Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Mondjuk a második rész, habár a legjobb, még mindig egy a maga korában eredeti, de mai szemmel gyengécske film. Vannak benne faszán kitalált banditák, meg poszt-apo világ, van viszont gyenge side kick arc (nem is kellene bele), és Max mellett minden jófiú totál felejthető, a gyerek kivételével. Az idióta, de kiszámítható jump scare-ek átjöttek az első részből, igaz talán picit kevesebb van. Szembeötlő logikai hibák vannak, de nem annyira borzasztó sok, mint a másik két részben.
Cserébe marha jó az a két másodperc, amikor a túszok felkenődnek a tartálykocsi hátuljára :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A Mad Max 2 szimplán azért jobb, mint az első vagy a harmadik, mert ott találták el legjobban a hangulatot. Az egész filmet az viszi el a hátán és azért bocsájtjuk meg minden hibáját.

The strong eat, the weak are meat.



Pont jókor téma. :D Ma volt moziban az első két Mad Max, ofc mentem is.

Mad Max
Erőssen kopott a hangulat, nagyjából egy totál felejthető film pár (1-2) emlékezetesebb pillanattal. Nagyon rég láttam már, konkrétan csak pár jelenetfoszlányra emlékeztem, de már értem miért. :D A jelenetek zömének nem sok értelme van sajnos. A mellékkaraktereknek se. Nem volt jó film na. :( Egy pár mellettem az első film után fel is adta és hazament... :D Valahol megértem. Ha nem tudtam volna milyen a második rész nekem is rezgett volna a léc.

Mad Max 2
Ez viszont nagyon fasza volt. Nyilván nem tökéletes, 34 év azért 34 év. Meg is látszik rendesen. Viszont kegyetlen hangulatos és ez ahogy írta Demorte, bőven elég hogy elvigye a filmet a hátán. Simán néztem volna még tovább. :( Az elsővel ellentétben ezt mondjuk még sose láttam úgyhogy külön fasza volt így találkozni vele elsőre.

Alig várom a szombatot mostmár! (nagy kár hogy nem volt ma éjféli vetítés... :( )



Emlékeim szerint volt egy talán amerikai Remake-je a Mad Max első részének, de az annyira rossz volt, hogy szerintem VHS only megoldás volt. Arra emlékszem, hogy városi környezetben játszódott az eredeti filmhez képest és a főhős valami dögösebb (fehér?) sportkocsival mászkált, de a budiban kézigránáttal akciózásnál gyanús volt, hogy ezt láttam már valahol. :D
A címére nem emlékszem, de az eredeti filmnél is sokkal unalmasabb bosszú film volt.



Ha jól rémlik az elsőben nyiffant ki kaszkadőr.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Jupiter Ascending
Wachowski testvérek megint nagyot akartak gurítani és megint nem jött össze nekik. Sikerült egy halom jó ötletből egy semmit mondó, érdektelen, igazi tanulságoktól mentes, PG13-as látványos popcorn mozit csinálni. Ennyi. Pedig ennyi ötletből egy értelmes, jó, nagyszabású sci-fi trilógia kijött volna. A látvány elemek pedig nagyon ott voltak, a stábot elrabolnám és megcsináltatnám velük egy leendő Kvantumtolvaj trilógia látványterveit a mozgó marsi városoktól a dzsinek járta földi pusztaságokig.

Chappie
Nem volt annyira rossz, mint amennyire szidták. Persze nem lesz kiemelkedően jó sem, de a lüke gengsztereket játszó Die Antwoord nem színészek cserébe viszont saját magukat játszották, akár hogyan is nézem. Ami jó volt a robot design, a felvezetés és Hans Zimmer zenéje. Amitől nem volt túl jó a sztori eléggé összecsapott volt, főleg a második fele és a befejezés. Amilyen jól megvoltak oldva a számítógépes részek más filmekhez képest, éppen akkor marhaság volt az AI másolgatás pláne másodpercek alatt. A fő gonosz sem volt annyira rossz mint amilyennek mások leírták, talán kissé egysíkú, beszűkült, de azt a karaktere adta. Ami nem jött még be a Die Antwoord zenék, egyetlen jelenetet leszámítva, pedig én csípem őket. Ami megint csak tetszett nem volt annyira elkülöníthető a jó és rossz a filmben, mint amerikai giccsparádékban általában. Ha szereted a robotos sci-fit egy unalmas hétvégi napon sok kukoricával elmegy ez.



Ha szereted a robotos sci-fit egy unalmas hétvégi napon sok kukoricával elmegy ez.

Ezt kiegészíteném, ha nem bánod:
Ha szereted a robotos sci-fit [és éppen sehol sem akarják tűkkel szúrkálni a szemed, vagy épp szurokba forgatni és megsütögetni a farkad, vagy nem tetoválja senki a homlokodra, hogy balerinapicsavagyok/duckface_yeah/életiskolája_yolo, akkor] egy unalmas hétvégi napon sok kukoricával elmegy ez.



Mad Max

Aaaaaaaaaaasaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!! Sirok, olyan jo volt!



Szemét mázlista!

Amúgy most nézem, hogy a fő-gonoszt ugyanaz a csávó játssza, mint az első részben...

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Hot Tub Time Machine 2

Akinek tetszett az első rész, ezt az se nézze meg! Amiért az elsőt lehetett élvezni (80-as évek retro, nem John Cusack), az hiányzik a másodikból.



Mad Max : Fury Road
Van ugye a hype ami megy a film körül. Én elkövettem azt a hibát hogy felszálltam a hype vonatra már az első pillanatban. Néztem a reviewkat és már már odaültem a masiniszta mellé és kb teljesíthetetlen elvárásokkal ültem be. Kár volt. A film ugyanis nem olyan mint a hype körülötte. Annál sokkal jobb. Nem viccelek, hihetetlen elvárásokkal ültem be nem is tudom mit várva. Ehhez képest egy olyan filmet kaptam ami közben konkrétan nem akartam pislogni, mert annyira tökéletesen van megcsinálva benne az összes shot, hogy az hihetetlen. Még a sima beszélgetések is, egyszerűen jó nézni a filmet mert gyönyörű. Az akció meg szavakkal le nem írható. Az első komolyabb jelenetsor után konkrétan mindenki felsóhajtott, mert annyira igénybevette az embert a követése, hogy az elképesztő. Mindenütt történik valami. Tipikus hiba ilyen filmeknél, hogy a központban megy az akció a többiek meg csak kellékek amik vannak de ha megfigyeled funkciótlanok és csak ácsorognak, vannak bele a levegőbe. Itt ilyen nincs. Itt mindenütt történik valami. Egyszerűen lehetetlen minden apró részletet végigkövetni annyira összetettek a jelenetek. Másik dolog, hogy mindennek tényleges funkciója van. Iszonyat jól kitalálták az egész világot, minden kütyüt, mindent. Nyilván van egy-két valóságtól elrugaszkodott dolog, de ezen könnyen túl lehet lépni, mert nem annnyira zavaró. A karakterek zseniálisak, mindegyik. Imádtam, hogy nem szájbarágós a "leírásuk". Vizuálisan mesélik el ki honnan jött miért van itt mit csinál stb. Apró utalások, jelek. Semmi nincs szájbarágva és ez ANNNNNYIRA üdítően hat!

Szóval tényleg van hype. Tényleg elképesztőnek tűnhet és szkeptikusan állhat hozzá az ember, hogy "áhh, úgy se olyan jó", de az a helyzet hogy de. Olyan jó! Meg még jobban. Mindenkinek nagyon ajánlom hogy nézze meg, mert idén eddig magasan a legminőségibb és legjobb alkotás ami kijött. Még mindig nem hiszem el amit láttam. Holnap reggel megyek is vissza megnézni mégegyszer!



Ez alapján a két öregnek (rendező, operatőr), akkor látatlanban odapattintanék egy PG16-os StarWars rendezést :D

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Annál sokkal jobb. Nem viccelek

Na azért! :D

Mindeközben:

Universal’s tuneful sequel “Pitch Perfect 2″ is far surpassing expectations with a projected $64 million weekend, putting more than $20 million ahead of “Mad Max: Fury Road,” which should end up at around $41 million.

Remélem a word of mouth-nak hála jó hosszú kifutása lesz az MM-nek és zsákol sok-sok milliót. Persze az első két hét számít igazán, és persze hogy egy szaros, értéktelen limonádé nyomja le. Szomorú, mármint az, hogy nem csodálkozom :(



Ezen annyit ne aggódj, azt csak az amerikaiak eszik. Ma már többet számít a worldwide.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Nem biztos, hogy annyira jo lesz a word of mouth az atlag mozinezok kozott. En legalabbis kicsit pesszimista vagyok.
Legkesobb egy het mulva kiderul...



Ha azt is nezzuk mennyibe kerult a film, akkor nehez dolga lesz. Ugytunik Kinaban be se mutatjak.



Valaki írta még hónapokkal ezelőtt, hogy ez lesz az idei év Dreddje, és valóban, nagyon űgy tűnik.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Az azert kizart. A Dredd mozis teljesitmenye hihetetlenul pocsek volt.



Dredd is egy olyan nagy koltsegvetesu amerikai film volt ami kizarolag a felnott kozonsegnek keszult. Ebben rejlett a kulonlegessege, es nem utolso sorban abban hogy kvajo volt.



Nem volt az olyan nagy költségvetés, ami meg is látszott rajta. Számomra meg nem volt nagy durranás, az eredeti Dredd hangulattól messze volt.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



A kepregenyeket nem ismerem, de a Sly verziohoz kepest egy kbaszott masterpiece volt. :D



Már az hogyan? A Sly verzió köröket ver a mostani próbálkozásra. :)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."




lol



Tudom, nem lehet legit érveket felhozni ellene.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Respect is not given. It's taken.



Na jó. Egy kivétel mindig van :)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Remélem is!

The critically lauded pic grossed an estimated $65M in 68 overseas markets for a global total of $109.4M

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!