Jelenlegi hely

Star Wars

Utolsó bejegyzés


Ez a leghülyébb felfogás, hogy minek nézed, ha nem tetszik. Azért, mert érdekel mit tesznek azzal a világgal, amit szeretek és ha sok ember itt áradozik az utolsó részektől, akkor bennem is felcsillan kicsit a remény, hogy na hátha, legalább egy értelmes részt sikerült összehozniuk a 8-ból. De nem sikerült. Amiket leírtam azok mind olyan dolgok, amik miatt kimentem volna az EP9-ről a moziban, de azt látom, hogy még mindig rózsaszín köd van itt pár ember szeme előtt, mert hihetetlen, hogy képes valaki ezt szeretni, miközben a 9. részt fikázza.
Én már előre is feltettem anno a kérdést, hogy miért is kell egy Favreau-tól elájulni? Egy egész jó Iron Man 1-et összehozott az ember és ennyi. Egy bohóc, akivel biztos jó együtt inni Hollywoodban és ezért népszerű. Mandaloriant szerintem nem hazudok, ha azt mondom innen a fórumról is jobban megírta volna pár ember.



Kihagytad, hogy Mando ott áll a tér közepén a baszó fegyverrel, ellenség gyűrűjében és SENKI nem lövi hátba másfél percig, csak a főgenyának van annyi esze, hogy ezt megtegye.

Kisyoda mifaszért nem gyógyítja meg Mandót mikor megtudná?
De sebaj mert ott a droid a dezodorjával ami gyógyítja az agysérülést is!!!



Igy meg jol meg lehet mondani, hogy itt bizony mindenki ertelmi fogyatekos.

De hát vazeg, most komolyan úgy akar valaki a Mandó baromságai miatt nyavajogni, hogy egyébként a TROS (amiben ugye van vagy 10 millió plot hole) meg bejött neki? :D Gondolom az ilyen embernek nem újdonság az a koncepció, hogy ha alapvetően bejön valami, akkor hajlandó vagy elnézni neki egy adag butaságot, ha egyszer a TROSnál másodpercenként három dolgot kell a Last Jedire kenni, hogy bejöjjön. :D

A kurva anyját a Last Jedinek, hogy mindenféle logika nélkül visszahozta Palpatine-t!

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


LY képe
LY
Donator

Mondom hogy a Mandalorian a 30-as evek Flash Gordon movie serialjanak a szellemeben keszult rs nem a Star Wars univerzum Breaking Badje akart lenni.
Szerintem leginkabb az a baj vele sokaknal hogy ez elore nem volt tiszta es emiatt sokan nagyon mast vartak. Ez ilyen Star Wars light, es ez sztem teljesen rendben is van, foleg ha kozben lesz mas, komolyabb stilusu anyag is. Egyelore a Cassian es az Obi Wan sorozatokrol tudni, ebbol az elso az amivel igazan erdekes dolgokat lehetne kezdeni.

Ja es a Mandalorian 8-ik reszt Taika Waititi rendezte.



csak én nem találtam benne semmi Waititis stílusjegyet?


LY képe
LY
Donator

Pedig a Scout trooper parbeszed es celba loves total Taika volt



jah igaz, arról el is feledkeztem a rész végére :D



Valahogy úgy. A Mando 2.-3. rész végére látni lehetett, hogy ez leginkább még egy Rebelsnél is lightabb fajsúlyú cucc élő szereplőkkel. Nem lesz egy Scif GoT .. És az utóbbi idők SW felhozatalában én hatalmas csimborasszót sem a Cassian sem az Obi-Wan soriktól nem várnék. De bármikor kész vagyok pozitívan csalódni, úgyhogy rajtam nem múlik :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



De mi a tökömért csinálnak Rebelsnél is lightosabb SW sorozatot, amikor elköltenek rá csillió pénzt, amikor SW renomája a béka segge alatt van, amikor tényleg fel kéne mutatni valamit...
Senki sem ezt várta, és mégis most a sok hülye néző bekajálja, mert TLJ után már bármi jobb...



A hozzá fűzött reményeket valószínűleg beváltotta, hiszen hozta a Disney+ nak a tervezett nézettségi adatokat. A Disney nem önmegvalósításból késziti a cuccait. Valószínűleg egy viszonylag előre kiszámított marketing mentén meghatározott nézőcsoportok részére, és ha abból sok régi EP4 óta felnőtt fan kívül reked lehet, hogy az a kisebb pénzügyi veszteség. És ott van az SW faktor. Ha a Mando egy másik franchiseban játszódott volna nem kizárt, hogy skippelem, de mivel SW élőszereplős mozgókép anyag így megnézem. A 2. évadot is. És ehhez nincs köze a TLJ-nek részemről.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Mando E08

I'm not sad.

Badass, továbbra is jó volt.
rwurl=https://66.media.tumblr.com/0497d6b1e9d738ebea964eb3e8fc0c06/f984388019b...



Meglestem asszonnyal EP9 et. Ez még mindig fasza film így másodjára is. Neki is tetszett.



Szép vagy mondhatom, jövőre meg az Epic store-ban fogsz vásárolni videójátékokat.... :D



*summon Zaxx*




Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nagyjából egyetértek a kritikával.
Én is azt éreztem hogy olyan érdektelen az egész.

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Nem rosszabb a Mandaloriannál :D - meg érthetőbbé teszi a Biggs halálakori kitörését. Egyszerűen a film hossz (90 perc) akkoriban fontos tényező volt, és ez az expozíció, és mellékszereplő is, a vágóban végezte, e miatt.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Hát nem tudom, szerintem megnyújtja a film egyébként sem hipertempós elejét, a Biggst játszó színész meg borzalmas a beszélgetős jelenetükben (mondjuk Hamill sem hozza a legjobb formáját). :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Szerintem a Disney azt nézte be, hogy a konkurens csatornák kínálata felnőtt orientált. Nos, gyerekcsatornára előfizetni, mikor van rengeteg nekik címzett csatorna egy csomagban? Nem tudom mi benne a ráció. Ha meg filmről van szó (pl. a pizsamások háborúja, vagy animációs filmjeik), azt amúgy is megveszik az emberek, vagy kikölcsönzik. A korhatárosabb cuccaik meg a Hulun vannak. Ez így nekem róka fogta csuka. Nekem amúgy is annyira letolták a korhatárt a Mandaloriannál (sokszor tényleg nagyon gyerekes az egész), hogy biztos nem fizetnék be a következő évadra csak miatta.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



biztos nem fizetnék be a következő évadra csak miatta.

Na nem mintha a mostanira fizettel volna.



Játszod itt nekem az értetlent.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Disney évek óta csak lerabolja SW fanokat. Remélem úgy bebukik D+al, amennyire csak lehet.



rwurl=https://youtu.be/L_PvagQb_lA

16:30-nál :D:D:D:D



Alap. :)

Disney+ amúgy az én értelmezésem szerint leginkább a gyerekes szülőknek van targetolva elég keményen. Nyugodtan garázdálkodhat rajta a gyerek, mert nem talál semmi horrort csak disney cuccokat. Win-win a szülőknek és a gyereknek is. Persze a sikere/buktája valszeg akkor dől el amikor végre elérhető lesz több mint 5 országban (ami számomra továbbra is érthetetlen).



Disney+ az új Disney Channel. Abba is belebuktak ugyebár.... hattyúdala egy High School Musical volt ;)



A Mando inkább olyannak tűnik így utólag, mint egy főpróba. Hogy van egy budget, van egy sorozat minőség, hogy reagálnak a vevők. Úgy tűnik több ilyen cuccra lesz szükség, ha tartósabb nézőszám emelkedést szeretnének. De ugye ott a Marvel is, abból is lehetne sorikat gyártani, jön az Obi-Wan sorozat első évada is. Több jó minőségű futó sorozat esetén lehet, hogy majd egyszercsak elfelejtik visszamondani a előfizetést a nézők.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Yay, a Snyder Cut mánia után jöhet a JJ Cut mánia:
https://www.reddit.com/r/saltierthancrait/comments/eisnd8/heres_what_ive_been_told_from_a_source_that/

Disney demanded they shoot some scenes that would have things in it for merchandise. “They fly now” is one of them. It’s also JJ’s least favorite scene. At a November screening of a 2:37 cut, he cringed, groaned and laughed when the scene was on.

Na, még a végén a TROS rendezője jobban utálja a végterméket (filmnek hívni azért tényleg durva lenne), mint én. :D

Szerk: Yep, it's a thing now:
https://www.newsweek.com/star-wars-rise-skywalker-rumors-disney-meddling-releasethejjcut-trend-1480105
rwurl=https://i.imgur.com/vEVS98Q.png

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!