Jelenlegi hely

Képregények

Utolsó bejegyzés


Grifter írta: Ohh, és még egy nagyon fontos apróság: A digitális kiadvány töredék annyi embernek ad munkát. Ez lehet hülyén hangzik, de 'összgazdasági' szinten nagyon nem mindegy, hogy 2 vagy 12 ember kell ahhoz, hogy te vmit a kezedbe vehess. (Nyomdász, szerkesztő, raktáros, szállító, kereskedő, stb.)
Persze ennek is két oldala van: tekinthetjük a 12 embert pocsékolásnak, ha elég kettő is, de nézhetjük úgy is, hogy másik 10 ember is kap megélhetést.
Jelen állás szerint elég kettő is, de 12 ember pénzét teszik zsebre, míg a másik 10 munkanélküli lesz.

Ezt mondjuk meg lehet közelíteni más irányból is: digitális kiadvány esetében több pénz juthat azoknak a szereplőknek, akik ténylegesen is létrehozták magát a művet (a nyomdász, raktáros, szállító, kereskedő stb. is mind szép szakma, de nem miattuk fogsz képregényt venni, ők csak a műpéldány - ami természetesen nem egyenlő a művel - előállításában / terjesztésében fontos elemek). Én inkább támogatnám az írót, a rajzolót (és a másolót :D) vagy akár magát a kiadót, ha már nagyságrendileg ugyanannyit kell költenem, mint ha papír alapon venném meg ugyanazt. Egyébként meg nem koszolódik, nem tépődik, nem öntöm le kávéval, nem kell fizikálisan tárolnom sehol stb. és ha normális a szolgáltatás, ahol megvettem, akkor végtelen számú műpéldány áll a rendelkezésemre belőle.

Az "eladják a semmit" címezetű megközelítés meg pl. jogilag majdnem teljesen hülyeség még akkor is, ha materiális szempontból rengeteg értelme van. Amit megveszel, az szerzői mű esetében sosem lesz a tiéd, te egy használati jogot veszel meg. A használati jognál a szolgáltatói oldalról van egy kötelezettség, mégpedig az, hogy biztosítania kell azt, hogy te élhess a használati jogoddal: könyveknél ezért kapod meg azt papír alapon, filmeknél DVD-n, Bluray-en, videojátékoknál szintén valamilyen lemezen. A digitális és a fizikai műpéldány között szoftvereknél pl. nagyon kicsi az eltérés (konzolon nyilván ott van az az előny, hogy a műpéldányt továbbértékesítheted, elajándékozhatod, ami a kiadónak marhára nem érdeke, de pl. PC-s fronton ezt már nagyon-nagyon régóta nem teheted meg legálisan, és a digitális terjesztésnek ehhez a trendhez ebből a szempontból nincs is semmi köze), de azt mondjuk jól látod, hogy könyvnél / képregénynél megmarad az az előny, hogy szerzői engedély / kompenzáció nélkül eladhatod a műpéldányt...

Ami szép és jó a felhasználónak, a kiadónak és magának a szerzőnek viszont nagyon rossz. Gondolom, hogy ezt neked mondani sem kell, de ha megnézed az amerikai, nyomtatott képregények eladási mutatóit mondjuk egy jó 70 éves viszonylatban, akkor manapság nem pont a pozitív kép fogad. A kisebb keresletre válaszolnia kell még a nagyoknak is, ha fent akarnak maradni, a digitális terjesztés pedig erre remek válasz: az előállítás filléres költség, az áron viszont a berögzült vásárlói elképzelések miatt nem kell annyit faragni, így pedig sokkal nagyobb a haszon egy eladásra levetítve. A médium reklámozása is egyszerűbb, hiszen könnyebben lehet nagyobb leárazásokat csinálni, sőt, akár ingyenes matériát is eljuttathatsz a közönségnek, így olyan emberekhez is eljuthatsz, akik egyébként az életben nem vettek volna képregényt... és ki tudja, egyszer lehet, hogy még a fizikai műpéldányhoz is kedvük támad a kedvencek esetében.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem hiszem, hogy van róla akár csak halvány hupilila fogalmad is, hogy mi egy boltos, főleg egy képregényboltos érdeke. Ezt onnan tudom, hogy még azoknak sincs sok, akik velem konkuráltak, vagy kiadványokat adnak ki akár máig.
Szóval ne is ringasd magad abba a hitbe, hogy van, felesleges.
Ha szeretnéd tudni, hogy mi hogy függ össze, kérdezzél. Sosem volt titok, mindig mindenki szerette volna azt hinni, hogy az marketing bullshit meg csak okoskodás amit mondok.

DE számodra adott a lehetőség, hogy haverilag megkérdezd az egyetlen embert az országban, aki ért hozzá és láthatóan meg is tud belőle élni. (10+ éve.)

Szóval vagy élj a lehetőséggel, vagy kérlek ne nevettesd ki magad ;)

ShowHide spoiler #

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Spórolhatsz magadnak egy csomót azzal, hogy el se olvasod amit írok.

Én úgyse olvasom el, amit te írsz. (Így már megfogalmaznod is felesleges, nem hogy leírni.)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Nem akarod érteni azt a lényeges különbséget, hogy ki melyik végén van a fasznak és mi-mivel függ össze. Összemosol dolgokat, így a vitának sem látom sok értelmét. (Max. szóban, mert a másik arcába köpni mégis csak más ;3 )

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Grifter írta: Spórolhatsz magadnak egy csomót azzal, hogy el se olvasod amit írok.

Én úgyse olvasom el, amit te írsz. (Így már megfogalmaznod is felesleges, nem hogy leírni.)

Nem kell elolvasni, nem is azért írtam. Egyszerűen csak láttam egy olyan véleményt, ami erős ellentétben áll a sajátommal, szóval reagáltam rá. Arra reményem nincs, hogy te egyáltalán felfogd, ami ott le van írva, de ez van, sajnos az elfogultság és az arrogancia már csak ilyen: akadályozza a logikus gondolkodást.

Az is egyértelmű, hogy neked van igazad és te vagy a helikopter, elvégre te vagy az egyetlen az országban, aki ehhez ért... ebből pedig nem azt a következtetést vonod le, hogy talán elég szar biznisz lenne - lehet, hogy most is az, de akkor csak nem csinálnád, a zsebedben meg nem akarok turkálni - ez egy sokszereplős piacon. But who cares, it's the bullshit guy!

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Értem, hogy szeretnéd, ha ismét feltörölném veled a padlót, hogy végül a 'moderátor társaid' alázzanak meg, amikor téged kell moderálniuk - majd kezdhesd elölről, mint egy fogyatékos.

De nincs kedvem, nem izgi, nincs értelme, de talán már kisebb se lehetsz tőle. (Ez még nem biztos, ha sokat próbálkozol, végül meg fogjuk vizsgálni! Szóval remény végülis akad.)

Sőt, kedvelem őket annyira, hogy nekik sem kívánom ezt. Nem értem, hogy mi szükségük van rád, de mindenki hozza meg a saját döntéseit: én szívesen megkímélem őket a megalázásodtól. (Ők nem is élvezik annyira, mint én.)

Szóval szerintem olyanokkal kéne próbálkoznod, akik legalább elolvassák, amit írsz. Komoly előrelépés lehet. (Persze azt kizárhatjuk, hogy számukra is az lehetne, de legalább neked.)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Értem, hogy szeretnéd, ha ismét feltörölném veled a padlót

Igen, itt kezdődnek azok a hülyeségek, hogy pl. szerinted ez harc holmi beszélgetés vagy maximum vita helyett. Gondolom ezért van a beszari sértegetés is a ténylegesen felhozott érvekkel szembeni vitatkozás helyett nálad, nem inkompetenciából meg szimpla bunkóságból. Megnyugtató, hogy csak egyszerű fogalomzavarról van szó holmi proliság helyett, pedig én már kezdtem aggódni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



ertem en a lenyeget es latom hogy mik a rendszer hibai, ne hidd hogy direkt vedeni akarnam vagy mi. Nyilvan kozel nem tokeletes, de egyelore meg mukodget.

Csak probaltam (tobb-kevesebb sikerrel) szemleltetni egyeb szempontokat is. Nem csak negativ olvala van a dolgoknak.

Kepregeny kerdesben en pl abszolut digitali hive vagyok, sot meg azon sem stresszelek hogy "megvasaroljam". Ha ki tudom "berelni", elolvasni, es menni a dolgomra az nekem teljesen megfelel. Legtobbet ezen okokbol online szoktam olvasgatni.

Tipikusan ugy vagyok vele hogy elolvasom, mar a fejemben lesz ugye igy minek ujra es ujra megtenni ezt, sot mi tobb amit az ujra meg ujra elolvasassal toltenek azt az idot friss kepregeny atnezesere is elhasznalhatok, es igy ezt meg is lepem detto mindent alkalommal.

Nem mintha hiany lenne beloluk, raklapszamra jon ki mindenhonnak, hasonloan mint a zenei vagy a filmipari termekek is.

Masfelol az nem tesz boldogabba hogy papirt foghatok kepernyo helyett az arcom ele es azon nezzem, vagy hogy kulon szobat kellene rekesztenem a vasarolt konyeimnek. Az viszont kifejezetten hogy a mobiltelefonomon/tabletemen magammal vihetem az osszes cuccomat es barmikor elovehetem oket; kereshetek azonnal pontos szavakra, mondatokra bennuk ha kellene valami gyorsan; potencialisan beallithatom a fontot, pontos betumeretet ahogy a legkonnyebb a szamomra olvasni; soha sincs sulyuk; nem szakad, sargul, foszlik el, budosodik idovel; es pl ha akarom egyszerre 5 eszkozon is "megvannak".

Szerintem siman van letjogosultsaga az ebookoknak manapsag, van boven igeny ra. Ugyanugy nem tagadom hogy a fizikai konyvekre ne lenne valakinek valid igenye, csak probalom szemleltetni hogy vannak emberek akiknek objektiven jobb variacio az ebook.

(Max. szóban, mert a másik arcába köpni mégis csak más ;3 )

most hogy mondod szivesen eljonnek mar egy RW talira hogy eloben es rohogjunk es dumcsizzunk az emberekkel, csak kifejezetten messze vagyok. :\

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Az nem is lenne vicces. Valójában sok éve lenne Kanadában egy pókhálózásom, ha meg már ott vagyok... csak nem akartam belefolyni a részletekbe ;D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Az nem is lenne vicces. Valójában sok éve lenne Kanadában egy pókhálózásom, ha meg már ott vagyok... csak nem akartam belefolyni a részletekbe ;D

ne hulyeskedj mar ha erre jarsz tuti csorgess ram, ki tudja lehet once in a lifetime tudunk csak talalkozni, ki ne maradjon mar. :)

En tutom hogy ha egyszer hazanezek Szerbia tuti Magyarorszagot is beleveszem egy kanyarba, es osszehozunk egy faszanyos RW talit a neppel. Lehet elmegyunk Vajkhoz. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Lehet elmegyunk Vajkhoz. :D

Miért rontanánk el nekifutásból a bulit?

Sors bona, nihil aliud.



Félreérted: Nem ott érne véget, hanem ott kezdődne. (Valahová tenni kell a halott kurvát is később.)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Nem jó. Vajk garázsában nincs már hely, amióta megvan az új verda.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Egy halott kurvának mindig találunk helyet, max felszedem a viacolort.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."




Akkor akár kitehetjük a "kurvahulla tároló" táblát is a házra. Persze csak akkor, ha elkezdődök a buli.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám




Ezt hívják csöndes "offoltok, basszátok meg" figyelmeztetésnek? :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ok, mindenkinek igaza van, mehetünk Vajkhoz tárolni! Apropó, a már meglévő halott kurvákra is vonatkozik az ajánlat, vagy csak a frissekre? Tudnom kell, hogy csomagolásügyileg hogy készüljek, a nagyobbik táskát meg kéne még keresnem a padláson.

Sors bona, nihil aliud.



Úgy érted, hogy segítünk-e eltakarítani olyan kurvákat, amiket már régen halott formában hozol alapból?

Gondold ezt át.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Azt hiszem, ideje kevésbé finnyás internetbarátokat szereznem. Legalább megvan már a kifogás, most éppen miért nem megyek.

Sors bona, nihil aliud.



“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Képregény füzet(ek)et keresek, amik a 80as évek első felében akadhattak a kezembe. Persze bőven elég lenne digitális formában, csak kicsit nosztalgiázni szeretnék.
Igen hiányosak az emlékeim, abban sem vagyok biztos, hogy 2 füzet, de valószínű, és angol nyelvűek.
Az egyikben volt superman, két jelenete ugrik be:
- Superman egy helikopterben, a helikopter zuhan, ő kirúgja a padlót, és a lyukon kifújva teszi le a gépet.
- Építkezés, a félig kész építmény majdnem összedől, de hősünk izzó szegecseket vesz a szájába, és azokat a helyükre köpi, ezzel megelőzi az katasztrófát.
A másikban volt egy tudós, aki elvonul egy titkos laborba (talán egy szigeten) ahol kutyul valamit, amit persze kipróbál, és ettől növény-emberré változik. És mintha ebben a füzetben lett volna batman is, de semmi más nem jut eszembe.

Szóval mind2 DC lehetett. Egyikben sem volt vér.

Van bármi remény? Szívesen átnyálazok digitális comic gyűjteményt is, ha létezik ilyen.



Ez könnyű, alig pár ezer képregény lehet.

De vigasztaljon az, hogy így a leírtak alapján a másik pár ezer pont ugyan olyan jó lesz.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw




...és ez szted hír.

Sztem szégyen, amiről jobb lenne nem beszélni :D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw




... (csak ismételhetném önmagam :D)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



oh, van ilyen topik is!
kiolvastam a preachert. qrva jo! hat baromi kivancsi leszek ezekutan a sorozatra! sztem a felet kivagjak, mert amig olvasni lehet egy evadra valo sztorit egy mellekagrol a viet haborubol pl, addig sorozatban ezt nehezebb beadni. anelkul viszont nem teljes a tortenet. szvsz.

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Iron Man's female successor will be named Ironheart
Iron Maiden was ruled out as 'a legal nightmare'

rwurl=https://cdn3.vox-cdn.com/thumbor/G5VGxjyXbP5waITggva-hDxcipA=/800x0/filt...()/cdn0.vox-cdn.com/uploads/chorus_asset/file/6974573/iornheart_covers.0.png

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!