Jelenlegi hely

Gyűjteményes kiadást kap a Castlevania és a Contra

Utolsó bejegyzés

Gyűjteményes kiadást kap a Castlevania és a Contra
Meglepő hírrel találkozhattak ma azok, akik valamilyen beteg perverzió folytán még látogatják a Konami honlapját: a cég fennállásának 50. évfordulója alkalmából három Anniversary Collection lát napvilágot PC, PS4, Xbox One és Nintendo Switch platformokra, bennük összesen 24 játékkal.
 

Az első csomagban a Konami ősrégi játéktermi klasszikusait találjuk majd, és ennek érzésem szerint leginkább a shmup műfaj kedvelői fognak örülni. A Castlevania árkád adaptációjának tekinthető Haunted Castle, a Typhoon, a Thunder Cross, a TwinBee és a Gradius széria néhány darabja (Scramble, Gradius 1-2, Life Force) képezik az április 18-án megjelenő gyűjtemény részét.

Igazi csemegének azonban a másik két nyolcas ígérkezik, azokba ugyanis a Contra és a Castlevania franchise néhány darabját rejtették korunk nagy pacsinkómágusai. Ez a két kollekció pontos premierdátumot még nem kapott (valamikor nyár elején jönnek) és egyelőre még a teljes rosternek is híján vagyunk, de a Contra Anniversary Collectionnel már az eddig bejelentett négy cím (Contra, Super Contra, Super C, Contra 3) alapján is jól fogunk járni. Ami a Castlevaniát illeti, úgy tűnik, hogy szerencsétlen vámpírölőinket még az ág is húzza, mert hát így néz ki a lista első fele:
 

Az eredeti NES-es Castlevania? Oké, jöhet. A Castlevania 3? A legjobb darab a klasszikus trilógiából, még szép, hogy játszani szeretnék vele! Super Castlevania 4? Az a játék még manapság is minden további nélkül megállja a helyét. Castlevania 2? Igaz, hogy messze sem mestermű, de azért... várjunk csak, én arra az alcímre nem is emékszem, a Gameboy logó meg mit keres ott? Ja, hogy ez nem az "igazi" Castlevania 2, hanem a gameboyos Castlevania: The Adventure folytatása. Hát, csak nem fog olyan szörnyen kinézni a színtelen-szagtalan Gameboy-grafika a 24 inches monitoromon... jaj, ne, valaki hozzon egy keresztet meg egy kis szenteltvizet:
 

Konami, you had one job... Rendben, a négyből három játék jó, de ezek után kíváncsian várom, mi szerepel majd a lista másik felén. Jön a Rondo of Blood? Hát a Symphony of the Night? Esetleg a The Adventure Rebirth, ha már annak történetbeli folytatása helyet kapott? Milyen emulátort kapunk a Konamitól? Remélhetőleg hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre, addig azonban, ami engem illet, kénytelen leszek visszafogni az izgatottságomat.

A hivatalos honlapért erre tessék.

Thx, B3asT61!
Szerkesztette: dulakh - 2019 már 20

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ez a Game Boy-os Castlevania tényleg fura lesz PC-n, bár érthető, ha bekerül egy elismertebb marokkonzolos darab is a bemutatott darabok közé, érdekességnek jó, de játszani vele, már neccesebb.

Viszont érdekes ez a megfogalmazás:

The first Konami Castlevania Collection is designed to be a completed collection around the origins of the historic franchise.

A first is érdekes, de az is, hogy mi rajta a completed.

Az esetleges RoB és SotN esetében az is kérdés, hogy melyik verzió érkezne, illetve a The Dracula X Chronicles (melynek számomra nem bejövős a felújított grafikája) tartalmazza ugye mindkettőt.

A Contrák közül nekem hiányzik az első részből a NES-es, már az megdöbbentett, hogy a NES Minire is csak a Super C van. Itt a Hard Corps borítékolható a fennmaradó helyekre.

Sors bona, nihil aliud.



Ja, azt néztem én is, hogy a Castlevaniánál ott a "first", aztán a redditen is láttam, hogy ennek hatására classicvania meg metroidvania collectionöket emlegetnek, de hiszem, ha látom.

érdekességnek jó, de játszani vele, már neccesebb.

Jó, de mi benne az érdekesség? Ha annyira "látni akarod", ott az emulátor vagy egy Gameboy. Szvsz olyan játékoknak kéne benne lenniük, amikkel az ember játszani is akar, ha már nem egy teljes gyűjtésről van szó. Igazából reálisan nézve egyelőre a Castlevania 4 ér valamit a csomagból, az meg azért elég rossz arány + egy darab olyan cím sincs ott, amivel ne tudnék tökéletesen játszani egy emulátoron. És akkor simán lehet, hogy a Konami valami olyan szar emulátort varázsol a hivatalos kiadás alá, hogy rosszabb lesz annál, amit letöltögetsz az internetről.

Szóval na, értem én, hogy "szép dolog" kiadogatni egy széria első néhány részét, csak ha a kérdéses szériának van mondjuk 20 része, aminek egy jelentős része jobb annál az első néhány NES és Gameboy-őskövületnél, az őskövületi kiadásod meg még csak nem is teljes, akkor igazából az egy pofon a szarnak. Az emberek a Castlevnia 4-gyel, a Rondóval, a Symphony-val és a GBA-s és DS-es metroidvania epizódokkal akarnak játszani, és oké, hogy a Rondo és a Symphony most is kint vannak pl. PS4-en, de ugye ezzel a többi platformon kurvára ki vagyunk segítve.

Na de mindegy, legalább csinálnak valamit, végül is az is több a semminél, csak hát jó lenne, ha hasznosabb lenne. Remélem, hogy a Contra és a Castlevania is megkapja legalább a két Wiiware-es Rebirth-játékot, és akkor máris csináltak valami hasznosat és kiadtak két olyan játékot, amit máshogyan el se lehet érni manapság.

Az esetleges RoB és SotN esetében az is kérdés, hogy melyik verzió érkezne

Mert? A PSP-s Rondo remastert senki sem bírja igazán (rossz az a 3D grafika eléggé), a SotN bővített Saturn-verziója meg szar, szóval mindkét játékból az eredetit kéne kiadni + a SotN-hoz az új szinkront, a Rondóhoz meg ofkorsz az angol szinkront = pontosan azt a két játékot, ami a PSP-s Rondo remasterben van meg extraként és kész. Persze ezt úgysem fogják megcsinálni, max a Rondót beleteszik a gyűjtemény végére, aztán Symphony meg még vagy 20 baszott évig nem lesz PC-re, mert a Konaminál szarabb cég a világon nincs. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha az ember körülnéz, ilyesmi kommenteket lát egyébként Castlevania-ügyben:

My hope is that 3 of those 4 unannounced titles end up being these.

Castlevania Rondo of Blood (PC Engine/Turbografx)

Castlevania Bloodlines (Genesis)

Castlevania the Adventure ReBirth (Wii VC)

For the fourth game it should either be Castlevania II or Castlevania SOTN.

For the later collections I hope we get a full GBA and DS collection with all 6 titles (excluding mirror of fate). It would also be nice to get a 3D castlevania collection of some kind.

És a poén az, hogy a Castlevania Requiem után fél évvel egy másik csomagban is kiadni a Rondót és a SotN-ot elég necces lenne, szóval őszintén szólva én kétlem, hogy bármelyik is benne lenne.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Én sem tettem volna bele a Game Boy-ost, csak megjegyeztem, hogy érdekesség is lehet, és valamiféle logika állhat mögötte. Az más kérdés, hogy ez a logika milyen lehet, sőt az sem biztos, hogy létezik, mert a Konamiról van szó.

A NES-es Castlevaniák - legalábbis 1-2 közülük - viszont szerintem egy ilyen történelmi gyűjteménynél kihagyhatatlanok, nekem emulátorral most is fent vannak, simán szuper játék számomra most is az első rész (dobozosban kiadta az első három részt a két NES-es Contrával együtt a Konami, saját béna emulátorral, persze). Ugyanakkor nem rajongok annyira a RetroArchért, egy még kezesebb verzióra szívesen váltanék, akár PC-n, akár NES Minire. Ugyanakkor egy régi Contra szebb és mechanikailag is jobban befogadható ma, mint egy ős-Castlevania.

A RoB és a SotN esetében arra gondoltam, amire tette. A SotN nekem PS3-ra van meg (a PS1-es verzió), illetve a PSP RoB-remake-ben, mely emulálható, de hivatalos PC-s portokat nem bánnék. Nyilván jöhet helyettük tőlem más is, ami amúgy sincs meg.

Sors bona, nihil aliud.



A NES-es Castlevaniák - legalábbis 1-2 közülük - viszont szerintem egy ilyen történelmi gyűjteménynél kihagyhatatlanok, nekem emulátorral most is fent vannak, simán szuper játék számomra most is az első rész

Én is így vagyok vele, de szvsz a NES-es részek fabatkát sem érnek manapság vásárlói szempontból, már csak azért sem, mert egyébként is imádnak remake-elni belőlük bizonyos dolgokat vagy akár az egészet.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A csomag leírásából és az arcade-gyűjteményből is erősen következnek a Castlevaniák, amúgy is divat már minél több régebbi darabot hozzáférhetővé tenni. Tartok tőle, egy Castlevania All-Stars pakk vastagabb árazást is kapna a Konamitól.

Mindazonáltal nem ismerem a kismillió részt, nem tudom megmondani, hogy melyik méltó a csomagba, én a NES felől érkezem, számomra a Mega Man, a Contra, a Castlevania és az SMB máig jóféle cucc, és érdemesnek tartom őket a megismer(tet)ésre. A Metroidért mondjuk Hágába idéztetném a felelősöket, azt gyűlölöm.

Sors bona, nihil aliud.



A Metroidért mondjuk Hágába idéztetném a felelősöket, azt gyűlölöm.

Csúfos, bűnös, alávaló lélek, kinek neve Zoo, tisztulj az igazhívők jelenlétéből!



"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A NES-es Metroidról beszélek, nem a későbbiekről. Ha te is, kívánom, hogy a jövőben is kötelező legyen végigjátszanod save state-ek nélkül! ;)

ShowHide spoiler #

Sors bona, nihil aliud.



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Hát ez borzalmas. Thx, Konami!

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!