Jelenlegi hely

Forma-1

Utolsó bejegyzés


"Ha ő nem lenne a kutya nem nézne f1et már"

Oszinten remelem, hogy ekkora okorsegeket csak trollkodasbol irsz le, mert ugy legalabb vicces.

Regen minden jobb volt.



Aha, csak ezek a statisztikák semmit nem érnek magukban, mert rohadt felrevezetoek. Pl. Rosberg kocsija akkor füstölt el amikor már mindegy volt, vagy milyen pályákon, időmérő vagy verseny, stb. Nézd már meg, hogy h lett 2. Hamilton idén. Ennyi győzelemmel meg dobogoval meg soha senki nem bukta el VB-t. Ez onmagaban egy csoda amit így is kihozott ebből a szezonbol. Elején mondjuk kicsit bealudt az tény, de most szerintem csak azért is meg fogja mutatni, h ki a legjobb, és sokkal jobban alkalmazkodik új körülményekhez, mint Rózsi.



Tehát ha akkor száll el valami motor, amikor egyébként már mindegy, akkor az "nem ér" ebben a storyban? Eléggé Hamilton-elfogultan látod te ezt a történetet.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Egyébként történt valami a feltartósdin kívül, vagy most miért kell ennyire utálni Hamiltont?
Lehet, rosszul látom, de én azt teljesen elfogadhatónak tartottam. Nyilván a csapat szempontjából őrültség volt, de az engem nem nagyon zavar.



Nem Hamiltont kell utálni most, hanem Rosberget!



http://index.hu/sport/forma1/2016/11/30/nem_rosberg_az_ev_pilotaja_szavaztak_a_csapatfonokok/

Jeee, mennyire elismerik Rosberg VB címét F1hez kicsit közelebb állók is :DD




Sok mindent elmond a sportrol meg a csapatban uralkodo hangulatrol, mikor a vilagbajnok par napon belul bejelenti, hogy ezt meg egyszer nem csinalja vegig.

Hat farewell, Nico, igy kell stilusosan tavozni, respect.

Regen minden jobb volt.



Tényleg meglepő bejelentés, de logikus. Sosem lesz megint ekkora mázlija. :-P



Jovore megvalosulhat mondjuk egy Rio "Hamilton gyorsabb nalad" Haryanto!

Regen minden jobb volt.



Na ezért most elismerésem Nico-nak, ez tényleg stílusos végszó! Így tényleg legenda lehet belőle. Ezek után nem is sajnálom tőle a címet annyira :D
Nagyon kíváncsi vagyok ki lesz Ham csapattársa, de ha valami fiatal, akkor nagyon jó esélye van a 4x-es vb-re. Kétlem, hogy a Merci ne lenne a top2 csapatban jövőre is.



pussy lépés, viszont egy kicsit legalább feldobja a pilóta piacot. massa, button, rosberg. sztem egyikért se fogunk könnyeket hullatni jövőre, hogy nincs a mezőnyben.



Es 2 ugy even belul mar Raikkonennek es Alonsonak igy bucsut inthetunk aztan meg 2 ev es mar Vettel meg Hamilton laba is kifele fog logni.

Regen minden jobb volt.



Hamilton apja alkotott. Mondjuk nekem hiányérzetem van a hátuljával kapcsolatban.
http://hvg.hu/cegauto/20170227_hamilton_forma_1_f1

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Hamiltonnak van idogepe is? Vagy mi a tokom folyik itt? :D
https://www.behance.net/gallery/27191727/McLaren-Honda-Formula-1-Concept-with-closed-cockpit
(hozzaszolasok alapjan ez mar ket eves, raadasul ugyanaz a tervezo)



YES!!! HAMMERTIME! 54. győzelem, 63. Pole után. Ha minden jól megy idén megdontheti Hamilton Schumi 68 pole rekordjat és hivatalosan is a valaha volt leggyorsabb pilóta lehet. És mindezt úgy, hogy Vettelnek volt 4 éve amikor a Mclaren hozzá sem tudott szagolni Red Bullhoz... Ha nincs akkor már rég Ham lenne mindenidok legjobbja.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Viszont Hamilton pályafutása kezdetétől fogva - egy körön kivált - gyors kocsival versenyzett, a régi - Schumacher előtti - nagyok pedig jóval kevesebb futamon vehettek részt, azért is vannak szépen lemaradva.

Ettől még Hamilton tényleg hatalmas pole-bajnok (egyébként sem rossz pilóta, persze :), csak én nem hegyezném ki arra, hogy statisztikailag hátrányos helyzetbe hozzák őt a körülmények. Senki más sem ült 10 éven át folyamatosan pole-favorit autóban, ellenben ő a McLarennel és a Mercedesszel sok éven át is kapott bőven komoly esélyt a gyűjtögetésre.

Sors bona, nihil aliud.



Csak nekem van rossz előérzetem Alonso indycaros kiruccanásával kapcsolatban? Esküszöm attól félek, hogy a legendásan rossz döntéseket hozó spanyol megmurdál az Indy500-on :/



Mi volt itt utolsó 2 körben Silverstoneban :DDD Ferrari rekt! Kezdenek lemaradni Merci mögött úgy tűnik, szerencsére! HAMMERTIME!



Ki kell vennem kedvencekből ezt a topikot, mert csak akkor kommentelsz, amikor Hamilton nyer.



Szokasos hulladek Hungaroringi futam volt :D a tepsiszaju ovodast meg utalom :D Hamilton elengedo manovere a vegen szep volt :)



Moken írta: Szokasos hulladek Hungaroringi futam volt :D

Idegenszívű!



Raikkönen sikeresen lenullázta a Ferrari "ingyen win" hétvégéjét Szingapúrban. Kicsit korán írták alá azt a jövő évi szerződéshosszabbítást a Ferrarinál. :D

Ideje lenne már elmennie amíg van némi renoméja. Teljesen beleszürkült ebbe az egészbe.



Ez Vettel hibája volt egyértelműen, csak magyar kozvetitesben hulyesegeket beszélnek. Sikeresen eldobta Vettli a VB címet. Esőben amugyis mindig nulla volt.



Nem a közvetítés miatt mondom, saját vélemény (ki is kapcsoltam 6. kör után).

Raikkönen ráért volna levadászni később is. Szabályok szerint nyilván nem hibás, de a rizikó faktor túl nagy volt és be is jött a faszság. Fölösleges kockázat és baromira nem érte meg.

Vettel meg azért húzta rá Verstappenre, mert úgy gondolta, hogy van még helye a srácnak bal oldalon. Nyilván rálegyez, hogy a bal kanyarban szarabb pozícióban lassítania kelljen és tempót veszítsen. Ennyi.

Amúgy kikockáztam és nagyon úgy tűnik, hogy Rai akkor is nekiment Verstappennek ha annak van helye balról.



Szerencsétlen. :D
rwurl=https://imgur.com/I3K4aZw



Szerintem Verstappen volt a hibás, mert holland.
Nem feltétlenül kell hibást találni minden balesetben. Ha valamit elrontottak, akkor az legfeljebb az, hogy forma 1-es pilóták lettek.
Kimi tényleg nem muzsikál valami fényesen, de pont nem ezt az esetet hoznám fel, mint bizonyíték.



Ferrari egy vicc komolyan. Bar en orulok neki.



Én nem. A Red Bullok nem elég jók ahhoz, hogy mindig megszorítsák a merciket. Enélkül pedig unalmas az egész. Valamelyik merci elmegy az elején és köröz a szürke semmibe.

Nincs izgalom és azt kell nézni a közvetítések alatt, hogy Alonso előz vagy épp nem előz, mert lerohad alatta a kocsi. Meg Verstappen kivel akad össze valamelyik kanyarban.

Kell az F1-nek a 2-3 erős istálló akinek van sansza a vb címre. Ez a japán verseny is véget ért az első 3 körben. A versenyek végén benyomnak valami kamudrámát a vibrációval, gumikopással, lassulással és próbálják felkelteni a figyelmet, hogy nehogy lefutottnak tűnjön a dolog, pedig kurvára az.



Én gyűlölöm a Ferrarit, Vettelt meg mégjobban szóval nekem ez így tökéletesen élvezetes :Đ Red Bull előrelépésének kifejezetten örülök, szimpatikus csapat, bár én Verstappent nem csípem. Jövőre kiegyeznék egy Merci-RB-Ferrari harcban én is.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!