Jelenlegi hely

Furcsa és bugos lett az Assassin's Creed: The Ezio Collection

Utolsó bejegyzés

Furcsa és bugos lett az Assassin's Creed: The Ezio Collection

 
Nézőponttól függően kellemes vagy borzalmas videót közölt tegnap a Polygon, amelyben az Ezio Collection legfontosabb részét, az Assassin's Creed 2-t vették górcső alá a legendásan jól doomozó szerkesztők. Nem sok szeretet van benne:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=RmnJvv-peF4Az olaszok kifehéredtek, néhány effekt eltűnt, Ezio pedig egy gepárd gyorsaságával terem bármelyik épület tetején, de legalább nőtt a draw distance, sok textúra pedig egyértelműen élesebb. Az Ezio Collection eleve komoly hátrányból indul a rimászterek és rimékek piacán, hiszen a mostani konzolgeneráción is mindössze 30 fps-sel "szalad", a vizuális ápgréd pedig egyáltalán nem számottevő, így a Ubisoftnak jól jött volna egy egyéb technikai részletekben biztos port.

Kár érte, de szerencsére a PC verzió örök.
Szerkesztette: Doom - 2016 nov 18


ibi amentia latet



Véletlenül sem akarom egy random kínai gyerek szavahihetőségét rombolni, de a randomizáció biztosan nem annyira zseniális, mint ahogyan ő azt látja, mert egymástól függetlenül kb. 3 videóban is láttam azt a borzalmasan festő NPC-t, szóval teljesen frankó eséllyel futhat vele össze bárki. A mászós bugról meg életemben nem hallottam, pedig az eredetit kivégeztem vagy háromszor, szóval nem kétlem, hogy benne van a játékban, de az enyhén szólva is elgondolkodtató, hogy még a megjelenés előtt ilyen remekül sikerült előhozni a remasterben.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



6 éves videó AC2-ből:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=VuFUmpCwiiQ

3 éves videó a brotherhoodból:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=NLHFS1JVBfs

4 éves videó a revelations-ből:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=uDQxnj9tW94

Semmi új dolgot nem adott hozzá a remaster, nekem a brotherhoodban jött elő egyszer ez a glitch. Az, hogy most amikor mindenki mindent streamel meg gombnyomásra tud feltölteni bármit és jobban a szem elé kerül valami... Hát nem tudom. :D

A polygon meg a játék"újságírás" Blikkje lassan. Említésre se érdemes ez az egész.



Várjál, akkor még egyszer:

A mászós bugról meg életemben nem hallottam, pedig az eredetit kivégeztem vagy háromszor, szóval nem kétlem, hogy benne van a játékban, de az enyhén szólva is elgondolkodtató, hogy még a megjelenés előtt ilyen remekül sikerült előhozni a remasterben.

A Polygon meg nem streamelt semmit meg nem hozott anyagból dolgoztak, egyszerűen csak fellőtték a játékot, játszottak vele pár órát és kész. Nem ad okot a gyanúra az, hogy mindössze ennyi elég volt ahhoz, hogy előjöjjön ez az egyébként rohadtul ritka bug? Nem a Polygont akarom védeni, de hogy manapság az ember könnyebben hisz egy random vitamingolyónak a Youtube-on, mint BÁRMELYIK netes újságnak, az kibaszottul nevetséges. Szerintem az algoritmusban biztos, hogy elcsesztek valamit, mert nem véletlenül tudott a srác is csak egy olyan felvételt hozni a karakterről az eredeti játékból, amiben okosan el van bújtatva a háttérben, és az életben nem szúrod ki, hogy az egy gyengébb minőségű arcmodell.

Mondjuk teljesen mindegy, a 30 fps-en, a fehér digókon meg a hiányzó effekteken nem sokat változtat az, ha 1 bug nem olyan katasztrofális, mint gondolhattuk a news coverage alapján. Én leszarom, hihetetlenül hidegen hagy egy remasterelt AC.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem ad okot a gyanúra az, hogy mindössze ennyi elég volt ahhoz, hogy előjöjjön ez az egyébként rohadtul ritka bug?

Nem. Random bug ami bármikor előjöhet. Lesz aki soha nem látja, lesz akinél 5 perc után előjön. Eddig is így volt, most is így van.

de hogy manapság az ember könnyebben hisz egy random vitamingolyónak a Youtube-on, mint BÁRMELYIK netes újságnak, az kibaszottul nevetséges.

Az nem kéne, hogy nevetséges legyen, hogy az ember inkább hisz tényeknek mint egy netes "újságírónak".

a 30 fps-en, a fehér digókon meg a hiányzó effekteken nem sokat változtat

Tény, ezt én se nagyon értem. Nem is jár érte a piros pont.

Én leszarom, hihetetlenül hidegen hagy egy remasterelt AC.

Dettó, ettől eltekintve kár volt ezzel a videóval foglalkozni hírként.



Zaxx írta: Nem a Polygont akarom védeni, de hogy manapság az ember könnyebben hisz egy random vitamingolyónak a Youtube-on, mint BÁRMELYIK netes újságnak, az kibaszottul nevetséges.

Azért nem nevetséges, mert ebben a konkrét esetben specifikusan a Polygonról van szó, nem bármelyik netes újságról*, szóval evvel a gondolatmenettel pont őket véded. :)
A kölök kora meg irreleváns, ha van annyira élelmes, hogy összerakjon egy ilyen reakcióvideót.

a randomizáció biztosan nem annyira zseniális, mint ahogyan ő azt látja, mert egymástól függetlenül kb. 3 videóban is láttam azt a borzalmasan festő NPC-t, szóval teljesen frankó eséllyel futhat vele össze bárki

Ő is mutatta a modellt az eredetiben, ahol, tény, kevésbé néz ki röhejesen a shaderek és a felbontás eltérései miatt, mint ahogy mutatott több példát arra is, hogy a cutscene-ekben randomizált (de nem a végtelenségig) háttérkarakterek szerepelnek.

*különben van néhány, ami joggal volna shitlistelhető minden komolyabb core gamer számára, az említett jómadárral és a Kotakuval az élen...

ibi amentia latet



Nem. Random bug ami bármikor előjöhet. Lesz aki soha nem látja, lesz akinél 5 perc után előjön. Eddig is így volt, most is így van.

Nem véletlenül nem lett kijavítva három részen keresztül: amikor ilyen hibák benne maradnak egy engine-ben, az általában azért szokott lenni, mert ritkák annyira, hogy ne merjék megbirizgálni a kódot az esetleges újabb hibák felbukkanása miatt. Előfordulhat, hogy ugyanúgy és ugyanolyan feltételekkel van benne a bug a remasterben is, de nem tudjuk, hogy ez így van-e.

Az nem kéne, hogy nevetséges legyen, hogy az ember inkább hisz tényeknek mint egy netes "újságírónak".

Kettő darab tény van a videóban: az, hogy randomizáltak az NPC-k és hogy a bug létezett már korábban is. Hogy ez milyen összefüggésben van a remasterrel, azt nem tudjuk, de abban teljesen biztos lehetsz, hogy a Polygonnál nem akartak hazudni, egyszerűen csak bedobták a játékot a konzolba, nagyon szarul jött össze az első benyomás, aztán csináltak belőle egy clickbait-videót. Annyit kell levonni következtetésként, hogy neked is lehet ilyen rossz első benyomásod.

Dettó, ettől eltekintve kár volt ezzel a videóval foglalkozni hírként.

Szerintem egyáltalán nem, mert annál fontosabb nem igazán van, hogy tájékoztasd a vásárlókat, de most látom, hogy éppen feléledt benned az AC-láz a Syndicate kapcsán, szóval I'll let this slide. :)

damoqles:

Azért nem nevetséges, mert ebben a konkrét esetben specifikusan a Polygonról van szó, nem bármelyik netes újságról*, szóval evvel a gondolatmenettel pont őket véded. :)

Nem a régi Polygonról egyébként: a videókészítést egy ideje már egy ex-Rev3Games-es csaj vezeti pont azért, mert a korábbi kontent nem volt valami hűdejó, és amióta váltottak, a Polygon videóit keményen kritizálók is csöndben vannak. Persze nem mondom, hogy tévedhetetlenek, mert senki sem az.

Ő is mutatta a modellt az eredetiben, ahol, tény, kevésbé néz ki röhejesen a shaderek és a felbontás eltérései miatt, mint ahogy mutatott több példát arra is, hogy a cutscene-ekben randomizált (de nem a végtelenségig) háttérkarakterek szerepelnek.

Ez rendben van, de mégsem látsz videókat az eredeti játékból ezzel a karakterrel, a remasteredről meg az IGN-nel együtt már mindjárt van két nagyobb oldal, ahol feltűnt. Szvsz távolabbi háttérkarakternek kéne lennie alapból.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az Ubisoft érdekes módon most dobott ki egy összehasonlító videót:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=wtHGaRC7H7Q
Én örültem volna, ha az eredetibe is szorult volna annyi szín, amennyi a felújítottban van. Többször megjegyeztem magamban, hogy milyen lehangolóan szürke ez a játék...

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Már nem 1985-ben élünk.
https://sfx.thelazy.net/games/game/110/
Én például a Risen 3-at Gothic színvilággal toltam.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Hát, ez jól jött volna az év elején, de emiatt nyilván nem fogom újra végigjátszani. Bár szerintem más miatt se... :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!