Jelenlegi hely

Makettezés, modellezés, terepasztal

Utolsó bejegyzés

Makettezés, modellezés, terepasztal

Mostanság rákaptam a makettezésre. Kezdő vagyok, de sok év idegeskedés után berántott, mert ápolja az ember idegrendszerét és az asszonypajtás is élvezi. Ráadásul olcsón el lehet kezdeni ezt a hobbit. Majd elválik van e igény erre a topikra, mindenesetre örömmel látnám ki-min munkálkodik/munkálkodott. Dobok fel én is képeket, amint valami prezentálásra érdemeset sikerül alkotni.

ui. Bár vannak erre specializálódott fórumok el se tudom képzelni milyen beltenyészet alakulhatott ki ott.



Ha lesz időm, feltöltöm a cuccokat. Amióta mászik a pici beszüntettem a művészet, de összegyűlt azért ez-az.



Nekem volt egy pár éves stresszes, túlhajszolt időszakom, amikor azt se tudtam mihez kapjak, ezt sikerült végre lezárnom, így tengernyi az időm. Ennek örömére kaptam egy Revell Victory-t, amiről rögtön megállapítottam, hogy előtte inkább kicsibe kezdek. Vettem egy legegyszerűbb, pár darabos, 1300 Ft-os spanyol galleon mini hajómakettet, amin a festést és egyéb technikákat lehet próbálgatni, viszont azon az árbóchoz van öntve a vitorla. A vitorla/kötélzet gyakorlására sikerült találnom egy egyszerű Santa Maria makettet, amin már a Victory-hoz hasonlóan van megoldva a vitorla.


Tno képe
Tno

Bár vannak erre specializálódott fórumok el se tudom képzelni milyen beltenyészet alakulhatott ki ott.

A dolog kölcsönös:P (csak ott a helyi Zaxx az ecsetszőrök mibenlétéről folytat heves wall of texteket)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Fú, én imádtam modellezni, kisebb srácként nyomattam repcsiket és heliket (egyszerűbb verziót), és sokat építettem saját terepaszatalt H0 vonatomnak, igaz, nem asztalon, hanem földön és csak 1-2 napig volt látható, és ennek fele egyéb játékokból tevődött ki, de törekedtem a valósághűségre (méretarány stb.). Órákat szöszöltem egy-egy beállításon :D
Tervezem, ha a gyerek is akarja majd, egy középkori vár félépítését, igazi kövekből+kötőanyag, hozzá katonák stb. Csak kicsit nagyobb lakás kell. A gyereket próbálom ilyesmi felé is terelni, játék vár van, már ismerkedünk vele.
Nokedli: kemény dió lesz ez, még jó pár évig :D Simán benne van a kölökökbe a rombolhatnék vagy a saját elképzelés szerinti játék. De jó móka lehet a közös festés (persze, neki "ehető" festékes dolgot kell adni), majd utána rózsaszín gárdistákkal tolni (lányod van, igaz? :D).



Kezdő vagyok, de sok év idegeskedés után berántott, mert ápolja az ember idegrendszerét és az asszonypajtás is élvezi.
.
ui. Bár vannak erre specializálódott fórumok el se tudom képzelni milyen beltenyészet alakulhatott ki ott.

LOL, élvezetes, épületes hobbi, de a veterán művelői biztosan degenerált hülyék. :DD

ShowHide spoiler #

Gyerekkoromban én is kaptam egy hasonló hajót, meg egy MiG-21-et is (szerk. meg egy Apache helit is, most, hogy belegondolok, és azt sikerült a legteljesebb formába meghozzánemérteni), de korai és dicstelen véget értek mint idomtalan lomok a szekrény legalsóbb, legbelsőbb sarkában.

ibi amentia latet


Tno képe
Tno

Mígnem az én műanyagkatonáim dicső tűzhalált haltak.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Jah, F-14 és Mi-24-es modellem volt, amire emlékszem, és papírból megcsináltam a megboldogult mir űrállomás egy korábbi verzióját, amit az ezermester mellékletéből másoltam ki, vágtam és ragasztottam (melós volt, arra emlékszem és összegyűrtem, mert öcsém letépett belőle és én berágtam).



rózsaszín gárdistákkal tolni (lányod van, igaz? :D).

Kiccsaj bizony, marad Slaanesh 3:-)



romos torony 40Khoz



sivatagos terep
rwurl=http://i.imgur.com/8Fu1gqt.jpg
könnyen szállítható tereptárgyak
rwurl=http://i.imgur.com/pkVZedH.jpg
Ork platós teher
rwurl=http://i.imgur.com/hsklQnL.jpg



Nekem kb egy fióknyi műanyag repülőmodellem volt. Meg néhány egyéb. pl egy tengeralattjáró. Kifesteni soha nem festettem őket.

Viszont papírból is lehet jópofa dolgokat összerakni. Gyakorlatilag két külön iskola létezik: az egyik alig vág, inkább föltekercsel egy adag papírt, aztán lefesti, a másik, általában jelentősen részletgazdagabb pedig aprólékosan kivágja a nyomtatott formát és szinte nem használ több papírt mint ami a külsőnek kell. Elsőből összeraktam anno egy tankot, másodikból egy TIE Interceptort, Metal Gear-t, egy Starcraft 1 Battlecruiser-t, egy EVE Online hajót majdnem, meg még pár dolgot. Ha esetleg érdekel mást is, ez a második diszciplína általában papercraft vagy pl japánul (elég népszerű ott az origami mellett) "pepakura" névre hallgat. Láttam már fél méteres superbike motort is, vagy lamborghinit.

Képek:
rwurl=http://i.imgur.com/KSeibjx.jpg

rwurl=http://i.imgur.com/AvMkLmc.jpg

Az egészben a slusszpoén az, hogy vannak programok, amelyek bevesznek egy 3D modellt - mondjuk játékból kiszedettet - és leképzik neked modellre és papírra. Anno asszem pepakura designer volt az egyik első ilyen.



Ez a csávó a terepasztalkészítés egyik istene
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=9vyzRrVnhos
Éveket eltököl egy ilyenen, de olyan is lesz :-)

Ő meg egy másik:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=psgXEVK9pbc

edit: nem tudom miért replyba írtam...



Eszembe jutott a makettezés előtt, hogy előszedjem a régi vasutam, de egyrészt k*va drága hozzá bármi, másrészt rengeteg helyet igényel, de ez a terepasztalos videó nem semmi. Lehet tudni, hogy mihez használja ezeket a terepasztalokat (youtube videókból nem derült ki)?

Nagi: tetszik ez a papíros megoldás, bár mondjuk pont a makett a legolcsóbb az egész hobbiból. Ahogy néztem a festék, paszta stb. tudja nagyon elvinni.

Teszek fel nemsokára képet a készülő hajóból. Mi mondjuk leginkább a festésre megyünk rá, tekintve hogy a leggagyibb kapható makettet építjük ketten már lassan egy hete :D.



Az első pasas megrendelésre készíti őket. A második sztem magának, de diorámákat, nem komplett asztalokat.

Én játékhoz csinálom magamnak, így mostanra eljutottam odáig hogy csak lapos felületet gyártok, és rárakható sziklát, fát, hegyet, épületet... csináltam régebben szépséges terepasztalt minimális de mindenhova juttatott beépített sziklákkal, bokrokkal, tavacskával, és nem lehetett rajta játszani mert nem volt hova rakni rá nagyobb tereptárgyakat plusszba :-)
Ezek a szőnyegek nagyon jók még játékhoz:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=aY0UoiwGfe0
csak hát nem olcsók.



Plakátnyomtató nem viszi? :P



lehet hogy fotóminőségben mattban papíron is jól nézne ki, de ennek sokkal jobb az anyaga. Meg a mintája is fasza. De az se rossz amit én csináltam, hogy habszivacs lapok lapját beragasztóztam, arra finom homok, hogy megszáradt, festék, arra hangyányit világosabb festék, arra még egy, és szép plasztikus lett. Helyenként még ragacs és műfű. Ezeket a lapokat egymás mellé tudod rakni, és akkora asztalt borítasz be amekkorát akarsz. És mert lapos, elfér kis helyen (nekem a radiátor mögött van). Csak lett volna annyi eszem hogy nem ragasztom rá a műsziklákat meg műbokrokat...



Sok helyen nyomtatnak már szinte bármire (akár mágnesesre is és akkor a figurák se dőlnek fel :D) és mivel tekercsben megy a nyomtatás leadod a rendelést, hogy mondjuk neked elegek 10-20 centis csíkok a maradékból (tegyék oda más munka mellé, ami nem tölti ki) és ráérsz 1 hónapot is várni, akkor az nekik pénzbe nem kerül, hogy a tiedet is mellétegyék és olcsón megkapod. (annó ebben dolgoztam)

Vagy kinyomtatod A3-ba és rákasírozod arra amire akarod :P




Ez az első egy három cikkes sorozatból, nagyon jó. Rozsdás felületekhez.
https://www.patreon.com/posts/october-monthly-7395299



Ezt köszi! Imperial Knightot fogok összerakni, 1-2 részen szeretnék rajta rozsdás felületet! :)



Jó tippek, én mindig attól félek, hogy a trükközéssel tönkreteszem ezzel a már felkerült festést, aztán inkább csak föléfestettem simán, de az nincs ilyen jó.



én orkokat gyűjtök, tehát rengeteg rozsda kell :-) Az én "gyors" megoldásom is fölé festős:
-barna vagy bronz a fémlemezek széleire, meg a kiálló szegecsek stb. tájára, meg egy icipicit vékony csíkban tőle lefelé
-arra sötétvöröses wash (meg az egész lemezre is mert vagy vörös festék van a járművön eleve, vagy ha nem, ettől jó használtnak fog kinézni)
-és a szélére, meg a szegecsekre, úgy, hogy kilátsszon alóla a bronz, fényes ezüst.

így olyan lesz, mintha rozsdállna a fém, megfolyt volna a rozsda, és a kiálló szegélyeken/szegecsek hegyén letört/lekopott volna, így ott kilátszana a nyers fém. Kontrasztos, mutatós, relatíve gyors.

Nyilván egy space marine modellre nem jó, mert ott stílusidegen ilyen igénytelen állapotban lennie a gépeknek :-)



Lehet stílusidegen, de semmit nem utálok jobban mint, hogy van 1 Space Marine figura, ami úgy néz ki, mintha most jött volna a fényező műhelyből és 1 darab harctéri ütött-kopott sérülés nincs a páncélon :D mert mondjuk míg én a Birodalmi Gárdistáimat úgy festettem, h "friss" újoncok, még helyén való is, hisz ha 2 csatát túlél, már veterán :D, de a járműveknek adtam rendesen a kopásból, rozsdából.



Duncan "two thin coats" Rhodes is javasol harci sérüléseket a marisákra, de ő nem ezt az agresszív roncstelepi rozsdát szokta hanem
-sarat, kormot, ilyesmit
-golyónyomot, felszíni sérülést
-hő okozta elszíneződést
mert hogy így fejlettebb technika benyomását kelti, nem rozsdálló vas, hanem keramit stb...

A guard tankokra lehet bőven sztem is, azok aztán kapnak az áldásból rendesen :-) Meg ott minden ér ami második háborús modelleknél, hiszen hát tulajdonképp azok :-)



Készülnek a fistek!

ShowHide spoiler #

Tegnap meg megcsináltam végre az összeválogatott Chaos Termi lordot (kicsit szar a kép :D )

ShowHide spoiler #

Igazából folyamatosan magamat szívatom... annyi a festeni való, de most leállok idén a vásárlással, rengeteg figura vár festésre. Srácokkal csináltunk egy 2017es listát, h mit kell év végéig kifesteni, nekem nem hogy csökken, növekszik :D

Szerk.: Duncan az én mesterem, követem tanításait :D



Szép aprólékos a festés. Én is most hasonló 1-2 szálas ecsetes pöcsölést csinálok, csak a száradási időktől tépem a hajam. 30 perc előkészítés, 10 perc festés, 8 óra száradás :P. Mondjuk én vitorlásokat rakosgatok össze :D.



szép munkák

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Uuuh! Majd mutass egyet, nagyon bírom a hajókat! :)
Ismerős a szitu, nálam már odáig fajult a dolog, h a számítógépes asztal ad helyet a 2 hobbinak egyszerre, így kb a 2 kezemnek van már csak helye, a többi kevés kis helyen az "előkészült" pohár víz, szilvia, ecsetek, figurák (9-10féle egyszerre :D ) a festékek nagy része amit használok, aztán ezzel együtt az általad említett 30perc leredukálódott, de most ott tartok, hogy festek 1-2 dolgot és kb majd elalszom éjszaka :D

@brianaspirin Köszi ;) jó munkához idő kell :D érdekes, hogy Termi lord 1 hónapja készül, a fist 1 óra se volt :D



Szilvia nem az asztal alatt vár? :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Akarok majd, csak lassan halad és most vettem mellé poénból egy mini hajót, hogy a festést gyakorolgassam:

rwurl=http://i.imgur.com/jhP8Gdv.jpg

Csak hogy el tudjátok képzelni a méreteket (zoom lencse is beletört :D)
rwurl=http://i.imgur.com/L9RASLT.jpg

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!