Jelenlegi hely

Világszerte több mint 4 millióan bújtak Geralt, a hivatásos szörnyvadász bőrébe

Utolsó bejegyzés

Világszerte több mint 4 millióan bújtak Geralt, a hivatásos szörnyvadász bőrébe

A közel 1,5 milliós előrendelői adatok és az egyesült királyságbeli, japán eladási listák elfoglalásához hasonlóan az amerikai boltokban is a The Witcher 3: Wild Hunt volt a legkelendőbb játék, mely immáron túllépte a 4 milliós határt. Ezen a szinten már minden bizonnyal Dagobert bácsi pénzfürdőjét tervezik lengyel jóbarátaink, tekintve, hogy a fejlesztés közel $32 milliót, míg a reklámköltségek hozzávetőleg $35 milliót tettek ki a lengyel Gazeta magazin becslései szerint.

A netes körökben divatos pixelszámlálásból kialakult hajcihő kapcsán a CD Projekt RED fejesei a konzolok méretes felvevőbázisára hivatkoztak, és hogy kizárólag PC-re fejlesztés mellett egész biztosan nem tudták volna ilyen méreteket és mélységet elérni, amit az összeladások körülbelül egyharmadát kitevő (1,3 millió) PC-s adatok maximálisan igazolnak. A konzolok megoszlását illetően nem ismerünk pontosabb adatokat, de szinte minden régióban a Sony platformja ült fel a trónra, így a konzolpiac egészéhez hasonlóan, minden bizonnyal a Witcher tortájából is a nagyobbik szelet nekik jutott.

Szerkesztette: swoder - 2015 jún 12


32 miskából kihozták a Witcher 3 fejlesztését? Tényleg olcsó az a kelet-európai munkaerő...

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Világszerte több mint 4 millióan bújtak Geralt, a hivatásos szörnyvadász bőrébe

ennyi noobot regen lattam egy rakason. :)~

covfefe



ennyi noobot regen lattam egy rakason. :)~

A trolloknak gyenge ugyanis a látásuk... :)



én a gta5-t dobtam ezért, és eléggé megérte.



én a gta5-t dobtam ezért

Ez mit jelent?

ibi amentia latet



Nálam is ez lett a befutó a GTA 5 helyett, számomra a Witcher 3 sokkal érdekesebb és lám, nem csalódtam. A GTA széria sosem tudott lekötni.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



én meg alapból azért vettem gta5-öt, hogy legyen valami witcher 3-ig :D



Azért szerencsésnek mondhatod magad, hogy a te gépeden egyszerre két játék is elfér, az előbbiekhez képest ;)
Vagy neked is le kellett hozzá törölnöd előbb a GTA-t, hogy felférjen az új gém?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nope. :D Erre való a 256-os SSD... meg a régi 96-osom.... meg a leárazáskor vett 60-as. :D

...meg a 3 terás hagyományos, csak azon más is van, nem csak játék.



én is ssd-re raktam a witchert, és indítástól a játszásig kb. 15 mp telik el.



abbahagytam a GTA-t jobb alternatíva miatt. :)



Vagy úgy. Csak mintha lett volna valami véglegesség abban, ahogy megfogalmaztad; mintha már nem térhetnél vissza a játékhoz.

ibi amentia latet

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!