Jelenlegi hely

Hírek

Black Mesa: Itt az első előzetes a Xenből!

Fórum:

Ma 20 éves a Half-Life első része, a jeles alkalomból pedig végre mozgásban is megcsodálhatjuk a Black Mesához készülő Xen-epizódot:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=TAIJich73NY
Tyű, az anyag alapján nem lehet azt mondani, hogy a fejlesztő Crowbar Collective köldöknézegetéssel töltötte volna az alapjáték Steam-premiere óta eltelt három esztendőt. Nekem tippem sincs arra, hogyan tud ilyen jól kinézni a lassan tizenötödik életévébe lépő Source-motor, de a fenomenális art designnak valószínűleg van egy kis köze hozzá. A CC jelentősen kibővítette a régi renderert is, és úgy tűnik, a Xen jóval nagyobb mértékben támaszkodik majd az új fícsörökre, mint a játék egyéb, még az eredeti Source alá tervezett részei.

Szerencsére a tréler nem fukarkodik a részletekkel (a korábbi fejlesztői naplók alapján a Xen összes pályája képviselteti magát), így az is hamar egyértelművé válik belőle, hogy a csapat milyen jelentős változásokat eszközölt az 1998-as kampányon. Az emlékezetesebb elemek megmaradtak ugyan, így egy snitt erejéig láthatjuk Nihilanthot, ahogyan a Gonarch-kal is újra szembe kell szállnunk majd, de minden más tekintetben csak apró vizuális motívumok köszönnek vissza a forrásból.

És hogy mikor játszhatunk végre mindezzel? A kísérőszöveg szerint 2019. második negyedévében, de a Crowbar Collective eddigi pályfutását elnézve ezt már le sem merem írni.

Thx, Joda!

Command & Conquer: Tiberian Dawn és Red Alert remasterek a láthatáron

Fórum:

Amikor az EA idén bejelentette a Command & Conquer: Rivals című mobilos játékot, a BlizzConra látogató Diablo-rajongókhoz hasonlóan a C&C-fanokban is felmerült az áprilisi tréfa lehetősége. Fekete nap volt az a franchise történetében, annyira, hogy a felháborodást követően az EA gyorsan meg is erősítette: remasterek formájában PC-re is jön egy adag régi-új C&C. Az akkori ötletelés után a cég ma végre egy hivatalos bejelentéssel ismerte el a projectek létét, mely szerint a Tiberian Dawn (a "C&C1") és a Red Alert újrázására számíthatunk hamarosan.
 

Őszintén szólva ez önmagában még nem lenne örömteli hír, hiszen az EA mostani megítélése és a C&C4: Tiberian Twilight rossz emléke még a leglelkesebb RTS-rajongót is megtorpanásra készteti, de várjatok, most jön az érdekes rész! Az EA ugyanis nem egyik belső stúdióját bízta meg a játékok elkészítésével, hanem ehelyett igazán értő kezeknek adta át a munka legjavát: a Petroglyph Games fejleszti mindkét programot! És hogy kikből áll a Petroglyph Games? A Las Vegas-i stúdiót a C&C franchise-t megálmodó Westwood Studios tagjai hozták létre még 2003-ban, nem sokkal a Westwood megszűnése után.

A srácok azóta is főleg stratégiai játékok fejlesztésével töltötték az idejüket, többek között a Star Wars: Empire at War, a Universe at War és a Grey Goo fűződik a nevükhöz. Bár ezek a címek a Command & Conquer sikerét már megközelíteni sem tudták, a Universe at Wart és a Grey Goo-t én simán méltó szellemi örökösökként tartom számon, mérsékelt sikerüket pedig a megváltozott piaci körülmények számlájára írom.

Megjelenési dátumról még szó nincs a bejelentésben, hiszen a fejlesztés csak most kezdődik, de a korábbi híresztelések alapján a Tiberian Dawn 25. születésnapján, vagyis 2020-ban számíthatunk a C&C visszatérésére. Azért a zeneszerző kilétét már borítékolhatjuk:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=MlMLEIDdIn0
A C&C tehát hazatért, és bár egyáltalán nem a szívem csücske az EA, úgy érzem, ezért a döntésért most hálásak lehetünk a nyomorultaknak. :)

BlizzCon 2018

Fórum:

Megkezdődött a 2018-as BlizzCon Kaliforniában. Kövesd velünk élőben! Az alábbi linkeken nézhető a műsor élőben: rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fLrIbCTWRS4 Alternatív link (BlizzCon hivatalos oldala)

A cikk folyamatosan frissül!

18:30 - 19:00 - Pre-show

18:45 - Sokásos cringe show. USA skandálása közben bemutatják a különböző színpadokat, amiket a hétvge során a virtuális jeggyel rendelkezők nézhetnek. Szeretnék hasonlóan izgatott lenni, mint a műsorvezetők. Remélem valamivel meglepnek minket a Blizzardnál.

19:00 - Kicsi csúszás van. Viszont érdekes háttérinfókat kapunk a cinematic csapattól: Geordie Holibar adja Anduin arcát mocap segítségével. Komoly eszközökkel dolgoznak.

19:10 - Itt az új Lucio gabonapehely! LucioOh's! Kellogs gyártja és ingame dolgokat tartalmaz minden doboz. Decemberben jön Amerikában.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7sQdF2kjCTU
19:14 - November 18-ig ingyenes a Destiny 2. Valószínűleg ennyire elfogytak a játékosok.



19:00 - 20:00 - Nyitó show

19:16 - Végre kezdődik!

19:18 - Mike Morhaim a színpadon, utoljára. Egy kis Blizzard nosztalgia.

19:27 - Bejött az új elnök, aki az elmúlt év eredményeit eleveníti fel... Diablo Switch-t nyomják itt is. Pár apró taps mutatja mennyire izgatottak lettek az emberek.
Egy kis Activision dícséret is belefért: Destiny 2 Forsaken és Call of Duty Black Ops 4 említésével. Esport, esport, esport...

19:30 - Még egy Esport videó... Nehogy elfelejtsük, hogy van Esport a Blizzard játékokban!

19:35 - Végre jönnek a bejelentések?

Starcraft 2: Új Coop parancsnok: Zeratul. AI fejlesztés egy külsős céggel. Ennyi...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=K6nY9mU8ICs

Heroes of the Storm: Egy új hőst Ophea, első eredeti a játékban. Takarító skin Leoricnak... Anyám...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=9jguWUOA8yw rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=FGQQfzAKUVM

World of Warcraft: Azerite armorra felnevetnek az emberek... 8.1 Tides of Vengance patch logó bemutatása. WoW Classic demó el is indult. Megjelenés? 2019 nyarán. Sima WoW előfizetés mellé ingyen jár majd a Classic. Új charity pet: Whomper. Új cinematic Lost Honor! Ismét kiváló cinematic a csapattól!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=pjtPCZ8HO5o

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=LKZ7ygLTR0g

Hearthstone: Technikai gondokkal küzdenek. Nincs hang. Át is váltottak az Overwatch színpadra.

Overwatch: Ismét egy kis önfényezés, miket vittek véghez idén... Új cinematic: Reunion, Mcree és Ashe(az új hős) főszereplésével. Rocketjumping sörétessel+ dinamitokkal. Ultimate: Bob nevű robot testőrünk behívása.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=PKYVvPNhRR0
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=G8LbOecWGug

WARCRAFT 3 REFORGED (REMASTER)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÚJ INTRÓVAL! REIGN OF CHAOS HAS COME ATLAST! AHHH

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=72UbFQO5-m0
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Q2zfx5hQ3CE
rwurl=https://youtu.be/ICMpPrg77g0

2019-ben jön. Új modellek! Új effektek! 4k felbontás! Régi hangulat!

https://playwarcraft3.com/en-us/

Hearthstone: Új kiegészítő bejelntve. Trollos témával. Új kártyák bemutatása megy... Addig elmegyek bontok még egy üveg sört a Warcraft 3 Reforged hírére!

Diablo: Diablo Mobil... Ami kapott egy Blizzard minőségi cinematicot. Sír a lelkem...
rwurl=https://media.giphy.com/media/1PgPvWLfXGkCY/giphy.gif

Diablo Immortal néven... Diablo 2 és 3 között fog játszódni.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=XfW3n1rpbdE
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=naycBaEEJn4

Hát ez ugyanúgy néz ki, mint a Diablo 3.  Még a pályák is....

Ennyi volt úgytűnik... Elég vérszegényre sikeredett az idei. Egyetlen érdemes bejelentés a W3 remastered volt. Sajnálom, de ez manapság kevés Blizzard.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - Eastern előzetes!

Fórum:

Címkék:

A [bekezdés]-díjas Martin Kay által írt Eastern kapott egy előzetest, mert bizony manapság már egy magára valamit adó regénynek is van trélere a YouTube-on. Felvezetésként olvassátok el a történet szinopszisát, aztán jöhet a videó!

"A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?"

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=k1FG5_2dhhc

Sapkowski követelőzik a CDPR-től

Fórum:

Sapkowskinak nem tetszik, hogy a CDPR jobban él a Witcherből, mint ő:

rwurl=https://i.imgur.com/GwxNMcX.jpg

https://www.rockpapershotgun.com/2018/10/02/witcher-author-demands-16-mi...

Köszönjük, Strato!

Shadow of the Tomb Raider - Lara, a csendes tömegmészáros

Fórum:

Egy viszonylag hosszú előzetesben mutatják be a fejlesztők, milyen is női Predatorral játszani. Lara nem válogat az eszközökben, mindent bevet annak érdekében, hogy rá is gatlinggal akarjanak vadászni a beijedt katonák. Alább a közel hét perces videó, aminek végén az egyéb várható újításokat is belengetik nekünk:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=OOaf_kcJx5c

Free-to-play lett a Quake Champions

Fórum:

Az idei QuakeCon nemcsak a Doom Eternal állat leejtő és gerincet kitépő bemutatója miatt lesz emlékezetes: tegnap az id Software másik FPS-godzillája, a Quake Champions is nagyot lépett előre az egyedfejlődésben.

A mindig is free-to-playnek tervezett játékot eddig csak fizetős Early Accessben játszhattuk egyfajta bétatesztként, és bár a végleges verzió még mindig várat magára, a fizetősség már a múlté. Az arénalövöldék alfája és omegája így már mindenki számára ingyenesen érhető el, a free-to-play lét miatt persze néhány limitációval: aki nem fizet, csak egy bajnokot kap, a 1v1 mókában nem vehet részt (ahhoz minimum három karakter kell ugyanis) és custom game-et sem indíthat.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=OmQJmifneCU
Ízléstől függően akár erősnek is érezhetjük ezeket a korlátozásokat, de megijedni azért nem kell, mivel az üzleti modell elég baráti. Ha nem rendelkezünk valamely karakterrel, akkor őt kétféle pénznemmel, a legkönnyebben hozzáférhető favorrel vagy prémium dohánnyal, platinummal tudjuk megvenni (favorből persze jó sok kell, konkrétan 250 000-et kóstál egy hős). Bajnokot kis szerencsével találhatunk loot boxokban is, és aki ráérez a játék izére, az egy-két tucat óra alatt nagy eséllyel fog is. Ha nem szeretnél farmolgatással és ládanyitogatással vesződni, akkor sem kell mélyen a zsebedbe nyúlnod: a 30 eurós Champions Pack az összes jelenlegi és jövőbeli hőshöz korlátlan hozzáférést enged, ráadásul a csomag gyakran kap kisebb-nagyobb leárazást is.

Alapvetően tehát minden szép és jó, de az előrehozott free-to-play löncs azért felvet bennem néhány kérdést. Jó látni, hogy a Bethesda bízik a játék sikerében, amire annak minősége is mindenképpen rászolgál, de akadnak gyermekbetegségek és hiányzó fícsörök. A netkód néha még mindig nagyokat tud röccenni, a Quake 3-ból megszokott, klasszikus capture the flag játékmód hiányzik, ahogyan a gore-rendszer is, az új játékosok pedig komoly gondban érezhetik magukat amiatt, hogy a Quake Live-ban még mindig sokkal jobb oktatómód van. Manapság nehéz lesz úgy bővebb közönséget találni a Quake-nek, hogy még a strafe jumpingot és a metajáték alapjait sem magyarázza el a program a zöldfülűeknek.

Szerencsére a Youtube azért segít, szóval most helyzeti előnyhöz juttatom az RW közönségét, és szépen belinkelem Michael Markie kiváló tréningvideóit:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=M5tcqZVOcd0
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Cc3CxZKrtag
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=lJyVfa2N4eo
Na, most, hogy már mindenki tud Quake-ezni, irány az aréna!

Bemutatták a Doom Eternalt

Fórum:

Tegnap óta megy a QuakeCon, ma pedig az ilyenkor szokásos keynote-ot is megejtette az id Software és a Bethesda. Ennek keretében jött el végre a nagy esemény, a Doom Eternal játékmenetének leleplezése. Nincsenek szavak, csak padlón koppanó állak:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=CGq8Ee2gOe4
Atyaég, mi van itt!!!!??? Ha a Call of Duty jelmondata „boots on the ground”, akkor a Doom Eternalé minden bizonnyal „LET THE BODIES HIT THE FUCKING FLOOR!” lesz. Az engem kicsit a Duke Nukem 3D rozzantabb helyszíneire emlékeztető földi Pokol lenyűgözően fest, a játékot hajtó id Tech 7 egyértelműen hozza az id Software-től megszokott vizuális orgazmust. Nehezen tudom egyelőre elképzelni, hogyan fog ez 60 fps-sel futni az évről évre öregebb konzolokon, de a dallasi cégtől szinte már el is várom a technikai bravúrokat, szóval nem aggódom az eredményért.

A játékmenet tempója szokás szerint minden eddiginél gyorsabbnak és brutálisabbnak ígérkezik, köszönhetően Doom guy-nak, aki játékról játékra egyre nagyobb állat lesz. Emberünk mozgáskultúrája kibővült, aminek köszönhetően szteroiddal pumpált Super Marioként ugrálhatjuk-mászhatjuk-lengedezhetjük át a pályákat, a super shotgun pedig kapott egy grappling hookot, így pillanatok alatt az ellen arcába mászhatunk. A glory killeket egy ügyes, karra szerelhető penge teszi gyorsabbá, de ha ez sem lenne elég, akkor a Doom guy vállán hordott gránátvető és lángszóró minden bizonnyal mosolyt csal majd arcunkra.

A további fícsöröket illetően Marty Stratton, a játék rendezője a bemutatót követő panelbeszélgetésen elárulta, hogy a SnapMapet ezúttal elfelejthetjük, helyette masszívabb kampányt és megjelenés utáni szingli DLC-t kap majd a csomag. A 2016-os epizódban kétes sikernek örvendő multiplayer visszatér, de úgy tűnik, hogy ezúttal nem külső stúdió dolgozik ezen a komponensen, hanem az id lányai kalapálják azt házon belül.

Őszintén szólva nagyon régóta nem éreztem már magamat ennyire izgatottnak egy játék bemutatójától, fantasztikusnak tűnik a cucc. Megjelenési dátum sajnos még nincs, de annyit már tudunk, hogy PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen élvezhetjük majd a Doom Eternalt. RIP AND TEAR!

Thx, Reaper!

Red Dead Redemption 2 - egy bandita élete

Fórum:

Egy meglehetősen pofás előzetesben mutatja be a Rockstar a következő nagy dobását. A látvány, a hangulat és a látott mechanikák is rendben levőnek tűnnek, úgyhogy nincs más hátra, mint a stúdió székháza elé vonulni, és követelni a PC-s port minél hamarabb történő megjelenését.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Dw_oH5oiUSE

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!