Jelenlegi hely

Warhammer Multiverzum

Utolsó bejegyzés


4. Persze hogy létezett az elejétől fogva, mindig is ott volt, benne volt a keze a dolgokban, bújkált a színfalak mögött, de akkor és ott lett az amit mi Slaaneshként ismerünk.

Végül is az eldákat VALAMI szépen lassan belehajszolta abba a hedonista önpusztító életmódba. Ha pl ebben pl. Khorne keze lett volna akkor egészen máshogyan történik a dolog. Az eldák hirtelen rájönnek, hogy imádnak háborúzni. :) De a kísértés egyértelműen a gyönyörök útján érkezett. Tehát lehettek Slannesh impulzusai, aki akkor még nem úgy létezett mint ma.

Hiszen nemi+minden más vágy már kezdetek óta volt a galaxisban. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Najóvanna
Szóval ennél jobban én biztos nem tudnám leírni, de mástól se láttam még.

ShowHide spoiler #Master of mankind: The first murder


Nem tudom nézitek-e az új Netflix antológiát "Love Death and Robots" de miközben néztem eszembe jutott hogy milyen menő lenne már egy rövid Warhammer történeteket összefoglaló antológia. Jól meglehetne csinálni + CGI vagy más rajztechnika is olyan szinten van, hogy tökéletesen és minőségien megvalósítható lenne. Remélem egyszer a GW-nek eszébe jut ez a lehetőség.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)




Már csak ezért is egy kibaszott zseniális könyv a Master of Mankind. És igen, ez kvázi felállítható Slaanesh születésének analógiájaként is. Érdekes egyébként, hogy az első gyilkosság az emberi faj első gyilkosságából született és az emberi fajhoz is kapcsolódik. Mint ahogy Slaanesh is elsősorban ez Eldák lelkeire pályázik, a többi csak hab a tortán.

The strong eat, the weak are meat.



Az orkoknal egyébként van gyermekkor? Azt tudom, hogy nemtelenek, sporaval szaporodnak, de vannak kicsi orkok, vagy egyből egy kozel kétméteres gyilkologep ugrik ki a gombabol?



A régi lore szerint van. Na nem csecsemőként kezdik, de kis termetű ok mászik ki a gubóból. Azonnal lehetőségük van harci tapasztalatokat szerezni, mert ezeken a gombaföldeken squigek is élnek... A túlélők máris nőnek picit a győzelemtől. "Yoof" névre hallgatnak a kezdő zöldfülűek, amint rátalálnak a többi orkra, igyekeznek egy bandához csapódni hogy részük lehessen a harcból (ahol ork van, ott harc is, ha nincs ellenség, egymást ütik a bandák szórakozásból). Itt válik aztán teljes"értékű" Boy belőle. A GorkaMorkában bővebben foglalkoztak ezzel (is).
rwurl=https://i.imgur.com/jnu4YoF.jpg
Az új lore szerint... Az új lore írói szarnak bele. Annyit írnak, senki sem tudja, honnan jönnk az orkok. Készvégehaccáz.



Amennyire én tudom, rögtön gyakásra kész orkok ugrálnak ki a föld alól.
szerk:nokedli gyorsabb volt és pontosabb is.

Choose your next words with excpetional care!



Meg lenne par kerdesem olyanoktol akik jobban otthon vannak az orkok tarsadalmi berendezkedeseben.
1. A Bestia Felemelkedeseben hogy tetszik az orkok abrazolasa?
2. Az orkok oregszenek?
3. Ullanor tulajdonképpen az os ork bolygó?
4. Gork vagy Mork?



A Bestia témát meghagyom bárki másnak.
2) nem öregszenek, illetve sehol nem írnak róla hogy öregednének, arról viszont van szó hogy nagyon öreg ork boss is előfordul, és csak egyre nagyobb, nem leépül.
3) nem ott fejlődött ki a faj, csak anno ott volt az akkori legnagyobb ork birodalom központja, ezért fontos (volt) nekik.
4) Mostan kötözködöl?! :-) (Ha nem jut más eszükbe, az orkok előszeretettel verekszenek össze ezen a kérdésen (is) :-) Lásd a Gorkamorkát, ahol akkora bunyó lett a kérdés elhangzása után, hogy lepofozták még a félkész űrhajót is amivel tovább terveztek volna menni a WAAAGH!ba :-) ).
Amúgy a kettő kábé ugyanaz, van aki úgy tartja, hogy Gork a közvetlenebb, Mork a fifikásabb ork hozzáállást szimbolizálja, míg persze mindkettő végső soron gyakni akar, hiszen ork!



A fantasy End Timesban ha jol tudom kiderult, hogy Grimgor Gork "avatarja" Skarsnik pedig Mork-e. A régi loreban talan ki is volt emelve, hogy a goblinok inkabb Mork az orkok pedig inkabb Gork hívők. Ez nem tudom a 40k-ban valaha megjelent e.



-azokat az avatar szerepeket csak az end timesban osztották le, előtte szó sem volt ilyenről. Aztán az AOSban egyetlen greenskin istent csináltak belőlük, de hagyjuk is az AOS-t :-P
-a WH Fantasyben, ahol a goblinok önállóak, és leleményes kis görények, illik hozzájuk a Mork féle trükkösen gyakós séma. Az orkokhoz meg Gork. Bár senki se tudja pontosan, lehet hogy fordítva van :-) A 40Kban ez nem értelmezhető, mert ott ezek egy faj, plusz nincs önálló grot nép/csapat/sereg.



Holding the door since 014 M31 ;-)
rwurl=https://i.imgur.com/AgPdDYm.jpg



Ezen most hangosan felröhögtem. bár ha úgy vesszük a Csaszi pontosan ezt csinálja már 10 000 éve. Sajoghat már a háta rendesen. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Csak a legokosabbak tudják megoldani ezt a tesztet. Nektek vajon sikerül?

rwurl=https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/56504197_259686065371925...

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)


Tno képe
Tno

Ha jól sejtem, ez a 90% az Inkvizíció statisztikáiból került átemelésre :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Természetesen a jobb oldali ;-) Már ha a mémeknél maradunk.



tényleg, ha már ;-)
rwurl=https://i.imgur.com/H5L5m0O.jpg



Na, be lehet fejezni a topik szétcseszését és a színvonal még mélyebbre süllyesztését.

Non serviam



eh...
Na jó, ha hozzáférek a Vigilus összes kötetéhez, majd leírom mi történt benne. Nagy truvájra ne számíts azért, ez már nem a régi GW lore team...

ShowHide spoiler #


Ne nyafogj, totál ontopik volt minden. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Hátöizé...

ShowHide spoiler #Hátöizé...

Hát igen a GW már tényleg nem a régi. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Nekem már az is bőven megfelel, hogy amennyiben nincs értelmes posztolni való, akkor mindenki kussol, fárasztó faszságok posztolgatása helyett. :P

Non serviam



Na ha már így szóba került ez a kard - Drach'Nyen - akkor valaki kitudna segíteni némi infóval ezzel kapcsolatban?
- Még nem olvastam a Master of Mankind-ot (elvileg ebben van erről szó), de Abbadon az első crusaid után szerzi meg ezt a kardot.
- Elvileg egy olyan világon volt elrejtve, ahová a Fődémonok olyan cuccokat rejtettek el, amiket nem akarták hogy megtaláljanak mások.
- Abbadonnak egy "golden-man" segített megtalálni ezt a kardot, az kivolt? (Az emperor? Ra?)
- Elvileg még az Emperor se tudta elpusztítani a kardot, ezért Ra testébe zárta azt, akkor hogy szerezte meg Abbadon? Ki segített neki?
Valaki jártas ebben a dologban?



Én csak tovább bonyolítani tudom: Abaddon a fantasy Archaonnak (Warmaster of Chaos...) a 40K megfelelője, aki szintén egy Slayer of Kings nevű, hasonló kardot forgat, így Abaddonnak is kellett egy - End of Empires :-)
A Master of Mankind leírása szerint Drach'Nyen

ShowHide spoiler #

Sehol nem találtam infót rá, hogy hogy kerül Ra-tól a "kard" a labirintusba, ahol Abaddoné lett.



Remélhetőleg Aaron Dembski-Bowden sorozatából kiderül majd, ugyanis a Black Legionben azért is megy a verseny az Eye of Terrorból való kiszabadulásért, hogy ki ér oda előbb Drach'Nyenhez, Abaddon vagy Nurgle papa haverja.

The strong eat, the weak are meat.



Én eddig azt olvastam, hogy Drach'Nyen valami titkos helyen volt és Abaddon a 1. Black Crusade során végzett áldozatos munkájáért kapta meg a hely koordinátáit.
Vagy ez már nem kánon azóta?

Archaon kardja is hasonló? Én eddig csak azt hittem, hogy csak valami tápos káoszpenge. A 7 kincs része az igaz de ennyire erősnek nekem sosem tűnt.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



-Igen, ott volt, csak nem tudni hogy került oda, mi történt a MoM-tól odáig
-Archaon kardja egy nem definiált káoszpenge, ami hercegek, királyok, de ha lehet császárok lelkével szeret táplálkozni. Bármilyen hasonlóság biztosan csakis a képzelet műve ;-)



Április 1-be is mehetne de inkább ide tolom:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ll44B-olDzo

Choose your next words with excpetional care!



REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!