Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


A rapperek mindig az elsők a listán.

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



én sem vagyok a szükségtelen állatkínzás pártján, még a legtöbb rovart sem szívesen bántom. de a szeretteimet megtudnám menteni bármivel akkor nem kérdés a választás. mosolyogva beleznék láncfűrésszel majmokat, ha azon múlna.



egyetértek, de egyből az ugrott be, ez valami Running Man szerű TVműsor lenne...
"Élőben jelentkezünk a Milwaukee-i majomfűrészelő bajnokságról. A nagy esélyesnek tartott BBD épp most rántja be a sportszerét. Edzője szerint különösen jó formában van a magyar fiú, megsúgta, hogy nagyon sokat dolgoztak a mosolyán, és a virtuóz fűrészkezelésen is, ami amúgy is szinte névjegye..."


Tno képe
Tno

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



ez egy összehasonlíthatatlanul nagyobb probléma

„a fejlett tőkés országok, avagy a globális Észak a világ népességének 18,8 százalékát tette ki 2008-ban, míg az 1850 óta kibocsátott szén-dioxid 72,7 százalékáért volt felelős. (...) A 21. század elején az emberi népesség legszegényebb 45 százaléka a teljes kibocsátás 7 százalékáért felelt, míg a leggazdagabb 7 százalék az 50 százalékáért. (...) Egy átlagos amerikai állampolgár – az országon belüli osztálykülönbségeket figyelmen kívül hagyva – ugyanannyi kibocsátásért felelős, mint akár 500 etiópiai, csádi, afganisztáni, mali, kambodzsai vagy burundi polgár.”

https://qubit.hu/2019/10/17/a-klimakatasztrofa-is-egy-biznisz-ami-tokele...

Vill du bli ihop med mig?



Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



torjuk el moken labat, es akko' semmi fajdalomcsillapito, doki, mutet, meg gipsz

meglatjuk, meddig birja...

Parizer forever.



a lábtörés gyógyításához semmi szükség állatokat kínozni...


Tno képe
Tno

Nem az, hogy mótvá, hanem mi lesz a klasszikusan rohadó nukleáris fegyverekkel meg minden szarral? Még mielőtt megnyílt a végzet kapuja szorgalmaztam a hasonló egy legyet két csapásra intézkedéseket, azonban korunk rohamosan rohanó világában már én is elvetem az ilyen barbár megoldásokat, újonnan Carmack, az Epic és a Pentagon összefogására várok.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Te ilyenkor mit szívsz?
Nem azért hogy baszogassalak, csak adhatnál belőle.

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


Tno képe
Tno

Általában ami a szám elé kerül :/

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ez bizony hatalmas ziccer volt. :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök


Tno képe
Tno

nem érzem :/

Erről jut eszembe, olyan sokoldalú vagyok, hogy van egy "Érzem, hogy vérzem" c. számom is, de azt nem érdemli meg a közönség.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



gondolom jól esne egy finom szepszis

While Fleming discovered penicillin without using animals, he shared the Nobel Prize with Florey and Chain who, by testing it on mice, discovered how penicillin could be used to fight infections inside the body.

nem magától jött a dolog

- Animal research has helped develop modern vaccines including those against Polio, TB, Meningitis, human papillomavirus (HPV), which has been linked to cervical cancer, and recently an Ebola vaccine is being developed from a modified chimpanzee-cold virus and an Ebola protein.
- Patients with type I diabetes, which incidence is estimated to raise 3% annually worldwide, rely on Insulin – which was developed through experiments in rabbits and dogs (3).
- Smallpox has been eradicated from Earth thanks to research in animals.

- Dogs, cats and primates altogether account for less than 0.2% of research animals
- Mice, rats, fish and birds account for more than 90% of the animals used in research.
- 5 million animals were used for animal experiments in Europe in 2011 while the food industry produced 44 million tonnes (44 billion kilograms) of animal meat for consumption.
- Household cats kill approximately 5 million animals every week – more than the total number of animals used in medical research every year.
- There has been a decrease in the use of dogs (16%), rodents (7%), cats (9%), pigs (17%) and non-human primates (36%) from 2008 to 2011.

http://eara.eu/en/campaigns/forty-reasons-why-we-need-animals-in-research/

Vill du bli ihop med mig?



Dolgozik most alattam egy srác. Eléggé mostohán bánnak vele a felettem dolgozók, de ugye ezt nem látom csak a sráctól hallom vissza. Számon kértem a feletteseimen, mert bántott ahogy bántak szerencsétlennel (felmosórongy effekt). Erre most írt a srác, hogy nagyobb bajba került, így mint ha csak meghallgattam volna. Elég szarul érzem magam (bűntudat), de végül is neki is lehetett volna annyi töke, hogy kiáll magáért nem?



Gondolom ismered a cirkuszi tréfát a vödör vízzel meg a kritikával :-(


Tno képe
Tno

MAYBE

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Legyek ura megvan?

Az ember egy közösségben mindig kipécéz valakit. Ok vagy ok nélkül, az mindegy.

Addig örülj, amíg nem te vagy az.

Hogy miért vagyunk ilyenek? Az messzire vezet, és a többség nem tudja. Van aki nem is tudja magáról, ez talán a legrosszabb. Én nem vagyok ilyen, és sose tudnék ilyen lenni, de volt már, hogy néha mégis "beálltam a sorba", mert egy időben (14 év alatt) szinte mindig én voltam a kipécézett, és nem szeretnék az lenni.

Az is érdekes, ha van pld. 30 ember egy helyen, és jön valaki kérdezni valamit, miért mindig engem szólít meg elsőre.

Fura dolgok ezek, aki utánuk jár, nagy dolgokat fedezhet fel. (Gondolom, mert van benne minta, ahogy a tapasztalat is mutatja.)



A szegénységes szálat átdobtam a Prolitikába. Aki nem fér hozzá, az Psivel egyeztessen!

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Lehet csinálni ezt igazságosan is, ha valaki mindenkit kipécéz. Csak annak időnként ban a vége.

Egyébiránt én nem éreztem mindig így. A korábbi munkahelyemen volt, akit tényleg mindenki kipécézett, de mivel rendre nekem kellett rendbe hozni/helyette megcsinálni/őt fedezni, amit elszúrt (kb. mindent, amire ránézett és mindent, amire nem), gyorsan más színben tűnt fel a történet, ha nem is volt mindig igazságos.

Sors bona, nihil aliud.



Az is érdekes, ha van pld. 30 ember egy helyen, és jön valaki kérdezni valamit, miért mindig engem szólít meg elsőre.

Easy ránézésre te vagy a legnormálisabb, legmegközelíthetőbb külső jegyek alapján az adott csoporton belül. First impression ftw, persze ez csak addig tart amíg meg nem szólalsz :DD


Tno képe
Tno

Igen, köszönöm.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Vannak akik elviselik a bánásmódot, amit kapnak, elfogadják bármilyen okból is s legfeljebb azon irányba panaszkodnak, ahol úgy vélik, nem lehet probléma belőle, tehát olyanoknál, akikben megbíznak (talán hiba), akikről úgy vélik, nem okozhatnak neki közvetlenül kárt (pl. azzal, hogy kirúgják, hisz nincs abban a pozícióban), vagy akiktől titkon remélnek valami segítséget azáltal, hogy tovább adja a gondjait, panaszát. Ha ez utóbbi volt a célja, akkor az tagadhatatlanul balul sült el.
Egyébként is, a legtöbb munkahelyen nem az a megszokott, hogy az újakkal padlót mosnak? Legalábbis eddig úgy vettem észre, hogy nem ritka jelenség, s gyakran még a munkatársak is társulnak a főnökhöz (ritka, amikor ez ellen a főnök tesz). Akkor viszont, amennyiben nem vált munkahelyet, bizony még lesz mit szoknia.

A tolerancia nem egy rossz tulajdonság, bizonyos helyzetekben nagy előny is, ha képes az ember tolerálni a helyzetét, a körülötte élő személyeket, a főnökét és munkatársakat és a többi, de a túlzott naivitás már egy érdekesebb téma.

A másokért való kiállás egyébként is veszélyes talaj és nagy az esély arra is, hogy gellert kap a szándék. Ezt a másik játékos fórumon is érzékelem és tapasztalom az elmúlt két hónapban, ahol aktív vagyok. Ott részben egy ilyen történt, ami nem várt végleges tiltással zárult (habár a cég hamarosan dolgozót/kat veszít majd miattunk, de ezt maguknak köszönhetik, amiért eddig nem olyanokat alkalmaztak, akik potensek a posztjukra, s amiért nem ignorálták a figyelmeztetéseink).

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Tanács kellene.

Az elmúlt (lassan) egy évben úgy érzem minden hétvégém be volt táblázva. Hol munka, hol családi program, hol barátok.

Most is éppen egy születésnapra készülünk a feleségem barátaihoz és egyszerűen már most kivagyok. Annyiban jó hogy csak 1-2 órát leszünk ott... De már megint ez a rohadt oda vissza út is (3 óra).

Holnap meg anyósoméknál kötelező ebéd aztán meg temető és vége a napnak.

És el is ment a hétvégém a nagy büdös semmivel.

Közben a barátaimat augusztus óta nem láttam. Nincs időm felmenni hozzájuk Pestre.

Ma mondtam asszonynak hogy nincs kedvem menni erre bőgés lett belőle és biztosan azért mondom ezt mert nem szeretem a barátait...

Megoldás?



Tételes lista vezetése mikor mentél bele az asszony ötleteibe, majd ennek a teljes szemére hányása.

Jah és vegyél kanapét :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



:( Én csak Death Strandingezni szeretnék nyugiban.



Nemet kell mondani, saját magadat előrébb hozni. Nem vagy senkinek se a lekötelezettje. Nem könnyű s nem is egyszerű, de meg kell tanulnod lemondani bizonyos ”kötelező/nem kötelező” programokat akár családi akár nem az. Mármint előre amikor felmerül az ötlet/igény.

Passzív agresszív érzelmi zsarolás az egyik legaljasabb dolog családban amúgy :( .



ez tipikus noi dolog, hogy a te barataid, rokonaid nem szamitanak, azok a kapcsolatok nyugodtan leepulhetnek. az ovei persze fontosak. szerintem beszeld meg normalisan, hisztinek, erzelmi zsarolasnak nem kellene engedni. jo uton vagy a papucsodas fele, ami nem jo hosszu tavon.

Parizer forever.



+1, ha értelmes, talán belefér az agyába, hogy a kapcsolat két emberről szól, nem csak és kizárólag róla.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!