Jelenlegi hely

Beszámoló: Terminator Resistance

Utolsó bejegyzés

Beszámoló: Terminator Resistance

rwurl=https://i.imgur.com/AEAUnYg.jpg

Terminator Resistance

Na, végre tudtam időt szakitani megint egy kis cikkírásra. Jöjjön hát most akkor a tavalyi év egyik jobban sikerült FPS-e, a Terminator Resistance. Ja hát igen, vakok között a félszemű a király. Lentebb Sunyi véleményét is beillesztettem utólagos engedelmével.

Két okból is váratott a cikk megjelenése magára, egyrészt a szokásos időhiány, másrészt már elég régóta keresem a megoldást a játékbeli alap 75°-os FOV (látószög) problémájának megoldására. A játék ugyan az unreal engine 4-et használja, ami csodálatosan testre szabható lenne alapesetben, de a "kedves" fejlesztők szinte teljesen lecsupaszították, és a FOV csúszka is áldozatául esett ennek a "konzolosításnak". A játék egyébként megvásárolható GOG-on, Xboxon és PS4-en is a Steam verzió mellett.

ShowHide spoiler #A legújabb patchben javították

rwurl=https://i.imgur.com/JOkl0pH.jpg

Ezután a kis kitérő után rátérhetünk a játékra.

Ha már az előbb a fejlesztőkről volt szó, a játék a lengyel Teyon csapat harmadik alkotása, talán ez sikerült eddig a legjobban, a felejthető Urban trial playground és a borzalmas Rambo : The video game után ismét egy közepesen sikerült darabbal sikerült előrukkolniuk. A kritikusok eléggé lehúzták ezt is mindenhol, de azért metacriticen a felhasználók szerint 8.1-es pontszámot ért el és steamen is "nagyon pozitív" az értékelése, nem véletlenül. Objektíven nézve a játék minden szempontból fapados és kiegyensúlyozatlan. Pedig van a játékban kraftolás, RPG elemek, hackelés, lootolás, zárnyitás, lopakodás, de valahogy egyik elemet sem sikerült tökéletesre csiszolni. De ha az ember mégis ad egy esélyt, és észreveszi az előnyös oldalait, beszippant a hangulat, akkor azért igenis szórakoztató tud lenni.

rwurl=https://i.imgur.com/0RJ1FiT.jpg

A sztori nem sokkal az ítélet napja után veszi fel a fonalat. John Connor megpróbálja összekaparni az ellenállást, terminátorok lebzselnek mindenhol és a világ romokban. Rivers közlegény szerepét játsszuk, és a fő célunk a zsákolás túlélés mellett az ellenállás maradékának felkutatása, miután a mi alakulatunkból valami okból csak mi éltük túl. Eközben persze rengeteg barátot és ellenséget szerezhetünk, akikkel mindenféle interakcióba léphetünk (khmmm... nos igen), beszélgethetünk, mellékküldetéseket oldhatunk meg, stb. Döntéseinkkel a történetet is befolyásolhatjuk, bár sajnos azért nem vitték túlzásba. Nem egy Fallout 3, de azért egy FPS-hez képest nem rossz. Érdekes, és nyomokban izgalmas is.

Egy steames kolléga úgy jellemezte, ez az a sztori, amire a T1 és T2 filmek után vártunk. Ennél jobban én se tudnám összefoglalni.

rwurl=https://i.imgur.com/QYCxF3G.jpg

A játékmenetnél már kezdenek gyülekezni a felhők. Először is nyugodtan kezdjünk legnehezebb fokozaton, amennyiben kihívásra vágyunk. Sajnos az ellenfelek intelligenciája hagy némi kívánnivalót maga után, ha észrevesznek leginkább csak mennek előre, aztán ha letelt az időzítő, folytatják járőrözésüket tovább a megszokott útvonalon. Kommunikációt, véletlenszerű reagálást, riadókat, csapdákat ne is várjunk. Persze hús-vér emberként azért hátrányban vagyunk: pár lövés után elfekszünk, és tulajdonképpen a filmekben is leginkább ilyen reakciókat láthattunk a gépektől...de azért na.

A hibrid mentési rendszer szerencsére "segít" a nehézségen. Alap esetben csak a pályákon elszórt terminálokon tudunk menteni (ott szerencsére akárhányszor), illetve autosave van. Ettől függetlenül nem lesz nagyon nehéz dolgunk, ha mindig kihasználjuk a fedezékeket, és csak a megfelelő mennyiségű ellennel vesszük fel a harcot egyszerre.

A játékban tehát áldásos tevékenységeinkért XP pontokat kaphatunk, amit aztán lopakodásra, zárnyitásra, kraftolásra, hackelésre, hátizsák bővítésre, erőnlétre, könnyebb tanulásra, fegyverviselésre és robbanószer készítésre költhetünk el. Az elején még érdemes egy kicsit meggondolni mire teszünk, de a játék végére elérhető lesz a skillfa minden ága.

rwurl=https://i.imgur.com/P62MsTP.jpg

Skillekről beszélve. Gyorsan jöjjönek is ezek az elemek:
- Lopakodás: semmi extra, mint fentebb írtam az MI elég buta, így legrosszabb esetben is csak ki kell várnunk fedezékben amíg elfelejtenek minket...

- Zárnyitás: Fallout / Skyrim szerű minijátékra kell itt gondolni, persze a komolyabb zárakhoz magasabb skill kell. Legyen nálunk mindig sok lockpick :) Szerencsére kraftolható olcsón.

- Kraftolás: A pályákon (és a bázisokon) előforduló munkapadokon tudunk kraftolni. EÜ csomagot, zárnyitót, lőszert, robbanószereket. Minél magasabb a szintünk, annál többfélét tudunk gyártani.

- Hackelés: A klasszikus 1981-es Frogger játék újragondolása. Komolyabb elemekhez (őrtorony pl) magasabb skill kell értelemszerűen itt is. Kifejezetten jópofa, de ez is lehetne nehezebb. Azért a vége felé lesznek meglepetések. :)

- Hátizsák bővítés: Az aminek hangzik. Annyit tennék hozzá, hogy bár egyszerre 4 típusú fegyver és 2 extra (pl. robbanóanyag vagy EÜ csomag) lehet a "kezünkben", a hátizsákba ugyanazokból a típusú elemekből (EÜ csomag, lőszer, csőbomba, stb) egy rekeszben korlátlan mennyiség lehet... akár száz (!) rakéta, vagy több ezer skuló is... Igen, újabb könnyebbség, de legalább nem kell legózni, mint a Deus Exben. És ha nem akarjuk, nem muszáj ennyire megkönnyíteni a dolgunkat.

- Erőnlét: Több HP. Azért nem leszünk legyőzhetetlenek maxolva sem szerencsére. Én azért direkt csak a legvégén tettem ide pontot.

- Könnyebb tanulás: skillpontonként 10%-al több XP.

- Fegyverviselés: Komolyabb csúzlik használata. Ha elég tökös vagy, CSAK erre teszel skillpontot :)

- Robbanószerek: Durvább tűzijátékok, csapdák. Sokat nem tettem ide se.

rwurl=https://i.imgur.com/F4UOjSP.jpg

Mint látható a repertoár kellően tágas, a Skynet napjai megvannak számlálva, még a végén mi leszünk az Adam Jensen. Nem, azt hiszem azt azért nem mondhatnám. Mindenesetre jól sikerült a skillek implementálása, csak a java felesleges. Leginkább a meghackelt őrtornyok darálásai tetszettek. Persze rajtuk kívül még bajtársaink lesznek a bajban:
- M1911 pisztoly: hát, legutóbb 1911-ben lehetett hatásos...
- Uzi automata: passz, ez egy pisztoly több tárral...
- M16: na ez már valami, a T-800-asokig még egész jól csiklandozza is a konzerveket.
- Remington sörétes: hátralöki és picit sokkolja a termiket, mint a filmekben. Autentikus.
- Rakétavetők, robbanószerek, csapdák: Szükség lesz rájuk...
- Energiafegyverek: Ehhez kevés a besorolása, katona!

rwurl=https://i.imgur.com/As3faPv.png

A legjobban az tetszett, hogy a lepuffantott mikrobik kezében néha megmaradt a fegyver, és fel is lehet venni őket. Bizony. Lőszer mint már írtam lesz elég, de ezen kívül is találhatunk érdekes dolgokat, mint például a terminator chipek. Ezekből egyszerre hármat bizonyos fegyverekbe lehet tenni, ha ügyelünk a lábkiosztásra és jó sorrendben tesszük be. Szerencsére egyébként ki is lehet venni őket. Sajnos a fegyverek fizikája sovány, és az egész lövöldözés kicsit élettelen, de azért el lehet lenni velük. Az egész játék fizikája gyenge, talán azt is mondhatnám hogy szinte nincs is. Szomorú ezt látni ennyi évvel a Half Life 2 után.

rwurl=https://i.imgur.com/9TSxXXo.jpg

Játékdizájn ismét csak felemás. Mert nézzük csak, ha az ember ad neki pár óra esélyt, egy tökéletes Terminátor folytatást kap. Hangulatban abszolút hozza a T2-ben látott jövendőbeli jeleneteket, mintha csak mi is ott lennénk a plazmalövedékek sűrűjében, a túlerőben lévő Skynettel szemben. És ott is leszünk. Tényleg. A készítők mintha mindent ennek rendeltek volna alá, hogy hozzák ezt az élményt, és bizton állítom, sikerült is, tökéletesen.

De emellett ott vannak a már említett nem kevés hiányosságok, amik nagy részét sajnos könnyen ki lehetett volna / lehetne javítani. Lehet az új film kiadására el kellett készülniük, de nem úgy látszik, hogy olyan nagyon javítgatnák a játékukat, elvégre a megjelenés óta már eltelt pár hónap. Lehet az eladások nem lettek elég jók, vagy ki tudja.

Játékidőm 14 óra volt, szinte mindent végignézve és megcsinálva.

rwurl=https://i.imgur.com/A85xebi.jpg

A zörejek és zenék kitaláltátok már milyenek? Bizony, felemásak. A zenék fantasztikusak, Brad Fiedel örökbecsű dallamait vették mintának, és milyen jól is tették. Tényleg tökéletesen beszippant, az ember tényleg úgy érzi, hogy mindennek vége, és eljött az ítélet napja. A hangok önmagukban szintén példásak, itt is a filmekből lopták ki egy-az-egyben az effekteket, ami egyértelműen pozitívum és nagymértékben segíti a beleélést. Szuperek a háború háttérzörejei és egyéb háttérzöngék is.

A szinkronnal már kevésbé voltam kibékülve, kicsit több beleélést vártam, de azért még belefér. Viszont ami nem, az a 3D hatások és többszólamú hangok gyenge minősége. Elvégre ez egy FPS akarna lenni.

rwurl=https://i.imgur.com/tcwJtbM.jpg

A grafikával leszünk a legkevésbé elégedettek. A pályadizájn egyszerre akar nyílt világú és cső lenni, azaz labirintusszerű szűk ösvények vannak elágazásokkal. Ez bizony a legrosszabb kombináció. Így ugyanis sokat kell mászkálni, mindenhova be kell nézni, akár többször is, mivel csak így tudunk megfelelően lootolni és a küldetéseket teljesíteni. Viszont a szűknek mondható terepen kevésbé tudunk taktikusan harcolni.

Ezen kívül itt-ott egészen borzalmas textúrákat, és puritán megoldásokat fogunk látni. Szerencsére a fények, árnyékok és a robbanások egész jók, és jelen van némi "filmeffekt" is, amitől bár minden kicsit homályos, de hozzátesz a poszapokaliptikus életérzéshez. A karakterek baltával faragottak, az animációk is gyengék, még az a csoda, hogy van szájmozgás. Cserébe a gépigény baráti, de az biztos, hogy nem ezzel reklámoznám az UE4-et. Célnak megfelel, de éppen hogy csak.

Hangulatügyileg viszont szinte tökéletes. A filmekben látott méretarányok, textúrák, modellek, effektek. Tehát technikailag katasztrófa, de autentikusságban viszont megint csak egészen korrekt.

rwurl=https://i.imgur.com/RJV11KF.jpg

Konklúzió? A játékban sok jó dolog és nem kevés rossz is megtalálható. A kialakítása kiforratlan és technikailag is fapados, miközben viszont egy igazi hangulatbomba, és abszolút autentikus. Ráadásul mindemellett még viszonylag bugmentes (a FOV problémára már van biztos megoldás szerencsére) és szórakoztató is. Véleményem szerint viszont csakis egy jó nagy akcióban érdemes megvásárolni, akkor azonban minden Terminátor rajongónak egyenesen kötelező. A mai ínséges időkben a stílust kedvelők is adhatnak neki egy esélyt, elvégre tavaly össz-vissz két normális SP FPS jelent meg.

Verdikt: 76%

Sunyi véleménye:

Na végigjátszottam a Terminator Resistance-t a legnehezebb fokozaton.

Egyrészt egy nagyon könnyű játék volt még így is, másrészt igen, ez az eddigi legjobb terminátor játék. Lehetne sokkal jobb is, egy jó moddal újra is játszanám.

A grafika a legtöbb helyen Fallout 3, szóval 2019-ben gyenge. De pár helyen egészen hozta a 2017-es játékokat. =D

A játékot direkt nehezítettem azzal, hogy addig nem tettem egy pontot sem a szívósságra, amíg volt más, amire tehettem. Az utolsó három küldetés előtt már maxon volt a szintem. A kimaxolt, moddolt kék plazma fegyverekkel három terminátort egy kupacon ki lehet lőni másodpercek alatt. Az elején a kórházban úgy daráltam le minden termit, hogy csak nyekkentek. Két csőbomba kinyír egy T800ast. A végjátékig három csőbomba a legtáposabb termik előtti terminátorokat is kipurgált, akár egy kupacon többet is.

Sokkal nehezebb lehetne a játék, ha mondjuk feleennyi kötszert lehetne találni, ha lenne bármi értelme a kraftolásnak és még többet sebeznének a termik (a legvégén kb. 3 találat kellett a megdöglésemhez). A termik gyorsabban mozognának és céloznának, nem lenne falon átlátó célkereső cuccunk, illetve a termik alapból sokkal messzebbről falon keresztül is megtalálnának és szépen mennének kerülni.

Oké, rutinos single player FPS játékos vagyok, nekem ez könnyű volt. A játék közepéig szándékosan megtartottam az M16-ost, hogy azokat, akiket sebzett még (bár alig) azokat még azzal pucoltam ki, hogy nehezebbnek látszódjon. A kraftolásnak annyira nem volt értelme, hogy mindenből majdnem százával volt az anyagom, az elején kraftoltam kb. 10 tolvajkulcsot, meg 15-20 csőbombát, meg talán vettem 20 medic csomagot és 20 csőbombát, meg 10 komolyabb bombát, de tök fölösleges volt. Befejeztem a játékot még vagy 50 medikittel, 40 komolyabb bombával és 10-15 csőbombával. Fegyvert venni is kb. fölösleges. Minden lesz a pályákon, max. a távcsöves cuccokat kell megvenni, mert azt találni nem lehet valamiért.

A pénznek sem volt semmi haszna, vettem kb. 3 CPU-t, mert nagyon táposak voltak az utolsó előtti boltban. +40% damage 3x egy fegyverbe beledob és vége. A játékban megáll az idő az inventoryt nézve, ez a legjobb kombináció, 3 db. +40% sebzés. Szépen be lehet tenni abba a fegyverbe, amivel épp lövök, és át lehet tenni harc közben a másikba, ha váltani kell.
Az első piros lézerpuska a játék végéig bőségesen elég lett volna a mezei robotok ellen, a piros távcsöves meg egy headshottal megölte bármelyik terminátort, sőt 2 kellett belőle a mellbe a legtöbbnek.

Oké, meghaltam párszor, amikor beakadtam fedezékbe, vagy egyszerre rám jött három T850 és a piros lézerrel, alap upgradekkel kellett egy tár a fejükbe, aztán visszatöltöttem és odadobtam két csőbombát és a három fekvő termiket kilőttem egy tárral gond nélkül.

Szerkesztette: Chiller - 2020 már 13


Sunyi véleményéhez ennyit tennék hozzá:
Egyrészt igen, a játék könnyű, de aki türelmetlen annak jó a normál fokozat is. Aki kihívást akar, az pedig tud magának csinálni: lásd skillek mellőzése, kraftolás és vásárlás minimálisra redukálása (a loot elég), bombák, csapdák nem használása, mentés nélküli játék, stb.

Másrészt pedig minden fegyver megtalálható a pályákon is, csak keresni kell :)
40%-os chipeket is lehet találni.

Harmadrészt meg nem érzem korrektnek az akció közbeni a chip/fegyvercserélést.

Az biztos, hogy egy jó MI tényleg nagyon sokat lendítene a játékon...

Ui: és elnézést a cikk késéséért.

Ui2: Tudom, használni kéne a WYSIWYG részt, mert az jobb és szebb, de nem tudom a képeket szépen és gyorsan beilleszteni. Bocsánat.



Na igen, ha egyszer újra szeretném játszani és nem lesz hozzá realisztikus mod, akkor valószínűleg kraftolas nélkül, max. Csőbomba, de semmi komolyabb dobható cuccal, 0 extra hp, és chip mentes fegyverekkel látok neki.
Na akkor tuti, hogy egy rakás medicitet kell majd venni a hqn.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Jött ki új patch a játékhoz.
Legfontosabbak talán:

FOV (Field of view) slider added to video options
Improved support for Ultrawide resolutions

General enemy AI Improvements and fixes
Enemies will behave differently based on difficulty selection
Improved general balance of difficulty levels.
Loot found will now differ depending on the difficulty
Weapon stats will differ between difficulties
General weapon stats have been slightly modified
Skill tree variables have been slightly modified
Rail plasma weapons (Snipers) now consume 5 ammo rounds per shot, instead of 1
TC16 plasma weapons (Semi-Auto rifles) now consume 2 ammo rounds per shot, instead of 1



Az ammo rész az nem lényeges, a sniperrel kevesebbet is kell lőni, lehetne akár 10 ammo is, akkor sem érezném nehezítésnek.

A többi változásra kíváncsi lennék gyakorlatban.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Meghoztátok a kedvem, hogy kipróbáljam. Köszi!

Choose your next words with excpetional care!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!