Jelenlegi hely

Szobából jöttem

Utolsó bejegyzés


De megéri

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Én ott tartok, hogy elég rágondolnom, és szinte az ajtón kopogtat a lehetőség anélkül hogy bármi egyebet tennem kéne érte, csupán Rábízom.
Új munkán gondolkodtam, másnap írt az ismerősöm, céget alapít, szívesen látna benne (ez 4 napja volt). Így már három cégnek dolgozhatok úgy, hogy amúgy semmit nem pedáloztam értük. Csak jöttek felkérni.
Megkívántam XY terméket, majd úgy voltam vele ó minek is kéne az nekem. Pillanatig vágytam rá csupán, majd újra-újra felmerült de ennyi. Másnap hármat is ajándékoztak teljesen ingyen (ezek közül egyet Magyarországra nem is gyártanak).
Szerettem volna XY lehetőséget, és pár nap múlva már meg is lett oldva a kivitelezés.
Ezen a héten volt mama szülinapja, és elég rosszul időzítettünk ajándékvásárlással. De még a délután ajándékozott nekünk ingyen egy hölgy egy ajándékcsomagot, amibe vörösbortól kezdve olyan bombonokon át a kekszekig s egy-két illatszerig olyan dolgok voltak, amiket mama imád.

Továbbra is lehet tervezni, gürizni, csak fölösleges. Mindenki úgy izzad a dolgaiért, ahogy akar. Én nem fogok. Legyél jóba a Tervezővel, és ott lesz minden.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



főleg ha nő vagy.
sajnos csak pináért járnak ingyen a dolgok :D

Parizer forever.



Egy embertől se kértem segítséget ezekhez. Ki se mondtam őket.
Nem mellesleg még mindig undorodom, ha farokra gondolok, vagy úgy eleve a témára. Nincs rá igényem, és nem adom el magam. Nem is kell.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Shaypeian írta: Nem mellesleg még mindig undorodom, ha farokra gondolok

rwurl=http://www.harryharris.com/graphics/awtail.jpg

Biztos ezek miatt lett a trauma... Bocs! :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Shaypeian írta: Legyél jóba a Tervezővel, és ott lesz minden.

Erre azért kérnék kis knowhow-t! ;)

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Vagy pont emiatt nem nyűgöz le más farok. :D

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Ártatlan kételyeim vannak ezzel kapcsolatban. :D Úgy vettem észre, hogy az már a legkevésbé sem érdekel ebben a közegben senkit. Pedig nem a főzőtehetségem a kulcs a Tervezőhöz, ha már "az egy" hasznos tudásnak lett kikiáltva (hiába a férfi száján át vezet az út a szívéhez, a legenda szerint).

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



"Pedig nem a főzőtehetségem a kulcs"

Pedig nálam így van. Suámomra hasznos, mivel ennie mindenkinek kell! ;)

Kaja aztán sex és vica-versa... helyettesítsd át és rendezd ahogy akarod... :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Ó, nem kételkedek abban, hogy sokaknál él a dolog. Főzni ezer örömmel főzök bárkinek, bármit továbbra is. :D Maradt is hátra egy-két fotó a nyárról néhány ételről amit otthon készítettem a barátnőmmel.

rwurl=https://cdn.discordapp.com/attachments/548514669875298305/61083132656785...
(Várom a megjegyzéseket a sörhöz.)

rwurl=https://cdn.discordapp.com/attachments/548514669875298305/61167944537551...
(Ez pedig citromtésztás palacsinta volt vajas mandulás krémmel, eperpudinggal és csokiöntettel.)

A szex nálam legfeljebb is a Vaisnava hagyományok szerint fog történni és egy okból, házasságon belül, természetesen.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Én nem látok sört a képeken.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Milyen igaz.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Ott van hátul az a nagy kék.
Egy jó sütemény max 3-4 alkotóelemből áll és abból csak 1 lehet a krém :)

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



A tortákra ez nem igaz.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Uhh. Én szívesebben vennélek rá (már persze ha nekem főznél) egy eszerű krumplis tésztára csak hogy leleplezzem főző-skilljeidet hogy hogyan bolondítod meg kíváncsi lennék. :D

Az a palacsinta meg még nekem is dúrva cukorbomba lenne, pedig szeretem az édeséget rendesen. :)

Shaypeian írta:
A szex nálam legfeljebb is a Vaisnava hagyományok szerint fog történni és egy okból, házasságon belül, természetesen.

Ez tisztelendő dolog a mai világban. :)

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Ez tisztelendő dolog a mai világban. :)

A demonok utan te is meggondolnad... :D

Btw ez a topik jobb mint Moken barmelyik trollkodasa, emelem a kalapom, zsenialis baszki.



Krumplis tészta? Most adtál egy jó ötletet, mivel nem mostanában volt terítéken, pedig nagyon szereti itthon is mindenki. :D Hm. Egyébként arra is biztosan volna egy-két ötletem, szeretek ilyesmin gondolkodni, meg kísérletezni.
Ha Debrecenben jársz még szívesen látlak egy krumplis tésztára, amíg még itt tartózkodom. :')

Az a palacsinta meg még nekem is dúrva cukorbomba lenne, pedig szeretem az édeséget rendesen. :)

Hidd el, nem volt olyan édes az a palacsinta, mint amennyire annak hangzik. Oda kell figyelni az arányokra, arra, hogy melyik íz dominál, milyen intenzív mellette a többi, és így nagyon érdekes, kellemes csodákat lehet teremteni a konyhában. Én magam is rosszul vagyok attól, ha valami túl édes.
Megsúgom azt is, hogy én abból a tortából csak egy-két falatot tudtam enni, ennyit hagytak nekem másnapra a többiek. Szét lett hordva a családban/baráti körben reggelre és a vélemények alapján nem a kukában landolt.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Ezt akarom elkészíteni a napokban egyébként:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=hVyuXc918Dc

Mostanában pár hetente kikönyörgik a kókuszos keksztekercset, de ezúttal szeretnék akkor már ebbe az irányba kicsit új dolgokat felfedezni. Adok ennek egy esélyt, amíg az általam kiszemelt indiai édességekhez nem találok megfelelő hozzávalókat helyben.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Köszi, sajnos nem járok arra. Vér pesti vagyok, de sose lehet tudni... :)

Örülök ha segíthettem! Néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Sőt! :)

Emlékszem régebben a teát is nagyon cukrosan ittam, de mostanra már csak úhy szeretem ha minimálisan édes és akkor ismézzel. És természetesec friss citrommal.

Most az új őrület nálam a citromfűvel főzött tea, no az valami isteni, sőt tovább megyek! Egyenesen karmasztikus hogy számodra is érzékelhetővé tegyem mennyire ízlik nekem! :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Wow! :O

Nem rossz. Kedvet is kaptam sütizni... :D köszi!

Amit most szoktam még, hogy kv-ba vagy kakaoba kis kokuszlét öntök! Na az is piramidális! :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Én egyelőre Mordorban táborozok, de Pesten is lesz teendőm, nem is kevés természetesen nem tervezem be"honfoglalni" a konyhád a krumplis tészta nevében csak úgy. :D). Illetve Somogyban. Oda mondjuk szívesen költöznék később.

Ajj, amint a teáról hallok azonnal a barátnőm jut eszembe. Ő egyfolytában teát iszik (noha amióta visszatértek a muslicák, muslicafogónak használja az édes teásbögrét, mert fél percre nem tudta úgy az asztalán hagyni, hogy ne szálljon bele egy, szóval feladta, DE azért megcsinálta), én pedig pont, hogy kerülöm. Továbbra se tudom miért.
Mostanában egyébként is inkább szűrt vizet iszom, meg próbálok leszokni az energiaitalokról. 4,5 nap alatt már csak 2-t ittam, ami nagy szó, mert pár hónapja a napi 2 mindig megvolt.

Egyenesen karmasztikus hogy számodra is érzékelhetővé tegyem mennyire ízlik nekem! :D

Ha valóban karmasztikusan tökéletes, akkor még talán nekem is megnyerhetné az ízlésemet. :D Bár eddig mindenki felé azt sugalltam, hogy esélyük sincs, hogy olyan teát nyelessenek velem le, amire majd azt mondom, hogy finom/ízlik.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



A "kedvet is kaptam sütizni" csak akkor egy hálás dolog, ha van otthon, vagy módodban áll készíteni! Más esetben büntetés bármely édesszájúnak vagy éhezőnek, sóvárgónak. :D

Itthon csak kókuszreszelék és kókuszolaj van (ez utóbbi még fogfehérítésre is jó, meg temérdek más dologra). Egyszer kóstoltam konzerves kókuszlevet. Az mondjuk nem nyert meg engem. Később próbálkoztam dobozos kókusztejekkel, azok már közelebb álltak az ízlésemhez. Köszönöm a tippet egyébként. Nem felejtem el kipróbálni majd, kávézni nagyon-nagyon ritkán szoktam (évente kétszer, általában).
Sajnos még mindig nem jutottam el odáig annyi év után (ha már kókusz), hogy egy kókuszdiót sikerüljön hazahoznom, hogy elkészíthessem és megkóstolhassam. 6-7 éves lehettem, mikor ilyesmire legutóbb sor került, a húsához akkor pedig hozzá se fértünk.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Shaypeian írta: Én egyelőre Mordorban táborozok, de Pesten is lesz teendőm, nem is kevés természetesen nem tervezem be"honfoglalni" a konyhád a krumplis tészta nevében csak úgy. :D). Illetve Somogyban. Oda mondjuk szívesen költöznék később.

Mindenfélekeppen írj privátot ha pesten jársz, mert nagyon szívesen megismernéleknés besuélgethetnénk kicsit minden hátsó szándék nélkül! :)

Ajj, amint a teáról hallok azonnal a barátnőm jut eszembe. Ő egyfolytában teát iszik (noha amióta visszatértek a muslicák, muslicafogónak használja az édes teásbögrét, mert fél percre nem tudta úgy az asztalán hagyni, hogy ne szálljon bele egy, szóval feladta, DE azért megcsinálta), én pedig pont, hogy kerülöm. Továbbra se tudom miért.
Mostanában egyébként is inkább szűrt vizet iszom, meg próbálok leszokni az energiaitalokról. 4,5 nap alatt már csak 2-t ittam, ami nagy szó, mert pár hónapja a napi 2 mindig megvolt.

Muslica az mindenhol van így nálunk is. Most vettem elektromos szellemírtó... akarom mindani bogárírtót.. :D

Persze inkább majd a szúnyogok ellen, de mindenre is.. :D

Egyenesen karmasztikus hogy számodra is érzékelhetővé tegyem mennyire ízlik nekem! :D

Ha valóban karmasztikusan tökéletes, akkor még talán nekem is megnyerhetné az ízlésemet. :D Bár eddig mindenki felé azt sugalltam, hogy esélyük sincs, hogy olyan teát nyelessenek velem le, amire majd azt mondom, hogy finom/ízlik.[/quote]

Hidd el hogy ízlene! Addig kotyvasztanám, amíg nem ízlene! ;)

:D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Shaypeian írta: A "kedvet is kaptam sütizni" csak akkor egy hálás dolog, ha van otthon, vagy módodban áll készíteni! Más esetben büntetés bármely édesszájúnak vagy éhezőnek, sóvárgónak. :D

Igen, így van. De mostanában azért már nem falom annyira őket.. :)

Itthon csak kókuszreszelék és kókuszolaj van (ez utóbbi még fogfehérítésre is jó, meg temérdek más dologra). Egyszer kóstoltam konzerves kókuszlevet. Az mondjuk nem nyert meg engem. Később próbálkoztam dobozos kókusztejekkel, azok már közelebb álltak az ízlésemhez. Köszönöm a tippet egyébként. Nem felejtem el kipróbálni majd, kávézni nagyon-nagyon ritkán szoktam (évente kétszer, általában).
Sajnos még mindig nem jutottam el odáig annyi év után (ha már kókusz), hogy egy kókuszdiót sikerüljön hazahoznom, hogy elkészíthessem és megkóstolhassam. 6-7 éves lehettem, mikor ilyesmire legutóbb sor került, a húsához akkor pedig hozzá se fértünk.

Én is csak reggel szoktam és inkább tejes kávé amit én iszom. Ja és abba is inkább mézet favorizálom! :)

Egyik ismerős baránőm is már ismer annyira, hogy tudja nem cukrot kell raknia bele hanem kis mézet és szigorúan hidegen szeretem inni. Azóta már azt is tudja! :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Úgy gondolom nem feltétlenül probléma az. Én mostanában nem is eszem többször vagy többet mint amennyit/szer valóban szükség van rá. Így a nassolás is elmarad késztetés híján, azaz nem is hiányzik. :) Meg is lepett, mert külső szemmel nézve, amíg nem kezdtem úgy élni, a vegetáriánus étrend nem tűnt túl "kiadósnak".

Mézet nagyon szeretek használni itthon is. Sokféle ételbe nagyon jó. Emlékszem, amikor még rendszeresen reggeliztem müzlit és azt öntöttem nyakon tejjel és mézzel (viszont a zabkásában is Isteni volt).
Hm. Azt hiszem ennek hatására hamarosan újra bevezetem a reggelit. :D Egyébként is 9-én ekādaśī , szóval gondolni kell a megtörésre másnap.

A mézes-mustáros szósszal elkészített csirke sem egy rossz mézes-menü egyébként. Habár most azon gondolkodom, hogy mikkel tudom helyettesíteni a húst, de erre már van ötletem. Arra már rájöttem, hogy nem is a hús volt fontos nekem, hanem a jó fűszerezés.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Mindenfélekeppen írj privátot ha pesten jársz, mert nagyon szívesen megismernéleknés besuélgethetnénk kicsit minden hátsó szándék nélkül! :)

Nem gondolok semmi rosszra, feltétlenül jelzem majd ha aktuális. :)
Azt már sejtem, hogy ha januárban megbeszélem a tanítások időpontját az egyik mesterrel Somogyban, akkor muszáj lesz átszállnunk a barátnőmmel Pesten, ha el akarunk jutni oda, mert Debből közvetlenül nem megy oda vonat, vagy fogalmam sincs. Öcsém ezt mondta, de van még idő utánajárni.

Muslica az mindenhol van így nálunk is. Most vettem elektromos szellemírtó... akarom mindani bogárírtót.. :D
Persze inkább majd a szúnyogok ellen, de mindenre is.. :D

Komolyan nem értem egyébként. Én évek óta nem láttam a közelemben szúnyogot, s nem is csíptek meg már jó ideje, pedig azért jártam olyan helyeken ahol hemzsegtek. Valami nem stimmel velem (bár ez valószínűleg nem újdonság egyesek szerint).
Muslica itt is volt egy rövid ideig, de szerencsére ők sem gyötörtek addig mint a barátnőmet. A füstölőket és illatolajakat amúgy is kerülik ezek a csodák. Így se poloska, se muslica nem volt itt sokáig a közelemben. Sőt, poloskát az invázió alatt egy darabot nem találtam a szobámban, amíg hemzseg tőlük az erkély.

Akkor kösd fel a nadrágot, mert nem lesz könnyű dolgot. ;)

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Shaypeian][quote írta: Mindenfélekeppen írj privátot ha pesten jársz, mert nagyon szívesen megismernéleknés besuélgethetnénk kicsit minden hátsó szándék nélkül! :)

Nem gondolok semmi rosszra, feltétlenül jelzem majd ha aktuális. :)
Azt már sejtem, hogy ha januárban megbeszélem a tanítások időpontját az egyik mesterrel Somogyban, akkor muszáj lesz átszállnunk a barátnőmmel Pesten, ha el akarunk jutni oda, mert Debből közvetlenül nem megy oda vonat, vagy fogalmam sincs. Öcsém ezt mondta, de van még idő utánajárni.

Rendben! ;)

Muslica az mindenhol van így nálunk is. Most vettem elektromos szellemírtó... akarom mindani bogárírtót.. :D
Persze inkább majd a szúnyogok ellen, de mindenre is.. :DKomolyan nem értem egyébként. Én évek óta nem láttam a közelemben szúnyogot, s nem is csíptek meg már jó ideje, pedig azért jártam olyan helyeken ahol hemzsegtek.

Ez a vércsoportod miatt lehet! Vagy egyszerűen csak kerülnek... Tudják, hogy nincs esélyük... :D

Valami nem stimmel velem (bár ez valószínűleg nem újdonság egyesek szerint).
Muslica itt is volt egy rövid ideig, de szerencsére ők sem gyötörtek addig mint a barátnőmet. A füstölőket és illatolajakat amúgy is kerülik ezek a csodák. Így se poloska, se muslica nem volt itt sokáig a közelemben. Sőt, poloskát az invázió alatt egy darabot nem találtam a szobámban, amíg hemzseg tőlük az erkély.

Akkor kösd fel a nadrágot, mert nem lesz könnyű dolgot. ;)

Nem mindig hordok nadrágot! ;) :D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Így van a fűszer nagyon fontos! Akárcsak a klasszikus filmben a dune-ben! :D

Viccet félretéve pl. Nekem a panírozott patiszon az egyik kedvencem, mert ha jó a fűszerezés, akkor szinte olyan, mintha halat ennél! :)

Jah és a reggelit ki ne hagyd, mert az a legfontosabb étkezés... (állítólag... :P)

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Kivéve az intermittent fastingnál :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Ezt kinek írtad?

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!