Jelenlegi hely

Megszavazta a nép: Monster Hunter: World betekintő

Utolsó bejegyzés

Megszavazta a nép: Monster Hunter: World betekintő
A rövid verzió: Bedőltem a marketingnek, de kicsit sem bántam meg!

Kifejtés: Van valami ezekben a típusú játékokban, ami erősen vonz, megmagyarázhatatlanul. Óriás szörnyek, látványos fegyverek, beindul a nyálelválasztásom, ha ilyet látok. Nézegettem a MHW béta videókat, és nagyon tetszett, amit láttam. Aztán elkezdtek befutni az értékelések, és mindenki szerette: a kritikusok és a játékosok is. Pont eladtam pár társast, gondoltam egye fene, megveszem az Xbox One verziót. Ez volt a megjelenés napját követően, azaz úgy másfél hete. Azóta beletettem a játék szerint 79 órát, és még csak a 16. küldetésnél vagyok a 25 lépéses story questben.

Rögtön kezdem a negatívummal: Sima Xbox One S-en nem fut szépen a játék. Eleve nem is full HD, hanem valamivel kisebb felbontás (850p körüli, szerencsére nem 720p), és valami adaptív technikának „hála”, mozgás közben a játék grafikája erősen elmosódott, néhol majdnem szemet bántó. Viszont ennek köszönhetően a 25+ FPS stabilan megvan, szóval valamit valamiért, de azért ez kicsit csalódás volt. Nagyon nem olyan a kinézet, mint az újabb generációs konzolokon. Persze önmagában azért szép, meg 2 perc után megszokja az ember szeme, de azért mégis szomorkodtam miatta. 

A játék maga viszont bőven kárpótolt. Röviden arról van szó, hogy a rendlekezésre álló 5-6 terület valamelyikére bemész, megkeresed az épp aktuálisan vadászott szörnyet, majd agyonvered egyedül, vagy 3 másik játékossal egyetemben. És ennyi. Nincs túlspilázva, nincs mindenféle nyakatekert indoklás, csak egy egyszerű kérés: „Tábort vernénk a dzsungelben, de ott ólálkodik ez a rohadék, verd má' le!”. 

Viszont a felkészülés a vadászatra, na az megér egy misét. Először is, ott vannak a fegyverek. Az a helyzet, hogy a játékban 14 különböző fegyverfajta van, és mind a 14 teljesen másmilyen játékstílust igényel. És itt most nem arra gondolok, hogy pl. ott a négy lőfegyver, és mind a négy kb. ugyanazt csinálja, csak más animációval, meg az egyik AOE, a másik meg single target... Teljesen más animációk, kombók, gombok tartoznak az egyes fegyverekhez. A gunlance melee távban hatásos, lehet vele ütni is, és kitérés helyett pajzzsal blokkolsz. Az íj középtávú fegyver, rohangálsz a szörnytől pár méterre, ugrálsz előle, míg a két blowgun közül a heavy a nyers sebzést adja, a light pedig mindenféle státusz effektet. Ha ez nem lenne elég, a lőfegyvereknél mindenféle elemű és spec hatású lőszert használhatsz – és nyilván a fegyvereket fejleszteni is kell. Többféle fa áll rendelkezésre a fejlesztéshez... oké, hogy hosszúkard, de acél vagy csont? A csont többet sebez, de hamarabb életlenedik (fontos szerepe van a játékban az élességnek, rendszeresen fenni kell a fegyvert), az acél jobban bírja. És mindkettőnek számtalan fejlesztési ága van, elemi sebzések (tűz, víz, villám), kritikus sebzés, státusz effektek (mérgezés, fárasztás, stun); rengeteg a lehetőség. És akkor ott a számtalan páncél szett, minden darabon egy vagy több speciális skill, amit csak páncéllal/nyaklánccal lehet megszerezni...

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=DW2SAnxOBCMAztán ott vannak a mindenféle craftolható segédletek. Százféle ital, csapdák, kenőcsök, távcső. Sőt, van egy karra szerelhető csúzli; na ahhoz is ezer féle lövedéket lehet készíteni. És persze gyűjteni, a gyűjtögetés fontos! Persze indulás előtt még nem árt enni sem a kantinban, ahol a macskák (igen, japán játék, a szakácsok macskák, és szólóban van egy palico, azaz macska társad, akinek szintén gyártatod a felszerelést, cserébe segít a harcokban) a számtalan ételfajta közül elkészítik azt, ami éppen szükséges (sokféle buffot adnak).

Aztán elindulsz, és tátod a szád néha, olyan dolgok történnek a játékban. Az adott térképen általában 3-4-féle főboss van, de mellette számtalan kisebb hecsedli is – ezeket nem kötelező ütlegelni, simán elkerülhetők többségében. Szaladgálsz körbe, kutatod a nyomokat – minden megtalált nyomért pontokat kapsz, ha elég sokat elérsz, akkor az adott szörny ismerete bővül, ennek 3 szintje van. A jegyzeteid között ilyenkor meg tudod nézni az adott szörny adatait: általános viselkedése és taktikája, gyenge pontjai, illetve hogy mely elemekre érzékeny és immunis.

Ha kellően magas a szörnyismereted, akkor a térképre belépve az első nyom megtalálása után jelzi a játék a legrövidebb útvonalat a szörnyhöz. Odaérsz, és kezdődik a móka. Kifejezetten változatos, és sokszor nagyon nehéz ellenfelek vannak – nem annyira bonyolultak, mint egy Dark Souls boss, de azért nagyon nem áll messze. Remek képességekkel és animációkkal rendelkeznek, komolyan, élmény minden harc. Fontos szerepe van, hogy kiismerd a jeleket a nagyobb támadásai előtt, főleg, ha lassabb fegyverrel játszol. Nem árt a környezetre is figyelni, vannak használható elemek: magasról ugorva a szörny hátán találhatod magad, vagy éppen gyorsan kilőve egy békát elkábul az ellen – sok-sok ilyen van. Plusz – az előbb említetteknek megfelelően – vannak a szörnyeknek gyenge pontjai: van, amelyiknek a feje, másiknak a szárnya, lába, hasa... Sőt, némelyiket (farok, szárny) le is lehet metszeni, ezzel pl. a wyverneknél az egyik legkellemetlenebb mérgező támadását ki lehet zárni a küzdelemből. Gyakran bizonyos mennyiségű bevitt sebzés után megfutamodnak a szörnyek, és elmennek pihengetni – ilyenkor, ha nem követed elég gyorsan, biza lassan visszaregenerálja magát. Ja, és a legtöbb küldetésnek 50 perces időlimitje is van...

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=lmwxyM3sPwcAmi viszont óriási fun (elsőre): turf war! Nincs annál királyabb látvány, amikor épp egy lapítós gyíkot ölsz, és egyszerre csak beront egy hatalmas dínó, felkapja, megrázza és odébb hajítja – aztán persze futás, mert te leszel a következő célpont! Ugyanis az a helyzet, hogy a szörnyek nem statikusak, hanem mászkálnak a térképen. És simán előfordul, hogy amíg az egyik főellenelet gyepálod, megjelenik a pálya másik főellenfele, és a két szörny egymásnak esik (persze túl egyszerű lenne, ha kivárnád, így random téged is megtámadnak, sőt olyan is, hogy ketten egyszerre, ami nem egy vidám történés). Egészen elképesztő, az összes ilyen párosításnak saját animációi vannak, hihetetlen látvány tud lenni egy-egy küzdelem.

Igazából ennyi maga a játék. Questet elfogadod, felkészülsz, vadászol, legyőzöd, begyűjtöd a jutalmat, fejlesztesz, és mehet újra az unalomig ismert körforgás. Viszont valahogy sikerült olyan elegyet gyúrniuk, hogy egyáltalán nem lesz unalmas, még nekem sem, pedig én aztán nagyon nem bírom az ilyen farmolós játékokat. 79 óra, és még csak 5 fegyverrel játszottam a sokból, jelenlegi 32 főellenfélből eddig 13-ra vadásztam, és ez a 13 is csak az alap, gyengébb verzió volt. Sok-sok órányi játékot látok még ebben.

Részemről 5/7!

Az eredeti komment hivatkozása: http://www.rewired.hu/comment/157194#comment-157194
Szerkesztette: dulakh - 2018 feb 09


Pc verzióval még csak a távolból szemezgetek, mert már beleuntam a sok kurvaanyázós competitive játékba (vagy én öregszem, vagy a közösség kezd egyre szarabb lenni), viszont az érdekelne és a cikkből nem jött le nekem, hogy 1-1 ilyen felkészülés-odamegyünk-nézelődünk-leverjük körforgás mennyi időbe telik?!



A felkészülés igazából pár perc, nagyjából abból áll, hogy:
1) megnézed, van-e elég italod, ételed, csapdád, spéci lövedéked, ha nincs, legyártod (sőt, ezt lehet automatizálni is, hogy ha van alapanyag, akkor legyártsa neked magától és kipótolja, amikor a támaszponton vagy)
2) megnézed a könyvben, hogy mire érzékeny és mire immunis a kiszemelt dög - ha éppen pl. tüzes a fegyvered, de a célpont arra immunis, célszerű cserélni egy másikra, esetleg ha nincs, legyártani
3) elmész a kantinba, és eszel buffolós kaját (10 másodperc, ha nem várod ki az animációt, de úgyis kivárod, mert mégiscsak 5 macska készíti el a látványkonyhában a kajádat!)
4) elindítod a questet, 1 perc, amíg betölt

Innentől rajtad múlik. Ha már ismered a pályát, és felfedezted és kifejlesztetted az összes táborhelyet, akkor a megfelelő helyre teleportálva pár perc alatt megvan az első nyom, onnét már vezet a játék.

Aztán jön a nagy találkozás, és innentől megjósolhatatlan :-D

Teljesen random, hogy:
- Elfut-e bizonyos alkalmakkor az szörny, és ha igen, hányszor
- Rátok talál-e egy másik dög a küzdelem során
- Amikor elfut, és üldözöd, hány kisebb monster packbe futsz bele?
- Amikor elfut, és üldözöd, hány olyan cuccot találsz, amit muszáj leszedned/kibányásznod
- Hányszor rontod el a dodge-t és terít le a dög, hogy aztán odább futhass gyógyulni
- Hányszor kell odébb szaladni megélezni a fegyvert
- Hányszor halsz meg

Plusz persze azon is múlik, hogy éppen milyen ellenfél, és nálad milyen fegyver van. Pajzzsal/lándzsával lassabban ölöd, kétkezes karddal gyorsabban, de cserében van ultra-aggresszív, villámgyors ellenfél, akit épp hogy a pajzs/lándzsa kombóval lehet gyorsan elintézni a counterattackokkal, míg a nagy karddal a "dodge-anyád-dodge-ütés-kurvaanyádmérugorszel-ütés-namostgybetalált" sorozatot ismételgeted...

A küldetéseknek is sokszor van határideje és halál limitje is, pl. 50 perc és a 3. halálnál bukod, de van 15 perces küldetés is. Egy könnyebb ellenfélre, ami nem ugrál sokat, és ha el is fut, azt lassan, olyan 10 perc simán elég. Egy fürge dögnél fél óra.

De mindezek az értékek még normál módban vannak, nem endgame az erősebb verziókkal :-)



Mivel valami japán eredetű játék, így az "erősebb verziók" nem is fogtak meg :D



Egyébként rengeteg apróságot kihagytam, csak úgy véletlenszerűen:

- Jól célzott pofánveréssel el lehet kábítani egy szörnyet, ekkor feldől, és a földön fetreng, büntetlenül lehet ütni
- Magasból ráugorva, illetve bizonyos fegyverekkel kombózva a szörny hátára lehet pattanni, és gyepálni - ha elég ideig fennmaradsz, akkor jó nagyokat ütsz majd rá. Persze a dög megpróbál vagy ledobni, vagy nekidörgölőzni pl. egy fának, hogy lerázzon
- Van egy ellen, ami időnként elrohan, és belefekszik a sárba - ha nem éred utol gyorsan, akkor a rászáradt sár extra páncélt ad rá, amit először le kell róla verni
- A szörnyek HP-ját nem látod, csak következtethetsz az állapotukra a sérüléseikből, és pl. ahogy sántikálnak
- A kezdeti fegyver- és páncél dizájnok egy része erős közepes, de magasabb szinten agyeldobósan kurvajó dizájnok vannak
- Van egy saját szobád, amibe lerakhatsz a játék során összegyűjtött peteket - sőt, akváriumod is van az egyik szobatípusban, ahova lehet halat befogni
- Lehet pecázni is
- Ha szólóban kezded a meccset egy döggel, de rájössz, hogy picit erős még neked, akkor fellőhetsz kis SOS rakétát, ha online sessionben tolod, és jön a segítség



Ami nekem még tetszik: az erdőben igénybevehető random wywern-fuvar, a Palico kísérő független, és néha teljesen meglepő akciói, - a többit már leírtad.

Amúgy a játék sztem még mindig nagyon japán -úgy is hogy a nyugati piacra átszabták-voltak pl. ismerős dolgok a Dragon's dogmából, + a menüjei az elején átláthatatlanok voltak. A multiplayer is elég túlbonyolított, a legegyszerűbb mindig az volt hogy fellőttem a rakétát, viszont akkor random vadászok jönnek. De ha ezen túllép az ember, akkor erősen addiktìv a cucc, és tényleg valami új, jó az élő, lélegző világ. Nekem még nincs benne ennyi órám, mert leragadtam az első és a második nagy területen, nem nyugszom addig ameddig le nem vadászok mindent, és ki nem készítem mindet páncélnak.



Tökre meghozta a kedvemet ez a kis ismertető. Köszi!
Már csak két dolog hiányzik a játékhoz: vas, amin elfutna, és idő, amit játékra fordíthatok. Az előbbit viszonylag könnyű lenne orvosolni, de az utóbbi tükrében nem sok értelme lenne. Marad a nyálcsorgatás. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Az megvan, hogy a szörnyek mozgását mocapelték? :)
rwurl=https://youtu.be/Eo9j1-E2k3I?t=1m24s

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!