Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Próbáld ki Max Payne - Kung Fu MOD-ot, kicsit cheatnek tűnhet, mert sok lőszer megspórolható pofozkodással, viszont lövöldözéssel kombinálva a John Woo érzést jobban adja. :)



Zoo írta:
Én bírom az UC-t, de inkább abba szeretnék több Tomb Raidert, mint emebbe több UC-t :)

Valahol elkeserít, hogy csak azért, mert Larával a harc mindig gyenge volt, a többi kiherélése már sokaknak pozitívnak tűnik azért, mert végre megjavították a harcot.

Ne aggódj, a régi fanbázisnak egyáltalán nem pozitívum ez, szvsz inkább simán csak az a helyzet, hogy az új TR-t már nem nekünk csinálták, hanem inkább azoknak, akik az akciót és a felfedezés élményét részesítik előnyben, a platformingot viszont utálják. Még annó, amikor TotalBiscuit rivjúzta a 2013-as TR-t, akkor hallottam először érvként azt, hogy "hú, tök jó a platforming, végre nem frusztrál", azóta meg ez lett az áltimit mantra, ha TR és UC.

Igazság van a dologban, mert a pixelpontos ugrások valóban csúnyán frusztrálják az embert, ha még rossz játékmechanikával is találkozik (lásd a Half-Life ugrálós részeit, szerencsére nincs belőlük sok :D), csak ugye azon már bőven túlléptünk, helyét meg a jóval megengedőbb rendszerek vették át, ahol általában még meghalni is nehéz. Én leginkább azt sajnálom, hogy senki sem iterálta a Prince of Persia idővisszatekerős mechanikáját, pedig szvsz az lenne a gyógyír mindenre. Eleve úgy találta ki annak idején Patrice Désilets, hogy életében először leült a régi PoP elé, és kurva ideges lett attól, hogy minden második ugrásnál meghalt. A TR-en és az UC-n az eleve régiségekkel és legendákkal foglalkozó történet miatt még nem is kéne sokat alakítani ahhoz, hogy valamilyen formában belerakják a rewindot, cserébe meg felokosítsák a platformozást.

Nekem egyébként a Tomb Raider Anniversary a kedvenc TR-részem, pont azért, mert remekül streamline-olja a platformozást, az első rész remake-jéhez méltó módon meg tele is van ugrándozással meg fejtörőkkel.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Full Throttle Remastered

Wow, egyértelműen a Double Fine eddigi legjobb munkája a rimászterek terén. Baromi jól néz ki, és itt sokkal jobban működik az eredeti látványvilághoz való teljes hűség, mint a Day of the Tentacle esetében, mert az art még az alacsony felbontás ellenére is nagyon aprólékosan lett kidolgozva már annak idején is. Az autentikusságra való kivételes törekvés már mindjárt az első képkockán feltűnik:
rwurl=http://i.imgur.com/zJiOEcF.jpg
Ha valamire nem számítottam 2017-ben, akkor az a klasszikus Lucasarts logó HD verziója. :DD Az eredeti prezentációt nem is terhelték extra logókkal, a menübe vezető, egyébként nagyon szép beltöltő képernyőn ott a remasterelésben részt vevő három cég neve és slussz.

Az eredeti 4:3-as képarány 16:9-be bővítésétől egy kicsit tartottam, de a DF-nak sikerült olyan természetesen megoldania a dolgot, hogy így másfél óra játék után már el sem tudom képzelni máshogyan Ben kalandjait. Nagyon szépen ki lett töltve az extra hely "eddig nem látott" új részletekkel, a játékmenetnél meg egyáltalán nem tűnik fel, hogy van a képnek egy "non-interaktív" szelete, ahol nem fogsz se fejtörőt megoldani, se tárgyat magadhoz venni. Ezt úgy érték el, hogy egyrészt nagyon sok esetben mondjuk csak egy szoba egy-egy falát kellett megrajzolniuk, másrészt meg a nagyobb, nyílt helyszíneken nyilván ugyanúgy bejárható az extra felület is, mint az eredeti. Összességében gazdagabbak lettek az egyes kompozíciók 16:9-ben, és ez nemcsak az új tereptárgyakat tartalmazó részeknél tűnik fel, hanem pl. a sivatagi út is nagyobbnak, szélesebbnek, feelingesebbnek érződik így. Döbbenetesen szép eredmény, főleg úgy, hogy az eredeti és az új képarány között váltogatva látszik, hogy sehol sem "csaltak" Schaferék az új dizájnnal, sehol sem croppoltak vagy nyújtottak meg semmit az eredetihez képest.

Ami egy picit fájó, hogy az eredeti prezentáció már nem kapott ekkora törődést, így a régi grafikára visszaváltva a 4:3-as kép mellé megkapod a szokásos csúnya fekete sávokat. Jó lenne, ha a DF ezt a hiányosságot a későbbiekben pótolná valami ízléses artwörkkel, ha már a Grim Fandangónál sikerült ezt megoldani.

A hangminőség szintén remek. Itt-ott persze érezni, hogy az eredeti hanganyagot egy 20 évvel ezelőtti stúdióban vették fel, mert néhol egy picit "érdesebb" a szinkron, mint manapság, de az ugrás az eredetihez képest még így is hatalmas. A zenék is faszányosan lettek újrakeverve, nagyon szép terjedelemben szól mindegyik szám. Elsőre persze akkor tűnik fel, mennyire jó lett az új master, amikor beröffentik a The Gone Jackals trackeket, de a játékhoz készült eredeti aláfestő zenéken még ezeknél is jobban érződik a kifinomultabb hangzásvilág. Csillagos ötös meló, egyedül a két szám között átvezetéseket oldhatták volna meg jobban... majd talán egy peccsben.

Double Fine-os szokás szerint azért az apróbb bugokat nem úsztuk meg: néha egy kicsit mintha beszaggatna a játék, ami elég furcsa ilyen alacsony gépigény mellett, és az item highlight fícsör sem mindig működik pontosan (pl. ha Mo háza előtt megnyomod, interactolható tárgyként ott lesz a motorod helye akkor is, amikor Mo még bőven a viskóban kalapálja). Az is kár, hogy a kurzor a DotT-hoz hasonlóan itt is kötve van a játék nem túl magas fps-éhez, mivel a szokásos rendszerkurzor használata jóval simább egerezést eredményezne, de ez már tényleg szőrszálhasogatás.

Kiváló remaster kiváló áron, tessék megvenni! :)

P.S.: A DF ezzel minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy fel lehetne újítani a Curse of Monkey Islandet is, szóval csinálják is meg, sőt, még a Monkey Island 4-ből is el tudnék viselni egy grim fandangós verziót.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Inside

Zseniális. Már a Limbo is egy figyelemre méltó játék volt, de ez... A történetről nem mondanék semmit, mert nagyon egyedi ahogy a világ is amiben játszódik. Hosszasan lehetne elmélkedni róla, mert tele van szimbólumokkal és nagyszerű mechanikai ötletekkel. De nem akarok spoilerezni semmit. Ezt át kell élni.
Amit viszont kiemelnék az a gyönyörű grafika. Lélegzetelállítóan játszanak a fényekkel és a terekkel egyaránt. Ez a játék egyszerűen pazar!
Az utolsó fél óra pedig kimerìti a beteg fogalmát. (!)

Mindenkinek ajánlom, mert bár nem egy hosszú játék (kb. 4 óra) az élmény napokig veled fog maradni.



Dreamfall chapters. Ha valaki még nem játszott volna vele, nagyon jó. Ez most egy olyan trailer, ami spoiler mentes a chaptersre nézve, ugyanakkor elmeséli, hol tartanak a főszereplők a játék elején... (a trilógiát ugye a Longest journey kezdte, a Dreamfall folytatta, és ez zárja le.)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=TdamLYM7aJY



C&C3

Hát, ez a játékélmény nem tartott sokáig:
rwurl=http://i.imgur.com/mkHU2vp.jpg
Remélem, hogy ahogyan a GTA4 portolóit fogják démonok zsigerelni izzó fémmel a Pokolban (persze csak mielőtt szögesdrótfarkú ördögfiókák erőszakolnák meg őket), úgy a régi játékokat magára hagyó, azonban a Steamen ettől még teljes nyugalommal áruló kiadók is megkapják egyszer a magukét.

Bármit csinálok vele, egyszerűen semmi vazeg, egy darab szöveg nem jelenik meg a játékban valami grafikai compat gond miatt. Hogy a Windows 10 a ludas vagy a GPU-driver, valószínűleg már sosem fogom megtudni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Horizons: Zero Dawn

Tavaly láttam az E3-as trailerét és azt mondtam emiatt (is) kell most már vennem PS4-et.
Nos játszogattam vele most már pár órát és azt hiszem ez a játék nem nekem való illetve sok olyan hibája van amin jobb játékok után nem tudok átlendülni.

* A HUD és célkereszt kanapé távolságról számomra legtöbbször szinte használhatatlan. Objectivek pici FEHÉR betüvel vannak irva. Minden jelölés és célkereszt vékony FEHÉR-el van ami legtöbb nappai vagy bármilyen más fényviszonyban alig látható és így célozni meg olvasni is dolgokat nagyon macerás.
* Harcrendszer nem smakkol nekem. Van az ij amivel full feszítve nyomhatok egy headshotot egy emberre mégis általában túléli és még csak sokat sem sebződik. Így távoli stealth killeket elintézni kb lehetetlen.
* Általánosan a sok tereptárgytól meg fény és egyéb hatásoktól rendszerint nem látni a nem böhöm ellenfeleknél kisebb ellenségeket időben így jó eséllyel folyton belerohansz valakibe amikor nem akarnál. És azért annyi időm nincs, hogy mindenhová folyton csigatempóban gyalogoljak.
*Focus rendszer sem igazán jön be. Nem sok pluszt ad a játékmenethez.
*Sztori sem fog meg igazán ameddig jutottam illetve van egy sejtésem, hogy mi lesz majd mindennek a háttere.

Sok sok apróság van benne ami mind visszatartja szerintem ezt a játékot legalábbis az én szememben. De leginkább tényleg az, hogy se a harcrendszerre sem a lopakodós részei sem a felfedezés nem nyújt valami izgalmasat és nem valami kiforrott.

Kár érte mert annó a videók nagyon tetszettek de a tényleges játékélmény már sajnos kevésbé fogott meg :(

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Dishonored 2
Így pár nappal a Prey-t megelőzve végre befejeztem. A közepe elég meh és igazából 2 missionön kívül nem tudnék nagyon kiemelkedő pályát felemlegetni. Az a kettő viszont bőségesen kárpótol ezért. A hangulat és art design továbbra is hibátlan, de a sztori ebben a körben nem fogott meg annyira. Nem volt rossz, de vártam volna valami "nagyobb" dolgot. Nem tudom mit, de a vége csak így megtörtént és "hát jó" érzésem volt. Nem feltétlen a legjobb szájíz amivel ott akar hagyni az ember egy játékot. Low chaos befejezésem lett, próbáltam ugyebár mindent békéssen megoldani egyedül pár tök véletlen kill rontott bele az egészbe, de nem volt kedvem az f5 f9 spamhez úgyhogy nem izgultam magam halálra ha valaki meghalt véletlen. Viszont azt továbbra is viccesnek tartom, hogy a powerek nagyrésze a mészárolást segíti és ha sunnyogni akar az ember akkor jóformán semmit nem kell kirakni.

Összességében az első rész után kicsit csalódás, de a 2 hibátlan hangulatbomba pálya miatt nem bántam meg egyáltalán.



Én ezzel a Horizonnal úgy vagyok, hogy imádtam a trailerét anno és mikor kijött, kb minden nap néztem twitchen, ahogy nyomta valaki, mert eszméletlen hangulatosnak tűnt végig. Persze az irányításról egyből eszembe jutott, hogy ez mekkora királyság lenne pc-n egérrel:)
Amennyire emlékszem, stealh killeket csak melee-vel lehet nyomni valami talent-el.
Hogy vennék -e miatta ps-t? ez felmerült már párszor, azt hiszem leginkább talán az mgs3 környékén. De mostanában úgysem lenne rá időm mivel nemrég beszereztem a witcher szériát mikor volt rá egy nagy akció és az el fog tartani egy jó darabig (most végeztem az első résszel, majd írok róla) :)



Mass Effect: Andromeda

Most hogy már befejeztem:
Jó volt.

Vannak hibái, de amiket kiemeltek, hogy ótvar lenne a karakterek animációja, szerintem nem jellemző és nem zavaró. Ami nagyobb baj, hogy elég szarok a menük (pedig kell ám használni őket rendesen). A fő történetszál kifejezetten jó, klasszikus űropera, a hangulat erős.

A karakterek sajnos nem olyan jók mint a trilógiából megszokott hősök, bár vannak jók. az öreg harcos krogan Drax pl. kifejezetten szimpatikus volt nekem; SAM (a számítógép), és a főhős kapcsolata pl. sztem nagyon jó; Liam, a raszta katona pl. engem rohadtul idegesített (...volt olyan pontja a történetnek ahol lelőttem volna ha engedi a játék, nem csak mert elviselhetetlennek találtam hanem konkrétan ismételten veszélybe sodort mindenkit a hülyeségeivel, amikre az volt az indoka hogy "mert az kúl".)

A beszélgetések is furcsák helyenként, elsősorban a mellékküldetésekben. Máskor meg teljesen jók.

A helyszínek nagyon látványosak.
rwurl=http://i.imgur.com/r3ZWdKF.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/oRMVyOy.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/UZTcn4h.jpg

A zene isteni!
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=CCNRPn5lEdM

Engem zavart, hogy azok a küldetések sem hoznak változást a nyílt világban amiknek elvileg ki kéne hatni mindenki életére (az NPC-k ugyanúgy élnek, beszélnek, stb. a támadás alatt álló vagy mérgező atmoszférájú bolygón mint a már nem ilyenen, stb...) (lehet mert elkényeztetett a Witcher3 :-) ).

Ami szintén zavart, hogy a beszélgetések hangvétele (a szövegkönyv szintjén) szinte végig ugyanolyan. Többyiire nincs változás a teljesen kétségbeesett helyzet és a bíztató kilátások közepette stb...

Vannak döntések amik számítanak, de azért nem annyira mint a trilógiában, van ami tök mindegy, és van, ami gyanús, hogy csak egy esetleges folytatásban fog majd fájni.

A harcrendszer jó. A komákat nem lehet irányítani, ellenben a karakterünket nagyon. Irtó mozgékonyak vagyunk, jól tudjuk használni a fedezéket, de készen kell állni rá hogy kiugorjunk mögűle mert az ellenfél bizony megkerüli, vagy gránátot hajít mögé, esetleg keresztüllő rajta ha olyan kütyüje van... A képességek is jók.

A tárgy rendszer érdekes, lehet találni is és fejleszteni is fegyvert és páncélt, az utóbbi mindíg többet tud de ugye erőforrásokba kerül. Most nem írnék a kutatás-fejlesztésről, mindenesetre a rendszer jó de a menüi iszonyú nehézkesek :-P



Gyors raneztem a Preyre koran reggel. Hibatlanul fut es a toltesi ido is toredeke mint a konzolos verzionak plusz meg celozni is jol lehet mert nincs problema az input latencyvel!! :D Nem is haltam meg az rlso fel oraban 6szor emiatt. \o/ A fov szvsz pont jo, opciok teren viszont baromi szegenyes. Elso ranezesre jo munka, mostmar csak a jatek legyen jo...



Csábít a dolog, mert elég jó Half-life vibe volt benne. Szenvedek, hogy megvegyem e... Írsz, majd bővebben róla?

Mick Gordon csinálta a zenéjét? :O Egyre erősebb a csábítás!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=V8mhILzaF0w



Én nem rég szoptam ezzel egy másik játék esetében. Font manager progim a regeditben az arial-nak kicserélte az útvonalát "h:/munka/fonts ...arial.ttf" akármire, visszamásoltam windows/fonts mappába, regeditbe visszaírtam "arial.ttf"-re és lett szöveg. Windows a C-re van telepítve? Admin jogok vannak adva a játéknak?

Egyébként ahogy nézem elég sokan szívnak vele:
http://www.techsupportforum.com/forums/f59/solved-command-and-conquer-3-menus-missing-324374.html



Majd persze. Ma es a hetvegem szerintem ennek lesz aldozva... :)





Néztem. Pár hónapja akadtam a fickó csatornájára és tényleg arany minden review-ja. Fuck sake... Spórolni kéne nyaralásra, megjött egyben az éves autó biztosítási díj is (60.000 Ft). :( Szomorú!



LADIES AND GENTLEMEN, the impossible has happened: a CryEngine game that is optimized! Give it up to Prey! :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Érdekes, majd utánanézek ennek a font dolognak, amikor legközelebb kedvem támad próbálkozni. Én meg voltam győződve arról, hogy a Windows 10 miatt van, szóval bíztató ezt látni 2008-ból is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ot en jobban birom. Nala talalkozik ez az erdekes akcentus ezzel a hulye stilussal es ez tok jo mix
rwurl=https://youtu.be/MP7UV2Ez_jE

Elso learazaskor biztos bezsakolom majd, tenyleg jonak tunik.



Na, nem néztem még ugyan meg, de ha neki bejött, akkor biztosan old school lehet a játék erősen, mert a csávó mindent utál, ami új. :D

Referencia:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ds-DWsO04TI

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Preyölök én is vadúl, eddig marhára bejön. Remélhetőleg annál nagyobb siker lesz, amekkora csalódás (pénzügyi is?) a Dh2 lett a piacon, szükségünk van az Arkane-re!

ibi amentia latet


CJ képe
CJ

Steamen második a "top sellers" listán szóval van remény. :)

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Prey így 6 óra után: WOW! Van pár dolog ami zavar és nem tudom nem látni a hasonlóságot más játékokhoz, de holyfuck milyen hangulata van. Normalon kezdtem, mert nem szeretem magam szopatni ha nem muszáj, de már itt is fél pillanat alatt meghalok ha úgy jön ki. Nagyon tetszik, hogy jóformán rá vagyok kényszerítve a trükközésekre és hogy kihasználjak szó szerint mindent a környezetemben. Mindezt úgy vezetei elő a játék, hogy te kurva okosnak érzed magad, de igazából nincs is a szádbarágva csak kézenfekvő. Sikerült eltalálniuk ilyen szempontból az arany középutat. A zene mocsokjó, az art design hibátlan, a pályák felépítése szintén. Nagyon kevés fogás van rajta amibe bele lehetne kötni igazából. Idén erre a játékra tudom azt mondani először kb, hogy gondolkodás nélkül megéri az árát, eddig legalábbis.



Joda írta: Nagyon kevés fogás van rajta amibe bele lehetne kötni igazából.

Kapásból: a hacking minigame szopjon barnán folyós banántot.

ibi amentia latet



Hogy én mennyire utálom ezeket a Telep... Telephot... Mindegy, ami gépeket irányít és elektromos gömböket küld utánad. Már mikor messziről meglátom őket elkap a frász. A világ összes tölténye nem elég beléjük... A Nightmarektől meg rendesen beszarok és egy doboz alatt bujkálok. :D Nagyon jó!



Nem tudom, hogy egyről beszélünk e mert nem játszottam a játékkal csak twitchet néztem de a fickó csak hozzájuk vágott valami nagyobb ládát kétszer és meg is döglöttek.




Szóval ebben a játékban akkor minden szörny ilyen fekete tekervényes csápos kátrány paca?

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Nem kérünk spoilert tag nélkül!
(Eddig nálam ja.)

ibi amentia latet

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!