Doom

Utolsó bejegyzés


Annyira nem gond egyébként, csak nem tudtam pontosan, hogy véletlenül ugyanaz a pálya layout, vagy szándékosan.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Tegnap egy kicsit tököltem az old school Doomokkal az Eternalban, mmint megpróbáltam kitalálni, hogyan lehetne közelítőleg játszható formába rakni és végül is sikerült két-három dolgot illetően:

- A borzalmas ghosting, amit produkál a TAA miatt van (izé, így szétfolyik a kép a picsába, asszem az a ghosting :D), amit az Eternalban csak a konzolból lehet kikapcsolni, így: "r_antialiasing 0". Persze így is 35 fps-re lesz lockolva, mint az eredeti játék, csak így már úgy néz ki, mint a Doom.

- A fov-beállítás kihatással van arra, hogy mekkorában látod a monitor képernyőjét, szóval lejjebb kell venni a szokásos PC-s értékekről. Ha az opciókban minimális 90 alá akar menni az ember, akkor erre is konzol, pl. 85-ös fovhoz: "g_fov 85".

- Szintén kihatással van a gamma beállítás is a színekre, ezt is csökkenteni kell az eredetihez közelítő látványhoz (persze pontos még így sem lesz).

Így már egész okésan el lehet vele lenni amolyan kuriózumként, de sok benne a bug, a láncfűrész hangja pl. egy élmény. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



https://doom.fandom.com/wiki/Doom_Slayer

According to Tom Hall (who worked on the original Doom), the original iteration of the Doom Marine was the grandson of Commander Keen.

Most már értem miért találtam egy blowfish(?) szobrot az egyik jeges pályán. (Csak a jeges szirt széléről látszott a barlang bejárata odalent.) Kár hogy nem volt collectible, screenshotot meg nem lőttem :/




Három van belőlük egyébként (ugyanazon a pályán van az összes :D).

Elég sok ilyen baromságot raktak bele megint, vannak jelöletlen "secretek", általában textúrák a régi játékokból ide-oda eldugva. Daisy meg ott van valahol minden pályán.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Dat latency, daaaaamn! :D
rwurl=https://youtu.be/xuYpFCavVeQ?t=508



Google, you were never one of us. You are nothing but a usurper, a false idol.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Lags and Tears!



Micsoda subredditek vannak:
https://www.reddit.com/r/DoomMaruderHate/

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.




Oda is ez a videó kéne. :D Igazából ha belejön az ember nevetségesen könnyű lenullázni szegényt.
rwurl=https://i.imgur.com/E8aCrYE.mp4



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



rwurl=https://youtu.be/Le_1G9yJDRg

Abszolút egyetértek vele.



Hibátlan mint mindig. :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=e6A_InplGrs



Modding Doom in Doom:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=4TBiuWtbyz0
Én egyelőre csak annyira jöttem rá, hogy a BFG Editionből származó wadokat nyugodtan le lehet cserélni a cenzúrázatlan, old school wadokra, és úgy már tényleg a Doom 1-2 fut az Eternalban. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



wtf?! :DDDD



Poén!
Multizni is lehet vele valahogy?



Nem, de egy kis old school Doom 2 deathmatch tutira jobb lenne a battlemode-nál :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Biztos vagyok benne, hogy van vagy még 100 ilyen videó, de ez az átvezető a világ legnagyobb poénjává válik onnantól, hogy kiismered a Maraudert:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=sjxRTIpPBVc
Narratív disszonancia? :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Na, van Noah Gervais videó az Eternalról:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=EpEbbVfp2U4

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.




Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



A Marauderek kibaszott idegesítőek. Főbossnak jók voltak de a többi ellenséghez mérten annyira körülményes harcolni velük, hogy ha más ellen is van a pályán akkor kész kínszenvedés bunyózni velük.
Pont annyira törik meg a darálás, "örömét" hogy idegesítő legyen a dolog.

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Goto #2022 vagy Zaxx sajat videoi. Nem olyan nehez az. :D



Le lehet amúgy fagyasztani őket?

- Na akkor most mi lesz? Megadod magad, vagy pedig megnyomom ezt a gombot és kis Stacey-t csak zárt koporsóban lehet majd eltemetni?
- Úgysem mered!
- Ki? Én? A gonosz?" :)
(Bomb Queen)



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!