Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


egy T2-t, Die Hardot vagy háborús filmeket simán megnéztem már általános elején ez tuti. Egyedül 8. utas a halál volt, amit nem engedtek, meg én is frászt kaptam tőle, amikor belelestem :D X-aktákat is néztük általánosban. Sztem Knight Rider, Xena, stb. még így is komolyabbak, mint a mai rémgagyi mesék.



Pontosan mikkel is hasonlítod össze a fent nevezett, tini/családi sorozatokat?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Az a vicc, hogy nekem az Alienstől vagy a Péntek 13-tól nem volt rémálmom, de a családi film Beethoventől igen :D

Őszintén szólva nem tudom, hogy mi van ma a Knight Rider és a Xena helyett, illetve milyenek a mai rajzfilmek. Azt tudom, hogy a szülők és nagyszülők generációja a nekünk jutó kínálatot nézte kritikusan, és minket tartott elpuhultnak. Vagy legalábbis sok ilyen hang megmaradt nekem. (És volt is benne igazság, hiszen ők falun gyakran jobban be voltak fogva.)

A nálam egy generációval fiatalabb húgom nem kapott erőszakmentesebb tartalmat, mint én, azt láttam. De azóta is eltelt jó pár év.

ShowHide spoiler #

Nyilván a társadalmi változások leképeződnek a kultúrában, de nem a G. I. Joe miatt néztem szét az úttesten :) Az viszont biztos, nem bánom én sem, hogy azon nőttem fel, amin. Húgom egyébként általában szereti azokat a régi filmeket vagy játékokat, melyeket én is, mindig is érdeklődést mutatott irántuk (a Blade Runner vagy az Alien nagy közös kedvenc), bár vannak hozzáállást tekintve különbségek. Az biztos, hogy a Beverly Hills-i nindzsa közös programnak vele nem jutott eszembe.

Sors bona, nihil aliud.



Nemrég újra néztem a The Last Stirfightert, amit VHS korszakban rongyosra néztem. Hát izé, minden porcikájában ZS kategóriás cucc, borzalmas forgatókönyv, szinészi játék, párbeszédek, stb. És hát a világ első (full) CGI-je sem öregedett szépen. Vannak sokkal régebbi, de jó filmek, amiket meg kölyökként unalmas találtam és nem néztem volna, köztük az eredeti Star Trek mozikkal vagy egy Stalkerrel. Az Enemy Mine se öregedett szépen, de az most is egy szerethető film.



Gyerekként simán végigbámultam tucatszor is a Starfightert. Semmi igényem újranézni, mert fixre veszem, hogy a film első hármnegyedében kábé nem történik semmi, csak jórészt dumálnak érdektelen dolgokról. Maga a film története, hogy jól játszik, ezért elviszik a végén csatázni az űrbe, és ott győz, egy mai feldolgozásban az első fél órában lemenne, és aztán jönne a csavar a storyban.
Akkor már inkább:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7wgNIKrlYh0

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Guns akimbo

Volt benne 1-2 poén, ami működött nálam. Összességében a trailer alapján többre számítottam, de nem volt kidobott idő megnézni.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Szvsz egy fos volt.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



The outpost

Abszolút unalmas, kihagyható film. 5/10



Én régi filmeket nézek mostanában csak, nincs gyomrom az ilyen futószalagos Netflixes gagyikhoz már, igazán lehetne végre újra mozi, hülye Trump elbalfaszkodta koronavírust és most ezért marad filmek nélkül a világ...



Destroyer

Lassú folyású bosszúállós nyomozó filmnek indul, be is aludtam a közepén. Másodjára folytattuk ahonnan abbahagytuk és a végén van egy wtf csavar, amit nem láttam előre.

Nem egy idegbeteg film, aki az ilyet bírja, nyugodtan nézze meg.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Beindult a nosztalgiavonat tegnap:

Hóbortos hétvége 1-2

és

Összeesküvés elmélet



Project Power

Ez szerintem pont olyan kihagyott ziccer, mint a Bright volt. A kitalált világ avagy történetszál köré lehet írni kellett volna egy rohadt forgatókönyvet. Így olyan mint valami gyengébb történetszálat vivő akció játékot néznék a Twitchen. A két főszereplő jó szinész, részükről megtették amit kellett. A harmadik szereplő csaj meg elég fura, film első felében nem tűnik nagy számnak, aztán lehet forgatás közben picit belejött, de ... nem tudom zenés celeb vagy random fontos ember rokona, de annyira nem erőltettem volna. Aki normális sztorira vágyik nézze meg, de inkább olvassa el Stephen Kingtől a Tűzgyújtót. Ez így eléggé egyszer nézhetős film. Mondjuk klasszak benne az effektek, meg volt egy érdekes kameranézet vége felé, de mint a szinészeknél is írtam jól meg van csinálva, csak nincs normális forgatókönyve vagy főgonosza.



Dead Snow 1-2

Az elsőt már régen láttam, gondoltam újrázom, a kettőt meg nem is tudtam, hogy van.
Szóval jópofa kis zombi horror paródia mind a kettő. Az első inkább horroros, jump scares, a második inkább paródia. Nem tudom sokan miért voltak úgy oda a Zombilandért, de nekem a Dead Snow 2 jobban tetszett. Igaz alacsony költségvetésű, és a Tigris is csak egy T34-es átmaszkírozva. De azért jól szórakoztam.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Natalie Portman (nosztalgia)hétvége:

Where the heart is
Ez tetszett, jó hangulata volt.

Garden state
Hát ez gyengébb volt, romantikusoknak persze mehet.

Nosztalgiavagon:
They live (remastered)



A maszk

Most kivételesen fordítva voltak az érzelmek. Nekem nem jött át annyira, mint gyerekként, viszont az enyémek csillogó szemekkel nézték a maszk hihetetlen ripacs viselkedését.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Project Power
Ez így tök fölösleges volt. De amúgy szerintem a felütés is elég gyökérség, ezt tuti nem engedtem volna leforgatni.
Nem mondanám rossznak, de a semmilyenség, a középszer és a súlytalanság abszolút megtestesítője.

Dead Shack
Ez most került fel HBO GO-ra, 2017-es film valami kis minimális költségvetéssel.
Szokásos cabin in the woods sztori, de a karakterek tök jók.

Creep
Ez is fent van Netflixen, egy nagyon furcsa film. Adott egy haldokló faszi fent a hegyekben, aki hív egy operatőrt, hogy örökítse meg egy napját. De persze hamar kiderül, hogy a jóember nem százas :)
Szórakoztató, kb nulla büdzsés found footage shaky cam cucc, de ajánlható.



Mintha olvastam volna, hogy a Stallone-féle Specialistának lesz folytatása.

Igen, ez az a filmje, aminek a helyes címe inkább Demolition Man lenne, csak azt egy másik filmja kapta.
Szóval nosztalgiamozi ON:

Ez egy rettenetesen buta film :D

Az elején történik egy nagy trauma, amikor Sly le akar állítani egy robbantást, ahol a drogbáró dzsipjét merényelnék, mert látja, hogy utazik benne egy gyerek.
Mire a gonosz haverja: Az időzítőt nem lehet leállítani! Muhahaha! - és eldobja a vezérlőt.

Milyen időzítőt, te hülye? Honnan számoltad ki, hogy pontosan mikor ér oda a kocsi?? Jah, csak lusták voltatok értelmesen megírni a jelenetet :D

Sly itt egy szimpatikusnak kitalált figurát alakít, aki telefon pettinget folytat Sharon Stone megbízó jelöltjével. Azért csak jelölt, mert habár Sly ebből él, mint valami szűzlány, protestál az egész ügy ellen. Közben meg olyan szinten bele van esve a nőbe, hogy amikor nem beszélnek, is magnóról hallgatja a beszélgetésüket. Ez a hősszerelmes dolog úgy látszik bejön Sharonnak, mert szerelmetesen kukucskál ki az ablakon, és uhh... az a csöcs körvonal a sötétben...

Közben a lány B tervként a szülei gyilkosával kavar, hátha így megölheti saját szakállra - és persze véletlenül se gondoljuk azt, hogy a birtoklási mániás maffiózó jól megdugta; csupán randizgatnak.

Szóval vissza Sly-ra, aki annyira jó fej, hogy szanaszét veri a buszon henyélő thug arcokat, mert nem engedték, hogy a néni leüljön az átadott székre. Az egész filmben kiemelik, hogy mindent milyen odafigyelve, arányérzékkel tesz. Na most, ezeket a thugokat úgy leveri, hogy egyiket konkrétan kibassza a busz csukott ablakán.
Végül angyali mosollyal közli: Már szabad a hely!

Jah, bazd meg. Legalább a mama leülhet, amíg kijön a pótlóbusz és a rendőrök helyszínelnek :D

Közben ott van Sly ellenlábasa, aki mindig negatív figurát alakít, és folyamatosan dicséri Sly-t, mintha ráférne. Azért olyan szintű herenyalásba nem megyünk át, mint az úszó erőd esetén, ahol konkrétan mindenki szerelmes Seagalba - az egész vezérkar és a rosszak is.

Az lenne a terve, hogy majd elkapja, miközben Sly likvidálja a célpontokat.

Csakhogy pont ezt nem teszi! Egyik célpontot sem figyeli, csak utólag bólogat nagyokat az elszenesedett hullák mellett.

Mégis.

Az egész film alatt olyan érzésem volt, hogy bárcsak a 80-as 90-es évek Májámijában élhetnék ezekkel az igen merész zakó-ing párosításokkal, és premierben filmezett női seggekkel. Amikor még a femme fatál valóban törékeny volt, és nem lőtt szét mindenkit a pasi helyett.

Amikor még lehetett ilyen szexjeleneteket forgatni

Olyanok közben mint két életre kelt görög szobor, vaze!

Hol vagyunk ma már ettől?...

szerk: Jah, és a robbanások valami vér gagyik benne. Plasztik robbanóanyagokat használnak, ami mindenütt úgy robban, mintha valaki beállt volna a díszlet mögé egy lángszóróval, vagy felrobbantottak volna több hordó benzint.
A gonosz haver úgy hal meg, hogy rálép egy robbanós helyre Sly lakásában, mire felrepül és közben még oldalba bassza egy másik robbanás, amitől ráesik egy lépcsőre, és úgy marad. De érted, még a lába sem szakad le közben.
A maffiafőnök kap egy ilyen kis szétnyitható medaliont, amiben a csaj meggyilkolt családjának egy fényképe van, a másik oldalán pedig... nos, azt nem látni, mert ugyan, mi a fene férne el egy ilyen parányi helyen, és mégis, hogyan robbantaná ez szét a fazont - nem is mutatnak semmit, pedig tök jót röhögtem volna, ha aztán bevágják azt a jelenetet, amikor az Utolsó cserkész végén felrobban a gonosz egész háza :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Project Power

"Porból ettünk, power leszünk."



Írhatnál több ilyet a 90es évek filmjeiből

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Egyébként ez a Sly tök mázlista arcz. Akárhova nézek, Dredd, Demolition Man, Brégyilkosok, sorra megvan neki az összes bombanő az érából.

No, persze amikor egy kis sárga húsra vetemedett volna, jól kiszúrtak vele, de aztán milyen pipa lett?
rwurl=https://i.imgur.com/OhzS01g.gif
Taktikai szempontból sokkal jobb békén hagyni a nőit.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A legjobb amikor ment a faszméricskélés Arnie-val még a bromance előtt akkor Arnie elhitette vele hogy komolyan érdeklődik az Állj vagy lő a mamámra, és boom így lett a chocapic :)



Igen, Arnold életrajzi könyve abból a szempontból érdekesen sikerült, hogy elég manipulatív arcnak tűnik a tükrében. A mamás filmbe végül is csak belemenekült az Oscar után, ami meg érdemtelenül bukott.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Az Oscar szerintem hatalmas film. Azóta sem értem miért bukott. Lehet, az akkor emberek egy új Rockyt vagy valami tökös akciófilmet vártak Sly-tól és nem tudták feldolgozni, hogy végül ezt kapták.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Oscar legnagyobb vígjáték ever. Stallone egyik legjobb filmje.



1917

Kegyetlenül jó háborús dráma volt. Végig intenzív és feszült, az I. VH-s értelemben, a szó szoros értelmetlen értelmében. A nagy vörös 1-es mellett van!



Lehet, már akkor sem rajongtak a remake-ekért. :-)
De komolyabbra fordítva: Angol nyelvterületen is "kult" státuszba verekedte magát azóta? Nem lenne példa nélküli, hogy a jól sikerült szinkron miatt sokkal népszerűbb egy film nálunk, mint egyébként. (Sosem láttam eredeti hanggal.)



Igen a magyar szinkron zseniális. Bár mondjuk magyarul nem igazán érthető, hogy Sly miért járt logopédushoz. :) Angolban gondolom az olasz akcentusát akarta levetkőzni, csak magyarban ugyebár tökéletes a kiejtése.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Angolban gondolom az olasz akcentusát akarta levetkőzni, csak magyarban ugyebár tökéletes a kiejtése.

emlekeim szerint a magyarban a gengszter szlenget probalja valasztekosabb, kifinomultabb beszedre lecserelni, hogy jobban menjen a felsobb korokbe a beilleszkedes. amugy tenyleg zsenialis. :)

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Én nagyon bírom azt a filmet. A hibái meg nem érdekelnek :D

Mondjuk folytatni szerintem már rég nem érdemes... már megváltozott a világ.



Az a szexjelenet nekem is nagyon megmaradt, hihetetlen milyen jól néztek ki.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!