Jelenlegi hely

Serious Sam

Mozgásban a Serious Sam 4

Fórum:

A Devolver Digital lányai az idei E3-on ismét bebizonyították, hogy sosem létezett még náluk őrültebb kiadó a Föld nevű bolygón, egy kicsit azonban mégis sikerült alulmúlniuk a várakozásokat: az áprilisban nagy dérrel-dúrral bejelentett Serious Sam 4: Planet Badassnek nyoma sem volt a konferencia-rendezvény nyilvános részén.

A Croteam ehelyett mindössze zárt ajtók mögött mutogatta a játékot, és bár az eddigi sajtóbenyomások pozitívak, elolvasásuk után egy ambíciózus, de a fejlesztés korai stádiumában lévő techdemó képe rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Na, a JeuxVideo.com-nak köszönhetően most láthatjuk is mozgásban ezt a pre-alpha verziót, és bizony nem tévedtem nagyot:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7yH11QNqDgw
Láthatóan félkész fegyver- és karaktermodellek, béna animációk és játékmechanikák, valamint a Serious Sam 3-ból otthagyott placeholder elemek színesítik ezt a „csodás” bemutatót, aminek láttán nem hiszem, hogy túl sok vásárlót nyerne magának a játék, viszont érdekes betekintést nyújt abba, merre indult el a Croteam a koncepció kidolgozása során.

Már biztos, hogy jönnek vissza a második rész vezethető járművei (a pre-alphába egy motor és egy aratógép fért bele), a pályák minden eddiginél terebélyesbbek lesznek, a Legion Systemre keresztelt új engine-algoritmus pedig egyszerre akár 100.000 ellenfelet is meg tud majd jeleníteni a képernyőn (a pre-alpha még „csak” 50.000 karakter mozgatására képes). Az alapvető játékmenet az újítások ellenére azért nem változik sokat, mivel Sam zömében ugyanazt az arzenált cipeli magával, mint eddig, míg mechanikailag a fejlesztők ígérete szerint a Planet Badass valamivel old schoolabb lesz a Sam 3-nál.

És arra is nyugodtan lehet fogadni, hogy a végleges változat nem lesz annyira ronda, mint ez a pre-alpha. :)

E3: Devolver Digital sajtókonferencia

Fórum:

Bár a nagy konferencia-dömpingben kicsit elsikkadt a tegnapi Devolver Digital-áldás, még véletlenül sem lehet szó nélkül elmenni a merész indie címek forgalmazásával hírnevet szerző cég újabb őrültsége mellett. Nem akarok elspoilerezni semmit (maradjunk annyiban, hogy a lezárásra sok sci-fi-rajongó fog elismerően biccenteni), ezt mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=_4ytFiRVMwg
A bemutatott játékokról viszont emlékezzünk meg röviden, mert a „rendhagyó” konferencia ellenére is akad itt érdekesség. Mindjárt elsőnek érdemes kiemelni a My Friend Pedrót, a DeadToast Entertainment 2,5D-s, sidescroller akciójátékát, amiben igazán látványos, John Woo-t és Max Payne-t megszégyenítő lövöldözésben lehet részünk... egy banánnak öltözött csávóval:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=zaPBAKg3VT4
Megjelenés jövőre PC és Nintendo Switch platformokra. Van esély a Hotline Miami-s kultstátuszra.

Szintén érdekes fejlemény, hogy a Devolver megszerezte a jogokat a FromSoftware 2004-es, ezidáig csak OG Xboxon elérhető TPS-éhez, a Metal Wolf Chaoshoz. Az első blikkre is „elég japán” cucc felújítva érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra még iden. Mech America Great Again!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=G_395DCBLF0
Végül, de nem utolsósrban új trélert és early access megjelenési dátumot kapott a GamePires és a Croteam fejlesztésében cseperedő SCUM is. A nyílt világú, multiplayer túlélősdi augusztustól lesz játszható a Steamen:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fm62zthm388
És hogy mi az, ami nagyon hiányzik a felsorolásból? Hát a Serious Sam 4, amit egyelőre zárt ajtók mögött mutogat a sajtónak a Croteam, míg mindenki másnak be kell érnie egy új honlappal, rajta néhány – abszolút nem tényleges játékmenetből lopott – screenshottal. Remélhetőleg záros határidőn belül pottyan belőle egy tréler is.
 

Bejelentették a Serious Sam 4-et

Fórum:

Serious Sam 4: Planet Badass címmel fog érkezni a folytatás. További részleteket az idei E3-n fog leleplezni a Croteam és a Devolver Digital. És most jöhet az ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=v8eEXPhv-bg
ÁPDÉT: Bár Sam legújabb kalandját illetően még nem tudunk sokat, azért van már miből mazsoláznunk, szóval nézzük a várható fícsörök - egyelőre még kissé sóderbányás - listáját:

- Minden eddiginél nagyobb pályákat kapunk ezúttal, de Sam továbbra sem lép be a nyílt világú játékok klubjába.

- 2014-ben arról szóltak a híresztelések, hogy a Serious Sam 4-ben Franciarszágban rúghatjuk szét az űrlények sejhaját. Ez hivatalosan ugyan még nem került megerősítésre, de a tízerben francia nyelvű táblákat láthatunk az út mentén. Kár, hogy Mental katonái a helyi látványosságok helyett megint csak Sam baguette-jét láthatják majd.

-  A történet a Serious Sam 3 előtt játszódik... a Serious Sam 3 pedig az első rész előzményeit mesélte el, így ezúttal a prequel prequeljét kapjuk.

- A Serious Sam 4-ben nem lesznek sivatagi pályák...  kár érte, hiszen például Egyiptom alig szerepelt eddig a szériában.

- A játékmenet "klasszikusabb" lesz a harmadik epizódban látottnál. Ez valószínűleg annyit jelent, hogy jóval kevesebbet kell majd bajlódnunk a fegyverek újratöltésével, és Samhez emelésükre sem lesz szükség a pontos célzáshoz.

- A Croteam már nem számozza a grafikus motorját, így az jelenleg Serious Engine névre hallgat. Sokat még nem tudni a Talos Principle után történt fejlesztésekről, de annyi már bizonyos, hogy a játék csak 64 bites operációs rendszeren lesz hajlandó elindulni, és közeli barátságot fog ápolni a Vulkannel is.

- Természetesen ismét lesz co-op, de pályaeditor és crossplatform multiplayer is jár majd a csomaghoz.

Írókat kapott a Serious Sam 4

Fórum:

Amikor a Croteam utoljára adott életjelet a Serious Sam 4-gyel kapcsolatban, még 2014-es megjelenést vizionáltak. A projektből azóta Talos Principle és elcsúsztatott fejlesztés lett, de most újra megrezzent a szívmonitor: megvannak a játék írói.


"Vajon az ugráló csontvázak is bárányokat számolnak elalvás előtt?" - Serious Sam, frissdiplomás művészettörténész

Ismert klasszikussal élve a Serious Samnek eddig nem a sztori volt az erőssége, így komoly fejvakarásba kezdtem, amikor a bejelentésben megláttam Jonas és Verena Kyratzes nevét. Bizony, Tom Jubert mellett ők voltak felelősek a szenzációsan filozofikus történetet felvonultató Talos Principle-ért is; lehet, hogy Sam néhány tucat szörny leölése után a lét fontos kérdésein fog töprengeni? Megtudjuk végre, hogy miből ered a fejetlen kamikázék kifogyhatatlan halálvágya? "ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, elvették az oviban a plüss szőrmadaramat ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!"

Gyanítom, hogy a Serious Sam szkriptje továbbra sem lesz kötelező olvasmány a bölcsészkarokon, de ettől még sokat dobhat a játék hangulatán a kidolgozottabb cselekmény. Megjelenés a távoli jövőben - vagy a jövőbeli múltban?

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!