Jelenlegi hely

Cool Stuff

Utolsó bejegyzés


Egyetértek. Nekem volt olyan egyszer egy nyári bobozásnál, hogy a fiammal hasítottunk le a pályán. Be voltunk kötve, meg minden, de az egyik kanyart kicsit gyorsabban vettem be, mint kellett volna. A fiam nagyon kidőlt a lendülettől és ahogy visszatartottam a székbe, nekem a könyököm pörkölődött meg a kanyar falán.

Talán 1 mp-ig érte csak a félcsövet, hasonlóan nézett ki mint a fickó bőre, csak szerencsére egy kéthüvelyknyi területen. De ilyen vadul lemenni azon a pályán ahol jobbra-balra még mozoghat is a kocsi, meg ütközhetnek, az tiszta balesetveszélyes.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Jaja.

18 óra után kell menni, mert akkor olcsóbb a jegy. Bár olyan szempontból necces, hogy ahogy sötétedik, fokozatosan lezárják a hard, medium pályákat. Az easy, "scenic" ki van világítva, de az eléggé nyugdíjas tempós, nem győzöd kerülgetnia gyökkettővel közlekedőket.
Ez a srác a hardon ment ahogy nézem, és hát túlságosan benézte a dolgokat. Lehet repeszteni, de valóban lehet takarni is, bár ahhoz sok mindennek szarul kell összejönnie. Eleve úgy vannak ezek a cuccok kialakítva, hogy ahogy túlzottan kanyarodnál, és elemelkedik az egyik oldalad, a műanyag "kasztni" surlódik és fékez, illetve visszatart borulástól. Az is igaz, hogy folyamatosan fejlesztik, próbálják lassítani a pályát szivacsos akadályokkal a cinkes kanyarok előtt.

Visszafelé egy libegőszerű cuccon mész fel a hegyre, amire ezeket a kocsikat is felakasztják, és fentről láthatod, ahogy a többiek jönnek le. Ügyesen ki van találva.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Hát még ha hozzátesszük, hogy vannak fasza meredek egyenes részek, ahova ha kellő sebességgel érkezel, akkor repülsz. Ja, és általában ott van a camera shoot. :)

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



és fentről láthatod, ahogy a többiek jönnek le.

rwurl=https://i.pinimg.com/originals/5a/74/98/5a74980d32e32df53b64571deb2131c9...


Boz képe
Boz

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fL1swcAMzyY
Én anno itt voltam, csak télen és szánkóval szóval az ilyen sérülések esélyét lenullázta.(Mondjuk volt pár éles kanyar ami a korlát v bármi hiánya miatt meredekebb erdős zuhanáshoz vezethetett) Viszont lehetett repeszteni így is, szóval elég jó volt. :)

Éljenek a videojátékok!



Mehetett volna a politikába, de azt talán nem mindenki látja.
Jópofa adatok, grafikonok mutatnak rá, hogy Kínának mennyire cumi a demográfiai görbéje és ez, hogy hat ki a gazdaságára.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=vTbILK0fxDY

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.




Robotcsöcsök? Vagy nem értem :D



robot + csöcsök

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Talán most még nagyobbak a csöcsei? Elbizonytalanodtam.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mennyire fájhat a háta...

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



A nézettségért minden.
No pain no gain.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



LOL. Ismerem egy ideje a csatornát, bő 1.5 éve dobta fel a YouTube algoritmus ... mai napig nem értem a csajt. Nyilván pár olyan marha aki azért nézi mert MŰcsöcsökre gerjed. Hiszen pl. Twitchen van rengeteg olyan videós aki csöcslengetésből él, szó szerint véve. Na de ez a csaj tényleg mindent IS tud szerelni, heggeszteni, ragasztani, vágni, stb. Amikor jött neki a CNC és a légvezetéket megtervezte és szerelte, azt tök jó volt nézni. Ez egy tök kreatív barkács csatorna.
Szoktak lenni kütyü bemutatói is, azok szerintem sokkal gyengébbek.




"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Bedobál a közönség random szavakat aztán:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=NdTalMWrQ7c&ab_channel=ChrisTurner

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.




Tegyük fel, hogy igazad van.

Ami engem is zavar, hogy barkácsvideókat férfiemberek néznek, és ezzel elveszi a figyelmet a "dekoráció" a lényegről. Aberráltaknak meg úgyis mindegy, azok egy lufira is kicipzárazzák.

Ha valami tech videót akarok nézni, akkor nem a pornhubot ütöm fel... És fordítva.

Felőlem nézhet ki így, ha ez a videóitól független (de ezt igencsak kétlem), csak akkor vegyen fel ruhát... Ekkora csöcsök még pulóverbe is igencsak látszanak :D

No mindegy, virágozzék minden virág, meg szabad ország, csak hát nekem ez szintén no deal.



Attila1234 írta: rwurl=https://youtu.be/aYaSPxBjvEU

Ennek az inverze az lenne, ha Adam Savage egy szál fecskében és kalapban tolná a lathe-et, meg a table saw-t a man cave-ben...:D

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



És akkor még ott van, mikor vegyészkedik, pl. fotópilimert kimossa, és ezt bikini + átlátszó esőköpenny kombóban. Nehéz ráfogni, hogy ez szakmai profizmus. :D

Más. A "barna hang" még kutatás tárgya, de itt van ez:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=oEW3F8B-lhU
Illetve a videó alatt be van linkelve egy zajkészítő oldal(!), aminek a legtöbb funkciója CSAK előfizetőknek(!!) érhető el, de nekik is van direkt ehhez is keverőpult:
Shepard Madness - Binaural Shepard Tone Generator
Nevéből adódóan ez fejhallgatóval "élvezhető". Kalibrálás persze csak előfizetőnek menthető. :D
A főoldal alapján ezer féle hasznos (vagy káros) zajt lehet itt kikeverni, a vicces az, hogy pont az érdekesek NEM érhetőek el a főoldalról, csak az Indexből ... ami csak előfizetőknek nyitható meg. Azért így is érdemes rálesni. De nekem meredek, hogy van aki aki Spotify-on vagy Googlen fizet zajokért.



Rengeteg - számunkra érthetetlen - dolgokért fizetnek emberek. :)

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.




"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése






Gondoltam megosztom veletek is, Vasárnap felnéztem a Pilatusra. Jó idő volt és mivel voltak nálam mogyorófélék (legközelebb sótlant viszek, én akartam megenni azért volt sós) és a havasi csókák nagyon barátságosak/kíváncsiak voltak naná hogy mindet nekik adtam:
rwurl=https://imgur.com/kG6sjKN



:)) ez zseniális

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Tök jó :-)
Anno mi is vagy fél órát etettük őket :-)
rwurl=https://i.imgur.com/T85o3VZ.jpg



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!