Jelenlegi hely

Katasztrófa

Utolsó bejegyzés

LY képe
LY
Donator

A statisztikai esélyek jelentős részben attól függenek, hogy az adott ország egészségügye, kormánya hogyan tudja kezelni a helyzetet. Iránban például szinte biztosan nagyon mások az esélyek, mint mondjuk Svájcban.

Ezen kívül még mindig eléggé az elején vagyunk a járványnak, annyit lehet csak tudni hogy Kínában a tényleg nagyon erős intézkedésekkel egyelőre sikerült tényleg érdemben lelassítani a terjedést. Ugyanakkor még mindig szélsőséges a helyzet: karanténok, gyárbezárások, utazási tilalmak stb.

Már ez is olyan része egyébként, ami akkor is érinthet majd mindannyiunkat, ha a betegséget nem is kapjuk el - gazdasági visszaesés, átmeneti áruhiányok, utazási tilalmak stb.
Nálunk például már több kolléga kénytelen otthonról dolgozni, amit nem minden esetben olyan egyszerű megoldani, és ahogy terjed a vírus Európában, ez egyre komolyabb issue lesz már a napi melóban is. Van egy csomó külföldi kolléga akik hazalátogatnak, vagy éppen most vettünk fel két animátort Japánból; ráadásul az irodapark is tele van külföldi dolgozókkal, meg itt van az IBS is... Engem egyébként őszintén meg is lepett, hogy ilyen hamar és ilyen komoly mértékben érint minket ez a járvány.

Befolyásod pedig igenis van arra is, hogy mekkora eséllyel kapod el a vírust, amihez meg nem árt tényleg hiteles forrásból tájékozódni, arra meg azért még mindig egész jó ez a topik szerintem.

Ja és azért akik itt a halálozási arányokat minősítgetik, azok is gondolják át hogy - ahogy már írtam - még ha fel is gyógyulsz belőle, akkor is komoly esély van arra hogy egy nagyon hosszú és nagyon szenvedős betegséget kell átvészelni, több hetes kórházi tartózkodással; ez nem ám annyi hogy 1-2 hétig otthon fetrengesz legyengülve és döntöd magadba a forró teát...



Oroszoktól van valami hír, vagy a vodka a Coronára is jó nem csak náthára ? Mert akkor gyanús, hogy az oroszok cucca lehet.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Én pl. kurvára fosok, azért poénkodom, mert ha nagyon rágörcsölök, előjön a ritmus zavarom, meg lesz egy gyomorfekélyem :D
Parázok, a sok idős, tartósan beteg rokon miatt (szüleim, asszony szülei, haveri kör stb.), asszony és a gyerekek miatt (a kicsi 2 hetes lesz csak), a melóhelyem miatt, ahol már most érezzük a hatást, Kínából sok alkatrész jön a cipőkhöz, amit máshonnan kell beszerezni (mivel határidő van a késztermékre, nem lehet várni heteket). Ráadásul most volt a sima flu miatt 30 hiányzó, ami érezhető a termelésen. Jó lenne otthoni meló ilyenkor :D



Nem azért de amit az index az elmúlt hetekben leművelt az kritikán aluli volt. Később külön "bocsánatot" is kértek ezért, sőt bár vírus Magyarországon is van jelenleg is meglepően visszafogottak. Vagy nagyon az orrukra koppintottak, vagy maguktól látták be, hogy ez már retardság.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)


LY képe
LY
Donator

A tájékoztatás nem kritikán aluli dolog, a főcímek mondjuk tényleg határesetek. Most a 444 is tolt ugyan egyet, de azért ha ezt elolvasod:
"Budapesten és Pest megyében hárommillió ember ellátására 340 körüli felnőtt intenzív-terápiás ágy van, tegnap ebből az ágyszámból - információim szerint - 25 volt szabad"
akkor megérted hogy igenis van ok aggodalomra.

És azért a sajtó az egyik lehetőség arra, hogy nyomás alá kerüljön a kormány és csináljon már végre valamit, plusz - ami talán még fontosabb - erről kommunikáljon is. 150 kibaszott miliárdos költségvetés ellenére még mindig nem tudták tegnap tájékoztatni azokat, akik kapcsolatban lehettek az eddigi ismert betegekkel, például.

Szóval valamikor most lehetne még megfogni ezt az egészet, ezek eléggé kritikus napok... bár lehet hogy már valójában késésben is vannak.



ez ugyanaz mint a "felkészültünk a hóra" évenként visszatérő tragikomédia.

és akkor ilyeneket mondanak:

Mi történik, ha a fertőzés beigazolódik?

Amennyiben szállítható állapotban van, a beteget a mentőszolgálat a Dél-Pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe szállítja elkülönítés és további ellátás céljából.

forrás: https://koronavirus.gov.hu/

tehát az egész országból, egy kórház van most megemlítve az esetek kezelésére

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Azt azért sejtjük, hogy kvázi esélytelen, hogy a 2 beteg után akik mondjuk megfordultak valami fürdőben ne legyen újabb eset, hacsak nem szkafanderben járkáltak. Ha mégis akkor tévedtem. Le kell zárni Badapestet míg nem késő :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



És akkor életbe lép a stadionok titkos módja, az összes ülés átalakul ággyá, bezárul a tető, és profi orvosok szaladnak ki az öltözőből.



nekem inkább egy ilyen kéne
rwurl=https://i.imgur.com/hW8rzll.jpg
vagy méginkább egy ilyen
rwurl=https://i.imgur.com/pO98X9h.jpg

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Tudtak ezek valamit, karantén zónának ideálisak.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6dDD2tHWWnU

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



nyugi, 0-9 ev kozott 0% a halalozas.

Parizer forever.



Én csak azt nem értem, hogy ha ez tényleg egy valamilyen laboratóriumból kiszabadult kísérletezés eredménye: miért készítenek eleve ilyet, mi célt szolgálhat egy halálos vírus kifejlesztése - a militáris faszságokon kívül.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Pl. egy ország (Kína) gazdaságának megrogyasztása. Bár, dominó elv miatt kicsit saját magukat is tökön rúgta az, aki "bedobta" a sárgákhoz.
Kivétel, ha a klímabuzik voltak, mert most ez segít megmenteni az emberiséget.




szerintem ezt mi, racionálisan gondolkodó emberek sosem fogjuk megérteni.
ilyenkor mindig a filmek jutnak eszembe, mint hogy az alienekben is csak a bio fegyvert látják, meg hogy lehet hasznot húzni a halálból stb.
és az meg végképp, hogy IRL ezekkel tényleg játszadoznak valakik, már a totál felfoghatatlanság részemről

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



az aggodalom a felelem szebben hangzo szinonimaja.
arra lennek kivancsi az itt aggodo megszolaloktol, miert kene a tobbieknek is aggodni/felni?
mivel lesz barmivel is jobb? mennyire fekezi meg a kozos nagy reszketes a virust?
termeszetesen a felvonultatott adatok birtokaban tisztaban van nagyjabol mindenki a valos veszellyel es velemenyem szerint a humor az egyetlen ellenszere a felelemnek, mert a felelem=aggodas -nem jo dolog. nem segit es nem vezet semmilyen pozitiv eredmenyre.

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



én nem arra kértem senkit, hogy aggódjon, féljen, pánikoljon hogy úristen mi lesz,
hanem arra, mivel szerintem az ügy komolysága megkívánja azt, hogy az ilyen "csak az idősekre veszélyes" és "ez csak egy újabb influenza mit fostok" hozzáállást mellőzzük.
az maradjon a facebookra és a többi emelt szintű közösségre.
én az rw/hw-t mindig is többre becsültem ennél (a házon belüli cicaharcok ellenére is) és többet adok az itt lévők véleményére
szóval van itt topik a nevetésre, ami igen szerintem is kell és szükséges hogy oldja valami a feszültséget, de az legyen ott és ne itt

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



en is gondolkoztam ezen, Pszi kinaias/kanadaias osszeeskuvese utan.

ket dolgot talaltam ami esetleg logikus es valoszinusitheto is adott esetben:
az egyik az amit o is irt, a kinai kormany megprobalja kicsit ritkitani a "haszontalan" oreg allomanyt, hiszen az egy es egynegyed milliard kinaibol nyilvan rengeteg oreg van a novekvo joletnek koszonhetoen.

a masik meg a klasszikus. penz.
a tozsdezoknek egy olyan info elore tudasa mint a virussal jaro panik/reszvenyeses csilliardokat jelent.
gondolj bele, tudod, hogy jovoheten kiengeditek a virust a palackbol> elotte eladod a magas aron aldogalo reszvenyeket (ajfon, akarmi, foleg kinai erdekeltsegu cuccok) majd a virus kitorese utan visszavasarolod cirka fel/negyed aron. maris hatalmas, szamunkra felfoghatatlan vagyonra tett szert az emberunk-az egyebb elore jol kigondolt valutazos egy meg kitudja milyen gazdasagi manipulaciokrol nem is beszelve.
eppen olvasom, hogy a britek repulgettetos cegei csodkozeli allapotba kerultek a virus miatt, holott a fapadosoknak hala iszonyat megsoxorozodott az utobbi evekben az ertekuk. na most siman lehet, hogy egy jolelku kinai milliardos majd gyorsan kivasarolja es megmenti oket a csodtol.

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



ezt a reszet teljesen megertem. a nyuggerezestol mindig is elkezdett viszketni a tenyerem, mintha annak aki mondja nem lennenek szulei, nagyszulei.

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Soros plz.



Olvastam, hogy haltak meg kicsik is, de nem annyian, hogy %-ba fejezzék ki. Meg nem is elsősorban amiatt aggodóm, hogy elkapják, hanem az estleges másodlagos hatások miatt. Pl. beteg lesz, de nem lesz doki, aki megvizsgálja, megműtse stb. Elfogy a gyógyszer, a kaja, mert betegek a pékek. Nem lesz NET O.o



brianaspirin írta: nekem inkább egy ilyen kéne
rwurl=https://i.imgur.com/hW8rzll.jpg

Sajnos ez csak pocakalien ellen jó.

MI VAN VELED INDEX?
Két normális cikk egy nap alatt. Ez mondjuk biztos hasznosabb, mint a pár nappal ezelőtti "Hogyan és mit főzzünk ha lerabolják a boltokat." tipusúak.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



egyik cikkben mindmeghalunk, a másikban meg:

A Hasbro ugyanis Kínában gyártatja a kis hősöket, ahol viszont sajnos több lakóövezetet, gyárat, sőt egész városokat is le kellett zárni a fránya koronavírus miatt.

https://444.hu/2020/03/05/na-most-legyen-eleg-keshetnek-a-baby-yoda-jate...

nincs ezeknek főnökük, hogy egy kicsit felpofozza már őket, hogy észhez térjenek?

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan




rwurl=https://i.imgur.com/PsSXZxe.png
Ez még egy komédiában is komoly lenne, de az, hogy ez otthon valóság.... Na az valami egészen más szint.



Jajj hát 150mrd-ból az alkotmányos költség levonása után nem telik rá no.



volt valami élő AMA adás is orbánnal meg káslerral, nem volt gyomrom/idegrendszerem megnézni :S

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ez amúgy még nem is akkora hülyeség. Ha valaki önszántából nem akar valamit, akkor max kényszerítéssel lehet kiszedni belőle vagy rávenni.

Távoli rokonom úgy 5-6 éve szívrohamot kapott. Bevitték a kórházba és mondták neki hogy milyen módszerrel lehetne javítani az állapotán (azt hiszem érbe vezetett tágítóval) de ő azt mondta hogy NEM mert fél a tűktől és amúgy is haza akar jönni mert semmiség ez.
A doki próbált lelkére beszélni de ő nem egyezett bele mert fél tűktől és amúgy sem olyan veszélyes ez.

Így nem volt mit tenni, és hazaengedték ahol aztán másnap kapott komoly szívrohamot és hetekigaz intenzíven volt + még hónapokig kórházban utána + bypass műtét és többi finomság.

Ez van. Ha valaki szellemi képességi teljes tudatában lévő felnőttként azt moddnja valamire, hogy NEM akkor az úgy van.

Nem akarom magyarázni ennek az IQ betyárnak a beszédét de a honlapokkal sztem arra gondolt, hogy egyrészt van a magyar oldal, míg külföldi helyzetet már kismillió oldalon lehet követni jelenleg. Aki külföldi az valószínűleg már hetek óta ezeket nézi bármilyen kormánysegítség nélkül.

Mondjuk én ezt így jobban elmagyaráztam volna. Elég lett volna csak annyira, amint ahogy fentebb írtam.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!