Jelenlegi hely

Star Wars

Utolsó bejegyzés


Amúgy a Kánonba visszahozott Thawn milyen lett? Mivel az eredeti történetet értelemszerűen nem lehet többé neki tulajdonítani így mit írt neki Zahn, ami kiemelte őt az átlagból?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Nagyon jó kérdés!

Timothy Zhan az EU művekkel együtt lett kukázva. Tehát azt kell megérteni, hogy amikor KK elhozta nekünk a retardált Star Warst, akkor mindenkit a régi magból (erről korábban már írtam), tehát mindenkit, aki normális gondolkodású és főleg férfi, megpróbált ellehetetleníteni. Akkor sokáig úgy nézett ki, hogy Timothy Zahn többé nem írhat Star Wars könyvet. John Jackson Miller volt az egyetlen hapsi a régi EU-ból, aki megúszta a kaszát, de ő is csak azért, mert vele íratták meg a Rebels alkotói az Új Hajnalt. (A Rebels NEM KK műve, ezt nem győzöm hangsúlyozni. A Rebelst Greg Weisman, Simon Kinberg és Tony Gilroy készítették, nem KK volt a producer.) Szóval Timothy Zahn kukázva lett, akárcsak a könyvei, mivel pedig Kiri Hart személyesen alkotta meg az új feka főadmiráliserősasszonyt Chuck Wendig történetéhez, így egy ideig azt a karaktert akarták futtatni. Timothy Zhan (annyi jó Star Wars könyv és novella szerzője), el lett küldve. És ezért is olyan nagyon fontos az, amit JJA tett, amikor felkereste Timothyt a készülő EPVII forgatókönyve kapcsán. Tehát JJA maga ment el Timothyhoz, erről fénykép is van, találkoztak, hosszas megbeszéléseket folytatak. JJA különutas politikája vezetett ahhoz, hogy végül jól összebalhézott KK-val. Nem tudjuk, hogyan történt, a mozaikokból sem lehet mindent kirakni, de Dave Filoni erősen lobbizott, hogy Thrawn visszakerüljön a kánonba. Dave Filoni még Lucassal is balhézott, mert az öreg sem volt az EU nagy híve. Nem kifejezetten szerette a mandalori történeteket, amikor pedig a TCW-be a mandalori szál bekerült, az egy picit ellene ment Lucas elképzelésének. (Lucas szerint Boba Fet sosem volt mandalori.) A lényeg, hogy Filoni Timothy Zhan nélkül kanonizálta vissza Thrawnt. Az író nem is tudott róla, mert akkor már nem dolgozott a LucasFilmnek. (Hogy kerülhetett egyáltalán sor egy ilyen értékes ember menesztésére, ezt a főpicsától kell megkérdezni, de Bob Iger a valódi ludas, hogy ennyire nagy autonómiát engedett a kezdeti időkben annak az idióta nőnek.) A lényeg, hogy Filoni nem egyeztetett Timothy Zhannal, és leszarta Kiri Hart feka főadmirális karakterét is. A pali önjáró módban intézte a Rebels harmadik évadát, nagy titokban készült a műveletre, és csak utólag szólt róla Timothynak. Amikor a Rebelsben Thrawn debütált, a rajongók a plafont verdesték örömükben. A kékbőrű admirális jócskán megdobta a nézettséget, amivel viszont a süllyesztőbe küldte Kiri Hart senkit nem érdeklő afro kreálmányát. Miután a Rebelsben Thrawn sikerrel debütált, már nem lehetett visszafogni a lavinát, a rajongók Timothyt akarták. Az öreget visszahívták a LucasFilmhez. Először konzultáns lett a Rebelsben, utána pedig engedélyezték neki, hogy írja meg az új kánon könyveit Thrawnról.

Timothy Zahn a Rebelsben debütáló Thrawnról úgy nyilatkozott, hogy az igen közel áll az ő elképzeléséhez, de nyilván nem teljesen ugyanaz. Azonban nagyon örült neki, hogy ekkora megtiszteltetésben lehetett része. Az új könyvekben Thrawn nyilván egy picit más, mint az eredeti Thrawn trilógiában, hiszen az egy idősebb (már admirális rangú) karaktert hivatott bemutatni, míg a kanonizált új novellák előzmények. Szerintem nem rossz könyvek, de érezni, hogy Timothy kezét kötötte a PC, mert tele van női birodalmi tisztekkel. Ezért mondta, hogy a régi könyveinél csak a történet tekintetében gyakorolt a LucasFilm (személyesen George Lucas) némi kontrolt, míg az új kanonizált novelláknál már ügyelnie kellett a XXI. század új üzeneteire is.



Talán valamivel jobb előjel lenne, mint D&D-ék gyenge GoT záróévada, ha nem lenne az a fránya megosztó TLJ. Ok, mondjuk ennek a filmnek elég kevés köze van bármilyen scififantasyhoz. Szóval még így sem biztos, hogy jó lesz (lenne) a kövi Johnson féle SW trilogia, de az sem biztos, hogy rossz lenne.

// Ervé Ágnes: hallod Pityu, ezt a beágyazni valót nem tudom sehogyan sem értelmezni.
-> https://www.rottentomatoes.com/m/knives_out //

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, Great/Terrible coordinátor, játékfejlesztő, Rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard.



Vnaal te nagyon a sziveden viseled ezt az univerzumot... ennyi WoT-ot rég nem láttam egy témára felfűzve



Igen. Szinte mindent tudok róla, meg nagyon szeretem is magát a mesét, a legendák világát, nagyra tartom Joseph Campbell (Az ezerarcú hős) munkásságát. Ismernek is Star Wars körökben, főleg a fórumosok, de rendezvényekre már nem járok, mert nem vagyok elvakult rajongó abban az értelemben, hogy csak azokért az elvekért rajongók, amit az eredeti (George Lucas által alkotott) Star Wars megtestesített. Tehát a filmeket az abban lefektetett - nevezhetjük Lucasi víziónak, vagy életvezetési tanácsoknak - miatt szeretem annyira. Ha pedig eltérnek Lucas alapvetéseitől (legyen az bármekkora baromság), akkor nyilván csak azért, mert Star Wars, nem fogom szeretni. A rendezvényeken főleg zsúrpubi rajongás megy, azt pedig utálom. A Gyűrűk urát is akkor szeretem, ha Tolkien. Tehát az Amazon nyilvánvalóan PC kompatibilis, megfelelően négeresített tündéit már most utálom, és nem a rasszizmusom miatt, hanem mert Tolkien prof bigott katolikus volt, mindenben hitt, ami a Bibliában írva vagyon (így a khámita átokban is), annak megfelelően építette fel a Szilmarilok világát, népeit, fajait, hagyományait, ami éppen ezért tisztelendő. Ha pedig Ő úgy akarta, akkor úgy kell csinálni. (Nem is mondom, hogy mit írt a törpök és a zsidók kapcsán, mert kitiltanátok.) Szóval igen, nekem ez fontos. A Star Wars is, meg a Gyűrűk ura is, már ami az esszenciát illeti. És mivel ismerem is, nehéz rajtam fogást találni.



Figyu, Vnaal, szerintem már mindenki felfogta, hogy nem csíped a feministákat, a SJW-ket, meg ugyanezeket fokozottan, ha a Star Warsról van szó. Légyszi vegyél ezeknek a fikázásából vissza, mert egyrészt kezd rohadt fárasztó lenni, másrészt akkor talán a hozzászólásaid is olvasható méretűre zsugorodnak.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Milyen volt Lucas viszonya a régi EU-val?

Ezt a kérdést sokan fel szokták tenni, de nehéz rá egyértelmű választ adni, ha csak az ember nem kutatja a Star Wars körüli történéseket olyan lázasan, mint én. Két Lucas van. Az egyik egy üzletember, ráadásul a XX. század (igen, bőven ki lehet mondani) talán legjobb üzletembere. Félelmetesen agyas pali. A másik Lucas pedig egy kisgyerek. Ez a kisgyerek idealizálja a világot. Nincs megfelelő kapcsolata a nőkkel (Marcia Lucas, az első felesége állítólag megcsalta), nem kifejezetten egy Don Huan a pali, bár fiatalon jóképű volt. Kershner nyilatkozta róla, hogy literálisan szólva egy balfasz, ha nőkről van szó, képtelen életszerű dialógusokra, ha a szerelem a téma. Össze is vesztek a Birodalom forgatókönyvén, mert Kershner és Ford képtelenek voltak lenyelni a Lucas által írt dialógusokat, ezért Kershner több helyen belenyúlt a szövegkönyvbe. Az a Lucas, amelyik kisgyerek, nagyon szereti a képregényeket, mesefilmeket. Banális alkat. Az üzletember Lucas meg csak a pénzt nézi. Amikor az EU megszületett, az üzletember Lucas egyértelmű szándéka a pénzszerzés volt. A vintage korszak játékai kifutottak, a Star Wars tetszhalott állapotba került. Mivel Lucas a Jedi visszatérrel befejezettnek tekintette a történetét, fantáziavilágát csak az előzmények mozgatták meg. A LucasFilm ekkor állt elő egy formabontó ötlettel. Írjanak ki egy versenyt, amin bizonyos meghívott írók munkáját versenyeztetik meg, és aki nyer, annak a történetét kanonizálják, az lesz az eljövendő Star Wars művek alapköve. A meghívottak között szerepelt Kathy Tyers, Kevin J Anderson, Timothy Zhan. Úgy válogatták össze az írókat, hogy műveik különböző stílusokat képviseljenek. Kathy Tyers kibékítette a felkelést és a Birodalmat, Kevin J Anderson jediakadémiát adott Lukenak, Timothy Zhan pedig egy epikus, nagyívű történetben gondolkodott, aminek bonyolult a szerkezete, több szálon fut és leszámol a Palpatine császár szerű (szerinte kissé sablonos, ugyanakkor nehezen überelhető) főgonosz archetipizált karakterével. Timothy lett a befutó, ki is adták a könyvét 1991-ben, ami minden rekordot megdöntött. A Star Wars rajongók imádták. Aztán ha már pénz pénz, Lucas úgy döntött, hogy adják ki a többi versenyző művét is, és az előzetes "pályázati felhívás" ellenére Lucas döntésére valamennyit integrálták is a kánonba. Azt nem tudjuk, hogy Lucas személyesen elolvasta e őket, azt viszont igen, hogy Timothy Zahn ciklusát nagyon nagyra értékelte. Annyira nagyra, hogy az előzmény részekre átemelt azokból egy sor motívumot. Timothy találta ki például a klónhengereket, vagy például ő nevezte el Coruscantnak a fővárost, ami Lucas alatt Imperial City, Had Abbadon és Aquilae néven futott. Ő találta ki a jedi tanácsot, a Risi ködöt, amit Obi Wan is említ a Klónk támadásában, meg még sok apróságot, ami később megjelent a filmekben, videó játékokban és képregényekben is. És tudunk még valamit. Lucas nagy gondot fordított az új éra (90-es évek) első Star Wars képregényére, a Sötét birodalomra. A regények kapcsán sosem nyilatkozott, viszont a Dark Empire vonatkozásában igen. Alapmű, a kedvenc Star Wars képregénye, művészetileg tökéletes. Nemrég futottam bele egy átfogó interjúba, amit az íróval (Tom Veitch) folytattak. Lucas rengeteg ötlettel látta el őket. Sok instrukciót kaptak, mihez érdemes, szabad, vagy éppen tilos nyúlniuk. E tekintetben Lucas, legalábbis a kezdeti időkben, komolyan ellenőrizte, miként épül az EU. És tudjuk, hogy később sem vette le képzeletbeli birodalmáról a tekintetét, ugyanis a Klónok támadása kapcsán külön kérése volt (igen, Lucas kérte), hogy Aayla Secura (a kékbőrű Twi'lek nő) feltétlenül jelenjen meg a film háttérjeleneteiben, ugyanis az volt a kedvenc karaktere a Republic képregényekből. Szóval Lucas nem egy öltönyös üzletember, aki csak fejte a legandát, ahol érte. Persze, azt is csinálta (ráadásul művészi szintre fejlesztette a fejést), ugyanakkor olvasta is a képregényeket, és én biztos vagyok benne, hogy ezt egy picit (legalábbis felnőtt korára) már szégyellte, vagy annyira nem volt rá büszke, hogy hirdesse ebbéli érdeklődését. Lucas életrajzi könyvében Brian Jay Jones kendőzetlenül ír a rendező képregények és TV sorozatok iránti kissé abnormális szeretetéről. Lucas a geek férfiak archetípusa, ugyanakkor üzletemberként érett, felnőtt gondolkodása van. Ez a kettősség teszi különleges emberré. Mert valaki vagy jó üzletember, vagy infantilis kretén. Ő pedig mindkettő.



"Légyszi vegyél ezeknek a fikázásából vissza, mert egyrészt kezd rohadt fárasztó lenni, másrészt akkor talán a hozzászólásaid is olvasható méretűre zsugorodnak."

Ha eltérek a topik témájától, akkor gondolom azt átrakod, vagy törlöd. No problemo!! Ha nem térek el a topiktól, csak azért, mert neked unalmas, szerintem írhatok, amit akarok. Ha nem így van, akkor elnézést kérek, nem olvastam el az oldal szabályzatát, ha viszont csak azért szólsz, mert neked (meg másnak) unalmas, az engem nem érdekel. Ha szabályzatba ütközik, akkor töröld ki, rakd át, ahova akarod. Semmi probléma! Ha viszont nem ütközik szabályzatba, de téged személyesen zavar, akkor lépj át felette és magadban duzzogj. A moderátor feladata nem a véleménynyilvánítás, hanem a szabályok betartatása. Ha bármilyen szabályt megsértettem, lépj, jelezd, nem fogok miatta szólni! Ha nem sértettem meg, akkor viszont tartsd meg a véleményedet!



Ha eltérek a topik témájától, akkor gondolom azt átrakod, vagy törlöd.

Ha teleszarod a társasház udvarát akkor majd a gondnok felpucolja utánad?:D



"Légyszi vegyél ezeknek a fikázásából vissza, mert egyrészt kezd rohadt fárasztó lenni, másrészt akkor talán a hozzászólásaid is olvasható méretűre zsugorodnak."

Gondolom a fekália helye a WC csészében van, így aki az udvarra végzi a dolgát, eltér a társasház udvarát jellemző topik témájától. Én eltértem a Star Warstól, ödön? Arról írok, ha írok....a Star Warsról és nem másról. A moderátor sem abba kötött bele, hogy elviszem a témát, csak soknak tartotta az önismétlést, meg őt személyesen is untatta, hogy én valamit kiemelten nem szeretek a Star Wars kapcsán, de a témától nem térem el, így az analógiád kissé pontatlan. Ezután is azt írok a Star Warsról, amit akarok és ami nekem tetszik. Ha viszont az szabályzatba ütközik, kéretik törölni! Ha nem ide tartozik, kéretik áttenni a megfelelő topikba. Ha van olyan szabály, ami megköti a karakterek számát, vagy a szóismétlést, esetleg adott témán belül egy sajátos vélemény többszöri és ismételt kifejtését, akkor is jogos a reklamáció! Ha viszont nincs ilyen szabály, úgy engem a másik ember életvezetési tanácsa, hogy személyesen mit tart soknak bennem, vagy hogy szerinte mit kéne/nem kéne csinálnom, nem érdekel. Nyugodtan le lehet írni, el is fogom olvasni (!) csak nem érdekel. Viszonyulj te is így az én agymenésemhez, nem sértődőm meg!



Én Chuck Wendigtől a Vészmadarak és Halálmadarak könyveit olvastam, és abban a női főhős egy igazi szókimondó, tökös csajszi. Meg van némi urban fantasy beütése is a történetnek, de az spoiler így nem mondok róla többet. Nekem tetszett a könyv, kicsit Tarantino karaktereire emlékeztetett, szóval lehet hogy Star Wars-ban megszabták neki hogy mit írhat, de az említett könyvek kifejezetten jók voltak.



A részemről az lenne a tanács, hogy ha nagyobb wall of text-nek esel, akkor azt tedd spoilerbe és címkézd fel, hogy mi ez, ahogy azt korábban tetted. Ez bevet szokás errefelé akkor is, ha a tartalom maga nem spoileres, de kényelmesebbé teszi a forum átláthatóságát.

A másik, hogy hosszabb szöveg olvasását nehézzé teszi a tagolatlanság, mert az egész egy nagy tömbbe összefolyik. Használj nyugodtan sorkihagyásokat helyenként.

- Mit kaptál karácsonyra?
- Lófaszt!
- Miért a seggedet raktad ki az ablakba?!



"lehet hogy Star Wars-ban megszabták neki hogy mit írhat, de az említett könyvek kifejezetten jók voltak."

Így volt. A story groupot eredetileg azért hozták létre (egyébként Lucas találta ki), mert az EU túlságosan nagyra nőtt, és relatíve kevés ember látta át teljesen. A LucasFilm kicsit úgy állt az EU kérdésköréhez, hogy hasznos ballaszt. Sok pénzt termelt, de nagyon benőtte a Star Warst, túlságosan is hangsúlyos lett, hiszen sokáig nem voltak filmek. A fókuszpont a Star Wars termékek tengerében a filmekről szépen lassan átterelődött az EU kiadványaira. És eljutottunk oda, hogy többen kezdtek rajongani egy könyvért, képregényért, játékért, mint magukért a filmekért. Például vannak olyan rajongók, akik számára a nagybetűs Star Wars többé már nem az alapfilmek, hanem a KOTOR játékok. De ez csak egy példa a sok közül. Lucas úgy próbálta visszafogni az EU terjeszkedését (mivel a rajongók mindent kánonként kezeltek), hogy bevezette a kánon szinteket. Külső szemlélő számára ennek a rendszernek olyan sok értelme nem volt, de a rajongók ezen keresztül mérték az EU értékét. Ez lett a váltópénz. És míg Lucas egyik részről kitartott amellett, hogy nem engedte magát korlátozni az EU művek által, másik részről ugyanakkor folyamatosan emelte át hol a filmekbe, hol például a The Clone Wars sorozatba az EU alapvetéseit, karaktereit, népszerű helyszíneit. Átemelte például Korribant a KOTOR világából, de megváltoztatta a nevét Morabandra.

A story group még Lucas idejében igen hasznos funkciót látott el, ez elvitathatatlan. Segített összefogni és szinkronizálni az EU művek és Lucas víziója közötti űrt. Olyan tagjai voltak, akik a geek kultúrán nevelkedtek, tehát betéve fújták a Star Wars világát. Pablo Hidalgo például rajongóból avanzsált a story group oszlopos tagjává. Egyébként Steve Sansweet, a rajongói kapcsolatokért felelős személy is így került be a LucasFilm stábjába. Berajongták magukat. Nos, volt haszna a story groupnak, mert a TCW írói, meg azok, akik játékokat gyártottak, meg persze az írok is valamennyien őket keresték, ha éppen egyeztetni kellett. A story group tehát teljesen Lucas találmánya volt, hiszen az öreg tudta, hogy az EU fontos a rajongóknak, így azt archívumként kell kezelni.

KK alatt változtak meg a dolgok, amikor a story groupot tanácsadói testületből egyfajta hatósággá nemesítette a LucasFilmen belül. Ez volt az eszköze arra, hogy kontrolt gyakoroljon a tartalom felett. Ehhez persze tele kellett pakolnia a meggyőződéses KK hívekkel. És ezért keletkezett az a bizonyos ellentét JJA és a story group között, ami végül sok más eseménybe kulminált.

Most már nem hasznos a story group, és ezt Kiri Hart óta tudjuk. Chuck Wendig esetében is nagy volt a kontrol, hiszen a fekete admirális Kiri Hart találmánya volt, ahogy például a Solo filmben Enfys Nest karaktere egyenesen KK utasítására került a történetbe. Ezek voltak azok a bizonyos kreatív nézetkülönbségek, amik miatt a rendezőket folyamatosan elüldözte a LucasFilmtől.


KMZ képe
KMZ

Veralafutas +1

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Azt tudjátok, hogy az Ébredő erőben szerepelt volna a fiatal Luke Skywalker?

Amikor Rey a Takodanan megérinti Anakin kardját, látomása támad. Sajnos ismerjük a filmet, nagyon magyarázni nem kell. Viszont az eredeti látomás sokkal hosszabb volt, mint ami a végső vágásban látható. Végigkövettük volna a kard útját, így láttuk volna (más kamerabeállásból), amint Vader lecsapja Luke kezét a Bespinen. Ehhez a jelenethez szerződtették a képen látható színészt. A kard lerepül, váltás egy parasztra, piactéren adják el a kardot, a kard egy törzsfőnök kezében, aki aktiválja azt, mire a penge tüzet okoz, közben láttuk volna, amint Luke a Falcon rámpáján átveszi a még gyerek Ben Solo-t Leiától és Han-tól. (Igen, leforgatták a reunion jelenetet) Kávéval fogyasztandó, de a Making Star Wars tulajdonosa, Jason Ward leírta a teljes jelenetet (az egyetlen komolyan vehető szivárogtató, ő írta le, hogy Luke csak a film végén látható a TFA utolsó jelenetében, meg a visszaemlékezésekben). Így amik még kimaradtak: fiatal Kylo Ren a templomban, Renek elrabolják a gyereket, Luke kivont zöld kardal az égő templom előtt. És Jason Ward még látta azt a teasert, amiben benne volt Luke, amint kardal áll az égő templom előtt.

Rian sokat változtatott a történeten, továbbra is azt gondolom, hogy JJA verziója (bár biztonsági játék lett volna), de koherensebb, kevésbé megosztó trilógiát eredményezett volna, mint amit Rian összetákolt. Mindegy, itt a kép....nem fake. Robert Boulternek hívják a tagot.

kép:https://www.imageupload.net/upload-image/2019/12/02/njvtji8fzn021.jpg



Vnaal írta: Ha eltérek a topik témájától, akkor gondolom azt átrakod, vagy törlöd. No problemo!! Ha nem térek el a topiktól, csak azért, mert neked unalmas, szerintem írhatok, amit akarok. Ha nem így van, akkor elnézést kérek, nem olvastam el az oldal szabályzatát, ha viszont csak azért szólsz, mert neked (meg másnak) unalmas, az engem nem érdekel. Ha szabályzatba ütközik, akkor töröld ki, rakd át, ahova akarod. Semmi probléma! Ha viszont nem ütközik szabályzatba, de téged személyesen zavar, akkor lépj át felette és magadban duzzogj. A moderátor feladata nem a véleménynyilvánítás, hanem a szabályok betartatása. Ha bármilyen szabályt megsértettem, lépj, jelezd, nem fogok miatta szólni! Ha nem sértettem meg, akkor viszont tartsd meg a véleményedet!

Egy bizonyos mértékig igen, a moderátorok takarítanak a felhasználók után, viszont ha ebből rendszert kell csinálniuk, akkor az azt jelenti, hogy ott már más eszközökhöz kell nyúlni. Én úgy látom, hogy a házirend több pontját is sikerült már megsértened itt az elmúlt oldalakon, de önmagában egyiket sem éreztem olyan mértékűnek, hogy fellépjek ellene; mindenkinek lehet rossz napja, amit éppen így vezet le.
Az viszont nem oké, hogy rendszeresen, többször önismétlő és trágár módon fejted ki a nem csak simán nem tetszésedet, hanem konkrétan gyűlölködésedet, mert így már nálam is összeadódik a sok kicsi, amiből kikerekedik egy figyelmeztetés. Plusz az általad oldalakon át írt tagolatlan szöveghalmokból biztos, hogy egy moderátor sem fogja kimazsolázni, hogy mi odaillő és mi nem, hanem egyszerűbb megoldást fog keresni.

Ha eddig nem tetted meg, kérlek, olvasd el a Házirendet, és a továbbiakban ennek megfelelően szólj hozzá. Bízom benne, hogy sikerülni fog, de ha mégsem megy, a következő fokozat az egy hetes pihenő lesz.
Továbbá amennyiben csak esszé méretben megy a gondolatok kifejtése (nincs azzal gond, láttunk már másnál is ilyet), úgy a hosszútávú békesség jegyében én is azt javaslom, hogy tedd egy "Hosszú" címkéjű spoilerbe a hosszabb írásokat, és akkor nem kopik el annak a görgője sem, aki nem kíváncsi rá.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Szóltunk már többször és többen is, hogy elég lesz. Most egy hetes pihenőre küldünk, ha pedig ezt követően is folytatod a hadjáratod, akkor véglegesre. - B


Hm. Nem semmi.



Gyerekek! Ne drogozzatok!

kép:https://scontent.fbud3-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/78192028_10216902924831508_5987164357421694976_o.jpg?_nc_cat=105&_nc_ohc=2Wq1F3QCsFsAQnRb4owQr1ORBT5c10jDq8yvnPnR0mj2z6dBadxEY2doQ&_nc_ht=scontent.fbud3-1.fna&oh=77e207ef2555cc1e9a69a67e236d87c9&oe=5E77D9C7
Amikor elmúlik a gomba hatása és rádöbbensz hogy te valójában nem is egy Wookie-vel utazgató sármos űrcsempész vagy. :(

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



A Mando 4-ik részében az özvegy csak szerintem hasonlított eléggé a Battlefront 2 főhősnőjére? + ő volt az egyetlen aki pontosan tudott célba lőni. Nem is akárhogy... Talán ez valami Easter Egg volt?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Lévén Iden Versio meghalt a játékban kétlem:D

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr


LY képe
LY

Miii version tudtommal el es nem halt meg, haverom regi spanja...



Senki nem nézte a Mando új részét? Vagy annyira szar volt, hogy nem lehet szavakba önteni? :)
Nekem teljesen kiment a fejemből, hogy kint az új rész szóval ma délután nézem meg ha hazaérek melóból...



Mar mindenki EP9 lazban eg... nooooot.



Szerintem sokan már be se néznek a topicba :D

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Bandido írta: Senki nem nézte a Mando új részét? Vagy annyira szar volt, hogy nem lehet szavakba önteni? :)
Nekem teljesen kiment a fejemből, hogy kint az új rész szóval ma délután nézem meg ha hazaérek melóból...

Én láttam. Szerintem jó volt. Az első 3 rész fejvadaszásos stílusát hozta egy ismerős helyszínen. :)

A főszál még mindig lassan halad. Kaptunk egy kis lore-t megint + néhány jó beszólást és 1-2 a világba illő poént.

Nekem meg végre leesett, hogy Mando miért utálja a droidokat. Ilyen múlttal nem csoda. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



akkor c-c-c-c-combobreaker

Mando 5
Az előző fatális 10. percnél kilőtt rész után, amibe fasse tudja mi történt vissza a kalandba, és a bűnösen gagyi élvezetekhez. Hozta az első 3 színvonalát, teljesen hasonlatosan egy rossz western-starwars-pc játék szintjére degradálódva, de a hangulat és itt végre a rendezés és a színészi játék is a helyén van. GO Mando



Mando five

Az eddigi részek közül ez volt talán a legjobb de ez még mindig csak azt jelenti, hogy egy közepes rész volt.


Lou képe
Lou

ProfWilliam írta: Ilyen múlttal nem csoda. :)

ümm. miből maradtam ki? nem rémlik semmi ilyesmi jelenet.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Ott azért felröhögtem amikor

ShowHide spoiler #ENYHE SPOILER
a robotok csaltak kártya közben + a "That is my line!" -nál. :)

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!