Jelenlegi hely

Foci

Utolsó bejegyzés


Én is csak lestem, amikor 2 percig kapuhoz szögeztük görögöket, de az az igazság, hogy ez nem jelent a világon semmit. Amikor faggatták a játékosokat a végén, hogy ugye ezek begyakorolt figurák voltak-e csak ott hebegtek habogtak, hogy jaja, persze, közben látszódott, hogy full random jött ki így az egész.
CS-ben is volt olyan napom, hogy valamiért annyira éles voltam, hogy 40 fraget lőttem és már a csapattársaim is cheatereztek, de aztán hónapokig nem ment olyan jól. Ugyanez minden sportban benne van, hogy pont jókor jön ki belőled a maximum valamiért, de ettől még hosszútávon ugyanúgy kutyaütő maradsz :D



Moken írta: Amikor faggatták a játékosokat a végén, hogy ugye ezek begyakorolt figurák voltak-e csak ott hebegtek habogtak, hogy jaja, persze, közben látszódott, hogy full random jött ki így az egész

nekem ezzel sem lenne semmi gondom :) ha focistaként tudna mindenféle utasítás nélkül szépen játszani



Iron: csak a gólt láttam, és a második félidő végéből 1 percet, mert ott aludtam be :D
Amúgy nem volt nagy szám a meccs, ilyen tech demo inkább :D



Továbbra sem bírom Kelét, mint embert, de a dolgát azért érti. Íme egy jól összeszedett és alapos cikkben leírva, hogy miért kezdtem reménykedni a meccs közben, és miért volt jó választás Rossi.

Figyelem, wall of text (oké, pár kép is!), és csak azoknak, akik nem csak nézik és fikázzák, hanem látják és próbálják megérteni is a focit, ami a közhiedelemmel ellentétben nem abból áll, hogy 22 ember futkos a labda után eszetlenül (legalábbis ott, ahol megfelelő szakemberek irányítják :-D)

https://24.hu/sport/foci/2018/09/12/valogatott-harom-nap-alatt-a-pokolbol-a-mennybe/



https://444.hu/2018/09/15/tomeglokdosesbe-torkollt-orban-ket-kedvenc-csa...

hát nem tudok mit mondani. szeszélyes évszakok 378. rész kb.

És BUNDA.



Próbálják népszerűsíteni a focit az MMA rajongók körében is.



The girl you invite to a football game

rwurl=https://i.imgur.com/d1b8KFX.mp4

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.





valahol a mi kutyánk kölke!

az észak-magyarok dicsőséges győzelmet arattak a dél-szlovákok fölött!

nagyszombaton kispénteken csütörtököt mondott a csapat!

Vill du bli ihop med mig?



röviden és tömören: aztakurva



tuti bunda. Ennyire gyengék nem lehetnek horvátok. Két potyagólt is kaptak.



Ha valakit a köpkölődésen túl is érdekel, hogy mi történt a pályán, mitől más egy képzett (külföldi) szakember munkája, mint a haza régi gárdáé, akkor:

https://rangado.24.hu/valogatott/2019/03/25/labdarugas-foci-foci-eb-2020horvat-valogatott-labdarugo-eb-2020-magyar-valogatott/

Kelét továbbra is rühellem, de még mindig jól ír. A mondanivalójának lényege: a szerencséért is meg kell néha dolgozni.



koszi

Parizer forever.



akkora bunda volt, mint az új nemzeti stadion. Horvátok nem lőttek kapura, kapusuk a két értelmes lövést ami kapura ment bevédte! Nézzétek meg első gólnál a Rebic gyerek látszik, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, csak egyszerűen úgy volt, hogy ilyen helyzetben muszáj berúgni, mert az már nagyon vágó lenne, ha kihagyja. Rakiticnek, aki a VB legjobb játékosa volt, kb. egy értelmes megmozdulása se volt. Hajtottak a magyarok persze (nekik valszeg nem mondták el, hogy le van zsírozva), de egy rendes horvát válogatott bármikor rúg 3at nekünk.



Az EB-n is mindenki le lett bundázva, mert olyan nem lehet, hogy adott napon szarul megy, a másik meg mindent bemákol. Ilyen sose történhet egy válogatott meccsen.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



EB-n nyilván szinte lehetetlen bundázni, de a horvátoknak egy idegenbeli vereség bőven belefér az elején a selejtezőknek. VB 2. csapat könyörgöm, nem Finnország...


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Hollandia meg vb-bronzérmes volt 2014-ben, és a 2016-os Eb-re ki sem jutott, ahová még nekünk is sikerült. A térségünk sikeres válogatottjainak (pl. Horvátország, Csehország) azért hullámzóbb szereplése.

A csehek sem voltak kinn az 1998-as vb-n, miközben 1996-ban Eb-döntőt játszottak, aztán kijutottak - gyengébb csapatok ellen - 100%-os teljesítménnyel a 2000-es kontinensviadalra, hogy kihulljanak a halálcsoportból. Azt az Eb-t pedig éppen az akkor vb-bronzérmes Horvátország hagyta ki, akiknek nagyon sokba került, hogy a csoportkör elején kikaptak Írországban, pedig az övék volt a legjegyzettebb válogatott a csoportban, és egy térségbeli, illetve brit csapat előzte őket (ami most is megtörténhet akár, ha a leosztást nézzük).

Sors bona, nihil aliud.



Moken írta: de a horvátoknak egy idegenbeli vereség bőven belefér az elején a selejtezőknek

Azért ha megnézed a horvát keretet, hogy hol és mennyiért játszanak... nehéz elképzelni, kit fizettünk le és mennyiért :-D



ezt megint nem értem, mindenki a játékosokkal jön, hogy őket kell lefizetni. Nem. A szövetségek vezetői állapodtak meg. Ha lejön Suker és közli, hogy ma ki kell kapni srácok, mert a horvát fiataloknak a magyarok építenek stadiont meg edzőközpontot szép számmal, akkor kikapnak és kész.



Na csak beért a magyar foci. Megérte stadionokra (meg az egyházakra) költeni egészségügy és oktatás helyett. Így kell ezt.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Így van, mostantól minden jó lesz. Révbe értünk.

Vill du bli ihop med mig?



*sínen vagyunk



mint József Attila?

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ez egy közkeletű félreértés. Az igazság ezzel szemben az, hogy évtizedek alatt bundáztuk össze a pénzt a stadionokra, de most, hogy a többségük már felépült (bár többek között a karakószörcsöki Lakótelepi SE is megérdemelne egy nagyobbat), újra alázhatjuk a világot.

Sors bona, nihil aliud.




nem volt semmi amit a pool csinalt

Parizer forever.



PUTA BARCA PUTA BARCA PUTA BARCA :DDD

Tartalékos pool lecumiztatta messhitéket :DDD

Első meccsen is jobb lett volna Pool, de messi ihletett formában játszott, egyedül megnyerte akkor a meccset. Most 0 volt, ki is kaptak csúnyán...



Még mindig nem tértem magamhoz :-D



a pool "csak" jól játszott. fel voltak pörögve. a barca játszott megye 2 szinten. ettől függetlenül grat a liverpoolnak. megérdemelték

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!