Jelenlegi hely

sandbox

Úgy tűnik, PC-re is érkezik a Red Dead Redemption 2

Fórum:

Az előző évtizedben a PC platformot sújtó „hét szűk esztendőhöz” képest manapság már egyre inkább úgy szól a fáma, hogy egyszer úgyis minden játék felüti a fejét asztali számítógépeken is. A korábbi  konzolgeneráció derekán még nagyon erős fantáziára lett volna szüksége az egyszeri pécés játékosnak ahhoz, hogy el tudja képzelni a mai piacot: a régi konzolexkluzív címek folyamatosan kapják a PC-verziókat remasterek és remake-ek formájában, fürdünk az olyan, korábban csak konzolra elképzelhető rétegműfajokban, mint a bunyós játékok vagy a spectacle fighterek, sőt, még az olyan franchise-ok esetében is evidenciává vált a számítógépes átirat, mint például a Metal Gear Solid.

A GTA IV-hez fogható borzalmas portok ideje is lejárni látszik (persze néha azért akad még egy kis Arkham Knight), a korábban a platform esküdt ellenségének tűnő Microsoft is igyekszik egyre több címmel jelentkezni a Windows Store-on, de a PS Now streaming-szolgáltatásának köszönhetően már a Sony játékai sincsenek elérhetetlen messzességben.
 

Van azonban egy program, aminek tök mindegy, hányszor ver delet az óra a pécés kisvárosban, csak nem hajlandó kidugni az orrát egy jós kis pisztolypárbajra a konzolos kocsmából: a Red Dead Redemption. Fölösleges felkapni a fejeket a cím hallatán, az első rész portjának ugyanis még mindig se híre, se bűze, a Rockstar következő nagy dobása, a Red Dead Redemption 2 azonban a legújabb híresztelések szerint már megjelenhet kedvenc masináinkra is.

Az ezzel kapcsolatos sóderbányát ezúttal a VG24/7 szállítja, amelynek munkatársai egy rockstaros fejlesztő LinkedIn-profiljának böngészése közben bukkantak rá a a RDR2 mellé biggyesztett, mágikus P és C betűkre. Van róla screenshot is:
 

Az újságírók által névtelenségbe burkolt emberünk a profil szerint korábban a GTA V-ön és az LA Noire-on dolgozott programozóként (két PC-re is megjelent játékról van szó),  most pedig a Red Dead Redemption 2-t heggeszti PS4, Xbox One és PC platformokra. Hogy utóbbiról eddig miért nem lehetett hallani, azt a VG24/7 a Rockstar üzletstratégiájával indokolja: a GTA V ugyanis úgy produkál évek óta hihetetlenül masszív eladásokat Steamen, hogy a port másfél évet késett a korai konzolos változatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a játéknak üzletileg abszolút nem ártott a késés, sőt, a számok akkorák, hogy a hosszú kihagyás miatt valószínűleg elég sokan konzolos és PC-s oldalon is a kasszák elé járultak. A VG24/7 arra számít, hogy a Rockstar a RDR2-vel ugyanazt a mutatványt játssza majd el.

És hogy mi lehet igaz ebből? Minden vagy semmi, ahogyan az az ilyen híreknél szokásos, viszont a dolog még így is erősen logikusnak tűnik, a LinkedIn-profilokat meg nem szokták csak úgy elírogatni.

Újra kapható a Mafia, de hiányzik belőle egy darab

Fórum:

Öt évvel a Steam-verzió szanálása után a Mafia első része visszatért a digitális polcokra, ezúttal a GOG kezelésében. 12 dollárért zsebre is lehet vágni az új verziót, amelyben ezúttal már DRM nélkül kalandozhatunk Lost Heavenben, azonban sajnos nem csak a másolásvédelem került törlésre.
 

2012-ben ugyanis azért szívódott fel Steamről a játék, mert a soundtrack tetemes része tekintetében lejárt a 10 évre szóló licenc. A 20-as és 30-as évek klasszikusai mesteri hangulatot teremtettek gengszterkedésünkhöz, így elvárható lett volna, hogy a 2K Games megújítja a jogokat, de ezzel ellentétben csak a GTA San Andreas példájának követésére tellett. A kérdéses számokat tehát eltávolították a Mafiából, maradéknak pedig már csak a kevésbé emlékezetes darabok jutottak (mindössze a Vladimir Šimůnek szerezte szimfonikus dallamokra számíthatunk). Apró öröm az ürömben, hogy a GOG-fórumon villámgyorsan elterjedt egy útmutató, ami segít a fájlok visszaállításában. Ha megvan még a régi CD-nk, vagy esetleg a steames változat, akkor a moddolás legális, ellenkező esetben azonban törvényre törünk... na de mit számít ez annak, aki Tommy Angelo bőrébe akar bújni?

Szomorú, hogy ilyen vagy olyan okból mostanában egyre kevesebbszer sikerül valóban megőrizni egy-egy klasszikus játék eredeti formáját. Őrizzétek és óvjátok eredeti CD-iteket!

Hat év után peccset kapott a PC-s GTA IV

Fórum:

A Rockstar Games jómunkásemberei nagy meglepetésre peccset kalapáltak a GTA IV továbbra is botrányos, de botrányosan népszerű PC-verziójához. A javítás elég sok problémát orvosol, sőt, még a teljesítményen is finomhangol (haha) valamennyit, de az igazi megváltást sajnos nem hozza el.
 

A hivatalos patch notes alapján a Windows 8.1- és Windows 10 kompatibilitást, valamint a modern videokártyák specifikációi által okozott hibák javítását említhetjük, mint legfontosabb újításokat, azonban az előző évtized nagy rákfenéje, a Games for Windows Live-integráció sajnos még mindig nem került eltávolításra. Öröm az ürömben, hogy a Rockstar Social Club-on legalább ismét vágtak egy keveset, így újra működésre lehet bírni a multiplayert. Hogy a peccs mekkora fps-többletet jelenthet, igazán jó kérdés, de a "csekély teljesítmény-optimalizáció" kifejezés valószínűleg inkább fájdalmasan őszinte, mint óvatosan pesszimista, szóval nem érdemes a sima 60 fps reményében újratelepíteni a programot.

A játékosok reakcióit elnézve a modbarátok enyhén szólva sem repesnek a boldogságtól, ugyanis az új verzió a legtöbb fankreációt használhatatlanná teszi. Szerencsére könnyedén vissza lehet állítani a régi verziót a modok érdekében, de talán a Rockstarnak is érdekében állt volna ügyelni az ezekkel való kompatibilitásra.

Rendes dolog a rocksztároktól, hogy még ennyi idő elteltével is pátyolgatják Nico Bellic nagy kalandját, igazi gyakorlati haszon nélkül azonban ez édeskevés.

Dead Rising 4: Frank West karácsonyi bevásárlásra indul

Fórum:

Csak a minap jelent meg a Dead Rising első része hosszú évek zombiböjtje alig tudatosult várakozása után PC-re, de már dübörög tovább az élőholtexpressz. A negyedik rész december 6-án érkezik, csizmák és bakancsok helyett Xbox One-ra és, bizony, Windows Store-ba. Reméljük a Capcom lesz oly kedves a játékosokkal és a pénztárcájukkal, hogy idővel megszökteti a Steamre a játékot, mint a Remedy Quantum Breaket.

rwurl=https://youtu.be/dfiC_Jya514

Megjelent PC-re a Dead Rising

Fórum:

Mindig is érdeklődéssel követtem a Dead Rising szériából kiadott promóciós matériákat, a tényleges zombiirtásnak azonban eddig valamiért mégsem sikerült nekiülnöm. Legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy nem meglepő módon az első résszel szerettem volna kezdeni a frencsájzzal való ismerkedést, PC verzió hiányában azonban le kellett mondanom Frank West plázakörútjáról... de csak mostanáig, ugyanis a Capcom végre meghallotta imáimat, és a tegnapi napon számítógépekre is elhozta a Dead Rising – na meg az élőhalottak – hajnalát.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=qKt72ZXCqwk

Hasít Xbox One-on a Red Dead Redemption

Fórum:

Se örülni, se megijedni nem kell: a Rockstar még mindig nem adott ki normális next-gen verziót a Red Dead Redemptionből, PC-n és PS4-en pedig továbbra is elérhetetlen a kritikusok és a közönség által is egekbe magasztalt játék, de furcsa fény dereng az alagút végén. A western-opusz eredeti Xbox 360-as verziója kompatibilissé vált az Xbox One-nal, és csodák csodájára sokkal jobban fut rajta, mint a régi masinán. A Digital Foundry szállítja a perdöntő bizonyítékot:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=KOblvcRXwIs
A felbontás maradt 720p és a textúrák sem változtak, de végre megvan a hőn áhított stabil 30 fps! A 7 GB-ot nyomó Xbox One-os kiadás megvásárolható az Xbox Store-on, Xbox 360-as lemez birtokában pedig ingyenesen tölthető. Gyerünk, Rockstar, csináljatok már egy igazi rimásztert, a PC portot meg ki ne merjétek hagyni az egyenletből!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!