Jelenlegi hely

Street Fighter

A Capcomnál bármikor aktuális egy PC port

Fórum:

A jelengenerációs Marvel vs. Capcom-folytatásról a minap ugyan már írtunk, de érdemes visszatérni a szériára és kiadójára egy másik aktualitás kapcsán is: jön a remasterelt Ultimate Marvel vs. Capcom 3, nagy meglepetésre pedig a konzolok mellett a PC platform sem marad ki a szórásból.
 

Vajon van értelme öt évvel az eredeti megjelenés után kiadni a játékot PC-re? Látszólag nem sok, azonban a Capcom még így is nagy tapsot érdemel: a japán kiadónál valahogyan mindig látták a lehetőséget a számítógépes piacban, és még akkor sem adták fel a dolgot, amikor 2009-ben arról cikkezett a sajtó, hogy a Street Fighter IV eladásai ugyan nem valami fényesek, a torrentoldalakon viszont az év slágere a játék. Teltek-múltak az évek, a Street Fighter X Tekkennel még újabb luftot is sikerült ütniük, és igen, kimaradt a Street Fighter IV egyik újraszerelt változata is, a steames SFIV Arcade Edition megjelenése idején viszont történt valami: megérkeztek a vásárlók. Lehet, hogy néhány évvel korábban az éppen Games for Windows Life-sokkban szenvedő játékosok inkább a kalózverzió mellett döntöttek, de azt nem felejtették el, hogy a Capcom még azokban az ínséges időkben sem hagyta őket cserben, amikor más cégek sikítva menekültek a platformról.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=_KctMDsHVF8Mindennek tetejébe a portok általában minőségiek - még szép, hiszen többségüket a Mortal Kombat X-et is végül gatyába rázó QLOC fejleszti -, de a kiadó nem rest visszatérni korábbi hibáik kijavítására sem. Az elsőre borzalmas Resident Evil 4-ből bizony néhány évig PC-exkluzív volt a finomhangolt HD-verzió, a túlélőhorror széria ötödik részénél pedig a hiányzó konzolos DLC-ket pótolták hosszú idő múltával (igazából puszta jófejségből, hiszen egy régen kifutott játék korántsem friss steames változatához készült az ápgréd). Idén a Dragon's Dogma: Dark Arisen és a Dead Rising első fejezete bukkant fel az idő homályából a Valve rendszerében, holott igazából senki sem számított rájuk.

Hogy miért csinálják? Természetesen azért, mert az esetek többségében megéri nekik: a Steamspy adatai alapján a Resident Evil 5-ből több mint 800 000 példány talált gazdára, ami egy eredetileg Games for Windows Live-rendszerre kiadott játéktól remek teljesítmény, a Dragon's Dogma pedig 560 000-es mutatójával egyértelműen az év egyik RPG-slágerének tekinthető. Gyanús, hogy a Capcomnál rájöttek arra, hogy ha nem hagyod sorozatosan cserben a vásárlóidat - miközben ügyelsz a termékeid minőségére is -, akkor a bizalom anyagilag is viszonzásra kerül. Nem bonyolult egyenlet, mégis túl kevesen alkalmazzák.

Vajon megjelenik valaha a Devil May Cry első része Steam-en? Nem tudom, de a Capcomból bármikor kinézem.

Kijött a Street Fighter V sztori DLC-je

Fórum:

Megjelent a Street Fighter V sokak által hiányolt sztori módja. A Shadow Falls című DLC már ingyen letölthető a játékhoz. A történet nagyon egyedi:
A Shadaloo nevű bűnszövetkezet hét darab Fekete Holdat installál a bolygó köré, mely elképzelhetetlenül nagy hatalmat ad M. Bisonnak. Songoku, Krillin Ryu, Ken és Chun-Li elindulnak, hogy összegyűjtsenek egy maréknyi sárkánygömböt szilánkot, amellyel megállíthatják a Fekete Holdakat, mielőtt még túl késő lenne. Út közben találkoznak kábé mindenkivel, aki valaha felbukkant a Street Fighter történelmében. Végül összecsap a jó és a gonosz.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=VWJgzwNErP0

Peccsek a női egyenjogúság jegyében: Tracer nem pucsít többé, Chun Li mellei nem lobognak

Fórum:

Egészen érdekes dolgokat olvasni az Overwatch és a Street Fighter V legújabb peccseiről: a Blizzard multis üdvöskéje esetében Tracer feneke hamarosan abbahagyja a győzelmi feszülést, a Capcom pedig Chun Li melleit szabadította meg az alacsony gravitáció kínjaitól.
 

Az Overwatch esetében minden egy felháborodott játékos levelével kezdődött: Fipps azt kifogásolta, hogy Tracer „Over the Shoulder” nevű győzelmi póza – ld. a fenti képen – semmit sem ad hozzá a karakterhez. Tracer személyiségének nem része a szexualitásával való kérkedés, így valóban érdekes kérdés, hogy mégis mi szükség van latexben feszülő fenekének kihangsúlyozására. A csaj egy gyors, vicces, hipermenő gyilkológép, nem pedig szexszimbólum.

Fipps észrevételei gyorsan értő fülekre találtak a Blizzardnál. Jeff Kaplan, a játék rendezője ma tudatta a zárt béta játékosaival, hogy a fejlesztők eddig sem voltak teljesen elégedettek a kérdéses pózzal, így egy ideje már dolgoznak az alternatív megoldáson. Kaplan szerint az új beállás sokkal jobban illik majd Tracerhez a mostani segges megoldásnál.
 

A Street Fighter V esetében sem örülhetnek már a héliummal töltött mellek kedvelői. A Capcom tegnap kiadta az 1.02-es peccset a játékhoz, ami egy igazán vicces bugot javít: a karakterválasztó képernyőn Chun Li mellei őrült hulahoppozásba kezdtek, ha a második játékos őt választotta. Az Eurogamer videóján meg is nézhetitek a már csak játéktörténeti relikviaként számottevő csöcskontentet:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=f5vGAhx1RIE
Azért még így sincs miért búsulniuk a Street Fighter fanoknak, hiszen női kitárulkozásban a Street Fighter V simán a jelen generáció Mortal Kombat 9-e.

Street Fighter V - teljes hosszúságú CG trailer

Fórum:

Bármit is jelentsen ez. Vannak benne mindenféle ismerős karakterek (utoljára a SNES-es SF-fel játszottam, képzelhetitek), meg egy csomó ismeretlen, akik néha csapkodják egymást, meg egy tolerálható háttérzene... és ennyi. Nyilván akit érdekel, annak nagyon izgaháháááhááááááásíít. Nem is értem, miért én teszem ki ezt a videót, totál hidegen hagy az egész :) Enjoy.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fJAuNd7cuu4

Sztori módot kap a Street Fighter V

Fórum:

Önmagában is remek móka volt annak idején a Mortal Kombat 9, a játék azonban minden kétséget kizáróan egyetlen elemének köszönhette az igazi mainstream sikert: a vállaltan gagyi MK-mitológiában térdig gázoló, és éppen ezért nevetségesen szórakoztató sztori módjának. A Street Fighter V-ön serénykedő Capcom is jól tudja ezt, le is nyúlták az ötletet.
 

A dolog érdekessége, hogy a játék megjelenésekor nem lesz elérhető a cinematikus bunyócunami: a sztori mód még fejlesztés alatt áll, így csak valamikor nyáron pottyan majd közénk. Többet sajnos az igazságszérummal operáló szőrmadárkommandó sem volt képes kihúzni a Capcomból, de egy rövid tréler azért már akad:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=h-BWJ9fUE0M

Dhalsim az új régi karakter a Street Fighter V-ben

Fórum:

Mivel Zaxx írt a Hiriro-közösbe általam bedobott Quake Live fiaskóról, elvállaltam a legújabb Street Fighter V hírt helyette. Megvallom őszintén, hogy túl sok közöm nincs a szériához, de Dhalsim, akiről most szó lesz, pont felidéz egy szép gyerekkori emléket.

Réges-régen egy szülinapi zsúrban az egyik általános iskolai osztálytársamnál Amigán játszottunk a sorozat második részével, aminek az első részéről addig és sokáig utána sem hallott senki. Egy idő múlva egymás csépelése helyett a single player részt próbáltuk végigvinni, hogy lássuk, mi van a játék végén. Már-már feladtuk, de végül az egyik srácnak Dhalsimmal sikerült lerendeznie Bisont is (hősiesen ugyanazt a mozdulatot ismételgetve), így végre megláthattuk, ahogy a nyúlós végtagokkal megáldott jógi miként lovagol vissza elefántháton a falujába, és évekkel később a fia hogyan kérdez rá a falon lógó fényképre, ami a bajnokság végén készült. Örültünk, mint majom a farkának, de persze világossá vált az is, hogy ezek alapján minden karakternek személyre szabott befejezése van, úgyhogy meg is lett a következő cél az év hátralévő részére. Ennyi érdekességgel tudtam szolgálni.

Remélem nem untattam senkit, és most már tényleg jön a Street Fighter V videó az azóta turbánt viselő Dhalsimmal:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Syn4MfYnwjI

Crossplatform bétával izmol a Street Fighter 5

Fórum:

Már megint Street Fighter 5 hír, de most a jobbik fajtából: október 22-től jön játék második - remélhetőleg ezúttal bugtengert / bugóceánt nem hozó - bétája, mégpedig C-C-C-CROSSPLATFORM formában!


Vigyázat, Karin kilkkre nagyobb lesz!

A még nem feltétlenül végleges menetrend szerint a béta periódus október 22-én kezdődik PS4-en, amibe 24-től a PC-s közönség is bekapcsolódhat. A konzolosok és a mászterrész egészen 25-ig verhetik egymást halomra, ami azért nem biztos, hogy elég lesz az összes kölcsönös sérelem megtorlására. Én a PC-s tábornak szurkolok, de ne legyenek illúzióink: az egy bétányi és két napnyi előnnyel rendelkező Sony-szamurájok minden bizonnyal odapirítanak majd a számítógépek szerelmeseinek. A karakterünket persze megverhetik, de a procinkat és a videokártyánkat soha!

Ja, egyébként pottyant egy előzetes a múltkor már képek formájában kiszivárgott Laurához is:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?t=1&v=L9a-Mm6vVPc
Őszintén szólva kellemes Blanka-pótléknak tűnik a hölgy, bár ne lenne ennyire agyonszexualizálva!

Forrás: Street Fighter Blog

Street Fighter 5: Zangief tréler + Laura krémes

Fórum:

Az "acéltestű" Zangief is bekerült a Street Fighter 5 csapatába...

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=aVlTL1_Oa_I
...ééés teljesen úgy néz ki, mint az összes többi SF epizódban, szóval a videó végére én be is aludtam. Az ilyen karakterek láttán mindig úgy érzem, hogy a Capcom talán egy kicsit túlságosan is a biztonságos utat választotta az érdekes helyett a Street Fighter 5-tel. A legrosszabb, hogy ezt a sejtésemet az eddig hivatalosan még be sem jelentett Laura is alátamasztani látszik, pedig tök új karakterről van szó. Íme a hölgyemény:
 





 
A barátnőre áhítozó tinédzserek új kedvencéről egyelőre annyit lehet tudni, hogy Brazíliából származik, a jiu-jitsut részesíti előnyben és valamilyen megmagyarázhatatlan okból szeret villámokat szórni is. Eh?

Forrás: RockPaperShotgun

Street Fighter V: Heti hírcsokor

Fórum:

Egyre izgalmasabban alakulnak a dolgok a Street Fighter V háza táján: jön egy teljesen új, korábban soha nem látott karakter, az üzleti modellt illetően pedig jelentős pozitív változásoknak nézünk elébe.
 

Először is itt van nekünk a friss szereplő, aki a Necalli névre hallgat:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=OzrPqNHB1bo
Hát, érezhetően nem a szavak embere a fickó. Barbár ez a javából, akár a Killer Instinct Tuskjának és Conannek a szerelemgyermeke is lehetne, a Dragon Ball-os hajzuhatagot mondjuk nehezen tudom értelmezni (lehet, hogy Son Goku is bekavart a fogantatásnál). Nagyon jó dolog végre egy teljesen friss dizájnt látni a palettán, szóval sok sikert Necallinak, Crom legyen rá büszke!

ConanTuskGokunál sokkal fontosabb fejlemény azonban, hogy a Street Fighter 4 meglehetősen pénztárcaterhelő – a játékosbázist meg csúnyán felszeletelő – Super, Arcade és Ultra kiadásai után megjavulni látszik a Capcom: állításuk szerint az ötödik részből csak egyetlen verzió lesz. Hoppá! A játék 16 karakterrel fog startolni (ebből a csokorból 4 lesz teljesen új); ez AAA bunyós programhoz képest meglehetősen alacsony szám, így a későbbiekben DLC-k formájában jönnek majd a bővítések... amelyekért nem feltétlenül kell majd fizetnie a 60 dolláros alapárat leszurkoló játékosoknak. Megint hoppá!
 

Ne légy már olyan morcos, Ryu! Olyan keveset kell majd költened a teljes SFV-re, hogy még új ruhára is marad lóvéd!

Hogy mit jelent ez? Alapvetően grindolást: kétféle „pénznem” lesz a játékban, a Fight Money és az úgynevezett Zenny. A Zenny a free-to-play és freemium játékokban szokásos, valódi pénzzel megvásárolható, majd tartalomért beváltható egységeket jelenti, a Fight Money viszont szimplán a játékkal eltöltött idő függvényében növekszik, így – nagy valószínűséggel rengeteg bunyó árán – ingyenesen beszerezhetővé válnak a DLC-k. Az Xbox One-os Forza 5 balhé után ezt hallva elsőre az ember persze fejvakarásba kezd, de azt kell mondanom, hogy egy verekedős játéknál ez egy nagyon jó megoldásnak tűnik, ha nem szúrják el. A fanatikus játékos mindenképpen sok száz órát fog beleölni egy új Street Fighterbe, hogy annak minden apró elemét kiismerhesse, így számukra a Fight Money egyrészt remek jutalom, másrészt pedig motiváció is a profivá váláshoz.

Remek kis ösvénynek tűnik ez Capcom, szóval tessék rajta is maradni!

Forrás: PlayStation Blog
 

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!