Jelenlegi hely

Bejelentem, hogy távozok, ill. megjöttem.

Utolsó bejegyzés

Boz képe
Boz

D-d-do-dobbantok! D-de nem is azt jelenti ám...!
Ásd már el magad könyörgöm :DD

Ha te ezer hsz-en keresztül teleszemetelheted az oldalt, akkor én 5 db kis pár mondatosommal is csinálhatom egyszer igazán. :)

Éljenek a videojátékok!



Simán be lehet támadni, csak hát előadtam én már azt párszor, hogy elhúzok, nem? A "dobbantásra" is mindjárt olyan reakciók jöttek, hogy "viszlát holnap", illetve "viszlát jövő héten", könyörgöm. :D

Bejátszottam, tény, hogy fogalmazhattam volna kerekebben is, meg is trollkodtam egy kicsit a dolgot azzal, hogy akkor volt a return, amikor már tényleg elég sokan elhitték valószínűleg, hogy komoly (majdnem négy hét volt!), de nem mondhatod azt, hogy nem az történt, amire számítottál.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Egyébként valaki erősítsen meg ebben, mert fogalmam sincs, hogy jól emlékszem-e, de asszem, hogy Shay eredetileg Nokedli remek WH cikkei miatt találta meg az oldalt. A sors iróniája?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Igen, Asdrubael Vectről akartam olvasni és pont akkortájt fogalmazott meg egy olyan cikket, ami érintette a karaktert és a történetét.

Warhammer világáról beszélünk, azon belül is sötét eldákról. Nem meglepő, hogy kattant embereket is vonz egy őrült, káoszban bugyogó univerzum. Bár napjaimban biztosan nem bukkantam volna rá, mert kicsit más lett az érdeklődési köröm szóval elmondhatjuk, hogy rossz volt az időzítés.

(Én is távozom egyébként veled, Asy. Hajnal háromkor kellene kivergődnöm az ágyból és nem túl fényesek az 'esélyeim' a kiadós alvásra)

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



:((


Tno képe
Tno

Én kb. befejeztem, holnap posztolok még.
De csak mert 30-a.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Balázs...
Te is itt siránkozol, aztán hol voltál, amikor szükség lett volna rád?



Ne ítélkezz!
rwurl=https://xsense.net/wp-content/uploads/2018/01/Vampir-teny.jpg
Saypántól lopva :P

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Csak azért, mert a te véredet is szopom, még nem kéne becsicskulni egy discordosnak!

Szerk.: látod mit tettél, nem böktem a válasz gombra!



csiribácsiribú! fixed, megmentettem az univerzum rendjét.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


Tno képe
Tno

Hurrá!

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Ehhez milyen jogosultság kell? Lehet Bagoly a válaszgomb-felelős?
Köszi!



Ehhez milyen jogosultság kell?

sima mod. Kommentmozgatas ficsorrel jon ez is, csak topik helyett masik hozzaszolasra kell ragasztani a masoltat.

Lehet Bagoly a válaszgomb-felelős?

Befoghatjuk rabszolganak felolem. Szavazhatunk is az elnyomasarol demokratikusan. (wait, nem azt tettuk a modda aprgeddel?)

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Hívjuk Harvy-felelősnek, úgy stílusosabb.

Sors bona, nihil aliud.



Hazaértem.

De már holnap megyek is Tenerife.

Dec. 30-án jövök vissza, terveim szerint január nagy részében ungarisztánban leszek.



Te ki vagy?

Szerk.
Na a reply-ból megvan az infó. :)

Vill du bli ihop med mig?



Neki egyébként volt is egy ilyen nevű accountja, ami aztán törlésre került. :D
Úgy tűnik, mégis megszületett.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Engem meg mostantól szólítsatok akkor Tabula Rasa-nak :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Jelölj meg egy napot! Hátha addigra Zoo is ellapátol mindent.



Szerk.
Na a reply-ból megvan az infó. :)

csak az RW olyan cyberpunk, hogy sima kommentelessel lehet hackelni az illeto regebbi juzername-jeit. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Jelenleg január 10 után bármelyik nap jónak tűnik. Hétvége-hétközbe, az mindegy.



Az úgy túl sok lehetőség.
Nekem a 10-11-12 hétvége nem jó (ha ez számít), utána esetleg hétköznap is.
Helyszínnek by_üék7kgésá lakása sztem okés lenne.



Mirő beszélsz? Én mindig itt vagyok, és azonnal állok bárki rendelkezésére...



Nekem fingom nincs, mikor lehetek fenn. Rajtam kívül álló okok fohják eldönteni.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


Tno képe
Tno

Őszintén szólva maradt egy rekesz sör, de nem ilyen finnyás embereknek való (dreher, stella, löwenbrau)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



De ha ennyire szar ott, miért nem albiztok?



A finnyások gondoskodnak maguknak ellátmányról. De a nem finnyások is.



Az elmúlt hetekben bizonyosodott be, nem reális úgy elkészülni a házzal, hogy nyár előtt ott tudjunk tölteni pár hónapot - tehát nem így indultunk neki az ősznek. Még szeptemberi kezdéssel sem éreztem volna a késztetést, hogy a város miatt bevállaljak egy idegen lakásba költözést átmeneti jelleggel, pláne, hogy ezért kifizessek havi 200-at.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Zaxx el, én vissza. Szevasztok! :)



SZIA! :3

(Nokedli is visszatalalhatna :) )

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!