Jelenlegi hely

Total War: Warhammer

SuperData: digitálisan is pénznyomda az Overwatch, de főleg PC-n

Fórum:

Megszellőztetett némi adatot a májusi digitális játékpiacról a SuperData Research. A hónap talán nem tartozik az év legmozgalmasabbjai közé, de olyan nagy nevek robbantak be a játékvilágba, mint a nálunk is kivesézett Doom és Overwatch, valamint az Uncharted 4: A Thief's End. A hónapot egyértelműen a Blizzard legújabb, május 24-én beérő dobása vitte, mely nem kevesebb, mint 269 millió dollárt termelt csak digitálisan. A konzolon platformexkluzívként is első helyre ugrott Nathan legújabb és legutolsó(bb), május 10-én megkezdődött kalandja, mely tisztes bevéltelt termelt, de az 56 milliós eredmény csak töredéke a Blizzard legújabb nagyágyújáénak, és egymilliónál is kevesebb digitálisan gazdára talált példány jelent, miközben a Sony szerint világszerte már egy hét is elég volt 2,7 millió kópia értékesítésére (ez 60 dolláros listaárral felszorozva máris 162 milliót jelentene, ha ilyen leegyszerűsítve számolnánk), nem kellett ehhez megvárni a hó végét.



Külön érdekes, hogy konzolon két platformon együtt is csak az ötödik helyen végzett az Overwatch, és hónapokkal korábban megjelent játékok is beelőzték. Tehát az Uncharted 4 egy platformon is vaskosan győzni tudott, de a korábbi megjelenés miatt a további hónapok adatai ebben változást hozhatnak. Mindez viszont azt is jelenti, hogy a PC-s bevételtermelés a digitális piacot tekintve akkor is négyszeresét tenné ki a konzolénak, ha az ötödik hely közel akkora bevétellel járna, mint az első. Ezt a képet természetesen érdemes árnyalni. Először is köztudott, hogy konzolon még a dobozos eladások dominálnak, bár egyre jelentősebb a letöltős értékesítések aránya is, másrészt PC-n annál inkább fordított a helyzet. Erősen más képet mutattak például az egyébként is „konzolpártinak” mondható brit dobozos eladások az első héten, melynek alapján a vásárlók 47%-a PS4-re szerezte be a játékot, 36% Xbox One-ra és mindössze 18% PC-re. Ebből is látszik, hogy csak a digitális vagy csak a dobozos, illetve egy-egy országból származó adatokra mennyire óvatosan lehet csak támaszkodni, és mennyire lejthetnek bármely irányba a teljes kép ismerete nélkül, amire távolról sincs tökéletes rálátásunk. (Jómagunk is foglalkoztunk korábban röviden a témával a Sega és az amerikai piac kapcsán, itt pedig az Electronic Arts-ot illetően akad olvasnivaló. A Steam 2015-ös évéről rendelkezésre álló SteamSpy-statisztikákról pedig itt számoltunk be.)

Szintén torzít, hogy PC-n a normál, teljes ár alatti kiadás csak a Battle.neten volt elérhető 40 dollárért (illetve euróért), azon kívül a 60 dolláros Origins Edition és a még drágább, 130 dolláros Collector's Editionre pályázhattak a hősjelöltek. Ez persze azt is jelenti, hogy adott összegre több eladott példány jut. A játékból eközben egyre több kópia talált gazdára, már nyolc nappal a megjelenés után 7 millió eladott példányról adott hírt a Blizzard (ami már az UC4 fentebbi 2,7 milliójához képest is kőkemény szám), majd a 10 milliós álomhatár ledöntéséről. 

Ez még mindig nem elég, más is módosítja a képletet. Vélhetően az adatok nem tartalmazzák egyik játék esetében sem a május előtt kicsengetett előrendelési összegeket (hiszen azok szemben a bolti előjegyzésekkel, már korábban realizálódtak a kiadóknál), ellenben az Overwatch esetében a mikrotranzakciók is keményen hizlalják a bevételt, melyek szintén részei a képletnek, és a dobozos példányok tulajdonosai sem a Tesco polcáról akasztják le az ún. lootboxokat. Azt pedig sajnos nem tudni, hogy a látszólag pénztárcanyitásra nem érdemes, véletlenszerű tartalmú „kaparós sorsjegyre” mennyit költ a nép, de az nem egyedülálló, hogy a megkérdőjelezhető mikrotranzakciókra vevő a nép, ahogy azt a Grand Theft Auto Online áprilisban bejelentett félmilliárdos tarolása, vagy az aktuális listában a Counter-Strike: GO PC-s harmadik helyezése mutatja. Továbbra sem kell sajnálnunk tehát a Valve-ot sem. A PC-s második helyet azonban egy másik új versenyző, a pokolból visszatérő Doom foglalta el.

Említésre méltó az Overwatch diadalmenete egy a Blizzard számára régóta kedves piacon, Dél-Koreában is. Itt jellemzően a free-to-play modellek működnek (azaz ingyen van alapból a játék, de különböző szinten ambicionált lehetőséget adnak közben a pénztárcánk megkönnyítésére), illetve az óradíjért folyó játék a netkávézó-hálózatokban. Ezúttal azonban a hagyományos modellben árulják itt is a multis FPS-t, és olyan sikerrel, hogy az „e-sport országában” már megelőzte a győzhetetlennek tartott MOBA-t, a League of Legendset, de azt még nem tudni, hogy pünkösdi lesz-e ez a királyság. (A Gearbox Battlebornjának bukását már hagyjuk is, a 18 millió dolláros szám több mint gyenge, az Overwatch árnyékában indításért felelősöket valószínűleg elássák a sivatagban az ET-játékok mellé.)

Pillanatkép az előzés előttről (forrás: Reddit)

Felvetődik viszont a kérdés, ha kíváncsiak vagyunk a többi májusi szereplőre is: hol van a Blizzard üdvöskéjével éppen egy napon startoló, a PC-s stratégák szívét megdobogtató Total War: Warhammer? Azt tudjuk róla, hogy az első hetes eredmények a franchise történetében új rekordot jelentettek, és félmillió példány gyorsan gazdára is talált. A SteamSpy nem éppen atomóra pontosságú, de kiindulási pontnak jól használható adatai szerint pedig május 31-én már több publikus Steam-profilon kukkolták meg a Warhammert (544 536), mint a második Doomot (520 821), ez alapján tehát furcsa az eredmény, hiába jelent meg hasonló árszabás mellett az id nagy visszatérése majd két héttel korábban. Mindenesetre a SuperData a partnerei között az Activision Blizzard, a PlayStation és a ZeniMax mellett a Total Warban érintett Sega logóját is feltüntette, így azt várnánk, hogy tőlük is kaptak adatokat. A különbséget természetesen jelentheti a dobozos példányok nagyobb szeletvállalása a tortában, továbbá a Doomhoz már lehetett 40 dolláros/eurós szezonbérletet is vásárolni, míg a Warhammer eredetileg előrendelős DLC-je végül május utolsó néhány órájáig minden tulajdonosnak ingyenes lett.

Totális Warhammer: Csúszik a megjelenés, gépigény viszont már van

Fórum:

Sajnos a korábban beharangozott április 28-cal ellentétben csak május 24-én vehetjük kézbe a Total War: Warhammert. A csúszás okáról a Creative Assembly csak annyit árult el, hogy semmit sem akarnak elsietni, az optimalizációval viszont már készen lehetnek, mivel kiadták a hivatalos gépigényt.
 

Nézzük hát, milyen vasra lesz szükségük a derék stratégáknak:

Minimális Warhammer (15-25 fps "low" beállítások mellett):

Oprendszer: Windows 7 64Bit
Processzor: Intel® Core™ 2 Duo 3.0Ghz
RAM: 3GB*
HDD: 35 GB
GPU: (DirectX 11) AMD Radeon HD 5770 1024MB | NVIDIA GTS 450 1024MB | Intel HD4000 720p-hez

*Az integrált grafikus chipekkel szerelt PC-k - pl. Intel HD széria - szomorú tulajdonosai 4 GB memóriával számoljanak.


Enyhén mérsékelt Warhammer (45-55 fps "high" beállítások mellett):

Oprendszer: Windows 7/8.1/10 64Bit
Processzor: Intel® Core™ i5-4570 3.20GHz
RAM: 8 GB
HDD: 35 GB
GPU: (DirectX 11) AMD Radeon R9 270X 2048MB | NVIDIA GeForce GTX 760 2048MB 1080p-hez


Totális Warhammer (60+ fps "ultra" beállítások mellett):

Oprendszer: Windows 7/8.1/10 64Bit
Processzor: Intel® Core™ i7-4790K 4.0 GHz
RAM: 8 GB
HDD: 35 GB
GPU: (DirectX 11) AMD Fury X vagy Nvidia GTX 980 1080p-hez


Hol maradnak az AMD processzorok?

Forrás: RockPaperShotgun

Thx, damoqles!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!