Jelenlegi hely

Dollhouse

Egy csomó szar jelenik meg a közeljövőben

Fórum:

Sokan azt gondolják, hogy a videojátékiparban csak a nagyköltségvetésű, hosszú évek alatt fejlesztett címekre érdemes odafigyelni. Tévednek. Mások úgy vannak vele, hogy az apró, igényesen összerakott indie portékában bújik meg az érték. Tévednek ők is, erre pedig a Steam szolgál bizonyítékul: a Valve digitális áruházát elárasztja a már ránézésre is bukásra ítélt, nemlétező tehetségből és költségvetésből született borzalom. Trágya nélkül kisebb a termés, gondolja talán GabeN pápa.

Így hát ha őszintén belenézünk a dolgok közepébe, arra jövünk rá, hogy ahogyan a filmeknél, úgy a játékok esetében is a boltokba kerülő cucc 90%-a egyszerűen szar. Annyi ígéretes cím lett megmutogatva mostanában (System Shock 3, Wolfenstein: Youngblood, Vampire the Masquarde: Bloodlines 2 és a listát még lehetne folytatni), hogy a realitások megőrzése érdekében kötelező előhozakodnom a megjelenés előtt álló szarral is. Búvárruhát fel, alámerülünk!
 

Rendhagyó szarkörképünket kezdjük a Dollhouse-szal, ami egy FPS-nézetű survival horror program lesz, és már a rövid tréler alapján is elég szarnak tűnik:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=FWsss57-Wr8
Ha felcsavarjátok egy kicsit a fényerősséget a monitoron, azt vehetitek észre, hogy ez is pont úgy néz ki, mint az összes többi bénácska horrorjáték, amiből akár ezret is be lehet zsákolni a Steamen egy pillanatnyi elmeháborodás alkalmával. Mellesleg noir hangulatot kellene érezni, ami egyáltalán nincs meg, a próbababás téma viszont egész jól elrejti a borzasztóan szar karakteranimációkat.

A fícsöröket illetően szép hosszú listával állunk szemben, szóval nagyon valószínű, hogy semmi sem fog működni a játékban megjelenéskor. Rengeteg képességet használhatunk fel arra, hogy meglógjunk a minket üldöző izék elől (mert hát persze, hogy a menekülésre épít a játékmenet, mégis mit vártál?), ami összesen több mint 40, fejleszthető aktív és passzív tulajdonságot jelent. Ez a mazochistáknak már eleve erős újrajátszhatósággal kecsegtet, de a Dollhouse még ezt is meg tudja fejelni azzal, hogy a pályák egy része procedurálisan generált (értsd: szar) lesz. És hogy semmiképpen se unhassunk rá a portékára, a randomgenerált RPG mellé multiplayert is kapunk, a Deus Ex és a Silent Hill meg mehetnek kocsikázni. Május 24-én jön az arcunkba az egész Steamen és PS4-en, minden bizonnyal látványos bélmozgással.

Azoknak sem kell szomorkodniuk, akik a velőtrázó horror helyett inkább a szexi VR-élményeket részesítik előnyben, hiszen máris jön a Sexy Miss Studio egy elég szép nagy rakás szarral. Íme egy kép a Sexy Missből:
 

 
Oké, a megdöbbentően realisztikus karaktermodellek és a világszínvonalú részecskeeffektek már biztosan meglesznek, de mi van a játékmenettel? Egyet se féljetek, a játék Steam-oldala alapján az is csupa mélység: jönnek a lányok, te a kis VR-headsetedben 1-től 5-ig terjedően értékeled őket, a legszebb pedig nyer... zseniális, egyszerűen zseniális. A legjobb csaj kiválasztása valószínűleg jó nehéz feladat lesz, ugyanis nem egy, nem kettő, hanem egyenesen tizenkét bombanő között válogathatunk, akiket a fícsörlista alapján különböző ruhákban is megcsodálhatunk.

Apró kukoricaszem a szobányi szarban, hogy a modern grafikához illően a gépigény elég combos: minimum egy GTX 970-es videokártyára lesz szükségünk a játék megmozdításához, a kifogástalan Sexy Miss-élmény érdekében azonban egy GTX 1070-et ajánlanak a fejlesztők. No de sebaj, az innovációért vassal kell fizetni, egy ilyen minőségi termék alapján pedig biztos, hogy 2019 végre tényleg a VR éve lesz. Ideje leporolni a HTC Vive-ot és az Oculus Riftet, itt a Sexy Miss!
 

A fent bemutatott két program alapján máris elmondható, hogy a szart illetően idén is remekül fogunk állni, de persze a nagy kiadók sem restek tenni az ügy érdekében. Mindössze négy nappal ezelőtt robbantotta az atombombát a Bethesda: hamarosan Steamen is élvezhetjük a Fallout 76-ot, a cég történetének legszarabb játékát. A Square Enixre is lehet számítani, hiszen az egészen szar The Quiet Man után végre itt a Metal Gear Solid szar verziója, a felvillanyozó vásárlói értékelésekkel izmoló Left Alive, és még április sincs!

A Hunt Down the Freeman 2 bejelentése üthetne még egy nagyot, de azért szarból is megárt a sok(k).
 

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!