mást csak és kizárólag kutakodással lehet upgrade-elni. A legjobb dolgot majdnem elfelejtettem: a Shadow Warrior megörökölte a Hard Reset azon tulajdonságát, hogy a tereptárgyak jelentős része robbantható, de itt sokkal jobban lett megoldva az egész, így a kevesebb ellenfél ellenére még a Serious Sam játékokban látott káoszt és pusztítást is übereli a játék. A robbanások nagyok, a particle effektek és az ide-oda szálló démoni testrészek megtöltik a képernyőt, az ember meg csak ámuldozik a frissen előidézett armageddonon. Egyedül a bossfightokban csalódtam picit, mivel mindegyik ugyanazon sémára épül, mondjuk nincs is belőlük sok, néhány szörny pedig annyi borsot tud törni a játékos orra alá, hogy feltűnésük bossfightnak is beillik.

A grafika gyönyörű, az art design fenomenális. A textúrafelbontás nem a legjobb, de a tökéletesen adagolt effektek elfedik ezt az apró hiányosságot, a friss DX11 verzió meg remekül van bevilágítva és még ultra beállításokon sem néz be 60 fps alá. Ez igencsak meglepő olyan szituációknál, amikor egy kisebb hadsereg jön veled szemben, te meg rájuk robbantod a fél arénát, hogy aztán lángszóróval pirítsd őket tovább. Lenyűgöző a színvilág is, a No One Lives Forever 2 óta nem láttam ilyen stílusosan megfestett FPS-t. Néhány gyakran visszatérő tereptárgy után azért érezni az indie költségvetést, de minden helyszínen van valamilyen vizuális csavar, így a változatosságra sem lehet panasz. Gyorsan rátérve a hangokra az is elmondható, hogy a szinkron remek, a zene pedig jókor van jó helyen és minőségi, a prímet viszont a hangeffektek viszik el: minden fegyver brutálisan jól szól, a szörnyek pedig gyönyörűen döglődnek.

Mi a fenét lehet még elmondani mindezek után? A Shadow Warrior egy fantasztikus program, bivalyerős klasszikus, egyébként meg pöccre pontosan az a játék, amelynek a Duke Nukem Forevernek lennie kellett volna. Minden elemében modern, kifinomult FPS, szíve viszont old school, végeredményben toronymagas győzelem. A Croteamnek bizony komolyat kell alkotnia a Serious Sam 4-gyel, mert a Devolveres FPS háziverseny eldőlni látszik a Flying Wild Hog javára.

Hangulat: 10/10
Történet: 9/10
Játékmenet: 9/10
Grafika: 5/5
Zene, hang: 5/5
Összhatás: 10/10

Ez így bizony 96% a Wang-O-Meteren.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Yeah, sokszor a trailerek a legjobb elemeket mutatják, és nincs a játékban más hasonló. Na az új Shadow Warrior-ban nem így van, a trailerek tényleg csak ízelítőt adnak az egész egy kis szeletéből.

Srsly, ki nem röhögött fel amikor a You got the Touch-t énekelte az autóban?

Shadow Warrior - Launch Trailer
Inditás gomb

Shadow Warrior - Launch Trailer (00:01:11)



Tele van baromi jó poénnal a játék. :D Az igazán tök jó dolog meg az, hogy az új engine-nek és a kontrollertől szvsz egyáltalán nem annyira idegen irányításnak köszönhetően a PS4 és Xbox One tulajok is élvezhetik a játékot. Minőségben állítólag megfelel a PC-s ultra beállításoknak mindkét konzolos verzió és még a 60 fps-t is hozza, mondjuk a sok particle effect miatt elég durva esések vannak akkor, ha komolyan beállnak a partibusszal:

Shadow Warrior: PS4 vs Xbox One Frame-Rate Test
Inditás gomb

Shadow Warrior: PS4 vs Xbox One Frame-Rate Test (00:05:03)

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Na igen, a particle effektek generációk óta a konzolok ellenségei. Előzőben pl Fable 3 tudott olyan eséseket produkálni, hogy öröm volt nézni. Jah, nem, mert meghaltál.



Nekem egyáltalán nem tetszik az új Lo Wang. Saját játékélményem még nincs, de az előzetesek és let's playek alapján konkrétan egy nyávogós pöcsnek tűnt, akivel nehezen tudok azonosulni.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Játék közben egészen biztosan nem az, ne aggódj :)

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!