Jelenlegi hely

Mozgásban a Serious Sam 4

Utolsó bejegyzés

Mozgásban a Serious Sam 4
A Devolver Digital lányai az idei E3-on ismét bebizonyították, hogy sosem létezett még náluk őrültebb kiadó a Föld nevű bolygón, egy kicsit azonban mégis sikerült alulmúlniuk a várakozásokat: az áprilisban nagy dérrel-dúrral bejelentett Serious Sam 4: Planet Badassnek nyoma sem volt a konferencia-rendezvény nyilvános részén.

A Croteam ehelyett mindössze zárt ajtók mögött mutogatta a játékot, és bár az eddigi sajtóbenyomások pozitívak, elolvasásuk után egy ambíciózus, de a fejlesztés korai stádiumában lévő techdemó képe rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Na, a JeuxVideo.com-nak köszönhetően most láthatjuk is mozgásban ezt a pre-alpha verziót, és bizony nem tévedtem nagyot:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7yH11QNqDgw
Láthatóan félkész fegyver- és karaktermodellek, béna animációk és játékmechanikák, valamint a Serious Sam 3-ból otthagyott placeholder elemek színesítik ezt a „csodás” bemutatót, aminek láttán nem hiszem, hogy túl sok vásárlót nyerne magának a játék, viszont érdekes betekintést nyújt abba, merre indult el a Croteam a koncepció kidolgozása során.

Már biztos, hogy jönnek vissza a második rész vezethető járművei (a pre-alphába egy motor és egy aratógép fért bele), a pályák minden eddiginél terebélyesbbek lesznek, a Legion Systemre keresztelt új engine-algoritmus pedig egyszerre akár 100.000 ellenfelet is meg tud majd jeleníteni a képernyőn (a pre-alpha még „csak” 50.000 karakter mozgatására képes). Az alapvető játékmenet az újítások ellenére azért nem változik sokat, mivel Sam zömében ugyanazt az arzenált cipeli magával, mint eddig, míg mechanikailag a fejlesztők ígérete szerint a Planet Badass valamivel old schoolabb lesz a Sam 3-nál.

És arra is nyugodtan lehet fogadni, hogy a végleges változat nem lesz annyira ronda, mint ez a pre-alpha. :)
Szerkesztette: Doom - 2018 jún 22


Olyan mint valami elcseszett far cry mod :D



Én nem is értem, miért vitték ki így az E3-ra egyébként, sőt, talán még bejelenteni sem kellett volna. Mindenki arra gondolt a bejelentéskor, hogy "oké, akkor ősszel jön a Sam 4", de ezt elnézve minimum jövő év őszéig biztosan várni kell a cuccra. Még a shotgunanimáció is egy az egyben placeholder a harmadik részből. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



"Grafittye" :DDD

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Amugy mi ez az uj elbaszott youtube player? Androidon nem lehet felbontast váltani.

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



A Croteam a videó kikerülése óta elárulta, hogy a fent látható cucc 100%-ban placeholder. Messze lesz így a megjelenés...

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



SS4 privjú az angol PC Gamertől:
https://imgur.com/a/pzi10ma

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Akkor ezt most szépen összecsapják? :D

Múltkor még mentegetőztek, hogy minden placeholder, erre megy a rohanás a reklámmal.



Hype-ot generálni azért nyilván szeretnének. :)

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az tiszta sor, de ilyen korán nem túl elonyos.



Jó, de ennyi erővel akkor fikázzuk a CDPR-t is, hogy még minimum 2 év, mire jön a Cyberpunk, de már tréler meg closed door gameplay demó van (sőt, 2013-ban jelentették be :D). Ahhoz képest Sam jövő ősszel azért valószínűleg már rúgja a seggeket.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Szerintem te is érted, hogy itt mindenkinek azzal van baja, amilyen formában a játékot mutogatják. Egy kickstarter projectnél okés lenne ilyen fejletlen verziót bemutatni, itt borzalmasan amatőrnek, értelmetlennek és igénytelennek hat.
Amit meg a CP2077-ből láttunk, az olyan szinten odabasz, hogy egyáltalán nem is értem miért hoztad fel... :D



Kickstarternél sem lenne ok.



Szerintem te is érted, hogy itt mindenkinek azzal van baja, amilyen formában a játékot mutogatják. Egy kickstarter projectnél okés lenne ilyen fejletlen verziót bemutatni, itt borzalmasan amatőrnek, értelmetlennek és igénytelennek hat.

Oké, de én egyáltalán nem nevezném mutogatásnak azt a minimális B-roll videót és azt a néhány beállított képet, amit odaadtak néhány magazinnak. Egyébként meg nézd, a játék egy moderált költségvetésű indie cucc, tehát semmiképpen sem lesz egy grafikai csoda: szvsz küllemben ennél egy kicsit szebb grafikát és jelentősen polírozottabb prezentációt fogunk kapni (normális modellek, animációk, jobb renderer fasza LOD-dal stb.), de egyébként egyértelműen a játékmenettel, a pályák és a csaták méretével akarják eladni, nem a grafikával. Szvsz emiatt simán belefér.

Ugyanakkor meg aki kb. követi a Sammel és a Croteammel mostanában történt dolgokat, tudja, hogy miért lett ez bejelentve meg minimálisan megmutatva: mert a Talos Principle és a sok VR-cuccuk miatt sokat csúsztak vele, a rajongók meg rendszeresen baszogatták őket azzal, hogy hol van már a Sam 4. Az eredeti menetrend szerint ennek a játéknak 2014 végén meg kellett volna jelennie, szóval elég ciki lett volna, ha még 2018-ban sincs legalább belengetve, hogy jön. Amikor meg bejelentették, mindjárt mindenki azt hitte, hogy oké, akkor ősszel Sam, így nem feltétlenül ördögtől való az, hogy megmutatták, hol tartanak.

Szerintem körülbelül bejött a dolog, mert a fanok lenyugodtak, a játék koncepcióját meg még így is sikerült korrektül bemutatni. Aki arra számított, hogy le lesz nyűgözve, annak persze ettől még alma a dolog, de őszintén szólva nekem elég impresszív az, hogy több 10 000 karaktert fog mozgatni a játék bizonyos pontokon, és hogy játékmenetileg ez úgy fog működni, hogy csatázik egymással mondjuk 20 000 ember meg 20 000 élien, neked meg a forgatagban kell majd végrehajtanod valamilyen feladatot a továbbjutáshoz (és már mondták, hogy nem window dressing lesz a dolog egyébként, mert a nagyon őrültek kinyírhatják majd a csaták teljes populációját, ha akarják és bírják skillel).

Amit meg a CP2077-ből láttunk, az olyan szinten odabasz, hogy egyáltalán nem is értem miért hoztad fel... :D

Azért hoztam fel, mert az odabaszós in-engine tréler (nem tényleges játékmenet, abból egy másodpercet sem láttunk) mellett a CDPR ugyanúgy egy sok sebből vérző pre-alphát mutogatott zárt ajtók mögött, mint a Croteam, csak a Croteam úgy volt vele, hogy néhány másodpercet hajlandó belőle nyilvánosságra is hozni. Lehet, hogy a CDPR döntött jól, mert nyilván az ilyen tartalmat az tudja majd károgás nélkül értelmezni, aki hozzá van szokva ezekhez (vagyis az újságírók, akik láttak már E3-as pre-alphákat életükben és melléjük tudják tenni a kész termékeket), de a free-to-play pre-alphák és a Kickstarterek korában nem érzem idiótáknak a horvátokat sem.

A fan pont leszarja, hogyan néz ki a játék most, és normális esetben te is leszarnád, mert láttál már három kész Serious Samet és tudod, hogy a Croteamnél az indieség ellenére egyáltalán nem szarral gurigáznak. Fuck, a bejelentőtrélerben látott Serious Sam 3 is borzalmasan festett ahhoz képest, ami 5 hónappal később a dobozban volt.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!