Jelenlegi hely

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #25: A közelgő vihar: előzmények

Utolsó bejegyzés

A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #25: A közelgő vihar: előzmények
Réges-régen, jóval azelőtt, hogy Terra bolygóján gyökeret eresztett volna az élet, az Ősök létrehozták az eldákat, hogy segítsenek nekik a nekrontyrok és C'Tan csillagisteneik elleni harcban. Az eónokon át tartó, kimondhatatlanul borzalmas háborúban odalettek az Ősök, a fémtestbe költözött, élőhalottá vált Nekronok széttépték és bebörtönözték az őket eláruló C'Tanokat, majd ők maguk is hosszú korokon át tartó halál-álomba merültek. Nem volt más választásuk, mert igen érzékenyek voltak az Immatérium háborgására, márpedig a pszionikusan rendkívül aktív eldák (és más fajok) szenvedése a háborúban az addig békés dimenziót fortyogó pokollá változtatta, amelynek technológiai úton való megfékezésére tett, kezdeti sikereket felmutató kísérleteiket nem tudták befejezni.

Nekronok és eldák küzdelme

Számottevő ellenfelek nélkül az eldák benépesítették a galaxist. Birodalmuk központja ott állt, ahol ma a Rettegés Szeme fortyog. Fejlett technológiájuknak és mágiájuknak köszönhetően az elda polgároknak szinte semmi dolguk nem volt azon kívül, hogy élvezzék az életet, és nagyobbik részük pontosan ennek szentelte minden idejét. Az elda psziché az ember számára felfoghatatlan intenzitással képes megélni bármilyen érzést, ezért hajlamosak megszállottjává válni egy életmódnak, művészetnek, tevékenységnek. Ez a többség az egyre extrémebb élvhajhászat rabjává lett, és évről évre szadistább, perverzebb módokat találtak ki csillapíthatatlan vágyaik kielégítésére. A kisebbség, aki látta, mennyire beteg életmód ez, idővel elhagyta az elda birodalmat. Egyesek messzi Szűzbolygókra költöztek és puritán, természetközeli életmódra tértek át, mások hihetetlenül fejlett technológiájukkal bolygó-űrhajókat, Mestervilágokat építettek, és ezekkel maguk mögött hagyták a perverzió legmélyebb bugyraiba süllyedő fajtársaikat, mert látnokaik szerint azok borzasztó katasztrófát készültek magukra idézni elfajzásukkal.
A katasztrófa be is következett. A pszionikusan rendkívül aktív eldák trillióinak romlottsága átformálta az immatériumot, és életre hívta Slaanesht, a perverzió káosz istenét. Születése kataklizmatikus erejű warpvihart hozott létre az elda birodalom közepén, ami a mai napig hatalmas, a galaxis mintegy öt százalékát kitevő kapuként szolgál a pokolba. Slaanesh csaknem valamennyi elda lelkét elnyelte, és azóta is vadászik a túlélőkre. Felfalta vagy magába olvasztotta az eldák többi istenét is, két kivétellel. A hadisten, Khaine, több szilánkra esett szét, melyekre a Mestervilágok vigyáznak, és végszükség esetén életre hívják a véreskezű isten avatárját hogy velük harcoljon. Cegorach, a kacagó isten, az eldák dimenziók közti közlekedővilágban, a hiperhálóban lelt menedéket, és híveivel azóta is szövi halálos tréfáit, végtelen cseleit Slaanesh bukására.

Cegorach Harlekin eldái Slaanesh démonai ellen harcolnak

A Lelkekre Szomjazó elől minden túlélő elda csoport más és más módon próbálja megvédeni szellemét. A romlott eldák túlélői, a dimenziók közti városvilágukba menekült sötét eldák mások szenvedésével váltják meg magukat. Cegorach hívei, a Harlekinek, urukban bíznak: a kacagó isten haláluk után elorozza lelküket Slaanesh elől. A mestervilági és a természeti bolygókra költözött eldák pedig lélekköveket hordanak; haláluk esetén ezek magukba zárják a lelket, társaik pedig ezt a mestervilág lélekáramkörébe vagy a szűzvilág bolygószellemébe juttatják, ahol biztonságban vannak a Lelkekre Szomjazótól. Ha a szükség úgy hozza, segítségül hívják ezeket a lelkeket: legnagyobb elhunyt harcosaikat a kövek segítségével kiemelik az áramkörből, és harci gépeikre helyezik; a néhai hős szelleme mozgatja majd azt a csatatéren.

A mestervilági eldák úgy kötik le megszállottságra hajlamos elméjüket, hogy egy-egy Utat választanak maguknak, amely mesterségnek – legyen az a szakácsművészet, az űrhajóvezetés, a mágia, vagy a kertészkedés – tökéletes mesterévé válnak. Mielőtt még teljesen elhatalmasodna rajtuk az Út iránti elhivatottság, idővel új Útra térnek, így újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodva. Egyesek előbb-utóbb rálelnek egy olyan Útra, amiról aztán nem tudnak vagy nem akarnak letérni – ezek az adott mesterség legjobbjaivá válnak a galaxisban. Ilyenek a Mesterharcosaik, akik a hadviselés egy-egy specializálódott formájában járnak élen, a Főnixurak, az utak legendás alapítóinak nyomdokaiba lépve, és ilyenek a látnokok, akik a lehetséges jövő szövevényét kutatják, és varázshatalmukkal megpróbálják a sors folyását olyan mederbe terelni, ami a lassan kihúnyó elda faj fennmaradását biztosítja.

Ezek a látnokok hirdették ki Slaanesh születése után a próféciát, ami keserű vigasszal szolgál a maradék eldák számára. Azokból a lelkekből, akiket a Lelkekre Szomjazó nem tudott elnyelni, a Végső Harc, a Rhana Dandra idején, amikor az utolsó elda is meghalt, megszületik a lélek-áramkörökből Ynnead, a halál elda istene. Elpusztítja Slaanesht, megtöri átkát a faj felett, ezzel lehetővé téve, hogy az apokalipszis után születő új világban lelkük nyugalmat leljen, és idővel talán újjászülessen.

És ezen a látnokok közé tartozik Eldrad Ulthran, a valaha élt legnagyobb jövőbelátó, és a galaxis történelmének egyik leghatalmasabb psykere. A mára tizenegyezer éves elda a varázslóiról híres Ulthwe mestervilág szülötte és leghírhedtebb fia.

Eldrad Ulthran

Eldrad előre látta Hórusz árulását, és bár kiolvasta a jövő szövedékéből, hogy hiábavaló, mégsem bírta megállni, hogy ne figyelmeztesse a Császárt. Slaanesh csapdájába esett: a Császár gyermeke, a félisteni ősatya, Fulgrim, akihez eljuttatta az üzenetet, ekkor már az ő démonának játékszere volt. Tévedése számos elda halálát okozta, és ő maga is csak nagy nehézségek árán menekült meg.

Tanult a hibájából. Mesterévé vált a végzet kijátszásának. Gátlástalanul kihasználta Ulthwe látnoktársai erejét, magában összpontosítva azt, és hathatós fegyverré edzette a sorssal szemben. Ahol a jövő százfelé ágazott, és mind a százon balvégzet várt az eldákra, ő megtanulta meglelni a százegyedik, kedvező kimenetelűt. Ahol pedig a teljes szövevény katasztrófába torkollott, feltépte a szövetet és újraszőtte azt. Ha kellett, évszázadokon át manipulált barátot és ellenséget egyaránt, kíméletlenül áldozva fel bármit és bárkit a faja jövőjének érdekében.

Megmentette Vulkán ősatya lelkét, és hozzájárult az újjászületéséhez. Az ősatya egy ereklyét, egy sárkányfogat bízott rá cserébe: erről minden híve tudni fogja – mondta –, hogy az ő barátjával van dolga. A fog segítségével Eldrad azonban beszivárgó Harlekineket juttatott be magához az Arany Trónushoz. Csalárd árulásnak tűnt ez is, ám Eldrad látta, hogy a jövőben visszhangot vet majd ez a cselekedet: valójában nem megtámadta, hanem megmentette Terrát.

Ügynökei segítségével – senki sem értette, miért – észrevétlen befolyást gyakorolt egyetlen lövedékre a jelentéktelen, orkok lakta Urk bolygón, ami leszakította egy teljesen átlagos közork koponyájának jó részét. Rengeteg erőforrást és életet áldozott fel ezért a kétes értékű eredményért, és megint csak nem szerzett vele barátokat magának. Amikor az így megcsonkított orkból megszületett Ghazghkull Mag uruk Thraka, és vasalt bakancsai alá tiporta az Impérium egy jó részét, majd megtámadta Armageddont, senki sem hitte el neki, hogy előre látta. Követői, tanítványai azonban nem kételkedtek benne. Velük jóelőre megosztotta jóslatait: a jövő ezen útján – bár az Impérium rengeteget szenved a WAAAGH prófétájától – az orkok így elkerülik Iyanden Mestervilágát, amit amúgy elpusztítottak volna. A legtöbb elda még mindíg kételkedett benne, de ő már rég fontosabbnak tartotta az eredményeket a népszerűségnél. Tovább szőtte manipulációit, és figyelmeztette Iyandent a Tiranidák eljövetelére. A Mestervilág vezetői akkor még természetesen nem hallhattak a mindent felfaló rajról, és kételkedéssel fogadták a jóslatot. Eldrad, konok bizonyossággal a képességeiben, tovább manipulálta a megfelelő bábukat kozmikus játszmájában, még a hontalan elda kalózokat és a sötét eldákat is megnyerte az ügynek, és végül Iyanden vaksága dacára elérte hogy a világ, ha szörnyű áldozatok árán is, de fennmaradt, amikor a Kraken kaptárflotta nekitámadt. A flotta más erőit az Impérium hadigépezete semmisítette meg. A mon-keigh-k hatalmas armadái nagyon lassan reagálnak, de ha tompa eszközök is, nagyot ütnek: és ezt a flottát már jó ideje aktiválták, a Ghazghkull jelentette fenyegetés okán. Eldrad mindezt előre látta, vagy legalábbis remélte, amikor, elda életeket sem kímélve, beszivárogtatta boszorkánymestereit megátkozni azt a bizonyos golyót Urk bolygón. 

Yriel, a kalóz-herceg Iyanden segítségére siet a Kraken kaptárflotta ellen
 
Nem csak jósként rendkívüli. Boszorkánymesteri hatalma, bár vonakodik direkt használni az általa olyannyira kedvelt finom manipulációk helyett, a legnagyobb minden eldáé között. Amikor Ulthwe segítségül hívta, mert egy Szűzvilágot a Káosz fenyegetett elnyeléssel, eljött látnokaival, és amíg az eldák ezrével véreztek el a démonok és káoszgárdisták csapásai alatt, egyesítve erejét a többi varázslóéval, nem kevesebbet vitt véghez, mint hogy elűzte a warpvihart ami a bolygó körül tombolt, elzárva a Káosz seregeit erejük forrásától. A borzalmas erőfeszítés szinte minden látnoka erejét felemésztette, pszichoaktív kristállyá változtatva őket. A harcoló szűz- és mestervilági eldák jó része is odaveszett, és a bolygó szinte lakhatatlanná vált. A győzelem azonban, ha mégoly pürrhoszi is, Eldrad érdeme volt. A hírhedt jósnak a kristálylátnokok láttán újabb látomása támadt: ezt azonban gondosan eltitkolta mindenki elől.

tizenkettedik Sötét Hadjáratban, amit Abaddon, a Pusztító vezetett – ha személyesen nem is tudott részt venni –, ügynökei útján a Gothic flotta segítségére sietett. Manipulációinak is köszönhető, hogy a Pusztító vereséget szenvedett, és kettő kivételével elvesztette az általa elfoglalt Feketekő Erődöket. 
A maradékból is sikerült egyet elpusztítani később: Eldrad érezte, hogy az ő sorsa ennek a felszínén meghalni. A végzet úgy diktálta, hogy a következő, tizenharmadik Sötét Hadjáratban az életét áldozza az erőd megállításáért. A felszínére teleportált, hogy az eredetileg ősi elda eszköz szellemét a Káosz ellen fordítsa, ott azonban rá kellett döbbennie, hogy az Erődöt maga a Lelkekre Szomjazó szállta meg. Kacagva nyelte el a látnok lelkét, hogy örökös szenvedés legyen osztályrésze, bosszúból a Káosznak okozott gondokért. 

Így kellett volna történnie, de Eldrad – újfent Ulthwe jósainak erejét elrabolva – megint kijátszotta a sorsot. Megérezte ezt a végzetet, és mozgásba hozott egy bonyolult tervet, melynek végén az erőd, Slaanesh avatárjának dühödt sikolya közepette megsemmisíttetett, egyetlen egyre redukálva a Fekete Légió e csodafegyvereinek számát. Ezzel azonban felkeltette Abaddon haragját.

Ezékiel Abaddon, a Káosz legfelsőbb hadura, baljában Drach'nyen, a démonpenge, jobbja helyén Hórusz Karma

A Pusztító sem ment a szomszédba, ha ördögi tervekre volt szükség. Varázslóival azonosított egy hiperháló-kaput, amin át egyenesen Ulthwéra lehetett volna törni, és parancsot adott nekik, hogy ördögi hatalmukkal feszítsék fel a térkaput védő ősi elda jeleket – az se baj, ha nagyon lassan és hangosan. Számítása bevált. Ulthwe erői rajtaütöttek a mestervilágot fenyegető varázslókon, a látnokok, élükön Eldrad vezetésével. Ott azonban maga Abaddon támadta hátba őket. Az Egyetemes Káosz legfelsőbb hadura és kedvenc káosz-bajnokai olyan erőt képviseltek, ami előtt az elda csapat nem állhatott meg. Hogy időt nyerjen a Mestervilágnak, Eldrad magára a hadúrra támadt varázslóharcosaival. Abaddon fegyverei, és harci tudása megállíthatatlanná tették, baljában démonpengéje tucatjával itta magába az eldák lelkét, míg a jobb keze helyére szerelt Hórusz Karma ha kellett, harci gépeket belezett ki. Kihívást intézett a látnokhoz, aki számára egy pillanatra megállt az idő. A sors valamennyi fonala a halálához vezetett ebben a pillanatban, de ő megint elrabolta Ulthwe látnoktársai erejét, csavart egyet a sors szövedékén, új nézőpontból is végigfutott rajta, és megtalálta azt az egyetlen, vékonyka jövőszálat, aminek a létezésében reménykedett…

Az elda látnokokat jövőbelátásuk halálossá teszi a csatatéren

Párbajuk a legrövidebbek közé tartozott a történelemben. Abaddon csapása a hadművészet csúcsa volt, legyőzhetetlen démonpengéje olyan sebességgel sújtott le, amit még a legnagyobb elda harcos sem védhetett ki, legyen bár mégoly emberfelettien gyors. Eldradnak azonban nem kellett hárítania, vagy elhajolnia: egyszerűen nem volt ott. Előre látta a csapást, és mire bekövetkezett, ő már abban az egyetlen térszeletben volt, amiben az nem érhette el: Abaddon közvetlen közelében, pengéjével a Hadúr torkán.
Bár a fegyver megízlelte Ezékiel Abaddon vérét, a Káosz erői megmentették a hadurat, elrántották őt és bajnokait a csatamezőről. A vezér nélkül maradt sereget legyőzték Ulthwe harcosai, és ezúttal valóban mindenki Eldradot ünnepelte, ő azonban komor maradt. Nem látta előre a Fekete Légió urának megmenekülését, és tartott tőle, hogy a megváltoztatott jövő más negatív következményeket is tartogat. Ráadásul már megint Ulthwe látnoktársainak erejével tudott érvényesülni, ami számosat halálra ítélt közöttük a csatában. Akik most őt ünnepelték, megértették ennek az áldozatnak a szükségességét, de amit legközelebb készül tenni, annak az árát senki sem fogja önként megfizetni. Titokban kell tartania, el kell árulnia mindenkit, még a saját népét is hozzá. Ha sikerrel jár… nos, a kevés túlélő idővel talán megbocsát neki.

A Port Demesnus-i csata

Kinyilatkoztatott egy hangzatos, de hamis próféciát, több Mestervilág egyes seregeit is hadba szólította a nevében. Mindeközben felvette a kapcsolatot a harlekinekkel, akik már vártak rá: a kacagó isten felkészítette gyermekeit az elkövetkezőkre. Mivel a harlekineket szívesen látták a szűz- és mestervilágon, illetve Comorraghban egyaránt, nem okozott nekik gondot beférkőzni a mestervilágok szívébe. A lélekáramkörök mellett állt minndegyikben a kristálylátnokok terme. A látnokok a túlzott pszionikus aktivitástól, vagy a jövő évezredeken át tartó varázslatos fürkészésétől végül mind pszichoaktív kristállyá válnak: ezeket a kecses szobrokat gyűjti ide hálás népük, hogy végre nyugalmat leljenek, és hogy néha tanácsért forduljanak a bennük lakó lélekhez. A harlekinek egyetlen összehangolt akcióval elragadták e szent ereklyéket, és a hiperháló csak általuk ismert ösvényein az Impérium Port Demesnus nevű bolygója felé vették velük az irányt.

A kristálylátnokok terme Biel-Tan Mestervilágán

Az Eldrad Ulthran által megtévesztett mestervilági erők támadást intéztek több Port Demesnus közeli rendszer ellen, majd miután az Impérium emiatt elaprózta az erőit, utolsóként magát a célbolygót is megrohanták, azonban még ez is elterelés volt. A valódi célpont a bolygó holdja, Coheria volt. Eldrad itt halmozta fel az eltulajdonított kristálylátnokokat, és ide gyűjtötte maga köré tanítványait, jónéhány Ulthwe varázslót. Fiatal, kalandvágyó, tapasztalatlan látnokok voltak ezek; olyan mértékű árulásra készült, amit a tapasztaltabbak biztosan kiszagoltak volna.
A terve egyszerű volt, és totális őrültség: fel akarta támasztani Ynneadot.

Az Ynneadot jelképező elda rúna

Bár a prófécia szerint a holtak istene csak az összes elda halálával kel életre, Eldrad talált egy szálat a jövő szövevényében, ami kikerülte ezt a némileg kellemetlen kitételt. Ahogy a Lelkekre Szomjazó születését is túlélte a faj egy része, Ynneadét is túlélheti. Így is borzalmas áldozatot kell azonban hozni; olyat, amit önként nem lenne hajlandó még az ehhez szokott elda nép sem. Eldrad magára vállalta az áruló szerepét. Feláldozza az összes, a lélekáramkörökben lévő elda lelket, kitépve a Mestervilágok dobogó szívét. Életre hívja belőlük a holtak istenét, akinek a születése valószínűleg újabb kataklizmával jár. Elképzelni sem bírta, hány elda, ember, és egyéb halál szárad majd a lelkén. De Ynnead élni fog, legyőzi Slaanesht, és a kevés túlélő elda megmenekül. Minden más, általa látott jövő a Rhana Dandrába, és a faj (…valamint sok más faj) teljes pusztulásába vezetett.

Ekkora erejű rituálét soha senki nem hajtott végre a történelemben. Vörös Magnus, de még a mon-keigh Császár sem lett volna rá képes. Természetesen Eldrad sem, bármilyen hatalmas pszionikus volt is, ezért raboltatta el a krisztálylátnokokat, és ezért volt szüksége Coheria holdjára. A mon-keigh-k nem tudták, de a hold egyedüliként a galaxisban, szinte teljes egészében olyan pszichoaktív kristályból állt, mint a megkövült látnokok. Hihetetlenül erős fókuszává vált emiatt az elda lelkekkel kapcsolatos rituálénak, azonban még így is hatalmas erőfeszítésre volt szükség, és a szerencsétlen fiatal Ulthwe látnokok minden iótányi erejére. Na meg persze védelemre. Ha a galaxis bármelyik értelmes lénye bármit megsejt a holdon folyó eseményekből, támadással kell számolni – de nincs olyan sereg a galaxisban, aki önként védelmezné ezt a pusztító tervet. Illetve egy mégis van: Cegorach harlekinjei. Belőlük is csak a legradikálisabbak, akik mindenre készek a Lelkekre Szomjazó elveszejtéséért. Volt közöttük egy, aki bizalmasa volt Eldradnak, akivel egyetlenként a világon, megoszthatta felelőssége terhét. Ő elhozta Harlekinjeit, habár Cegorach rossz ómeneket küldött, ők azonban készek voltak az életüket áldozni az ügyért. Ütőképes, de kicsíny harlekin különítmény volt ez: mindenki másra Cegorach titkos Fekete Könyvtárában volt szükség, ami ekkor az Ezernyi Fiak káosz-varázslója, Ahriman támadása alatt állt.

A hiperhálóban dúló küzdelemben csaknem minden harlekinre szükség volt

És a terv mozgásba lendült. Az Impérium erőit a jelek szerint lekötötték az elterelő csapások, a hold kevéske védelmén pedig úgy gázoltak át a legendás harlekin harcosok, mint forró kés a vajon. Eldrad bonyolult mintázat mentén helyeztette el a kristálylátnokokat, maga köré gyűjtötte Ulthwe segítőit, és felkészült a rituáléra. Figyelmeztette a harlekineket: amint belekezdtek, a rituálét nem lehet beláthatatlan következmények nélkül megzavarni.
Eldrad magába gyűjtötte a látnokok erejét. A szerencsétlenek csakhamar csatlakoztak a kristályszobrokhoz, a rituálé pedig elkezdődött. A szobrokba zárt ősi lelkek mind részt vettek a varázslatban: kevés élő, és számtalan holt hang zsolozsmázta a nagy erejű szavakat, ahogyan az a holtak istenéhez illett. Az összegyűlt erő átnyúlt a galaxison, és megragadta a lélekáramköröket.
Eldrad azonban elkövetett egy végzetes hibát. Amikor a jövőt fürkészte a rituálé körülményeivel kapcsolatban, nem vette elég komolyan az emberek jelentette fenyegetést. Az elterelő hadműveletek jól működtek ugyan, de a szektorban tartózkodott a támadás idején Artemis kapitány, az impériumot ért xeno fenyegetés elhárítására szakosodott, veterán űrgárdistákból álló Halálőrség egy parancsnoka. Ő számos alkalommal találkozott már eldákkal, és egyszer sem békés körülmények között. Minden incidensnél azt tapasztalta, hogy az ősi nép álnok, hitszegő, hazug, hátbaszúró anyaszomorítókból áll – csak ő nem egészen ezeket a szavakat használta.

Artemis kapitány a Halálőrségből

Bár a jellemükről nem volt nagy véleménnyel, mégsem becsülte alá őket. Tudta, hogy minden elda csel mögött újabb csel rejtőzik. Már a Halálőrség álcázott csapásmérő siklóiról elemezte a befutó jelentéseket a támadásokról, és levonta a következtetést: ezek a mocskos xenók nagyon azt szeretnék elhitetni, hogy a fenyegetés máshol van. Akkor pedig neki pontosan itt van dolga, Port Demesnuson – illetve, várjunk csak… van itt még egy elsikkadt jeladás egy rajtaütésről a bolygó jelentéktelen holdján…
Eldrad olyan hatalom irányításával küzdött, ami minden erejét felemésztette: nem maradt energiája észlelni a sors változását, és Artemis különítmény támadása úgy csapott le rájuk, mint az Istencsászár megtestesült haragja. A harlekinek rendkívüli harcosok, de a Halálőrség veteránjainak sem ez volt az első, de nem is az ötvenedik összecsapása eldákkal. A vezető harlekin megpróbált a gárdisták lelkére beszélni, elmondta, hogy amit itt művelnek, a Káosz elleni végső győzelem kulcsa, de Artemis, valamivel kevésbé fennkölt szóhasználattal azt felelte, inkább egyesével fog megküzdeni a Káosz összes démonával, mint hogy még egyszer eldának higgyen. Öldöklő küzdelem kezdődött. A harlekinek szemmel követhetetlenül cikáztak a gárdisták előtt, a keramitvértek réseit keresve pengéikkel, míg a Halálőrség összeszokott csapatként, soraikat összezárva borította golyókkal és lángoló prométheummal a csatateret. A vezető harlekin elmosódott foltnak látszott, ahogy elszáguldott a lövedékek alatt, majd három gyors mozdulattal letépte egy gárdista sisakját, lehasította az állkapcsát, és egy gránátot nyomott a feltáruló szájnyílásba. Az ezt követő robbanás vért permetezett szerteszét, de nem csak a gárdistákét: a szent bolterlövedékek a harlekinek húsába vájva, a testükön belül robbantak fel. A csatamező felett sebes harlekin antigravitációs siklók cikáztak, minden rárepüléssel újra tűpontos lövésekkel tizedelve meg Artemis bajtársait. A Halálőrség Corvus típusú csapásmérő siklója lángoló lövedékekké változtatta őket, amik a hold felszínébe csapódtak.

Artemis különítmény nem most harcolt először eldákkal

Eldrad, bármennyire is lekötötte a titáni energiák irányítása, kénytelen volt észrevenni, hogy mi zajlik körülötte. Ő maga nem szakíthatta meg a koncentrálást, de elméjével utasította maradék varázslóit, hogy mérjenek pszionikus csapást a támadókra. A kristálylátnokok megsokszorozták a fiatal mágusok erejét, akik földhöz szögezték a támadókat, és kényszerleszállásra késztették a siklót is. A Halálőrség könyvtárosa azonban ellenállt a csapásnak: kiszabadította Artemist a béklyóból. A kapitány kivégezte a harlekinek vezetőjét, és két varázslót, mielőtt még újra a földre kényszerítették volna. A könyvtároson és rajta kívül már csak egy öreg Halálőrség gárdista belezárt teste által irányított harci gép maradt harcképes, de a védők ereje is megtört. Ahogy a gárdisták testközelbe értek, Eldradnak nem maradt más választása, megpróbálta eltéríteni a rituálé energiáinak egy részét. Úgy érezte, hogy elevenen elég a zabolázatlan energiáktól, de sikerült áttörnie a könyvtáros ellenállását, az így pszionikus védelem nélkül maradt kapitányt pedig megbénította. A hatalmas harci gép azonban fittyet hányt a támadására. Közvetlen közelről szegezte rá tankok elhamvasztására méretezett plazmaágyúját, és tüzet nyitott.

Egy, a történetben szereplőhöz hasonló ágyú, egy szintén igen hasonló gép oldalán

Eldrad rémületében pszionikus pajzsot rántott maga elé. Az összegyűjtött roppant energiák nyomtalanul elnyelték a halálos plazmát, de a baj már megtörtént: a látnok elvesztette az irányítást a rituálé felett. A delejes hatalom, ami egy istent volt hivatott életre hívni, elszabadult.
Artemis kapitány – helyesen – úgy értékelte az ekkor kitörő kataklizma láttán, hogy a visszavonulás a helyes taktikai lépés. Maradék erőivel elhagyta a csatateret, míg Eldrad, görcsökben rángatódzva, égő idegekkel próbált megmenteni valamit a holdat szétvető energiákból. Még meg tudta nyitni a hiperhálóba vezető kaput, és átrántani rajta magával a kristálylátnokokat, de aztán összeesett a túloldalán, amíg Coheria holdja megsemmisült. Minden idege egyenként égett, de legjobban a kudarc fájt neki. Ahogy elvesztette az eszméletét, az utolsó gondolata az volt: nem csak hogy kudarcot vallott az eldák végzetének elkerülésében, de valószínűleg még közelebb is hozta azt.

Ám eközben – bár Eldrad ezt már nem tudhatta – a rituálé elszabadult energiái hatására megmozdult valami a hiperhálóban. Itt, az anyagi világ és az immatérium között, pislákolni kezdett egy halvány lehetőség, a maga jeges és ijesztő fennségében…


A sorozat korábbi részei:
Szerkesztette: dulakh - 2017 már 03


Yesss..... cliffhanger :-D

Szuper volt, thx!



Tudtommal Isha is él csak Nurgle fogjaként.
Amúgy jah. Jó cikk volt.

Choose your next words with excpetional care!



Niceee!!! Szépen összefoglalva ;)



Így van, de ő nem fog szerepelni a folytatásban :-)
rwurl=http://media.moddb.com/images/groups/1/3/2055/oh_stop_it_you_40k_ver.png



Igen Isha Nurgle fogja szóval a végső képben tuti hogy neki is lesz valami szerepe.

Nagyon jó cikk volt! Erről az eseményről eddig nem is tudtam!

Viszont...

"Ahogy a Lelkekre Szomjazó születését is túlélte a faj egy része, Ynneadét is túlélheti."

Itt csak annyi a bibi, hogy Slaanesh az elda faj fénykorában született, és alsó hangon is eldák százmilliárdjait szívta magába a születésekor. Ynneadnak sokkal kevesebb nyersanyagból kell megszületnie. Főleg így hogy Eldrad "felgyorsította" a folyamatot.

Nem lesz emiatt a születendő istenség túl gyenge?

Tervezel ennek a sztorinak folytatást? Vagy még maga GamesWorkshop se tudja?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



-jól látod a logika hiányát. A Games Workshop jelenlegi írói ezt úgy kezelik, hogy leszarják, és szétcsapkodják szívlapáttal... Én próbálom úgy leírni, hogy legyen valami értelme :-)
-van folytatása, a hétvégén jön a Közelgő viharról az első cikk. Ebben ugyan túlnyomó részt nem az eldákról lesz szó - de fontos a történethez. És az az utániban megválaszolom a kérdésedet az újszülöttről...



Remek cikk volt. Tzeentch biztos marhára élvezte a showt. :)



Nemár, látod, hogy szeretik a cliffhangeröket, most meg lelövöd nekik mi várható...
rwurl=
https://i.imgur.com/oI5s6WO.gif

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Nokedli írta: -jól látod a logika hiányát. A Games Workshop jelenlegi írói ezt úgy kezelik, hogy leszarják, és szétcsapkodják szívlapáttal... Én próbálom úgy leírni, hogy legyen valami értelme :-)

Ebből a szempontból az Asztropaták a kedvenceim. Az egyik könyvben sápkóros, nádszálvékony szerencsétlenek, akik mozogni is alig tudnak, míg más regényekben - a vakságukat leszámítva - teljesen normális életet élnek.

Sőt néhány alkalommal még látnak is.

Ugyebár a leírásban úgy van hogy lélekforrasztás során ÁLTALÁBAN elvesztik a szemük világát. Ez az egyetlen szócska máris határtalan lehetőségeket nyit meg az írók előtt. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



...volt némi indíttatásom hogy a következő cikkben csak felcsigázzam a kedélyeket és félbehagyjam ott, de sztem ennyire azért nem szeretik a cliffhangert :-)



Élmény volt olvasni ezt is, nagyon jó! Respect!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!