Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Saját játékélményem még nincs

Itt hibáztál.

ibi amentia latet



Köszi, apu!

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Total War arénával játszottam kb. 10 csatát.

Durva WOT érzésem van. Ugyanúgy van lemming vonat.

Csak elsőre sokkal kevesebbet tudsz hozzátenni a csatához tier I-II-es egységekkel 4-5ösök ellen.

Kb. arra vagyok jó, hogy nagy ritkán hátbatámadjak egy durvább sereget, vagy leginkább feltartsam őket.

Amikor Tier 1-3-as csatában vagyok, akkor még szo-szo. De legalább három kis sereggel vesznek részt az emberek, nem egy tankkal. Így tudok akár egyedül is kis minicsatát lejátszani az erdőben, ha az ellenfél nagy ritkán 1-2 tier difivel jön elém és nem túlerővel.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nem nyávog, persze azért nekem is kellett 1 pálya a megszokásához az eredeti után, a végére viszont úgy tettem le a játékot, hogy az új Wang a jobb Wang. A demó alapján egyébként sztem elég jó képet lehet kapni arról, milyen a csávó.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Out There: Ω Edition

Nagyon hangulatos és minőségi indie sci-fi/erőforrásmenedzsment roguelike játék frankó zenével.. Ami egy idő után baromi frusztráló is egyben. A franc essen bele, hogy RNG az egész, és hogy ennyire szerencsén alapul a nagy része. Gyakorlatilag már a menet elején eldől, hogy biztosan fűbe fogsz harapni.. csak még nem tudsz róla. Egy nagyon jól alakuló játék alatt is képes percek leforgása alatt megszopatni és halálba küldeni. Grrr...



Aka.: FTL ultralight.

Ipaden elmegy.



Csak az a rohadt özönvíz ne jönne a Ginso tree-nél...
Nem tudom, kb. 40x haltam ott meg :)



Mafia II

10 óra tiszta játékidő van benne, de a kétharmadát sajnálom, hogy erre fordítottam. A játék első 7-8 fejezete gyakorlatilag egy hosszúra nyújtott tutorialnak tűnik. Rengeteget kell dög unalmasan kocsikázni, lépcsőházakban futkosni fel-le, feleslegesen ajtókat nyitogatni, minden reggel felöltözni és inni egy kólát a hűtőből stb.
A játéknak van egy jó története és minden adott a jó hangulathoz is, de olyan lassan indul be, és még tele is van üresjáratokkal, hogy csoda, ha az ember nem adja fel az első fejezetek környékén. A vége felé szépen kikerekedik a sztori, egyre több az akció és a szigorú maffia hangulat is bekapcsol végre, de mire odáig jutottam, többször voltam úgy, hogy nem érdekel tovább és nyomom inkább az uninstallt.
Kár érte, jobb is lehetett volna. Ha valaki nem sajnál 6-7 óra üresjáratot, errand boykodást és céltalan sofőrködést 3-4 óra okés játékmenetért cserébe, az menjen neki nyugodtan, de nem bűn kihagyni.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Ori and the blind forest

Most sikerült a végére érni. Vannak benne frusztráló részek (pl. Ginso tree - szerintem 50x haltam meg, mire sikerült), de összességében az elmúlt évek legjobb platformjátéka. Le a kalappal. (Kb. 10 óra a játékidő)



Lara Croft and the Guardian of Light

Eddig 3-4 óra van benne. Kellemes kis felülnézeti logikai-ügyességi-lövölde, jó fejtörőkkel, sok rejtett cuccal, Larához passzoló hangulattal. Nem sok Tomb Raidert játszottam, de ebben talán kicsit több az "élő" misztikum, mint egyébként a Tomb Radierekben.
A végén majd írok róla bővebben is.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Besiege
Kijött még 5 pálya és néhány extra cucc: fúró, tapadó-léc...

A nagy extra viszont az, hogy egyik pálya repülős, másikon hatalmas repülő cuccokat kell levadászni a földről, harmadik meg önjáró aknás... (értsd: bárány hátán bomba :D)



Binary Domain

Befejezve, remek lövöldözős móka esténként a Gorilla boss-t leszámítva (egyem a szívét a kitalálójának). Illetve az irányítás is idegesítő volt sokszor.

"Mind így van ezzel, ki hasonló időket megél, de a döntés nem rajta áll. A mi dolgunk eldönteni, hogy mit kezdjünk az idővel, ami megadatik nekünk."



Wolf New Order

Az uj vasat ki kellett probalni valamivel, erre esett a valasztasom. Az idtech5 fele ocsmany texturakat felreteve igen szepen nezett ki, de ami fontosabb, a jatekmenet borzasztoan jo volt. A sztori nagyon jol keverte az elborult tulzasokat es a nehol darkos hangvetelt. Emellett nagyon porgott, nem voltak folosleges atvezetok, a cutscenek porgos vagasaval pillanatok alatt ugrottunk egyik helyrol a masikra. A porges mellett viszont a safehouse-os non-combat exploration dolgok jo pihenot jelentettek ket daralos misszio kozott.

A vizualis design az csillagos otos, borzaszto jo, elborult dieselpunk/kiber-nazi vilagot teremtettek a devek. A hangok is teljesen rendben voltak, tetszettek az alafesto zenek, bar igazan maradandot nem alkottak.

A fegyverek, es azok ilyen-olyan tuzelesi mondjai nagyon jol ossze voltak rakva, es ami fontosabb, jo erzes volt veluk daralni. Borzaszto hangulatos volt ket autoshotgun-t dualwieldelni, es ugy szorni az aldast, hogy par loves utan a torkolattuztol/loportol azt sem lettam hogy el-e meg amit lovok.

Az egyetlen csalodas talan a hossza volt, haver oda meg vissza volt hogy hosszu, 20 ora koruli jatek, aztan nekem az elso vegigjatszas (5-bol a masodik legnehezebb fokozaton) 10-11 ora volt steam szerint.

Ettol fuggetlen elegedett voltam a jatekkal, mindenkinek ajanlom aki jo shooterrel akar jatszani. Tanithatnak a fejlesztok azt, ahogy egy oldschool shootert modern kontosbe oltoztettek. Remelem a standalone kieg is hozza ezt a szinvonalat.



Hmm, az a 20 óra negyon elmélázós lehetett, nekem 9 órát ír steam.



Nekem is bejött. Azt mondjuk sajnáltam, hogy a rémálom a bázison mindig ugyanaz a pálya volt. Igazán rakhattak volna bele több mini-játékot. Ez legyen mondjuk a legnagyobb bajom :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Játszottam a South Parkos kalandjátékkal olyan 2-3 órát.

Visszaadja a rajzfilmek hangulatát, jópofa SP-s humor van benne.
Nekem nem jön be a qte-s harcrendszer, de nem is utálom érte.
Majd, ha lesz kis időm a vonaton, játszogatok vele.

Nyomom még a Ultimate General: Gettysburg-ot is. Pont jó vonaton tapipaddal játszható stratégiai játék.

Nem szép, nincs változatos harcmező, de azért oda kell figyelni a stratégiai részre.
Az egy dolog, hogy az első nap mondjuk az Északiak egy ezredével 0-ra verem a támadó Déliek első dandárját 20%-os veszteséggel és minden pontot elfoglalok.

A csata több napos, a seregek vagy tucat dandárból állnak.
Amikor kezdődik az új nap, akkor az oldalak megkapják az utánpótlásokat, kibővül a harctér, de az előző napon megmaradt egységek csak minimálisan pihenik ki magukat.

Tehát ha úgy ért véget a csata, hogy minden sereged hulla fáradt és 0 a morál, akkor másnap hajnalban a friss támadók őket érik először.

És hiába vonulnak majd vissza, elég sansztalan lesz totál fáradtan menekülni a friss hadtestek elől.

Tetszik a játék, de tuti nem lesz túl populáris.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Alan Wake

5-10 részletben játszva teljesen oké volt. Jó a sztori, lehet rajta kattogni, megvan az a fajta misztikus horror hangulat, amit szeretek, és még totál minimál grafikán is elfogadhatóan néz ki. Mondjuk az meglepett, hogy minimumra lőtte be magát a gépemen. ~10 órán át elég jól lekötött. Egyszer talán még végigjátszom pár év múlva, amikor elfelejtettem már, miről szól. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Darkness II

Bármiféle előismeret nélkül ültem le a játék elé játszani, ami nem is tudom, hogyan került a birtokomba (jó eséllyel egy bundle keretében). Kellemes csalódást okozott. Még szerintem az első felében járok, de elég jól el van találva benne minden. Jó a maffia-horrorr alap, jók a karakterek az utolsó mellékszereplőig, jó a kicsit rajfilmszerű, egyedi látvány, jók a sötétség hatalma által biztosított, nem szokványos FPS elemek is és fordulatos, izgalmas a történet is. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, és ennél jobb ajánló nem igazán kell. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



The vanishing of Ethan Carter

-nevetségesen GYÖNYÜRŰ grafika
-szuper OST
-nem nehéz, de jól felépített fejtörők
-jól vezetett, érdekes, misztikus sztori
-jó, nem jumpscare kategóriájú, horror elemek
-KURVAJÓ grafika

Narrative-driven sztorik rajongóinak KÖTELEZŐ. Nagybetűkkel.



Végig is értem. Kellemes 6-7 óra volt. A nulla elváráshoz képest ilyen csalódás jöhet bármikor.
Úgy nézem, hogy van még egy lazán kapcsolódó co-op történetszál, amit akár egyedül is végig lehet nyomni. Azt még végigpörgetem valamikor a jövő héten.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Life is strange Ep.3

...egyre jobban tetszik. Az első csak szimplán jó volt. A második epizód végiglötyögős, de nem rossz... aztán itt van a 3... Jó, nyilván ehte Butterfly-effect lehnyúlás, de azt nagyon profin csinálja. Most, hogy lement az epizód végi összegzés, csak ülök és fogom a fejem. Elképesztően jó, és rohadjanak meg, hogy nincs itt máris a 4. epizód. Ez a sztori, habár néhol kiszámítható, egyelőre nekem elképesztően tetszik, és ismét sikerül olyan csavart beletenni, amire számítani lehet, de amikor ott van, előtted, mégis elnyomsz egy "baszdmeget", mert fogalmad sincs ismét, hogy ebből hogy fog kisülni... bármi :D

Nem fogok spoilerezni. Egyszerűen ez a cég most ennél az ep-nél körözte le nálam a Telltale bármelyik sorozatát.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Life Is Strange Ep. 3

rwurl=http://4.bp.blogspot.com/-4vnewUUvsA8/UzVBcaYrDJI/AAAAAAAAB4k/zU_OB_qRrf...

rwurl=https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/45/05/5e/45055efaff6ab33c...

ShowHide spoiler #


Aki spoilerezni mer, megölöm. Úgy döntöttem, a maradék 3 részt szeptemberben fogom egyben végigtolni.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Carmageddon Reincarnation

Biztos csak nekem új, mert nem nagyon követtem a videókat, képeket, illetve a bétára sem iratkoztam fel, de néhány dolog bő fél óra játék után is szembetűnt.

- Nem kimondottan szép a játék: ez mondjuk talán a legkevésbé fontos, hiszen az első részt nem is olyan régen újra végignyomtam ipaden és nyilván az sem egy gyönyörűség. Ami itt a gond, hogy szarul van optimalizálva... Néha megáll 1-2 másodpercre és ezt követően újraindul. Ilyen kinézettel ez a gépigény egy vicc.

- A fizika és a törésmodell bejön, ezzel sosem volt gond.

- A powerupok jópofák még mindig.

- Az új játékmódok viszont mindent elbasznak. Nem tudom, ki hogy játszott a régiekkel, de a legritkább esetben versenyeztem checkpointokat hajkurászva. Szisztematikusan levadásztam minden ellenséget és agyonvágtam a verdájukat. Itt ilyen NINCS, csak egy játékmódban (Classic Carma), mert a többiben RESPAWNOLNAK az ellenfelek. WTF?!? Redukálták az egészet egy checkpointvadászós autósjátékká?! Miért?

Eddig elég nagy csalódás... Lehet, hogy inkább a második részt kéne újra elővenni.



Darkness II

Végigjátszottam a Vendetta című co-op játékmódot is. Tisztességes különálló történet, ami simán megérte a ráfordított 2-3 órát. Jók a karakterek (bár komolyabban csak a voodoo öregurat próbáltam), ügyesen meg vannak csinálva a különleges képességeik, és bár gyakorlatilag végig kell lőni magunkat a történeten, mégis frissnek hat a játékmenet. Nem olyan egyértelmű a one man army jelleg, mint a főszál főhősének esetében, aki a sötétséget teljes egészében birtokolja, többet kell ügyeskedni az erőkkel és a fedezékekkel. Pár helyen elég fingatós volt egyedül játszani, pedig csak a második nehézségi fokozatot választottam. Másokkal játszva biztosan pörgősebb és taktikusabb a játék.
Még lehet, hogy nem törlöm a játékot, hátha összejön valami online meccs is valakivel, ugyanis a co-op pályák egy része csak többedmagunkkal érhető el, és megnézném alaposabban a többi karaktert is. Lenne jelentkező?

Nem tartozik szorosan ide, de asztali szerepjátékhoz elég jó ihletet adott most ez a Vendetta rész. Lehet, hogy építek rá egy-két játékülést. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



NFS Hot Pursuit (2010)

Ha valaki összemérné a köridejét az enyémmel, szóljon, és felveszem cimborának. Egyelőre ennyi. Jó éjt! :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Prince of Persia: The Forgotten Sands

10-12 órás mulatság volt. A korábbi részek egzotikusabb helyszínekkel és talán érdekesebb történettel büszkélkedhetnek, de azért ennek sem kell szégyenkeznie. Muris volt a szokottnál nagyobb tömegben érkező ellenfeleket halomba vágni, bár néhány rész Batman: Arkham vagy akár a Warrior Within után kicsit sivárnak tűnik a harc.
A mászka-ügyességi részek hozták a szintet, és már azt is tudom, hogy a Guacamelee! készítői honnan vették az ihletet. A vízfagyasztó képesség ki-be nyomkodása ugrások között, főleg amikor még más képességekkel is keverni kell, párszor keményem megdolgoztatott. Szerencsére csak a játék vége felé volt néhány olyan eset, hogy anyáztam miatta.
A főellenség előtt homokviharos rész nagyon hangulatos volt, a főellenség meg kábé egy volt sok közül, de legalább nem QTE hegyeken múlott, hogy legyőzzem, mint a Two Thrones esetében, ahol végül YouTube-os befejezés lett (d'oh).
Aki még nem tolta végig, de PoP fan, tegyen bátran vele egy próbát. Aki nem, az is.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Néha teszek pár kört vele, de elképesztően béna vagyok benne, szóval a sikerélményed garantált. =D
B3asT60 vagyok Originen.



Metro 2033 Redux és Last Light Redux

Tipikus kelet-európai "jó játék" mindkettő: baromi hangulatos, egyedi, bomba játékmenettel megáldott fps... amit aztán a fejlesztők elcsesznek néhány résszel, hogy ne legyél teljesen elégedett és ne tudj rá mesterműként visszagondolni.

Random példák erre:

- a Metro 2033 eleje: bevágnak a játékba, az elején van egy kis eksön, aztán tök sokáig nem történik semmi, mész egy random orosz fószerrel az alagútban. Jön pár őr, kinyírod őket... aztán hirtelen a világ összes szörnye neked ront és darabokra tép. Bazmeg játék, hagyd már a szerencsétlen játékosnak, hogy legalább megszokja a fegyvert meg az ellenfeleket és csak aztán állíts kihívás elé!

- A Metro 2033 és a turista szindróma: egyszerűen nem engedi el a kezedet a játék, majdnem mindig a nyakadra rak vmi hülye társat, aki végigvezet a pályákon. Nem érzed magadat főhősnek, csak egy szerencsétlen turistának.

- Az első rész tele van jó ötletekkel nevetségesen szarul megvalósítva: egy résznél egy kisgyereket kell megmentened, aki a hátadra is mászik. Ez lelassítja a kameramozgást és a mozgásodat is, ennek ellenére a játék leggyorsabb szörnyei ugrálnak ki random lyukakból a pofádba. A gyerek szól, ha baj van, de mire ezt megteszi, általában már baszhatod, ha nem vetted észre a dögöt a saját szemeddel. Borzalmasan rossz.

Szintén baromi jó ötlet egy szörnytípus, amit nem tudsz megölni, helyette az arcába kell bámulni hosszú, rémisztő másodpercekig. Igen ám, csak sajnos bugos szegény, így ha trial and errorral nem ismered ki a pályát és nézed meg pontosan, hogy mikor merre kell fordulni, akkor a szerencsétlen rádront és agyonver. A legrosszabb rész a játékban.

- Last Light sokkal kiforrottabb és ambiciózusabb az elődnél, alig lehet belekötni, remek játék... de az ukránok vmiért szükségét érezték annak, hogy rakjanak bele bossfightokat is. Én imádom a bossfightokat, de egy olyan játékban, amiben hangulati elemként szűrőket kell cserélgetned a gázmaszkodban, takarítgatni kell a mocskot annak arclapjáról meg még egy rahedli apróságot manuálisan elvégezned rohadtul nincsen szükség rájuk. A realisztikus és hangulatos irányítás és a sok egyéb elfoglaltság hirtelen idegesítő és a világ legrosszabb designjává válik, egy nehézkes, mocskosul borzalmas szenvedéssé. Most vmi batár nagy medvét kéne lenyomnom, de őszintén szólva nem hiszem, hogy valaha is sikerülni fog, szóval vszínűleg Youtube-on kell majd megnéznem a befejezést, vagy újrakezdeni easy-n.

Szomorú ez nagyon: a második rész kb. a Half-Life 2 szintjét is elérhette volna, ha a bossfightok nem léteznének. "Witcher 2 harcrendszer" szindróma megint, talán majd a harmadik rész, persze ettől még mindenkinek kötelező a két játék.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Milyen nehézségen játszottad őket, Ranger mode be volt kapcsolva?

Az első Metro ütemezési gondjaival teljes mértékben egyetértek, én is több kis részletben játszottam végig. Viszont a turistaszindróma tudatos, tekintve, hogy egy zöldfülő kölköt alakítasz, akivel a zord körülmények között kell túlélned.

A könyvtárosokat nem könnyű kiismerni - végig a szemükbe kell nézni, illetve a viselkedésüktől függően lassan hátrálni; hátat fordítani, hirtelen mozdulatot tenni meg ugye tilos - viszont ugyanúgy meg lehet ölni őket: shotgunnal néhány fejlövés elegendő. Vagy a helyszíntől függően a lopakodás, elrohanás opció is adott volt.

Tematikailag szerintem sem passzoltak a játék univerzumába a bossok, de egyedül a Big Momma mechanikája nem volt túl jól lekommunikálva:

ShowHide spoiler #

A gázmaszk ettől független nem csak "hangulati elemként" került bele, mivel külön gombok mellett mechanikai szerepet is kapott a törölgetés, filtercsere, amik mind a helyszínnel járó alárendeltség érzését kívánták fokozni.

Lopakodást mennyire használtad? Mert a Last Lightot az nálam teljesen hazavágta, hiszen mechanikailag nagyon könnyű volt ninja Artyommá válni, ahol a pályák játszótereknek érződtek, továbbá a narratíva is eléggé ezt a megközelítést szorgalmazta

ShowHide spoiler #

A 2033 Redux verziója meg elég sok változáson ment keresztül, és a Last Lighthoz hasonlóan csőlátású, süket NPC-k váltották fel az eredeti, reaktív arcokat. Habár az eredeti 2033 túlélés érzéséhez nagyban hozzátett a bugos filter, gázmaszk rendszer is, ami miatt egyrészt rohadt sokáig lehetetlen volt filtereket szerezni, másrészt meg sehogy sem volt lekommunikálva, hogy zárt terekben nem árt levenni - asszem néha ez is bebugzódott, így nem is lehetett - így ha szétlőtték a zárt pályarész alatt, akkor a következő szabadtéri kalandozáson gyakorlatilag gázmaszk nélkül kellett indulnod. :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!