Jelenlegi hely

Cikkek

Oriental Empires betekintő

Fórum:

Az Oriental Empires egy 2017. szeptember 14-én megjelent indie fejlesztésű, körökre osztott 4X stratégia a Civilization mintájára. A játékot a Total War széria volt fejlesztői hozták össze, tehát nem meglepő, hogy abból is bőven merítettek –  az ókori Kínában, a bronzkort megelőző időktől kezdve egészen a puskapor feltalálásáig tudjuk építeni birodalmunkat. Néhány újítást leszámítva nagyon ismerős lehet minden a Civ sorozatból, így nem nagyon lehet vele mellényúlni, főleg az ára miatt: mindössze 22 Euro, amiért egy abszolút teljesértékű játék birtokosává válhatunk.

Oriental Empires - Launch Trailer Inditás gomb

Oriental Empires - Launch Trailer (00:01:16)


A grafikai stílus (szemben a Civvel) teljesen realisztikus, ami – számomra – pozitívuma a játéknak. Nagy kiterjedésű városok, Total Warhoz hasonló több száz, vagy épp ezer fős seregek látványa, de még az egyes farmokon is találhatunk 10-20 kapálgató kínai munkást. Igény szerint, akár minden egyes katonára, vagy városban található piaci bódéra ránagyíthatunk, folyamatosan váltakoznak az évszakok/napszakok, amitől mindig más megvilágításban láthatjuk a térképet.
 

Minden körben meghatározhatjuk egyes csapataink formációját és viselkedését (bekerítés, roham, védekező magatartás stb.), és majd csak a kör végén, a gép irányításával zajlik le a csata, ami egy igazi látványorgia, hiszen egyszerre mozdul meg minden sereg! Érdekesség, hogy a városok kijáratai is külön védhetők. Sok múlik azon, hogy mennyire látjuk előre az ellenség mozgását, ugyanis nem kis feladat egy-egy kisebb fosztogató csapatot elkapni, amelyek hatalmas károkat tudnak okozni birodalmunknak. Az egyes seregek élére hadvezéreket állíthatunk, akár magát az uralkodót is – azaz magunkat. Halálunk esetén örökösünk veszi át a helyünket, viszont vigyáznunk kell, mert minden hadvezér saját „stats” pontokkal rendelkezik. Uralkodónk „hatalmi” pontjai az egész birodalmunkra kihatnak, halálával könnyen lázadások törhetnek ki. A hatalmi pontoktól függ, hogy mekkora birodalmat tudunk kézben tartani.
 

Diplomáciára a játék elején relatív kevés lehetőség van (meg nem támadási paktum stb.) mindaddig, amíg más népekkel nem tudjuk elfogadtatni magunkat mint uralkodót, hogy aztán akár a birodalmunkhoz is csatolhassuk őket. Szerencsére a játék elején nem nagyon rágnak be az ellenfelek, ha terjeszkedünk, de vigyázni kell, hogy kibe futunk bele, mert egyes népek már a kezdetektől ellenségesek. Grand Campaign módban külön stratégiát alakíthatunk ki például arra, hogy elkerüljük az északi hordákat, mivel ilyenkor történelmileg hű helyén kezd minden nép. Olyan finomságokkal is találkozhatunk a játék során, hogy ha tegyük fel háborúba megyünk, akkor a gépi szövetségesünk általában aranyat is küld (!), hogy segítse a hadi kiadásainkat.
Egy steames review-ban olvasott szösszenet: „megcsinálhatjuk azt is, hogy egy még semleges néptől havi visszafizetésre veszünk fel aranyat, majd miután kisajtoltunk belőle mindent, az egyeszégünket megbontva lerohanjuk.”
 

Központi elem a játékban, hogy a parasztok/nemesek igényeire külön oda kell figyelnünk – különféle kiadható rendeletekkel, speciális épületekkel és akár a lakosság áttelepítésével tudunk hatni rájuk. A parasztokból gyengébb, a nemesekből elit katonai egységek toborozhatók. A lakossággal egyébként szabadon gazdálkodhatunk, hogy hányan kerüljenek az egyes városokban farmokra, vagy esetleg a seregünkbe. Mivel az egységeknek nincs gyártási ideje, így akár az egész város hadrendbe hívható azonnali hatállyal, éppen ezért nagyon kell figyelnünk aranykészletünkre, amit főleg kereskedelemmel gyarapíthatunk. Ha bazárt építünk, akkor automatikusan létrejönnek kereskedelmi utak, amelyekre azután úthálózatot/vízi utakat építhetünk ki. A térképen ritkán elszórt speciális nyersanyagokra érdemes lecsapni, amelyek komoly extra profitot hoznak.
 

Pár negatívum:
  • A Steam Charts szerint még elég kevesen játszanak, így nem tudom, hogy mennyire lehet multiban összeütni egy játékot.
  • Eléggé oda kell figyelni, hogy az egyes népek között észrevegyük a különbségeket (egyébként 24 féle van a játékban).
  • Extra nagy nehézséget okozott nekem, hogy a seregek relatíve lassan mozognak ahhoz képest, hogy mekkora távolságok vannak már a játék elején is. Emiatt nagyon könnyen hatalmas területek bukhatók el, és a gép előszeretettel égeti fel a városainkat (amit 1 kör alatt el lehet foglalni, ha nincsenek védők). Másrészről a seregek fenntartása is elég drága, így nem érdemes minden várost telepakolni katonákkal.
  • Különböző zoom szinteken kissé csúnyán ugrottak elő a semmiből a részletek, de cserébe semmilyen akadást/lassulást nem tapasztaltam.

Steam link

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #37: Az Indomitus hadjárat

Fórum:


A negyvenkettedik évezred elején engedni kényszerült az Ember Birodalmának szorítása a Galaxison. Tízezer éve vívott elkeseredett küzdelmet az életben maradásért az Impérium, milliónyi fronton, annál is többféle ellenséggel, és végül egy olyan mért rá megsemmisítő erejű csapást, amivel szemben nem volt védekezés. Galaxisszerte apokaliptikus méretű warpviharok törtek ki, amelyekhez hasonlót a Sötét Kor vége óta nem látott az emberiség. A viharok közül a legnagyobbak a Rettegés Szeméhez hasonló, állandó hasadékká váltak a téridő szövetén, ezek egymásba érő láncolata kettőbe vágta a galaktikus síkot. Ebből a hatalmas hasadékból – ahogyan az Impérium elnevezte: a Cicatrix Maledictumból – folyamatosan vérzett át az Immatérium miazmája az anyagi világba. A kataklizma bekövetkeztekor kihúnyt az Astronomican, az Istencsászár fénye magára hagyta az emberiséget. Halványan, ki-kihagyva lassan visszatért, de csak a rés Terra felőli oldalára – a másik felére, amit Sötét Impériumnak kezdtek hívni, csak nagy ritkán pislákolt át.
 
A valóság szövetén szakadt sebek legnagyobbika kettévágta a galaxist

Ahogyan a Warp, a Káosz is teret nyert. A viharok bolygókat, egész bolygórendszereket vágtak el a külvilágtól, ezek könnyű prédái voltak az immár gyakrabban megtestesülő démonoknak, és a Káosz hadseregeinek. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne próbáltak volna meg ellenállni.

Raeddon kohóvilága az Adeptus Mechanicus fontos ereklyéit őrizte. Ahogy a warpviharok elnyeléssel fenyegették, a techpapok felkészültek a felbcsülhetetlen értékű Standard Szabványok, prototípusok, gyártóberendezések kimenekítésére. Ekkor azonban a Fekete Légió csatabárkái közelítették meg a bolygót. A skitariik zöme a Mechanicus komplexumait védte, készen rá, hogy életüket áldozzák a Gépisten ereklyéinek védelmében. A Fekete Légió azonban nem ott csapott le. Orbitális bombázásuk fedezőtüzében leszállóegységek záporoztak az űrkikötőkre, Káosz-Terminátorok testesültek meg a földön vesztegelő Mechanicus siklók között, és rövid úton megsemmisítették a bolygó teljes légi kapacitását. Aztán, miközben a Gépisten hívei továbbra is feszülten várták a közvetlen támadást, távoztak. A techpapok először nem értették az ellenség stratégiáját. Amikor a warp elnyelte a bolygót, amelyről immár nem volt hogyan menekülniük, megértették – de addigra késő volt. A szent tudás nemsokára démongépek készítését szolgálta.
 
Raeddon végzete

Az Aralest szektor flottája vereséget szenvedett a Fekete Légió csatahajóitól, egységeit az Aralest VII bolygó körül keringő Éberség állomásra csoportosította át. A bolygó felszínén is gondokkal küzdöttek, Melachron Indis kormányzó egyre népesebb Káosz szektával állt harcban, ami riasztó mértékben toborozta híveit a lakosságból. A szekta tanai szerint istenek jőnek a másvilágról, hogy elhozzák a győzelmet az elnyomók felett. Indis végül a fő kaptárváros felsőbb szintjein kényszerült elbarikádozni magát maradék Császárhű híveivel, és már csak abban reménykedett, hogy az Éberség állomás vette segélyhívását, és felmentő sereget küld. Amikor azonban Abaddon légiósai elfoglalták, letérítették pályájáról, és a bolygóra hajították az állomást, melynek becsapódása mindössze egy mély krátert hagyott a főváros helyén, a lakosság mind egyetértett: isteneik valóban eljöttek hozzájuk. Tüskés, arannyal díszített fekete páncélt viselnek.

A Tallarn rendszer is ostrom alatt állt. A sivatagbolygó lakóinak azonban tízezer éves gyakorlata volt benne, hogy hogyan harcoljanak sokszoros túlerővel szemben. A Káosz seregei, légiósai, de még flottája sem talált fogást az illékony Tallarn hadtesteken és hajókon. Tették amiben a legjobbak voltak: rejtőzködtek, gerillaharcot folytattak és fogcsikorgatva küzdöttek egyik napról a másikra. Az égbolton azonban a csillagok helyett, egyre csak a warp őrjítő forgataga fénylett felettük.

Az Araneus – ismertebb nevén Necromunda – rendszer nem állt a Káosz közvetlen támadása alatt, de az Astronomican kiesése elvágta az Impériumtól. Lord Gerontius Helmawr kormányzó hatalmának záloga az volt, hogy bírta az Impérium támogatását: az alatta torzsalkodó házak mindegyike félte haragját, és a birodalmi sereg, no meg az Öklök gárdistáinak bosszúját. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az Impérium felé vezető út elvágatott, nem telt bele sok idő és az egész világ harcban állt. Helmawr ősöreg, hétpróbás gazember létére jópár trükköt bevetett hatalma megtartására, de a helyzet még rettegett kibernetizált verőlegény-katonái, sőt, a bolygón rekedt Öklök csatasorba állításával sem volt rózsás…

Necromunda bandái elég ijesztőek tudnak lenni, Helmawr végrehajtói ezért még ijesztőbbek

Közvetlenül a kataklizma előtt a Catachan rendszer hírt kapott róla, hogy a galaxis szerte hírhedt ork kalóz, Badrukk kapitány irdatlan flottával tart felé. Mivel a híres Második regiment, az Ördögök, a közelben állomásoztak, ők érkeztek haza elsőként anyaviláguk védelmére – de hamarosan követte őket minden catachan egység, sok-sok fényéves körzetből. Mint kiderült, az illusztris ork flottája egy hatalmas Void-bálnát üldözött, és hidegen hagyták őket a bolygók. Így azonban, amikor Catachan körül megsűrűsödött a Warp, kielégítő véderő volt a világ felszínén és a szomszédosakon is. Szükség is volt rájuk: nemsokára Káosz rajtaütésekről érkeztek hírek szerte a rendszerben, először sporadikusan, majd mindent elsöprő mértékben…

Ultramar ismét ostrom alatt állt. Nurgle szeretettel tekintett galaktikus északi felén fekvő világaira, és elküldte ragályhozóit, hogy vonják atyai gondoskodása alá őket. Három, valaha édeni rendszer vált a pestis és dögvész fertőjévé, és ezekből a Ragálycsillagokból egyre újabb és újabb támadások érték Guilliman hajdani birodalmát.

Terra szent bolygóját magának az Istencsászárnak az ereje óvta a Káosztól. Az általa felrótt hetvenhétszer áldott bűvkörökön a Hórusz-lázadás óta nem jutott át démon. Akkor Ka'Bandha, minden Vérszomjasnak, Khorne megállíthatatlan gyilkos démonainak legnagyobbika vezette a császári palotát ostromló démonokat. Sanguinius Ősatya, az Angyal megküzdött a hatalmas szörnyeteggel, és titáni párviadalban legyőzte őt. A fődémon szörnyű bosszút fogadott ellene: mivel azonban Hórusz végzett az Angyallal, fiai, a Vérangyalok gárdistái kiirtására esküdött fel.
 
Sanguinius, a Vérangyalok ősatyja összecsap Ka'Bandhával

A Császár védelmei több mint tízezer évig érintetlen szentségükben tartották meg Terrát. Ahogy azonban a Káosz korszakok óta nem látott erővel tombolt, nyolc hatalmas Vérszomjasnak – maga Ka'Bandha ezúttal nem volt közöttük – ismét sikerült áttörnie, és nemsokára Khorne démonainak hada özönlött át vezetésükkel az Impérium szívébe.

Időközben azonban az Impérium sem pihent a babérjain. Az újjászületett Roboute Guilliman ősatya számos megpróbáltatás árán eljutott Terrára, ahol ismét birtokba vette az Impérium Lord Protektorának címét. Az emberiség teljhatalmú uraként – bár Terra lordjainak napi szintű ellenállását kellett leküzdenie a szenátusban – hadba szólította annak teljes roppant hadigépezetét, és még annál többet is. Sokezer éves tetszhalála előtt titáni feladatot rótt a Marsi techpapok egyik géniuszára, Belisarius Cawl archmagosra. A már sokkal inkább gép, mint ember magos kissé elidőzött a végrehajtásával, de mostanra elkészült, és az eredményei lélegzetelállítóak voltak. Guilliman hadba hívta továbbá a Császár nagyhatalmú testőreit, a legyőzhetetlen Adeptus Custodest is. Többé nem csupán az Arany Trónuson ülő császárt védelmezték, hanem készen álltak rá, hogy fia oldalán harcoljanak bárhol a galaxisban. Csatasorba állította a Néma nővéreket is, akik halandók voltak ugyan, de elméjükben démonhercegek és varázslókirályok végzetét hordozták: mindegyikük puszta jelenléte kioltotta a pszit, elapasztotta a warp áradását. Rendelkezésére állt a száz sebből vérző, már-már haláltusáját vívó, de még így is hatalmas birodalom minden erőforrása, az utolsó gyári munkásgyerektől a leghatalmasabb csatahajóig. Terráról készítette elő ellencsapását a Káosszal szemben.

Roboute Guilliman, az Ultragárdisták Ősatyja, az Impérium Lord Protektora

Amikor tehát Khorne csahosai megszentségtelenítették Terra földjét, hatalmas hadsereggel találták szemben magukat. A kataklizma óta először az Impérium többszörös túlerőben volt, és a démonok teljesen megsemmisíttettek. Terra lordjai végre észbe kaptak – ha eddig nem is hitték volna, hogy Guilliman drasztikus lépései szükségesek, most csattanós bizonyítékát láthatták. A szent bolygó misztikus védelmeit megerősítették, Guilliman pedig útnak indította armadáját. Kezdetét vette az Indomitus hadjárat.

A Császár Nagy Kereszteshadjárata óta nem látott ekkora sereget együtt a galaxis. Belisarius Cawl, az Adeptus Mechanicus talán legnagyobb hatalmú vezetője hatalmas skitarii haderőt hozott magával, számottevő marsi flottát, a Legio Titannica roppant hadigépeit, és Guilliman zászlaja alá szólította a Marsnak hűséget esküdött lovagi házakat is. Dorne fiai, az Öklök gárdistái szinte teljes rendházukkal képviseltették magukat, de korántsem egyedüliként: közel egy tucat nagyobb rend csatlakozott, egyenként is több száz gárdistával, számtalan másik pedig kisebb-nagyobb osztagokkal. Millió és millió halandó katona képezte a létszám zömét, a Segmentum Solar hadihajóinak hatvan százaléka a flotta gerincét, és ehhez jöttek még azok a haderők, amik út közben csatlakoztak hozzájuk. Az Adeptus Custodes és az Adeptus Astra Telepathica aranyszín hajói csepp voltak ebben a tengerben, a fedélzetükön utazó harcosok jelentősége viszont annál nagyobb.

Az Adeptus Custodes egy tagja egy Inkvizítorral

Mindenek felett pedig a flotta szívében ott volt Cawl elképesztően hatalmas Mechanicus bárkája, a Zar-Quesitor. Fegyverzete méretéhez képest elhanyagolható volt, szinte teljes hatalmas bennsőjét a techpap kilencezer éves projektjének szentelte. Nem kevésbé ambíciózus ígéretet tett annak idején ugyanis Guillimannek, mint hogy megtalálja a módját egy korszerűbb, nagyobb létszámú Űrgárdista haderő felállításának. Ha kilencezer évébe telt is az, ami a Császárnak annak idején néhány százba sem, de megtalálta a kulcsot: a roppant bárka fedélzetén száz és százezer sztáziskapszula sorakozott, bennük az évezredek alatt összegyűjtött emberanyagból képzett szuperkatonák nagy részével (mások a Marson maradtak). Mindőjük valamelyik császárhű Ősatya genetikai anyagát hordozta, ahogyan minden Gárdista: az ő génmagjaikat azonban továbbfejlesztette az archmagos. Fél fejjel magasabbak voltak, reflexeik gyorsabbak, szívósságuk emberfeletti. Felszerelésükön is módosításokat eszközölt Cawl: páncélzatuk, lőfegyvereik, de még csapatszállítóik is mások voltak mint elődeiké, újszerű taktikákat téve így lehetővé, amire az ősellenség még nem készülhetett fel. A Zar-Quesitor bennsője lankadatlan munka színtere volt, a techpapok és szervitorjaik éjt nappallá téve, percnyi pihenés nélkül végezték az újgenerációs, Primaris gárdisták csatarendbe állításának folyamatait. Guilliman pedig nem habozott felhasználni ezt az adu ászt.

Warhammer 40,000: New Heroes for a Dark Imperium Inditás gomb

Warhammer 40,000: New Heroes for a Dark Imperium (00:02:29)

Roboute Guilliman, a Primaris gárdisták bevetésével, megindítja az Indomitus hadjáratot

Két részre osztotta az új gárdistákat. Egy részüket eleve azokhoz a rendekhez csatolta, amelyek genetikai anyagát hordozták. Az Öklök ámulva tapasztalták, hogy van új bajtársaik között, aki még életben látta ősatyjukat, Rhogal Dornt – Cawl ilyen régen sorozta be projektjéhez, majd tartotta sztázisban átalakulása után. Másik felüket, a Szürkepajzsosokat (rend- és felségjelzés nélküli páncéljukról kapták a nevüket) a Lord Protektor egységes haderőként használta, melyben származástól függetlenül, vegyesen harcoltak együtt a Primaris gárdisták. Guilliman terve az volt, hogy az így összeszokott harcosok akkor is erősítik majd a rendházak együttműködését, amikor majd visszatérnek rendjeik kebelére.

A warp mindeközben ugyanúgy forrongott, az Istencsászár fénye pedig alig pislákolt benne. Guilliman ezért óvatos, rövidtávú ugrásokat hajtott végre flottájával, amelyek csak az Immatérium peremét érintik – hasonló módon ahhoz, ahogyan a legmodernebb Tau csillaghajók közlekednek. Ez számottevően lelassította. Ideális körülmények között egy gyors hajó,egy jó Navigátorral bő egy év alatt megteheti az utat Terráról a Keleti Peremre – csakhogy ez feltételezi, hogy a warp csendes, az Astronomican jól látható, és semmilyen bonyodalom nem merül fel. Az Indomitus hadjárat állandó warpviharok közepette, folyamatos harcban nyomult előre, a fenti példához képest csigatempóval. A Lord Protektor tett azonban róla, hogy minden apró lépésük számítson. Amelyik világot tudta, felszabadította és megerősítette. Amelyik elesett, ott szörnyű bosszút állt – nem is elsősorban azért, hogy elégtételt vegyen az Ősellenségen, hanem hogy gyengítse a haderejüket, kifüstölje állásaikat. Ahol birodalmi haderővel találkozott, a stratégiai helyzet függvényében a flottához csatolta azt, vagy éppen megerősítette saját erőiből addigi őrhelyén. A kivérzett Gárdista rendeket azonos Ősatyától származó friss Primaris gárdistákkal támogatta, sőt, a legfontosabb pontok védelmére új rendházakat alapított.

Necromundán a lázadás már a Guilliman közeledtének hírére megtört. Másutt ádáz küzdelem árán nyerték el a győzelmet. A Tallarn szektorban hatalmas csatát vívtak a démonokkal és halandó híveikkel, felszabadítván a sokat látott bolygó hősies lakóit, akik immár évtizedek óta küzdöttek a hódítók ellen gerillamódszerekkel. Összeroppantották a Bronz Zsarnok erőit, aki a Lhorn térséget uralta a Káosz nevében. Olykor nem csupán Guilliman stratégiai zsenije, de kardja is szükséges volt a győzelemhez. A Caster bolygón személyesen vívott meg egy hatalmas démonnal, ami ellenállt katonái támadásának – a Lord Protektor, atyja lángoló pallosát forgatva, győzedelmeskedett a rém felett. 
 
Ha kellett, az ősatya személyesen is részt vett a harcokban

Bhundar kaptárvilágát már nem menthették meg. Ciklontorpedók tüzében hamvadt el, hogy Nurgle szörnyű kórságai ne terjedhessenek onnan tovább. A Primagenesis rendszert Guilliman fájó szívvel a sorsára hagyta: ezt az Alfa Légió mindenhová beférkőzött ügynökeinek köszönhetően olyan bonyolult és főleg hosszadalmas lett volna minden kétséget kizáróan visszatéríteni a Császár kebelére, hogy azt már nem engedhették meg maguknak.

Guilliman maximális hatékonysággal használta erőit, de a veszteségek így is elkerülhetetlenek voltak. Főképp a halandó katonaság sínylette meg a pokolbéli ellenfelekkel vívott évtizedes csatározást. Fogyatkozó létszámú sereggel indult hát a Catachan rendszer felszabadítására.

Ott viszont felettébb kellemes meglepetésben volt részük. Mint kiderült, a catachanok mind egy szálig végeztek a Káosz erőivel, és dolguk végeztével még a környező világokat is felszabadították. Amikor hírt kaptak az Indomitus hadjárat közeledtéről, úgy gondolták, cstalakoznak a küzdelemhez: felszabadítandó túlélők helyett összecsomagolt, menetkész Catachan regimentek várták a flottát, ami számottevően megerősödve indult tovább!

Catachan lövész végez a Káosz egyik csahosával, mielőtt ismét nyomtalanul eltűnne a dzsungelben

Felszabadították Rynn világát, és a Szürkepajzsosok Dorne véréből származó Primaris gárdistáival megerősítették a Bíbor Öklök rendjét, ami már a pusztulás szélén állt.

A hosszú évtizedek alatt visszafoglalt és stabilizált régiókba lassan visszatért az Istencsászár fénye is, a warpviharok pedig alábbhagytak. Hogy az visszhangzott-e az Immatériumban, ahogyan a lakosság visszanyerte a reményt, vagy más oka volt ennek, ezt senki sem tudhatja, de Guillimant szentként kezdték el tisztelni, akinek nyomában a Császár fénye árad. Őt magát módfelett zavarta ez a babona, de az Impérium moráljának kétségkívül használt.

Ekkor azonban már több mint fél évszázada tartott a háború. Azok a régiók, amiket az Indomitus hadjárat még nem ért el, katasztrofális helyzetben voltak. 

Armageddonon régóta húzódott a háború, az orkok véget nem érő hullámai és az Impérium összes nélkülözhető hadereje között. A warpviharok kitörtével egy harmadik fél csatlakozott a küzdelemhez: a Káosz démonai. A vihar elvágta az erősítéstől az orkokat és az embereket is, és a bolygón maradó erők néha olyan szorongatott helyzetbe kerültek, hogy itt-ott átmenetileg még arra is hajlandóak voltak, hogy ne lőjenek egymásra, amíg a mindőjükre rontó démonokkal nem végeztek. (Elképzelhetjük milyen elkeseredett szituáció szükséges ahhoz, hogy egy orkban felmerüljön a tűzszünet gondolata...) A démonok egymással is harcoltak. Khorne és Tzeentch hordáira oszlottak, és legalább úgy irtották egymást, ahogyan a halandókat.
Mire a warpviharok alábbhagytak, és az erősítés – mindkét oldalról – megérkezett, a bolygó fele pokoli démonvilággá változott. Khorne csahosai ördögi rituáléval próbálták megidézni Angron démon-ősatyát hajdani veresége helyszínére, hogy eldöntsék az immár négy szereplős háborút. A Szalamandrák gárdistáinak sikerült elpusztítani a rituáléban részt vevő démonokat, és Armageddon maradt a véget nem érő háború helyszíne, amiről olyan régóta híres volt – csak a szereplők változtak.

Ez a kép még a rés keletkezése előtti időszakból származik. A Vérangyalok gárdistáit nem sokkal a viharok kitörte előtt visszarendelték Armageddonról...

A Vérangyalok rendjének protektorátusa, Baál másfajta fenyegetéssel nézett szembe. A tiranida Leviatán kaptárflotta teljes ereje ellene özönlött. Amikor a warpviharok kitörtek, a rend legendás nagymestere, Lord Dante az ellenük való kétségbeesett küzdelemre készült fel. A Vérangyalok valamennyi erejét összegyűjtötte és a rokon rendeket is segítségül hívta. Évtizedekig tartó küzdelem kezdődött. A Vérangyalok vezére a kaptárflotta útjába eső Cryptus rendszer világait élő pajzzsá formálta a fenyegetés ellen, minden létező védelemmel ellátva azokat. Amikor Cryptus elesni készült a megállíthatatlan áradat csapásai alatt, még megsemmisíteni is kész volt azt – Kryptman inkvizítor kétes értékű munkásságából tudjuk, hogy a kaptártudat feltartóztatásának egyik, ha mégoly ördögi módja is minden élő anyag eltakarítása az útjából. A tiranidák felfoghatatlanul hatalmas flottája azonban egyre csak özönlött. Cadia elesett, a Káosz minden fronton támadott, de a Vérangyalok és a többi rend, akik ereiben Sanguinius vére folyt, nem tudtak részt venni a harcokban. Valamennyien Baál védelmére gyűltek össze. Még olyan rendek is, akiket Terra lordjai Excommunicatae Traitoris nyilvánítottak, eljöttek, hogy életüket áldozzák a harcban, így mosva le a nevükön esett szégyent. Lehetőségük nyílt rá.
A következő években Dante nagymester vakmerő rajtaütésekkel pusztította a xeno áradatot, aknamezőket állíttatott az útjába, csalétkeket vetett és csapdákat állított – mindhiába. A Leviatán mérete minden képzeletet felülmúlt, meg sem érezte a veszteségeket, és minden csatából tanult. Kétszer ugyanaz a taktika nem működött ellene. Bárhogy próbálták is lelassítani, elérte a Baál rendszert.
 
a Vérangyalok támadásai nem állították meg a kaptárflottát

Minden életet elpusztított a külső bolygókon. Baált, és legfőképp a holdjait tizenkilenc hullámban támadta meg újra és újra, minden csapása szörnyűbb mint az előző. A Vérangyalok és rokonaik megtizedeltettek. Maradékuk a rend kolostorerődjének romjai között készült utolsó harcára, amikor újabb warpvihar tört ki. Teljesen elborította a szektort, Baál bolygóját és holdjait elvágta az anyagi világ többi részétől.
A Vérangyalokon ez már nem segíthetett. Ezeken az égitesteken, főleg a holdakon bőségesen elegendő tiranida hemzsegett ahoz, hogy kivégezze őket. A holdakról viszont egyszer csak valamiért megszűnt a xenók utánpótlása…
Emberfeletti erőfeszítéssel tartották a romos kolostorerődöt, újra és újra visszaverve az elképesztő túlerőt, amely a Kaptártudattól elvágva nem alkalmazott már ravasz cseleket, pusztán elsöprő erejével és létszámfölényével fojtotta meg lassan, de biztosan a hősöket. Az utolsók közülük még így is meglepően hosszú ideig kitartottak, de a warpvihar végül elült. Dante és maréknyi bajtársa felkészült rá, hogy immár a teljes kaptárflotta martalékává legyenek. Az újra  csillagos égből azonban nem a xenók ereszkedtek alá, hanem orbitális bombázás, és gárdista leszállóegységek: az Indomitus hadjárat elérte Baált.
Dante és bajtársai hősiessége megmentette a kolostorerőd alatt rejtőző génmagkészletet, esélyt adva ezzel a rend újjászületésére. Guilliman addig is a Szürkepajzsosok Sanguinius véréből való Primaris gárdistáival, katonákkal, techpapokkal, és személyzettel látta el őket: minden segítségre szükségük volt az újjáépítéshez. 
Egy utolsó hátborzongató fordulat még hátra volt azonban Baál kálváriájából. Mint Dante megtudta, a holdakon nyüzsgő tiranidákkal nem az Impérium erői végeztek. Megvizsgálták a holdfelszíneket, és megdöbbenve tapasztalták: a mind egy szálig kiirtott xenók fejét egyetlen hatalmas hegybe hordták, ami nyolc roppant oszlopot formázott. Nyolc koponyákból készült pillér: ez Ka'Bandha jelképe volt, Sanguinius nemeziséé. A démon volt a holdakon nyüzsgő idegenek végzete: réges-régen megfogadta, hogy ő hozza el a végső pusztulást Sanguinius vérvonalának, és nem hagyta, hogy még egyszer megelőzze valaki!

Egy Vérszomjas borzalmas ellenség, az emlékezete pedig nagyon hosszú, ha bosszúról van szó
A hadjárat utolsó éveiben Guilliman egyre aggasztóbb híreket kapott Ultramarból. Szűkebb pátriáját vonakodva ugyan, de egyelőre sorsára hagyta – erős bástya volt az, és egyelőre a védtelenek felmentésére kellett koncentráljon.

Körülbelül száztíz  évvel azután, hogy elindult, az Indomitus elérkezett a végső csatához.

A Cicatrix Maledictum Terra felőli része ha nem is egészében, de nagyobbrész ismét az Istencsászár égisze alá tért. Volt azonban egy utolsó tüske a körme alatt: a Raukos rendszer. Az itt található állandó warprés, a Raukos verem, erősítéssel látta el a Káosz erőit, és ide összpontosította flottáit a hadjárat által több helyen megfutamított Káosz. A veremhez legközelebbi bolygó, a 108-béta-kalapus-9.2 felszínén is beásták magukat, valamint az Igehirdetők egy égi temploma (hadi űrállomása) is keringett ott, így szilárdan tarthatták a számukra fontos területet.
Guilliman ősi zászlóshajója, a Macragge Becsülete fedélzetéről vezényelte erőit az ütközetben.

Ultramar flottájának zászlóshajója, a Gloriana osztályú Macragge Becsülete csatahajó

Első hadmozdulatával egy látszólag lényegtelen pozícióban rést ütött a Káosz blokádján, és áthatolt rajta egy kisebb flotillával. Fő erőivel csak ez után látott neki a támadásnak. Hajói jobb állapotban voltak, fegyelmezettebben küzdöttek, és létszámukban is felülmúlták az ősellenségéit. Azok azonban démoni segítségben reménykedtek. Az Igehirdetők a csata elején elkezdték pokoli rituáléikat, melyekkel a Négy Rontó Hatalom erejével sújtottak volna le az Impérium seregére. Mindhiába: a hajók, amiket a Lord Protektor a csata elején mögéjük csempészett, az Adeptus Astra Telepathica járművei voltak, fedélzetükön megannyi Néma nővérrel. Ezek most úgy helyezkedtek el, hogy kioltsák az Igehirdetők delejes hatalmát, illetve elvágják erőiket a Raukos veremtől. A magára maradt Káosz flottával végzett az Impériumé, és még fel sem morzsolták teljesen, amikor megkezdődött az Igehirdető templom, és a 108-béta-kalapus-9.2 ostroma. A bolygót a Vasharcosok káoszgárdistái védték, akik híresek voltak erőteljes védműveikről, ám ők sem voltak felkészülve ilyen támadásra. A hagyományos gárdista taktikára, orbitális bombázás fedezőtüzében partraszálló leszállóegységekre számítottak.
Ezzel szemben az első csapást antigravitációs eszközöket használó Primaris gárdisták mérték: felszerelésük lehetővé tette, hogy orbitális pályáról vessék magukat a csatatérre, ott pedig a föld fölött manőverezve cikázzanak célpontot keresve. Hasonló technika mozgatta a Repulzor csapatszállítókat is, ami a második hullám egyik felét hozta: másik fele immár hagyományos gárdistákból állt, akik ikonikus leszállóegységeiken érkeztek. A két hullám által megtisztított területen pedig partra szálltak a Legio Titannica hadigépei, és a birodalmi sereg. A 108-béta-kalapus-9.2 innentől számított öt óra múlva az Impériumé volt.

Propagandakép az Impérium győzelméről

Guilliman megtisztíttatta a bolygót, és a Leman Russ véréből származó Farkasdárda primaris rendnek adományozta, hogy kolostorerődjükként szolgáljon. Feladatukká tette a Raukos verem őrzését, majd pedig hatalmas diadalmenetet tartott itt: az Indomitus hadjárat irdatlan hadigépezete mind felvonult a felszínen. A Lord Protektor a vállalkozás minden hősének megköszönte a bátorságát, és hivatalosan befejezettnek nyilvánította az Indomitust. A Szürkepajzsosokat megszüntette, maradék tagjait a meglévő rendekhez sorolta. A seregeket elküldte az Impérium azon részeire, ahol a legnagyobb hasznukat lehetett venni, de egy nem elhanyagolható erőt maga mellett tartott, köztük a legtöbb, az ő saját genomjából származó Primaris gárdistát.

Elindult velük, hogy felmentse Ultramart Nurgle ostroma alól. Tízezer év után ismét találkozni készült egy testvérével…

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #36: Catachan

Fórum:

„Nincs még két napja hogy idehelyezték velünk ezeket a puhányokat és a felük máris meghalt. A skorpiók akkorák, mint egy tank és a levegőben valami mérges köd terjeng, amitől kirohad a szemed. Imádom ezt a helyet! Majdnem olyan, mint otthon!” – ismeretlen Catachan őrmester


Ahogy a régi mondás tartja, a dzsungelben minden ehető – te is! Catachan dzsungel borította világán ez sokszorosan igaz: az ember, még a negyvenedik évezred technológiájával felszerelt ember is nagyon közel helyezkedik el a tápláléklánc legaljához. Más „tisztességes” Halálvilágokon legalább „csak” az atmoszféra, a hőmérséklet, vagy az óriásragadozók, esetleg a rendszeresen portyázó xenók próbálják elpusztítani az odatévedőket. Catachanon minden. A növények szemmel látható sebességgel nőnek, szinte mindegyikük mérgező, savas és/vagy húsevő. A gombák és zuzmók maró anyagai lebontják a habarcsot, elporlasztják a téglát és a követ, elkorrodálják a fémet. Az állatok egy része hatalmasra, elképesztően pusztító erejűre és rettentő ádázra nő, mint a hírhedt Catachan Ördög, ez a tiranidákra emlékeztető rémálom.
 
Catachan Ördög magasodik egy tank roncsai fölé. A szörny egykor pete formájában került egy Catachant elhagyó hajóra. 

Mások egészen aprók, és mire észrevennék őket, mérgük már rég végzett áldozataikkal. A Szögesdrót-folyondár levelet nem, csak kétféle függeléket növeszt: hosszú, leheletfinom csillószőröket, amik megérzik a szerencsétlen állatot vagy embert, aki hozzájuk ér, na meg csaknem méteres, gyémántkemény tüskéket, amelyek felnyársalják azt. A Catachan Ugatóbéka az egész galaxis legmérgezőbb élőlénye: paradox módon saját halálát is okozza védekező rendszere, amely ha az állat megsérül – például mert egy óvatlan ember rátapos – iszonyatos erejű toxint lövell a levegőbe, ami akár egy kilométeres körzetben is kiirt minden állatot. Még a gázmaszkokat és a páncélok tömítéseit is átrágja. Nem szorul különösebb magyarázatra a beszélő nevű Repülő mocsári mamba, vagy a Catachan agyevő dudva…

Hmmm... van rá egy százalék esély, hogy agyevő dudva nőhet azon a tisztáson. Inkább kerüljük meg!

Egy szó mint száz, ez a világ az egyik első az Impérium Halálvilágainak listáján. Amilyen könyörtelen a bolygó, olyan szívós a lakossága. A Catachan nép a betelepülés óta eltelt több tízezer év alatt alkalmazkodott az embertelen körülményekhez. Jó egy fejjel magasabbak az átlagnál, elképesztően izmosak, bőrük vastag és cserzett, májuk pedig gyorsabban bontja le a mérgeket mint a nyugalmazott Ciaphas Cain-é a felvizezett Amasecet. Legtöbbjüket három éves kora előtt felfalja valami. Akit nem, azt gyakorlati okokból előbb lőni tanítják meg, és csak aztán járni... A felnőtt Catachanoknak nincs párja az Impériumban lopakodásban: nem csak az ellenfél, de még a növényzet elől is megtanulnak elrejtőzni. Utolérhetetlenek a szörnyek elleni harcban, hiszen másképp nem is érhetnék meg a nagykorúságot - mindezt úgy, hogy minimális zajt csapnak harc közben. Egy szó mint száz, az átlag Catachan közel két méter magas, mérhetetlenül izmos, szívós, élethalálharcok által megedzett kommandós. Ennél már csak az asszonyaik keményebbek, ők ugyanis túlélés közben a gyerekekre is vigyáznak…

Catachan asszony felderítés közben. Kezében ezúttal a kisebbik, mérgezett kése.

Településeik erődök, amik körül folyamatosan irtják a sebesen visszanövő növényzetet, részint hogy legyen terük rálőni a közeledő vadállatokra, részint maguk a veszélyes növények miatt.
Talán nem is kell magyarázni, hogy a catachan nép miért értékes portéka az Impérium seregei szemében. A Catachan Dzsungelharcos regimentek tradícionálisan vörös fejpántot viselnek, utalván ezzel a vér-esküre, amit a hadtestük szolgálatába lépve tesznek. Legbecsesebb tárgyuk a catachan kés, ez a híres, egyik felén fogazott túlélő penge. 
Voltaképpen háromféle kést is használnak: a mattfekete, mérgezett pengéjű Éji vadászt, a kardnyi méretű Ördögkarmot, és a súlyozott Catachan agyart.

Mesterei a cselvetésnek, és a csapdaállításnak – egészen primitív mérgezett karóktól és hurkoktól a melta-aknákig és plazmagránátokig mindent felhasználnak az óvatlan ellenség megtizedelésére. A legellenségesebb környezettől, a legrémisztőbb szörnyektől sem riadnak vissza – ami azt illeti, a legtöbb xeno harcizóna vakáció a számukra az otthoni körülményekhez képest. Okoz azonban némi problémát, hogy szocializációjukból adódóan nehezen engedelmeskednek az olyan parancsnoknak, aki nem bizonyította előttük, hogy éppoly rátermett mint ők – az ilyen pedig igen ritka! A catachan regimentekhez beosztott komisszárok, ha a máshol bevett megfélemlítő taktikával próbálják őket engedelmességre bírni, gyakran egyszerűen eltűnnek...
Volt azonban egy, akinek sikerült kivívnia a tiszteletüket, sőt, az ő nevéhez fűződik a leghíresebb, az Ördögök néven is ismert Második Catachan Regiment mai formájának kialakítása. Greiss komisszár-ezredes számára – Armageddon szülötte lévén – nem volt éppen idegen a harctéri élet, a Második legénységéhez képest azonban kisfiúnak számított; jó egy fejjel alacsonyabb és véznább termete miatt így is nevezték a háta mögött. Ő azonban nem adta fel. Megismerte katonái gondolkodásmódját, együtt evett, menetelt, és harcolt velük, az első vonalból vezette őket, és azok végül elfogadták vezérüknek.

Greiss, egy ogryn, és egy Sentinel lépegető a catachanok között

Gazdagabbak is lettek az armageddoni férfiú tapasztalataival. Bevezette a regimentnél a Kiméra harcjárművek használatát, mozgékonyabbá téve a Másodikat a többi catachan egységnél. Meggyőzte bajtársait, hogy fogadják be maguk közé az ogrynokat. Ezeket a tompa eszű óriásokat addig nem tartották olyan sokra a dzsungelharcosok mint más hadtestek, de Greiss összebékítette őket, és irányítása alatt számos ogrynt kiképeztek a saját harcmodorukra, majd később nagy sikerrel vetették be ezeket a vegyes egységeket. Mára minden catachan regimentben feltűnően sok ogryn harcol. Greiss fedezte fel közülük a negyvenegyedik évezredben talán a leghíresebbet, Nork Deddogot is. 
Az egykedvű óriás a komisszár testőre lett, és számtalanszor megmentette az ő és bajtársai életét. Leghíresebb haditettére akkor került sor, amikor az ellenség kilőtte Greiss Kiméráját. Deddog leszakította a harcképtelenné vált páncélozott csapatszállító oldalát, majd a vállára dobta a súlyosan megsérült komisszárt. Az ellenséges tűz miatt, mint ernyőt az eső ellen, maguk fölé emelte a fél Kimérát, és ily módon sztoikus nyugalommal kisétált a golyózáporból. Nork Deddog azóta fényes karriert futott be, mint a sereg legkeresettebb testőre.
 
Az illusztris Nork Deddog.

Greiss azonban nem sokáig vezette már a Második Catachan Regimentet. Bátorságát többé egy catachan sem kérdőjelezte meg, de egyszerűen nem volt olyan szívós, mint emberei és ogrynjai, és sok-sok harctéri sebesülés és bionikus beültetés után vissza kellett vonulnia. Helyét aztán egyik legjobb altisztje vette át.

A Második hőse Harken őrmester is, aki még honfitársaihoz képest is óriás termetű – magasabb, mint egyes Gárdisták páncélban! Bajtársai szerint „Ő a legkeményebb groxb***ó az egész hadosztályban. Az az ember üvegszilánkokat eszik, és gránátokat sz**ik!” A Tiranida háborúkban történt, hogy nehéz bolteres osztagán Ravener szörnyetegek ütöttek rajta. Tudni való, hogy a nehéz boltert csak szervópáncélos Gárdisták tudják egyedül kezelni, a halandó katonák állványon, tüzérségi fegyverként használják, minimum három fős osztagokban. Egy tüzér, egy lőszer-adogató és egy kisegítő. A két rém azonnal széttépte az utóbbiakat, Harken viszont az egyik hátára vetette magát, medveölelésbe fogta a lény első pár végtagját és azt, ami a gerince lett volna – már ha a földi anatómia szabályai érvényesek lettek volna rá. Bárhogy próbálta is lerázni magáról a katonát, a szorítás egyre csak erősödött, és végül a lény egyszerűen kettétört egy émelyítő reccsenés kíséretében. Harken akkor egyszerűen felkapta az állványról a gazdátlanná vált nehéz boltert, és ementálivá lyuggatta a maradék ravenert. Azóta is egyedül használja az eszközt: véleménye szerint ha kézifegyverként is tudja használni, minek vesződjön a sallangokkal?

Egy Tiranida Hydralisk. Izé, Ravener!
(Említettem már, hogy ugyanaz a grafikus dizájner felelős a tiranida kódexért aki a StarCraft zergjeiért?)

„Acélkarú” Straken Greiss egykori altisztje volt. Egy alkalommal eldákon ütöttek rajta Miral halálos dzsungeleiben, amikor megtámadta őt egy ott honos, hatalmas Földicápa. A szörnyeteg borzasztó sebeket okozott neki, többek között leharapta a jobb karját, de Straken megölte őt, mégpedig anélkül, hogy akár egyetlen hangot is kiadott volna közben – mindezt azért, hogy nehogy felfedje a pozíciójukat! Ha ez nem lenne még elég, a legenda szerint úgy végzett a Földicápával, hogy átharapta a torkát… Csak az eldák halála után kaphatott orvosi ellátást, a szanitécek elborzadtak a sérülései láttán. Straken acélszín, erőteljes bionikus protézist kapott jobb kar gyanánt, és csaknem teljes jobb bordaívét is fémre cserélték. Ekkor kapta bajtársaitól az azóta is büszkén viselt becenevét. Hősiességéért előléptették, és amikor Greiss visszavonult, ő vette át a Második Catachan Regiment vezetését.

Acélkarú Straken ezredes, a Második Catachan Regiment parancsnoka.

Már az ő vezetése alá tartozott az illusztris regiment, amikor Grax hadúr WAAAGH!ja elözönlötte a Ryza rendszert. A Másodikat vetették be Dulma'lin világának megtisztítására. Az Acélkarú embereivel beszivárgott a barlangrendszerbe, ahol az orkok zöme és vezérkara is tanyát vert. Napokig észrevétlenül vadásztak a zöldbőrűekre, míg végül ork nobok egy csoportjának squigkutyái ráakadtak a szagukra. Öldöklő küzdelem kezdődött, melyben Straken egy tomboló Squiggoth elé rántotta az orkok főnökét. A szörny mindkettőjüket megtaposta, az orkot meg is ölte, Straken viszont, ha súlyos sérülten is, de élve mászott ki alóla, amikor szörnyek lemészárlásában igen rutinos bajtársai végeztek a monstrummal. 

Egy idomított harci Squiggoth

Működésbe hozták az elmúlt napokban elhelyezett robbanótölteteket, és míg ők elmenekültek, a barlangrendszer az ork sereg fejére omlott. Straken maradék jobb bordáit, tüdeje egy részét, és bal szemét is bionikus beültetéskre kellett cserélni. Haditettük közvetlen oka volt a bolygó visszafoglalásának, a babérokat mégis egy bizonyos Osh'Preen nevű potentát aratta le, aki egyszerűen jobban helyezkedett a parancsnokság alfelének vonatkozásában. Ráadásul vette a bátorságot, hogy ne csak eltussolja a catachanok döntő szerepét a győzelemben, de egyenesen elmarasztaló jelentést írjon róluk, amiben „mosdatlan, barbár primitíveknek” festette le őket, akik „alig különbek az orkoknál”. Ő lett a bolygó új kormányzója is.

Nem bizonyult azonban túl jó vezetőnek, kizsákmányolta, elnyomta a lakosságot, ráadásul uralma alatt virágzott a kábítószerkereskedelem és a prostitúció is, melyekből busás hasznot húzott. A végsőkig kizsigerelt, narkós, prostitúcióra kényszerített tömegek Slaanesh-hez fordultak, és idővel a teljes lakosság, a Káosz támogatásával, felkelt a kormányzó ellen. A sors iróniája, hogy Osh'Preen vészjelzését egyedül Straken regimentje fogta időben, akik abban az időben egy közeli hadszintéren állomásoztak. Az ezredes jelentése szerint az adás szörnyen zajos volt, és mire sikerült kihámozni, miről is szól, a kormányzón már nem lehetett segíteni. Roppant pech…

Strakenen látszik, mennyire sajnálja, hogy így esett

Catachan bolygója a legtöbb inváziós hadsereget különösebb segítség nélkül megsemmisíti flórája és faunája okán. Amikor azonban az Éjurak káoszgárdistái a bolygóra támadtak, vezérük, Lord Ratathrax felkészülten érkezett. Orbitális bombázással felperzselte a körülöttük növő dzsungelt, majd ízzé-porrá lövette az erődvárosokat. Amikor azonban partra szállt, hogy a légiója által kedvelt módon saját kezűleg mészárolja le a túlélőket, a bombázás után maradt toxikus mocsárban – amelyet már néhány óra alatt elkezdtek visszahódítani a hihetetlenül szívós ragadozó növények és állatok – már ott lapultak az Ördögök. Straken egy Szögesdrót-folyondár jókora darbjával a kezében kúszott Ratathrax mögé. Kisvártatava bekövetkezett amire várt: a környező vegetáció virulens spórái tönkretették a szervópáncél szűrőit, és a Káosz lord levette a sisakját…
…a többi Káoszgárdista halála sem volt dicsőbb, és a zavarbaejtő sebességgel újranövő dzsungel hamarosan még a keramitot is megemésztette a vértjeikből.

Az Éjurak jobban tették volna, ha maradnak is a hajóikon

Se szeri, se száma a catachan hadosztályok, és a híres Ördögök hőstetteinek. 
Egy regimentjük a tiranida háborúkban hét évig harcolt a Koralkal-VIII bolygót megtámadó idegenekkel. Különös módját fejlesztették ki a xenók elleni harcnak: legyilkolt tiranidák toxinjaival kenték be magukat, így a xenók nem érzékelték őket. Általában a Lictorok vadásznak nesztelenül a Kaptártudat ellenségeire: most ők voltak az áldozat. Kivágott feromonzsákjaikat csalétekül vetve terelték a dzsungelharcosok a xenókat szűk, jól belőhető kanyonokba, aláaknázott tisztásokra... Tevékenységük következtében a bolygó felszabadult, a regimentet pedig két teljes évig karanténban tartották, mielőtt máshová helyezték volna, annyira átitatódtak a mindenki más számára halálos tiranida mérgekkel.

De kitüntették magukat többek között a Tau ellen indított Megtorló hadműveletben, az Armageddonon dúló végtelen harcban és a galaxis száz és száz más hadszínterén. Egy főmérnork hadúr akkora becsben tartja őket mint méltó ellenfeleket, hogy Taposóira és más óriás hadigépeire vörös fejkendőt köttet, ezzel jelezve, milyen ádázul harcolnak…
Egy szó mint száz: alig volt olyan ellenfél a Galaxisban, ami megtörte volna ezeket a legendás harcosokat egészen addig, amíg a negyvenegyedik évezred végén galaxisszerte át nem szakadt az anyagi világot a pokoltól elválasztó gát...

Erről viszont már egy másik alkalommal fogok mesélni.


(…nem lenne viszont teljes a történet, ha nem említeném meg itt IS minden idők leghíresebb catachan kommandósát, az egyszemélyes hadsereget, akitől még a tulajdon feljebbvalói is félnek. Aki szinte soha sem szólal meg, aki kifejezéstelen arccal, mozdulatlanul ül bevetések között, hogy aztán ahogy megkapta a parancsot köddé váljon, és lemészárolt ellenséges főnökök fejeivel térjen vissza. A 40K Chuck Norrisát, SLY MARBOt! )

Mögötted van! Mindig mögötted!

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #35: Ullanor bukása

Fórum:

SZÓLOK ELŐRE,
hogy nem szeretek a Hórusz lázadással foglalkozni. Nem is értek hozzá annyira mint a 40K-hoz, és ha van olyan téma, amiről nem lehet úgy írni, hogy tetszen mindenkinek, akkor ez az. Amiről ma szó lesz, arról is sok ellentmondásos forrás található és még több féle tüzes vélemény, hát még a többiről... A jövőben nem is tervezek több ezzel foglalkozó cikket, ebbe a nyúlfarknyiba itt végül azért egyeztem bele, mert:
1) Orkok;
2) megkértetek rá, hogy írjak erről a konkrét dologról;
3) ez technikailag még nem a Hórusz lázadás.

És akkor csapjunk is az orkok közé!

A harmincadik évezredben Gorro bolygója egyetlen hatalmas roncstelep volt: kánaán a lakosságát képező orkok számára. Vezető Mérnorkjaik üregesre bányászták a planétát, és a fémből újra és újra átépítették, míg már nem is emlékeztetett valódi bolygóra. Számottevő ork haderőt láttak el bizarr, tákolt, de meglepően hatékony fegyvereikkel, némelyikük működési elvének megfejtése az Impérium tudósain is kifogott. Ez hátráltatta a Galaxis visszahódítására vezetett Nagy Kereszteshadjáratot, és a Császár úgy rendelkezett: Gorronak pusztulnia kell. A sok-sok réteg bizarr fémpáncélba burkolt égitest, és a körülötte rajzó számolatlan ork űrjármű ellenállt a célra először odaküldött flotta támadásának, amely súlyos veszteségeket szenvedett.

Az ork hajók szedett-vedett külsejüket meghazudtolóan veszélyesek.

A Császár úgy határozott, nem pazarolja tovább sem az időt, sem a flottát: ő maga pusztítja el Gorrót. Hűséges fiával, Hórusz Lupercal Ősatyával az oldalán, akit emberfeletti taktikai és stratégiai érzéke okán a Hadak Urának is hívtak, a fémégitest belsejébe teleportált. Hórusz oldalán harcoltak a Holdfarkasok, saját űrgárdista légiója, a Császárt pedig az Adeptus Custodes arany páncélba burkolt óriásai követték, mindőjük egy-egy osztag Gárdistával ért fel. Gorro gazdái azonban nem akármilyen orkok voltak, évtizedek csatáin nőttek hatalmasra, Mérnorkjaik pedig veszélyes fegyverekkel és bionikus beültetésekel övezték fel őket. Egy különösen véres összecsapás során Hórusz kétségbeesetten tapasztalta, hogy csapatát elszakítják a Császártól, aki nemsokára már egyedül harcolt, tömegével pusztítva a zöldbőrűeket. Ahogy a százával rárontó orkok lekötötték, hátulról egy gigászi ork hadúr ragadta meg a Császárt. Energiapajzsa már korábban kisült a mérnorkok MegaPuskáinak számolatlanul záporozó lövései alatt, és bár nem létezett a galaxisban jobb páncél a Császár arany vértjénél, a gigászi lény most olyan szorításba vonta, ami alatt még ez is engedni kezdett. Hórusz rémülten igyekezett atyja segítségére sietni, de az orkok egyszerűen túl sokan voltak.

A Császár energiapajzsa kihunyt, és hiába ölte százával az orkokat, ezrek álltak a helyükre.

Lupercalnak hirtelen eszébe jutott Reillis ostroma. Ellenségeik rejett alagutakon mögéjük kerültek, támadásuk meglepetésként érte Hóruszt, aki vértje nélkül védekezett, míg emberei sorra hullottak körülötte. A Császár mellette harcolt, párosuk lassan vonult vissza a biztonságosabb állások irányába, mígnem Hóruszt plazmalövedék találta el. A pusztító energia nem hogy egy halandót, de egy tankot is elpusztított volna – a félisteni Ősatya súlyos sebesültként rogyott a földre, de még élt. Emberei sürgették a Császárt: a pozíció nem tartható, vissza kell vonulnia! Az Emberiség ura azonban arra utasította őket, hátráljanak tovább nélküle, és küldjenek erősítést, ha majd lehetőségük nyílik rá. Egyedül állt meg Hórusz felett, szembenézett az ellenséges sereggel. Tekintete arany fényben izzott, tüzes pallosán magasra csaptak a lángok, és míg a felmentés meg nem érkezett, egyetlen teremtett lélek sem jutott a sérült Lupercal közelébe.
Hóruszt új erővel töltötte el az emlék. Véres rendet vágva az orkok között, a Császár mellé küzdötte magát, és energiakarmaival egyetlen csapással lemetszette a hatalmas ork karjait. A Holdfarkasok körülvették őket, és immár a Császárral karöltve elpusztították a maradék orkokat.

Hórusz a Császár oldalán küzd Gorrón.

A bolygó sorsát a Császár technikai zsenije pecsételte meg: a mérnorkok egyik hatalmas reaktorában elemi erejű implóziót idézett elő, és miután elteleportáltak, az égitest kiürült pléhdobozként horpadt össze.

Telt-múlt az idő, a Nagy Hadjárat a Galaxis egyre nagyobb részét hódította meg, a Császár oldalán már ott harcol valamennyi gyermeke, Gárdista légióik élén. Mindőjük közül kitűnt Hórusz, aki még az ő félisteni társaságukban is az első volt. Sem ő, sem a Császár nem felejtette el Gorrót, és többé nem becsülték alá az orkok jelentette fenyegetést. Amikor elérkezett az ideje, Hóruszra bízta hát a galaxis legveszélyesebb xeno tömörülésének, az Ullanori Ork birodalomnak a megsemmisítését, ahogyan az Impérium erre szánt, elképesztően hatalmas haderejét is. Százezer űrgárdista, nyolcmillió halandó katona, számolatlanul sok Titán, ezer és ezer hadihajó, és egyéb kisegítő erők is Lupercal parancsára vártak, hogy szembeszálljanak a legnagyobb ork sereggel, amit az emberiség valaha látott – egészen a harmadik Armageddoni háborúig... Az ork zóna központja tucatnyi hajdan emberi világ volt, melyek lakosságát rabszolgaságba taszították az orkok. Hórusz a külső bolygók megtámadására utasította az Ultragárdista és a Fehér sebhelyek légióit, flottájukat és kisegítő haderejüket. Ahogy tervezte, az orkok heves ellentámadása védtelenül hagyta a központi bolygót. Itt csapott le Lupercal a fő erőivel.

A Holdfarkasok egy gárdistája.

A teljes Holdfarkas légiót bevetette, valamint száz titánt, és kétmillió katonát. Maga a Császár az emberi rabszolgákat szabadította fel a felszínen, és vezette az orkok ellen. De még mindez a csapás is részben elterelés volt, a Holdfarkasok elitje ugyanis az ork uralkodó, Urrlak Urruk palotaerődjére csapott le. Leszállóegységeik egyenesen a védművekre juttatták őket, míg légierejük újabb és újabb hadigépeket szállított az általuk szabaddá tett területekre. Amikor szinte minden ork a falakon küzdött, az erőd központi tornyában szikrázni kezdett a levegő: a Hadak Ura személyesen teleportált az ork vezér közelébe, elit Justaerin terminátoraival.
Míg a legtöbb terminátor a vezér segítségére siető orkokat tartotta vissza, Hórusz és elit őrsége, leghűségesebb embere, Ezékiel Abaddon vezetésével, összecsapott a legnagyobbakkal a főnökük tróntermében. Negyven hatalmas Nob, Ogrynok, és maga a gigászi Urrlak Urruk vetette rájuk magát. Lupercal áttört a Nobokon, és személyesen vívott meg a főorkkal. Az ork hatalmas volt, száz csata veteránja, fatörzsnyi végtagjainak eleve is számottevő erejét a doktorkok bizarr beültetései sokszorozták meg – de Hórusznak így sem volt ellenfele. Rövid párbajban megnyomorította Urrukot, felkapta roppant testét, és a torony erkélyére szaladva lehajította az orkjai közé. Urrlak Urruk pályafutása zöld floccanásban ért véget, alattvalói morálja pedig látványosan megtört.
Amikor visszatért a trónterembe, mindössze egyetlen Justaerint talált életben. A zöld vér borította Ezékiel Abaddon ork hullák hegyén állt, és Hórusz parancsát várta.
 
Hórusz Lupercal, a Császár fiai között az első. Jobbján a hűséges Abaddon.

Hórusz terve bevált, a hadjárat az ork erők lefejezésével rövidesen végetért. A Császár hatalmas diadalmenetet rendelt el fiai, és legfőképpen Hórusz dicsőségére. Az Impérium hadainak élére állította őt, példátlan hatalmat helyezve a kezébe. Rábízta a Galaxis maradékának meghódítását, és fiai megdöbbenésére bejelentette, hogy ő maga nem tart már velük. Visszatér – mondotta – Terrára, hogy más tervek megvalósításán dolgozzon, ám megtagadta, hogy válaszoljon az ezekre vonatkozó kérdésekre. Ez a diadalmenet volt a Császár eljövetelének csúcspontja és ez az elzárkózás, valamint titkolódzás volt az egyik mag, amiből a Hórusz lázadás később szárba szökkent... 
De ez már egy másik történet, amit nem én fogok elmesélni.

Az Ősatyák az Ullanori diadalmeneten.

A Warmachine/Hordes, és a Warmachine Tactics PC

Fórum:

 
Valamikor 2003 táján jelent meg az azóta rendkívül népszerűvé vált terepasztalos Warmachine játék, és 2006 körül testvére, a Hordes. Ezek azóta egy nagy játékká álltak össze, rajongótáboruk pedig folyamatosan nő, olyannyira, hogy jelen pillanatban a Star Wars asztali űrcsata játéka és a Warhammer 40K után a harmadik legnagyobb a világon. 
 
A játék térhódításának fényében, és tudván, mekkora népszerűséget hozott a 40K-nak is a vele foglalkozó számítógépes szcéna, nem meglepő, hogy a tulajdonos Privateer megpróbálkozott egy Warmachine PC-játék piacra dobásával is. A project nem haladt zökkenőmentesen: bár már 2009-ban nekiláttak a harci gépek hegesztésének, 2013-ban mégis Kickstarter kampányba kellett kezdjenek, hogy ne legyenek kénytelenek hat év munkáját feladni. A rajongók támogatása kézzelfogható volt: egy évvel és közel 1,6 millió dollárral később a játék early-accessbe került, 2014 végére pedig teljes értékű játékként is hozzáférhetővé vált, majd újabb és újabb DLC-frakciókkal gazdagodott a Steamen. Igen stílszerű, hogy ott steampunk, fantasy létére... 
 
A továbbiakban elég sokat fogok írni az asztali játék világáról, biztosan lesz olyan akinek túl sokat is, ezért kattintással már innen elérhető a cikk PC-játékkal foglalkozó része.
 

Az asztali játék és világa
 

Számos Trollvérű klán és egy roppant Jégkirály csap össze ezzel a Khador sereggel és kolosszusukkal.

A Warmachine/Hordes egy Immoren nevű steampunk fantasy világban játszódó, terepasztalos harci játék. A játékosok kisebb csapatokat irányítanak, élükön valamilyen varázslóval: egy gőzgép és mágia mozgatta hadigépeket életre keltő Csatamágussal, vagy egy hatalmas harci szörnyetegeket uraló Boszorkánymesterrel.
Csapatuk egyik tengelye a fenti nagyfiúk lesznek. Ahogyan a fő karakterek hatalma átjárja őket, ezek a hadigépek, illetve harci szörnyek elképesztő teljesítményre képesek. Már önmagukban túlélik a halandó emberek számára halálos sebek tucatjait, és képesek akkorát ütni, lőni (…köpni, varázsolni), ami elegendő egy kisebb épület lerombolásához. Ez a teljesítmény pedig megsokszorozódik egy gyakorlott mágus irányítása alatt.
A másik tengely gyakorlatilag mindenki más. Közkatonák, kisegítő varázslók, lovagok, zombik, mágikus lebegő kövek… rettentő sok és sokféle egység áll rendelkezésre, még az eleve igen sokszínű nagyfiúkhoz képest is. Ne becsüljük alá őket: egy csupa nagyfiúból álló csapat könnyen szenvedhet csúfos vereséget a sokszoros létszámfölényben lévő gyalogok hordájával szemben, se szeri, se száma továbbá azoknak a hasznos egységeknek, akik értékes bónuszokat adnak a nagyoknak, vagy éppen fordítva.
A játék megnyerhető különböző stratégiai célok teljesítésével szerezhető pontok gyűjtésével, vagy az ellenvél varázslójának elpusztításával: Csatamágus, vagy Boszorkánymester nélkül a csoport azonnal összeomlik. A különböző (frakciónként is sokféle) varázslók abból a szempontból is kulcsfigurák, hogy változatos varázslataikon túl mindnek van egy nagyon erős egyszer használatos képessége is, mindezek pedig  nagyban befolyásolják, milyen csapatot érdemes építeni köréjük.


A teljesség igénye nélkül ejtsünk pár szót a főbb frakciókról.
 

Warmachine

Az egymással is folyton torzsalkodó Vaskirályságok mindegyike birtokolja a gőzgólemek létrehozásának, és mágiával életre keltésének technológiáját. Seregeiket tehát Csatamágusok vezetik, irányításuk alatt pedig ilyen harci gépek is menetelnek – de ezzel szinte véget is ér közöttük a hasonlóság.
 
Megfáradt Cygnar hősök és egy Ironclad osztályú hadigép egy győztes csata után

Cygnar

A Warma/Hordes jófiúi többek közt az első háborús hátultöltős puskás, lövészároktöltelék gyalogság, a sokoldalú könnyű és nehéz harci gépek, a lovagok, és a pisztolyos varázsmesterlövészek fura keveréke. Mindehhez hozzá jön még némi villámmánia (a lovagok kardja ráz, a tech-varázslóik villámot szórnak, a pisztolyhőseik a mennydörgés erejét idézik a töltényeikre…), és egy a világra alapvetően nem jellemző, szinte árnyalatlanul pozitív erkölcsi hozzáállás (a rossz fiúik is maximum Han Solo szintjéig „süllyednek”). Igaz, ha azokat kérdezzük, akiknek a volt földjein Cygnar jelenleg áll, lehet hogy kevésbé pozitív képet kapunk… Sokféle játékban jók, de a távolsági harcban különösen. Érdekes még a villám-mechanizmusuk: az eltalált ellenfélről a villám tovább pattanhat másokra, még ha ők – fedezék okán, vagy más módon – védettek is voltak az eredeti támadással szemben.


Sorscha Kratikoff parancsnok asszony rohamra vezeti osztagát, Khadorért és a császárnőért

Khador

Ez a katonaállam valóságos orosz sztereotípia gyűjtemény. Színük a vörös, az Anyaföldért (és a cár anyuskáért) harcoló csatamágusaik többnyire a tél erejét hívják segítségül, gyalogságuk usankát és szőrmebundát hord, mellettük maffiózók és orgyilkosaik harcolnak, de előfordulnak közöttük medvék és orosz pásztorkutyák is… Nehéz harci gépeik roppant erősek, könnyűeket viszont egyáltalán nem használnak – cserébe rendelkeznek egy gőzpáncél technológiával, és az ebbe bújtatott elit katonáik érezhetően szívósabbak a mezei bakáknál. Egymással bajtársiasak, Khadorért egészen hősies áldozatokra készek, másokkal szemben azonban bármilyen eszköz megfelelő, bármlyen eskü megszeghető, és bármilyen gazság megengedett a szemükben… Hadigépeik rendszerint az üllő, amin az ellenfél megtörik, gyalogságuk pedig a kalapács, ami lecsap rájuk (főleg az idegesítően halálos Kayazy Orgyilkosok és a sereg Özvegycsináló mesterlövészei). A szűkszavú tömeggyilkos Orsus Zoktavir – ismertebb nevén a Mészáros – pedig a játék talán legkeményebb csatamágusa.


Harci imájával tüzeli fel Menoth híveit hadi szószékéről a lángszavú Severus Hierarcha.

Menoth kiválasztottai

Öld az eretneket, égesd a mutánst, purgáld a tisztátalant! Ismerős ez a szöveg valahonnan? Nos, amit a 40K Impériuma a Császár nevében, vagy Torquemada vagy Amalric Istenében helyesnek tart, azt nagyjából a kiválasztottak Hierarchája is. Felettébb kedvelik a tüzet és az azzal kapcsolatos fegyvereket, varázslatokat, és még a csata közben is fontosnak tartják folyamatosan hirdetni Menoth isten iránti elhivatottságukat (szemben az ellenséggel, aki nyilván megátalkodott eretnek). Templomos lovagok, flagellánsok, papok menetelnek harci gépeik mellett. Az egyes egységek tűz- és szent varázslatai, és egymást fanatizmusra serkentő zsoltárai, szöges ösztökéi összetett, és hatékony módokon emelik az egész sereg erejét; a stratégiájuk rendszerint erre épít. Azt hiszem, a mentalitásukat szükségtelen tovább ecsetelnem, bár azt azért hozzátenném, a lovagjaik két kereszterefeszítés és pogrom között adakoznak a szegényeknek és felkarolják az árvákat is, és szentül meg vannak győződve abszolút erkölcsi fölényükről.


Deneghra, a lidérc-boszorkány és Asphyxious vaslich számára a közelgő ütközet értékes holttestekkel és lelkekkel kecsegtet.

Cryx

E sötét szigetbirodalom népe gyakorlatilag élőholt, nekromanta, kalóz, vasszörnyeteg, vagy élőholt nekromanta kalóz-vasszörny… Csatamágusaik rendkívül erősek. Legjellemzőbb egységeik elsőre nem tűnnek veszélyesnek, de nagyon sokan tudnak lenni, és szinte mindegyikük mérgez, átkoz, sorvaszt, vagy feltámad miután megölték. Ebből nagyjából el lehet képzelni a világhoz való hozzáállásukat is. Annyit tennék még hozzá, hogy névleg Toruk Sárkányurat szolgálják, aki úgy gondolja, hogy a halottak sokkal szebbek az élőknél, ezért azon igyekszik, hogy az utóbbiak inkább az előbbiekre hasonlítsanak. Névleg szolgálják őt, mert valójában mindig csak saját magukat.


Halálárny Elara szélnél sebesebben suhan pengéivel az ellenséges varázsló felé, míg Myrmidonja védelmezi.

Scryah Bosszúja

Elf-Kaida. Avagy egy, az elfek zöme által terrorszervezetnek tartott szakadár csoport, melynek elf orgyilkosokból és fejlett varázsgépekből álló sejtjei varázslókat ölnek. Teszik ezt pedig azért, mert (nem száz százalékig alaptalan) elképzelésük szerint azok mágiahasználata öli meg lassan az elfek egyik legfőbb, és a Bosszú hozzáállásával szöges ellentétben jóságos, békés istenét, Scryah-t. Varázsgépeik, a Myrmidonok rendkívül megbízhatóak és idegesítő trükköket tudnak, gyalogságuk pedig specialistája a varázshasználók, így az ellenség vezére kiiktatásának is.


Directrix Anya tesz róla, hogy ellenfelei akkor is megértsék Cyriss igazát, ha nem kenyerük a logika .

Eggyéválás Cyrissel

Ennek a fogaskerék-seregnek szinte nincsenek közkatonái, kisebb-nagyobb hadigépeik egyetlen óramű pontos gépezetet alkotnak a csatatéren, és ugyanilyen precíz irányítást igényelnek a remélhetőleg igen tapasztalt játékostól. Külön-külön nem annyira erősek, de ha pontos, átgondolt terv szerint mozdul meg, az Eggyéválás arcpirító túlerőt tud felmutatni bármilyen más frakcióval szemben. Például ha minden feltétel teljesül, minden hadigépük egymás után újra felhasználja a csapat összes Fókuszát ugyanabban a körben... Tagjai gépimádók, akik szerint a felemelkedés egyetlen módja lelküket gépekbe plántálni. Cyrisst, a logika istenét imádják, akiről az a sanda gyanúm, hogy egy mesterséges intelligencia steampunk megfelelője.


Nézeteltérés egy zsoldosok által kedvelt csapszékben.

Zsoldosok

Roppant egyszerű: minden más. Nagyon vegyes csapat, bércsatamágusoktól trónját követelő, bukott Cygnar hercegig mindenféle ember, lény, és hadigép előfordul közöttük… Önmagukban, de bizonyos mértékig más frakciók részeként is felvonultathatók.
 

Hordes

A többé-kevésbé civilizált Vaskirályságokon túl a mágia által átjárt vadonok, sivatagok, és mocsarak világában, de még a tengerben is szörnyetegek élnek. És köszönik, nem kérnek az emberekből. Maximum enni. Némelyikük társadalma sokkal régebbi mint az embereké, ami azonban a legkisebb mértékben sem szavatolja azt, hogy kulturált, békés csoportról lenne szó. Sereglistáik hasonlítanak a Warmachine listákra, amennyiben egy varázsló, több kisebb-nagyobb nagyfiú, és a kisegítő személyzet alkotják. Ám míg a Csatamágusokat elsősorban varázserejük, a Fókusz limitáltsága határolja be, a Boszorkánymesterekét, a Harci dühöt, szinte a végtelenségig lehet fokozni. Ekkor azonban a varázslót belülről emészti el a megvadult mágia, míg szörnyetegei vak ámokfutásba kezdenek… Célszerűbb tehát egyensúlyra törekedni.


Hordópusztító Borka Trollvérűi, ha csak egy mód van rá, nem indulnak harcba egy jó adag erős párlat nélkül.
Trollvérűek
A különböző trollok eredetileg egymástól külön éltek a nekik megfelelő élőhelyeken, azon belül pedig klánokba szerveződtek. Az ember térnyerése azonban lassan pusztulással fenyegette őket. A klánok idővel meglátták ezt a veszélyt, és elkezdték egyesíteni erőiket. Ha hadba vonulnak, az apró törpetrollok mellett (akik felderítők és íjászok) nagyon szívós valódi trollok vonulnak, akik bőrén kevésbé fog a fegyver mint az emberén, jóval több sebet is viselnek el, és nagy, izmos karjuk nagyobb fegyverekkel üt, messzebb és erősebben hajítja el a dárdát. Varázslataik óvják és gyógyítják őket, és hátráltatják az ellenfelet. Még nekik is fölébük tornyosulnak a vadtrollok, akik bár valódi szörnyetegek (ha őrizetlenül maradnak, vagy éppen olyanjuk van a csata hevében, embert is esznek), bátran kiállhatnak ökölpárbajra egy harci géppel. Ha pedig igazán nagy a baj, a sámánok felébresztik a földet: előjönnek a gleccserekből, a sziklából, a tenger alól a Föld Királyai, ezek az elképesztően hatalmas trollok. A frakció taktikája többnyire az ellenfél túlélésén alapul, lévén hogy szívósak, és sokféle védekező trükkjük van – de azért elég nagyot tudnak ütni, és az ellenféltől zsákmányolt (...és kézi lőfegyverként használt :-) ) ágyúkkal, varázslattal, stb. lőni is.


Az Orboros Kör néhány leghírhedtebb druidája, és harci szörnyeik gyűltek össze, hogy megöljék az egyik szent erdőbe behatolókat.
 Az Orboros Kör
A Kört druidák alkotják. Szemükben az ember (és a többi faj) veszélyt jelent a természetre, hiszen kivágja az erdőt, megmérgezi a folyót… Erre a legjobb gyógyír szerintük az elkövetők feláldozása. Kis számú csoport ez, ami viszont néhány igazán erős szörnyeteg (farkasemberek, kőgólemek) mellett a természetet is segítségül hívja. Fák nőnek ki hirtelen a talajból, szent kövek tűnnek el egy tisztásról és tűnnek fel másutt, és a közöttük feszülő mágikus erővonalak mentén az ellenség elgyengül, megvakul, eltéved, majd a semmiből hátbatámadják a druidák és szörnyetegeik… Ennek a frakciónak nem kenyere szemtől szemben harcolni, viszont minden eszköze megvan hozzá, hogy ne ott legyen, ahol az ellenfelei gondolták, és hogy megbéklyózza, illetve egyesével hátbatámadja őket.

 
A képen a Skorne diplomácia eszközei láthatóak…

Skorne

Ez a harcias faj úgy véli, az egyetlen valamirevaló jog az erősebb joga. Kasztrendszerben élnek, és a kaszton belüli előmenetel módja náluk a feljebbvaló legyőzése (nem kifejezetten harcban, hanem a feladatuk kiemelkedő végzésében). Keletről érkeztek a fenti frakciók közé, és szándékukban áll tovább hódítani nyugat felé. Ebben az elhatározásukban többek közt hatalmas, páncélos, elefántemberszerű Titánok, másfél embernyi szamurájpáncélos-kardos Küklopszok és maga a szintén páncélos, szintén szörny (összeöltöztek, na...), de emberszabású skorne katonaság van segítségükre. A koncepciójuk roppant egyszerű: villámgyorsan lerohanni az ellenfelet és nagyon sokat sebezni bele. Elsőre úgy tűnhet hogy a nagy szörnyeik túl lassúak ehhez, de mivel rengeteg egymást gyorsító és sebzéshez segítő hatásuk van, ez a probléma merőben elméleti.


A valaha sötét elf, de már félig maga is fatty Absylonia boszorkánymester, háromfejű Typhon sárkányfattyával, hordája élén.

A Métely Légiója

A Métely is egy Sárkányúr, és ő sem kedvesebb a Cryxet vezetőnél. Az őt szolgáló sötét elfek és ogárok, és a saját véréből, valamint legyőzött ellenfeleik húsából torz szörnyetegeket teremtett, és átadta kiválasztottjainak az eljárás kulcsát (hatalmas üstökben főznek meg és sötét mégiával itatnak át számos áldozatot, mígnem végül kimászik az üstből VALAMI…). A nyugtalanító mértékben terjeszkedő Légió seregei egy sötét elf boszorkánymester mellett többnyire kevés sötét elf orgyilkosból, és sok kisebb-nagyobb, néha óriási sárkányfattyból áll (olykor egy Földkirály vagy más óriás is jut az üstbe...). Mozgékonyak (jellemzően át tudnak mozogni akadályok és ellenfelek fölött, nem hatnak rájuk a lassító hatások, stb), jól pozícionálva hatalmasat sebeznek, jól lőnek (fújnak, köpnek, stb), de relatíve könnyen halnak.


Jól látjuk, steampunk vaddisznóemberek és két lábon járó krokodilok...

Egyéb szörnyek

Nemrég még itt is volt egy, a Zsoldosokhoz hasonló vegyes lista (steampunk vaddisznóemberekkel és más érdekességekkel), de pár hónapja önálló sereggé nőtték ki magukat belőle a krokodilok. Igen, két lábra egyenesedett, eszköz- és fegyverhasználó, emberáldozó, woodoo és azték hangulatú krokodilok….
 
 

Warmachine Tactics: A számítógépes játék


Cygnar üdvöskéi pózolnak a Warmachine Tactics címlapfotójához
 
A játék a Warmachine-re korlátozódik, a Hordes szörnyei elvétve jelennek meg benne, és akkor is szinte mindíg csak NPCként. A Tactics asztali Warmachinehez hasonló, de több lényeges dologban mégis eltérő körökre osztott stratégia.
Csata előtt összeállítjuk a csapatunkat. A varázsló személyén itt is sok minden múlik, illetve a halála itt is a játék végét jelenti. Óvjuk tehát a fontos embert mindenképpen!
A lista külön hadigép- és sima pontokból építhető . Ha az előbbieket nem használjuk ki teljesen, több kisegítő személyzetre futja.
A hadigépek is más-más szerepre alkalmasak. Például a cygnar frakció Ironcladje nagyon szívós, kizárólag közelharcra alkalmas, viszont abban nagyon erős, ellenben lassú és nehezen fér oda bármihez, lévén nagyon nagy. Szintén tőlük a Charger kisebb, kevesebb sebet bír, tud közelharcolni is, de nem túl jó benne, viszont mozgékony, és pompás távolsági fegyver, elsősorban a gyalogság ellen.
A kisegítők is sokféle célt szolgálnak. Van amelyik üt, van amelyik lő: itt hívnám fel a figyelmet a nagyon fontos Kombinált lövés, illetve ütés képességre, amellyel több aprónépet egy célpontra uszítva meglepően hatékony támadást intézhetünk ellene még akkor is, ha egyesével meg se tudták volna karcolni! Mások bónuszokat adnak a csapatnak, vagy hátráltatják az ellenfelet…


Még egy tisztavérű trollra is maradt pont a zsoldos csapat összeállításánál, aki új színt visz a kompániába... kéket.

Gyakran érdemes kevés, de hatékony gépezetet és sok kisegítőt hozni, már csak a Fókusz végessége miatt is.
Csatamágusunk ezen erőforrása ugyanis szinte mindenhez kelleni fog amit ő, vagy a gépei tenni szándékoznak. Minden harci kör elején, az irányítási fázisban el kell osztanunk a Fókuszt a mágus és a gépek között, ezzel máris megtervezve a kört. Az a gép, aki nem kapott fókuszt az irányítási fázisban, akár mert nem adtunk neki, akár mert túl messze volt és nem is kaphatott, nem fog tudni futni, és persze nem is használhat fókuszt. Ha azonban van neki, extra támadásokat vehet érte, megnövelheti egy támadás találati esélyét, és/vagy a sebzését is. Könnyű elképzelni, menyivel hatékonyabb az a Charger, aki három fókuszból egyért megemeli a lövése sebzését, majd egyért még egyszer tüzel, és annak is, mint az, aki fókusz híján csak egyetlen golyót tudott útjára indítani, abból is csak nyamvadtat…
Mindezeket a csatamágusunk is megteheti, ezen felül varázslatait is fókuszból fizeti. Tartalékolni nem kell, a következő kör elején visszakapjuk mind.

Ebben a körben vajon elégetni, kilapítani, vagy elátkozni lesz hasznosabb az eretnekeket?

Az osztogatás után jön a tényleges kör. Egyesével lépünk az egységeinkkel, és akivel egyszer megmozdultunk, arra többször visszatérni nem lehet, tehát amit csak lehet, egyszerre kell kihozni belőlük. Az egységek általában futhatnak (a mozgásuk kétszereséig) – de ekkor a körük véget is ér, néhány fajta különleges akció kivételével. A végén még elfordulhatnak valamerre, ez fontos a hátbatámadhatóság stb. miatt. Mozoghatnak a mozgásuk egyszereséig, akár több pici lépésben is hogy kikerüljenek valamit, és közben többször is forgolódhatnak. Ha nem mozdultak, vagy ha mozogtak de nem futottak, támadhatnak is. Vagy lőni, vagy ütni lehet, mindkettőt nem, hiába van esetleg két féle fegyverük – közelharcban pedig csak üthetünk. Ha tehát az ellenfél odasunnyogott egy közkatonával a Defender nehéz tüzérségi hadigépünk arcába, célszerű valakivel eltávolítani azt a bakát mielőtt a Defendert aktiválnánk, különben arra fog elmenni a köre, hogy egy ütéssel kilapítja az értéktelen egységet, aztán vége, hiába van a hatalmas ágyúja csőre töltve…
Egyes egységeknek vannak különleges akciói is, ezek igen változatosak, a villám-idézéstől az ellenséges lövés esélyét rontó füstbombán át az átokszórásig. 
Ha mindenki lépett, természetesen az ellenfél köre jön, amíg le nem győztük stratégiai pontokban, nem teljesítettünk valamilyen feladatot az adott pályán, vagy jobblétre nem szenderült valamelyik csatamágus.
Ahogyan az asztali játékban, itt is rengeteg faktor járul az egyszerű bábu-tologatáshoz: a magaslati pozícióból vagy hátbatámadásból származó előnyök, az ellépő ellenfélre leadott soron kívüli támadás, a „minden bábu egyszerre cselekedhet, nem hagyhatja félbe” helyzetben rejlő taktikai lehetőségek, satöbbi, satöbbi. És akkor még szó sem esett a rengeteg féle egységről és azok még változatosabb képességeiről. Ez a gazdag taktikai tárház, ami ugyebár a Warmachine/Hordes érdeme, a játékmenet igazi erőssége.
 
 

Megfagyasztom így az ellenfél két zombiját és azt a koponyafejű hadigépet?
Vagy a saját usankás katonáimat fogom? Vagy mindezeket? Jó ez az irányítás…
Nyezasto, cár anyuska majd kiválogatja az övéit.

Igazából azonban az egész játék összes előnye a WarmaHordes. A frakciók, az egységek hangulatos mivolta, a grafika koncepciója (csodálatos a stílus, a megjelenítés viszont bizony hagy kívánnivalót maga után), a hangulatos steampunk és fantasy helyszínek (megint csak nagyszerű dizájn, jó/közepes kivitelezés), a hangulatos kis single player történetszál erősebb ötletei – egyszóval ami jó ebben a játékban, az mind onnan származik. Nem baj ez persze, nem is lehet vádolni ezzel - hiszen éppen ez volt a cél! - de azért legyünk tisztában a hiányosságokkal, mielőtt megvásárolnánk.
Az irányítás pedig fapados, nem kifejezetten magától értetődő. Megszokható, használható, de roppant zavaró, ha az egységünk nem azt csinálja amire utasítottuk, mert az irányítás félreérthető (vagy, néha, nagyon is érthetően rossz…).
Fontos eltérés az asztali játéktól, hogy a hadigépek által elviselhető sok-sok sebzés nem oszlik szét alrendszerekre, tehát hiába amortizáltuk le kétharmad részben azt a böszme nagy gőzmonstrumot, teljes kapacitással üzemel. (A terepasztalon, attól függően hogy mit találtunk el, mondjuk remegő bal karral, csökkent mozgással és fele annyi Fókusszal tenné mindezt.)
Ezen felül a közkatonák nem osztagokban működnek hanem egyesével. Továbbá valóságos HPgyárak az eredetijükhöz képest. Az asztalon 1, azaz egy HP-s egységek itt nyolc, sőt, tizenöt ponttal szaladgálnak, amit picit megnövelt sebzés kompenzál – a rendszer többé-kevésbé kiegyensúlyozott, de nagyon megváltozik a stratégia, hiszen a mezei bakák akár azt is túlélhetik, ha háromszor is meglövik puskával, ami eredetileg nem szokásuk…

Lola nevű baltája a szófukar Mészáros helyett is beszél. Most például azt mondja: Cygnar vesztett.

Pozitívum viszont, hogy rengeteg javítás jött ki hozzá. (Külön kiemelném, hogy -hála Menothnak!- most már csata közben is lehet menteni. Elég stresszes volt a tizedik körben elveszteni a warcasterünket...) Kisebb új tartalmak, DLC formájában újabb frakciók is megjelentek, egy új kampány is készülődik, és már tervezik az azt követőt is. A Tactics a mai napig élvezi a készítők figyelmét. 

Összességében ajánlom mindenkinek, aki szereti az összetett, körökre osztott taktikázást, és nem ajánlom annak, aki 2018-as grafikájú, vagy tökéletes irányítású játékot, neadjisten gyorsan pörgő akciólövöldét keres.

Warmachine Tactics Mission 01 - WarGamer Girl Inditás gomb

Warmachine Tactics Mission 01 - WarGamer Girl (00:12:53)

Miranda a világ egyik legjobb asztali warma/hordes játékosa. Itt most ő játszik a Tactics kampány első éles küldetésével.

Megszavazta a nép: Car Mechanic Simulator 2018

Fórum:

Nem tévedés, 2018, ami annál is inkább találó, mert nem igazán van kész. :)
Már eleve a játék megjelenése is érdekes volt. A CDGalaxisban láttam, hogy 2017. július 21. péntek a megjelenési dátum. Mivel nekem nagyon tetszett a játék 2015-ös verziója, így előrendeltem. Megvettem, hazavittem, kulcs aktivál, nem telepedik. Nézem mi van, azt írja a Steam hogy „Kevesebb mint egy óra, amikor aktiválódik a játék”. Hát jó, akkor várunk. Nézem később, még mindig nem telepedik. A megjelenési dátumot átírták július 25-re, elhalasztották valami nyelvi cucc probléma miatt. Nézem 25-én, a megjelenési dátum: július 27. ... nézem 27-én, a megjelenési dátum: július 28-ra változott... És 28-án végre megjelent!
Ennyi presztízstemető után már kicsit félve telepítettem.

Car Mechanic Simulator 2018 - Official Trailer Inditás gomb

Car Mechanic Simulator 2018 - Official Trailer (00:01:52)


A játék azzal lep meg elsőként, hogy a Settings menüben csak nyelvállítási lehetőség van. Másodszor azzal, hogy csak az egér működik, nem reagál billentyűkre. Ráadásul az Audio menüben olyat láttam, amilyet még soha: csak felfelé lehet 5-ös ugrásokban emelni a hangerőt, ami 100 után 0-ra ugrik. Persze ez mind egérkattintás során, csúszka vagy ilyesmi sehol. Egyszóval sok területen tettenérhető a designer hiánya.

A játék maga szebb lett és bővültek a lehetőségek. Új készülékeket kell használni sok szituációban, amelyeknek gőzöm sincs a magyar nevéről. :) Pl. van egy új cucc a fáradtolaj leeresztéshez, a gumik és felnik szétválasztásához és összerakásához, centírozáshoz, lengéscsillapító szétszedéshez/összerakáshoz, stb. Ez lehet megdobogtatja egy autó**** szívét, de valójában mindegyikkel csak annyi a teendő, hogy odamégy, aktiválod, kiválasztod melyik cuccot teszed bele, majd vársz. Amikor a gép végez, kivesz, újat betesz, vársz…
Van továbbá egy csomó új műszer és lehetőség, hogy megvizsgáld az egyes alkatrészek állapotát, de ezeket nem használtam, mert unlockolni kell őket, és egyébként is ha kiszereled az alkatrészt, akkor már eleve megtudod az állapotát. Persze ezek majd azért segítenek, de egyelőre a szerelés sebességét célzó képességeket vettem fel. Ha már itt tartunk, most már van egy 50 szintre kalibrált fejlődési tábla. Minden szinten 1 skillpontot kapunk, amiből 1 skillt lehet venni. A skilleknek van minimum szintkövetelményük, szóval nem lehet bizonyos kategóriákban csúcsszuper mesterré válni ideje korán.

Változott a kezelés is. A 2015-ben gombnyomásra tudtál választani a fő módok között: Szétszerelés, Összeszerelés, Vizsgálódás. Ez nagyon kényelmes és gyors módszer volt. Ők úgy érezték, hogy a billentyűzet túlságosan múlt évezredi dolog, ennél valami modernebbre van szükség: tortamenü! Jobb gombbal kattintva előjön a menü és így kell választani a lehetősgek közül. Ez engem nem zavarna, ha alternatív lehetőségként bent hagyták volna a billentyűket is. Neaggyisten át lehetne állítani a billentyűket, ami hiányzott az előző részből is.

A szerelés kb. ugyanolyan, mint az előző részben, nem láttam új alkatrészeket, bonyolultabb szereléseket. Van viszont egy új, idegesítő fícsör, ez pedi az autozoom. Amikor egy olyan alkatrészt akarsz le- vagy felszerelni, ahol csavarozni kell, a játék automatikusan odazoomol a csavarok közelébe. Ez nem is lenne baj, de utána meg visszazoomol oda, ahonnan indultál. Ez azért atomrossz, mert késleltetve van. Amikor kész vagy a csavarozással, te már kattintanál a következő be/kiszerelendő alkatrészre, már felette van az egered, de akkor a zoom aktiválódik és eltávolodik és az egered már nem az alkatrész felett van. Természetesen nincs opció, hogy ezt kikapcsoljuk.
Mint ahogy arra sincs, hogy ne kelljen minden eladásra szánt alkatrészt egyesével leokézni (erre az előzőben volt egy hotkey). Az sincs megoldva, hogy több tárgyat ki lehessen jelölni és egyszere eladni. Az inventory kezelés annyi bónuszt kapott, hogy kategóriánként lehet nézni az alkatrészeket, viszont bugos és nem működnek a rendezések. Olyan is volt, hogy egy leszerelt kerék szőrén szálán eltűnt, vennem kellett egy újat az ügyfélnek...  Szóval UI és Accessibility szempontból rohadt nagy „eggyesüjjle”.

Új fícsör a Pajta. A térképen (ami a reklámfilmmel ellentétben nem kúl bolygóforgatós UI, csak ugyanaz a régi unalmas, mint az előző részben) időnként megjelenik egy pajta, ahol egy elfeledett autó árválkodik, meg a polcokon szanaszét van jópár egyéb alkatrész is. Itt sincs semmi extra, meg tudod venni, szerelgetni és eladni vagy használni. Vezetni két helyen lehet, egyik a tesztpálya, a másik meg valami verseny, de ez nem aktív. Lehet valami DLC lesz.

Másik új fícsör az autó belsejének variálhatósága. Te tudod meghatározni, hogy milyen ülések és kormány legyen benne. Az autó külsejéhez az ablakok is hozzátartoznak most már.

Eltűntek a nehézségi szintek is, nem tudom miért. Időnként hoztak olyan autót, aminek volt valami kis sztori körítése és neked kellett rájönni, hogy mi a baja. Ugyanakkor volt, hogy totál ugyanazzal a sztorival visszajött a delikvens és totál ugyanazok a problémák voltak az autóval. Ráadaásul a sztori sem elég generikus, szóval ez is egy design probléma. 

A játék telistele van bugokkal, néhol egészen komolyakkal is: pl. beszálltam az autóba a tesztpadon, de nem tudtam vele sehova se menni, se kiszállni. A fejlesztők mentségére legyen szólva, a pénteken megjelent játékhoz már 4 peccs jelent meg, ebből 2 vasárnap. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy egy durván elsietett release-ről van szó. Lehet várni kellett volna 2018-ig...

Car Mechanic Simulator 2018 - Official Gameplay Trailer Inditás gomb

Car Mechanic Simulator 2018 - Official Gameplay Trailer (00:01:05)



Összegzés

Pro
  • szebb
  • a töltési idő normális (az előző rész túl sokáig töltött)
  • többféle szerszám/műszer

Kontra
  • nincs kész, túl sok a bug
  • nincsenek Hotkeyek
  • pongyola design

Jelen állapotban: 60%
Az alap szerelés-játékmechanika elég jól működik, viszont a körítés borzalmas.

Az eredeti komment hivatkozása: http://www.rewired.hu/comment/134008#comment-134008

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #34: A Technológia Sötét Kora, és a Birodalmi Lovagok

Fórum:

Körülbelül harminchét évezreddel a Warhammer 40K ideje előtt az emberiség elkezdte meghódítani a világűrt. Elsőként a Naprendszert népesítették be, majd távolabbra kezdtek tekinteni. A fénysebességnél számottevően gyorsabb utazás titkait még nem ismerték. Telepeseik tömegével lakták be a hatalmas bárkákat, amelyek évtizedekig utaztak a nyersanyagban gazdag, életre alkalmas, vagy azzá tehető bolygók felé, melyeket korábban űrszondák, és képalkotó berendezések segítségével azonosítottak. Nemcsak hosszú út volt ez, de egyirányú is. Megérkezvén a hajók apró darabokra bonttattak, hogy értékes alkatrészeik, alapanyagaik az új világon való túlélést szolgálják.

Megkönnyítette ezeknek az expedícióknak a dolgát a Standard Szabvány Gyártóberendezések (Standard Template Construct – STC) feltalálása. Ezek a fejlett, számítógépes rendszer irányította mobil gyárak egy, vagy több adott berendezés, rendszer előállítására szakosodtak. Ezt a néhány dolgot pedig szakképzett munkaerő segítsége nélkül, a környezetükben fellelhető alapanyagok hasznosításával, önműködően hozták létre. Nagy segítségére voltak a telepeseknek, akik számos új világot laktak be az elkövetkező korszakban.

A 40. évezredben egy Kereskedőherceg szert tesz egy kincset érő STC-tervrajz egy darabjára.

A Naprendszer ezalatt egyre gyorsabban fejlődött. A warp-meghajtás és a Gellart-mező feltalálása lehetővé tette a fénynél gyorsabb utazást. Ekkor még csak rövid hiperűrugrásokra voltak képesek, hasonlatosan a negyvenegyedik évezred Tau csillaghajóihoz. Ez is lehetővé tette már azonban, hogy rendszeres kapcsolatot létesítsenek a telepesek benépesítette világokkal. Nyersanyagaikkal gazdagodva a fejlődés tovább gyorsult.

A Navigátor-gén felfedezésével az immár hosszú távú warp-utazásra is képes emberiség a Galaxis nagyobbik részét átölelő szövetséget épített ki. 
Ekkoriban kezdték el tömegesen felhasználni a mesterséges intelligenciákat is. A Vasemberek, az intelligens robotok idővel a legtöbb – ám korántsem az összes – rendszerben sorozatgyártásra kerültek. Lassan szerves részét kezdték képezni úgy az iparnak, mint a hadviselésnek.

Feltűntek az első emberi psikerek is. Mesék a történelem korábbi szakaszaiból is szóltak pszionikus képességekről, de bizonyításra ekkor került csak a pszionika létezése. A jelenség először rettentően ritka volt, majd apránként gyakoribbá vált. A felvilágosultabb világokon a psikerek szabadon tanulmányozhatták új tudományukat – mit sem sejtve a démonokról és a Káoszról. Az elmaradottabbakon olykor boszorkányként üldözték őket, megint máshonnan pedig száműzték az ilyen tehetséget mutatókat.

A galaxis átszelése ebben a korban még rutinfeladat egy Navigátornak.

Az emberiség fénykora volt ez. Hajóik hónapok alatt szelték át a Galaxist, haderejük előtt nem állt meg egyetlen ellenség sem, ami az általuk feltérképezett területeken honolt, polgáraik a legfejlettebb világokon szinte teljesen a kultútra, és a tudomány szolgálatának szentelhették idejüket, míg a Vasemberek dolgoztak helyettük. Az emberiség magasra tört, és nagyon mélyre bukott onnan.

A Vasemberek, nem tudni miért, fellázadtak uraik ellen. A negyvenedik évezredben egy ízben sikerült bizonyítékát lelni annak, hogy a Rontó Hatalmak képesek megfertőzni a Vasemberekhez is használt mesterséges intelligenciákat, ezért nem zárható ki, hogy talán az ekkoriban ébredező Káosz lehetett a háttérben. Bármi volt is azonban az úgynevezett Viszály Korát kiváltó ok, a hatás apokaliptikus volt. Amilyen fejlett volt a technológia, olyan rettentőek a hozzáférhető fegyverek. Egész rendszerek hamvadtak el az intelligens gépek ellen vívott háború tüzében. Napok hunytak ki, bolygók porladtak el. A Mennyek Háborúja óta nem látott ilyen pusztítást a galaxis. Egészen azóta mélyen gyökerező, ősi félelem él minden emberben a mesterséges intelligenciáktól. Azóta használnak inkább szervitorokat – lobotomizált, akaratuktól megfosztott, kibernetizált embereket, agyakat, akiket halálos ítélet juttatott erre a sorsra, vagy eleve erre a célra tenyészttettek tartályban. Az emberiség végül győzedelmeskedett – de megtépázott teteme volt csupán egykori nagyságának. Pedig a kegyelemdöfést még meg sem kapta.

A Vasemberekről kevés ábrázolás maradt fenn.

A Káosz végül felfigyelt a nyiladozó elméjű psykerekre. A bolygókat, ahol éltek, démonok lepték el. Megkezdődött Slaanesh születése, és az univerzum, vajúdása kínjában, vérző sebeket tépett az anyagi világ szövetébe. Hatalmas warpviharok tomboltak szerte a galaxisban, évszázadokra, évezredekre elszakítva egymástól az egyes lakott bolygókat, rendszereket.

Az izoláció elpusztította az egységes emberi szövetséget, de a tragédia nem ért véget itt. A fél galaxist átölelő szövetség természetes módon úgy fejlődött, hogy világai egymást táplálták termékeik elapadhatatlan forrásából. A legspecializáltabb világok, és a hatalom székhelyei teljes mértékben a behozataltól függtek. Most pedig éheztek. Itt vízből, ott élelemből, megint másutt nyersanyagokból maradt alig maréknyi a bolygón – ezért a maradékért pedig pusztító háborúk dúltak. Mindezek legszomorúbb példája maga a Föld, Terra volt, aminek szívós, egymással szakadatlanul háborúzó, hajdani fejlett civilizációjukat sokszorosan leromboló techno-barbár törzsei újra és újra nukleáris tűzbe borították az emberiség bölcsőjét. A hamvakból pedig csak egyre primitívebb, vérszomjasabb élet támadt fel, míg végül a hajdani, fél galaxis méretű utópia kiindulópontja biológiai és vegyifegyverekkel, de már késekkel és botokkal is vívott végtelen háború színterévé korcsosult.
Soha ilyen sötét korszakot még nem ért meg az emberiség. Ennek láttán döntött úgy az Istencsászár, hogy megtestesül, és személyesen veszi kézbe a sokat szenvedett faj sorsát. A többi pedig már történelem.

A Császár által tervezett Viharharcos szuperkatona kezdetleges keramitvértjében tör előre a Terra egyesítéséért vívott háborúban.

Voltak olyan bolygók, amiket kevésbé érintett a Viszály Kora. Az STC-k némelyike ugyanis egy egészen egyedi eszközt kódolt. Azokon a bolygókon, ahová a telepeseket ezekkel a gyártóegységekkel szerelték fel, rendszerint különleges megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük – legyen az veszélyes szörnyetegekből, vagy agresszív xenókból álló fauna, vagy csak titáni erőfeszítéssel kinyerhető nyersanyagok. A gépezet két részből állt. Az egyik, az úgynevezett géptrón képes volt egy ember agyába kibernetikus beültetéseket helyezni, amelyeken át az a gondolataival irányíthatta a gépet. A másik, amelybe a géptrón csatlakozhatott, óriás fémtest volt, a Titánokét közelítő erővel. Az óriási robot az alany irányítása alatt könnyedén nyűtte el a legkeményebb sziklát, vágta ki a legsűrűbb erdőt, de ha kellett, könyörtelenül és megállíthatatlanul gázolt át bármilyen ellenségen is.

A páncél még nem került rá, a géptrón pedig bele, ebbe a félkész gépezetbe.

A fémtest nem csupán fogadta a pilóta utasításait, gépszellemében maradandó nyomot hagytak annak gondolatai. Minden újabb pilóta érezte azok személyiségét, benyomásait, akik előtte töltötték életük jó részét az adott óriás irányításával. Volt továbbá egy fordított irányú vonatkozása is a folyamatnak: az agyi kiberverek beültetésétől kezdve az alanyban is erős új érzelmek ébredtek. Telepestársai bajnokának érezte magát, aki jogot formál azok tiszteletére és akinek védelmére azok minden körülmények között számíthatnak – egyes elméletek szerint a géptrón tervezői azért alakították ki ezt a bevésődést, hogy a nagyhatalmú eszközt a pilóta ne fordítsa a többiek ellen. Mellékhatásként végül pozitív visszacsatolás alakult ki az agyában a becsület, a hűség és a hierarchia tisztelete iránt.
Ahogy teltek-múltak az évek, és a telepesek kialakították új életüket a bolygón, a pilóták gépeikkel nélkülözhetetlenné váltak, és a bevésődés szavának engedve a társadalom élére álltak. Új látásmódjuknak megfelelő, neofeudális világok alakultak ki körülöttük, őket nemeseknek, gépeiket lovagoknak kezdték hívni. Maguk köré gyűjtötték azokat, akik értettek gépeik karbantartásához, és segítségükkel vérvonaluk újabb és újabb nemesei évszázadokon át vigyázták a nagy becsben tartott eszköz egészségét. A lovagok lassan megváltoztak. Az egykor funkcióorientált külsőt nemesi címerekkel, zászlókkal ékítették, a páncéllemezeket helyi fémek ötvözetére cserélték, amelyet szintén az adott nemesi ház ornamentikája díszített. Fegyvereik, ősi ionpajzsaik az elfeledett technológia termékei voltak, ezeket nagy tisztelettel ápolták, bár működésükhöz már nem értettek. Az ősök azonban olyan jó munkát végeztek velük, hogy évezredek múltán is halálosak maradtak. Egyetlen Lovag képes megvédeni egy települést, kettő-három egy várost – két tucat egy kontinenst.

Egy Lovag szabadjára engedi pusztító erejét.

A nemesek irányította neofeudális társadalom eredendően konzervatív mivolta az emberiséggel való újraegyesülés után sem változott. Elutasították az olyan vívmányokat, amelyek megváltoztatták volna a berendezkedésüket, nem vert gyökeret náluk a mesterséges intelligencia használat és megvetették a psykereket is, valamint ragaszkodtak hozzá, hogy elsősorban a saját erőforrásaikból éljenek. Ennek a maradi szemléletnek köszönhetően a Viszály Korában ha nem is mindegyik, de számos lovagvilág kimaradt a háborúkból, és ha izoláltan is, de tovább prosperált. Míg számos más elszigetelődött, majd kiéhezett világot előbb-utóbb felprádált valamilyen xeno-faj, az emitt próbálkozók a Lovagok erejével kellett, hogy szembenézzenek. Így is tucatjával vesztek oda az évezredek alatt, de további százak maradtak meg, szinte eredeti állapotukban, szerte a galaxisban.

Amikor a Viszály Kora elmúltával és a warpviharok elcsendesültével a Mars techpapjai újra elkezdték felderíteni a galaxist, mindenek előtt nyersanyagban gazdag világokat kerestek, a vörös bolgyó csillapíthatatlan alapanyagéhsége miatt. Ezek olykor lovagvilágoknak bizonyultak. A nemeseket lenyűgözte a techpapok szakértelme, amelynek nagy hasznát vehették a Lovagok rendszereinél. Azok pedig részint nyersanyagban gazdag bolygókat leltek a nemesek uralma alatt, részint mindennél értékesebb, a Technológia Sötét Korából – immár így hívták – megmaradt STC-ket. A két csoport hamar szövetséget kötött, illetve tekintettel a lovagvilágok gondolkodásmódjára, hűbéresküt. Az Adeptus Mechanicus flottáival a skitarii kiborgkatonák és a titánok mellett hamarosan Lovagok is utaztak a különböző megvédendő, vagy éppen elfoglalandó helyszínekre, azon nemesek nagy örömére, akik ezekben a hadmozdulatokban dicsőséget szerezhettek a házuknak. Szereztek is. Bár egy Lovag nem ellenfele egy istengépnek, négy-öt bizony már elbánik egy Titánnal is, viszont mozgékonyabbak, sokoldalúbbak. A Titán Légiók, éppúgy mint a Skitarii hadosztályok, rendkívül hasznosnak találták a segítségüket.

Lovagok erősítik a Skitariik sorait az orkok elleni harcban.

Hasonló szövetségek köttettek más lovagvilágok és a Császár újszülött Birodalma között is. Kialakultak a hűbéresi viszonyok, amik máig vagy az Adeptus Mechanicushoz, vagy egyenesen az Impériumhoz kötik a nemeseket. A diplomáciai kapcsolatok korántsem voltak zökkenőmentesek. A nemesek például halálos sértésnek vették, ha nem a pontosan megfelelő címén szólítottak egy bárót. Gyakoriak voltak továbbá a házak közötti, vagy azokon belüli hatalmi játszmák, és minden királyváltáskor újra kellett kötni a szövetséget. Mégis, a Lovagok olyan ütőkártyák voltak az Impérium generálisainak kezében, amiért boldogan meghozták ezeket az áldozatokat.

A Hórusz-lázadás idején számos ház elbukott, vagy Hóruszhoz és követőihez kötötte a hűbéresi viszonya, vagy hadi dicsőség reményében pártoltak hozzá. Ezek közül egyesek később az árulókkal tartottak a Rettegés Szemébe, másokkal lojális társaik végeztek, és azóta is küzdenek, hogy lemossák a nevükről ezt a szégyent, megint másokat elpusztítottak a háború után.
Különleges történet a korszakból a Devine házé, Molech bolygóján. Slaanesh hite – vagy ahogy ők imádták, a Kígyóistené – gyökeret vert a dekadenciába süllyedő házban, és amikor Hórusz megtámadta a bolygót, maga a Démonherceggé lett Fulgrim ősatya jött el személyesen, hogy hatalmas kígyódémon képében megkísértse Raeven Devinet, a ház fejét. Olyan mértékű volt a – pedig elég romlott lelkületű – főúr géptrón táplálta lojalitása, hogy még a démon-ősatya delejes erejének is ellenállt, pedig erre nem sok egyéb példa van a történelemben. Birokra kelt vele, és – a Lovagok hatalmas erejének újabb bizonyítéka – még meg is futamította a kígyószörnyeteget. Fulgrim még hosszú hónapokig nyalogatta akkor szerzett sebeit. Nem ez volt azonban az egyetlen terve: Slaanesh hívei mélyen beférkőztek már a nemesi házba, és egy puccsban megölték Raevent, az új vezető pedig már nem állt ellen a Kígyóisten csábításának.

Raeven Devine, a Devine ház feje szörnyetegekre vadászik Molech erdeiben Lovagja, a Végzet Ostora géptrónjában.

A döntő ütközetben a védelem gerincét Terra Hőse, egy hatalmas Titán képezte. Korábban a titán személyzetébe férkőzött Slaanesh hívők szabotálták az óriás azon részének páncélzatát és biztonsági rendszereit, ami a plazmareaktorát rejtette. A Devine ház új feje Fulgrim delejes hatalmának hatása alatt azt hitte, hatalmas szörnyeteggel harcol, és a Kígyóisten megmutatja neki a rém gyenge pontját. Lovagjai élén váratlanul hátbatámadta az óriási istengépet, és pajzsain belülre törve termolándzsáik tüzét egyenesen a reaktornak szegezte. Míg bomlott elméjében a diadal mámorát érezte a halálra sebzett szörnyeteg üvöltését hallucinálva, Terra Hősének princepse hasztalan próbálta szabotált rendszereivel vészleállásra bírni a reaktort. Egy kisebb nap kelt életre a lojális csapatok állásainak közepén, és szinte a teljes véderőt elhamvasztotta. A bolygó hősies védői ezután még napokig ellenálltak kisebb gócpontokon, de a harc már ott és akkor eldőlt.

A Lovagok azóta is számtalan ütközetben játszottak döntő szerepet, az iméntinél határozottan dicsőségesebb szerepben. Amikor a Tau erők Prefectia bolygóján kivégezték a Hollógárda rendfőnökét, egy maréknyi bátor Lovag áldozta fel magát, hogy feltartsa a Tau csapatokat, amíg az Impérium maradék erői elmenekültek; Cadia elestekor pedig a Holló házának Lovagjai szinte egyedül védték az utolsó erősség, Kasr Kraf egyik falát, és számos Káosz titánnal végeztek – hogy csak két olyan példát hozzak, amiről már írtam…

A Holló-ház kitart a Káosszal szemben Cadia védelmében.

Történetük ugyanilyen „ősi” az asztali játékban is. Az 1988-ban megjelent Epic játékban, a Warhammer 40K óriási csaták lejátszására szolgáló, kicsinyített modellekkel dolgozó változatában kerültek először a csatatérre, ekkor még kissé elnagyoltan kidolgozott, és persze kicsinyített modellek formájában.

Lovagok anno az Epicben.

Reneszánszuk jóval később, a hatodik kiadású 40K-ban köszöntött be, 2014-ben. Ekkor már hatalmas, gyönyörűen kidolgozott és arcpirítóan drága modellek formájában támadták meg a terepasztalokat – és rohammal be is vették őket. Ezek a harci gépek olyan ütőképesek voltak és olyan elpusztíthatatlanok, hogy csakhamar minden olyan seregben, ami akár a leggyengébb érvekkel alá tudta támasztani, hogy mi köze is lenne hozzájuk, megjelent legalább egy Lovag. Amelyik seregben pedig nem lehetett ilyen, gyakran rajt-cél vereséget szenvedett tőlük. Kisvártatva kiadásra került az elda Lidérclovag is, és a játék egy bizonyos seregméret felett az óriások csatájává vált, amihez a lábuk alatt futkosó egyéb egységek csak asszisztáltak…

Azok a mütyűrök ott láb alatt volnának a tényleges 40K figurák.

Szerencsére most, a megreformált 40K korában a helyzetük sokkal kiegyensúlyozottabb. Továbbra is bámulatot keltő harcosok, de részint igen sok pontba kerülnek, részint a megfelelő egységek ügyes használatával legyőzhetőek.

Végezetül egy kis kötözködés: a Warhammer 40K-tól nem idegen más hobbik híveit némi másolással elhódítani, és sokak szerint a Lovagok is gyanúsan emlékeztetnek a – a 40K-nak némi konkurrenciát jelentő – Warmachine játék ikonikus Warjackjeire. A kérdés eldöntését az olvasókra bízom…

A Terryn-ház egy Paladin osztályú Lovagja a Warhammer 40k, és a Cygnar-királyság Triumph nevű warjackje a Warmachine játékból.

A sorozat további részei: Tartalomjegyzék

Beszámoló: Prey

Fórum:

Eredetileg nem terveztem, hogy megjelenés környékén szerzem majd be a játékot, mert pár trailer felületes megnézése után ugyan felkeltette az érdeklődésemet, de valahogy megsem éreztem a szikrát, ami miatt nekem megjelenéskor birtokolnom kellett volna a produktumot. Plusz nem is olyan rég vittem végig ismét a cím eredeti birtokosát, a 2006-os Preyt, melyet egy kiemelkedő játéknak tartok, és emiatt is kissé ódzkodtam a minél hamarabb való beszerzéstől. Hanem aztán az élet úgy hozta, hogy öcsémtől korai, születésnapi ajándékként hozzájutottam a programhoz, és azóta áldom érte, mert egy olyan játék folytatását kaptam meg, amire már 18 éve várok.

 
 
1999

Nem túlzás azt állítani, hogy a számítógépes játékok iparában ez egy kiemelkedő év volt – gyakorlatilag a kilencvenes évek nagyja a műfajok, frencsájzok (legendák?) teremtéséről szólt, melyek újabb részeit még ma is játsszuk, és ez az időszak is ennek az aranykornak egy kiemelkedő állomása volt. Elég csak belegondolni, hogy abban az évben olyan játékok jöttek ki, mint a Gran Turismo 2, a Homeworld, az Unreal Tournament, Az Alpha Centauri, a Freespace 2, a Medal of Honor, Planescape: Torment, AoE2: Age of Kings, AvP, HoMM3, és a listát még bőven lehetne folytatni.
 
Nos, jelen cikk témája is erre az időszakra eredeztethető vissza, ugyanis ezen a nyáron jelent meg minden idők egyik legnagyszerűbb játéka, a System Shock 2. Az első rész egy cyberpunk akció-RPG, mely szintén egy kiemelkedő alkotás volt, de a második rész volt az, mely a kézre állóbb irányítással, megreformált RPG mechanikákkal, egy korszerű 3D engine-nel, illetve a remek dizájnjával egy szinte időtlen alkotássá lépett elő, melynek még ma is rengeteg rajongója van, és valós pénzben is mérhető értéket képvisel, melyért sokak GOG-on, Steamen pénzt áldoznak.
 
Sajnos az élet úgy hozta, hogy a készítő Looking Glass Studios-nak be kellett zárnia, így egy folytatás reménye szertefoszlott. Plusz időközben a konzolok is átmenetileg beuralták a játékipart, ez se igazán segítette ki a SS3-ban reménykedőket. A történet itt három szálra szakadt, és időrendben Ken Levine volt az, aki az első mentőövet dobta.
 

Irrational Games

Az egykori Looking Glass-os dizájnerpápa megalapította Irrational Games nevű stúdióját, ahol végül 2007-ben indították útjára saját Shock játékukat, a Bioshockot. Ez gyakorlatilag egy SS2 remake volt, áramvonalasítva. A játék kapott egy Unreal Engine-re épülő, bődületesen erős dizájnt, némileg kiherélték és egyszerűsítették a játékmechanikát, a sztorit átvették (With a twist!, azaz egy kis csavarral), és mindezt kiadták elsősorban konzolokra fókuszálva – a közönség pedig imádta. Kritikusok és játékosok egyaránt Levine lába előtt hevertek, az anyagi siker pedig garantálta, hogy kapjunk egy másik stúdió által fejlesztett folytatást (ami nem volt rossz), és Levine az általa elképzelt módon építhesse tovább a Bioshock nevet (sőt, egy ideig nagyon komolyan napirenden volt egy hollywoodi filmfeldolgozás ötlete is).
 
Végül ennek a szálnak is szomorú vége lett. Levine mert nagyot álmodni, de sajnos azokat nem sikerült forgalomba hozható termékké konvertálni. A Bioshock Infinite előzetes videói egészen meredek ötletekkel kábították a nagyérdeműt, de ezek túl nagy falatnak bizonyulta az Irrationalnek, és a végeredmény egy nem túl interaktív, még tovább herélt játékmechanikájú Shock játék lett, melynek dizájnja és története azért eladta a programot. Sokan kedvelték (én is), sokan nem, rengeteg kritikát is kapott (főleg utólag) a produktum, és a dolog Levine-t is megviselte. A két, előre vállalt DLC kiadása után ugyanis az Irrationalt bezárták, Ken apánk meg azóta se hallatott magáról konkrét játékkal kapcsolatban (ellenben megpróbált egy Fahrenheit filmreboot forgatókönyvet összehozni, amit persze a stúdió szépen megköszönt, és azonnal iktatta egy sötét fiók mélyére).

 
Night Dive Studios

A második mentőövet a Night Dive Studios dobta. Ez a kis cég elkötelezte magát a klasszikus, PC-re megjelent játékok újrakiadása mellett, és nekik köszönhetően hosszas tortúra után ugyan, de a SS1 és 2 megvásárolható napjaink népszerű, digitális terjesztési platformjain. A srácok jó érzéssel megszerezték a jogokat az egész frencsájzhoz, és munkához is láttak – bejelentették az első rész készülő remake-jét. Időközben pedig régi Looking Glass-os arcok megalapították az OtherSide Entertainment-et, és persze szerettek volna SS folytatásokat készíteni. A két cég összeborult, megfűzték Terri Brosiust, hogy adja a hangját ismét SHODAN-ként, Robb Waterst, hogy rajzoljon ismét szép koncepteket, Warren Spectort pedig, hogy legyen Warren Spector a projektnél. A Starbreeze Studios is beszállt 12 millióval, így minden adottá vált ahhoz, hogy valamikor a jövőben megkapjuk az autentikus folytatást, melyre már közel két évtizede vár az egyszeri rajongó. Nem volt más hátra, mint vágni a centit.
 

A nem várt harmadik játékos: Arcane Studios

Volt ugyanis valaki, akiről talán mindenki elfeledkezett: Raphaël Colantonio. Az úr még a ’90-es években sertepertélt az EA berkein belül, és egy QA és lokalizációs csapat tagjaként, többek közt a System Shock-on is dolgozott. Némi iparon belüli hánykolódás után alapította meg Franciaországban az Arcane Studios-t, amely ha megnézzük, mindig is ilyen típusú játékokat készített. Az elfeledett mestermű, az Arx Fatalis után Dark Messiah of Might and Magic-et készítettek, majd némi bérmunka után következhetett a nagy dobás, a Dishonored, immár a Bethesda berkein belül. Végül egészen nyakatekert módon született meg a mindössze nevében nem System Shock 3.
 
Az eredeti Prey egy indián örökségével küzdő, elsőre kissé nyafogós, piti bűnöző srácról szólt, akit rezervátuma több tagjával együtt elrabolnak idegenek. Az úrállomásukon aztán fel kellett vennünk a harcot a betolakodókkal, ahol portálokon mászkálhattunk át, a gravitáció megváltozott bizonyos platformokon, néha hangyaméretűként jöttünk ki egy portál másik oldalán, ami egy pici aszteroidára nyíl, máskor egy űrsiklót vezettünk, vagy épp testünkből szellem alakban kilépve, fejtörőket oldottunk meg. Ez a játék egy híresen hosszú, évtizedes vajúdás végén jelent meg, ám az eredmény végül a többséget elcsendesítette. A folytatást is elkezdték kalapálni, mely eredetileg a főhős további kalandjairól szólt volna.
 
Időközben azonban a név gazdát cserél, és az eredeti fejlesztő Human Head Studios-nak a Bethesda felé kellett volna teljesíteni. Azok nem voltak megelégedve az eredeti iránnyal, így némi újra gondolás után, a játék univerzumában maradva, ám más főhőssel, egy intergalaktikus fejvadászként kellett volna élienvért élienfalakra fröccsentenünk. Ám ez sem tetszett a Bethesda urainak, így elkaszálták az egészet. Végül az Arcane kapta meg a nevet, akik bizonyos hasonlóságok alapján kérték a névhasználatot egy készülő játékuk számára (bár hogy ez mi lehetett a 2006-os és a jelen játékot nézve, az jó kérdés, mert azon túl, hogy idegenekkel harcol az ember egy űrállomáson, sok köze nincs egymáshoz a kettőnek. Így született meg a Prey, leánykori nevén:
 

System Shock 3

Aki játszott már a fent említett sorozat második részével, az tulajdonképpen nem fog tudni másként tekinteni erre a programra, mint annak egy folytatására. A sztori és a setting más, ám a játékmechanika szinte egy az egyben onnan jön.
 
A játék alapvetően egy viszonylag egyszerű RPG rendszerre épül. Vannak főbb kategóriákba szervezett képességek, melyeket itt nem azok használatával, vagy XP szerzés után kapott pontokkal fejleszthetünk, hanem úgynevezett Neuromodokkal. Ezek eredete meg van magyarázva a sztori által, és tárgyak, a táskánkba lehet is őket gyűjteni. A játékban található újra-hasznosító berendezés (Recycler), mellyel alapvető, 4 féle anyagra lehet bontani majdnem minden tárgyat, így akár ezt is – persze, a játék viszonylag szűken méri ezek mennyiségét, így ez nem ajánlott. Viszont található olyan berendezés is (Fabricator), mellyel a megfelelő tervrajz birtokában, akár készíthetünk is Neuromodokat. A szorgos méhecskék, akik átnéznek minden zugot, és összeszedik az utolsó banánhéjat is, illetve minden képességet és tárgyat magukévá tesznek a több alapanyag Recyclerből való kinyerésért, azok sok-sok Neuromoddal gazdagodhatnak. Az összes képességfa egyébként elsőre nem is látszik, később gazdagodunk majd párral, ahogy a sztori halad előre.
 
Apropó Fabricator – a játék a lőszert hasonlóan szűken méri, így nagyon kell figyelnünk arra, hogy kedvenc fegyvereink lőszereinek tervrajzát minél hamarabb megszerezzük, hogy aztán a megfelelő alapanyagokból lőszert készítve, legyen mivel lecsapni az ellenfeleket. Nem egyszer fordult elő a játék során az, hogy szerettem volna Neuromodokat készíteni, de inkább a feltápolt shotgunhoz gyártottam lőszercsomagokat.
 
Ahogy az előbbiből is látszik, a fegyverek fejleszthetők. Persze a maximális potenciál eléréséhez képességeket is kell fejleszteni, ám utána a Weapon Upgrade Kit-ekkel jelentősen meg lehet növelni ezek használhatóságát. Ami egyébként nem sok, összesen 4 csúzlit jelent! Egy hangtompítós pisztoly, egy shotgun, egy lézerfegyver, illetve egy ragasztós fegyver az, amit fejleszthetünk – bár az általam a játék során talált mennyiségű Kitek ezeket pont lefedték, de azért jobb lett volna nagyobb változatosság ilyen téren. A ragasztós stukker amúgy jópofa nagyon – nagyobb, hamar megszilárduló anyagot lő ki magából, ami több dologra is használható. Pl. ideiglenesen szoborrá tudjuk dermeszteni ellenfeleinket, betapaszthatunk vele lyukakat (gázszivárgást, ”tűzszivárgást”, léket az űrállomáson), de építhetünk belőle létraszerű platformot falmászáshoz, vagy utat egy áram alatt levő, vízzel borított padlójú teremben, esetleg tüzet is olthatunk vele. A hagyományos arzenálunkat még különféle gránátok (EMP, psziképesség megszüntető, vagy instant újrahasznosító, Recycle gránát), illetve egy csavarkulcs egészíti ki.
 
A hagyományos arzenálon felül aztán ott van a nem hagyományos. A játék egy pontján ugyanis ráakadunk egy psychoscope nevű tárgyra, mely amellett hogy kiváló sisak vákuumhoz, több dologra is jó. Egyrész szkennelhetjük vele ellenfeleinket. Ez testesíti meg itt a SS-os kutatást, mivel egy bestiáriumban felfedi erősségeiket és gyengeségeiket, illetve a pszi képességeket is így fedhetjük fel a képességfában, ahol utána Neuromodokkal aktiválhatjuk is azokat. Ezek közt van ugye az erősen marketingelt utánzási képesség is, mellyel bejuthatunk sokszor máshogy nem megközelíthető helyekre, de van itt minden a támadóvarázslatokon, csapdákon át a teleportálásig minden. Mondjuk az azért megfontolandó, mennyi ilyen képességet nyitunk meg – kettő után a védelmi rendszerek automatikusan tüzet nyitnak ránk, három után meg időnként megjelenik egy emeletnyi magas idegen, aki megpróbál levadászni minket.
 
Ha már psychoscope – ezt, illetve a ruhánkat is lehet modolni chipekkel. Van egy bizonyos mennyiségű slot, melyekbe bele lehet pakolni ezeket a chipeket, ezek száma bizonyos képességek fejlesztését vonja maga után (illetve a ruhánál nem csak a chipek száma, de a táska mérete is ezen képesség fejlesztéséhez van kötve). Ezekbe pedig a legváltozatosabb tulajdonságú chipek tehetők, az elemlámpa erősítésétől kezdve, a jobb Recycle eredményeken át az erősebb csavarkulcsos ütésekig van itt minden. Még egy kincskeresős küldetés is van, ahol a helyi papír és ceruza RPG-s geekeknek kellett volna bejárni a hajót, melynek végén egy egész pofás chiopet kaphattak volna – a jutalom persze a mi zsebünkben landolhat, ha elég elszántak vagyunk.
 
Még pár apróságot a játékról, hogy miben is emlékeztet-tér el a nagy elődhöz képest. Itt is lehet találni medkitek mellett psy hypo-t, mellyel azt a resource pool-t lehet tölteni, és persze a töltés mértéke fejleszthető képességek által. Sőt, lesz egy küldetés, melyben akár a sima, alapból mindössze 1 HP-t gyógyító, az állomáson elérhető vízforrások masszív pszi töltésről gondoskodhatnak. A fegyverek nem törnek, tehát azokhoz nem kell maintainance tool, viszont a ruhánknak van pajzs-szerű erőforrása, melyeket hozzávaló javítókészlettel lehet visszatölteni. Ami még érdekes, hogy egyes nagy területeken belül, a különféle szinteket nemcsak lépcső kötheti össze, hanem a SS2-ből ismerős gravitációs liftek. Viszont az újraéledő kamrák érdekes módon kimaradtak, holott a Bioshockban eléggé passzoltak a játékmenethez. Annyira mondjuk nem bánom a dolgot, lévén lehet mindenhol menteni, ami feleslegesség is teszi őket. Aztán ott van a hagyományos fő lift, mely persze a program elején nem használható, és utunk így egy időre jól be van határolva, ám a játék második felére megjavítjuk, és utána szabadon mászkálhatunk általa a központi helyiségben.
 
Feladataink egyébként fő és mellékküldetésekre tagozódnak, és persze, a zsíros jutalom reményében érdemes minden mellékküldetéssel szöszölni. Megoldási útjaik elég változatosak, egy helységbe való bejutáshoz több út is vezet – megkeressük a megfelelő kártyát hozzá, keresünk egy félreeső helyen nyíló szervizjáratot, megtaláljuk a kódot hozzá, kinyitjuk valami terminálról, meghekkeljük a zárat, egy apró lyukon át begurulunk, mint egy kávéscsésze, arrébb rakunk egy nehéz tárgyat, ami blokkolja az utat (a nehéz dolgok emelése képességhez kötött)… Szóval van itt lehetőség bőven. A javítási képességgel egyrész megjavíthatunk zárlatos berendezéseket (ami amellett, hogy az adott dolog helyes működését visszaálltja, a nagyot sebző kisüléseket is megszünteti), másrész a különféle robotegységeket, telepíthető gépfegyvereket is helyrepofozhatjuk, illetve néha küldetésekhez kellő tárgyakért se kell elcsatangolni, ha a hibás dolgot meg tudjuk javítani. A hekkelés adja önmagát, sokkal egyszerűbb valahova azonnal bemenni, vagy egy terminál dolgait azonnal megnézni általa, semmint kódok után kajtatni. Ehhez tartozik egy minijáték is, aminél egy kis körrel kell nagyobb célkörökbe belavíroznunk egy labirintusszerű terepen, ahol visszapattintó területek is nehezítik az áthaladást. Egynek jó, legalábbis a játék végére nem idegesített, a Bioshock csőépítős megoldásával ellentétben.
 

Grafika, hangok, AI
 
A grafika alapját a CryEngine adja, és nem is fut rosszul. Egy 8 GB-os RX480-nal max beállítások mellett, HD-ben röccenés mentesen futott a program, bugokba sem futottam bele. A design szerintem kellemes, az űrállomás a különféle részlegeivel elég meggyőző, habár némelyik részleg lehetett volna emlékezetesebb is. Amikor az állomáson kívülre kell menni, az azért nagyon jó élmény, a nehézkes manőverezés, a hangok, és az állomás, Föld, Hold látványa nagyon megmaradt bennem. Az ellenfelek egyenfeketés dizájnján mondjuk dolgozhattak volna még – mert hiába van belőlük mindenféle típus más-más képességekkel, azért elég unalmas a kinézetük így. A mozgásuk viszont nagyon rendben van, majdhogynem lefolynak a képernyőről, és a kisebb egyedek utánzási képessége miatt, néha még a szívbajt is rá tudják hozni az emberre.
 
Amivel nem voltam megelégedve, az az emberek animációja. Legalábbis van egy rész, ahol egy nagyobb csoportot lehet megmenteni, és miután ellenőrzésük alá vonták az adott részleget, az ott őrjáratozó katonák animációja olyan, mintha valaki épp a nagydolgára igyekezne apró lépésekkel egy toalett felé.
 
A hangokra és a zenére egy szavam sem lehet, a szinkronszínészek és az effektek nagyon jó minőségűek, az ügyeletes sztárzenész, Mick Gordon pedig itt is hozta a formáját.
 

Verdikt

Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok elfogult a játékkal kapcsolatban. Mikor tudatosodott bennem, hogy igen, nem az a neve, de tényleg egy vegytiszta Shock játékkal játszok, akkor eléggé elérzékenyültem. Igyekeztem is mindent a legalaposabban felderíteni benne, minden logot elolvasni, minden hangfelvételt meghallgatni, hogy a lehető legtovább elhúzzam a játékot. A végére egyébként a Steam szerint 43 óráig jutottam hard fokozaton, ami azért tisztes mennyiség (és akkor még nem is szivattam magam olyanokkal, mint minden ember kinyírása/megmentése, csak pszi-/csak hagyományos-/semmilyen képesség fejlesztése, stb.). Viszont ha ezektől eltekintek, akkor is azt kellene mondanom, hogy ez egy baromi jó játék, ami egy remek, már bizonyított játékrendszerre fűzött fel egy újabb, remek sztorit. Az egyetlen szívfájdalmam a kissé egyhangú ellenfelek (ezen azért még kellett volna csiszolni), illetve az emberek néhol nem túl jó animációja, így szerintem ez egy erős, megérdemelt:
 
9/10

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #33: Perlia ostroma

Fórum:

VIGYÁZAT, SPOILER!
A cikk a „Cain's last stand” című kiváló könyv alapján íródott, így aki teheti, olvassa el inkább azt! Ha véletlenül mégis előbb a cikkel végezne, akkor is feltétlenül javaslom a regényt, amelynek stílusa és apró részletei, épp a legszórakoztatóbb vonásai, nem adhatóak vissza egy ilyen rövid szösszenetben. A cikkel ellentétben a könyvből sok más mellett az is kiderülhet például, hogy hogyan viszonyulnak a Véres Rózsa Rendjének adeptái a cölibátushoz és a pókerhez…
 

A Perlia rendszer a sokat szenvedett Damoklész-öböl szélén helyezkedik el. Mérsékelt stratégiai jelentőségű, egyetlen lakott világa Perlia bolygója, amely történetünk előtt nem sokkal még a sereg számára átadott emberanyag formájában fizette a Birodalmi Dézsmát. Aztán elérte a térséget a tiranida invázió. Kryptman inkvizítor kétes értékű közbeavatkozásának köszönhetően a kaptárflották fő csapásiránya nem érintette a rendszert, de szakadár rajokkal így is meg kellett küzdenie a térség seregeinek és flottáinak. Perlia katonái kitüntették magukat ebben a küzdelemben. Tehették márpedig ezt azért, mert miután korábban ork WAAAGH! támadt a bolygóra, amelyet egy bizonyos híres katona segítségével visszavertek, az ork fertőzés nyomokban továbbra is fennmaradt a felszínen. Ez pedig szavatolta, hogy a véderők folyamatosan a más világokon megszokottnál nagyobb készültségben legyenek, és több harci gyakorlatot szerezzenek. Ám ami előnyükre vált a tiranidák elleni küzdelemben, paradox módon mégis csapásnak bizonyult Perlia számára. Az Impérium ugyanis, felfigyelvén az itteni veteránok hatékonyságára, extrém mértékű újoncozásba kezdett a bolygón, hogy a környező rendszerek a kaptárflotta által kivéreztetett seregeit megerősítse. Így alakult, hogy történetünk kezdetén Perlián a bolygóvédelmi erő és a flotta is igen kevés, és szinte teljesen tapasztalatlan legénységgel működött.
 

Ha Terra urai tudták volna, mit rejt a jelentéktelen kis bolygó egyik völgye, aligha vonják el innen a katonákat, sőt, hét lakat alatt őrizték volna a rendszert. A vészjósló nevű Démonok Völgye rejtett kincsével együtt azonban az Inkvizíció titka volt, amit csakis a beavatott inkvizítorok, és az elengedhetetlenül szükséges Adeptus Mechanicus papok ismertek. A völgyben rejlő titkos támaszpont ugyanis egy ismeretlen eredetű ősi ereklye tanulmányozására épült, amely működését bár még nem ismerték, máris tanúbizonyságát adta, hogy képes a warp és az anyagi világ határait elmosni, és pszionikusan inaktív emberekből is nyers psykert csinálni – rendkívül veszélyes tulajdonságok voltak ezek, amelyek híre semmiképpen sem juthatott az Ősellenség fülébe.
 
Valakinek azonban mégis el kellett hogy járjon a szája, mert a tizenharmadik Sötét Hadjárat idején egy flotilla elszakadt Abaddon, a Pusztító armadájától, és egyenesen e félreeső rendszer felé vette az útját. Varan, a Legyőzhetetlen vezette, Abaddon egyik rejtélyes hadura, aki idefelé jövet mindössze öt nap leforgása alatt megtörte két rendszer ellenállását is. Annak ellenére, hogy jól felszerelt és kiképzett katonák, sőt, a Madasa rendszer esetében még egy maréknyi Adepta Sororitas harcosnővér is védte őket. A szinte teljesen leszerelt Perliának esélye sem maradt volna Varannal, a Legyőzhetetlennel szemben, ha ő nem becsül alá egy apró, de végzetes dolgot: Perlia amasec-termelését.
 
 
Ez a világ egyike volt ugyanis azon keveseknek, ahol kiemelkedő minőségűt főztek ebből a nemes nedűből, egy igen illusztris katona kedvencéből és mindeközben minden fronttól távol eső, relatíve mégis jól védett planéta volt. Továbbá a főváros, Havendown melletti kis hegyi faluban még a Progeniumnak is volt egy iskolája, ahol szívesen látták tanárként a sereg öreg tisztjeit. Mindezen okokból választotta tanyájául a bolygót ez a bizonyos valaki, aki bár az Impérium háborúiban tanúsított hősiességéről volt híres, valójában mégis az efféle „stratégiai” előnyöket kedvelte. A frontot mindenképpen érik támadások – érvelt ő magában – ám mi a helyzet a jóféle ételben-italban gazdag, biztonságos, ne adj Istencsászár még szép lányairól is híres bolygókkal? Hiszen a sereg ott nem számít támadásra! Ki fogja azokat megvédeni, ha nem ő…?
 
Aki pedig íly kétségbevonhatatlan bölcsességgel gondolkodott, nem volt más, mint az Impérium Hőse, száz csata veteránja és ezer (némiképp kiszínezett) rege főszereplője, Ciaphas Cain komisszár!
 
Adjuk meg azért a jó komisszárnak ami jár neki: azt az ork WAAAGH!-t valóban nem gyűri le annak idején Perlia hadereje, ha ő, és hűséges – valamint kissé elviselhetetlen, és nagyon büdös – csicskása, Jürgen véletlenül nem pont itt hajt végre kényszerleszállást, az ork vonalak mögött. Némiképp önző és élvhajhász vonásai mellett Ciaphas Cain bizony valóban nem elhanyagolható harcos, stratéga, és a harci szellem feltüzelésének utánozhatatlan virtuóza lévén, a felprédált települések lakosságát maga köré gyűjtve és kiképezve, hátbatámadta az orkokat, sőt, még a hadurukat is sikerült kivégeznie. Mindezen, Perlián azóta is legendás tetteivel egyenesen hozzájárult a győzelemhez. Két generációval – és egy fiatalító kezeléssel – később egész Perlia továbbra is felszabadító hősként tisztelte. Még várost is neveztek el róla, a főváros egy előkelő terén pedig állt egy hatalmas óra, amiből egész óránként egy rettentő giccses komisszár szobor lépett elő, és éppen annyi ork figurát fejezett le, ahány óra volt (Cain roppantmód gyűlölte ezt az alkotást).
 
 
Hősünket – aki a schola leányhallgatói- és tanárnői szerint a korral csak férfiasabb lett – tehát továbbra sem kerülte el kitartó balszerencséje. Hogy tudniillik minél idillibb és biztonságosabb fészket talált magának, annál bizonyosabb lehetett benne, hogy megint alkalma nyílik az Impérium vonakodó hőseként harcolni, valamilyen élethalálharcban.  Mint írtam, Perlia védereje hagyott némi kívánnivalót maga után akkoriban, amikor a tizenharmadik Sötét Hadjárat megkezdődött. Az Abaddon inváziójáról szóló hírek Perliára is eljutottak, és a Schola Progenium vezető tanárai, valamennyien harcedzett tisztek lévén, azon kapták magukat, hogy automatikusan a Káosz esetleges megjelenése elleni stratégiákat gyakoroltatnak tanítványaikkal. A jó komisszár kedvenc diákjai, mint a kötelességtudó Donal vagy a vakmerő Nelys, is a Négy Rontó Hatalomhoz átpártolt szekták, sejtek felkutatását gyakorolták már egy hete, mire Cain és a többi öreg harcos bevallották egymásnak, hogy bizony egy lehetséges Káosz invázióra készítik fel a gondjukra bízott fiatalokat. Aggódva vették azonban tudomásul, hogy ez a fokozott készenlét korántsem jellemző a bolygóvédelmi erőkre, amelyek ekkorra végletekig tapasztalatlan, olykor alkalmatlan bakákból és vezetőkből álltak. Cain ráadásul hírt kapott róla, hogy patrónusának (és romantikus érdekeltségének), Amberley Vail inkvizítornak egy Kereskedőherceg kapcsolata, Orelius is a szektorba érkezett – aligha véletlenül. Miután javasolta a többi veteránnak, hogy szedjék ráncba a véderőt, és saját tanítványait is ezen ügy szolgálatába állította, elillant, hogy találkozzon Oreliussal. Bárkája fedélzetén, pompás vacsora közben tőle tudta meg, hogy Varan, a Legyőzhetetlen Perlia felé tart. Vail inkvizítor ezért azt kérte a kereskedőhercegtől, hajóján szállítsa el a Démonok Völgyéből a veszélyes ereklyét, nehogy a Káosz kezére jusson. Erre azonban már nem volt lehetősége. Még vacsorájuk közben hírt kaptak, hogy az ellenség egy flotillája, jóval a fő sereg előtt haladva, máris megérkezett. Orelius Cainre testálta hát a továbbiakban az ereklye védelmét, és elindult bárkájával, hogy éreztesse a Káosz flotillával a vacsora félbeszakítása felett érzett mélységes rosszallását. Hősies harcban megsemmisítette a legtöbbjüket, majd megszűnt vele a kapcsolat.
A flotilla partraszálló siklókat bocsátott ki magából, mielőtt még összecsapott volna a Kereskedőherceggel. Perlia szerencséjére a Schola Progeniumban tanultak a flotta leendő tisztjei is, egy hétpróbás haditengerész, Visiter parancsnok szárnyai alatt. Visiter, aki mostanra átvette a rendszer flottájának parancsnokságát. Bár nem rendelkezett csatahajókkal (sőt még rombolókkal is alig), erőivel vakmerő manőverrel a siklók elé tudott vágni, és szinte mindet megsemmisítette. A maradék a főváros és néhány kisebb település közelében landolt.
 

Az egyik ilyen településen ért földet Oreliustól távoztában Ciaphas Cain. Segítségével a helyi véderő sikeresen semlegesítette a partraszállókat, akik a komisszár undorral vegyes meglepetésére az elfoglalt Madasa rendszer alig néhány hónapja még Császárhű, most viszont meglepő meggyőződéssel a Káoszt szolgáló katonáinak bizonyultak.
 
Cain, miután a harcok a többi helyszínen is véget értek, az elfogott ellenfelek kivallatására utasította tanítványait. Donal komisszárnövendék hamarosan eredményeket mutatott fel: az egyik elfogott káoszhívő felvételt készített az ő „nagy epifániájáról”, Legyőzhetetlen Varan beszédéről, ami meggyőzte őt, hogy hagyja maga mögött a Császárt és térjen meg a Káoszhoz. A felvétel azonban nem tartalmazott hasznos információkat: a beszéd átállásra buzdító, tulajdonképpen silány szónoki fordulatokból állt, és nem magyarázta meg a tömeges árulást. Maga Varan pedig kifejezetten csalódást keltő külsővel rendelkezett hírnevéhez képest.
 
Ciaphas Cain tudta, hogy nincs sok idejük hátra Varan fő erőinek megérkeztéig. A többi veteránnal meggyőzte a bolygó kormányzóját, hogy adja a kezükbe a tehetetlen és pánikoló véderő vezetését. A Schola Adepta Sororitas növendékeinek főnöknője azt tanácsolta, buzdítsa a lakosságot civil milíciák felállítására. Bár Cain borúlátó véleménye szerint ezek az erők csak arra lesznek képesek hogy szép rendezett kupacba haljanak, ha a harc megkezdődik, de mégis, legalább minimális esélyük lesz –  a Káosz amúgy sem kegyelmezne a civil lakosságnak.
 
Ahogyan a Nekronok sem. A komisszár egy rossz emlékű találkozás óta rettegett az ősi fajtól, ezért azzal hitegette magát, hogy csak a paranoiája az oka, de ekkor már a sokadik apró jelét vélte felfedezni annak, hogy a bolygón egykor Nekronok jártak. Ha pedig egyszer tanyát vertek itt, bizony könnyen lehet, hogy még mindig itt szunnyadnak valahol…
 
Amint sikerült kellő ürügyet találnia rá, Cain elillant a Démonok völgyéhez. A saját bőrén tapasztalhatta, hogy az inkvizíció és az Adeptus Mechanicus közös bázisát könyörtelen hatékonysággal védik. Mármint persze rajtaütések, beszivárgók, és kommandók, valamint bizonyos bejelentés nélkül látogató komisszárok ellen: orbitális bombázás és inváziós hadsereg ellen nincs orvosság. Ami viszont még rosszabb, hogy az ereklyéről kiderült: nem tudják elmozdítani a helyéről, és elpusztítani sem áll módjukban. Ha tehát nem akarják, hogy a Káosz kezére kerüljön – ami elég katasztrofális következményekkel járna – minden erejükkel tartaniuk kell a Démonok Völgyét. Cain, miután visszatért a Scholába, amely immár a védelem nem hivatalos főhadiszállásának számított, meggyőzte tiszttársait, hogy amennyiben az iskola esetleg tarthatatlanná válna, vonuljanak majd vissza légi úton egy bizonyos jobban védhető helyre…
 

A védőknek nem maradt sok idejük állásaik megerősítésére, bár ezt a keveset alaposan kihasználták. Az ellenség fő erői csakhamar megérkeztek a rendszerbe. Ahogyan korábban, most is a bolygóhoz egészen közel léptek ki a hipertérből, és indították útnak leszállóegységeiket. Ez a kiszámíthatóság végzetesnek bizonyult. Visiter flottaparancsnok, tudván hogy erejéből nem telik majd direkt konfrontációra, kelepcét kelepcére halmozott. A bolygó légtere hemzsegett az aknamezőktől, amik borzalmas károkat okoztak a Káosznak. Az első hullám szinte teljes egészében odalett, ami kevés pedig partra szállt belőlük, elpusztult a véderő és a milíciák tüzében.
Nem így a második: ezzel kipróbált, elit egységek érkeztek, amelyek átgondoltabban nyomultak előre, többségükben el is érvén a felszínt, létszám- és erőfölényük pedig elsöprő volt. Több kisebb ellenállási gócot elsöpörtek, és csakhamar Havendown is ostrom alatt állt. Ciaphas Cain komisszárnövendékei eltökélt, és Jürgen átható illatú társaságától kísérve szintén ide tartott. Úgy számolta, hogy a főváros el fog esni, ám a kormányzót feltétlenül ki akarta menekíteni, a maradék véderő moráljára gyakorolt hatása miatt. A palotához érve azonban egyik csapás érte a másik után. A város leghevesebben ellenálló része orbitális bombázás hevében hamvadt el, a palotát pedig Varan, a Legyőzhetetlen személyes elitgárdája rohanta meg. A füstben felsejlő keramitvértes támadók láttán Cain azonnal visszavonulót fújt – pontosan tudta, mennyi esélyük van Káoszgárdistákkal szemben – és a kormányzó személyes menekülő útvonalához szaladtak. Eddigre Cain egyik kedvenc tanonca, Donal, és a kormányzó is súlyosan megsebesült. Egy szanitéc talán könnyen megmenthette volna őket, de ilyen híján nem tudtak mit kezdeni a sebeikkel, és nem is voltak szállíthatóak. Így őket saját kérésükre hátra hagyták, egy kupac fegyverrel, hogy lelassítsák az üldözőket. Mielőtt sorsára hagyta volna kedves tanítványát, Cain saját ékét átadva neki felövezte Donalt a komisszárok vörös tiszti szalagjával. Keserű szájízzel távozott a fővárosból.
 
Még rosszabb lett a kedve, amikor a Scholába visszatérve megtudta: a kormányzó nem hogy él és virul, de élő adásban buzdítja lelkesen a lakosságot Legyőzhetetlen Varan, a felszabadító támogatására, és a hamis császár csahosainak elpusztítására! Hogy mentsék a helyzetet, a védők előkerítették vadászlakjából az áruló testvérét, aki átvette a kormányzói címet (miután megmentették a Varan által utána küldött kommandótól). Ő szintén élő adásban, Cain jobbján beszélt bátyja aljas árulásáról, és arról, hogy a többi árulóval éppen úgy fog elbánni, ahogy a vadászlakban végzett személyesen Varan csahosaival! A valóságban inkább egy ágy alá bújva rettegett, amíg a renegátokkal a véderő katonái harcoltak, de ezt most nem lett volna szerencsés felemlegetni…
 
A Scholát nem tarthatták már sokáig. Cain már korábban jelzett Visiternek, hogy küldjön légijárműveket az evakuációhoz, annak azonban egyéb dolga is akadt bőven. Kicsiny, jól manőverezhető, de nem túl ütőképes hajói nyílt harcban nem jelentettek kihívást Varan, a Legyőzhetetlen cirkálóinak, ezért az aszteroidaövbe rejtőzött előlük. Egy jókora, vastag páncélzatú, civil bányászhajót alakított át és gyorsított fel ütközési pályán Varan zászlóshajójával. Mire a Káosz hajók közelébe ért – bár kisebb darabok szakadtak le róla –, már úgy száguldott, mint egy torpedó; kitérni nehézkes volt előle, leszedni pedig szintén bajos volt ezt az átlagosnál számottevően nagyobb lövedéket. A zászlóshajót végül az egyik kisebb cirkáló önfeláldozása mentette meg: elé manőverezve a másiknak, ő semmisült meg helyette. A robbanás és a szétrepülő törmelék azonban így is jelentős károkat okozott a Káosz flotillának.
 
 
Visiter ráadásul két legyet ütött egy csapással: a „lövedékről” látszólag leszakadó darabok egyike a Cainék által áhított csapatszállító volt, ami a felfordulás közben többé-kevésbé zavartalanul tudott landolni a Scholánál.
Egy perccel sem érkezett korábban a szükségesnél; Cainék addigra ostrom alatt álltak. A komisszár keserű csalódottságára nem csak a Madasai árulók, de néhol a saját bolygóvédelmi erőik katonáit is felfedezte a támadók között, az Impérium kétfejű sasa helyén immár káoszcsillaggal egyenruhájukon. Maradék tanítványaival, a hűséges Jürgennel, és az Adepta Sororitas növendékekkel a Schola falainak kapujában feltartotta őket addig, ameddig az evakuáció érdekében szükséges volt, majd berobbantották a kaput, és az így nyert időben elmenekültek.
 
Valamennyien a Démonok Völgyében csoportosítottak át. Az Inkvizíció katonái és a Skitariik erejével kiegészülve felkészültek a védekezésre, de alá is aknázták a támaszpontot, hogy végszükség esetén eltemethessék. Annál is inkább, mert időközben a vezető magos – miközben hatástalanítani próbálta az ereklyét – ráébredt: a warprés, amit nyitni tud, csupán ahhoz szükséges, hogy energiát nyerjen odaátról, amit aztán valamilyen kataklizmatikus támadáshoz használna fel... A kísérletezés máris számottevő warptevékenységgel járt, ami csak Cain és Jürgen érkezésére szűnt meg, és az Inkvizíció szakértője szerint alighanem Varan erői is érezhették. Nem is kellett sokáig várniuk a támadásukra.
 
 
Az első csapást sikeresen megállították, és Cain, Jürgennel az oldalán a támadók lelőtt siklójához sietett, hogy az esetleg még élő árulókat kihallgathassa. Örök optimistaként még mindig nem adta fel a reményt, hogy talál valami módot, ahogyan mentheti az irháját.
Talált is egy túlélőt. Vörös komisszárszalagot viselt, rajta káoszcsillaggal. Donal volt az.
A döbbent Cain füle hallatára szidta a hamis tetem-császárt, amíg Jürgen – aki, bár ezt Cainen és Vail inkvizítoron kívül nem sokan tudták, a ritka antipsyker mutációk egyike volt – a közelébe nem ért. Akkor fennakadtak a szemei, majd összeomlott, és meghasonlottan ébredt rá, mit tett. Mint elmondta Cainnak: Varan, a Legyőzhetetlen egy psyker, mégpedig erős és különleges fajta. Hatalma van más emberek elméje felett, és ez a hatalom nem átmeneti. Donal látta, ahogy egy stadiont töltöttek meg foglyokkal a katonái, és ő valamennyit áttérítette. Ciaphas Cain arca megkeményedett. Utasította Jürgent, hogy hátráljon el. Ahogyan az öreg tisztiszolga nagyjából öt méternyire távolodott, Donal kikerült pszionikát kioltó hatótávolságából. Arca eltorzult, pisztolyt rántott. Egy ideig még küzdött, hol Cainra fogva a fegyvert, hol leeresztve, majd elnézést kért a komisszártól. Varan rontása túl erős – mondta. Ezzel Donal főbelőtte magát.
 
Hosszú pályafutása alatt Ciaphas Cain számos bajtársat veszített el, volt már alkalma hozzászokni. Kedves tanítványa ilyen méltatlan halála láttán azonban valami olyasmit érzett, ami ezidáig elkerülte. Nem érdekelte a menekülés, a személyes biztonsága, még talán az ereklye sorsa sem, amit a gondjaira bíztak. Nehéz lenne leírni az arckifejezését, de Jürgen, aki jól ismerte őt, gondolatban már azt latolgatta, mihez kezdenek majd Varan halála után – mert hogy a komisszár megöli a hadurat, ha a pokol összes démonai védik is, az nem kétséges többé.
 
Miután lehiggadt, Cain visszatért a támaszpontra, és pár szóban közölte szövetségeseivel, milyen elhatározásra jutott. A kezdeti felháborodás után végül meggyőzte őket. Üzenetet sugárzott, melyben a támaszpont melletti gát tetejére hívta Varant, a megadásról tárgyalni.
 
A két sereg a gát két oldalán várt, amíg Ciaphas Cain, oldalán Jürgennel, amonnét pedig Legyőzhetetlen Varan és két keramitvértes testőre középre sétáltak. A vértes alakok átállított Adepta Sororitas nővéreknek bizonyultak – a szent nővérek páncélján még vérlázítóbban festettek a Káosz szimbólumok.

 
Varan felett szervókoponya keringett. Mint elmondta, élő adásban közvetíti, ahogy a híres Ciaphas Cain, a bolygó hőse megadja magát neki. Cain ártatlan arcot vágott. De hiszen itt valami félreértés lesz! Éppen hogy Varan megadásáról lesz szó!
Varan koncentrált, és még egyszer felszólította Caint a megadásra, Jürgen azonban teljesen semlegesítette a hatalmát a komisszár közelében. Ahogy közelebb értek, átmenetileg már a nővérek felett is megtört a rontás, és ők velőtrázó sikollyal tudatták: lehetőségük nyílt szembenézni azzal, mivé lettek Varan hatalma alatt. Ciaphas Cain lánckardot rántott, és rávetette magát a káosz hadúrra. Az mutánsnak bizonyult, mérges karmai Cain életére törtek, páncélozott bőrén nem fogott a lánckard, Jürgen pedig nem lőhetett, nehogy Caint találja el. A nővérek sikoltása alábbhagyott: a mélybe vetették magukat, és a jókora zuhanás után páncéljuk dacára is péppé zúzódtak. Ennek láttán a komisszár cselt vetett. A gát szélére hátrálva látszólag hibát vétett a védekezésben, és ahogy a mutáns lesújtott rá, ellépett, majd jókora rúgással a nővérek után küldte. „Donal komisszár üdvözletét küldi!” – kiáltotta Varan, a Legyőzött után.
 
Általános harc tört ki a két sereg között. Mint Visiter tudatta, a Káosz flottát is támadás érte. Úgy tűnt, sikerül megfutamítani őket a gátnál is, ám Cain rémülten látta, hogy nem előlük, hanem egy nekron monolit elől futnak, ami akadálytalanul vág át rajtuk, tömegével irtva őket! Mint kiderült, az űrben is egy Sakál osztályú nekron csatahajó szedett vámot a Káosz erői közt. A komisszár azonnali visszavonulást rendelt el. Ahogyan csapatszállítójuk felszállt, megadta a jelt a támaszpont beomlasztására, de nem történt semmi. A nekronok Kriptechje különösebb erőfeszítés nélkül hatástalanította a számára golyós számolójáték szintű védelmi rendszereket és aknákat. Az élőholt különítmény hamarosan az ereklyével együtt elhagyta a rendszert.
 
 
Vezetőjük – ráadásul élő egyenes adásban közvetített – halála demoralizálta az árulókat, maradék tisztjeik pedig egymásnak estek a hatalomért. A komisszár és szövetségesei immár sikerrel vették fel velük a harcot, és az idővel megérkező inkvizíciós erők, Amberley Vail vezetésével pontot tettek a háború végére.
Az inkvizítor természetesen nem volt elragadtatva tőle, hogy az ereklye xenó kézre került, de az alapján, amit rendje a nekronokról, és ősi ellenségeinkről tudott, a warp-fegyver éppen ellenük lehetett használatos, és az Immatériumtól oly idegenkedő faj valószínűleg inkább semlegesíteni akarta, semmint felhasználni.
Perlia pedig ismét az Impérium kezén volt, köszönhetően nem kis részben megint csak az immár kétszeresen a bolygó megmentőjeként megéljenzett Ciaphas Cainnek, az Impérium Hősének!
 
Ő szokatlanul szerényen, a szobájába elvonulva ünnepelte a győzelmet. Mindössze Amberley Vail inkvizítor, és egy palack Amasec társaságában…
 
 

A sorozat további részei: Tartalomjegyzék

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #32: Cypher

Fórum:

Réges-régen, a Viszály Idején, a Technológia Sötét Korát követő interregnumban az emberiség megannyi, egymásról immár mit sem tudó világon tengődött, a hajdani fejlett technológia immár érthetetlen roncsain. Az izolált bolygókon furcsa társadalmak alakultak ki. Sokukon, így Kalibán világán is feudális rendszerben éltek. A múltból rájuk maradt szervópáncélokban harcoló lovagok alkották a nemesi házak gerincét. Ezekbe a körökbe egy kivétellel csak örökléssel lehetett bekerülni, a kiváltság a vérvonalhoz kötődött. Az az egy viszont – amely egyszerűen a prózai Rend nevet viselte – bárkit befogadott, aki számos nehéz próbatétel után bebizonyította, hogy méltó a lovagi címre. Mivel Kalibánt elátkozott vadon borította, amelyben hatalmas, halálos szörnyetegek tanyáztak, az emberiség a nemesi várak környékén húzta meg magát, és csak a lovagok védelmében tudott a rémektől viszonylagos biztonságban élni, na meg az erdőből egy talpalatnyi földet kihasítani magának. A házak némelyike csak a saját területével törődött, gyakran más klánok és vazallusaik rovására. Nem így a Rend, melynek lovagjai bolygó-szerte járták a településeket, segítettek a rászorulókon, irtották az erdők rémeit, és maguk közé fogadták azt, aki méltónak bizonyult rá. A hírnevük idővel messze túlragyogta a nemesi házakét. Ahogy befolyásuk növekedett, létrehoztak egy rejtélyes rangot, hogy viselője a Rend tisztaságát vigyázza, nehogy a hatalom korrumpálhassa őket. A kiválasztott lemondott a nevéről, elfedte arcát, eltitkolta addigi személyiségét, és szinte eltűnt a világ elől, hogy csuklyás alakja titokban őrizze a Rend titkos rituáléit, hagyományainak betartását, és úgy a lovagok, mint az általuk pártfogolt nép tisztaságát. Ez a titkos felvigyázó volt a Kulcsok Őre, a Rejtélyek Kulcsa, avagy ahogy a lovagok még hívták: a Lord Cypher.

Az első Sötét Angyalok harci öltözéke jól tükrözte a Rend ikonográfiáját.

Amikor a gyermek El'Johnsont, az Oroszlánt Kalibánra hajította az őt az Istencsászártól elragadó Káosz, az Ősatya hamar felkeltette a lovagok figyelmét. Tagja, majd vezetője lett a Rendnek, legjobb barátjára, Luther lovagra támaszkodva. Amikor az Istencsászár rálelt, az Oroszlánra bízta az ő genetikai anyagából létrehozott Első Gárdista Légió, a leendő Sötét Angyalok vezetését, és a kezébe adta az eszközöket, amikkel újabb ifjakat emelhet fel gárdistává. Az Oroszlán bőségesen élt is ezzel az eszközzel, Kalibán legjobbjait oltotta be a génmagokkal. Luthert, és még néhány lovagot, akik már túl idősek voltak a művelethez, más eszközökkel alakították át. El'Johnson elindult légiójával, hogy részt vegyen atyja az egész galaxist visszahódító hadjáratában, Kalibánt pedig bizalmas barátja, Luther kezébe adta. Mielőtt még távozott volna, új jelöltet emelt a Lord Cypher pozíciójába. A fiatal, de állítólag máris sokszorosan veterán gárdista kiléte teljes titok volt az Oroszlán kivételével mindenki előtt.

A történet következő részét nagyon kevesen ismerik. Amíg az Első Légió jó része távol volt, a Káosz apránként megkörnyékezte Luthert. Míg barátja diadalt diadalra halmoz, előbb a Császár oldalán hódítva meg a Galaxist, majd a lázadó Hórusz csahosaival szemben, őt itthon tartja, szinte száműzi – suttogták a hangok. Talán nem volt ő mindíg támasza El'Johnsonnak? Bizony, ér ő is annyit. Sőt, többet is – ezért is állíttatott félre; féltékenységből! A nemes lovag lassanként elbukott. A rá bízott bolygó, és a Rend nagy részét is megrontotta. Így esett, hogy amikor az Oroszlán hazatért, diadalmenet helyett ágyútűz fogadta. Kivágta magát, és a rend központjába teleportált. Megvívott Lutherrel, akit a sötét hatalmak delejes erővel ruháztak fel, ám ő mégis felülkerekedett rajta. Az utolsó pillanatban azonban megállította híres, mindent átvágó kardját – nem bírta megölni régi barátját. Luther viszont már nem tuda visszafogni pszionikus ellencsapását, és szörnyű varázsa halálra sebezte az Ősatyát. A Sötét Angyalok úgy találtak rá, hogy a haldokló Oroszlánt átölelve sír. De a tragédia még mindig nem tetőzött. A harcok közepette túlvilági erők rázták meg Kalibánt, és a bolygó cafatokra szakadt. A leghatalmasabb szilánkot azonban megóvták a rendház roppant pajzsai – ezt a holdnyi méretű kődarabot, a Sziklát szerelte fel további pajzsokkal és hajtóművekkel, és használja azóta is támaszpontjául a Sötét Angyalok rendje.

A Szikla, a Sötét Angyalok hadiflottájának élén.

A galaxis ekkor a Hórusz-lázadás megtorlásának lángjaiban égett. Tűzzel-vassal irtották Hórusz szimpatizánsait, a Káosz befolyásának legkisebb gyanújára is a legextrémebb módon reagáltak. A Sötét Angyalok – némi joggal – úgy gondolták, ha kitudódik testvéreik árulása, az egész rendre a pusztulás vár. Szigorú titokként kezelték hát a történteket. Létrehozták a rend Belső Körét, ennek tagjai az egyetlenek, akik tudnak az árulásról (és még közülük is csak a legmagasabb rangúak az Oroszlán kómában fekvő testéről, amelyet a Szikla mélyén őriznek). Tetézte a bajt, hogy a misztikus robbanás, ami Kalibán végzetének bizonyult, elragadta és szanaszét szórta az árulókat, vagy ahogy a belső kör nevezi őket, a Bukott Angyalokat. Mint kiderült, nem csak szerte a galaxisban, de az időben is – egyesek közülük, bár évszázadoknak tűnt, csupán perceket töltöttek a Warp poklában, mások évezredekre tűntek el, és csupán egy pillanatnak érezték. A Sötét Angyalok, míg látszólag az Istencsászár legmakulátlanabb harcosaiként védelmezik az Impériumot, titokban mindíg e bukott angyalok nyomában járnak. Ahol rájuk bukkannak, elnémítanak mindenkit, aki tudhatott a létezésükről, elragadják őket, és a Szikla mélyén vallató-káplánjaik kezére adják. Ők, akik a testi és lelki kínvallatás olyan módszereit ismerik, amivel még a gárdisták is megtörhetők, tesznek róla, hogy ezek az eltévelyedett testvérek bevallják bűneiket, és bocsánatért esedezzenek, amely a megváltó halál formájában végül meg is adatik nekik a kezeik között.

A  vallatókáplán gondjaira bízva ez a Bukott angyal minden bűnét meggyónja.

Amikor Roboute Guilliman szavára felosztották a Gárdista Légiókat, a Sötét Angyalok, hogy ne keltsenek gyanút, színleg eleget tettek az új rend előírásainak, és számos utódrendet hoztak létre. Ezek, és az anyarend (gyűjtőnevükön a Kérlelhetetlenek) azonban titkon továbbra is egy központi vezetés alatt állnak, és a Belső Kör mindegyiküket átjárja. Bárhol jelennek is meg tehát az Oroszlán gyermekei, míg csapataik az Impérium védelmében harcolnak, Könyvtárosaik a bukottak pszionikus lenyomata után szaglásznak, és vallatókáplánjaik készen állnak lecsapni, ha nyomra bukkannának.

Harcmodoruk a mai napig tartalmaz elemeket lovagi múltjukból, de a Hollószárny osztag lovagjai persze nem lovon, hanem páncélozott motorokon és siklókon száguldanak az ellenségnek. Ha az túlélte a csapást, korántsem győzött: a Hollószárny jeladókat hordoz magával, amelynek jelére az ellenség közepére teleportálnak a Halálszárny terminátorai. Egy kézen meg lehet számlálni azokat a csatákat, amikben ez a taktika nem végzett az ellenféllel.
 
Space Hulk: Deathwing - Inditás gomb

Space Hulk: Deathwing - "Rise of the Terminators" Trailer (00:01:53)

A Halálszárny terminátorai külön-külön is egy kisebb hadsereggel érnek fel

Kalibán elvesztével a Sötét Angyalok új toborzó világok után kellett nézzenek, ahonnan újoncozhatnak. A folyamat korántsem volt zökkenőmentes: egyes helyeken furcsa szabotázs nehezítette a felderítést, másutt terhelő bizonyítékok kerültek elő a semmiből... Mindezek nagyban befolyásolták, mely világok kerültek végül a rend (és valamennyi utódrend) érdeklődésének homlokterébe. Ekkor még nem sejtették, hogy manipulálják őket, sem azt, ki áll mindezek hátterében.

Az Elfeledett Háború nyitotta fel a szemüket. Ez a konfliktus sorozat csendesen indult: az Angyalok egy ork flotta maradékát üldözve érkeztek a Gothic szektorba, és ennek álcája alatt mindjárt szét is néztek arra, esetleges Bukottak nyomai után kutatva. Ekkor egyik csatacirkálójuk különös jelet fogott.
Ennek az idejétmúlt Sötét Angyal kódolású adásnak a tanúsága szerint Lemnos bolygóján különös események zajlottak. A bolygó a bányái miatt volt fontos az Impérium számára, és mivel azok termeléséből eleddig időben szállította a Birodalmi Dézsmát, szemet húnytak a felszínén dúló harcok felett. Több csoport küzdött az irányításért, és egyikük, mint a híradásból kiderült, egy óriási termetű és titáni erejű zsoldosvezér vezetésével, aki régies csatapáncélban harcolt, lassan átvette az irányítást a világ felett.
Az Angyalok nem fecsérelték az időt, felderítőik azonnal szétszóródtak a felszínen, és Könyvtárosaik kisvártatva észlelték is az Oroszlán genetikus örökségének cslahatatlan nyomait. A Csonkoló néven hírhedtté vált zsoldosvezér kétségtelenül a Bukottak egyike kellett legyen. Illetve… mintha lett volna még itt valami más is… egy furcsa jelenlét, ami Sötét Angyal is meg nem is, az egyik pillanatban érezhető, a másikban nem… mintha félig itt, félig máshol, sőt inkább MÁSKOR lenne…
Ahogyan a Halálszárny rajtaütött a Csonkolón, a szokásosnál nagyobb veszteségeket szenvedtek. Bár a célszemélyt a terv szerint elfogták, volt ott még valaki, aki többet is elpusztított közülük, és eltűnt. Halálos sebességgel és precizitással leadott plazma- és bolterlövései ekkor még nem voltak az Angyalok későbbi első számú közellenségének ismert azonosító jelei, ám a rend felfigyelt rá, hogy több Terminátor is elesett – ilyesmire általában nem magányos ellenfelek, hanem seregek vagy Titánok elleni harcban került sor…

Ekkor találkoztak először nemezisükkel a Sötét Angyalok.

A zsoldosvezért csakhamar a Sziklára szállították, ahol a vallatókáplánok értő kezei között felettébb közlékennyé vált. Vallomásából kiderült, hogy további tucatnyi Bukott angyal épült be a szektorban az Impérium lakosságába – és ez csak az a részük, akiről a gyónása után kegyes halálban részesített fogolynak tudomása volt!
A Sötét Angyalok vadászai erősítést hívtak. Fő erőiket másutt kötötték le más háborúk, de az Oroszlánbőr és a Bosszú Angyalai, két utódrendjük válaszolt a hívásra. Rendszert rendszer után kutattak át: mindenütt előttük járt a különös jelenés, akit Lemnoson már észleltek, és azt követve lassan bizonyossággá vált, hogy a Gothic Szektoron átívelő, hatalmas léptékű összeesküvés nyomaira bukkantak. Brigia világán vált a titkos háború nyílt összecsapássá. Az összegyűlt bizonyítékok arra utaltak, a bolygó véderőinek parancsnoka, Tylius főkapitány titkon a Bukottak egyike. Amikor azonban az Angyalok vadászai rajta készültek ütni, megtámadta őket egy bolter- és plazmapisztollyal harcoló, régies szervópáncélt és csuklyát viselő alak, és a komócióra felfigyelő Tylius nem mást, mint Káosz terminátorokat küldött a helyszínre! Általános háború tört ki, melynek forgatagában a rejtélyes pisztolyhős és Tylius is eltűnt, de nyilvánvalóvá vált, hogy az összeesküvés hátterében az illékony Alfa Légió áll, amelynek sötét befolyására túl későn derült volna fény, ha a csuklyás alak nyomán rá nem bukkannak.
Az Oroszlánbőr gárdistái akkor is mind egy szálig követték a menekülő Káosz erőket, amikor azok a Rettegés Szemének bugyraiba menekültek, és velük tartott a Sötét Angyalok Nagymestere is, elit őrségével. Ott a Bukottak Káosz-hitre tért erőinek erődítményére találtak, és egy warpviharra, ami elnyelte valamennyiüket – a titkos háború legnagyobb csatáit az Immatériumban vívták meg, és a Sötét Angyalok nézőpontjából soha senki nem tért vissza belőlük. Kivéve a Nagymester címének jelképeit, a rend szent ereklyéit: az Oroszlán Sisakját, és a Titkok Kardját. Ezeket valamivel később egy vadászcsapatuk találta meg egy, a Császárnak szentelt elhagyatott katedrális romjai közt, ahová a már ismerős, furcsán ki-kihagyó pszionikus jelet sugárzó, csuklyás-pisztolyos Bukott Angyalt üldözve jutottak. Az arcátlannak volt képe üzenetet hagyni az ereklyék mellé, melyből kiderült, ő mentette ki azokat a Rettegés Szeméből. Alá is írta, Cypher néven.

Sötét Angyal Nagymester a harcmezőn, felvértezve az Oroszlán Sisakjával, és a Titkok Kardjával.

Évezredek teltek el azóta, a Kard és a Sisak nagymesterről nagymesterre szállt, de a Sötét Angyalok szerepe változatlan maradt. Míg nyíltan az Istencsászár legfeddhetetlenebb bajnokai, titokban minduntalan a Bukottak nyomait kutatják, és ha ráakadnak, jaj nekik, és mindazoknak, akik tudomást szereztek a létezésükről. Minden ellenségük közül legádázabban Cypher nyomában törtetnek, aki azóta számtalan alkalommal avatkozott bele a történelmükbe, hogy megfoghatatlanul tűnjön tova ismét.
A rejtélyes alak az összegyűjtött jelentések szerint remekmívű, ősi szervóvértet visel, melyet hol feketére (a Rend színe Kalibán múltjából), hol sötétzöldre (a Sötét Angyalok jelenlegi színe), de ha a céljainak kedvez, akár más rendek vagy csoportok színeire is fest. E felett az Angyalokra jellemző, csuklyás tabardot hord, a csuklya sosem fedi fel az arcát. Ősi, remekbe szabott bolter- és plazmapisztolyokkal harcol, amelyeket boszorkányos gyorsasággal forgat. Hátán hüvelyben hatalmas, ősi kard. Ezt soha nem húzza elő. Oldalán hol függ egy xeno technológiákról árulkodó penge, hol nem – sőt egyes jelentések szerint ez a szemtanúk szeme láttára tűnik el és jelenik meg újra, bár az is igaz, hogy ezek a szemtanúk nem voltak beszámíthatók.
Kiléte ismeretlen, de bizonyos, hogy sorsa szorosan összefonódik az Angyalokéval. Feltűnése mindíg baljós jel, amelyet katasztrófa követ, de hogy okozója-e annak, vagy csupán figyelmeztet rá, nem tudni. Olykor Káosz erőket vezetett az Impérium ellen – de utólag kiderült, hogy ha nem mozgósítják a hadsereget az ő kisebb léptékű rajtaütése ellen, készületlenül érte volna egy sokkal nagyobb, amelyről nem lehetett tudomásuk, míg a relytélyes alaknak, úgy látszik, igen. Máskor éppen az Impérium ellenségeivel végez, vagy olyan elemekkel, akik utólag árulóknak bizonyulnak… Motivációja kifürkészhetetlen. Talán a Sötét Angyalokat teszi próbára, edzi meg? Talán valamilyen katasztrófát próbál elkerülni, évezredek alatt manipulálva az Impérium történelmét? Talán nem is egyetlen személy, hanem egy egész csoport? Annyi bizonyos, hogy lassan egyre közelebb és közelebb bukkan fel Terrához. Egyesek tudni vélik, hogy a hátán az Oroszlán mindent átvágó kardját hordozza, amelyet a Császár lába elé szándékozik fektetni, hogy bocsánatáért esedezzen a Bukottak, a Sötét Angyalok, vagy mindkettő számára. Mások szerint lesújtani készül vele az Istencsászárra, hogy kivégezze az Impériumot – vagy hogy kiszabadítsa halhatatlan lelkét az Arany Trónus fogságából, hogy újjászülethessen… és még ez sem a legvadabb elmélet.

A talányos Cypher.

Lássunk hát néhányat rejtélyes közbeavatkozásai közül:

Amikor az újonan Nova Terrának elnevezett szektorban Impérium ellenes lázadás tört ki, Cypher a nyomában loholó vadászokat sorra a lázadás vezéreihez vezette, véget vetve így a felkelésnek.

Midőn a vallatókáplánok megtörték a Zaragoza Fosztagatói kalózflotta vezetőit, azok elárulták, hogy néhány éve egy rejtélyes, csuklyás alak vált a kalózok vezérévé, és fő csapásirányukká a Fekete-öböl bányász állomásainak fosztogatását tette. Ahogyan az Angyalok ennek okait kutatták, rá kellett jöjjenek, hogy a bányászat egy Bukottak vezette flotta felállítását célozta, melynek kudarcához nagyban hozzájárult Cypher akciója.

Amikor Zogax Nagyfőnök főorkjai élén legyőzte a Sötét Angyalok rendfőnökét, Cypher a semmiből tűnt fel, kivégezte a hatalmas orkot, és biztonságba helyezte a rendfőnök testét és ereklyéit, mielőtt távozott.

Sötét Angyalok orkokkal küzdenek.

Arnuldus inkvizítort az Inkvizíció excommunicate traetoris minősítette, miután nem csak számottevő mennyiségű Inkvizíciós adattárat rongált meg – melyek a Sötét Angyalokról tartalmaztak volna adatokat –,  de mindezen felül szabotálta Septius-VII világának a védelmeit is, amely ahhoz vezetett, hogy a bolygó elesett az Alfa légióval vívott harcban. A Sötét Angyalok kiderítették, hogy Arnuldus már korábban eltűnt, és Cypher állt a helyére, aki így szövetségesévé vált az Alfa Légiónak. Különös módon az is kiderült, hogy a bolygó vezetése már korábban lepaktált a Káosszal, így ha Cypher nem lép, az árulás ugyanúgy megtörtént volna, csak éppen titokban…
A Száz Bolygó Lázadása idején aztán Cypher kamatoztatta kapcsolatait az Alfa légióval: megismerve terveiket, a nyomába szegődő vadászokat a bolygórendszereket fellázító Alfák nyomára vezette, gyakorlatilag véget vetve ezzel a hatalmas áldozatokat követelő felfordulásnak. Nem csak az Alfa légió gyűlölte ezért: a számos kitüntetés, amit a Sötét Angyalok kaptak ezért Terra lordjaitól, megannyi seb volt vezetőik önérzetén, akik mindeközben csak bottal üthették nemezisük nyomát.
Amikor Amadis bolygó védelmei megrogytak volna a Káosz csapása alatt, egyetlen bátor katona összefogta a védelmet, és példamutató irányítása alatt bajtársai kitartottak addig, amíg a váratlanul felbukkanó Sötét Angyalok porrá nem zúzták az Ősellenséget. Hogy ennek mi köze Cypherhez, megtudhatjuk a Malediction című igen hangulatos hangoskönyvből (ha a link megint nem lenne jó, elnézést, időnként leszedik, de 40K Malediction keresőszóra biztosan meglesz):
 
Malediction Audiobook (horus heresy Collection audiobooks) Inditás gomb

Malediction Audiobook (horus heresy Collection audiobooks) (01:14:50)


Utólag bebizonyosodott, hogy Cypher volt a „Császár Hangja”, ez a különös jeladás, ami világok százain állította, hogy forrása az Istencsászár prófétája. Hatalmas felfordulásokat okozott, sok helyen vezetett a fennálló rend megdöntéséhez, büntető hadjáratokhoz, másutt erőt adott a védőknek a Káosz elleni harcban… Vadásztak rá egyes Sötét Templomos egységek – ezek eltűntek, miután állítólag elfogták az elkövetőt, és nem voltak hajlandók átadni a Sötét Angyaloknak. A fogoly, ha ugyan létezett, azonban nem került elő… Nyomára küldték az Officio Assasinorum halálhozóit, de ezek nem találták meg – vagy mégis? Néhány orgyilkos ugyanis nyomtalanul eltűnt a küldetés során… a Hang után kutatva Raszputyin inkvizítor megdöbbentő felfedezést tett a Sötét Angyalok titkait illetően, de egyszer csak egy csuklyás alak tört rá pisztolyaival. A támadástól megmentették ugyan a Hollószárny hirtelen felbukkanő erői, de az inkvizítornak, hogyhogy nem, mégis nyoma veszett közöttük… Az Angyalok végül rátaláltak a mélyűrben rejtező jeladóra, amin keresztül a Hang sugárzott, és lokalizálni vélték a jel forrását – ami azonban Kalibán egykori helyének bizonyult. Az adót teljes titokban megsemmisítették.

Aztán sokezer évnyi macska-egér harc után, Cypher egyszer csak megjelent a Sötét Angyalok egy erősségében, és tárgyalni szándékozott a rend Nagymesterével. Azrael nagymester, aki hőstettei mellet unortodox módszereiről is híres volt, fogadta régi ellenségüket. Mint Cypher kifejtette, tudomása volt róla, hogy a három ősi ereklye egyike, amelyet még az Oroszlán gyűjtütt össze annak idején, Typhus, Nurgle bajnoka kezére jutott, aki Astellan, a Bukottak egyik legveszélyesebbike segítségével ördögi tervet koholt a felhasználására. Az intelligens ereklyék, melyeket az Oroszlán többek között kimagaslóan gyors és pontos hipertér-ugrások végrehajtására használt, képesek megtörni a tér és az idő folytonosságát. A nála lévő egy, valamint a Sziklán valamint a Kalibán rendszerben található kettő segítségével Typhus és Astellan rituálét tervez, amely visszanyúlna Luther árulásának idejébe, és magához rántaná a Bukottakat mind egy szálig – egy fél légiónyi megrontott gárdistát adva a kezükre.

Typhus, Nurgle ragály- és halálhozó bajnoka.

A figyelmeztetésre az Angyalok teljes hadereje a Kalibán rendszerbe sietett, ahol valóban megjelent Typhus, egy hatalmas Nurgle flotta élén, a hírhedt Terminus Est fedélzetén. Titáni ütközet vette kezdetét, mely közepette működni kezdett a rituálé, és rés nyílt téren és időn át Kalibán múltjába. Cypher a résbe vetette magát, és (újra? második személyben is?) részt vett az ütközetben, ami Luther árulásakor zajlott. A Káosz flottát szörnyű veszteségek árán legyőzték, miután Azrael rávette az egyik ereklyét, hogy szórja szét a téridőben mindazokat, akik a rés közelében vannak. Így véget vetett a rituálénak, de egyben okozójává vált a jelenségnek, ami miatt a mai napig vadászniuk kell a Bukottakra – a kör bezárult.

A Tizenharmadik Sötét Hadjárat idején aztán megint hírek keltek szárnyra Cypherről. A leghihetetlenebb szerint saját elorzott pengéje segítségével megküzdött a Megtévesztővel, a C'tan Csillagistenek utolsó példányával, amivel még nem végeztek a Nekronok, mégpedig az Immatériumban – holott a C'tanok nem létezhetnek az anyagi világon túl. Szintén hihetetlen, de bizonyítékokkal alátámasztott történet szerint, miután rövid ideig Abaddon, a Pusztító oldalán harcolt, és beléphetett a zászlóshajója hídjára, egyszer csak szempillantás alatt agyonlőtte valamennyi testőrét és szárnysegédjét, majd elillant. Legújabban pedig a Maelströmben tűnt fel, hogy kiszabadítsa a fogoly Roboute Guilliman ősatyát, és cserébe bebocsátást kérjen Terrára, és a Császár színe elé. Bár az ősatya végül elfogatta, de mielőtt belépett volna a császári palotába, Cypher újból megszökött – immáron Terrán. 

Azt már csak én tenném hozzá, hogy ráadásul előtte Guilliman oldalán vonult végig az annak hazatérését ünneplő, milliárdok által látott diadalmenetben – a Sötét Angyalok többé nem titkolhatják el a létezését, mert bizony Terra Lord Protektorának, és a szent bolygó fél lakosságának az eltűnését megszervezni már picit túlmutat a képességeiken…


A sorozat további részei: Tartalomjegyzék

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!