Jelenlegi hely

Modpörkölt: SIGIL

Utolsó bejegyzés

Modpörkölt: SIGIL


Már majdnem 26 éve annak, hogy az id Software világra hozta a játékvilág Thrillerét és Aranypolgárát, az FPS műfajt véglegesen életre hívó innováció Csomolungmáját, a Doomot. A játéktörténelem bibliájába arannyal (SZÍNARANNYAL!) írandó négy betű leginkább két tulajdonságának köszönheti páratlan jelentőségét: a PC platformot véglegesen a gamer térképre helyező grafikus technológiájának, valamint a minden utána következő FPS számára sorvezetőként szolgáló pályatervezésének.

Utóbbit egy szent(!) embernek, a már fizimiskája alapján is a számítógépes szakkör Jézusára emlékeztető John Romerónak köszönhetjük, akiről gyors eljövetelét, majd a Daikatana című apokrif eltévelyedését követően vagy másfél évtizedig semmit sem hallottunk. Egészen 2016-ig kellett várnunk az újabb jelenésre, amikor is felgyúltak a texasi csipkebokrok, Szent John pedig kétszer is megjelent a Doomworld akolitusai előtt, hogy kezükbe adja két új pályáját, az E1M8B-t és az E1M4B-t. Az alkotások mesteri dizájnt rejtettek magukban, egyértelmű üzenetet küldve a hívek felé: a Próféta visszatért legsikeresebb játékához, követőitől pedig olyan trükköket tanult, amikkel akár még egy újabb, teljesebb eljövetelre is képes lehet.

A Doom megjelenésének 25. évfordulóján aztán robbant a bomba: érkezik az ötödik epizód az eredeti játékhoz, mely teljességében Romero keze munkája lesz. A csillagok először februári premiert jövendöltek a csomagnak, de a Pokol csahos kutyái – illetve a Limited Run Games nevű cég beszállítói – nem adták könnyen a megjelenést Szent Johnnak, így csak most, májusban érkezhetett meg az, melynek neve SIGIL.

9 perc SIGIL Inditás gomb

9 perc SIGIL (00:09:30)


Romero Pokla

A SIGIL ott veszi fel a fonalat a Doom papírvékony történetében, ahol a negyedik epizód, a Thy Flesh Consumed abbahagyta: Doomguy belép a Földre tartó teleporterbe, hogy egyenesen a Doom 2 felé vehesse az irányt, azonban valami eltéríti eredeti úticéljától. Baphomet, a gonosz démon egy pecsétet helyezett el a kapun, ami így emberünket szülőbolygója helyett egyenesen a Pokol egy minden eddiginél veszélyesebb bugyrába juttatja el. Na persze Doomguy-t ez egy cseppet sem zavarja, szóval el is indul kiirtani mind a kilenc pályát.

A kezdés után hamar egyértelművé válik, mi a pályacsomag legnagyobb érdeme: a Pokol bemutatása úgy, ahogyan azt Romero elképzeli. A fejlesztő az eredeti játék készítésének idején a Pokolban játszódó epizódból a pályaszerkesztőt érintő programozói feladatai miatt nem vehette ki a részét, a SIGIL pedig tökéletesen pótolja ezt a hiányt. Érezhetően más atmoszférája van ezeknek a szinteknek, mint Sandy Petersen régi harmadik etapjának, az Inferno-nak: ezúttal félelmetesebb, sötétebb és ördögibb a feeling. A tálalás remek, annyira, hogy bár mindössze egy darab új textúrát találni a játékban (a skyboxot...), a SIGIL mégis erősebb hatást fejt ki hangulatban, mint bármi, amit a klasszikus Doomok alvilágából ezidáig láthattunk.
 

A térképek felfedezesése során is irányváltás érezhető Romero korábbi munkáihoz képest. A komplex elrendezés megmaradt, viszont sokkal több a szűk folyosó és az elsőre természetellenesnek tűnő átjáró, amitől tényleg olyan érzése támad az embernek, mintha egy másik világba csöppent volna a sok techbázis után. Még az alapvető játékmenetet is sikerült annyival megvariálni, hogy a szokásos kapcsolók helyett sátánista szimbólumok rejtik a továbbjutást, és az egyes szintek végét sem gombok, hanem Baphometet ábrázoló szimbólumok jelölik. Ráadásul ha valahol, akkor a Pokolban bizony elvárás az absztrakt pályadizájn, így az, ami sci-fi környezetben irreális, céltalan termek sorozata lenne, itt kiválóan illik a nagy egészbe.

A mester szerencsére nem felejtette el azt sem, hogy a Doomnak a játékmenet mellett fontos része a minőségi zene is, a SIGIL pedig ezen a téren még egy kicsit túl is teljesíti az elvárásokat. Az epizód fő soundtrackjéhez Romerónak nem mást sikerült megnyernie, mint Bucketheadet, a Guns N' Rosesban is megfordult gitáros-zeneszerzőt, akinek virtuóz, progmetálos stílusa baromira illik a Doomhoz. A tizenegy instrumental trackben rengeteg ütős szóló és kemény riff kapott helyet, de ha kell, akkor visszahúzódó, horrorisztikus is tud lenni, hogy az ember egy kicsit még jobban féljen a cyberdémonok közelségétől. A számok ráadásul jó hosszúak, gyakran körülbelül addig tartanak, ameddig az adott pályán bóklászunk: érdekes, old school válasz a manapság divatos dinamikus zenei anyagokra.

Annak sem kell csalódnia, aki korhűen retró dallamokra vágyik, ugyanis a SIGIL mellé MIDI formátumú zene is jár. Ezt a doomer körökben ismert és elismert James „Jimmy” Paddock (Back to Saturn X, Plutonia 2) követte el, és természetesen üt, mint a Baron of Hell. Ízlésfüggő, kinek melyik soundtrack fekszik jobban, én végigjátszottam az epizódot mindkét anyaggal ahelyett, hogy igazságot tettem volna.
 

Tricks and Traps

Egy dolgot érdemes észben tartaniuk azoknak, akik neki szeretnének vágni a kalandnak: a SIGIL sokkal nehezebb az eredeti Doom-epizódoknál, sok esetben még a Doom 2-n is jócskán túltesz kihívásban. Romero érezhetően nem a kocajátékosoknak gyártott tartalmat, hanem annak a hardcore doomer közösségnek, ami az eredeti játék összes trükkjével tisztában van. Gondban lehetnek azok is, akik utoljára a Brutal Doom formájában találkoztak a Doommal, itt ugyanis nem működik az ott megszokott sprintelős-mészárolós módszer. Megfontoltan, komótosan érdemes fogyasztani a pályákat, mert tele vannak a rajongói megawadokból ismerős csapdákkal: ha kinyílik egy szörnyekkel teli rejtett szoba, a könnyelmű játékos gyorsan egy közeli kakodémon gyomrában végezheti a nagy „rip and tear” helyett.

Ugyanakkor igaz az is, hogy bár Romero imád kemény pályákat összerakni, a szemfülességet ezúttal is bőségesen jutalmazza: a különféle titkos szobák hatalmas segítséget nyújtanak, megtalálásuk pedig gyakran bele van kalkulálva a játékmenetbe. Ha éppen szegényesek az erőforrások vagy akad egy olyan szoba, aminek a megtisztítása irreálisan nagy áldozatokkal járna, szinte biztos lehetsz abban, hogy egy secret rejti a könnyebb megoldást. Ezzel együtt én Ultra-Violence-en pont ideálisnak éreztem a kihívást, de Hurt me plenty-n indulni sem szégyen, sőt, elsőre még ajánlott is.
 

Örülünk, Vincent?

Örülünk hát! Igazi klasszikus Doom-epizód született, ami abszolút az eredeti etapok szellemiségét viszi tovább, hangulatát tekintve pedig még egy kis újdonságot is csempész a régi egyenletbe. Negatívumként az utolsó pályát tudom említeni, ami Romeróhoz képest kifejezetten sablonos és önismétlő (az E1M9 pentagrammája tovább kísért), de azért még ott is akadt elég ötlet ahhoz, hogy ne rossz szájízzel köszönjek el a csomagtól. Én a nagyobb ellenfélválaszték és az FPS-történelem legjobb shotgunja miatt szívesebben vettem volna azt, ha az első rész helyett John barátunk a Doom 2-höz készíti el a SIGIL-t, de ha hihetünk a pletykáknak, akkor ami késik, nem múlik...

Letöltés (az ingyenes és a Buckethead soundtrackkel ellátott, fizetős verzióhoz is) erre: Romero Games

SIGIL Announcement Inditás gomb

SIGIL Announcement (00:02:42)

Szerkesztette: Zaxx - 2019 máj 31


Valahol mintha azt olvastam, vagy volna hallottam (már fogalmam sincs pontosan hol), hogy van olyan monszta, vagy boss, ami csak ultra-violence-en jelenik meg. Igaz ez?

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Igen, pl. az első pálya utolsó termében hurt me plenty-n nincs kakodémon, az ötödik pályán meg nincs ott a két cyberdemon.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ez már a régi doom1-nél is volt.

Könnyebb fokozaton az első epizód egy pályájának a végén hell knightot kell megölni. Ultrán meg Cyberdemont. Valamint a Doom2-ben is volt olyan pálya, ahol a legvégén két hell knight light (a világosabb színű, gyengébb verzió) jött elő, ultrán meg a két combosabb hell knight.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ja, mindig is ilyen volt, csak most az UV nehézsége miatt egy kicsit jobban előtérbe került a dolog. Manapság már senki sem ugrik neki a régi Doomoknak alacsonyabb nehézségen, mert source porton meg frankó egeres célzással szinte gyerekjáték az UV. Ezért is lepődtem meg azon, hogy fikát kapott a SIGIL az UV miatt: annó 35 fps-en, billentyűzettel simán volt ilyen nehéz a Doom 2 is, Romero csak hozzáigazította a nehézséget a mai körülményekhez.

A Sigil közepes fokozata meg tényleg nagyon jó és balanszolt, csak azt pl. sajnálom, hogy kiveszi a cyberdemonokat. Nem lelőni kell őket (nem is tudnád mivel igazából), hanem telefraggelni, és így ugrik néhány fejtörő, ami feldobja az UV-t.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!