Fallout

Utolsó bejegyzés

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Oblivion [...] mert azt próbáltam a legtöbbet

Ahhoz volt maga idejében PC-m a játékaik közül, illetve az volt az utolsó, amit próbáltam. Amúgy meg nem csípem a Bethesdát, mert a világaikat mindig üresnek és snassznak éreztem (modok nélkül gyenge karakterfejlesztéssel és harccal, érdektelen sztorival és dialógusokkal). Hogy most a Daggerfall procedurált bugtengeréről vagy a Morrowind lehorgonyzott szobor-NPC-iről (akkor már a Gothichoz voltam szokva) ne beszéljünk.

Mindegy, azóta fejlődhettek, főleg az új Falloutokat kellene megnézni.

Sors bona, nihil aliud.



azóta fejlődhettek

Az általad preferált szempontok alapján nem igazán, sőt, a TES széria több szempontból a Morrowindnál csúcsosodott ki, szóval a frankó látványvilágon kívül nem sokból maradsz ki, ha átugranád a Skyrimet.

A Fallout 3 viszont a VATS rendszere miatt mindenképp ajánlott, szigorúan a New Vegas előtt, mivel a hangsúly áthelyezésén túl több technikai újítást is hozott, így már csak abból fakadóan is negatívabban élnéd meg a Fallout 3-at.



Szerintem meg játssz (csak) a New Vegasszal, és ne zavarjon, hogy az csupán szó szerint technikailag Bethesda-Fallout.

ibi amentia latet



swoder írta: azóta fejlődhettek
Az általad preferált szempontok alapján nem igazán, sőt, a TES széria több szempontból a Morrowindnál csúcsosodott ki, szóval a frankó látványvilágon kívül nem sokból maradsz ki, ha átugranád a Skyrimet.

Teljességgel egyetértek, Morrowind volt eddig a legjobb a szériából. Azóta elvesztette a sorozat a király mozaikmágiát/enchantot/aklímiát, a küldetéslemezekkel kurvajól kiegészített, telelinkelt journal-t, a kérdezhető NPC-ket, stb...



Ne értetlenkedj, nem áll jól.

Az alapelgondolás jó, én csak a magam szája íze szerint testreszabtam egy kicsit, hogy ne fejlődjön olyan brutál gyorsan a karakter. Így belegondolva, ezt tényleg roppant bonyolult felfogni.

Non serviam


Zaxx írta: Jaj, bazmeg, Bethesda... miért nem az Obsidian csinálja ezt a részt, miért?

Avellone nélkül... ne is.

Avellone-nak nem sok köze volt a New Vegashoz, mindössze a felvehető társak egy részéért volt felelős meg a DLC-ket istápolta. Josh Sawyer volt ott a főkolompos, az eredményt látva pedig teljesen alkalmas lenne még egy rész levezényelésére.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Biztos vagyok benne, hogy legalább minimális iróniát te is felfedezel így utólag abban a nem szándékolt kontrasztban, amit "a Skyrim rendszere tök jó és természetesebb, mint az önkényes pont(szám)elosztás" és "a Skyrim rendszerét sikerült jóvá/jobbá tennem azzal, hogy megbuheráltam az .init és önkényesen átállítottam néhány (pont)számot" kijelentésekkel sikerült kifejezned. Még ha mindenki érti is, mit akartál mondani.
Ha nem, nos, nem áll jól a humorérzék hiánya.

@Zaxx: Az igaz.
De most már igazán mozdulhatnának (ők, ill. az ipar) elfelé a high fantasytől és a posztapótól, amelyekből lassan túlkínálat is lesz a piacon – okkult horror, sci-fi, steampunk, kémakció, történelmi, plusz egyénibb létező forrásműveket feldolgozó (stb.) játékokból pedig nincs.

ibi amentia latet



Épp' ez az, hogy nem pontszámokat állítottam át, tehát te nem érted még mindig a lényeget. Leírom még egyszer, utoljára, olvasd el lassan, hátha úgy menni fog: a szintlépést (tehát az egyes skillek "fejlődési sebességét") lassítottam le, tekintve, hogy nekem nem teszik az, hogyha a játék felénél már félisteni jártasságokkal rendelkezik a PC.

Ez egy pöttyet más, mint amikor szintlépésenként az öledbe pottyan X pont, hogy költsd el erre vagy arra a skillre, amit addig egyébként talán nem is használtál, tehát mesterséges és mesterkélt az egész fejlődés.

De persze nekem nincs humorérzékem. Vagy csak értem én a viccet, de nem szeretem.

Non serviam




Fuck me. Össze kéne szedni egy csapatot, akik összedobnak egy ilyen játékot, aztán hülyére kereshetnénk magunkat belőle... :D

Non serviam



Tucat egy ilyen menedzselős-optimalizációs játék van az App Store-ban. Szerintem csak azért indult ilyen szépen a történet, mert az E3-on jelentették be, és mindenki egyből rárabolt a hype hatása alatt. Szerintem legfeljebb egy hét múlva a többség törölni fogja az iPhone-járól, mert megunta, és ez a játék is beáll egy stabilan alacsony bevételi szintre, mint a többi hasonló.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Jaja, a marketing az egész alapja sajnos. Kellő marketing nélkül nincs elég install, és nem kerülsz a listák élére, és nem beszélnek rólad, ami garantálja a több installt, több bevételt.



Reaper írta: Épp' ez az, hogy nem pontszámokat állítottam át, tehát te nem érted még mindig a lényeget. Leírom még egyszer, utoljára, olvasd el lassan, hátha úgy menni fog: a szintlépést (tehát az egyes skillek "fejlődési sebességét") lassítottam le

És hogyan lassítottad le? Csak nem számértékek átírásával az iniben/modbanb?? :O

Ne válaszolj, görcsölj tovább nyugodtan.

ibi amentia latet



"I've played the game probably 400 hours, and I'm still finding stuff that I haven't seen yet," lead producer Jeff Gardiner noted.

http://www.gamesradar.com/fallout-4-so-expansive-even-its-creators-haven...

Már a Witcher Wild Hunt kapcsán tett 200 órás kijelentéseknél is forgattam a szemeimet, de ez olyan szintű parasztvakítás, hogy arra nincsenek szavak... viszont egyben azt is megerősítették vele, hogy a Skyrimhez hasonlóan ez is könnyen átcsaphat repetatív grindfestbe.



Szerintem jogos az aggodalmad, a Witchernél én is jót röhögtem az "akár 200 óra!" jellegű kijelentéseknél, de az a helyzet, hogy ott igaz. Death March nehézségen, mindent elolvasva, belemerülve simán meglesz a 180-200 óra, ráadásul úgy néz ki, hogy minőségi tartalomból.
Ettől függetlenül egy fecske nem csinál nyarat...

Respect is not given. It's taken.




Mivel én nem látom a különbséget 30 és 60 fps között, engem nem zavar, de ti rárantolhattok. (Ezt most találtam ki. :)
Fallout 4 runs at 1080p30 "on everything", and "every effort" being made to get mods on PS4:
http://www.eurogamer.net/articles/2015-06-22-fallout-4-will-run-at-1080p...

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Strato írta: Mivel én nem látom a különbséget 30 és 60 fps között

True story, bro?

ibi amentia latet



Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Abszolúte, de valamiért soha nem hiszi el senki, és mindig belinkelik azt az oldalt, amit most Harvy is. :)
Mondjuk az is lehet, hogy nem mindig ezen a gépen kéne ezt az összehasonlító oldalt nézni, mert lehet, hogy nem is bírja megjeleníteni rendesen a 60 FPS-t. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ha a szemed nem is látja (engedjük meg), az irányítás akkor is reszponzívabb. Ez persze egy XCOM-ban kevesebbet számít, mint egy Tekkenben.

Sors bona, nihil aliud.



Én a VATS aktív használója voltam már az előd esetében is, szóval ez sem szikráztatja be a rantmechanizmust bennem. :P

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám




Nna, itt van, milyen mobilokkal fog működni a pipboy:
(szerk: itt a hivatalos beth blog update)

gameinformer épp halott, tehát cache-ből olvasható csak
http://www.gameinformer.com/b/news/archive/2015/07/01/have-one-of-those-...

https://time.com/3944703/fallout-pip-boy-phones/

http://www.dualshockers.com/2015/07/02/bethesda-clarifies-phone-compatib...

Specifically, Bethesda noted “without the foam insert, the cavity of the Pip-Boy for a phone measures 141.2mm x 71.6mm x 10.2mm.” The company also provided several pictures of the foam inserts that will be used to place a phone inside the Pip-Boy, with a well-placed Vault-Boy bobblehead nearby for scale

(well, fuck, OnePlus One-om már nem fér bele, kénytelen leszek Xperia SP-n szórakozni vele :-/)
rwurl=http://i.imgur.com/y3lK0bj.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/vIHGumy.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/cdxbSWk.jpg



juteszembe: mivel nemreg ezen topicsban irta/k valaki/k, hogy a fallout 3 nagy kiralysag, ezert szepen beletoltam eddig kb 30 orat, legnehezebb szinten ofc. egy mondatban a lenyeg: ilyen nyomorultul meg nem ereztem magam jatek kozben soha, talan csak a torment kozelitette meg ezt az erzest anno.

covfefe



Ez most akkor jó v. rossz?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



gondolom jo, elvegre onkent valasztotta a szopast :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Vajk írta:
Ez most akkor jó v. rossz?

rwurl=http://troll.me/images/yoda-senses/dats-right-suck-it-good.jpg

covfefe



"Bethesda Softworks has announced the launch of their "newly-expanded" Fallout 4 website, which features the expected bevy of artwork, screenshots, and videos that you would expect from such a place. It also contains subsites for every major release in the Fallout series, save for the Fallout: Brotherhood of Steel action RPG that hit consoles quite a few years back that everyone seems to want to forget ever existed."

ibi amentia latet



F3
http://www.geek.com/games/a-train-you-ride-in-fallout-3-is-actually-an-n...

Gamebryo was not really designed with vehicles in mind. When you think about it, Skyrim is all horses and walking, but all the cars are wrecked in Fallout, so vehicles don’t come up much. There are a number of workarounds to make vehicles work the few times they appear. For example, the Fallout Vertibirds are just pre-rendered animations that don’t operate inside the physics of the game.

Far more interesting is the Presidential Metro Train in Fallout 3’s Broken Steel DLC. It turns out it was easier to make the train car a piece of head armor and slap it onto an NPC than it was to make a working vehicle. The NPC (with train hat) can be spawned wherever it needs to be. All you see is the train car on the tracks, but under the surface is a person with a train on her head.

There’s another trick when you actually board the train, and it’s almost as weird. Again, there aren’t physics for making a train car move in the Gamebryo engine, so you’re not actually on the train. Instead, the player is equipped with a piece of head armor that covers the field of view and looks like the inside of a train. Then a camera animation is played that makes it look like you’re on a moving train, but you really just have a helmet on.

The new Creation engine in Fallout 4 will be much more sophisticated than Gamebryo from Fallout 3*, but they share much of the same DNA.

rwurl=http://www.geek.com/wp-content/uploads/2015/07/Metro-Head-590x330.jpg

*I desperately want to believe ikszdé

ibi amentia latet

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!