Jelenlegi hely

Cikkek

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #19: Háború a Gothic szektorban

Fórum:

(Figyelem: az alábbiakban leírt történetet dolgozza fel a kiváló Battlefleet Gothic: Armada PC-játék is, így a cikk SPOILER lehet azoknak, akik még nem játszották végig a kampányát! )

A Gothic szektor térképe

A negyvenegyedik évezred százharminckilencedik évében egymás után több furcsa, tragikus eseményről is hír érkezett a Gothic szektor környékéről. Ez a szektor teszi ki a Segmentum Obscurus egy számottevő részét. Egyfelől az Impérium számára fontos bolygók és támaszpontok százait tartalmazza, másfelől pedig szomszédos a Rettegés Szemével, így stratégiai jelentősége kiemelt. Ezért aztán a büszke Gothic flotta őrködik felette, a Birodalom egyik legharcedzettebb csatahajódandárja.
Fontos tudni, hogy a szektor hatalmas. Az út az egyik sarkából a másikba még az Impérium legmodernebb hajóin is hosszú hónapokba telik, feltéve persze hogy az Immatérium éppen csendes. A flotta ennek megfelelően nem lehet ott egyszerre mindenhol, bár igyekszik. Annál is inkább, mert az át-átcsapó Káosz martalócokon túl emberi és ork kalózok, és illékony elda flotillák is rendszeresen lecsapnak az Istencsászár szállító- és kereskedőhajóira, világaira, állomásaira. Ennek okán a flotta tisztjei és hajózószemélyzete folyamatos harckészültséghez szokott.
Ebben az irdatlan ember- és erőforrástömegben egy-egy kisebb támaszpont, de akár egy bolygó elveszte sem kimutatható. Az Inkvizíció azonban éppen amiatt közrettegett, mert a legapróbb részletek sem kerülik el a figyelmét. A sokat próbált, veterán Inkvizítor, Horst mindjárt az első elnémult támaszpontról szóló híradásra akcióba lépett. (Az Inkvizíció nem szolgáltat adatot arról, ez a Horst inkvizítor azonos-e azzal, aki annyi évvel azelőtt Armageddon segítségére sietett Golgotha törpjeivel. Az ez iránt érdeklődők Istencsászár iránti hűségét alaposan felülvizsgálják!)
 

Az inkvizítor útja hosszú-hosszú ideig tartott a szektorba. Mire megérkezett, és kivetette akolítusaiból és kémeiből álló hálóját, a baljós jelek megsokasodtak. Félreeső támaszpontok, helyőrségek, kis, kevésbé védett flotillák tűntek el, haltak ki, legénységüket lemészárolták. Egymás után több olyan hajóra bukkantak, amelyek már élő hajózó személyzet nélkül léptek ki az Immatériumból. A fedélzeten közelharc nyomai, az ellenség tetemei nem voltak jelen, de a legénységen ragály nyomai látszottak. Horst inkvizítor azonnal riasztotta Terra lordjait: elemzése szerint a Káosz átfogó támadásra készült. Az asztropata kórusok alig adták tovább az üzenetét, az egyik kaptárvilágot máris Nurgle-hívő Káoszgárdisták prédálták fel. Az incidens azonban egyelőre elszigetelt maradt.
Voltak akik eltúlzottnak vélték Horst következtetését, ám Terra roppant kogitátor-rendszerében az Egyetemes Káosz jelentette fenyegetés kiemelt prioritással szerepel: a Cadia-kapu védelmeit, és a Rettegés Szemét körülzáró gyűrű egységeit készültségbe helyezték. Megkezdődött az Impérium hadigépezetének lassú mozgósítása.
A Segmentum Obscurus körül egyre jobban háborgott az Immatérium. A warp ilyetén aktivitása borzasztó hatással volt a lakosság pszichéjére. Horst aggódva figyelte, ahogy a végítélet közeledtét hirdető tanok terjednek a Császár alattvalói között. Ügynökei már az első ilyen hírekre a pánikoló polgárok között bújkáló Káosz szekták után kezdtek kutatni, és nemhiába. Bár jópárat lekapcsoltak, a vallatások során nyilvánvalóvá vált, hogy átfogó Káosz-imádó hálózattal van dolguk. Az inkvizítort balsejtelmek gyötörték, meggyőződése volt, hogy ez elterelő támadás, de nem volt képes rájönni a zavarkeltés valódi céljára. Amikor Purgatórium bolygó lakossága fegyveres felkelésben lázadt fel, a helyszínre sietett. Az utazás közben átvizsgálta az Inkvizíció adatbázisait, és ijesztő felfedezést tett.

Horst navigátora megtervezi a hajó útját Purgatóriumra

Mint megtudta, a Purgatóriumon rejtett el az Inkvizíció egy érezhetően nagy hatalmú, de ismeretlen rendeltetésű xeno ereklyét, amelyet nem tudott elpusztítani. A Sötétség Keze kódnevű objektumról ezen felül összesen két információt sikerült szereznie: az egyik, hogy valamilyen köze lehetett az eldákhoz – bár belőlük meglepő módon félelmet váltott ki. A másik, hogy van egy párja: az Éj Szeme kódnevű, hasonlóan rejtélyes ereklye. Purgatóriumra érve azonnal az ereklye rejtekhelyére tartott. Félelmei beigazolódtak, az eszközt elragadta a Káosz. Habozás nélkül hagyta ott a háborgó bolygót, és indult teljes sebességgel Ornvilágra, a ratlingek lakta bolygóra, ami a párját rejtette. Elkésett. Bár indulása előtt figyelmeztette a bolygót egy esetleges lázadásra, és a bolygó véderőit készenlétbe helyezték, a ratlingeket Káoszgárdisták irtották ki mind egy szálig, miután csatahajóik porrá zúzták a nem ilyen ellenségre méretezett védelmet. Maga Horst is nagy nehézségek árán menekült el a rendszerből. Élt, de tudta: a két félelmetes ereklye a Káosz kezére került.

Ragálygárdista csatahajók lépnek ki az Immatériumból

Minden információt összegyűjtött az addigi Káosz-aktivitásról, legyen szó akár rejtett szektákról, akár nyílt támadásról, akár warpviharokról. Hosszas elemzés után úgy vélte: a szegmensben egyre sokasodó támadások a Gothic szektort célozzák. Miután jelentette elképzelését az Inkvizíciónak, maga is oda vette az irányt.
Alig érkezett meg a szektorba, amikor az addig is háborgó Immatérium kataklizmatikus viharban tört ki, a teljes szektort elvágva az Istencsászár birodalmának többi részétől. Mivel átfogó inváziótól tartott, egyenesen Port Maw-ba, a Gothic flotta legfőbb hadikikötőjébe tartott.
A szektor legkülönbözőbb pontjairól érkeztek hírek Káosz flották támadásairól. A warpviharból előtörő csatahajók villámgyorsan csaptak le célpontjaikra, és mielőtt azok védelmi pozíciót tudtak volna felvenni, komoly károkat okozva továbbálltak. A kezdeti összecsapások katasztrofálisan alakultak az Impérium számára.
A Gothic flotta az Impérium egyik legnagyobb és legfelkészültebb űrhadereje, azonban az ellenség hazai terepen manőverezett a háborgó warpban, ami az ő hajóikra halálos veszélyt jelentett: így mire a hatalmas szektorban a megfelelő pozícióba értek, a Káosz már rendszerint elvette amit akart, és odábbállt. Ráadásul el voltak vágva az erősítéstől, míg az Ősellenség egyre csak újabb és újabb hajókkal gyarapodott a Rettegés Szeme irányából.
Az Impérium meglepő „szövetségest” szerzett ebben a vészterhes időszakban: az addig is komoly gondokat okozó ork kalózokat egyesítette egy hadúr, és mivel az Istencsászár armadája ekkor éppen nem jelentett kellő kihívást, a Káosz erőit kezdte fosztogatni. Ez adott némi időt a Gothic flottának, hogy rendezze sorait.

Az orkok mérsékelten szofisztikált hajóinak egy flottája, ezúttal az igen jellemző Kövek nélkül

A szektor védelmének egyik pillére, a flották mellett, a jól felszerelt űrbázisrendszer volt. Az Adeptus Mechanicus ezeknek csak egy részét építette: egy másik részüket valójában találták. Ez utóbbi hat bázis hatalmas, ismeretlen xeno eredetű űrplatformok felszínére épült, melyek obszidiánszerű homogén anyagból álltak, és a Mechanicus – bár tényleges működésüket nem ismerte – roppant energiákat tudott kinyerni belőlük. A haditengerészek egyszerűen csak feketekő-erődöknek hívták őket. Energiáik meghajtásával számottevő védő- és támadó fegyverzet működött rajtuk, hadi kapacitásuk szinte megközelítette Port Maw-ét. A flotta büszke volt rá, hogy a szektor történelme során egy sem került közülük még átmenetileg sem ellenség kezére.

Egészen idáig.
Ugyanis a Rebo rendszert, amely az egyik ilyen erőddel volt ékes, maga Ezékiel Abaddon, a Pusztító, az Egyetemes Káosz legfőbb hadura támadta meg. Húsz hatalmas csatahajója, és számtalan cirkáló, romboló és kísérő harci jármű söpörte el a rendszer vitézül harcoló védőit. A maradék Birodalmi hajó az erődnél csoportosult, annak számottevő tűzerejében reménykedtek. Ahogy azonban Abaddon flottája közelebb ért, az erőd egyszer csak elhallgatott. Az Ősellenség valahogyan – talán az elrabolt ereklyékkel, talán másképp – megtalálta a módját, hogy a távolból elnémítsa a feketekő platform ismeretlen energiáit. Ezek nélkül a fegyver- és pajzsrendszerek tehetetlenül figyelték, ahogy a Káosz csatahajói porrá zúzzák a védők cirkálóit, és a Káoszgárdisták partra szállnak az erőd felszínén. Vezető Asztropatájuk még híradást tudott küldeni a történtekről Port Maw-ba, mielőtt meghalt.

Savaven szentélyvilága volt a következő, aminek a halálhírét megkapták. Abaddon a híradás szerint rendelkezett egy olyan, minden eddiginél hatalmasabb csatahajóval, ami valamilyen módon képes volt a bolygónak nem csupán a felszínét szilánkokra bombázni, vagy felégetni, mint az Impérium ciklontorpedói és vírusbombái, de egyenesen darabokra tépni azt a magjából kiindulva. Bár az információt zárolták, az mégis elterjedt. Elképzelhetjük, milyen hatással volt a polgárok moráljára ennek a Bolygópusztítónak a híre.

Battlefleet Gothic Armada - Planet Killer Inditás gomb

Battlefleet Gothic Armada - Planet Killer (00:01:25)

A Bolygópusztító megsemmisíti Savaven világát

Tovább rontotta az amúgy sem túl rózsás helyzetet, hogy szektorszerte mérhetetlenül felerősödött a kalóztevékenység. Az emberi kalózok felbátorodtak, ahogy a flotta minden erejére a Káosszal szemben volt szükség, ráadásul úgy tűnt, elda hajók is feltűntek – az admiralitás nem tartotta kizártnak, hogy egy Mestervilág bújkál valahol a szektorban! A Gothic flotta kénytelen volt több fronton harcolni.
Abaddon sem pihent a babérjain. Jól védett rendszerre támadt. A jelek szerint nem csupán elfoglalta, de magával vitte a Rebo rendszerben zsákmányolt feketekő-erődöt. Az erőd az ő kezében teljes erővel működött, és véres rendet vágott ellenfelei között. Ezt a rendszert is elfoglalta, és, miután az energiaforrását ismét elnémította távolról, egy második erődöt zsákmányolt.
A bolygópusztítótól való rettegésükben több rendszer harc nélkül hódolt be a Káosznak. Bár a Gothic flotta egyes csatákban győzelmet aratott, erői megoszlottak a kalózok és xenók, valamint a káosz elleni harc között. Horst inkvizítor és Cornelius von Ravensburg, a flotta vezető admirálisa megpróbálták kikövetkeztetni, mi lehet Abaddon következő célpontja, és oda összpontosítani elaprózott erőiket. Bár egyelőre rosszul találgattak, mégis, a következő áldozat nem volt védtelen: a flotta derékhada nem ott volt, de az Inkvizítor javaslatára különösen megerősítették a feketekő-erődöket tartalmazó, és az azokkal határos rendszerek védelmét. Az egyik ilyen rendszerre csapott le a Pusztító. A védők joggal remélték, hogy új védműveik, és a hozzájuk helyezett hajók elegendőek lehetnek a Káosz támadásának feltartására addig, amíg erősítést kapnak. Abaddon azonban nem a flottájával támadt rájuk. A két elfoglalt erőd között delejes energia kezdett cikázni, és egyszer csak egy sugárban egyesült – ez keresztülégetett több csatahajót, és elpusztította a felszíni védelmek oroszlánrészét. A maradék órákon belül elesett. Újabb rendszer pusztult el, és a Káosz hadura újabb, immár a harmadik pusztító fegyverrel gazdagodott.

Bár az orkok kivételesen többet használtak mint ártottak az Impériumnak – különösen a Küklopsz-térségben tizedelték meg a Káosz hajóit – a többi kalóz mérhetetlen károkat okozott. Egész kaptárvilágok éheztek az elfogott élelmiszerszállítmányok miatt, de támadásaikat nyögte a kohóvilágok hadianyagutánpótlása is, sőt, annyira felbátorodtak, hogy szektorméretű kalózszövetséget alkotva immár nyíltan támadtak rá a hadiflotta kisebb fregattjaira, flotilláira is.
Ravensburg főadmirális látta, hogy ez a két frontos háború felőrli erőit, ezért vakmerő lépést tett. Megbízta egyik admirálisát egy kifejezetten a kalózok felszámolására felállítandó flotta létrehozásával. Amaz engedélyt kapott, hogy a szektor legkülönbözőbb flottáiból lefaragjon magának itt egy rombolót, ott egy cirkálót, néhol még egy csatahajót is. Végül elegendő haderőt halmozott fel. Eközben busás rakománnyal útnak induló szállítókonvojról szivárogtatott ki híreket. Számos nagy, üres szállítóbárkát indított útnak, csupán annyi, minimális védelemmel, ami még nem tűnt gyanúsnak. A számítása bevált, a kalózszövetség valóban lecsapott a csalétekre. Hajói körülvették és megsemmisítették a legtöbb támadót, de gyűrűjükön rés tátongott, melyen át parancsára menekülni hagyták egy részüket. Mesternavigátora jóelőre begyakorolt módon a menekülők nyomára vezette a flottát, így ráleltek a kalózok támaszpontjára. Bár a háború alatt szépen megszedték magukat, és számottevő erőket halmoztak fel, a támadás teljesen készületlenül érte a kalóztanyát. Az Istencsászár flottája nem kegyelmezett a martalócoknak.

A Gothic flotta összpontosítja erőit

Von Ravensburg így végre az Ősellenség ellen fordíthatta valamennyi hajóját. Az azonban számban ekkorra már meghaladta az erőit. A Káosz flották viszont megosztottak voltak: egy-egy hadúr vezetésével a szektor más és más pontján csaptak le. A főadmirális úgy határozott, megkockáztatja az armada összevonását, és ha sikerül az egyik ellenséges flottát lokalizálnia, minden erejével lecsap rá. Veszélyes taktika volt ez, amely a szektor többi részét szinte védtelenül hagyta, de a siker lehetőségével kecsegtetett: ha minden a tervek szerint alakul, egy ilyen győzelem kiegyenlíti az erőviszonyokat a túlerőben lévő Káosszal szemben.
Hosszú próbálkozás után a felderítőknek végre sikerült hírt hozniuk egy, a Gethsemane rendszer felé tartó nagy Káosz flottáról. Ravensburg minden hajójával útnak indult, ő maga vezette őket zászlóshajója, az Az Ő Isteni Jogán fedélzetén.

Cornelius von Ravensburg főadmirális

Ahogy előre látta, összpontosított erői jóval meglhaladták eme Káoszflottáét. Az ellenséges hadúr is így láthatta, mert azonnali visszavonulót fújt. Ravensburg üldözőbe vette: a rendszerint mozgékonyabb Káosz erők ellen a gyorsabb, kisebb hajóit küldte, míg a csatahajók lassan elmaradtak mögöttük. Csapdába futottak. Az ellenség egy másik flottája várta őket, és egyesülve az előzővel, halálos harapófogóba próbálták zárni a rombolók és fregattok raját. Veszteségek árán, de kitértek előlük, a csatahajók irányába – ahol viszont a Káosznak kellett megint menekülnie. Csapda, kitörés. Támadás, visszavonulás. Ez a macska-egér játék folytatódott hosszú napokon keresztül a két haderő között, míg végül Ravensburg felderítőinek sikerült egyszer úgy rálelnie a Káosz hadúr hajóinak zömére, hogy azok nem szereztek tudomást róluk.

A Gethsemanei ütközet
A főadmirális utasította valamennyi torpedórombolóját, hogy közelítsék meg az ellenséges flotta pozícióját, és zúdítsanak elsöprő erejű torpedó-zárótüzet. Nem a hajókat célozta meg azonban, hanem éppen a körülöttük lévő űrt. Ebből a tűzből kitérni csak egy irányba lehetett – Ravensburg pedig pontosan itt támadott fő erejével. A Káosz hajóinak mozgékonysága nem érvényesült a szűk térben, és az Istencsászár flottájára jellemző közel- és középtávú oldalütegek szörnyű vámot szedtek a torpedók elől a karjaikba rohanó ellenségben. A hadúr parancsot adott a kitörésre, és a főadmirális elkeseredésére sikerült is hajói kétharmadával rést ütnie az Impérium blokádján. Ráadásul elda csatahajók jelentek meg. A császárhű erők fogcsikorgatva készültek fel rá, hogy drágán adják az életüket az árulók és xenók túlerejével szemben, ám mindenki meglepetésére az eldák a káosz ellen szálltak harcba. Ravensburg újult erővel csatlakozott hozzájuk, és a mestervilági űrhajókkal együtt mind egy szálig megsemmisítette az ellenséget.

Ez itt a képen pontosan az a fajta frontális támadás amit az elda csillaghajóktól soha nem fogunk látni...

Az eldák állásfoglalásának oka Eldrad Ulthran volt, a híres-hírhedt elda látnok. Az ötezer éves varázsló folyamatos harcot viselt a Káosz, főképp pedig Slaanesh ellen, megállás nélkül fürkészte a lehetséges jövő elágazásait, és nem kímélt sem ellenséget, sem szövetségest ha ezzel olyan irányba terelhette a sors folyását, amelyben esélyt látott népe túlélésére. Különös figyelemmel kísérte a feketekő-erődöket, mivel látomásaiból tudta, valamilyen módon azok, és Slaanesh hozzák majd el egyszer az ő halálát. Minden információt összegyűjtött hát róluk – és ez jóval több volt, mint amennyi megszerzésében az Impérium valaha is reménykedhetett. Az erődöket ugyanis – így szól az eldák mitológiával vegyülő történelme – még a Mennyek háborújában kovácsolta Vaul elda isten a C'Tanok ellen vívott harcban. Mivel a Nekronok és uraik érzékenyek voltak az Immatériumra, ezek a borzalmas fegyverek éppen annak az energiáit tudták megidézni. Eldrad nem habozott hát saját fajtársait manipulálni a háborúban való aktív részvételre, amikor több ilyen is az Ősellenség kezére került. Bár ő maga nem vett részt a harcban – a Hiperhálón át a galaxis miriád pontján szőtte terveit az ellenség ellen, és ezek némelyike megkövetelte a személyes jelenlétét – összegyűjtött tudását, és az őt követő látnokok erőit a rendelkezésükre bocsátotta. Meggyőzte Yriel Ulthanash herceget, a legnagyobb elda kalózflotta vezérét és népe híres hősét is, hogy álljon az ügy mögé.

Eldrad Ulthran, és Yriel Ulthanash herceg

Az eldák nem becsülték alá a veszélyt, mint az hamarosan kiderült. Bár a warpviharok végre kezdtek alábbhagyni, és Terra erősítése elkezdett beszivárogni a szektorba, Abaddon mégis újabb halálos csapást mért a flottára. Míg Ravensburg más frontokon harcolt, ő Tarantisra sújtott le, amely rendszer a beáramló birodalmi erők bejárataként szolgált. Korántsem volt védtelen, és keményen ellenállt a Pusztító erőinek, ő azonban meglepő irányba tört előre, és a rendszer napja körül állt pályára a feketekő-erődökkel. Az erődök a már ismert és rettegett sugárral ezúttal nem az Impérium hajóit célozták meg: a három sugár kereztezte egymást, majd egyesült, és a nap belsejébe áramlott. A Káosz flotta ezután elmenekült – az értetlen birodalmi erők hamarosan megtudták, miért. Tarantis napja bugyogva forrni, és duzzadni kezdett, majd evilági és warp energiák kitörésében szupernovává robbant. A rendszer, és az összes azt körülvevő is elhamvadt tüzében.

A három erőd egyesíti sugarait, és iszonyú energiáikat Tarantis napjába vezetik
Az Impérium elképedt ekkora pusztító erő láttán. Ravensburg fogcsikorgató bizonyossággal tudta, hogy ha nem állítja meg Abaddont, a Gothic szektor bukása csupán a kezdete lesz az egész birodaloménak. Bár a gethsemanei győzelemben és utána felőrölték flottája számottevő részét, és a warpviharok csendesültével az utánpótlása is akadozott, míg az admirálisoké viszont növekedett, a Pusztító hadereje még mindíg számottevő volt. Főképp pedig megfoghatatlan. Az egyetlen biztos pont, mint azt Horst inkvizítor és az eldák is megerősítették, az volt, hogy előbb-utóbb meg fogja próbálni megszerezni a maradék fekete kő erődöket. De melyikre támad majd, és mikor? 
Az eldák bukkantak rá flottájára. Fejlett, álcázott hajóik észrevétlenül követték, és kikalkulálták a célpontját: a Schindelgheist rendszer erődjét. A főadmirális elkeseredett. A rendszer túl messze volt ahhoz, hogy erői időben odaérjenek. Yriel herceg a helyzet súlyosságára való tekintettel figyelmen kívül hagyta az eldák felháborodását, és megnyitotta a mon-keigh-k (elda szó majomra és emberre) előtt a Hiperháló egy kapuját. Az Istencsászár hívei babonás rémületben voltak az egész utazás alatt, Inkvizítoraik és papjaik folyamatosan rontásról és a xeno technológia tisztátalanságáról prédikáltak – de megdöbbenésükre a Gothic flotta, ahogy Yriel herceg csillagvitorlásai is, öt teljes nappal Abaddon előtt érték el Schindelgheistet. Ravensburgnak pedig ennyi idő bőségesen elegendő volt, hogy halálos csapdát állítson fel.
Friss hadihajók érkeznek von Ravensburg flottájába

Ahogy Abaddon hajói kiléptek az Immatériumból, megsemmisítő erejű zárótűzbe futottak. Közelharcban elsöpörte őket az Istencsászár flottája, manőverezőképességben pedig nem vehették fel a versenyt a követhetetlenül cikázó eldákkal. Abaddon pajzsot formált a maradék hajóiból, és a Bolygópusztító tűzerejétől fedezve Schindelgheist napjához menekült.  A három erőd máris elkezdte halálos energiáit összegyűjteni, hogy azt tegye vele, amit a Tarantis rendszerben.
A Gothic flotta hajói közül alig néhány érte utol időben. Tűzerejük nem tudta megkarcolni az ősi erődöket. Közöttük volt Abridal kapitány, a Tisztítótűz fedélzetén. Amikor a halálos sugarak elkezdték keresztezni egymást, a kapitány parancsot adott legénységének, hogy száguldjanak teljes sebességgel a metszéspontjukba. Minden energiát a pajzsokba irányíttatott. A Tisztítótűz az Impérium egyik legnagyobb, Overlord osztályú csatahajója volt, különlegesen megerősített pajzsokkal – mégsem bírta tovább néhány másodpercnél. Elnyelte a sugarak energiáját, és atomjaira bomlott. Áldozata azonban nem volt hiábavaló. A folyamat megszakadt, és az újrakezdéséhez időre volt szükség. Több időt azonban nem kapott a Pusztító.

Az Űrgárdista csatabárkák az impérium legerősebb hajói közé tartoznak

Elsőként a Megtorlás Angyalai gárdista rend csatabárkája érte utol. Ezek a Gárdisták, akik a Sötét Angyalok egyik utódrendjéhez tartoztak, a warpviharok alábbhagyásakor tudtak áttörni a rendszerbe. Őket követte az Az Ő Isteni Jogán. Cornelius von Ravensburg, ágyúi útján, végre szabadon engedhette minden szent haragját amit Abaddonnak tartogatott,  a Gárdisták pedig célzott tűzzel hamvasztották el a kisebb Káosz rombolókat, és a fedélzetükre törve belülről foglalták el a nagyobb cirkálókat. Abaddon menekülni kényszerült, egyre fogyó flottájával, és immár csak két fekete kő erőddel – a harmadiktól elvágta a Gothic flotta. A rendszer szélén végül megsemmisítették a maradékot is, kivéve magát Abaddont és a két erődöt: ezeket egy hirtelen támadt warp-örvény nyelte el, talán a Rontó Erők direkt közbeavatkozásaként...
A visszaszerzett erőd felszínére leszálló személyzet furcsa rezgésről számolt be: a kő halk zengéssel lassan vöröses fényben kezdett izzani. Gyorsan visszavonultak róla, és az erőd lassan finom kőtörmelékké omlott. Ugyanez történt a szektor többi erődjével is. Eldrad Ulthrant valamiért nagyon rossz előérzet fogta el amikor megtudta ezt...

A Gothic szektort a birodalom  serege lassan visszafoglalta és újáépítette. Az ork kalózokat, a lázadókat, a káosz szektákat kíméletlen alapossággal kipurgálták, az eldák a győzelem után eltűntek – a szektor végre újra teljesen az Istencsászáré volt. Sokáig tartott, mire újra a régi fényében ragyoghatott, főképp a flotta szenvedett szörnyű károkat, de a túlélők rendkívül büszkék voltak magukra: Terra lordjai hatalmas emlékműveket emeltettek, melynek oldalain minden egyes haditengerész neve megőriztetett az örökkévalóságnak. Az Abaddon e Sötét Hadjárata ellen harcoló valamennyi hősé, lett légyen az maga Ravensburg admirális, vagy csak egy egyszerű matróz. Horst inkvizítor és ügynökei neve természetesen nem került rivaldafénybe. Egyébként is, mire az ünneplés megkezdődött, ők már úton voltak más szektorok felé, más fenyegetések után kutatva...

*  *  *
 

A néhai Battlefleet Gothic kezdő doboz tartalma

Mindez a Games Workshop űrhajómodellekkel játszott asztali játéka, a Battlefleet Gothic kerettörténete, illetve fordítva: a Battlefleet Gothicban írták a 40K történelmének ezt a szakaszát. A tizenkettedik Sötét Hadjárat (a Káosz az Immatérium ár-apályával együtt támad és vonul vissza, legnagyobb támadásai a Sötét Hadjáratok) teljes egészében lejátszatott, és a csaták eredményei alapján került bele a hivatalos háttéranyagba. A játékhoz apró ólom, majd később műanyag maketteket lehetett gyűjteni, ezeket a játéktérül szolgáló asztal felületén, az azon elhelyezett tereptárgyak (aszteroidák, űrállomások, stb.) között tologatva, kockadobásokkal, a szabálykönyv alapján dőltek el az ütközetek. Múlt időt használok, mert a Games Workshop sok évvel ezelőtt lemondott a játékról, mint túl kis közönséget vonzóról. Nem biztos hogy ez jó döntés volt: jelen pillanatban az asztali/terepasztali harci játékok piacának legnagyobb, a Warhammer 40K-t is maga mögé utasító szereplője a Star Wars: X-Wing játék, amihez kis műanyag űrhajómaketteket kell gyűjteni, és asztalon tologatni, miközben kockákkal dobálunk...
Mint a GorkaMorka, Blood Bowl, stb. esetében, a lelkes rajongótábor ezt is életben tartotta és továbbfejlesztette, továbbá, mint már említettem, nemrég kiváló PC-játék jelent meg belőle – reménykedjünk, hogy a GW részéről is újra figyelmet kap majd.

 
A sorozat korábbi részei:
Tartalomjegyzék 

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #18: GorkaMorka

Fórum:

Az egész réges-régen kezdődött, amikor az Impérium még nem is találkozott az akkor még javában szendergő Nekronokkal, nagyjából a harmincötödik évezredben (és a Warhammer 40K dicsőséges második kiadása idején. De szép is volt… hüpp…). Az Adeptus Mechanicus furcsa, egymásnak ellentmondó adatokat kapott egy addig nagyjából ismeretlen planétáról, amikor hatalmas letapogató állomásaival új bolygórendszereket próbált feltérképezni. Az Angelis rendszer második bolygóján furcsa energiákat észleltek ugyanis a műszerek, míg maga a bolygó egyáltalán nem mutatott életjeleket. Mármint nem kevés, vagy gyenge biológiai tevékenység volt leolvasható, hanem abszolúte nulla, dacára annak, hogy az atmoszféra belélegezhető – akkor viszont honnét az energia, és hogy-hogy nem lakja még egy fia baktérium sem az oxigén-nitrogén légkörű világot? A rejtély annyira felcsigázta a magosok és explorátorok figyelmét, hogy jól felszerelt expedíciót indítottak útnak. Jellemzően az Impériumra, nem egy-két tucat tudóst értünk ez alatt: az Örökös Éberség cirkáló és az azt kísérő rombolók kisvárosnyi tudóst, sokezer fő kisegítő személyzetet és természetesen nem elhanyagolható mennyiségű katonát vittek magukkal. Az energiajelek vastag üledékréteg fedte piramisszerű alakzatokból származtak, így a munkások hada azok környékén vert tanyát. Hamarosan a felszín alá költöztek, ahogy az ásatás egyre mélyebbre és mélyebbre juttatta őket a megközelíteni próbált objektumok irányába. A tudósok a közben talált ismeretlen eredetű leleteket a cirkáló fedélzetén vizsgálták.

Az Örökös Éberség.

Eközben a galaxis egy teljesen más pontján egy ork WAAAGH!, jelentős harci sikereket ért el. Az ínycsiklandó háború híre újabb és újabb ork populációkat mobilizált. Egyikük egy gigászi, űrben sodródó roncsot szállt meg, és ők jó ork szokás szerint pontosabb célzás nélkül, saccra indították útnak monstrumjukat az áhított haddelhad irányába. Egy hangyányit azonban eltévesztették, és körülbelül ötezer fényévvel odébb, a szóban forgó Angelis rendszerben léptek ki az Immatériumból, ráadásul ütközési pályán az Angelis Secundussal, és – ha ez még nem lenne elég – az Örökös Éberséggel is. A katasztrófa pillanatok alatt játszódott le: a monstrum alig materializálódott a rendszerben, már neki is száguldott a rémülten kitérni próbáló cirkálónak, amit kettétört, darabjait pedig a kísérő rombolók szenes roncsaival együtt, magával rántotta egyenesen a bolygófelszínbe. A becsapódás az egész bolygót megrázta. A roncsóriás több száz kilométeres mélységű árkot vájt, mielőtt megállapodott volna. Eközben – továbbá korábban az atmoszférába lépéskor és az ütközéskor is – irtózatos mennyiségű radioaktív szennyeződést és egyéb égésterméket juttatott a légkörbe. A kataklizma az orkokat is megtizedelte, az embereket viszont gyakorlatilag kipusztította. A túlélő orkok miután – hetek alatt – kiásták magukat a roncsok közül, lelkesen indultak rohamra. Abban a hitben voltak, hogy megérkeztek a nagy WAAAGH!-ba, de némi radioaktív poron és kormon kívül semmit sem találtak. Márpedig még a leggyengébb képességű grot is hamar rájött közülük, hogy azokkal bizony nehézkes harcolni. Ezen felettébb elszontyolodtak.
Mérnorkjaik munkára fogták őket. A roncsokból átmeneti szállást tákoltak össze, és nekiláttak új járművet szerkeszteni, amivel továbbállhatnak célpontban gazdagabb világokra. A közorkok viszont nem viselték túl jól a háborúmentes időszakot. Mire a botcsinálta űrhajó váza elkezdett kirajzolódni a mérnorkok újdonsült városa, a fantáziadúsan elnevezett Mérnorkváros közepén, egyéb ellenfél híján egymásba kezdtek belekötni. Jobb indokuk nem volt, hát vallási ellentétekre alapoztak: az iker ork istenek, Mork és Gork híveire szakadtak. Bár senki nem tudja igazából, hogy a kettőből melyik melyik, úgysem ez volt a lényeg: csakhamar általános hirig kezdődött annak eldöntése felett, hogy a készülő jármű Gorkra, avagy Morkra hasonlít-e jobban? Annyira jól sikerült bunyó volt, hogy a várost, sőt az űrhajót is teljesen leamortizálták. A mérnorkok haragra gerjedtek. A pofozkodás szép és jó dolog, de lerombolni az eszközt amivel e helyett a semmi kis csetepaté helyett a nagy WAAAGH!-ba juthatnának? Ami sok az sok! Az asztalra csaptak, és valamennyi orknak kihirdették: mától ezen a bolygón nincs olyan isten hogy Gork, sem pediglen Mork, mától csakis GorkaMorka van! A közorkok pedig lesznek szívesek szétszéledni a sivatagban, összegyűjtendő a monstrum roncsait, mert ami itt van, az nem csak kevés az újjáépítéshez, de azt a keveset is összetörték az imént. Szóval irány gyűjtögetni, egy-kettő! Kelleni fog receruganyátor, meg támpecekítő, meg erőtér-bizgere, meg… ajjaj… látjuk hogy ezt így nem értik… Akkor legyen így: aki vasat hoz, kap a mérnorkoktól fogat érte! (Az orkok fizetőeszköze ugyanis a fog.)

Mérnorkváros (az a nagy kupac hátul a lassan-lassan épülő űrhajó).

Ez az új rendszer fényesen bevált. A mérnorkok, Mérnorkváros urai nagyon csúnyán megverettek mindenkit aki széthúzást keltett volna, így a vallási ellentét megszűnt. Mármint a felszínen. Mert titokban bizony minden orknak maradt favoritja az ikeristenek közül, és bandáik továbbra is egymásnak feszültek ezen: most viszont már legalább kivonultak a sivatagba a nézeteltéréseiket lerendezni. Ezek a bandák egy-egy Nob vezetésével kis támaszpontocskákat alakítottak ki maguknak odakint, onnan járták a territóriumukat, gyűjtötték a vasat, és Mérnörkvárosban az érte kapott fogakon újabb fegyverekkel, járművekkel gazdagították arzenáljukat.

A város körül hamarosan kialakult az orkoid ökoszisztéma: a spórákból gombák nőttek, ezeket squigek követték és grotok, akik az egészet gondozták, és minden más munkát is elvégeztek ork uraiknak. A hosszú, viszonylagos békében azonban valamelyik grotnak túl sok ideje maradt gondolkozni, és kételkedni kezdett benne, hogy uraik őket is magukkal viszik majd a nagy haddelhadba, ha elindulnak egyszer. Az okostónit természetesen megették, de a kétely magvait már elvetette: a grotok lázadozni kezdtek, hamarosan nyílt összecsapássá fajult a dolog. Aki látott már orkot és grotot, az sejtheti, hogyan végződött a dolog – a maradék aprónép pedig tovább szolgált. Illetve nem mindegyikük. Néhány lázadó meglépett Mérnorkvárosból, és az önjelölt vezérrel, a Vörös Gobbóval az élen megalapították a Grot Felszabadítási Frontot. Célkitűzéseik között szerepel az összes grot emancipálása, és ígéretek kicsikarása az orkokból, hogy ők is rajta lesznek a nagy WAAAGH!-ba tartó hajón. Egyelőre azonban azzal is beérik, ha van mit enniük és vissza tudják verni a feléjük tévedő bandákat – ezért ők is vasat gyűjtenek, hogy feketén eladva a mérnorkoknak, fenntartsák magukat.
 
A Vörös Gobbó.
 
A birodalmi kisegítő személyzet egy része a piramisok alá vájt ásatási területeken túlélte az orkok érkezését kísérő kataklizmát. A földrengés eltemette őket, és ők a föld alatt egy idő után egymásnak estek a korlátozott erőforrásokért. A harcokat kis számú közösség élte túl, akik az idők múltával degenerálódni kezdtek. Generációk nőttek fel a sötétben és a varázseszközök fényében, mert a technológia működéséről a fiatalabbak már semmit sem tudtak. Azon kevés szerszámmal, ami megmaradt és használni is tudták, gombákat termesztettek, és egymással torzsalkodtak a kevéske élelemért, valamint az immár misztikus eszköznek tűnő birodalmi felszerelésért. Egy nap aztán egy járat ásásakor véletlenül sikerült kibukkanniuk a felszínre. Az ekkorra primitív emberek az odafent talált ork bandákat csodálatosan fejlett lényeknek látták, ahogy fényes, magától járó szekereiken, távolról szúró fegyvereikkel vetélkednek egymással. Messziről figyelték őket, és majmolni kezdték. Az új divat értelmében harcosaik zöldre festették bőrüket, agyart mintázó díszeket aggattak álkapcsukra. Idővel felvették a kapcsolatot bálványaikkal. Az orkok egy percig sem hitték, hogy közéjük tartoznának, de mert végül is zöldek voltak, egy vállvonással elintézték a dolgot. Ha hoznak vasat, végül is mindegy! Hamarosan az orkok által egyszerűen Ásóknak elnevezett népség bandái is színesíteni kezdték az etnikai körképet.

A zöldbőrűeket majmoló Ásók még az orkok szerint is hibbant népség, ami azért nagy szó.

Az Örökös Éberség kettétört darabjai közül a tat felőli rész jóval a leendő Mérnorkvárostól délre csapódott be anno. Sokat elárul az Adeptus Mechanicus hajóépítési képességeiről, hogy a roncs még a becsapódás körülményei között is életben tartott egy kisebb emberi populációt. Apró üröm az örömben, hogy a reaktor pajzsai megrepedtek, így a kataklizma okozta halálos háttérsugárzáson túl saját különbejáratú gamma sugarakban is fürödhettek ezek a túlélők. Aki nem halt bele, torz mutánssá lett. Mutánsok generációi nőttek fel új otthonuk, a kissé radioaktív ÖröÉbesg városkájában (mivel ennyi maradt olvasható a roncson hajó nevéből, és a leszármazottak így nevezték el pátriájukat). Nem emlékeztek őseikre; minden tudásuk ami volt, az a hajó kétségbevonható állapotban fennmaradt adatbankjainak sérült, hézagos információin alapult. Így alakult ki közöttük a Gésten kultusza – az adatbankok töredékeiből világos volt, hogy nagytiszteletű elődeik egy ilyesmi nevű istenség szolgái voltak. Mivel úgy tűnt, hogy Gésten kedvét leli a technológia vívmányaiban, portyákat vezettek a sivatagba, és ahogy a többi frakció, ők is vasat gyűjtöttek vezetőiknek, akik az adatbankokra alapozott tudásukkal megpróbálták hasznosítani azt. Tudni vélték ugynais, hogy idővel születik majd egy közülük, aki génjeiben hordozza a kulcsot a roncs megjavítandó szent szobájának használatához. Ezzel átnyúl majd a végtelenen, üzenetet küld Gésten mennyei seregeinek, és azok megszabadítják majd őket az orkoktól, akikkel gerillaháborúban álltak. Minden résztvevő fél szerencséjére azonban sem az asztropata helység nem haladt, sem psyker nem született a mutánsok között

Bár jámboran követik a Gépisten kultuszát, valami azt súgja, az Adeptus Mechanicus nem ölelné keblére e lelkes híveket.

Így teltek a dolgos hétköznapok Angelis Secunduson, illetve a lakosság túlnyomó többségét kitevő orkok szerint GorkaMorkán. A Gorkerek és Morkerek egymással pofozkodva gyűjtötték össze a vasat, olykor üdítő változatosságként a lázadó Grotok, az Ásók, vagy a Mutánsok bandáival is összecsapva. A jól végzett munka után zsákmányukkal Mérnorkvárosba hajtattak, ahol értékes fogakra váltották azt. A bolygó legnagyobb (…mert egyetlen) városa kifogyhatatlan tárháza volt mindennek, amit egy ork, ha elég foga van rá, csak kívánhat magának. Szeszfőzdéi gyilkosan erős gombasört termeltek, és jutott az ital mellé frissen sült squig is. A városban tilos volt a harc, de mert orkokról van szó, csak a fegyveres fajtája. Nem minősül fegyveres harcnak a konkurrens mocskos gorker/morker arcát a bokájáig csapni kézzel, boxerrel, egy másik orkkal, egy grottal, durunggal, az épület egy darabjával, két másik orkkal, a saját gombasörös korsójával, egy squiggel, három másik orkkal… Elvégre a keményen dolgozó orkoknak mégis csak jár egy kis szórakozás! Ami pedig a fegyveres harcot illeti, annak is megvolt a maga helye és ideje. Fajuk mindíg is nagy becsben tartotta a felettes leamortizálása útján történő előmenetelt, ennek színhelye volt a város egyik legkedveltebb szórakozóhelye, az aréna. A kihívó és – nemsokára talán ex- – főnöke itt eshettek egymásnak, hol puszta kézzel, hol dakkával, hol pedig harci motoron, ahogy a mérnorkok éppen szórakoztatóbbnak látták. Az arénában, vagy a sivatagi bunyókban lesérült orkokat tárt karokkal (és örökké éhes erszénnyel) várták a város doktorkjai. Sosem volt hiány kuncsaftban, annak ellenére, hogy csak a legvégső esetben szorítkoztak a tudományukra, a doktorkok ugyanis egyszerűen képtelenek voltak ellenállni kísérletező kedvüknek. Könnyen megesett, hogy a bal karját elvesztett páciens ugyan továbbra is egy karú, de lábak helyett motoros egykerekűn száguldozó kiborkként távozott – fogak nélkül. A doktorkok rendelőjének elmaradhatatlan kelléke volt a paraszolvenciális fogkiverő kalapács. Ugyanilyen keresettek voltak a mérnorkok műhelyei is. A magukra valamit is adó Nobok itt kerestek legényeiknek új dakkát, bandájuk alá új járgányt. Különösen a Morkerek kedvelték a száguldó harci motorok, homokfutók csapatait, a Gorkerek inkább legényeikre és egy nagy platós teherre költöttek, ami elvitte azokat. Aztán, ahogy a fenekére vertek a fogaknak, vagy ahogy holtbiztos tippet kaptak egy újabb mesés vaslelőhelyről, már robogtak is vissza a sivatagba.

Mérnorkváros környékének térképe, a frakciók tanyáinak feltüntetésével

Amely sivatag a galaxis kevésbé vendégmarasztaló helyei közé tartozott. Víz maximum nyomokban, a gyér ökoszisztéma mind vagy valamilyen orkoid alfajból származott (tehát mindenképpen igen harcias és szívós volt), vagy a monstrum valamelyik zugában élte túl az utazást és a becsapódást (tehát még jobban...). Orkevő növények, mérges pöfetegek, teherautónyi homokkígyók és vad squigek színesítették az életet – egyes beszámolók még squiggothokról is szóltak. Legfőképp pedig a bandák. A gorkerek és morkerek kifogyhatatlan lelkesedéssel támadták egymás tákolt erődjeit a sivatagban, sőt a ravaszabbak megvárták hogy a másik banda összeszedje a vasat, és a Mérnorkváros felé tartó megrakott, nehézkesen mozgó csapatra csaptak le. A legyőzöttek közül aki nem futott elég gyorsan, fogolyként találta magát a másik banda hajcsárjának squigbőr ostora boldogabbik végén. Ezek a rabok – de ha nem akadt elég, a nob saját legényei is – a vaslelőhelyen robotoltak, amire a banda felverte a tanyáját.
Az ő viselkedésüket majmolták az Ásók bandái is. Egy alkalommal számos ork csoport összegyűlt, hogy szétcsapjanak a gyanúsan nyiszlett zöldbőrűek között, és elvigyék mindet rabszolgának, de amikor a piramisok alá nyúló járatokba értek, előjöttek onnan valamik… és a kevés túlélő ork, tőlük stílusidegen módon halálosan rémült beszámolóját követően, a piramisok vidékét tabunak nyilvánították. Ma már ismert, hogy a Nekron kriptavilágok automatizált védelmei csak bizonyos technológiai szint felett tekintik ellenségnek a behatolókat, de Gorkamorka orkjainak elég volt annyit tudnia: az a hely ott Morgarg-durlurk-gulskar-dregsnikslag, ami körülbelül annyit tesz ékes ork nyelven hogy „ha odamész, nem csak meghalsz, de közben nagyon fáj is”.

A koponya az egyik első Nekron ábrázolás volt a Warhammer 40K-ban.

A Mutánsok a rendelkezésre álló téves információk alapján vallásuk részévé tették, hogy tartózkodnak a járműhasználattól. Mutáns hátasokon vágtattak, nyergükben támadtak lesből az orkokra, az azokétól gyökeresen különböző, igen hatékony fegyvereikkel. Ezeket az Örökös Éberség roncsai között lelt alkatrészekből, és az összegyűjtött vasból szerkesztették, a néhány megmaradt Adeptus Mechanicus fegyvert és az adatbankokból elsajátított tudást véve alapul.

A Grot Felszabadítási frontnak nem voltak ilyen fegyverei; ami azt illeti alig volt bármije is egyáltalán, de amit erőben és erőforrásokban nélkülöztek, létszámmal, ravaszsággal, és aljasággal ellensúlyozták. Nevetséges tákolmányok, vitorlás homokfutók és sivatagi hajtányok hátán, primitív kőhajítókkal fedezve rontottak az ellenfélre. Igyekeztek egyes bandatagokat kipécézni, akiket aztán öt-hat grot is elözönlött egyszerre, mert bár egy ilyen kis nyikhaj nem nagy ellenfél, de ha közben kettő a térdedet nyiszálja hátulrúl, három pedig a hátadon, fejeden ugrál és a szemedet próbálja kinyomni, mindjárt más a helyzet.
 
A vitorlás Grot Lázadó homokfutó messziről nevetségesnek tűnhet, közelről viszont tényleg az…

Angelis Secundus a Games Workshop egyik leghangulatosabb játékának, a GorkaMorkának a helyszíne. Abban az időben a Warhammer Fantasy és a 40K  is virágkorát élte, és számos zseniális oldalági játék született belőlük. Ahogy a GW kétes értékű döntései nyomán a cég válságból válságba került, ezeket lassan sorsukra hagyták: részükről a süllyesztőbe került a nagyszerű Kill Team, Necromunda, Mordheim, Battlefleet Gothic, Blood Bowl stb. is. Mivel ezek a játékok azonban rettentő hangulatosak voltak, a rajongótáboruk nem hagyta meghalni őket, sőt egyre gyarapodott. Sok év múltán is egyre jelennek meg a rajongói kiegészítések: egyik jobb mint a másik, és az elmúlt pár évben számos kiváló számítógépes játék is megjelent belőlük (a Battlefleet Gothic, Blood Bowl, Mordheim játékokat csak ajánlani tudom). Ez lassan újra felkeltette a GW figyelmét, idén újra kiadtak egy kissé primitív Kill Team szabálykönyvet, egy új kiadású Space Hulkot és megjelent újra a Blood Bowl is. Remélem, előbb-utóbb sor kerül a GorkaMorka és társai felrázására is, és azt is remélem, hogy a szenzációs rajongói anyagok figyelembevételével.
(Pár szóban: Szemben a nagy csatákról szóló 40K játékkal, a Kill Team kis csapatokról szól, narratív küldetéseken. Mint akik beszivárognak kikapcsolni a pajzsgenerátort ;-) , de ilyen csapat volt Schaeffer ezredes öngyilkos fegyenceié is a harmadik Armageddoni háborúban. Akkoriban még lejátszották ezeket a meccseket, és az eredményük írta a 40K történelmét… hüpp… de szép idők voltak…
A Necromunda a kaptárvárosok bugyraiban harcoló bandákkal foglalkozik, minden játékos egy ilyen bandát irányít a szerény kezdetektől a városszerte hírhedt elit szintje felé. Ilyen bandák segítettek megvédeni Hádészt Yarrick komisszárnak.

A Necromunda doboz tartalma anno: a szabályok különösen kedveztek a három dimenziós harcnak.

A Battlefleet Gothic a 40K űrháborúit dolgozza fel. A játékosok flottákat gyűjtenek, és azokkal csapnak össze az asztalon (és a nagyszerű új PC játékban).
A Space Hulkban egy kis csapat elit gárdista Terminátor próbál egy Génorzóktól hemzsegő hajóroncson megoldani küldetéseket: a másik játékos pedig kiirtani őket a szörnyetegekkel.
A Blood Bowl, és a Mordheim , valamint a belőlük készült videójátékok a fantasy Warhammerhez tartoztak, zseniálisak, de itt most nem térnék ki rájuk.)


Hogy mi is maga a játék: a nagy Warhammerben és 40K-ban komplett seregeket irányítunk, amik többek között gyalogos osztagokból állnak, osztagonként rendszerint egy-két specialistával és egy őrmester vezetésével. Itt viszont szedett-vedett csoportokat terelgetünk, akik kezdő zöldfülűből hosszas játékok alatt növik ki magukat a fenti osztaggá. A játékosok kezdetben a legegyszerűbb egységek és a vezér gyenge, fiatal, kezdő változataihoz férnek hozzá, és ahogy zöldfülűik tapasztalatot és erőforrásokat szereznek, úgy javulnak a képességeik, szerzik meg a megfelelő felszerelést, bérlik fel a specialistákat stb.
Ahol pár nyápic ork ifjonc állt egy alig nagyobb, csupán árnyalatnyival sötétebb zöld Nob-jelölt mögött, ágyékkötőben, bunkókkal és késekkel, ott végül vastag fémlemezből rájuk klopfolt páncélban feszít egy tucat sokat próbált ork martalóc. Mindőjüknél éles gyilok és sorozatlövő dakka, száz sebhellyel ékes Nobjuk egyik karja helyén félelmetes erőkarom. Csapatuk vörösre mázolt platós teher hátán száguld (a vörös az gyors!), sofőrük nem csak gyakorlott vezető, de a belharcban sincs párja – áhított pozícióját számtalan társától védte meg ugyanis. Mellette ül a jármű felspécizett géppuskáját kezelő tüzér: célzása ork mértékkel mérve halálosan pontos, már minden harmadik golyója talál…!

Ez az legények! Mutassuk meg azoknak a togya Gorkereknek!

Maga a fejlődés is izgalmassá tette a játékot, ráadásul ez egy véletlenfaktorral párosult: legtöbbször nem lehetett kiválasztani az új képességet, hanem a bandatag specializációjába tartozóak közül kellett kockadobással generálni. Ha a Morker motorosom bombahajítást erősítő képességet kapott, célszerűvé vált bevásárolni neki gránátokból, és máris megváltozott a taktika: legközelebb már padlógázzal próbáltam az ellenség közvetlen közelébe hajtani, és megdobálni őket, aztán iszkolni az ellencsapás elől… A legvadabb a doktork táblázata volt: a maradandóan sérült orkok ezen az orvosi műhiba okozta haláltól a végtagvesztésen át a robottestig és a gyilkos erőkaromig terjedő, számottevő előnyöket és hátrányokat jelentő módosításokhoz juthattak. Szadistább játékosok az első pár játékukban minél több sérülést igyekeztek begyűjteni, hogy a fél bandát a doktork kése alá terelve áhított kibork beültetésekhez jussanak (és néhány olyan orkhoz akinek az ábrándos kedvű doki squigkutyáéra cserélte az agyát, vagy akkora gyilokra a kezét amit viszont nem tud megemelni…).

Ez a motorizált kibork ugyan csak a letépett bal lábát akarta visszakapni és helyette a másikat is elvesztette, de már nem bánja.
GYORSABBAN! MÉG GYORSABBAN! WAAAGH!

Az összecsapások szabályai is rendkívül szórakoztatóak voltak. A kis lépték miatt a nagy 40K-nál kidolgozottabb járműves harci szabályok fértek bele, Mad Max-be illő összecsapásokat téve lehetővé. Például két száguldó jármű egymást próbálja a szűk kanyon falának szorítani – a GorkaMorkában bármelyik meccsen előfordulhatott az ilyesmi. Ráadásul az akkori 40K némileg másképp kezelt egyes statisztikákat: ahogy egy ork platós teher ma 12 orkot vagy 6 MegaPáncélos orkot tud elvinni, a GorkaMorka idejében ez így szólt: annyi orkot vihet el, ahánynak a figurája ráfér, de velük együtt kell mozgatnod, és amelyik leesik, sérül, és lemarad, hiszen leesett a mozgó kocsiról! Ha ehhez hozzávesszük a rajongói szabályokat, mint pl. „az ellenfél óvhat, ha nem kiabálod, hogy »DAKKA DAKKA DAKKA!« miközben sorozatot lősz", el tudjuk képzelni a hangulatot. Bár a szabályok kissé bonyolultra sikerültek, a kis lépték és az egyébként gyors játékmenet kis fantáziával lehetővé tette, hogy akár három-négy játékos is játsszon, vagy hogy két-három játék is beleférjen egy rövid összejövetelbe, miközben a csapatok persze fejlődtek is. Mégpedig változatos játékok során: volt autós üldözés, lesből támadás, erődostrom, nem beszéve a számtalan zseniális rajongói ötletről: elszabadult squigek összefogdosása, közös harc egy megvadult ork harci robot ellen, vagy a gombasör – squigvirsli verseny…

A squigek etetése tilos!

Népszerűségüket jelzi, hogy a mai napig sokasodnak a rajongói kiegészítők, lehetővé téve a GorkaMorka és a Nekromunda összevonását, és szinte az összes 40K-faj és frakció bevonását a bandaháborúba. Meglepő részletességgel, okosan kidolgozott háttértörténetek magyarázzák a Birodalmi sereg, vagy akár a sötét eldák csökevényeinek jelenlétét – a Games Workshop bizony jól teszi, ha odafigyel a rajongóira, olykor jobbak mint a hivatalos íróik.

Három Gorker sortüzet ad le... Khm. Akarom mondani: DAKKA DAKKA DAKKA!

Boldog új évet minden ReWired olvasónak! Happy new WAAAGH!


A sorozat korábbi részei:
Tartalomjegyzék 

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #17: Az Agyar háborúja – harmadik fejezet

Fórum:

Leman Russ, a Császár félisteni gyermeke, az Űrfarkasok Ősatyja tizenhárom kompániára osztotta Fenris fiait. Tizenkettő a mai napig harcol a Mindenek Atyja ellenségeivel, a tizenharmadik helye azonban üresen áll a Farkasok roppant erődje, az Agyar tanácstermében. Tízezer éve tűntek el, amikor az anyagi világ határain túlra üldözték a Káoszhoz pártolt légiókat. Maga Russ is elveszett, de megígérte fiainak: az utolsó csatájukra visszatér majd, hogy velük küzdjön.

A negyvenegyedik évezred végén warpviharok támadtak szerte a Galaxisban. Az Immatérium áradása démonokat hozott magával, és a Farkasok – szokásuk szerint – igyekeztek minden veszélybe került világ segítségére sietni. Nurades bolygólyán a démonok túlerőben voltak, és körülvették Russ fiainak oda küldött seregét. Alighanem szomorú véget értek volna, ha nem tűnnek fel a semmiből a Farkasok genetikai tökéletlenségének áldozataira emlékeztető félig gárdista, félig agyaras-karmos szőrös szörnyetegek, és támadják hátba a démonokat. Az elfajzott külsejű harcosok az elveszett tizenharmadik testvériség jelképeit viselték réges-régi mellvértjükön, és bár a harcban elvakult dühvel tomboltak, utána értelmesen mutatkoztak be. Valóban Russ eltűnt fiai tértek vissza a világon túlról.
A Farkasok vezetői tanácsot ültek. Nem egyhangúan, de úgy döntöttek: eltorzult testvéreiket össze kell gyűjteni a démoni csataterekről, ahol visszatalálnak az anyagi világba, és elrejteni. Az Inkvizíció szemében ugyanis – a terv ellenzői szerint nem alaptalanul – ördögtől való mutánsok lennének; annak jelei, hogy a Farkasokat megérintette a Káosz.

Hát, nem erőltette meg magát a dizájnnal a Games Workshop...

Mindent megtettek hát, hogy elsőként érkezzenek a démonok elleni csatákba, részben az Ember Birodalmát megvédendő, részben hogy farkasember-testvéreik titkát megőrizzék. Gyakran azonnal távoztak a harc végeztével, gyanút keltve ezzel később érkező bajtársaikban, akik csak a távozó Farkasokat és a démonok pusztítását látták. Nem telt bele sok idő, és a Farkasokkal amúgy is feszült viszonyt ápoló Sötét Angyalok rendjének felderítői megtalálták egy farkasember-gárdista tetemét a démonok által lemészárolt lakosság hullái között. Bár a halott harcos nem támadta, hanem védte a civileket, a valójában jó ügyért harcoló Farkasokat tulajdon szövetségeseik kezdték árulónak gyanítani, ahogyan annak idején az Ezernyi Fiakkal történt.
A Sötét Angyaloknál kevés eltökéltebb ellensége van az árulóknak – ennek részben saját rendjük egy részének évezredekkel ezelőtti, titokban tartott árulása miatt érzett haragjuk az oka. Ők is igyekezni kezdtek a viharok sújtotta világokra, és miközben az emberek védelméért harcoltak, fél szemük mindenhol a Farkasok elfajzásának nyomait kereste. Nemhiába. Egy túlélő felderítőjük arról számolt be, hogy a Farkasok mészárolták le a csapata többi gárdistáját, majd egyik vezérük, Sammael jelentette: a Farkasok cserbenhagyták egy fontos ütközetben, árulásuk kis híján a démonok kezére adta a seregét. Valójában azonban egyikük sem az volt, akinek látszott: Ahogyan réges-régen Magnus, úgy most Russ fiainak sorsát pecsételte meg az Alakváltó, Tzeentch démona, a Császárhoz hű gárdisták bőrébe bújva.

Az egyetlen Szürke Lovag – akit Armageddon óta a Farkasok is hősüknek tekintenek –, Pengetörő Hyperión ekkorra már rendje Prognosticarjaként szolgálta az Istencsászárt. E roppant felelősséggel járó tisztségében – míg teste a Titánon nyugodott – lelke szüntelenül járta a galaxist, feltérképezendő a helyeket, ahol meggyengül az anyagi és anyagtalan világot elválasztó gát. Gyakran előre látta a warpviharokat, és ezáltal rendjének olykor átfogó képe lehetett az Őselllenség támadásáról, mielőtt az bekövetkezett volna. Az egyre sokasodó viharok furcsa térbeli rajzolata sötét előérzettel töltötte el; készültségbe rendelte a Szürkéket, és a Fenris rendszerbe küldte Stern kapitányt – egy fiatal, de máris sokat próbált Lovagot, az alá beosztott Démonvadászokkal.

Stern kapitány fiatal kora ellenére számos háború hőse volt

Kételyekkel kell majd szembenéznie – figyelmeztette. Semmi sem lesz az, aminek látszik: szövetségesei arca mögött démon rejtőzhet, viszont aki ellenségnek tűnik, igaz barátnak bizonyulhat: Logan Grimnar, az ősz Falkavezér; bár Armageddon óta viszály dúl közte és a Szürkék között, mégis ha nyersen is, de igazul beszél. Stern megkereste hát az öreg Farkast. A Szürkék elől nem lehetett elrejteni a farkasember-gárgistákat. Kérdőre vonták a Falkavezért, aki igen agresszívan reagált. A szent lovagok nem látták azonban a Káosz mocskát a furcsa harcosokban, vezérük szavai pedig – még ha hangnemük acsarkodó is volt – igaznak bizonyultak. Átadták hát a Pengetörő üzenetét: a viharok által kirajzolt hieoroglif-jel a Fenris rendszert veszi lassan körül. Grimnar megenyhülve megköszönte a figyelmeztetést, és Stern erőivel együtt azonnal elindult hazafelé.
Az üzenet egy perccel sem érkezett korábban a kelleténél: a megérkező Farkasok anyaviláguk kivételével a rendszer valamennyi bolygóját és állomását túlvilági támadás alatt találták. Többfelé osztották erőiket, maga Grimnar Midgardia világának indult a segítségére. E toxikus dzsungelek borította bolygó lakossága mélyen a föld alatt élt, bunker-komplexumaikat, és a felszínt most Nurgle démonai ostromolták. A Falkavezér a rend legjobbjait vezette harcba ellenük: farkaslovasokat és Terminátorokat. Erőit a Vasfarkas Egil vezette páncélos dandárjok támogatták. Kíméletlen hatékonysággal számolták fel a landolási területük környékén található ellenséget, és bár a toxikus dzsungel és az abban elharapódzó dögletes Nurgle befolyás lelassította előrenyomulásukat, áttörtek a támadók vezéréhez. Négy hatalmas démonnal néztek szembe. Nem rettentek meg tőlük, az öreg farkas maga rohamozta meg őket erőivel, míg a páncélosok zárótüzet zúdítottak seregeikre.

Vasfarkas Egil páncélosai tüzet nyitnak

Logan azonban csapdába szaladt. A démonok kacaja közepette gennyedző fekélyként szakadt fel körülötte a bolygó kérge, és a Farkasok elitjével együtt elnyelte a mély. Hiába szedtek szörnyű vámot az ősellenség között Vasfarkas Egil erői, a rend vezérét, és színe-virágát már nem hozhatták vissza.

A rendszer többi bolygóján is súlyos volt a helyzet. Az áruló Alfa légió, a legkülönbözőbb démonok, és káosz-szekták vívták Russ fiainak erősségeit. 

Ekkor érkezett meg a Sötét Angyalok derékhada. Maga a Szikla vezette erőiket. Amikor a Hórusz-lázadás után a Káosz ármánya darabokra törte anyabolygójukat, az Oroszlán fiai a legnagyobb darabot tették otthonukká. Roppant pajzsokkal övezve, térugró és hagyományos hajtóművek miriádjaitól hajtva úszik át az űrön ez a titáni kődarab, az Angyalok kolostorerődje. Vezérük, Azrael, bár nem akart elhamarkodottan cselekedni, a birtokába került információk alapján egyre inkább hajlott rá, hogy a Farkasok elfordultak az Istencsászártól. Olyan haderőt gyűjtött hát, ami térdre kényszerítheti őket. A Sziklát az Angyalok minden nélkülözhető hajója kísérte, de vele tartottak a Vaskéz és az Ultragárdisták rendjének egyes egységei is.


A Sötét Angyalok flottáját maga a Szikla vezeti

Ahogy a rendszerbe értek, legsötétebb balsejtelmeik látszottak beigazolódni. A Szikla kommunikációs főtisztje egyre közvetítette a rosszabbnál rosszabb híreket:qA Farkasok rendszerének minden bolygója a Káosz melegágya, maguk a Farkasok az ezerszám pusztuló lakosság között járnak – nem tudni, hogy megmentőként, vagy hóhérként, és bár Azrael képtelenségnek tartotta hogy Logan Grimnar árulóvá lett volna, és újraellenőriztette az üzeneteket, nem lelhetett bennük megnyugvásra: ha az öreg farkas hű maradt is a Császárhoz Midgardia bolygóján, melyet megrontott a Dögvész ura, elveszett.
Azrael nehéz szívvel bár, de kiadta a parancsot a támadásra. A flotta minden egysége tűz alá vette Russ fiainak otthonát, ahogyan tizenegyezer éve éppen az ő ágyúik ontották a halált Prosperóra.
 
A bombázás alapjaiban rázta meg a rendszer bolygóit

Ekkor egy ezüstös alak manifesztálódott a Szikla parancsnoki termében.
Stern kapitánynak – amint azonosította magát, mint a Szürkék kapitánya – azonnal megnyitották az utat az Angyalok fellegvárát a hipertér felől óvó védelmeken át. Nem említette azonban, hogy egy Farkast is magával hoz, mégpedig az egyik vezérüket, Feketesörény Ragnart. Azonnal fegyveres őrök vették körül őket, de ők higgadtan reagáltak. Stern figyelmeztette Azraelt, hogy hibát követ el: ő személyesen bizonyosodott meg a Farkasok hűségéről. Azrael elé kezdte tárni az adatokat, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják, de a szent lovag nem felé fordult. Minden figyelmét lekötötte a kommunikációs főtiszt. Szemében delejes lángok gyúltak, és az Istencsászár hatalmával kötelezte az Ősellenség ügynökét, hogy vesse le álcáját. A döbbent Sötét Angyalok szeme láttára lényegült át a tiszt az Alakváltóvá.
A Sötét Angyalok halandó személyzete sikoltva takarta el a szemét a szörnyű látvány elől, ahogy Tzeentch eme fődémonában bugyogva forrtak a legkülönbözőbb elorzott arcok és testek, emberekétől nevenincs borzalmakéig, Közülük az Immatérium tisztátalan fénye vakított. Azrael és hadnagyai azonban nem félelmet éreztek, hanem mérhetetlen haragot. Megértették, hogy nem a Császár, hanem az Ősellenség munkáját végezték, amikor a Farkasokra támadtak.

Azrael, a Sötét Angyalok nagymestere

A rendfőnök Ragnar, és számos Sötét Angyal is tüzet nyitott, de lövedékeiket elnyelte a torz változás örvénye: fénnyé, homokká, gondolatokká, vagy éppen vérré lényegültek át, ahogy a démon közelébe értek, aki őrült kacajjal nyugtázta a próbálkozást. A Szürkék kapitánya ekkor pszionikus jelet adott: a Démonvadászok valamennyien teleportáljanak hozzá. Ha ehhez erőszakkal kell áttörniük a Szikla parancsnoki termének okkult védelmeit, ám legyen. Szent ügy érdekében törték át az Immatériumtól védő pajzsokat, ahogy a Császár korában Magnus, és éppúgy ahogy ő, démonoknak nyitottak utat ezáltal.
Az Alakváltó élvezettel merítette számtalan végződését a meggyengült varázson keresztül a Warpba, és magához hívta Tzeentch szolgáit. A termet százával árasztották el a Változás urának Rémei; kisebb démonok, melyeknek különösen nyugtalanító jellemzője, hogy halálukkor két újabb Rémnek adnak életet. Maga a fődémon az így kialakult káoszban Azrael alakját öltötte magára, és a Szikla mélye felé szaladt. A valódi Azrael Belialra bízta a harc vezetését, aki az Angyalok elitjének vezéreként számtalan démon végzete volt már, és üldözőbe vette a saját képmását viselő ördögi lényt. Vele tartott Stern és Ragnar is.
Belial, terminátorai és a többi Szürke Lovag segítségével megtizedelte a végtelenül szaporodó Rémeket, és szembeszálltak az eközben materializálódó Változás Urával, Tzeentch e Nagyobb Démonával, aki az Alakváltó által idézett Rémeket követve jutott át az anyagi világba.
Maga az ezerarcú lény mindeközben egyre mélyebbre hatolt a Sziklába. A Sötét Angyalok legféltettebb titkának, testvéreik sokezer évvel ezelőtti árulásának nyomait őrizte a kolostorerőd gyomra: az évezredek alatt az Angyalok könyörtelenül levadászták a Káoszhoz pártolt bajtársaikat, és túlvilági és mundén béklyókba zárták őket ezekben a komor termekben. E sötét titkot több ezer évig egyre csak újabb és újabb módszerekkel megerősített védelmek őrizték: a rend Nagymesterének azonban átjárása volt minden, és az Alakváltó most az ő arcát viselte. Ahol lelassult miattuk, újabb démonokkal, majd a kiszabadított árulókkal, sőt helyenként megtévesztett bajtársaival hátráltatta a valódi vezért és társait. Üldözői azonban minden akadályon áthatoltak szent haragjukban. A Sors Urának démona a végtelenségig fogócskázhatott volna velük, helyrehozhatatlan károkat okozva az Angyalok rendjének, ám történt valami, amire még Tzeentch miriád útjának eme ismerője sem volt felkészülve. Az egyik folyosón egy apró, csuklyás lény állta útját. A töpörödött, ráncos, öreg kis szolgáló bizonyult a hatalmas lény végzetének, aki Ősatyák és Démonhercegek sorsával játszott: teste hordozta a Pária gént, ami minden túlvilági lény és varázslat két lábon járó eleven halálává tette. Az Alakváltó iszonyodva hátrált el a Nagymesterét értetlenül bámuló szolgáló elől, és páni félelemmel menekült vissza – egyenesen Azrael, Stern, és Ragnar elé. Titáni, de annál rövidebb összecsapás vette kezdetét, melyben a három hős fegyverei egymással vetélkedve próbálták visszaküldeni az ártó szellemet a másvilágra. Ragnar Fagypengéje nyerte a versenyt.

Az Ezüst Tornyok elhozzák Fenrisre a Változás Urának légióit
 
Míg az Alakváltó és ura démonai lekötötték a Sötét Angyalok erőit, a Fenris rendszer képe gyökeresen megváltozott. Roppant túlvilági jelenések, Tzeentch Ezüst Tornyai szivárogtak át az anyagi világba. Több közülük egyenesen a Sötét Angyalok flottájának bombázásától megtépázott Fenris atmoszférájában testesült meg. Az Agyar ütegei ízzé-porrá zúzták azt, amelyik a hatósugarukba került, de a többi a földre szállt, és mire a Farkasok a helyszínre értek, már soha nem látott mennyiségben ontotta magából az Ezernyi Fiakat, és torz, halandó káoszhívők tömkelegét. A támadás léptéke letaglózó volt. A bolygó számos pontján egyszerre kitört átfogó háborúban Tzeentch hívei elsöprő többségben voltak. A Farkasok eleinte vakmerő rohamokat vezettek a Tornyokkal szemben, de nem tudtak elegendő kárt tenni bennük, és hamarosan hátrálni kényszerültek. A delejes objektumok ezután elemelkedtek a felszínről, és Fenris okkult erővonalainak metszéspontjai fölé vándoroltak. Valamennyiben ugyanannak a rituálénak a szavai visszhangoztak: elfogott Fenris-lakók és Farkasok mágia béklyójába vert testét véreztették ki lassan, és míg bolygószerte dúlt a háború, kilenc órát, kilenc percet és kilenc másodpercet kántáltak, mielőtt feláldozták volna őket a Változás Urának. Ahogy az ördögi varázs tetőfokára hágott, átjáró nyílt az Immatériumba, és maga Magnus lépett át rajta.

A Küklopsz, Tzeentch kiválasztottja, démon-Ősatya, a mágia ura: Vörös Magnus

Nem árnyalak volt ezúttal, aki szolgája kölcsönvett testén juttat át egy keveset erejéből. Teljes valójában lépett most a bolygó felszínére, titáni alakja légiói fölé tornyosult, a levegő lángolt körülötte a túlvilági hatalomtól. Hatalmas szárnyak bomlottak ki a hátán, és rögtön az égre tört. Az egyik Ezüst Toronyra ereszkedve akarata alá vonta az összes többiben munkálkodó rituálét, és roppant átkot mondott a bolygóra. Az erővonalak mentén sok helyütt magma tört a felszínre. Ezeken a pontokon szanaszét szakadt a bolygófelszín, és a fagy helyén azonnal lángoló pokol uralkodott el, a bombázásnál is nagyobb károkat okozva. A bolygó minden élőlényének lelkét, testét próbálta megrontani, és növények, állatok, emberek kerültek démoni befolyás alá. Nem tudta azonban teljesen uralmába venni Fenrist, mivel a legfontosabb metszéspontot az Agyar uralta, és a felett nem volt még hatalma. Erre is megvolt azonban a terve.
Az általa irányított Toronnyal leereszkedett egy hatalmas vulkán kráterébe, és magához szólította varázslói közül azokat, akik a legjobbak voltak a lángok szférájának uralásában. Lángdémokat idézett Tzeentch síkjáról, és ezek, az eleven tűzzé változott mágusok vezetésével, alászálltak a magmába. Lehetett bármilyen bevehetetlen erőd az Agyar, a bolygó gyomra felől a lávával előtörő áradat ellen nem volt védve. A tüzes lények csakhamar az alsó szinteket ostromolták. A sebtében felélesztett Dicső Halottak, létfentartó szarkofágjukkal harci gépekbe zárt néhai Farkas hősök vették fel velük a harcot, a rend sajátos fagyfegyvereivel felszerelt, páncélos ékjüket Veszettkéz Björn vezette, és az erőd mélyén rejtegetett farkasember-gárdisták támogatták. A felszínen pedig megindult az átfogó támadás Asaheim ellen.


Viharhívó Njal, és kiber-familiárisa
 
Midgardia világát még a bombázás előtt előtt elhagyták Vasfarkas Egil erői. A parancsnok nem menekült, hanem tanácsért indult: hadibárkáján megkereste Viharhívó Njalt, a Farkasok rúnapapjainak fejét. Elhozta neki a hatalmas rémfarkas koponyáját, amit Logan Grimnar páncélja ékeként viselt, de a csata hevében elveszített. A Viharhívó megidézte a rémfarkas szellemét. A roppant szörnyeteget annak idején Grimnar győzte le, így árnya szolgája lett a másvilágon. Njal utasította a farkas-szellemet, hogy vezesse gazdájához Egilt. Az árnyéklény segített a techgárdistának, aki élete kockáztatásával egyenesen a mondott koordinátákra teleportált, egy teleporttájolóval a kezében, ami ha túléli a kalandot, lehetővé teszi a visszatérést. A szellem útmutatása helyesnek bizonyult: mélyen a bolygófelszín alatt, egy hatalmas csarnokban találta magát, Logan Grimnar falkavezér és a farkasok legjobb harcosai társaságában, akik a négy hatalmas démon tetemein álltak: tettek róla, hogy a pokoli urak ne éljék túl csapdájuk bezárulását. Grimnar hangulata komor volt: bár Egil vakmerő segítsége megmentette őket, Midgardia lakossága elveszett. A haldokló Nurgle démon elárulta, hogy ura, Mortarion démon-Ősatya, Magnus kérésére ragályt bocsátott a lakosságra, ami idővel dögletes mutáns szörnyeteggé változtat minden halandót. Az öreg farkas, miután rendje legjobbjaival együtt kiteleportált a mélyből, keserű szájízzel halálra ítélte a bolygót. A pusztító ciklon-torpedó, amit kilőtt rá, megmentette a rendszert a borzalmas ragály továbbterjedésétől, de ugyanakkor millió és millió emberrel végzett, akik utolsó lehelletükig a Mindenek Atyja hű szolgái voltak, és akiknek Logan Grimnar a védelmére esküdött fel, nem az elpusztítására. Jeges haraggal az arcán utasította valamennyi hajóját a Fenrist dúló ősellenség hátbatámadására.
Ahogyan távoztak a lángoló darabokra szakadó Midgardiától, a bolygó körül addig álcázó varázs leple alatt rejtőző Ezüst Tornyok váltak láthatóvá. Ördögi rituálékkal elnyelték az elpusztult világ lakóinak lelkeit, és miközben szinte szétszakadtak az összegyűjtött energiától, eltűntek az Immatérium mélységeiben…

Ahogyan Magnus erői lépésről lépésre foglalták el az Agyarhoz vezető területeket, az erőd gyomrában a tűzmágusok vezére kihasználta a lángoló hordája, és a farkasemberek élén küzdő fagyfegyveres gépóriások között dúló harcot, és elillant. Magnus telepatikus erejével tudatta vele az Agyar védőrúnáinak titkait, amennyire azt módjában állt megismerni legutóbbi, fájdalmas emlékű látogatásakor. A tűzvarázsló e tudás segítségével ki tudta játszani annyira a védelmet, hogy átbűvölje magát a geotermikus reaktorokhoz, amik az erőd védelmeit látták el energiával. A generátorok személyzetének hősies ellenállása dacára csakhamar elkezdte tönkretenni a gépeket. A hatást az egész erődben érezni lehetett, és Veszettkéz Björn azonnal elküldte amúgy is szorongatott erői egy részét, hogy megállítsa. Az ingadozó energia okozta kiesés a védelmi ütegekben azonban lehetővé tette az Ezernyi Fiaknak, hogy előrenyomuljanak a felszínen. Ekkor szálltak be a harcba az erőd felől partraszálló Sötét Angyalok, és a Fiak hátába támadó Falkavezér erői.
Azrael bajtársait fűtötte a harag Magnussal szemben, amiért  eszközként használta őket a Farkasok elleni harcban, és még szörnyűbb düh tombolt ellene Grimnar lelkében, aki saját népét kellett elpusztítsa ármánya miatt. Utóbbi maga köré gyűjtötte valamennyi Farkast, és egyenesen az Ezernyi Fiakra vetette magát. Harapófogóba zárta volna őket, ekkor azonban Magnus unott kézmozdulattal hozta működésbe a jóelőre megszőtt varázst, amivel olvadt lávává változtatta körülöttük a földet. Előre látta a támadást, és éppen ő ejtte csapdába az öreg farkast. Az nem esett azonban kétségbe, ahogy a bugyogó magma körülvette, és lassan, egyre szűkebb körbe vonta őket, tűzhalállal fenyegetve. Ahogy a Dicső Halottak hadigépei, az ő erői is fel voltak szerelve fagyfegyverekkel. Ezekkel tüzelve a bugyogó kőzetre, megszilárdította azt, és az újdonsült hídon megrohamozta az ellenség derékhadát.
Az Agyar felől eközben Sammael vezetésével a Sötét Angyalok legsebesebb száguldói támadtak Magnus híveire. Cikázva nyomultak át soraikon, és bár szörnyű veszteségeket szenvedtek, a hős néhány emberével egészen közel jutott Magnushoz. Teleport-tájolókat hajítottak le. A levegő sisteregni kezdett, és ezüstös villanások vetették hátra a Vörös Küklopsz démonait: megérkezett a Szürke Lovagok derékhada.
Grimnarék előrenyomulása elszánt, de véres volt. A Rubricae kísértet-gárdistái kíméletlenül ontották rájuk a halált, némelyikük fegyvereit Tzeentch sötét mágiája itatta át, ezek lövedékei akadálytalanul hatoltak át a keramitvérten, a harcosok lelkébe tépve. Soraik mögött boszorkánymesterekkel kellett szembenézniük, akiket a Fiak legnagyobb harcosai védtek, és maga Ahriman vezetett, a Fiak legnagyobb varázslója. Viharhívó Njalnak és rúnapapjainak minden erejét felemésztette, hogy ellenálljanak az általa idézett borzalmas átkoknak;  a többi varázslóval és a Fiak Terminátoraival az öreg farkas erőinek kellett megküzdenie.

Ahriman, az Ezernyi Fiak legnagyobb Boszorkánymestere
 
A farkasok számos hőse  áldozta életét, hogy Ahriman közelébe jussanak, és még többen pusztultak el, amikor az megosztva erejét a varázspárbaj és mundén támadói közt, torz lényekké, saját páncélja által halálra szorított óriás mutánssá, vagy szilánkokra robbanó üveggé kezdte változtatni azt, akit eltalált. Végül azonban olyan sebet kapott Feketesörény Ragnartól, aminek végeznie kellett volna vele. Tzeentch praktikái elmenekítették a lelkét a warpba, de irányítása megtört, és Logan Grimnar bajtársai előrenyomulhattak Magnus felé.

A vörös óriásra a Szürke Lovagok csatagépei támadtak. Magnus maga dühítő érdektelenséggel figyelte közeledtüket, hangtalan utasítására Tzeentch Rémei özönlötték el őket. A démonhercegek elleni harcra tervezett, áldott fémből készült, démonűző igékkel borított gépeket az őket vezető nagyhatalmú Lovagok szent hatalma járta át, és az alacsony rendű lények százával hamvadtak el előttük szent fényükben – hogy kétszer annyi éledjen fel helyettük. Elborították a gépezeteket, amelyek csak nagy nehézségek árán győzték le őket. Magnusra emelték fegyvereiket, és rázúdították hatalmukat. Hasztalan. A Vörös Küklopsz közelébe érve a támadások egyszerűen elenyésztek. Unottan emelte rájuk tekintetét, és az egyetlen szeméből kicsapó túlvilági fényben rezgő kocsonyává olvadtak a szent eszközök.
A Farkasok rúnapapjai egyesítették erejüket, és a környező hegyekből kőujjak törtek elő, hogy összemorzsolják – Magnus legyintésére a sziklák mozdulatlanná dermedtek, alá hajoltak, és a csatamező fölé emelték őt. A Szürke Lovagok nagymestere eközben minden erejét összegyűjtve lesújtott rá az Istencsászár nevében, csatabárkájukat pedig utasította, hogy nyisson tüzet a pozíciójára. A szárnyas titán visszafordította a nagymester varázsát, tulajdon tüzében égetve őt halálra, az orbitális támadó sugár pedig elenyészett delejes védelmein. Nem azért töltötte az elmúlt évezredeket az Impérium varázslatainak és fegyvereinek tanulmányozásával, és rótt ellenük hihetetlen erejű igéket páncéljára, hogy most aggódnia kelljen miattuk.

Magnus, a legyőzhetetlen

Az égnek emelte két tenyerét: az egyikből kimeredő szem résnyire húzódott, ahogy a fölötte az űrben lebegő csatabárkákat kereste. Szinte isteni telekinetikus hatalmával megragadta a Lovagok és a Sötét Angyalok legnagyobb csatabárkáját, és egymásba gyűrte őket, iszonyú robbanásba borítva Fenris egét.
Amíg ezzel foglalatoskodott, Vasfarkas Egil és Logan Grimnar felhágott a sziklára, amin állt. Egil Russ Lándzsáját forgatta, azt a legendás fegyvert, ami Prosperó ostromakor egyszer már megízlelte az Ezernyi Fiak ősatyjának vérét, Grimnar pedig a baltát, amit Armageddon csatamezején szerzett, amikor a saját fegyvere eltörött.

Logan Grimnar, a Falkavezér, az öreg farkas a csatamezőn

Magnus nem tartott a támadástól, de feldühítették a lándzsa által felidézett emlékek, halált hozó tekintetét Egilre emelte hát, akinek fél teste azon nyomban köddé vált. Grimnar felkapta a lándzsáját, és mindkét fegyverrel lesújtott a Farkasok nemezisére.
A Káosz természetéből eredően önmagával is örökös harcban áll. Tzeentch megveti Khorne-t, a vér és az öldöklő háború urát, agyatlan mészárosnak tartja, míg ő maga finom intrikáival olykor évezredekkel előre pecsételi meg ellenségei sorsát.
Russ Lándzsája akadálytalanul siklott le Magnus óvó igékkel borított páncéljáról, a balta azonban, amit Logan Grimnar az Angron ellen vívott háborúban zsákmányolt, Khorne bajnokáé volt. Tzeentch végzetéül kovácsolták, és a bűvös paktumokkal terhes vért nem védett jobban ellene, mint bármilyen egyszerű gárdista páncél. Az öreg farkas iszonyú csapása átszakította azt, és mélyen a bordák közé hatolt. A közelben lévő pszionikusok elméjében Magnus fájdalmas kiáltását elnyomta egy dörgő hang: Khorne gúnyosan kacagott koponyatrónusán. A túlélő Szürke Lovagok összegyűjtötték erejüket, és lesújtottak a résre, ami Magnus védelmén támadt: áttörték szentségtelen pajzsait, és testét kitaszítva a létezésből, száműzték őt az anyagi világból.

Nélküle megtört a bolygót a túlvilággal összekötő varázs. A démonok eltűntek, az Ezernyi Fiakat varázslóik az Immatériumba menekítették, a lemaradókat mind egy szálig levágták. A Farkasok, a Sötét Angyalok, a Szürkék és szövetségeseik megtisztították a rendszert a démoni támadással érkezett borzalmaktól, és azoktól a lényektől és emberektől is, akiket a warp befolyása tett időközben szörnyeteggé.
A rendszer súlyos károkat szenvedett. Midgardia elpusztult, más bolygókat megrontott a Káosz, köztük Fenrist is. Bár a befolyást sikerült kipurgálni, a büszke harcos nép, akikből a Farkasok lettek, megroskadt a torzító erő csapásai alatt. A törzsek fiai közül sokan megőrültek a démoni borzalmaktól, mások szemmel látható jeleit mutatták Tzeentch befolyásának csápok, kocsányon lógó szemek formájában, de volt asszony, aki ördögi nyelveken beszélt, vagy démoni tojásokat szült megállás nélkül. A Szürke Lovagok tudatták az öreg farkassal, hogy a lakosság számára nincs remény. Ne próbáljon ellenállni, mert bár Armageddonon védhető volt az álláspontja, itt és most nincs irgalom a nyilvánvalóan elfajzottaknak. Midgardia után magáról Fenrisről is eltűnt az emberi faj.
Bár ez az Űrfarkasok rendjének végét jelentette, meglepő módon Grimnar nem ellenkezett, még csak meglepettnek sem tűnt. Komor szótlansággal hagyta, hogy a szent lovagok elvégezzék sötét munkájukat. Helyreállíttatta Veszettkéz Björn a tűzvarázslók elleni küzdelemben összeolvadt fémtestét, és valamennyi Farkast az Agyar tanácstermébe gyűjtötte. Björn és ő tudták csak, mire vár. A harcban többször érezték Russ jelenlétét, és jól emlékeztek ősi jövendölésére. Nemsokára megérkezett az üzenet, amire vártak. Cadia ostrom alatt áll, Abaddon minden eddiginél hatalmasabb sereg élén hozta el a Káoszt az Impériumba. Björn és Grimnar, bár rendjük haldoklott, üdvözült arccal szólították harcba testvéreiket: érezték, elérkezett a Farkas Órája, a háború, amiben ígérete szerint végre Ősatyjuk oldalán vívhatják meg a végső csatájukat.

Sortiariust, a warpbéli Boszorkányok Bolygóját Ezüst Tornyok vették körül. Magnus trónján ülve szívta magába az energiát, amit Midgardia áldozatából nyeltek el. Megtette sokezer éven át szőtt tervének utolsó lépését, és életre hívta a varázslatot, amelyhez foghatót az Asztronomikon létrehozása óta nem látott a galaxis. Az elmúlt események minden ármánya, minden csel, minden manipuláció ennek a hatalmas szimpatikus mágiának a szövevényét erősítette: ahogy ellenségei újraélték Prosperó pusztulását, úgy készült fel rá ő, hogy újjáélessze. A valóság határai meghasadtak, az Immatérium elöntötte volt otthona halott rendszerének környékétn, és az Ezernyi Fiak világa diadalmasan ragyogott újra régi helyén, Sortiarius és Prosperó összeolvadásaként, a Rettegés Szeméhez hasonló átjárót képezve. A roppant mágia által kavart hullámok egészen Terráig eljutottak a hipertérben. A hieroglif üzenetet visszhangozták, amit a Pengetörő látott a warpviharok mintázatában, és ami annyit tett az Ezernyi Fiak kiirtott népének nyelvén: BOSSZÚ.
 
A sorozat korábbi részei:
Tartalomjegyzék 

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #16: Az Agyar háborúja – második fejezet

Fórum:


Fenris a tűz és fagy évszakainak váltakozásában évről évre újra átalakuló felszínének egyetlen állandó pontja Asaheim. Ez a kontinens uralja a bolygó északi részét, melyet az égboltot ostromló, hatalmas hegyek vesznek körbe, csaknem lehetetlenné téve megközelítését az óceán felől. A leghatalmasabb valamennyi közül a közepén helyezkedik el:  csúcsa az atmoszféra külső rétegeibe vész. Ez a roppant bérc rejti az emberiség második legnagyobb erődjét, ami a Császár Himalája-hegységre és az alá épült gigászi palotájával vetekedő erősség; ez a hegyóriás maga az Aett, az Agyar. A hasonlóság nem áll meg a méreteknél: az Agyar tervezésében is személyesen részt vett a Császár, és itt is bőségesen találunk olyan, a Technológia Sötét Korából fennmaradt, illetve egyenesen a Császár és az Ősatyák által tervezett eszközöket, amelyekhez foghatót azóta sem alkotott az Impérium. Az Agyar egészen a magmáig nyúló gyomrában elképesztő kapacitású geotermikus reaktorok dübörögnek. Olvadt láva fűtötte kohói számolatlanul ontják magukból az Űrfarkasok és segítőik fegyvereit, járműveit; ősi technológiájuk olyan eszközök nyitját is rejti, amit az Impérium többi része már elfeledett. Pajzsgenerátorai olyan héjba burkolják, amilyen a legnagyobb csatahajók, bázisok körül sem feszül. Obitális védelmi ütegei egész flottákat képesek elhamvasztani. Laboratóriumai csaknem elérik azon, a Himalája alatt megbújó titkos létesítmények színvonalát, amelyekben a Császár annak idején megalkotta az Ősatyákat.
Fenris lakói számára ez az égi harcosok mítikus tanyája, akik időről időre maguk közé emelik közülük a hőstetteik okán érdemesnek bizonyultakat. Az Űrfarkasoknak pedig az otthon. Ide térnek haza vadászataik után, itt hallgatják meg egymás tetteit, és ha ulotéri őket a harcoshoz illő halál valahol a végtelen űrben, itt emlékeznek meg róluk bajtársaik. Évente egyszer körül ülik az Agyar egyik nagy csarnokának nehéz asztalait, teletöltik Leman Russ, elveszett Ősatyjuk ivókürtjét, és bőséggel isznak az ő, és minden más eltűnt vagy hősi halált halt testvérük emlékére. Ekkor felkeltik hosszú álmából Veszettkéz Björnt, a rend első Falkavezérét, akire maga Russ bízta rá a Farkasokat távozása előtt, és aki ezer évig vezette őket, mielőtt egy hatalmas démon elpusztításáért az életét áldozta volna. A Vaspapok, a rend techgárdistái ősi, még Russ és a Császár által tervezett létfenntartó szarkofágba helyezték a haldokló hőst, amellyel, ha úgy hozza a szükség, a hozzá tartozó rendkívüli harci gépet irányíthatja. Ezeken a lakomákon azonban nem mint harcos vesz részt: a rend kezdeteiről mesél, a Császárról és az Ősatyáról, akiknek még személyesen harcolt az oldalán, és régmúlt hőstetteiről. A máskor harsány Farkasok pedig néma csendben hallgatják.

Veszettkéz Björn egy általa legyőzött démon-gárdista tetemével

Az Ezernyi Fiaknak nem adatott meg, hogy otthonuk lehessen. A Hórusz-lázadás idején maga Leman Russ vezette anyabolygójukra a Farkasokat, hosszú harcok árán porig rombolta világukat, megvívott Ősatyjukkal, Vörös Magnussal, és eltörte a gerincét. A boszorkány-Ősatya utolsó, hatalmas varázslata az Immatériumban lévő Sortiarius démonbolygóra repítette a túlélőket, és a saját, testetlen lelkét. Itt ébredt aztán rá, hogy bukásáért saját maga és Tzeentch káoszisten a felelős, kinek cselszövevénye hálójába már csecsemő korában belekeveredett. Soha nem bocsátotta meg azonban a Farkasoknak, hogy, ha megtévesztve is, de ők forgatták a hóhér bárdját a Fiak kivégzésekor. Évezredeken át gyakorolta magát Tzeentch tanaiban, démoni paktumokkal, és egyre újabb titkos tudással erősítve meg nagyrészt élőholt automatonná, Rubric gárdistává vált Fiait. Démonherceggé lett, és méltóan új urához, olyan tervet szőtt Russ fiai elleni bosszújához, amiben minden csel mögött újabb csel lapult, és minden bábu feláldozható  volt.

Míg más gárdista rendek számos utódrendet alapítottak, a Farkasok átka volt, hogy genetikai örökségük hajlamossá tette őket a farkasemberszerű rémmé való eltorzulásra. A génmagok másolásakor a hiba végzetesen felerősödött, ami nem tette lehetővé, hogy kövessék a többi rend példáját. Amikor Sárkányölő Thar Ariak Hraldír, a Farkasok tudós Vaspapja végül mégis kimódolt egy megoldást a probléma kiküszöbölésére, Magnus tudomást szerzett róla. Egyfelől nem rajongott az ötletért, hogy gyűlölt ellenségei még többen legyenek, másfelől pedig a hadállások, amiket a Farkasok új erőikkel elfoglalhattak volna, veszélyeztették volna Tzeentch, és az egyetemes Káosz pozícióit. Ezért mozgásba hozta tervét.

Az Ezernyi Fiak egymás után csaptak le a Birodalom világaira. Kisebb, védtelenebb célpontokat égettek fel, a lakosságot feláldozták a Változás Urának, vagy elhurcolták. A Farkasok híresek voltak arról, hogy amikor csak lehetett, segítségére siettek a bajba jutott világoknak. Most azonban alig tudták, hova kapjanak. Ekkori Falkavezérüknek, Vassisakos Hareknek többször megjelent látomás formájában Magnus, és gúnyosan sajnálkozott, amiért a Farkasok csak majdnem idejében érkeztek a megsegítendő bolygókra. Harek őrjöngött dühében, és amikor felderítői jelentették, hogy az Ezernyi Fiak végre egy olyan világot választottak célpontjukul, ami talán végre kitart addig, amíg odaérnek, a Farkasok tizenkét Testvériségéből tizenegyet magával vitt a vadászatra. (Az eredeti tizenháromból az utolsó elveszett, amikor Hórusz legyőzött követőit a Rettegés Szemébe üldözte.) Fenrisen egyedül a tizenkettedik testvériség maradt, és a flotta töredéke.

A Farkasok flottája útnak indul

Magnus terve tökéletesen működött. Amikor Harek erői már messze jártak, hirtelen tomboló vihar támadt a Fenris rendszer körül az Immatériumban, amelyből az Ezernyi Fiak flottája lépett ki. A Warp titkainak tanulmányozása lehetővé tette Magnus számára, hogy hajóit szokatlanul közelségben és pontossággal juttassa célba Fenrishez. A flotta szinte még meg sem jelent, amikor máris bombázni kezdett. Maga Magnus boszorkányos erejével kisvártatva mind egy szálig megtalálta és kiégette a farkasok asztropatáinak elméjét, így azok nem tudtak üzenetet küldeni a fő erőiknek. Az a kevés cirkáló, amit Russ fiai a rendszerben hagytak, felvette a harcot az inváziós flottával, de nem éltek sokáig. Egyiküknek, a Nauronak sikerült átlépnie a hipertérbe – ám Magnus démonokat szabadított rá, hogy széttépjék a legénységet. A Fiak néhány csataajóját kifejezetten erre az alkalomra gyártották. Ezek gyakorlatilag egyetlen hatalmas plazmaágyúból álltak, mely körül a hajó csak annak mozgatását, és üzemeltetését szolgálta. Most tüzet nyitottak az Agyarra. Tűzerejük bármilyen csatahajót elporlasztott volna, de az erőd ősi pajzsai állták a sarat. Orbitális védelmi ütegeiket azonban nem használhatták miattuk a Farkasok, így a Fiak megkezdhették a partraszállást. Vaer Greyloc, a tizenkettedik testvériség Jarlja, és így az Agyar védelmének vezetője gyorsan reagált, és sikerült még a bombázás kezdete előtt rajtaütő egységeket kijuttatnia az erődből. Ahol a Fiak erői földet értek, Farkasok várták őket, és igyekeztek kettőt megölni minden épségben földet ért ellenségért.

A partraszálló támadók drágán fizettek minden elfoglalt kilométerért

A Fiak azonban – mint kiderült – elképesztő létszámban támadtak. Halandók, Tzeentch-hívő szektatagok millióit zúdították a felszínre, és fikarcnyit sem érdekelte őket, hány pusztul el közülük. Herume Aphael káoszgárdista generális parancsára ezek az áldozati bárányok lekötötték a Farkasok erőit, míg ő és Ezernyi Fiai partra szálltak. A Farkasoknak vissza kellett vonulniuk az Agyarba. A generális önelégült vicsora nem csak ennek a győzelemnek szólt. Évekkel korábban jóslatot kapott, melyből megtudta: aki az Ezernyi Fiakat vezeti ebben a harcban, azt Tzeentch démonherceggé teszi majd. Számos felettesét és vetélytársát árulta el vagy szúrta hátba, hogy megszerezze a pozíciót, és most úgy festett, jó úton jár a halhatatlanság felé.
Az erőd ütegei, és a farkasok Rúnapapjai felvették a harcot a támadó tüzérséggel és boszorkánymesterekkel. Napokba telt, mire a támadók elég üteget elnémítottak ahhoz, hogy megközelíthessék a kapukat. Ekkor Herume Aphael démongépeket parancsolt elő: szentségtelen energiáik nekifeszültek a roppant adamantit kapuszárnyaknak, és idővel áttörték azokat. A generális öröme nem tartott sokáig: az összeomló kapu mögött Greyloc jarl állt lesben farkaslovasságával, és azonnal az ostromlókra tört. Megsemmisítették a démongépeket, szörnyű rendet vágtak az ostromlók között, kicsusszantak a lassan köréjük záródó ellentámadás fogásából, és ahogy visszamenekültek a bejáraton, berobbantották azt maguk mögött. Sok-sok tonna gyémántkemény kő választotta el a káosz generálist a nemrég biztosnak tűnő betöréstől.

Vaer Greyloc jarl farkasa hátán

Greyloc jarlt nem más, mint maga Veszettkéz Björn fogadta odabent. A vénséges harci gépnek egyáltalán nem tetszett, ami felébredésekor fogadta. Nyílt kérdés volt, hogy azon gerjedt jobban haragra, hogy Vassisakos Harek botor módon a Farkasok bő kilenctizedét magával vitte a provokáció hatására, vagy azon hogy ősi ellenségeik Asaheim szent földjét tapodják. Greyloc kitartását azonban megdícsérte. A Jarl átadta a védelem vezetését a nagytiszteletű öregnek, aki két fő pontra irányította a megmaradt Farkasokat. Ezeket az erődön belüli erődöket úgy tervezték, hogy megkerülésük nélkül ne lehessen kárt tenni kulcsfontosságú területekben: Borek Pecsétje a hegy mélyét és a geotermikus reaktorokat védte, Fangthane pedig a felső régiókat, a parancsnoksággal és a laboratóriummal.

Herume Aphael generális eközben minden eszközt bevetett hogy előbbre jusson a hegy belsejébe, és az áhított démonhercegség irányába. Amikor még a Császár légiója voltak, az Ezernyi Fiak alá is számolatlanul tartoztak az Adeptus Mechanicus robotgépei: ezeknek az ősi szerkezeteknek az utolsó példányait dolgoztatta agyon, és végül sikerült áttörnie a berobbantott bejáratot eltorlaszoló sziklákon. Az előrenyomuló Fiak öröme rövid életű volt: mágiájukat az erőd belsejében megfojtották az Agyart átszövő, még a Császár közreműködésével megtervezett védő rúnák, a kulcsfontosságú pozíciók bevételéhez pedig csak Borek Pecsétjén, és Fangthanon át vezetett út. A két erősség kiválóan alkalmas volt rá, hogy egy maréknyi Farkas is hosszú ideig védje a túlerővel szemben. A generális hosszú napokon át hiába próbálkozott az áttöréssel. Végül varázslóival bejárta az Agyar számukra hozzáférhető részét, és megsemmisített minden védő rúnát amire rálelt. A káosz hatalma kezdett beszivárogni a védelmen át, és ahogy az ő és varázslói mágiája erőre kapott, már a kezében érezte a győzelmet. Diadalittasan Tzeentch-hez kiáltott, és a Változás ura válaszolt neki. A jóslat beteljesült, Herume Aphaelből valóban démonherceg vált, bár ő maga ebben vajmi kevés örömét lelte: Magnus volt ugyanis, aki felfalta a lelkét, és az ő testét megszállva anyagiasult Fenrisen.
A démoni Ősatya hatalma előtt nem állhattak meg a Farkasok. Akadálytalanul sétált keresztül Fangthane védőin, tömegével pusztítva őket varázslataival, és a felső szintek felé indult. Még arra is szakított időt, hogy felkeresse Leman Russ szobrát, és eltörje a gerincét, ahogy egykor Prosperon az az övét. A felsőbb szintek megmaradt védői, Sárkányölő Thar Ariak Hraldír vezetésével az Annulus, a tanácsterem jól védhető termeiben gyűltek össze. 
 
A terem padlóját díszítő faragás, amiről az Annulus a nevét kapta: az összes Testvériség jelképe – a vörös kő az elveszett tizenharmadiké

Magnus nem rájuk csapott le, hanem tulajdonképpeni célja, a laboratórium irányába indult. Amikor Hraldírt nem találta ott, apránként, ráérősen kezdte el elpusztítani kísérletei eredményeit, hosszasan kivárt minden újabb csapás előtt, és részletesen ecsetelte a laboratórium megfigyelő- és távközlő rendszerein át, hogy milyen visszafordíthatatlan károkat okoz éppen a Farkasok jövőjének. Hraldír nem is bírta hallgatni: átadta az Annulus parancsnokságát, és vak dühvel rohant Magnusra rontani. A Sárkányölő nem csupán kiemelkedő tudós volt, de nagy harcos is, számos csata hőse, karja és kézifegyverei erején felül tankokat, épületeket feltépni képes gépkarjaira, és a rájuk szerelt plazma- és lézerfegyverekre is támaszkodhatott a csatákban. Magnus pedig nem volt egész valójában jelen: csupán lelke szállta meg a néhai káosz-generális testét. Mégis, Ősatya volt, sőt démonherceg: néhány másodperces összecsapás után egyenként szaggatta le a vaspap végtagjait, végignézette vele ahogy kutatási eredményeit és gépeit, ezáltal a farkasátok legyőzésének minden esélyét elpusztítja, majd feltalálójukat is utánuk küldte. Megtette, amiért Fenrisre jött. Parancsot adott a flottájának, hogy teleportálják a fedélzetre Gárdistáit, és távozzanak: az Agyar elpusztításához untig elégnek érezte az ő hatalmát, a rengeteg szektatag sorsa, akik itt maradnak, pedig nem érdekelte: majd kiélhetik magukat a kihalt erőd romjain.

Borek Pecsétjének kialakítása olyan volt, hogy a támadók közelharcra kényszerültek a védőkkel szemben, ez pedig Farkasokkal szemben nem jó ötlet. A halandó káoszhívők hullái már eltorlaszolták a folyosókat, és még ördögi uraik sem tudták rávenni a rettegő Tzeentch szektákat az újabb rohamra. A Rubricae-n volt a sor: a se élő, se holt kísértetgárdisták nem éreztek félelmet, és megállíthatatlanul nyomultak előre. Vesztükre: az erősségbe beljebb jutlva magával Veszettkéz Björnnel találták szemben magukat. Az Első Falkavezér, Russ választotta. A Császár bajtársa ősi, a legendák korában kovácsolt géptestének minden négyzetcentiméterét legyőzött ellenségeit jelképező jelek borították: fődémonok, nevenincs szörnyetegek, a káoszgárdisták kapitányai, lordjai – és ezek csak azokból a csatákból valók, amiket azóta vívott meg, mióta a géptestbe záratott. Az ilyen méltatlan ellenfelek mint a Rubricae, fel sem kerülhettek a listára. Megtiszteltetés volt Greyloc Jarl, és Odein Sturmhjart rúnapap számára, hogy mellette küzdhettek. Lehettek a támadók bármennyien, Borek Pecsétje a sírukká vált.

A Rubricae kísértet-gárdistáit Tzeentch egy Boszorkánymestere irányítja

Amikor Magnus megtestesült az erődben, Sturmhjart megérezte jelenlétét. Björnnel, Greyloccal, és a jarl néhány legjobb harcosával megkísérelték áttörni a káoszhívők vonalain, hogy szembeszálljanak vele. Idővel sikerrel verekedték át magukat hozzá, ám ekkorra a Vörös Küklopsz már a hegy oldalába nyíló hangárakig jutott az erőd felperzselésében. 

A Nauroban, a Farkasok egyetlen hajójában, aminek sikerült elhagynia Fenrist, a fedélzetére teleportált démonok és rubric gárdisták szörnyű károkat tettek. Bár sikerült legyőzni őket, a hajó darabokra készült esni, és Gellart-pajzsa is haldoklott, öngyilkosság volt tovább utazni vele. Parancsnoka rövid tanácskozást tartott az életben maradt legénységgel: tudták hogy nem élhetik túl, de egyetértésben ajánlották lelküket a Mindenek Atyjának, és maximális sebességgel indultak el a Falkavezér felé. A hajó megsemmisült az Immatériumból való kilépéskor, de utolsó üzenetét még sikerült útnak indítania. Vassisakos Harek értesült Fenris szorongatott helyzetéről. A Farkasok vele harcoló mind a tizenegy testvérisége azonnal útnak indult.

A havas hegyoldalra nyíló hangár romjai közt Björn és társai véres rendet vágtak a Magnus körül lebzselő halandókon, és titáni összecsapás vette kezdetét köztük. A démon-ősatya végzett Sturmhjarttal, Greyloccal, és a többiekkel, miközben azok valamennyi hívét megölték, és harca a Veszettkezűvel már a hangárokon kívüli hegyoldalban folytatódott. A Legöregebb Farkas vágta, égette őt energiapengével és plazmával: Prospero óta nem sebesült így meg a Vörös Küklopsz. Láng- és káoszsugarai kevesebbet ártottak ennek az ősi gépnek, mint szoktak: roppant csápokat idézett hát, melyekkel végül letépte mindkét fegyverkarját. Björn fegyvertelenül sem adta fel a harcot: száguldó gyorsvonat erejével rohant neki Magnusnak, a szikla széle felé sodorva őt. A becsapódás feltépte a gazdatest páncélját, de a hegyoldalba csak Björn zuhant alá. Ellenfele lassan ereszkedett le boszorkányos erejével. Felismerte az öregben a lelkek egyikét, melyek jelen voltak, amikor a Farkasok felégették Prosperót. Kölcsönzött teste már elpusztult, csupán halványuló árnyként volt már jelen, de búcsúzóul még megidézte legszörnyűbb varázslatait, hogy pokolra küldje a védtelenné vált ősi gépet. Ekkor azonban leszállóegységek csapódtak köré a hegyoldalba. Vassisakos Harek megérkezett, és elit őrsége élén személyesen rontott a bukott Ősatya árnyára. Így sem rossz – gondolta Magnus, és mielőtt elenyészett volna Fenris felszínéről, az összegyűjtött szörnyű energiákkal a Falkavezért omlasztotta porrá páncéljában, a Rubricae torz mására formálva őt.

Vörös Magnus Űrfarkasokkal harcol

A Farkasok kiirtották Tzeentch minden egyes szolgáját, aki Asaheimen maradt. A máshol partraszállt seregeket pedig az őslakók gondjaira bízták: a törzsek, melyek harcosai egy szál állatbőrbe öltözve, csupán egy késsel vagy dárdával vadásztak az igásló méretű Fenris farkasokra, egyetlen hét leforgása alatt végeztek a bő felükkel. A többi addigra a közreműködésük nélkül is halott volt: Fenris nem könyörületes az idegenekkel.
Sovány vigasz volt ez azonban Russ fiainak. Magnus terve teljes siker volt. Az utódrendek létrehozása lehetetlenné vált, az Agyar szörnyű károkat szenvedett, Falkavezérük elpusztult, a tizenkettedik kompánia szinte megsemmisült. De éltek: és amíg élnek, tovább vadsznak a Mindenek Atyja ellenségeire. Hosszú-hosszú időbe telt, de újjáépítettek mindent, amit az Ezernyi Fiak elpusztítottak. Björn vigyázó tekintete alatt lassan elérték eredeti létszámukat. Az Agyar visszanyerte régi fényét, sőt az ostrom tapasztalatai alapján kiegészítették a védműveit. Helyreállították a csarnokokat, melyekben újra megülték minden évben a nagy lakomát, megemlékezve elesett bajtársaikról, és a múlt nagy hőseiről. Bár a múló évezredekkel egyre ritkábban, de némelyik lakomára a Legöregebb Farkas is felkel álmából, hogy Russ örököseinek újabb generációinak regéljen a rend múltjáról, az Ősatyáról, és a Mindenek Atyjáról.

A Farkasok azóta számtalan nagy vadászatban vettek részt megannyi ellenséggel szemben, némelyik krónikáját már itt is olvashattuk. Legnagyobb ellenségük azonban mindíg is Magnus Ezernyi Fiai maradtak. Falkáik a galaxis legtávolabbi pontjára is elhatoltak, ha őket űzték. Tzeentch Démonhercege pedig folyamatosan szőtte ellenük évezredeken átívelő terveit, melyeket démoni urán és őrajta kívül senki nem láthatott át… míg csapdái lassan be nem zárultak a Farkasok körül. De ez már egy másik történet lesz.

A sorozat korábbi részei:
Tartalomjegyzék 

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #15: Az Agyar háborúja – első fejezet

Fórum:

Elöljáróban meg kell jegyeznem a mai cikkhez, hogy ez lesz a leghomályosabb, legpontatlanabb az eddigiek közül: a történet, amit el fogok mesélni, értelmezhetetlen az Ősatyák bizonyos tettei és a Hórusz-lázadás néhány epizódja megemlítése nélkül. Erről az időszakról azonban a negyvenedik évezredre kevés, és ellentmondásos adat maradt fenn (más szóval a Games Workshop minden adandó alkalommal gyökeresen, rendszererint homlokegyenest az előző kiadással ellentétesre változtatja meg a hivatalos háttéranyagot). Ha az ellentmondások feloldására tett kísérleteim során az információk torzultak volna, az olvasók szíves elnézését kérem.

És most állítsuk fel a  színpadot, amin ez a több mint tízezer évet átölelő saga játszódni fog. Két ősi rend szembenállásáról szól a történetünk, és mivel mindkettőt alapjaiban formálta a világ ahonnan származnak, illő, hogy elsőként ezekről essék szó.

Fenris a galaxis kevésbé otthonos helyei közé tartozik

Fenris, a farkasok világa. A Segmentum Obscurus galaktikus déli részén, a Rettegés Szeme közelében található, az azonos nevű rendszer bolygója. Besorolása szerint halálvilág. Ezzel a mérsékelten megtisztelő névvel azokat a planétákat illeti a Birodalom, amelyek életre ugyan épphogy alkalmasak, de a körülményeik és/vagy az élőviláguk halálosan veszélyesek az emberre. Ilyen halálvilág még számtalan más között Baal és Krieg radioaktív, mérgező bolygói, vagy Catacha, ahol a mondás szerint nem hogy minden növény és állat embert akar enni, de a legtöbbnek sikerül is… Még ebben az illusztris társaságban is előkelő helyet foglal el Fenris. Szabálytalan pályáján az év legnagyobb részében extrém távolságra kering sápadt napja, a Farkasszem körül. Felszínét – a sűrű vulkáni tevékenység gócpontjai kivételével – jégpáncél borítja, a bolygó legnagyobb részét uraló óceánjai befagytak, a jég felett dermesztő viharok tombolnak. A fagyban óriás, csak itt honos élőlények harcolnak a túlélésért. Ilyen a Földön a jégkorban élt lényre emlékeztető óriásszarvas; a két lábra egyenesedő, bundás, rinocérosz-vastagságú bőrű ragadozó amit a helyiek trollnak hívnak; a szárnyas őshüllőket idéző, a vulkánok és gejzírek felhajtóerejét meglovagolva vadászó sárkánygyík, illetve a szárazföld csúcsragadozója, az igásló méretűre megnövő fenrisi farkas. Ahogy a bolygó közelít napjához, az óceánokat borító jég megolvad. A víz felső rétegeiben hihetetlen sebességgel és vastagságban elburjánzik a plankton, amire óriás halak rajai jönnek a felszínre. Rájuk vadásznak a hatalmas tengeri kígyók, és a gigászi, karmos-fogas polipszerű krakenek. Ezek a titánokkal vetekedő méretű csápos borzalmak, és a Catachan ördögök szoktak lenni azon tudósok kedvenc érvei, akik szerint a Tiranidák a régmúltban egyszer már jártak a galaxisban – mi más magyarázhatja, kérdik ők, ilyen rémek létrejöttét?

Hatalmas Kraken vergődik Fenris óceánjában vulkáni kataklizma okozta agóniájában

A tengeri sereglet, amilyen hirtelen elburjánzik, olyan gyorsan petéket is rak, és menedéket keres – ugyanis ahogy a bolygó tovább közeledik a Farkasszemhez, a hirtelen változó gravitáció felnyitja az instabil, egyenlítői tektonikus lemezeket. Az ekkor menetrendszerűen bekövetkező kataklizma felforralja az óceánt. Földrengés, szökőár, vulkánkitörések rázzák a planéta legnagyobb részét. Kénköves miazma, forrongó tenger ostromolja a legnagyobb szigetek, és az egyetlen állandó kontinens, Asaheim partjait. Sok sziget megsemmisül, és újak születnek – majd lassan csendesedik a vihar, ahogy Fenris távolodni kezd a napjától, és újra beborítja a jég.
A birodalom átlag polgárai számára valószínűleg halálos ítélettel érne fel egyetlen napot is a bolygón tölteni. Mégis lakják. Az itt élő törzsek – nem meglepő módon – elképesztően erősek, szívósak, kitartóak és ádáz harcosok. Folyamatosan vándorolnak a jégen és az óceánon, vadásznak a hatalmas állatokra, és harcolnak egymással a szűkös lakható területekért.

Fenris egyik törzséből származó harcos legyőzött farkas irháját mutatja fel trófeaként

Erre a fagyos pokolbolygóra vetette újszülöttként az őt elragadó Káosz a legendák korában a Császár egyik gyermekét, a később Leman Russ néven ismertté vált Ősatyát. A történelem egyik legnagyobb harcosa ezeknek a büszke, harcos túlélőknek vált vezérévé, belőlük toborozta később a Császár technológiájával, saját genomja felhasználásával légióját, az ő bolygójukon építette meg legendás erődjét, az Agyart. És ők adják azóta is Russ fiainak, az Űrfarkasok Gárdistáinak utánpótlását.

Magnus pszionikus jelenléte figyeli az Ezernyi Fiak vonulását Prosperón

Prospero. Ez a bolygó távolról sem olyan barátságtalan, mint Fenris, de azért túl sok jót sem mondhatunk el róla. Nem feküdt közel egyetlen kereskedelmi útvonalhoz sem, a közeli rendszerek nem voltak gazdagok nyersanyagokban, magán a bolygón is szűkösek voltak az erőforrások – egyáltalán, igen kevés oka volt bárkinek is, hogy idelátogasson. Lakói éppen ezért választották. A mutánsokra és pszionikusokra lesújtó megvetés és pogromok elől menekültek ide korszakokkal korábban. Virágzó társadalmat hoztak létre, egyiptomit idéző építészetű városállamaikban a tudást előbbre valónak tartották az erőnél. Fehér márvány és aranyos fém borította piramisokkal ékes fővárosa, Tizca kellős közepére vetette ki magából a Káosz Magnus Rubricatust, a csecsemő Ősatyát. Pszionikus-tudós népe uralkodójává vált, mérhetetlen erejű psykerré, és e népből, saját DNS mintájával alkotta meg a Császár segítségével Gárdistáit, az Ezernyi Fiakat.
 
Hogy ezek a dolgok tényleg így történtek-e, nem tudhatjuk – a Császár eljöveteléről, a galaxist meghódító hadjáratáról, majd a Hórusz-lázadásról a negyvenedik évezredre szinte nem maradtak fenn források, és az a kevés sem nevezhető szavahihetőnek. A legendák szerint azonban Magnus szomja a tudás és a hatalom iránt csillapíthatatlan volt. Szándéka kezdetben nemes volt: varázserejét népe megsegítésére használta, és boldogan osztotta meg tudását bárkivel, aki tanulni akart tőle. Büszkén mutatta meg képességeit az Istencsászárnak is, akivel már gyermekkorától bárhonnan kommunikálni tudott boszorkányos erejével. Ő azonban óva intette: a Magnus által a csodák dimenziójának tekintett Immatérium minden áldásért két nagyobb átokkal fenyeget, a benne lappangó lények pedig halált hoznak akkor is, ha életet ígérnek. Az Ősatya nem hallgatott rá. Amikor csak módja nyílt rá, fiaival együtt varázslattal élt az anyagi világ megoldásai helyett. A Császár tanácskozást hívott össze Nikea világán a pszionika hasznának és kárának megvitatására. Magnus már későbbi előnevét, a Küklopszot kiérdemelve félszeműen jelent meg rajta: másik szemét démonoknak adta tudásért cserébe, amivel enyhíthette az Ezernyi Fiakat sújtó egyre erősödő mutációk kínját. (Az óriás termetű, bíborvörös bőrű Magnus személyesen érezte felelősnek magát ezért az átokért, ami véleménye szerint az ő mutációra hajlamos genomjából sújtotta „gyermekeit”.)

A Vörös Óriás, a Küklopsz, a varázsló-fáraó: Magnus Rubricatus, az Ezernyi Fiak Ősatyja

Leman Russ, és számos más Ősatya is a „boszorkányság" teljes tilalma mellett érvelt, és a Császár nekik adott igazat. Betiltott minden pszionikus tevékenységet az Ember Birodalmában a Navigátorok és az Asztropaták kivételével. Magnus látszólag elfogadta a döntést, ám ahogy gyanún felül érezte magát, Prosperón még jobban belevetette magát a tiltott tanok kutatásába. Ekkor is a jóindulat vezette még, sőt, hű maradt a Császárhoz akkor is, amikor Hórusz elbukott. Hatalmával tudomást szerzett annak démoni paktumáról, és miután hasztalan próbálta telepatikus könyörgéssel meggyőzni, hogy térjen észhez, elkeseredett lépésre szánta el magát. Hogy ne kelljen az asztropaták az ő módszeréhez képest megbízhatatlan, és lassú híradására hagyatkoznia, személyesen indult el lélekben az Immatériumon át, figyelmeztetendő a Császárt a lázadásra. A hipertér a szokásosnál is könnyebben engedte átszáguldani a végtelen űrön, Terrától azonban minduntalan visszatartotta valamilyen erő. Egy hang segítséget kínált neki az áttöréshez, és Magnus, már megint óvatlanul, belement az alkuba. Megnövekedett erejével áttörte az akadályt, a Császár palotájába juttatva saját magát – és a warp démonait. Magnus megrettent az általa okozott kártól, rémülten esedezett a Császár bocsánatáért, de még mielőtt fontos üzenetét átadhatta volna, atyja dühében elűzte szellemét Terráról.

Nem túl hiteles metszet, melyen a Császári Testőrség látható:
átkelve az átjárón, életük árán feltartották a démonokat, míg a Császár be nem tudta zárni azt mögöttük.
 

A démonokkal vívott szörnyű harcot Magnus már nem láthatta, de így is rettentő lelkifurdalást érzett. Kész volt a Császár ítélőszéke elé állni. És valóban, Leman Russ parancsot is kapott hogy fogja el, és hozza a Mindenek Atyja (így hívják a császárt az Űrfarkasok) színe elé Magnust. Az árulóvá lett Hórusz azonban tudván, hogy Magnus leleplezhetné, megmásította a parancsot. Fenris fiai számos erősítéssel, az ő hamis utasítása alapján immár azért érkeztek Prosperóra, hogy kivégezzék a Vörös Küklopszot, mind egy szálig kiirtsák a népét, és porig rombolják a világát. Egyes legendák szerint Magnus üzenetet küldött Russnak egy a császárhoz biztosan hű gárdistával, melyben felajánlotta: kész fogolyként a kezébe adni magát. A hírnök azonban nem az volt akinek gondolta, hanem egy démon, az Alakváltó. Hamis, megnyugtató válasszal tért vissza látszólag, és mivel Magnus biztos volt a könyörtelen, de igazságos farkas becsületességében, leeresztette a bolygó mágikus pajzsait, és feloldotta delejes orbitális védelmeit, szándéka tisztaságát jelzendő. A farkasok a Császár elit őrségével és az anti-psyker Csendes Nővérekkel megerősítve totális támadást indítottak a bolygó ellen. Magnus döbbenten látta ezt, de nem szállt szembe velük személyesen, az utolsó pillanatig reménykedett. Az Ezernyi Fiak elkeseredetten védekeztek, a támadók azonban végül minden ellenállást letörtek a főváros felé nyomulva. Ott, alkotásai és népe balvégzetét látva, Magnus dühe végül eluralkodott felette: felvette a harcot Russal. Titáni párbaj vette kezdetét, melyben Magnus is kitépte Russ egyik szívét, ám a farkasok atyja végül eltörte a küklopsz gerincét. A haldokló Ősatya elmondta utolsó, hatalmas varázslatát. Lelkét, és valamennyi Ezernyi Fiát, Tizca épületeivel együtt Sortiariusra, a Boszorkányok Bolygójára menekítette, a Rettegés Szemébe.
Magnus teste meghalt, de lelke önálló életet élt, az Immatérium anyagában testesülve meg ismét. Tetézte gondjait, hogy a Warp felerősítette a Fiakat sújtó mutációt, a gárdisták napról napra váltak egyre torzabbá. Magnus önsajnálatba süllyedt, és eleinte nem reagált. Ahriman, a Fiak legnagyobb varázslója és Magnus kedvenc tanítványa rituálét dolgozott ki, mellyel visszafordíthatja a folyamatot. A hatalmas varázslat, a Rubrica szövésében, melybe Magnus tudta nélkül kezdett bele, számos más psyker gárdista is segítette. Egyikük azonban valójában megint az Alakváltó volt, aki szabotálta a varázst. Szörnyű, boszorkányos vihar kerekedett, melynek villámai sorra sújtottak le a Fiakra. Akit a villámok értek, porrá omlott páncéljában, amely bebörtönözte a lelkét – öntudat nélküli gólemmé változtatva az addig intelligenciájukra büszke Fiakat.

Egy a Rubricae, a páncéljába börtönzött lelkű Ezernyi Fiak közül

Magnus őrjöngött ennek láttán: hatalmával megfékezte a vihart, de már késő volt. Légiója ettől fogva kisebbségben lévő varázslókból, és nagyrészt öntudatlan automatonokból, Rubric gárdistákból állt. Haragja nem ismert határokat. Delejes hatalmával maga elé rántotta Ahrimant, és rettentő energiákat idézett, hogy kiégesse a lelkét. Ekkor azonban ismerős hangot hallott – a démoni jelenlét gúnyosan kikacagta, és tudtára adta, hogy Ahriman csupán báb volt az ő kezében.
Hirtelen mindent megértett. Prosperóra érkezése gyermekként, a Fiak mutációi, a titkos tudás, aminek okán kiesett a Császár kegyéből, a démoni invázió amit akaratlanul a Császár palotájára szabadított, a Farkasokkal való béke meghiúsulása, kedvenc tanítványa jóhiszemű árulása – mind-mind ennek a démoni entitásnak a terve volt. Tzeentchnek, aki a Változás és az Intrika maga, az évszázadokon átívelő játszmájában gyalog lehetett csupán. Legyőzötten fejet hajtott előtte. A megidézett szörnyű energiákat eloszlatta. Nem bírta azonban tovább elviselni tanítványa látását, megátkozta, és száműzte maga mellől.  Ahriman elindult, hogy beteljesítse az átokban megfogalmazott szüszifoszi küldetését: megismerje Tzeentch, a kiismerhetetlen, az örökkön változó, valódi természetét. Természetéből fakadóan lehetetlen feladat volt ez, de ő hű maradt urához, és évezredeken keresztül gyűjtötte a tudást a Káoszról, a leghatalmasabbá válva valamennyi boszorkánymester között. Magnus pedig beszállt Tzeentch nagy játszmájába, és apránként mesterévé vált annak, ő maga démonherceggé.

Az Űrfarkasok hűsége a Császár iránt töretlen maradt. Számtalan dicső tettet hajtottak végre a Hórusz-lázadás alatt és után is. Az egyik, sorban a tizenharmadik hadosztályuk még a Rettegés Szemébe is üldözte a visszavonuló árulókat és Abaddont, bár miután átlépték az anyagi világ határát, többet nem hallottak felőlük.
Russ egy idő után összehívta közülük a legnagyobb harcosokat és törzsfőnököket. Kinevezte vezérükül Veszettkéz Björnt, aki számtalan alkalommal harcolt vállt vetve vele, sőt a Császárral is, majd ő maga elhagyta őket. Megígérte, hogy amikor a legnagyobb szükségük lesz rá, utolsó, legelkeseredettebb, legdicsőbb harcukat vívják majd, visszatér. A Farkas Óráján együtt küzdenek majd.

A tél és a háború ura, a Császár hóhéra és hűséges gyermeke, a vihar haragja és hősök atyja: Leman Russ, az Űrfarkasok Ősatyja 

Fiai jó ideig el sem tudták hinni, hogy távozott: az Agyarban, a hatalmas erődjükben, az év legnagyobb ünnepi lakomáján a mai napig minden alkalommal felállítják székét az asztaluknál, és teletöltik ivókürtjét kedvenc nedűjével, amellyel a nagytermészetű Ősatya a legenda szerint magát a Császárt is az asztal alá itta.
Más gondok is felhőzték azonban a Farkasok bölcseinek homlokát. Vaspapjaik – techgárdistáik – minden igyekezete ellenére génmagjuk egy elválaszthatatlan része, amelynek farkasszerű éles érzékeiket, acélos fogaikat, és ösztönös csapatszellemüket is köszönhetik, hajlamossá teszi a gárdista-jelölteket egyfajta elfajzásra. Gyakran előfordul, hogy ifjú gárdista helyett tomboló, farkasemberszerű rém születik a génmag beültetése után. Akinek a teste, lelke legyőzi magában ezt a szörnyeteget, az Űrfarkasok tagja lesz, a többit kíméletlenül levadásszák. Ez a hiba azonban hatványozódik, ahogy a génmagot másolni próbálják: míg más Gárdistarendek számos utódrendet hozhattak létre, a Farkasok ilyen kísérletei katasztrófában végződtek. Így, bár többen vannak mint más rendek, testvérrendek híján egyedül harcolnak.

illusztrációk Russ fiainak dicső tetteiről szóló sagákhoz

Nagyjából ezer évvel a Hórusz lázadás után Sárkányölő Thar Ariak Hraldir, egy nagytudású Vaspap megtalálta a módját, hogy mégis utódrendeket hozzanak létre. Bár az új Génmagoknak még a prototípusai is alig készültek el, a Farkasok bölcsei máris nagyralátó terveket kezdtek szőni. Elképzelésük szerint az új, testvéri Rendek támaszpontjai körülvennék majd a Rettegés Szemét, melynek felügyeletének oroszlánrésze ekkoriban a Farkasokra jutott, és döntő fordulatot hoznának a Káosz elleni küzdelembe.
Az Ezernyi Fiak soha nem felejtették el Russ gyermekeinek szerepét anyaviláguk pusztulásában, és azóta is folyamatosan ártalmára voltak a Farkasoknak. Cserébe az ekkori Farkas vezér, Vassisakos Harek is ahol csak tudta, irtotta e Tzeentch hívőket. Ennek okán Magnus a legkülönbözőbb módszerekkel kémlelte szándékait: így szerzett tudomást a Sárkányölő kísérleteinek sikerességéről. Prospero óta készült a Farkasok elleni bosszúra, és most megérett az idő, hogy megtegye a nyitó lépést…

Ennyi fért a mai cikkbe, de a történet a jövő héten folytatódik.


A korábbi cikkek: Tartalomjegyzék

Beszámoló: Carmageddon: Max Damage

Fórum:

 

Szóval elkészült (már megint) az új Carmageddon… ez gyakorlatilag már a második kiadás a játékból, és elég sokat kellett rá várni, ezért most nem fogok kesztyűs kézzel bánni vele. Mivel már korábban írtam eleget a bétaverziónak tekinthető Carmageddon: Reincarnationről – és az ott leírtak java most is ugyanúgy érvényes –, így most inkább csak arról írnék, hogy mi változott, és persze hogy mi nem.

Pozitívumok:

  • Kaptunk tehát 5, azaz öt „új” járgányt, név szerint: Hevy Impaler, Rig O Mortis (ez három különböző utánfutóval! Hihetetlen!), KVN Toucan, Project X és a COP Super Suppressor. Ne felejtsük, a Reincarnation az utolsó patch-ben ingyenesen megkapta már a korábban hiányzó néhány verdát, mint például a Blitzkrieger vagy a Cleaver.
  • Van köbgyök NYOLC (tehát kettő) egész új extra pálya, egy sivatagos (trükkös gyorsvonattal, őrtornyokkal, ufóval, Michael Bay-el, egyebekkel) és egy földalatti pokoli aréna. A már meglévőkön is reszeltek egy kicsit, de semmi komolyra nem kell gondolni: kinőtt pár helyen a fű, több lett a felhő, máshol vannak a tuti powerupok, ilyesmik.
  • Végre van belső nézet (olyan amilyen, de legalább van). Sajnos pratcam továbbra sincs, majd talán később…
  • Érkezett néhány új gyalogostípus (maci, biciklisek, tolószékesek, rókák, elnökjelöltek, egyebek), és a powerupokat is kicsit kibalanszírozták. Azért nem kell félni, még mindig fixen megjelennek 5 percenként a 10.000 kreditesek vagy egyéb durva bónuszt adók – illetve a Spinnertron és egyéb nyomorékságokkal is túl vannak pakolva a pályák.
  • A grafikát is kicsit megtuningolták: egész jól működik együtt a LoD és DoF (ez utóbbit általában ki szoktam kapcsolni, de itt egész kellemes fényképezős/kamerás képminőséget ad), jobbak az effektek/textúrák, szebb a táj. A fizikán is dolgoztak kicsit, szerintem jobb lett az irányítás is, az autókat lehet végre félbevágni stb. Továbbra sem ezzel adják majd el a Windows 12-t és a Directx 95-öt, de azért érzékelhetően jobban néz ki a játék. Ami viszont fontosabb, hogy mindemellett jelentősen csökkent is a gépigény, a korábbi 40-60 fps helyett nálam már fix 60+ fps van 1080p-ben, sőt 4K-ban is játszható egy (ma már) középkategóriásnak számító konfigon. Szerencsére a töltési idők is csökkentek némileg, sőt, kaptunk egy töltéscsíkot is (igen, tényleg).
  • Hangulat szerencsére még mindig ott van a szeren.
     

Bár reszeltek a törésmodellen, azért lehet érdekes (bugos) dolgokat csinálni, ahogy ez a levegőben lebegő kamiondarabka is mutatja.


Mint látható, egyáltalán nem erőltették meg a fejlesztők magukat. Jelenleg 7 „normál” és 5 „aréna” pályánál tartunk és 33 ööö… mondjuk azt, hogy gépjárműnél. Továbbra is iszonyatosan KEVÉS. Jut eszembe, még mindig max. hat autó lehet egyszerre játékban, persze ilyen kevés verdánál még így is sok az ismétlődés.
Gyakorlatilag tehát a játék egy szimpla Redux/Remaster/Enhanced edition, de mivel már a Reincarnation is inkább volt egy félkész játék, így inkább az a helyesebb kifejezés, hogy egy kicsit közelebb áll a mostani változat a Kickstarteren beharangozott, és amint sajnos azóta egyértelműen kiderült „túl szép hogy igaz legyen” játékhoz.

Igen. Ez történik, ha egy arénában megy a death race… jár a taps Stainless


Nézzük most azokat, amiket szerettem (szerettünk) volna ha javítanak, de nem történt érdemi változás:

  • A kampány mód gyakorlatilag jottányit sem változott. Beintegrálták azt a kósza két pályát és a plusz verdákat, de ennyi. Továbbra is rövid, továbbra is botrányosan vannak megoldva az extra (nem classic Carma) küldetések, és még unalmas is.
  • Na majd akkor a multiplayer! Hát nem, az sem. Továbbra is teljesen és tökéletesen kihalt a szcéna, ezen kívül csak úgy lehet multizni, hogy külön-külön kell lobbyt is indítani és becsatlakozni. Egyfelől ez jó, mert nem jöhet be csak úgy minden jöttment orosz, de egyébként nagyon elszomorító azt látni, hogy teljes és tökéletes üresség van minden szinten. Legalább egy szerver keresőt betehettek volna, némi szerver + (le)fizetett játékossal, legalább a játék megjelenése hetében…
  • Még mindig nincs pedestrian respawn, ami NAGYON kellene, mert a gyalogosok elrendezése random. Elmondom mit jelent ez: végigmész az utcán/téren, mindenkit leirtasz, elkóborolsz kicsit, pár perc múlva visszajössz, és tádááám, újra vannak gyalogosok a korábban totál kiirtott helyszínen. Ha felveszed a peds show on map powerupot, akkor lesz a legszebb ez a játékmechanikai „csoda”: Villognak a pöttyök, kinyírsz mindenkit, de még mindig villognak a pöttyök. Perfekt. Elhiszem, hogy így legalább kevésbé kihalt a pálya, de játékdizájnból ez kövér egyes, elvégre konkrétan erre épít(kezne).
  • Továbbra is botrányos az „AI”. Engem nem zavar, ha csalnak, de ha ennyire undorítóan/bénán, az már igen. Simán teleportálnak (akár a szemed előtt) a pályán össze-vissza, és hiába maxolod a kocsid, ha „olyanjuk van” már 20 km/h-val neked jönnek és kinyírnak egy csapásra. Persze a rendőr is CSAK rád megy, tehát ilyen téren sem változott semmi.
  • Tokenek. Teljesen működésképtelen megoldás még mindig. A három korábbi játékon át tökéletesen bevált a fizetős megoldás, nem tudom, miért kell ezt itt erőltetni. A végigjátszásom alatt kb. 120-130 tokent vadásztam össze, 20 token kell egyetlen autó maxolásához (ami egyébként a gyengébb autóknál ahhoz is éppenhogycsak elég, hogy egy bikinis csaj szellentésétől ne legyen totálkár), és ugye 31 autó van…
     

Köszöntsük az új effektek között a Depth Of Fieldet.


Néhány tipp:

  • A peds show on mapet jól eldugták mindenhol, de ez a video guide segíthet a megoldásban (jellemző, hogy a Countryslide pályán még mindig bugos a powerup…)
  • Ha a COP Super Supressort kicsinálod, ingyen megkapod. Elég imba járgány, de ha kiütöd a kerekeit egész könnyen kivégezhető. Utána pedig mehet vele a pusztítás! :)
  • Ha totálkárnál nem várod meg, hogy a játék helyezzen vissza és javítson meg, hanem nyomod, mint az őrült a javítást, akkor olcsóbban megúszod. Már persze, ha nem a daráló közepén vagy. :) És ami még jobb, ilyenkor a már összegyűjtött powerupokat sem veszted el. Ez lehet bug egyébként, de használjátok ki nyugodtan. :)
  • A miniküldetéseken jobb mielőbb túlesni, ne vegyétek túl komolyan őket, a classic carma pályákon úgyis annyi pénzt össze lehet szedni, amennyit csak nem szégyelltek… főleg, miután kiismertétek, hogy melyiken hol vannak a tízezer pénzes kék hordók.
  
Szerintem ez a grafika már teljesen vállalható.


A jelenlegi (2016. dec. 02.) állapot alapján történő értékelésem: a játék KS-en támogatóknak (illetve C:R vásárlóknak) ingyenes, egyébként 25 dollárért/euróért kelleti magát. Minden pozitívuma ellenére még mindig nem ér ennyit. Féláron érdemes lehet esetleg megfontolás tárgyává tenni, de a vérmérséklettől függően kb. 20-40 óráig lekötő „kampány” (illetve egyszemélyes állatkodás) nem biztos, hogy ér ennyit. A multiplayer, ahogy írtam, továbbra is tetszhalott állapotban leledzik, így arra sem érdemes építeni. A játék támogat némi moddolást, de mivel egyszerűen túl kevesen vették meg, így nagy csodára innen sem várnék.

Most már több delikvenst is lehet egyszerre a mennybe küldeni…
Boldogok a vérbocik, akik a vérnyulakkal együtt mennek Szent Péterhez.


Nagyon morcos vagyok a fejlesztőkre, mert amit el lehet rontani, azt elrontották. Túl sokat ígértek, túl kevés pénzt kértek, túl korán adták ki (persze, mert elfogyott a pénz), túl kevés a tartalom, és még eljátszották a „3-szor adjuk ki ugyanazt a játékot” is, miközben ennyi idő alatt simán el kellett volna rendesen készülnie.
Szinte biztos vagyok benne, hogy gyakorlatilag csődbe mentek egyébként, és innentől szinte semmilyen plusz tartalomra vagy nagyobb patch-re sem számíthatunk. Szóval ennyit kellett várnunk, és csak ennyit kaptunk… nem szép dolog, nagyon nem szép.

Amennyire én tudom, a konzolos verziók is szépen beleálltak a földbe… persze legalább elkészültek, ez is csodával határos, és gondolom ennek is köszönhető a PC-s változat optimalizálása. Más kérdés, hogy konzolon még így sincs meg igazán a 30 FPS, és ott azért ez a játék minden szempontból eléggé „extra”, legalábbis az átlaghoz képest mindenképp. :) Ráadásul szerintem komolyabb marketing (sőt, igazán csak az) szükséges egy ilyen rétegjáték számára a megfelelő eladásokhoz.

A végére egy kis személyes, ha megengeditek:
150 dolcsit pengettem a 4 példányomért, és ehhez járna egy valódi oldschool fizikai játékdoboz és egy póló (egyéb kacatok mellett). Na, most (pontosabban már egy ideje) ott tartunk, hogy a carmageddon.com belsős backers részénél lassan már KÉT ÉVE továbbra sincs semmi infó a fizikai tárgyak kiküldéséről, konkrétan SENKI a Stainlesstől nincs bejelentkezve már 2014 óta. Hát így.

7,5 / 10

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #14: Ízelítő a játékból

Fórum:

A leszállóegység rázkódása felerősödött, ahogy begyulladtak a fékezőrakéták. Az utasaira nehezedő nyomás összezúzta volna egy átlagos ember belső szerveit, azonban nem egyszerű emberek tartózkodtak a járműben. Roppant páncélokat szállított, mindegyikük  karja keresztben a mellvérten, a páncélkesztyűk markában rezzenéstelenül várakozó fegyverek. A kék vértek akár üresek is lehettek volna, ahogyan a pántok szorításában pihentek, a sisakok belsejében viszont feszült figyelemmel kísérték viselőik a vezér vox-torzította hangját.
– Aetius osztag, eligazítás, ismétlés. A leszállóegység gépszelleme lokális délkeleti irányba helyezi le az osztagot a célponttól. A becsapódás szándékosan közeli, a leszállást azonnali támadás követi. Parancsunk Primus: a xenókat megsemmisíteni; Secundus: egyesíteni erőinket Caius kapitányéival a találkozási ponton. A xenók nem szereztek tudomást a megérkezésünkről, és ez így is fog maradni. Egyetlen ork sem távozhat élve, hogy figyelmeztesse a többit. Becsapódás temporis mínusz harminc secundum. Macragge-ért és az ötszáz világért!
– Macragge-ért és az ötszáz világért!
Az automata rendszer a becsapódás után egyszerre csapta fel a páncélos alakokat rögzítő pántokat, és robbantotta le a járműről minden irányba a nyíló kijáratok fedőburkolatát. A bolygófelszínbe ékelődés után két másodperc sem telt el, és a szabaddá vált nyílásokon folyamatosan tüzelő Ultragárdisták nyomultak ki.


 
Két játékos játssza ezt a Warhammer 40000 mérkőzést. Magukkal hozták kifestett műanyag figuráikat, egy-két sablont, egy mérőszalagot, és egy marék dobókockát. Olyan helyen találkoztak, ahol van egy terepasztal, vagy ennek hiányában egy megközelítőleg egy-másfél négyzetméteres szabad felület egy asztalon. Miután megegyeztek benne, hogy hány pontban játszanak, seregük szabályai szerint ekkora pontértékű csapatot állítottak össze figuráikból. A csata kezdete előtt kockadobással döntötték el, melyikük kezdi az első kört. Aetius osztagé lett a kezdeményezés. Elsőként az Ultragárdisták modelljeit helyezte a játéktér egyik oldalára a játékosuk, majd az orkok kerültek fel velük szemben. (A leszállóegységekre valójában más szabályok vonatkoznak, de itt most ettől eltekintettek.) 
A kör három fázisból áll: a gárdisták játékosa először mozoghat figuráival, majd lőhet, végül közelharcba bocsátkozhat.
– Aetius osztag, folyamatos tűz! Taktikai doktrína!
A gárdisták pupillája kitágult sisakjuk mögött, érzékeik kiélesedtek. Az ezerszer begyakorolt, hipno-imprintinggel megerősített doktrína eluralkodott elméjük felett, célzásuk tökéletessé vált. A robbanólövedékek szörnyű rendet vágtak az orkok soraiban. 


 
A Gárdista játékos a köre elején bejelenti, hogy az Ultragárdisták különleges képességei, a Doktrinák egyikét fogja használni. A Taktikai doktrína lehetővé teszi majd számára, hogy a lövési fázisban minden sikertelen célzó dobást újradobjon.
Az osztag gyalogosokból áll, így a mozgási fázisban lehetősége van maximum hat hüvelyk (6 inch, kb. 15 centi)  mozgásra. Stratégiai okokból most nem él ezzel a lehetőséggel (az orkok tudniillik erősek közelharcban, és ő egyelőre nem akar veszélyes közelségbe kerülni).
A lövési fázisban lehetősége van tüzelés helyett annyi hüvelyket futni, amennyit egy kockával dob, de neki most nem ez a szándéka. A másik lehetősége ugyanis, hogy tüzet nyit. Ekkor annyi kockával dob célzást, amennyi lövést a csapata általa kiválasztott fajta fegyverei leadhatnak. A tíz fős osztagból nyolcan bolterrel tüzelnek, a szent fegyver pedig – ha a célpont elég közel van – kétszer tüzelhet. Tizenhat lövés dördül el.
A Gárdisták célzása eleve igen jó, mindössze akkor hibáznának, ha egyet vagy kettőt dobnak, és most még ezeket is újradobhatják. A találatok száma számottevő lett.
Mivel a bolter támadóereje és az orkok szívóssága egyaránt négyes, a találatok ötven százalék eséllyel okoznak sebesülést: ha négyet, vagy többet (a továbbiakban 4+) dob. (Ha ötös erővel támadna négyes szívósságot, már 3+ elég lenne, ha kettes erővel, csak 6+…) Még ezután is megmenthetné az orkokat valamilyen mentődobás: páncél, vagy fedezék. Minden páncélzatnak van egy értéke: Bolgrot Bandájának orkjai nyamvadt 6+ értékű bőrvértet viselnek, így csak hatos dobások menthetnék meg őket a boltertűztől. Van azonban néhány fegyvernek, köztük a bolternek egy páncéltörés értéke is: ha ez egyenlő, vagy alacsonyabb, mint a célpont páncélja, nem dobható ellene mentődobás. Márpedig a bolter ezen értéke ötös: a hatos ork zekéken úgy megy át, mint forró kés a vajon!
 
Az orkok első sorait elsöpörte a sortűz. Társaik halála láttán a közorkok között eluralkodott a pánik, de mielőtt menekülőre fogták volna a dolgot, a saját Nobjuk támadt nekik, és a szó legszorosabb értelmében igyekezett lelket verni beléjük: ütlegeitől csak úgy döngött legényei koponyája. 

Ha egy osztag elveszít egy közelharci fázist, vagy egy lövési fázis során elveszíti tagjainak negyedét, dobnia kell morálra. Két kockával kell az ide vonatkozó értékkel egyenlőt, vagy kevesebbet dobni. Az orkok nem a fegyelmükről híresek, és játékosuk nem is dobta meg az alacsony, mindössze hetes értéket. Egyik különlegességük viszont, hogy ilyen esetben, ha van a közelben egy Nob, mint most Bolgrot, bizonyos eséllyel néhány pofon árán sikeresnek tekinthetik a dobást.
A lövés után a közelharci fázis következne, de a gárdista játékos nem szándékozik rohamozni, így a köre véget ér.


 
A nob ordítása, és ütlegei megtették  a hatásukat. A banda összeszedte magát, és a kék páncélos óriásokra rontott. Jókora, tákolt pisztolyaik tüze lepergett a szent keramitvértekről, az ordítva támadó orkok azonban már egészen közel értek a gárdistákhoz.
– Osztag, hátrálj! Fedezőtűz! Decimus testvér, csak a jelemre tüzelj!
Aetius őrmester hátrálás közben átkapcsolta kombifegyverét boltlövedékről. Amikor már alig néhány méterre voltak, lángoló prométheum felhőjébe borította a kettőjük közti teret, két xenót azonnal élő fáklyává változtatva. Decimus testvér a csapat másik szárnyát fedezte lángszórójával, hasonló eredménnyel. Az ork roham megtört.

Az ork játékos köre is ugyanezekből a fázisokból áll: mozgás, melyben hat hüvelyket mozgott a gárdisták felé. Lövés, melyben szívesen futott volna – de aki futott, nem rohamozhat, márpedig ő nagyon is szeretne. Ezért lőtt, bár kevés sikerrel: az orkok nem a célzás bajnokai, mindössze öt-hatra találnak, és a gárdisták 3+ értékű páncélja valamennyiüket megvédte. Végül minden ork játékos kedvenc fázisa, a közelharc következik.
Aki közelharcba szeretne kerülni, annak rohamoznia kell: két kockával dob, és ha az eredmény nagyobb vagy egyenlő mint a célpont távolsága a támadótól, sikerrel járt. Az ellenfél azonban jogosult fedezőtűz leadására. Ez általában nem túl hatékony, mivel csak hatos dobásra talál. A gárdisták azonban két lángszóróval is rendelkeztek, amely eszközök pedig különösen halálosak fedezőtűzként is. Lángszórónként egy-három automatikus találatot érnek, ami megint csak figyelmen kívül hagyja az orkok nevetséges mentődobását. Mivel az áldozatokat mindíg a támadó csapat elejéről kell levenni, ezért ha a támadók közül akár egy is elhullik a fedezőtűzben, lehetséges, hogy a rohamhoz dobott érték immár nem elegendő az ellenség eléréséhez. Márpedig most négyen is így jártak. Ilyenkor, mint most is, a roham nem jön létre.
 

 
Az őrmester tudta, hogy az ork közkatonák akkor a legveszélyesebbek, ha ők rohanhatják le az ellenfelet. Nem hátrált tovább: hagyta, hogy kombifegyvere aláhulljon szíján, és előrántotta hüvelyéből az Ultramar techpapjai által megáldott gladiust. 
– Aetius osztag, fegyvert ránts! Támadó doktrína! Az istencsászár nevében, roham!
Testvérein erőt vett a közelharci kiképzés. Jól olajozott gépezetként támadtak együtt, gondosan szétnyílva Decimus testvér előtt, aki  lassabban nyomult előre, folyamatosan permetezve a tüzes halált. Az orkok fedezőtüze, ahol egyáltalán talált, fel se tűnt a keramitvértes harcosoknak. Ahogy a hordának csapódtak, lendületük megtántorította a zöld tömeget. Több ork azonnal elhullt a csapások alatt, Aetius pedig széles rendet vágott maga körül delejes fényben felizzó kardjával. A zöldbőrűek azonban nem hiába álltak félelmetes közelharcosok hírében. Primitív bárdjaikkal borzasztó csapásokat osztottak. A keramitpáncélok a legtöbbet felfogták, de ahol az illesztékekhez fértek, sűrű vörös is keveredett az iszamos földön folyó zöld vérbe. Bolgrot pedig felbőszült medveként ordítva szórta szét maga körül az ellenséget. Rozsdás szélű páncéllemezekből ráklopfolt vértje ellenállt a rohamkések és páncélos öklök támadásának, erő-karma mint hatalmas konzervnyitó szaggatott keramitot, génmanipulált izmot egyaránt. A többi gárdistát félrelökve vágott utat az őrmester felé.


 
Az Ultragárdisták mozgásfázisukban megtették annak a távolságnak a jó részét, amit az orkok az imént nem tudtak áthidalni, és rohamozni készültek. A játékos több okból döntött így. Részint a rohamozó fél minden figurája a közelharc első körében plusz egy támadást kap. Részint pedig a közorkok egyik különlegessége (ha rohamoznak, eggyel nagyobbnak számít az erejük) így nem érvényesül. Két előnyt is megtagadhat tehát tőlük, míg ő maga az egyiket megszerezheti. A támadó doktrína pedig lehetővé teszi, hogy ebben a körben újradobja a támadásait, ha egyest dobna.
A lövési fázisban nem használta azokat a fegyvereit, amelyekkel ha lőtt volna, nem rohamozhatott volna. Annál inkább a lángszórót. Egy csepp alakú sablont helyezett a csatatérre úgy, mintha az a lángszórós figurából indulna ki. Valamennyi figura, amelyet a sablon érintett, találatot szenvedett el.
 

Sikerrel megdobta a rohamhoz szükséges immár alacsony értéket, és áldozatok nélkül került közelharcba.
A közelharcban mindig a legmagasabb kezdeményezésű figurák támadnak először. A Gárdisták négyes kezdeményezésükkel, előbb ütöttek, mégpedig alapból annyit, ahány támadásuk van a statisztikáik szerint: egyet. Plusz egyet a roham miatt (így már kettő), plusz még egyet lehetett volna, ha két fegyverrel harcolnak. A találat, a sebzés, és a mentődobások majdnem ugyanúgy működnek, mint a lövési fázisban, persze nem a célzó, hanem a közelharci készséggel. Ez után következtek kettes kezdeményezéssel a közorkok. Erejük így, hogy nem ők rohamoztak, alacsonyabb eggyel a gárdistákénál, ám ugyanolyan jó a közelharci készségük, és két alap támadásuk mellé még egy bónuszt kapnak két fegyverük miatt. A két vezér kivételével nincs azonban egyik félnek sem páncéltörő közelharci fegyvere, és ez a páncélozott harcosok irányába billentette a mérleget. Utolsóként a nob támadott: az erő-karom miatt a kezdeményezése egyes, ereje viszont ezzel a fegyverrel nyolc, és minden páncélt figyelmen kívül hagy. Ennek megfelelően három támadása máris két halállal járt.
Ezt a közelharcot, mivel veszteségeik nagyobbak, az orkok vesztették el. Morált dobnak, ráadásul annyi negatív módosítóval, amennyivel több sebesülést szenvedtek el. Az ork játékos dobása azonban ezúttal szerencsés. Elkezdődhet az ő köre.
Mivel a közelharcban álló csapatok nem mozoghatnak és lőhetnek, egyenesen a közelharci fázis jön újra.
 
Az őrmestert hajszál híján kettévágta a hatalmas ork fémkarma, a gyilkos csapás azonban az utolsó pillanatban elcsúszott. Bolgrot dühödten felbömbölt, és megrázta magát. Az egyik Ultragárdista ugyanis rést talált a nob tákolt vértezetének hátán, és mélyen belemártotta rohamkését. A főork egyszerűen lerázta magáról a harcost.
Aetius kihasználta a lehetőséget, és alacsonyan cselezett. Ahogy a nob hárította volna, megcsavarta a pengét, és magasra vágott. Bolgrot páncélos  baljával védett. A gladius erőtere felizzott, és egyszerűen átvágta a roppant zöld izmokat a páncéllal együtt. Az ork főnök inkább dühös, mint fájdalmas ordítása félbeszakadt, ahogyan az őrmester kardja ívet húzva a levegőben, leválasztotta a fejét.
Vezérük halálával az orkok megfutamodtak. Aetiusnak nem kellett újabb parancsot adnia, az osztag tudta, mi a dolga. Lerohanták és az utolsó szálig levágták a menekülőket.


 
A gárdisták ebben a körben már nem rendelkeznek a rohamból eredő plusz támadással, de a támadó doktrina még érvényesül. Szerencséjükre alig maradt már ork, és az ő kezdeményezésük magasabb a zöldbőrűekénél. Az ork nob statisztikáiból eredően nem egy, de két „halálos” sebet kell elszenvedjen ahoz, hogy elpusztuljon. Több sikeres támadást is intéznek ellene a gárdisták, de az ő páncélja (4+) jobb mint a közorkoké, és a többségüktől megvédi. Egy sebet azonban elszenved tőlük, az őrmester 3-as páncéltörésű kardja pedig pontot tesz a pályafutása végére. Aetiusnak nagy előnyére vált hogy jobb volt a kezdeményezése: ha az ork támad előbb, nagy valószínűséggel megöli.
Az orkok moráldobása ezúttal totális kudarc. Ilyen esetben a játékosok egy-egy kockával dobnak, és hozzáadják a kezdeményezésüket: ha a vesztes eredménye nagyobb, a túlélők elmenekülnek, és a következő körükben esélyük van rendezni soraikat. Ezúttal azonban a gárdisták nyerték a dobást (ami sűrűn előfordul, ha négyes kezdemény dob kettes ellen…). A maradék orkok odavesztek menekülés közben.
 
Aetius megtörölte és hüvelyébe dugta a pengéjét. Körbesétált a csatamezőn, és számbavette a veszteségeiket.
– Aetius osztag Caius kapitánynak. A küldetést végrehajtottuk. Három testvérünk halott, egy sebesült. Elindulunk a találkozási pontra. Az apotekárius testvér ott átveheti a bajtársak génmagjait.
– Osztag! A halott bajtársaknak tisztelegj! Macragge-ért harcoltak, és nem ismertek félelmet!
– Macragge-ért harcoltak, és nem ismertek félelmet!
– Lucius testvér, vedd át az elesett Decimus testvér lángszóróját! Többiek, emeljétek fel az elesetteket és a sebesültet! Irány a találkozási pont!

A játék az Ultragárdisták győzelmével végződött. A háború azonban még csak most kezdődik…
 


A korábbi cikkek: Tartalomjegyzék

The Game Awards 2016 - Előzetescunami

Fórum:

Címkék:

Természetesen idén is megrendezésre került Geoff Keighley díjátadónak álcázott marketingrendezvénye, a Game Awards! A kiosztott elismerésekről egy másik cikkben olvashatsz, itt ugyanis megmaradunk a leglényegnél, vagyis a hamarosan megjelenésre kerülő videojátékok előzeteseinél. Ahogyan az lenni szokott, Keighley-ék szerencsétlenkedésére a kiadók ezúttal sem időzítettek igazán nagy, világmegrengető bejelentéseket, szóval a Half-Life 3-ra hiába számít az, aki izgatottan végigpörgeti az alábbi videókat, de azért még így is bőven van miből szalonnázni... csak annyit mondok: DEATH STRANDING ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
 

A pre-show elején a The Legend of Zelda: Breath of the Wildból láthattunk egy rövidebb anyagot, amit a későbbiekben egy kövérebb bemutatóval is kiegészített a Nintendo. Igazán ígéretesnek tűnik a hatalmasnak érződő nyílt világ, lehetőségeink pedig sokat fejlődtek az előző Zelda óta. Ez a játék pont olyan húzás lehet a japán cégóriástól, ami siker esetén kihúzhatja őket a Wii U okozta slamasztikából, szóval hajrá, Switch!

The Legend of Zelda: Breath of the Wild – Life in the Ruins Inditás gomb

The Legend of Zelda: Breath of the Wild – Life in the Ruins (00:01:27)


The Legend of Zelda: Breath of the Wild Gameplay World Premiere! Inditás gomb

The Legend of Zelda: Breath of the Wild Gameplay World Premiere! (00:06:31)

Starbase ARC címmel ingyenes új aréna érkezik a Rocket League-hez december 7-én.

Rocket League® - Starbase ARC Inditás gomb

Rocket League® - Starbase ARC (00:01:14)

Gearbox Publishing néven kiadócéget indít a Gearbox, jelentette be mindenki kedvenc öltönyöse, Randy Pitchford. Első gyermekük a 2017. április 7-én érkező Bulletstorm Full Clip Edition, vagyis a People Can Fly által fejlesztett klasszikus FPS ráncfellvarrt verziója lesz. Érdekesség, hogy az előrendelők Duke Nukemre is lecserélhetik a főhőst, de ha már itt tartunk, akkor örüljünk egy kicsit annak, hogy a People Can Fly ilyen jóban van a Gearboxszal. Vajon megvan a következő Duke-játék fejlesztője?

Bulletstorm: Full Clip Edition Announce Trailer Inditás gomb

Bulletstorm: Full Clip Edition Announce Trailer (00:01:29)

Friss előzetes érkezett a Kojima Productions még bőven fejlesztés alatt álló játékából, a Death Strandingből. A cucc akkorát ütött, hogy nemcsak az én állam, de a díjátadó szeánsz is hosszú percekre a padlóra került tőle: egy ilyen hangulatbombát nem lehet mivel überelni, sokkal bölcsebb lett volna Keighley-éktől a műsor végére hagyni. Ja, és Norman Reedus mellé Mads Mikkelsent is felírhatjuk a játékban szereplő színészóriások sorába. Kodzsima-szan megmutatta, hogyan kell úgy elvinni a show-t, ahogyan csak egy legenda tudja.

Death Stranding - Teaser Trailer - TGA 2016 - 4K Inditás gomb

Death Stranding - Teaser Trailer - TGA 2016 - 4K (00:05:04)


A BÜNTETÉS után a Digital Extremes (Unreal Tournament, Unreal Tournament 2004) is színpadra lépett egy kis Warframe-nyalánkság érdekében. Biztosan nagyon jó az alábbi tréler, majd megnézem én is, ha már sikerült kihevernem a Death Stranding okozta sokkot (WOW!).

Warframe Trailer - The Game Awards Inditás gomb

Warframe Trailer - The Game Awards (00:01:01)

Egy rövid tízer kíséretében megtudhattuk, hogy a Telltale rátette a mancsát a Guardians of the Galaxy licencére. Hamarosan indul a Marvel's Guardians of the Galaxy: The Telltale Series, ami jövőre nagy valószínűséggel komoly esélyes lesz leghosszabb cím kategóriában.

'Marvel's Guardians of the Galaxy - The Telltale Series' Official Teaser Inditás gomb

'Marvel's Guardians of the Galaxy - The Telltale Series' Official Teaser (00:00:48)

Dauntless képében egy free-to-play, co-opra kihegyezett akció-RPG-t tisztelhetünk, természetesen az elmaradhatatlan rajzfilmes sítlussal nyakon öntve. Jövőre érkezik.

Dauntless Announcement Trailer | The Game Awards 2016 Inditás gomb

Dauntless Announcement Trailer | The Game Awards 2016 (00:01:52)

CliffyB - miután Keighley-vel megbeszélték, hogy mennyire jó barátok - hozott egy kis anyagot a LawBreakersből. A BossKey Productions aréna FPS-sel keresztezett hero shootere egy új class-szal bővült, a béta és a jövő évi megjelenés pedig megállíthatatlanul közelít. Remélhetőleg jó és kompromisszumoktól mentes játék készül az Unreal Tournament atyjának boszorkánykonyhájában.

LawBreakers - The Game Awards Trailer [Official] Inditás gomb

LawBreakers - The Game Awards Trailer [Official] (00:01:01)

Ismét láthattunk egy adag játékmenetet a Prey-ből: akcióban és fejtörőkben gazdag mókának ígérkezik a dolog, a System Shock-hatást pedig ezen a ponton már ha akarná, sem tudná letagadni az Arkane Studios.

Prey - The Game Awards 2016 Trailer Inditás gomb

Prey - The Game Awards 2016 Trailer (00:02:22)

8 percnyi játékmenetért erre tessék (thx, Corey!)

Shovel Knight prequel készül Specter of Torment címmel. A Yacht Club Games mintha elkezdett volna túl sokat csalni a művészeti dizájn terén, hiszen ez már teljesen egyértelműen olyan grafikai színvonal, amitől NES-ünk holtan esett volna össze annak idején. 16 bites verzió mikor lesz?

Shovel Knight: Specter of Torment Trailer! Inditás gomb

Shovel Knight: Specter of Torment Trailer! (00:02:06)

A Microsoft is előállt a farbával, hogy jól megpromózza a Halo Wars 2-t és a Halo Wars Definitive Edition-t egy-egy cinematikus és fontoskodó előzetessel. Igen, már megint a világ sorsa a tét.

Halo Wars 2 Atriox Trailer Inditás gomb

Halo Wars 2 Atriox Trailer (00:02:32)


Halo Wars: Definitive Edition Trailer Inditás gomb

Halo Wars: Definitive Edition Trailer (00:01:07)

Még egy Telltale tréler, ezúttal azonban valamivel testesebb, mint a Guardians of the Galaxy esetében: The Walking Dead - The New Frontier, duplaepizódos premier december 20-án.

'The Walking Dead: A New Frontier' Extended First Look Inditás gomb

'The Walking Dead: A New Frontier' Extended First Look (00:02:57)

Végül a Bioware is előkerült, hogy végre játékmeneti betekintést nyújtson a Mass Effect: Andromedába. Jól néz ki, akció-RPG-nek is tűnik, jöhet.

MASS EFFECT: ANDROMEDA – Official Gameplay Trailer - 4K Inditás gomb

MASS EFFECT: ANDROMEDA – Official Gameplay Trailer - 4K (00:04:53)

Mindent megnéztél? Gratulálok, jutalmad egy borzalmasan hangszerelt, de hihetetlenül poénos DOOM minikoncert Mick Gordon és Sonic Mayhem előadásában.

Mick Gordon - DOOM & Quake II Medley (Live at The Game Awards 2016) Inditás gomb

Mick Gordon - DOOM & Quake II Medley (Live at The Game Awards 2016) (00:03:56)

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #13 A Birodalmi Orgyilkosok

Fórum:


– Khm. Szervokoponya, kód unum quinque duo sanctus. Felvétel. Visszajátszás, öhm… kizárólag superioris ordinis és felfelé. 
Khm-ehüm. Jelenlévők: Moreno novícia és Nimas inkvizítor az ordo… khm… különben akár itt is kezdhetné, novícia.
– Igen, Inkvizítor. 
Rendünk, az Ordo Sicarius azért jött létre, hogy felvigyázza az Officio Assasinorum, a Birodalmi Orgyilkosok templomait. Jóváhagyásunk nélkül nem indul útjára az Officio egyetlen ügynöke sem. Felügyeljük és részt veszünk a templomok újoncozásában, melynek során a Scola Progenium általában tiszteket, komisszárokat, vezetőket képző iskoláiból birodalomszerte kiválaszttatnak azon kevesek, akikben látszik szemernyi esély, hogy a Galaxis legveszélyesebb vadászaivá váljanak. Figyelemmel kísérjük, amint ezeket az újoncokat útnak indítják Terra felé, hogy már a hosszú úton megkezdjék a lehető legszigorúbb kiképzésüket. Testben és lélekben a legvéksőkig próbára tétetnek, és csak töredékük éri el élve a Terra szektort. Itt teljes titokban, a Birodalom legmodernebb álcázó technológiájának leple alatt jutnak el a szent bolygó felszíne alatt rejtőző templomokba, ahol kezdetét veszi az igazi átváltozásuk.
– Khm… A bolygófelszín alatt?
– Kivéve a Culexus templomot, ami…
– Ehüm. Így helyes. Ráér a maga idejében kifejteni.


– Köszönöm, Inkvizítor. Tehát elkezdődik az egész Birodalom által ismert legkeményebb kiképzés, melynek során korunk legfejlettebb technológiájával alakítják át az Istencsászár bosszújának megtestesüléseivé azon keveseket, akikkel a képzés vagy a folyamat nem végez. A túlélők szervezete kevésbé hasonlít az átlagemberére még az Űrgárdistákénál is, bár az övékétől, sőt más templomok orgyilkosaiétól is sokban különbözik. Az így születő Orgyilkosok száma elenyészően csekély az újoncokhoz, még inkább a Birodalom végtelen lakosságához és számolatlan ellenségéhez képest. Templomonként változó képességeik és az Impérium leghalálosabb technológiájának csúcsát jelentő felszerelésük azonban a megfelelő helyen és időben veszélyesebbé teszik őket egy teljes hadosztálynál.
Valamennyien rendelkeznek minden olyan információval, ami a Birodalom birtokába jutott a potenciális emberi és xeno célpontok fiziológiájáról és technológiájáról, szokásairól, erősségeiről és gyengéiről. Mindőjük kiemelkedő az összes emberi harcművészetben, és néhány olyanban is, ami az emberi fizikum számára lehetetlenség. Valamennyiük rendelkezésére áll a szintbőr, ez az univerzális, alakváltó fekete bevonatpáncél. Ez megvédi őket a fizikai behatásokon túl az extrém hőhatásoktól, az űr vákuumjától, segít harci stimulánsokat vagy akár tápanyagot adagolni a szervezetükbe, és még számos opcionális funkcióval rendelkezik, amiket az egyes templomok különböző módokon hasznosítanak, a rájuk jellemző egyéb technológia kíséretében.

Vindicare orgyilkos bevetésen

A Vindicare templom ügynökei a Galaxis leghalálosabb mesterlövészei. Gyakorlatuk és szellemiségük lehetővé teszi, hogy mindig a tökéletes rejtekhelyet válasszák ki, ahol a célpontra várnak. Fiziológiájuk úgy módosult, hogy akár hónapokig képesek mozdulatlanul meditálni, az áldozat érkezésekor azonban azonnal hiperszenzitívvé válnak az érzékeik. Maszkjukkal képesek bármilyen fedezékben, tömegben, álcában észlelni nem csupán a célszemélyt, de annak apró részleteit is. Különleges puskájuk és pisztolyuk fejlett gépszelleme interfészen át kapcsolódik a Vindicare ügynökhöz, aki saját testének meghosszabbításaként irányítja azt. Lövedékeik a technológia csodái: van amelyik a legfejlettebb pajzsokon és pszionikus védelmeken hatol akadálytalanul keresztül, mások szinte végtelen vastagságú páncélzaton át is elérik a célpontot, megint mások pedig a galaxis legellenállóbb szörnyetegeit is úgy pusztítják el egyetlen lövéssel, hogy minden sejtje, spórája, mikronnyi darabkája hamuvá lesz. Olyan célpontok esetén esik rájuk leggyakrabban a választás, amelyek halálával példát kell statuálni: a lázító vezér követői körében, az ork hadúr nobjai láttára pusztulhat el a távolról érkező halál csapásától.

Callidus orgyilkos felfedi magát a Damoklész-öbölbeli háborúban

A Callidus templom orgyilkosai tanulmányozzák legjobban leendő áldozatuk és környezete viselkedését és szokásait. Kiváló színészek, az átváltozás mesterei, és ezt a képességüket tökéletessé teszik beültetéseik. Ezekkel képesek valóban alakot váltani, csontjaik megnyúlnak vagy összemennek, bőrük megváltozik, férfiból nővé vagy fiatalból öreggé válnak alig egy-két perc alatt. Egyes orgyilkosaikat olyan beültetésekkel is ellátják, amik még más fajok mimikrijét is lehetővé teszik: elda, ork, sőt génorzó-hibrid álcát öltve. Ügynöknőik – valamiért a polimorfin-technológia beültetését, és a kaméleonképzést szinte kizárólag női orgyilkosok élik túl – küldetése legtöbbször túlmutat a célpont egyszerű likvidálásán. Képességeik lehetővé teszik, hogy intim közelségbe férkőzzenek a célponthoz, ahol levágják minden védelmen áthatoló fáziskardjukkal, vagy kiégetik az idegdrendszerét neuronpisztolyukkal – de ha az álcájuk nem tenné lehetővé fegyvereik magukkal hozását, puszta kézzel is száz és száz módját ismerik az ölésnek. Ezután legtöbbször átveszik a helyét. A vezetője nevében kiadott parancsokkal tönkreteszik a renegát szervezetet, netán éppen visszaterelik a helyes útra – olykor pedig a Császár más ellenségei ellen fordítják őket. Rendünk különös figyelemmel kíséri ezeket az alakváltókat, mert valóban bárki képében mutatkozhatnak, és renegáttá válva mérhetetlen károkat lennének képesek okozni.

– Khm. Okfejtése szerint… ehüm… akár én is egy lehetnék közülük?
– Ehüm. Vagy… khm… az én alakom is álca lehetne, amiből… khm… egy Callidus orgyilkos, miután öhm… kiismerte az ön… habitusát, átvenni készül az ööö… ön helyét, Inkvizítor.
– Khm… hohoho… ravasz, novícia, ravasz. Folytassa!

Eversor orgyilkos ork hordára támad
 
– Az Eversor ügynökök a legvérszomjasabbak valamennyi templom orgyilkosai közül. A jelöltek testét szinte teljesen átalakítják, amíg emberfeletti fizikumra tesznek szert, melyet folyamatosan pattanásig feszít túlvezérelt idegrendszerük. Kettőzött, megnövelt szíveik sebesen pumpálják adrenalinnal telített vérüket, beültetésekkel teli agyuk hihetetlen mennyiségű taktikai információt dolgoz fel a pillanat töredéke alatt, miközben tudatukat csak a célpont halálát kívánó örjöngés tölti ki. A templom tradícionális, koponyát mintázó sisakját viselő orgyilkosai osztagokkal, sőt, egész századokkal is képesek végezni közel- és középtávú harcban. Szemmel követhetetlen sebességükön és emberfeletti erejükön felül leggyakrabban neurokarmokat és méreg- vagy robbanólövedékeket ontó pisztolyt használnak. A szervezetükben tomboló vegyi folyamatokat emberfeletti, mesterséges immunrendszer tartja kordában, amely azonnal leáll az orgyilkos halála esetén: az ekkor bekövetkező katasztrófa majdnem olyan halálos, mint az ügynök maga. Ezek az őrjöngő gyilkológépek annyira veszélyesek, hogy két bevetés között sztázistartályban tartják őket, az űrben nem kockáztatják meg, hogy egy impulzus beindítsa tömeggyilkolási ösztönüket. Ez az oka, hogy rendünk egyedül ezeket az orgyilkosokat nem vizsgálja felül és kérdezi ki küldetéseik után. Bevetésük mellett többnyire akkor döntenek, ha egy egész csoportot, szektát, vezérkart kell kivégezni – ha a terület „célpontban gazdag”.

Culexus orgyilkos égeti ki egy Káosz boszorkánymester lelkét

Az officio assasinorum negyedik teploma, a Culexus, mint rámutatott, Inkvizítor, egy teljesen kihalt holdon helyezkedik el. Nem is lehetne Terrán, mert a lakosság nem lenne képes elviselni a közelségét. A Culexus orgyilkosok ugyanis nem hogy egyáltalán nem vetnek árnyékot az Immatériumba, de egyenesen kioltják azokat maguk körül. Misztikusabban fogalmazva, a lelkük helyén feneketlen, sötét lyuk tátong. Az ilyen mutáció rettentően ritka, miliárd és miliárd emberből egy ha születik. Az Inkvizíció felkutatja az ilyen gyermekeket, és hasonló eszközt indít értük, mint a psykereket begyűjtó fekete hajók – ezeken azonban a rakományt körülvevő védelem nem bent tartani hivatott az esetleges pszionikus manifesztációkat, hanem kint, pontosabban a helyén a legénység pszichéjét. Az ilyen Üresek, Nullások, Páriák – a jelenség amilyen ritka, annyi neve van – még a nem pszionikusan aktív emberekben is viszolygást, félelmet, paranoiát keltenek. A psykerek számára pedig elviselhetetlen, sőt életveszélyes a közelségük. Ezt a tulajdonságukat erősíti fel mérhetetlenül a Culexus templom átalakítási folyamata, és ezt tanulják meg fegyverként használni ezek a szó legszorosabb értelmében rettenetes gyilkosok. Speciális szintbőrük, de leginkább pszionikus nemlétük csaknem észlelhetetlenné teszi őket az élők számára. Bevetésen az Animus speculum, egy idomtalan fegyversisak árnyékolja le, vagy éppen erősíti fel az ügynök „lélek-fekete lyuk” sajátosságát. Képesek vele görcsös rettegést okozni nagy területen maguk körül, és közepes távolságból, irányított mezőben kioltani bármilyen élőlény pszichéjét, különösképpen ha psykerekről, vagy más, pszionikusan hiperaktív lényekről, például démonokról van szó. Közelharcban pedig a Culexus orgyilkos puszta érintése kiszívja az életet bármiből, aminek lelke van.
 


– Khm… nos ööö… szép munka, novícia. Felesleges sallangok nélkül, ugyanakkor… ehüm… tartalmasan összegezte a négy legnagyobb templom lényegét. 
– Ha nem indiszkrét a kérdésem, Inkvizítor, átmentem a vizsgán? Illetve… jól értettem, legnagyobb templom?
– Khm-hmm. Nos. A megfigyelőképessége továbbra is ööö… jól szolgálja, novícia, és ez nem ööö… vizsga volt. A kiképzése khm… következő fázisába lép, és mint ilyen, magasabb ööö… besorolást kap. Nemsokára alkalma nyílik hozzáférni a mérgek használatának… khm… mesterei, a Venenum templom adataihoz, akik ööö… időzített, vagy akár áldozatról áldozatra… ehüm… terjedő mérgekkel operálnak, de… hmm-khmm... nem példátlan a célpont élete végéig ható szer használata sem, melyre bármikor… úgymond… megvonhatják a titokban adagolt ellenszert. 
És ööö… mintegy… stilszerű, hogy az információhoz való… ööö… megnövekedett hozzáférése kapcsán hozom szóba a Vanus templomot, ami hát ehüm… pontosan az információ manipulálásával dolgozik. Mint így ön is meglátja majd, senki sem képes olyan rejtett titkokat megtudni, ööö… szövetségeseket úgy egymás ellen fordítani, mint a Vanus. Ahogyan ők fogalmaznak, a gyilkosság legtisztább… khm… formája az, amikor valaki más öli meg helyettünk a célpontot, és még csak ööö… nem is sejti, hogy ez nem a… ehüm… saját ötlete volt.

És hát ööö… vannak más, kevésbé jelentős templomok is, amik jobbára… ezeket szolgálják ki, de az a megfigyelésem, hogy ön… kvázi… hatékonyabb, ha maga dolgozza fel az adatokat, így inkább hagynám ööö… autodidakta módon tanulni. Khm, igen, és… lesz egy ööö… komplexebb elméleti feladata is, egy problémás kormányzó kiiktatásának megtervezésével ööö… kapcsolatosan. Merőben elméleti kérdés, persze… egy Birodalmi Orgyilkos bevetése csak Terra urainak kétharmados egyetértésével lehetséges, éppen ööö… veszélyességük és hát… khm… értékük miatt… de ezt ön már nagyon jól tudja, novícia. Azaz, ööö, mától Sicarius iuvenis. És most menjen, nem tartom fel tovább, holnapig ööö… épp elég dolga lesz.

Fiatal Ordo Sicarius inkvizítor

Moreno távozása után Nimas inkvizítor elszöszmötölt a szervokoponyával, majd szórakozottan oldalra nyújtotta a bal kezét, amelyben megcsillant valami. Enyhe vibrálás támadt a levegőben, és egy férfi jelent meg ott, Nimas balja pontosan a torkának tartotta a kést, míg jobbjával továbbra is nyomkodta a gombokat játékszerén.

– Túl hangosan veszed a levegőt, barátom.
– Te pedig elárulod magad, Nimas. Ez az egész habogó vénember – játék odalesz, ha valaki látja, hogyan ragadod torkon az orgyilkos-inkvizítor novíciusok egy kiképzőtisztjét.
– Attól tartok, barátom, ez okafogyottá vált, az elmúlt percekben már átláttak rajtam. A fiatal hölgy egyébként rendkívül szellemes pimaszkodása aligha volt véletlen, amikor a sajátos beszédstílusomat parodizálta. Igazat kell adjak neked, valóban tehetséges.
– Az arénában is. Nem ő a legerősebb vagy a legrugalmasabb, de észreveszi és kihasználja azokat a lehetőségeket is, amiket a többség nem. Nem szokása veszíteni… és a stratégai szimulációkban sem.
– Szükségtelen tovább dícsérned, barátom. Adok a véleményedre. Ezért is léptettem elő az imént.
– Észrevettem! Jobban is mint gondolta. Egy kormányzó? Kétharmados többség a lordok között ugyebár csak a templomok ügynökeinek bevetéséhez kell. Egy Sicarius orgyilkos-inkvizítort viszont egy szenior inkvizítor is útnak indíthat.
– Ha mégoly iuvenist is. De ez már tényleg merőben elméleti beszélgetés. Khm, ehüm. Szervokoponya, kód unum quinque duo sanctus. Jogosultság superior. Törölni az egész felvételt.



*   *   *
 
Mivel az iménti szösszenet formátumába nem illik, ezért itt külön említem meg, hogy a Birodalmi Orgyilkosok a 40K világában és a terepasztalokon is rendkívül ritkák. (Ne keverjük össze őket a szintén birodalmi Halálszekták orgyilkosaival, ezek sokkal többen vannak, de még lelkes amatőrnek sem nevezhetők emezekhez képest.) Ahogy egy Űrgárdistára egész hadosztálynyi egyszerű katona jut az Impériumban, úgy egy Orgyilkosra csaknem egy egész rendnyi Gárdista. Részint azért van így, mert még a Birodalom szinte végtelen emberanyaga is aránylag kevés olyan embert termel ki, aki nem csak alkalmas rá hogy Orgyilkost képezzenek belőle, de túl is éli az átalakulást. Részben azért, mert a hihetetlen technológia, ami az ügynökök testét formálja, illetve ami a felszerelésüket nyújta, hihetetlen erőforrásokat igényel. Részben pedig azért, mert az emberiség vezetői nem csak az ellenségre tartják veszélyesnek a halál e megtestesüléseit, és nem engedélyezik több kiképzését, mint amennyit elméletben biztosan szemmel tudnak tartani. Nem alaptalan az aggodalmuk, a harminchatodik évezred folyamán előfordult már egyszer, hogy egy magas rangú Callidus orgyilkos puccsot szervezett a templomokban. Megpróbálta megölni az Officio akkori vezetőjét, és átvenni a helyét. A vezető helyett azonban egy másik, az ő alakját felvett Callidus ügynökkel sikerült végeznie, és az életben maradt potentát az összegyűjtött hűséges orgyilkosokkal háborút indított ellene. Hogy a két részre szakadt Templomok összecsapása mekkora károkat okozott, azt hiszem, el tudjuk képzelni. Az incidens után hozták létre az Ordo Sicariust, és az Inkvizíció azóta nem veszít szem elől egyetlen orgyilkost sem hosszabb időre, mint ami a bevetésükhöz feltétlenül szükséges - onnan visszatérve pedig a legtüzetesebben kikérdezik, és többnyire újra kondícionálják a Császár iránti hűségre.


A Games Workshop nemrég új, gyönyörűen kidolgozott, és persze rettentően vaskos árú modelleket adott ki az Orgyilkosokhoz.

A terepasztalokon az orgyilkosokat kiváló statisztika, és kiemelkedően költséges pontérték jellemzi. Csak a legnagyobb csatákban engedhet meg magának egy játékos egynél több ügynököt, az összes nagy templom emberét tartalmazó négy fős különítmény pedig, ha egyáltalán pályára kerül, minimális fedezettel vagy teljesen anélkül szokott hatalmas pontértékű seregekkel szembenézni. Egy tapasztalt játékos kezében pedig többnyire győznek is... ugyanakkor egy ilyen kis számú modellből álló "sereg" sorsát akár két-három rossz kockadobás is megpecsételheti.

A korábbi cikkek: Tartalomjegyzék

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #12 – A harmadik Armageddoni háború

Fórum:

A Piscina IV-en történtek után senki sem kételkedett többé abban, amit Sebastian Yarrick komisszár, Armageddon hőse már jó ideje hangoztatott: Ghazghkull Mag Uruk Thraka, az elmúlt tízezer év legnagyobb és legveszedelmesebb ork hadura nem vesztette el az elsöprő stratégiai fontosságú Armageddon bolygóért vívott küzdelmet, hanem még el sem kezdte igazán. A Golgotha rendszer kiirtott törp lakossága, az eltűnt birodalmi flottillák, az elnémult állomások, a porig rombolt Piscina IV, és a romok között tornyosuló roppant üzenet az elpusztított istengép tetemén – az ork hadúr komolyan gondolta, amit Yarricknak üzent: minden eddiginél nagyobb WAAAGH!-al támad Armageddonra, gyűjtsön hát a komisszár sereget, mert nagy harcot akar! 
 
A Sötét Angyalok gárdistái a Piscina IV-ért vívott csatában

Armageddon nem eshetett el. Ha az orkok beveszik, megnyílik számukra az út Terra felé – márpedig az Impérium előbb áldozza fel valamennyi katonáját, mint hogy veszélynek tegye ki az Arany Trónust! Szokás szerint számtalan fronton vívtak háborút: a tiranida kaptárflotta, a Tau terjeszkedés a Damoklész-öbölben, a Káosz fenyegetése a Cadia-kapunál és még folytathatnánk a sort – a rendszer védelme tehát nem kaphatott abszolút prioritást, de a galaxis legnagyobb birodalma ezúttal bizony nem spórolt a véderővel.

A bolygóján élő, legendává lett Yarrick komisszár, és a mögé egy emberként felsorakozott lakosság pedig már az előző háború óta képezte magát az orkok elleni hadviselésben. Ez nem kizárólag az ő döntésük volt. Bár az ork seregeket megverték, nem elhanyagolható mennyiségű zöldbőrű menekült el az emberek számára lakhatatlan hamupusztákra, és az Armageddon Prime és Secundus „kontinensét” elválasztó, szinte áthatolhatatlan, veszélyes lények tömkelege által lakott dzsungelbe. Részint ezek az ork veteránok, részint az azóta kikelt friss, primitív orkok (az orkok spórával szaporodnak, ezért igen nehéz kiirtani őket, mert ha megölsz egyet, gyakorlatilag szét is szórod számtalan másik spóráit), folyamatosan fennálló veszélyt jelentettek a lakosságra. Yarrick megtanulta a leckét Ghazghkulltól: folyamatosan edzette ezen orkok ellen, illetve rajtuk katonáit. A híres Armageddoni Acéllégiók minden katonája ismerte a gyalogos közorkok erősségeit és gyengéit, a nagy háború veteránjaitól pedig az ork hadigépezetekéit is. Specializált haderő nevelődött ki a dzsungelben rejtőzködő kommandorkok elleni harcra. Ezek a zöldbőrűek a sűrű és veszedelmes rengetegben nagyszerűen elrejtőztek az átlagos katonák ellencsapásai elől, ám az Armageddoni Orkvadászok dzsungelharcosai éppen az ő becserkészésükben jeleskedtek. A veteránok csupán egyetlen orktól féltek: Snikrot, minden Kommandorkok főnöke a rémtörténetek szerint még az ő soraikon is észrevétlenül surrant át, hogy Vöröskoponyás elit orkjaival néma csendben, egyesével vágja át a torkukat, majd vérükkel az ő álcázófestékük groteszk paródiáját mázolja a fejére – innen kapták a nevüket.

Orkvadászok ütnek rajta a dzsungelben vonuló zöldbőrűeken

Megerősítették a kaptárvárosok falait, immár a nagy háborúban megismert roppant ork Gigász harci gépek ellen méretezték őket – kivéve Hádészét. Yarrick, aki jól ismerte az orkok észjárását, tudta, ugyanúgy képesek gyűlölni egy tárgyat vagy helyet, ahogy egy élő ellenfelet. Biztosra vette hogy a város, ami Ghazghkull vereségét okozta, szörnyű bosszúra számíthat, ezért kiüríttette és aláaknáztatta azt. Szerte a bolygón, és körülötte az űrben roppant légvédelmi makroütegeket szereltek fel az ork partraszálló egységekkel szemben. A szektort védő flottát úgy létszámában, mint a csatahajók méretét és felszereltségét tekintve is jelentősen megerősítették. Az idősödő Yarrick a védelem minden apró momentumát személyesen kísérte figyelemmel. A bolygó moráljára gyakorolt hatását Terra urai is elismerték, sőt felhasználták. Az Adeptus Mechanicus egy csatabárkáján egy egész hadosztályt küldtek Golgothára, hogy az orkoktól hemzsegő bolygóról visszaszerezzék legendás tankját, az Önérzet Erődjét. A tank roncsát egy Főmérnork alakította személyes csatavagonjává, amiből hordáját vezette, és bizony nem adta könnyen, de az expedíció végül elfoglalta azt. Armageddonra visszafelé jövet a Mechanicus techpapjai visszaadták a híres jármű régi fényét. A nagy háború ereklyéivel övezték fel, és újraszentelték az Istencsászár nevében: a sokat szenvedett bolygó lakói kilométerekről látták, hogy hősük tart feléjük, és ahogyan a Birodalom vezetői előre látták, ez sokat használt a harci morálnak.
Aki Terra ellen tör, még a végsőkig eltökélt halandó katonáknál is sokkal nagyobb ellenségeket szerez magának. Csatasorba álltak a Collegio Titannica felhőkarcolónyi istengépei, roppant lábaik körül az Adeptus Mechanicus kibernetizált légiói meneteltek. Nemcsak Terrát védték: Mars titka volt, hogy a veszélybe került bolygó ősi, szent hadigépek titkos nyughelye.

Néhány a Collegio Titannica kisebb istengépei közül

Eljöttek a halandó, de emberfeletti hittől fűtött, a Gárdistákéhoz hasonló szent keramitvértben, felszentelt fegyverekkel harcoló szüzekből álló Adepta Sororitas, a Harcos Nővérek rendjének leányai. A bolygó legrégebbi településén, Helsreachben állt a Császár Felemelkedésének roppant Katedrálisa: a Nővérek egy kis csoportjának otthona volt, és ők felkészültek rá, hogy tűzzel és megszentelt robbanólövedékekkel purgálják ki a megátalkodott lényeket, akik megszentségtelenítenék azt jelenlétükkel. 
Az Istencsászár elküldte halálos angyalait is. Mivel a támadást az űrből várták, a legnagyobb számban a Fekete Templomosok képviseltették magukat: ennek, az egyik legősibb gárdista rendnek nem egy bolygó, hanem egy hatalmas csatahajókolostor, az Örökös Kereszteshadjárat szolgált bázisául, amelyet gárdista csatabárkák flottája kísért. Helbrecht Főmarsall, a rend főnöke személyesen vezette a flottát, és hajóin felül számtalan templomosát is elhozta. Szinte valamennyien a csatahajókon maradtak, készen rá, hogy ha kell, az ork űrjárművek fedélzetén harcoljanak. Mindössze száz válogatott önkéntest küldött a felszínre, Helsreach város védőit segítendő. E százak vezére Merek Grimaldus volt, akit a Fekete Templomosok nemrég emeltek a káplán, az Istencsászárnak felkent harcos-pap tisztjére.

A Fekete Templomosok flottája Armageddon védelmére siet
 
Számos másik rend is válaszolt a hívásra, ők a felszíni küzdelemre készülődtek, de még nem végeztek erőik mustrálásával. Legnagyobb számban a Szalamandrák indultak útnak, magának a rendfőnöknek a vezetésével. Megérkezésük azonban még váratott magára.

Amikor a flotta tisztjei megkapták az első jelzéseket az előretolt augur-állomásokról a közeledő ork űrjárművekről, az első reakciója szinte mindnek az volt, hogy ellenőriztette a műszereket. Hellbrecht marsall és a démonhajókkal, nekron csillagpusztítókkal való harcokban edződött gárdistái voltak az egyetlenek, akik elhitték a gépeknek: az Impérium roppant flottája apró pöttyé vált a holoképeken a közelítő ellenség egész rendszert elborító felhőjében. Soha ennyi ork űrtákolmányt, hajtóművekkel felszerelt aszteroidát, harcra fogott űrmonstrumot, indokolatlan rétegekben felpáncélozott, fogakkal teli állkapocsmotívumokkal éktelenkedő ork cirkálót nem látott még együtt az Impérium. A marsall parancsaira helyreállt a rend, és a flotta acélhálót vont Armageddon és a támadók közé. Titáni erejű zárótűzbe borították az ork járművek röppályáját. A csatabárkák gigászi Nova ágyúi tucatnyi rombolóval, két-három cirkálóval is végeztek lövésenként. A közelebb érők lézer- és makroágyútűzben fürödtek, és sorra hamvadtak el. A roncsok fedezékében azonban egyre közelebb jutott a gigászi ork áradat zöme. A kiégett hajók törmeléke nekizúdult a blokádnak, közvetlenül mögöttük fürge ork cirkálók cikáztak, melyek mintha csak roppant orrpáncélból és megannyi hajtóműből álltak volna. Ezek egyenesen nekihajtottak a birodalmi hajóknak, melyek pajzsai szikrázva adták meg magukat – a következő becsapódás pedig gyakran végzetes volt. Helyenként furcsa ork ágyúk szedték áldozataikat. Ghazghkull magához édesgette azt a főmérnorkot, aki az ön- és közveszélyes SokkTámadóÁgyú feltalálójának vallotta magát. Ez az őrült eszköz alagutat nyitott az Immatériumon át a célpont belsejébe, amin át pszichopata feltalálója rémült snotlingeket lövellt annak testébe. 
 
A SokkTámadóÁgyú a jobb oldalon látható hajcsár által elé terelt snotlingokat porszívózza fel,
hogy közveszélyes kaput nyitva a Warpba, az ellenfél belsejébe lövellje őket

Nazdreg ug Urdgrub teleport-technológiában jártas mérnorkjai számos katasztrofális, de számukra roppant szórakoztató kísérlet, és Ghazghkull folyamatos ütlegei árán továbbfejlesztették ezt a találmányt, és most működésbe hozták a legnagyobb ork hajókon, hogy lyukat üssenek vele a blokádon. Az orkoknak más meglepetések is voltak a tarsolyukban: kisebb aszteroidákat, sőt egész kisbolygókat cipeltek magukkal vonósugarakkal, melyeket most a meggyengült pontok irányába hajítottak.
Helbrecht marsall, és a birodalmi admirálisok hősies helytállásának volt köszönhető, hogy a flotta nem semmisült meg ott és akkor. Kitértek a legbizarrabb lövedékek miriádja elől, és miközben annyi ork tákolmánnyal végeztek ahánnyal csak tudtak, biztonságosabb pozícióba menekítették a csatahajókat. Nekik köszönhetően a rendszer nem maradt magára, de az orkok útja megnyílt a bolygó felé.
Yarrick nem spórolt a bolygóvédelmi plazma-és makroütegek felállításával, és ezek, valamint a légierő most véres rendet vágtak az ork leszállóegységek között. Ghazghkull célzott hadmozdulatokkal válaszolt: az ütegekre koncentrálta partraszállóit, és ahol sikerült elfoglalni, a kommandorkok az emberek saját légiereje és bolygóvédelmi platformjai ellen fordították azokat. A felszínre azonban még így is kevés ork jutott el. Ekkor a hadúr aszteroidákkal kezdett bombázni.
Az ork bolygóközi hadviselés sajátos eszköze a – az orkokra jellemzően nem túlbonyolított nevű - Kő. A Kő gyakorlatilag egy nagyobb, üreges aszteroida, az egyik végén hajtóművekkel, a belsejében pedig botcsinálta erőtérgenerátorral, ami ork mércével mérve többé-kevésbé életre alkalmasan tartja a Kő bendőjét az űrben, a benne utazó orkok számára.
Amikor az aszteroidák a lakott területeket és a védelmi ütegeket elhibázva csapódtak be (némelyik egyenesen másik kontinensen!), a védők ezt – nem teljesen alaptalanul – a híresen pontatlan ork célzásnak tudták be. Ezek azonban Kövek voltak, és belsejükből hamarosan előtört az orkok becsapódást túlélő része. Az első meglepetést kihasználva elnémítottak néhány légvédelmi állást, és az orkok elkezdték megvetni a lábukat ezeken a területeken. A hadsereg azonnal reagált, előrenyomult e pozíciók felé, hogy kifüstölje azokat.
Ghazghkull azonban újabb meglepetéssel szolgált. A Kövek belseje jeladót rejtett, melyekhez a mérnorkok betájolták a Piscina IV bevételekor kipróbált teleportjaikat. A hatalmas sziklák belseje csakhamar végeléthatatlan hadoszlopokban kezdte ontani az orkokat, a legkisebb snotlingtól a leghatalmasabb Squiggothig, egyszemélyes harci motoroktól a húsz emelet magas Gigászokig. Ezen fellelkesülve beszálltak a harcba a dzsungelben rejtőző, és a hamupusztákon vándorló törzsek is. Nemsokára sereg sereg ellen, Titán Gigász ellen küzdött. A bolygó ismét lángba és vérbe borult.

Ork sereg özönlik elő az egyik Kőből

Elsőként Acheron Kaptárváros bukott el, ám nem az ork seregek csapásai alatt, hanem árulás következtében. Herman von Strab, a volt bolygókormányzó, akit az előző háborúban árulónak nyilvánítottak milliónyi áldozattal járó katasztrofális viselkedése miatt, lepaktált az orkokkal. Az emberek nyelvét megtanult Kommandorkokkal szövetkezett, bevezette őket a városba, és átadta nekik a kulcsokat – majd kikiáltotta magát helytartónak. Ezek a rendkívül dörzsölt orkok hagyták játszani a bazári majmot: az idegesítő emberkét elviselni kis ár volt az ölükbe hullott városért.
Yarrick elsápadt a dühtől amikor meghallotta a hírt. Elrendelte az aljas áruló kivégzését, bármilyen mélyen bújjon is az orkok háta mögé. A Tizenharmadik Büntetőlégió (becenevén az UtsóEsély) elítéltekből szervezett egységének fegyőr/parancsnoka, Schaeffer ezredes önként vállalta a küldetést. Halálraítéltjei jó részének Acheron lett a sírja, de a maradék kegyelmet kapott, amikor sikerrel kivégezték von Strabot. Az orkok persze ettől még nem adták fel a várost, mégis egész Armageddon személyes elégtételnek érezte ami történt.
 
Schaeffer ezredes. Von Strab az ő arcát látta utoljára életében.
Ahogy az ezredes fogalmazott, pont olyan ronda halála volt, amilyet megérdemelt…
 
A többi város is sorra került ork ostromzár alá. Nem így Hádész. Yarrick jól látta előre: Ghazghkull rettentően utálta ezt a helyet, nem is vesződött a bevételével, hanem egy direkt erre a célra magukkal vontatott aszteroidával egyetlen óriási krátert csináltatott belőle. Más városokra több-kevesebb ork, és birodalmi haderő jutott, a harc a falak alatt, és az őket körülvevő síkon dúlt: Helsreachet azonban, ami a Viharóceán partján állt, a szárazföld felől teljesen körülzárták az orkok, így külső segítségre nem számíthatott.
A várost az Acéllégió szárazföldi és légi egységei mellett az Invigilata légió titánjai is őrizték. A védelmet, száz Fekete Templomos élén, Merek Grimaldus káplán vezette. A Titánok ottléte is az ő vezéri képességeit dícsérte: a Mars parancsa nem az volt, hogy az istengépek itt állomásozzanak, ám a káplán a szidalmak, a dícséret, a parancs, és a megalázkodás elegyével rávette vezetőjüket, Zarha Mancion Princeps majorist a maradásra.
Amikor a végeláthatatlan ork áradat elözönlötte Helsreach környékét a látóhatáron túlig, és az Acéllégió katonái között eluralkodott a rettegés, Grimaldus olyan beszédet mondott (felváltva intézve szavait a katonákhoz és az orkokhoz), ami azóta legenda az Impériumban.

„Látjátok őket?”
„LÁTJÁTOK ŐKET?!”
„Hát micsoda sértés ez? EZT küldik ELLENÜNK?! Ezt a CSÜRHÉT? A bolygó leghatalmasabb városát védjük. Ágyúink csillaghajókat tépnek le az égből. Ezrével állunk itt, fegyvereink megszámlálhatatlanok, hitünk megingathatatlan, szívünk vér helyett bátorságot pumpál! És EZ vonul ellenünk…? Egy csapat zöldbőrű rokkant és koldus, aki úgy vonszolja magát a falaink alá? Testvéreim, előre bocsánatotokért esedezem, hogy tűzparancsot kell adjak majd nektek, hogy ilyen méltatlan célpontra fecséreljétek a muníciót…”
„ISMERTEK ENGEM, ORKOK?”
„GRIMALDUS VAGYOK! A FEKETE TEMPLOMOS! E VILÁG OSZLOPAINAK, AZ ACÉLLÉGIÓ KATONÁINAK TESTVÉRE!”
„Armageddon hősei! Soha életetekben nagyobb dolgot nem tettetek mint most! Soha fontosabb kötelességetek nem lesz, soha édesebb győzelmet nem arattok, mint amikor megvédjük Helsreach városát! Ma a saját legendánk születik, és minden betűjék orkok húsába faragjuk! VELEM TARTOTOK?”
„Ti az Impérium fiai és leányai vagytok! Hősök és mártírok vére! Hagynátok, hogy ezek a korcsok tapodni merészeljék a világunk szent földjét?!”
„EZ A VÁROS A MIÉNK! EZ A VILÁG A MIÉNK! ÜVÖLTSÜK ÚGY, HOGY A ZÖLD FÉRGEK AZ ŰRHAJÓIKBAN IS HALLJÁK!”
„GYERTEK, ORK MOCSKOK! JÖJJETEK HOZZÁNK, ÉS PUSZTULJATOK TŰZBEN ÉS VÉRBEN!”
„A TEMPLOMOSOKÉRT! AZ ACÉLLÉGIÓÉRT! HELSREACHÉRT!”
 VESSÉTEK MAGATOKAT A FALAINKRA, IDEGEN FÉRGEK! ROHANJATOK A PENGÉNKRE! A NEVEM GRIMALDUS, ÉS A HOLTTESTEITEKKEL BORÍTOM E SZENT FALAK TÖVÉT!”


A védők „GRIMALDUS! GRIMALDUS!” kiáltásának ereje a legenda szerint ablakokat tört be.

Grimaldus káplán beszédével tüzeli fel Helsreach védőit

Grimaldus valójában nem táplált illúziókat Helsreach helyzetét illetően. Bár káplánnak fiatal volt, számos háborúban érdemelte ki a címet, és ránézésre fel tudta mérni az esélyeiket: a város el van zárva az erősítéstől, az ellenség erői pedig már most elegendőek hozzá, hogy megfelelő vezetés alatt letörjék az ellenálást. Azt pedig pontosan tudta, hogy az orkok száma csak gyarapodni fog. Ő annyit tehet, hogy kihozza a maximumot a szorongatott Helsreachből. Száz Gárdistája jelenlétével erősíti a morált, és ott lesz majd mindig, ahol a legveszélyesebb a harc. Illetve nem száz, csak kilencvenkilenc, mert Jurisian testvér, a Mars legjobb Magosai által kiképzett Techgárdista-mesterük, az engedélyével titkos küldetésre indult az Adeptus Mechanicus egy ősi fegyvere után kutatni 
A küzdelem azonnal elkezdődött. Az Acéllégió pilótáinak jelentése szerint az orkok magukkal hozott alkatrészekből légibázist kezdtek kiépíteni egy jól védett völgyben. A vezérkar ellenezte, Grimaldus azonban végül mégis engedélyt adott a pilótáknak, hogy életveszélyes támadást indítsanak az ork légvédelem tüzében. A város légiereje gyakorlatilag ott veszett, de jó cserét csináltak: az orkok légitámogatás nélkül láttak neki az ostromnak.
A templomos vezért aggasztotta a kaptárvárost átszelő hatalmas sugárutak helyzete. Ezek, ahogy a vezérkar látta, nagyon hasznosak a város erőinek gyors mozgósításában. A káplán azonban, bár a védőkkel nem osztotta meg nézeteit, nem remélte hogy a falak két hétnél tovább kitarthatnak. Fejben a városon belüli hadviselést tervezte, és érezte, hogy az orkok éppoly könnyedén nyomulnak majd előre a széles útvonalakon, ahogyan most az ő tankjaik közlekednek. Torlaszokat, aknazárakat készíttetett elő. Egész negyedeket aknáztatott alá azokon a pontokon, ahol a legkézenfekvőbb lenne a Gigászok betörése.
A védők harci szelleme töretlen volt. Hetekig állták az orkok egy percre sem lankadó rohamát, a roppan falakhoz szinte rámpa vezetett az ellenség tetemeiből. Az orkok azonban csak lelkesebbek lettek a kemény ellenállástól. Eljött az idő, amikor – ahogy Grimaldus előre látta – fel kellett adniuk az első védelmi vonalat. Az Invigilata titánok zárótüzétől fedezve visszavonultak a káplán által előkészíttetett pontokra, és kráterré ágyúzták az előrenyomuló orkok alatt az elhagyott állásokat.
A Templomosok pihenés nélkül harcoltak. Ha az orkok valahol rést ütöttek a védelmen, rohamozó hordájuk velük találta magát szemben. Grimaldus ott állt mindig a résben, kápláni tisztjének jelképe, a szent Crozius kalapács minden csapása erőtérkisüléssel robbant a célpont testébe, amitől az orkok széles rendben repültek szét körülötte. Mellette harcolt a Császár Bajnoka, a Fekete Templomosok hagyománya szerint mindig a különítmény legjobb vívója, a rend alapítása óta bajnokról bajnokra szálló szent Fekete Pallossal. Ahol a Crozius kalapács széthajította az ellenfelet, ott a sötét delejjel vibráló pallos keresztülszaladt rajtuk, akár forró kés a vajon. A Templomosok páncélja, rendjük fehérrel díszes feketéje helyett, gyakran iszamos, zöld volt a rárakódott rengeteg orkvértől.

Merek Grimaldus káplán a Császár Bajnoka mellett harcol

Bármiennyire helytálltak is azonban a Gárdisták, az Acéllégió, ahogyan a káplán előre látta, hátrálni kényszerült a sugárutakon. Az ellenség megvetette a lábát a városban. A vezérkar csodálta Grimaldus zsenijét, aki az előre elkészített városi védelmi állásokkal pontosan ott tartóztatta fel, és ott engedte csapdába szaladni az orkokat, ahol hetekkel azelőtt megtervezte. Az ork roham azonban erőre kapott: újabb törzsek csatlakoztak az ostromlókhoz. A két legveszélyeztetettebb ponton a Templomosok, és a Titánok siettek a katonák segítségére.
Az új orkok ravasz Tankvadászokat hoztak magukkal. Ezek kinézték maguknak a Vihar Hírnökét, Zarcha pinceps Imperátor osztályú istengépét. Az elfoglalt toronyházakból minden oldalról tüzet zúdítottak rá, elefántot kínzó bögölyrajként bőszítve a roppant hadigépet. Rendszeres időközönként pedig ágyútűz kopogtatta jégesőként a Vihar Hírnöke pajzsait. Zarcha kettős harcot vívott: kifelé az orkokat pusztította, befelé uralmát próbálta megőrizni az ősi Titán egyre inkább háborgó gépszelleme felett. Az orkok végül célt értek: Zarcha elméjének ellenállását elsöpörve az istengép átvette saját irányítását, és teljes sebességgel kínzói közé dübörgött, mnden fegyveréből folyamatosan tüzelve, míg fedezete lemaradt mögötte.
Nem Grimaldus volt az egyetlen, aki ismerte a hatalmas hadi gépek aláaknázott terepre csalásának taktikáját. Pontosan ilyen csapdát állítottak itt a Tankvadász orkok: amint, széles ösvényt olvasztva maga körül, a Titán a célterületre ért, működésbe hozták bombáikat. A kataklizmatikus erejű robbanássorozat porig rombolta a negyedet: az Imperátor pajzsai ellenálltak neki, de a lökéshullámtól a gép dőlni kezdett. A térdre rogyó óriást diadalmas üvöltéssel lepték el az orkok, és a harc hamarosan a belsejében folytatódott.
Grimaldus csapatával a megrogyott Imperátor tetején landolt. Itt ódon katedrális állt, amelyben a Császár ideje óta nem járt a Titánlégiók személyzetén kívül senki. A helyzet súlyossága rányomta bélyegét a templomosok moráljára, azonban odabent olyan jelet kaptak, amitől minden kétely elszállt belőlük. Az ősi szentély belsejében nem másnak, mint Rogal Dornnak, a Templomosok Ősatyjának hatalmas szobra állt, amit úgy mintáztak meg, hogy pont a belépő gárdistákra nézett, fegyverét pedig az ellenség irányába emelte.

Rogal Dorn, az Istencsászár félisteni gyermeke, a Császár Öklei és a Fekete Templomosok gárdistarendek Ősatyja

A Templomosok döbbent csendben hulltak térdre, pár rövid pillanatig a körülöttük kopogó fegyvertűzre fittyet hányva imádkoztak, majd felkeltek, és üdvözült arccal rontottak az orkokra. Az Istencsászár szent örömmel harcoló angyalai elől rémülten menekültek az orkok, és az istengép hamarosan szabad volt. Zarcha azonban még mindíg kétségbeesetten küzdött a gép szellemével. Amit Grimaldus tett, példátlan a titánok történelmében. A Fekete Hám, a Gárdisták biointerfésze segítségével rácsatlakozott a princeps major irányítótartályára, és dörgő hangon parancsba adta az Istencsászár nevében a Vihar Hírnökének: amíg vagy ő, vagy a Császár ellenségei életben vannak, princepsével harcolni fog ellenük! A káplánt kissé megviselte az idegrendszerét túlterhelő kapcsolódás, de a titánok onnantól azonnal engedelmeskedtek.

A város helyzete kétségbbejtő volt, de a védők állták a sarat. A munkások között azonban felütötte a fejét egy lázító, aki megadást követelt: Grimaldus személyesen látogatta meg, magával hozta a főtérre, a vezérkar és a lakosság előtt megismételtette vele a mondókáját, majd válasz helyett ballal a levegőbe emelte, és amíg aznapi parancsait kiosztotta, lassan összemorzsolta a koponyáját. A munkások többsége pedig személyesen vert agyon bárkit, aki újra megadásról mert beszélni. Azok, akiknek legtöbb rokona, szerette végezte az orkok fegyverein vagy gyomrában, a káplán elé járultak: kegyeskedjék felfegyverezni őket, mert harcolni szeretnének. A vezérkar megosztott volt a kérdésben: minden fegyveresre szükség volt, de munkásokra szintúgy. Grimaldus a többséget beengedte a seregbe, tapasztalt katonák mellé osztva őket. Bár a harcban bőven a katonák tudására szorultak, hamarosan nagy hasznát vették az újoncok a dokkok munkásaiként szerzett helyismeretének.

Talán emlékszünk rá, hogy egyes Kövek a szomszédos, kietlen kontinenseken landoltak. Ezek emberi életre épphogy csak alkalmasak voltak, a szívós orkokat azonban ez nem zavarta. Mérnorkokat és hadianyagot hoztak magukkal, és flottát kezdtek építeni. A teleportereken át özönlő utánpótlással csakhamar számottevő mennyiségű csapatszállító tengeralattjáró telt meg. Ezek támadása övön aluli ütésként érte a Viharóceán partján álló kaptárvárosokat. Tempestus városának ez a csapás megadta a kegyelemdöfést, Helsreach azonban, bár megrogyott, még kitartott.

Ekkor érkezett meg a bolygóra a Szalamandrák gárdista rendje. Számos rendház, és maga a rend főnöke is Armageddon segítségére sietett. Előre kiválasztott, stratégiai fontosságú pontokon landoltak, csapást mérve a leszállóterületen lévő orkokra, majd egyesítve erőiket Yarrick seregével és a titán légiókkal. A bolygóhoz érve értesültek Helsreach szorongatott helyzetéről, ezért egyik osztagukat vezérük eredeti célja helyett az ostromlott városba irányította. Leszállóegységeik az ork gyalogság közepén landoltak, és rendjük „A csata tüzébe, a háború üllőjére!” csatakiáltását harsogva, rájuk jellemző módon tűzbe borították a zöldbőrűeket. Az ork támadás megtört, Grimaldus katonái egy rövid időre fellélegezhettek. A Szalamandrák nem maradhattak, vezérüknek minden gárdistájára szüksége volt más csatákban, Helsreach azonban így is hálaimát mondott a segítségükért.

A Szalamandrák segítségére más, döntő csatákban volt szüksége a Legio Titannicának és az Acéllégióknak 

Néhány napig a harc a védők javára fordult: a Szalamandrák távozása után a dokkmunkásból lett önkéntes katonák segítségével visszavették a dokkok nagy részét, és több másik fronton is kisebb területeket nyertek, vagy legalább megtartották az addigiakat.
Ekkor azonban rengeni kezdett a föld.

Stygia városa Helsreach-hez hasonlóan hősiesen védekezett az ork áradattal szemben. Az ostromot itt azonban Főmérnorkok vezették, és miután a védők még néhány Gigász támadását is visszaverték, nekiláttak, hogy megépítsék minden Gigászok öregapját. Egész elfoglalt városok gyártókapacitását használták fel hozzá. Az Istenzúzó valóságos mozgó fémhegy lett. Elpusztított Titánok és szupernehéz páncélosok tetemeiből tákolták össze, és felszerelték minden fegyverrel amit csak ki tudtak találni vagy el tudtak rabolni – márpedig az orkok ezen a téren rendkívül találékonyak. Stygia védelme összeomlott a brutális gépezet csapásai alatt. Lelkes legénysége vérszemet kapott, és Helsreach felé dübörgött vele.

Zarcha princepset, ahogy a Vihar Hírnökét is alaposan megviselte a folyamatos küzdelem. Még így is korábban észlelték azonban másoknál a szokatlanul erős jelet: valamilyen új ellenség tart a város felé. Két kisebb, de mozgékony Titánját küldte felderíteni. Egyiküket egyetlen sorozattal kivégezte a gépszörny, a másiknak sikerült addig életben maradnia, amíg jelentést tudott küldeni a fenyegetésről.
 
A Birodalom Titán-osztályai. A Vihar Hírnöke a legnagyobbak rendjébe tartozott.

Hamarosan a védők is érezni kezdték, ahogyan a város alapjai remegni kezdtek a hatalmas monstrum közeledtétől.  Zarcha a falak romjai előtt csapott össze vele. Az Istenzúzó sorra lőtte, tépte cafatokra kisebb istengépeit, és a Vihar Hírnökének is szörnyű sebeket okozott. A princeps elvesztette irányítását fő ágyúja felett: az Annihilátor üteg utolsó lövése alig súrolta ellenfelét, ami közelharci távolságba dübörgött, és egszerűen letépte azt az Imperátor titánról. Zarcha már csak annyit tudott tenni, hogy gépe maradék végtagját mélyen ellenfele testébe döfte, majd a Vihar Hírnöke és legénysége eleget tett Grimaldus parancsának: életüket áldozták az Istencsászár ellenségei elleni harcban.
Az ork gigász is megsérült, de ha bicegve is, immár akadálytalanul tört előre a városba. Orkokon és birodalmi épületeken egyaránt keresztültaposott, ahogy egész negyedeken élte ki vezetői vérszomját.

Jurisian testvér, a Templomosok legjobb Techgárdistája ez alatt sikerrel teljesítette küldetését. Ráakadt a Mars titkos fegyverére, amelyet még a második Armageddoni háború előtt zártak el a bolygón. Hetekbe telt, de áttörte a nyughelyét őrző gépszellemek ellenállását. Megküzdött az ősi harci géppel, amit az illetéktelen behatolók ellen hagytak a szentélyben. Behatolt a fegyver, Oberon irányítórendszerébe, és részlegesen akaratához kötötte. Az ősi gépszellem harcolt ellene, mert nem volt sem ideje, sem személyzete a régi techrítusokkal feléleszteni – a Gépisten kultusza szemében ez szentségsértéssel ért fel. A másfél kilométeres jármű nem is engedelmeskedett neki teljes egészében, de mozgásra tudta bírni, és számításai szerint egy-két lövést képesnek kellett lennie leadni vele. Ez pedig roppant jelentőséggel bírt. Oberon ütege ugyanis egy Nova ágyú volt, amit jobbára az űrflotta szokott használni kisebb rombolók flottilláinak elhamvasztására, vagy hatalmas csatahajók kivégzésére.

az Oberon, az Adeptus Mechanicus ősi ütege

Elndult Helsreach felé. Gyalogos orkok és lépegetők kisebb csapataiba ütközve egyszerűen eltiporta őket. Hamarosan azonban az Adeptus Mechanicus néhány kisebb titánja vette körül. Szentségtörőnek nevezték, és felszólították, hogy azonnal adja át az ereklyének számító gépezetet. Jurisian testvér azonosította magát. Mind a Mars tudósainak, mind a Templomosoknak magas rangú tagjaként felette áll – mondta – e vádnak. Oberont nem állt módjában a megfelelő szent rítusokkal felébreszteni, és teljes legénységgel ellátni, mert az Omnissiah ellenségei nem várták meg, ahogy ezt a hasztalan időhúzást sem! A Mechanicus princepsei nem értettek egyet vele: a szent gépezetet kellően fel kell szerelni, és csatlakozni vele Yarrick erőihez, ahol a legnagyobb hasznát veszik. Jurisian végül megelégelte a szócsatát. Közölte: ha meg akarják állítani, nyissanak tüzet Oberonra, vagy tartsanak vele és segítsenek. Ő azonban elindult Helsreach felé, mert parancsnokának ott van rá szüksége. A titánok követték.

Hogy hogyan és milyen áldozatok árán kötötték le a princepsek az Istenzúzó figyelmét, és csalogatták megfelelő pozícióba, hogy Oberon kivégezhesse – a város szempontjából nem számít. Jurisiannak viszont ezután már egyet kellett értenie a Titánok parancsnokával: Helsreach már nem tartható. Oberon fegyvere itt immáron hasztalan, a légiók mellett harcolva azonban stratégiai fontosságú lehet. Grimaldus üzenetében, miután megköszönte a Techgárdista segítségét, felmentette a parancs alól, ami hozzá kötötte. A megmaradt princepsekkel elindult arra, ahol Yarrick koncentrálta erőit.

A védők immár az utolsó állásaikra vonultak vissza. Grimaldus Templomosai nagy részét elveszítette. A Fekete Pallos fájdalmasan gyakran cserélt gazdát, ahogy az előző Bajnok halála után újabb és újabb gárdista emelte fel, hogy átvegye a helyét. Maga Grimaldus már nem fekete páncélban harcolt: annyi találat érte, hogy rendje feketéje alól mindenhol kilátszott vértjén a nyers keramit ezüstszürkéje. Az Acéllégiók és az önkéntesek sorait megtizedelték az orkok. Tankjaik jó része füstölgő roncs volt valahol a város romjai közt.
Helsreach közepén állt a Császár Felemelkedésének katedrálisa. A lakók szerint az első telepesek itt értek földet, hogy meghódítsák a bolygót az Istencsászár számára, és a roppant szentély az első űrhajók anyagából épült. Az Adepta Sororitas harcos apácáinak egy kisebb csoportja szent esküt tett rá, hogy amíg élnek, nem hagyják el a katedrálist, és nem engedik, hogy idegen lények szentségtelenítsék meg. Grimaldus ide vonult vissza maradék emberével. A harcos szüzek meséltek neki a katedrális ereklyéiről, és megvédésére tett fogadalmukról: ő csatlakozott hozzájuk, és letette az ő esküjüket is. A főnöknőjük nagyra értékelte a gesztust, és a káplánnak adományozta szent ereklyéjét: egy rózsafüzért, melynek egy gyöngyét a legenda szerint maga a Császár áldotta meg. Az összes többi katona is imádkozott, és felkészültek a végső harcra.

A főhajó felső emelete a Császár Felemelkedésének katedrálisában

Az orkok körülvették az óriási épületet. Egyik Nobjuk igen beszédes nemzetközi jelzésekkel tudatta, mi vár a védőkre, ha szembeszállnak velük. Grimaldus hátat fordított neki, és szokatlanul tömören szólt a bajtársaihoz: „E szentély méltó sírhely. Megvédem, vagy itt nyugszom majd.”
Kezdetét vette az öldöklés. Az apácák lángszórókkal tartották távol az orkokat, a katonák lézerpuskákkal, a templomosok pedig robbanólövedékekkel tizedelték őket – azok azonban egyre csak jöttek. Egy idő után már nem a padlón, hanem hullák vastag rétegén harcoltak tovább. Az orkok lövései hatalmas darabokat téptek ki a katedrális testéből. A katonák létszáma maroknyira apadt. A harcos nővérek mind elhullottak: nem hátráltak meg az ork horda elől. Grimaldus, amikor utolsó testvére is elesett, maga vette kézbe a fekete pallost: egyik kezében azzal, másikban szent kalapácsával vágott rendet a támadók között, míg az orkok tömege lassan bezárult körülötte.
Dramaturgiailag itt lett volna helyes, hogy csoda történjen. Egy lelkesítő történetben ekkor érkezett volna a felmentő sereg. Nem történt ilyen. Az utolsó néhány katonát Grimaldus oldalán érte a halál, a katedrális pedig megroskadt az orkok tüze alatt, és maga alá temette a káplánt, ellenfelei jó részével együtt. 

Nem sokkal ezután beköszöntött a Tűz évszaka. Armageddonon forró, mérgező szelek söpörtek végig, amiket még az orkok sem bírtak a szabadban elviselni. Visszavonultak az általuk elfoglalt erősségekbe. A pusztákra, és Helsreach törmelékké rombolt városára is átmeneti csend borult.

Yarrick, a sereg vezérkara, a flotta és a Gárdisták főnökei lélegzethez jutva haditanácsot tartottak, hogy felmérjék a harc állását. Az Impérium erői folyamatosan érkeztek a bolygó megsegítésére; először tucatnyi, majd csaknem ötven rendszerből újoncoztak ebbe a háborúba.  A nagyok mellett immár tíz kisebb Gárdista rend, és a Mars három Titán légiója szállt be a küzdelembe. Helbrecht marsall a Templomosok flottáján túl számos, a küzdelem kezdete óta ide átirányított csatahajóval vívott folyamatos tusát az űrben az egyre csak özönlő ork erőkkel. A hatalmas küzdelem hírére egyre messzebbről, számtalan rendszerből érkeztek orkok a WAAAGHba. Ghazkhull Mag Uruk Thraka a jelek szerint elfoglalta a bolygó jó ötven százalékát. Érthetetlen módon azonban nem egybefüggő, jól tartható területeket szerzett. A flotta tisztjei azon morfondíroztak: vajon orbitális bombázástól tart, ezért hagy életben körülvett birodalmi pozíciókat? Netán az Impérium moráljára szándékozik csapást mérni, ezért végez ki egyes ellenfeleket, és hagy érintetlenül másokat? – vetette fel a Szalamandrák egyik kapitánya. Yarrick feszülten figyelte a beszámolókat, és ahogy megértette a helyzetet, lassan elsápadt a dühtől. Acélkarmos kezével az asztalra csapott. Az ork hadúr sosem akarta elpusztítani őket! Minden pontosan a tervei szerint alakul! Véget nem érő háborúba akarta taszítani az Impériumot, amibe folyamatosan áramlanak az orkok, hogy a világ, de legalábbis az Impérium végéig harcolhassanak! Nekik pedig nem maradt más választásuk, mint hogy partnerei legyenek a játszmában. Armageddon nem eshet el. Az orkok, akiknek a háború nem eszköz, hanem lételem, elérték a céljukat.
 
Armageddon neve mára egyet jelent a soha véget nem érő háborúval

Ghazghkull pontosan olyan elégedett volt magával, ahogy azt a dühöngő Yarrick elképzelte. Élvezettel irányította seregeit, és ahol csak tudott, személyesen is szórakozott egy kicsit, szétcsapva a legnagyobb ellenfelek között, de olykor futni hagyva a legerősebbeket, hogy később még jobb harcot nyújthassanak csapatainak. Egy idő után viszont nem tudta felhőtlenül élvezni a helyzetet. A négy méteresre nőtt batár nagy orkot egyre erősebb fejfájás kínozta. Őrült Professzork Grotsnik kezdett aggódni, hogy a növekedést nem követő adamantium koponyafedél a baj forrása, a Waaagh Prófétája viszont határozottan állította, hogy Gork és Mork készül beszélni vele, és a jelek szerint minden eddiginél nagyobb látomást próbálnak mutatni neki. A Damoklész-öböltől Armageddonig minden ork elhitte, hogy az ikeristenségek személyesen irányítják őt: márpedig az orkok látens, kollektív pszionikus ereje következtében amiben minden ork hisz, az gyakran úgy is lesz. Összegyűjtötte legfontosabb főnökeit, és valamennyi sámánt, akit csak tudott, majd a legnagyobb ork űrmonstrumon, a Roncsolóson eltávolodott Armageddontól. A fejfájás egyre jobban kínozta, és szemei zöld szikrákat vetettek, ami a sámánok szerint vagy egy csúnya durraggyanás előjele volt, vagy azé, hogy jó nyomon jár.
Yarrick kémei jelentették a monstrum mozgását. A bosszúszomjas hős személyes őrségével, és minden nélkülözhető hajóval Ghazghkull után vetette magát. Vele tartott maga Helbrecht marsall is, az Örökös Kereszteshadjárat fedélzetén, Gárdista csatabárkák kíséretében. A Kísértet-öbölnél érték utol a Roncsolóst.
A monstrum akkora volt, hogy az üldöző flotta teljes térfogatát meghaladta, az Impérium erői azonban nem törődtek ezzel. Valamennyien harcedzett veteránok voltak, olyan csatahajókon, amik száz csatát álltak az orkok, a templomosok esetében pedig még nagyobb borzalmak ellen is. Tökéletesen összehangolt támadásuk a Birodalom olajozott hadigépezetének hideg pontosságát vegyítette az Istencsászár ellenségeivel szemben érzett szent dühvel. Gazghkull Thraka ezúttal megkapja tőlük méltó büntetését!
Az ork főnökök hiába várták haduruk megszokott ravasz tanácsait. A Waagh! prófétája a csata kezdete óta csak a fejét verte a falakba, némán üvöltve, ordító szájából hang helyett zöldes fény ömlött. A sámánok mind köré gyűltek, szemük fennakadt, remegni kezdtek, és zöld kisülésk táncoltak körülöttük.
Ahogy a monstrum testét birodalmi sortűz sortűz után tépázta meg, Ghazghkull körül egyszer csak üvölteni kezdtek a sámánok. Túlvilági, dörgő hangon, kórusban szóltak szájukkal a hadúrhoz az orkok iker-istenei. Egyesítenie kell az orkokat! Még több, még nagyobb WAAAGH!-t kell, több helyen vezetnie! Borítsa el a Galaxist az ork áradat, Gork és Mork ilyen harcban leli kedvét!
A sámánok feje sorra felrobbant, és hatalmas zöld lökéshullám áradt szét belőlük. Keresztülsöpört az orkokon, akik harci üvöltéssel kísérték, az embereken, akik fájdalomtól kétrét görnyedve markolták tőle koponyájukat, és szétszórta a hajóikat. Majd egy utolsó zöld lobbanással a Roncsolós eltűnt: elnyelte a warp.

Egy ork sámánból előtör a felgyülemlett WAAAGH! energia

Yarrick és szövetségesei komor hangulatban tértek vissza Armageddonra. Az öreg hős elfogadta végzetét: ha nem is éli meg a napot, amikor Armageddon szabad lesz, soha nem adja fel a harcot. Amit az orkok elfoglalnak, visszaveszi, amit lerombolnak, felépíti majd. Munkások és katonák seregével tért meg Helsreach romjai közé, hogy felmérje, érdemes-e a bolygó legrégebbi városát megpróbálni újjáépíteni, és hogy lerója kegyeletét az egy hónapja elesett erősség hősi halált halt védői előtt. Amikor a katedrális romjaihoz értek ez utóbbi célból, az Istencsászár csodát tett. A romok alól a borzalmasan sebesült Grimaldus káplán vonszolta elő magát: jobbjában szent kalapácsa, baljában rendje ősi kardja, a nyakában a harcos nővérek ereklyéje. A rózsafüzér közepén lévő "gyöngyszemen" pedig valóban a császár áldása: saját kezével alkotta meg Terrán tízezer éve ezt az apró generátort, melynek áthatolhatatlan erőtere megóvta Helsreach hősét a ráomló roppant épület alatt.
Nem volt többé kérdés, újjáépítik-e a várost. Armageddon, sőt Terra is egy emberként mozdult meg az ügy érdekében. Grimaldus néhány hónap múlva már az új katedrális előtt tüzelte beszédével a halottaiból feltámadt település helyőrségét: mögötte szervitorok hordozták a leomlott szentély, Armageddon lakói hősiességének örök emléke ereklyéit. 

Grimaldust Helsreach óta mindenhová elkísérik az ereklyéket hordozó szervitorok:
a mementók látványa büszkeséggel tölti el az Impérium katonáit

Ghazghkull pedig tette tovább, amihez legjobban értett. Gork és Mork egy másik ork hadúr flottája közepén vetette ki monstrumját az Immatériumból. Mielőtt a flotta ura feleszmélt volna, Thraka már a hajóján volt: irgalmatlanul elverte az orkjait, még jobban magát a hadurat, és átvette a parancsnokságot. Ismét számolatlanul áradtak trófearúdja alá az orkok, mert tudták, a Próféta csakis a legnagyobb harcba vezetheti őket.
Nem kellett csalódniuk. Emlékszünk még Kryptman Inkvizítorra? Az ő kétes értékű ötlete volt a tiranida Leviatán kaptárflottát az Octariusi ork birodalomba csalni, hogy a két xenó faj lekösse egymást. Le is kötötte, azonban a tiranidák minden elpusztított ork világ biomasszájával erősebbek lettek, az orkok pedig messziről özönlöttek a harcba, és veteránjaik hatalmasra nőttek a kiadós csata-diétán. A tiranida kaptártudat kérlelhetetlen intelligenciája végül lassan-lassan fogást talált az orkok kaotikus „stratégiáján”, és szorítani kezdte őket.
Orruk bolygón, ami ekkor a háború frontja volt, a közös tudat minden eddiginél hatalmasabb rémeket, és az istengépekkel vetekedő biotitánokat vetett be. A legnagyobb Nobok is orkjukra akadtak bennük, és soraik lassan hátrálni kényszerültek.

Orruk bolygó orkjai körül szorul a hurok

A tiranidák azonban egyszer csak megtorpantak. A rendszer körül a közös tudat Warpba vetett árnyékát megzavarta valami… zöld?! Ott, ahol az óriási fenevadak legnagyobb számban csoportosultak, teleportoktól kezdett sisteregni a levegő. Az első jelenés, ami kisüléseik között megtestesült, maga Ghazghkull volt, kedvenc verőlegényeinek társaságában. Páncéljában immár méterekkel a többi ork fölé tornyosuló alakja a legközelebbi szörnyeteghez dübörgött, és gyomorforgató reccsenés hangjától kísérve péppé fejelte a koponyáját! Meg sem állt, hanem rögvest egy biotitánnak rontott. A szörnyeteg azonban egyszerűen elnyelte őt.
Az orkok rémült döbbenettel nézték végig, ahogy a hadurak hadura elesik. Mielőtt azonban elurakodhatott volna rajtuk a rettegés, a felhőkarcolónyi lény remegni, majd vonaglani kezdett, végül összeroskadt: a belsejéből pedig Ghazghkull Thraka tépte-vágta ki magát. Csontrepesztő erejű csatakiáltását valamennyi ork átvette, és a dörgő WAAAGH! el sem hallgatott, amíg az utolsó tiranida is el nem pusztult az Orruk rendszerben. Az orkok prófétája megérkezett, és elhozta a háborút a Kaptártudathoz!

Így ér véget a harmadik, utolsó Armageddoni háború krónikája – magának a háborúnak azonban soha nem lesz vége, amíg akad katona az Impériumban vagy közork a végtelen Waaagh!-ban.

Ez a negyvenedik évezred, és a csillagok közt nem lelsz békét, csak örökké tartó küzdelmet, mészárlást, és vérszomjas istenek kacaját. 



A sorozat korábbi részei: Tartalomjegyzék

REWiRED - Kutyus felfedo szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!