Jelenlegi hely

Katasztrófa

Utolsó bejegyzés


Azért ez egy rohadt nagy nekro úgy, hogy ráadásul (aktívan) Freak sincs már itt.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.





A fegyvertartáshoz akkor sem fognak hozzányúlni, az ott egy szent tehén, inkább adnak fegyvert még az ovisoknak is, de eltörölni, szigorítani, korhoz vagy képzettséghez, neadjisten jogszabályokhoz kötni a tartását... olyan az amcsiknál soha nem lesz. Az országuk egyre jobban az ókori Rómára emlékeztet amúgy.



Jah, ez tiszta sor, soha nem fogják megoldani ezt már... ahhoz túl csökönyösek, mármint túl sok pénz van benne. Bőven elég ahhoz, hogy kilóra megvegyék a kellő embereket, már ha épp nem hibbant idióták akik egyet is értenek velük.



hogy lehetne már fegyvertartást szabályozni amikor végtelen sok fegyver van már kint embereknél? Várom a megoldási javaslatokat...



Fordulj az ír csendőrökhöz, nekik egész jól sikerült (miután rájuk szóltak hogy na jó most már vége a gyereknapnak, csukjon be az IRA) :-)



A szarházi az aki nem változtatja meg a fegyvertartási törvényt. Így minden kretén fegyvert tud venni magának és ez lesz az eredménye.



Nem egy országnak sikerült egy ilyen fordulatot megtennie, pl emlékeim szerint Ausztrália pont jó példa, mivel ugyanaz volt ott is a probléma, és amerikai embernek hihetetlen módon megcsinálták.

Első dolog lenne megszabadulni persze az NRA-től és a lobbierejüktől, onnantól kezdve valamiért nem lenne annyira nagy publikus felháborodás....



Na ne rohogtessetek már :DDD Írország meg Ausztrália :DDDD összesen el 25 millió ember ebben a ket orszagban. + USAban ezerszer kiterjedtebb szervezett bűnözés, banda rendszer van. És akkor még nem beszéltünk a szomszédos országok általi illegális csempeszet lehetőségéről, ami Írország meg Ausztrália esetén nem jön szóba...
Fingotok sincs az egészről látszik.



Azert feltetlen az se megoldas, hogy haaat megoldhatatlannak latszik akkor ne csinaljanak vele semmit mert minek...



Mondjuk ausztrália önmaga 25 milliós, szóval nem tudom, honnan jött össze az "összesen".... de ilyen apróságokon tőled már meg sem lepődik az ember. :)

Namost a mexikói határ viszonylag jól le van zárva, a kanadai lenne a problémás, de ott valahogy sikerült megoldani a fegyvertartás problémáját, tehát valójában az se problémás.... tehát jah, talán valamit tenni kéne a szervezett bűnözéssel? A fegyvercsempészetet büntetni kéne? Ilyen alap dolgok? :D

Egyébként meg felhozhatjuk akár Japánt is példának, ott a maffia sem hajlandó a lőfegyverekhez nyúlni, annyira durván büntetik. Természetesen ott a fegyvertartási engedélyt megszerezni is nagyon durva, plusz éves vizsga kell hozzá. Nem lehetetlen, de valamiért nagyon jól kiszűri az őrülteket (is).



Mexikóban egy kampány alatt 82 politikust öltek meg a drogkartellek a katonai védelem ellenére. Nem vicc, egy cikkben olvastam nemrég.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



akkor 25 helyett 30, édes istenem nem mindegy??? Mexikói határ viszonylag jól le van zárva? :DDDDDDDDDDD És még ott vannak a tengeri útvonalak.
Ha betiltanák a fegyvertartást, akkor pont a tisztességes emberek (akiknek néha van egy hülye lövöldözős fia) szívnának, mert a bűnözők sose fogják leadni a fegyvereiket, elvenni meg nem tudják tőlük. Sajnos ez egy olyan probléma, amivel együtt kell tudni élnie az amcsiknak.



Adjanak ingyenes golyóálló mellényt annak aki igényli.. :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Lépésenként kell haladni, nem lehet egyik napról a másikra. Első körben szigorítani kell a hozzájutás feltételeit, pl. 18 év és vizsga, aztán később jöhetne hogy a vizsgát évenként meg kell ismételni, aztán az, hogy évenként be kell vizsgáltatni a fegyvert, aztán az, hogy kimehetnek a lakóhoz random hivatali szervek ellenőrizni hogyan tartja a fegyvert, eközben szép lassan erősödhetne a fegyverellenes lobbi, jöhetne az újabb szigorítás, fél évenként vizsga, fél évenként ellenőrzés, aztán ez lemehetne 2 hónapra, majd amikor már kellően erősek lennének a fegyverellenes hangok, akkor jöhetne az hogy eltörölni az alanyi jogon járó fegyverviselés kritériumát, plusz ráerősíteni és nyíltan kiállni a fegyverviselés ellen, közben még tovább szigorítani mindent ami ehhez köthető. Mindeközben pedig hozni kell olyan szabályokat, hogy az illegális fegyvertartásért életfogytiglan jár, de nem egy sima börtönben, hanem önfenntartó börtönben, ahol a raboknak kell kitermelni a költségvetést.
Működne ez, csak évtizedek kellenének hozzá, de ha soha nem kezdik el akkor nyilván soha nem is lesz változás.



ez még sci-finek is erős, amit írtál :D
1. Alkotmányos jogról van szó és az USA Alkotmánya tényleg be van betonozva. Amíg ez így van, addig az említett intézkedések nagy része jogilag alkotmányellenes.

2. Hiába szigorítod a hozzájutást, ha ezzel megint csak az átlag, tisztességes emberekkel tolsz ki.
+ USA-ban illegálisan fegyverhez jutni olyan, mint itt venni ritkább fűszert a piacon. De egyébként még Magyarországon se nagy kunszt szerezni fegyvert, a közhiedelemmel ellentétben.

3. Megnézném azt amikor LA gettókba mennek a hatóságok ellenőrizni a fegyvertartás körülményeit :D



Át kell írni az alkotmányt. :)
Amúgy ha belegondolsz, a fegyverviselés még a vadnyugat öröksége náluk, szóval ezen már igazán túlléphetnének.



Moken írta: akkor 25 helyett 30, édes istenem nem mindegy??? Mexikói határ viszonylag jól le van zárva? :DDDDDDDDDDD És még ott vannak a tengeri útvonalak.
Ha betiltanák a fegyvertartást, akkor pont a tisztességes emberek (akiknek néha van egy hülye lövöldözős fia) szívnának, mert a bűnözők sose fogják leadni a fegyvereiket, elvenni meg nem tudják tőlük. Sajnos ez egy olyan probléma, amivel együtt kell tudni élnie az amcsiknak.

Azt sose feledd, hogy mindig a fejétől bűzlik a hal. A világ minden pontján a szervett bűnözés mindig kéz a kézben jár a megfelelő emberek hathatós korrupciójával, a hatóságok és politikusok részéről, ők is részesednek busásan azokból a bevételekből.
USA politilusai ellentétben a kifelé parasztvetített demokráciájukkal zömében nyakig korrupt. A déli határ azért nincs megoldva, mert túl sok illegális pénzről szól...
Egyébként most is vannak olyan USA államok ahol már elég szigorú és nehéz civilként a fegyverhez jutás, míg van olyan állam ahol internetről tudsz rendelni félautomatákat....
Egyébként szoros összefüggés van a tömeges gyilkosságok (főleg azpok száma) és a könnyű fegyverhez jutáshoz. Ha jól tudom (úgy látszik divat lett) csak idén az USA-ban 22 lövöldözés volt sulikban, és hol van még az év vége...
ui
és ugye itt most a legnagyobb probléma, hogy sima tinédzserek jutnak pusztító fegyverekhez. Róluk van szó, nem a vadászokról, hobbi lövészekről, vagy nepper mesterekről, bankrablókról...

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Azt se felejtsd el, hogy a magyar allam alig 70 eve tobb szazezer magyar allampolgart kuldott gazkamraba. Szeritetrk texasban ezt meg tudtak volna tenni?

Par evre ra pedig az allam elvette minden vagyonodat.

A szabad fegyverviseles bizonyos szinten megved a sajat allamodtol.

Parizer forever.



Azt is érdemes megfigyelni, hogy pl. a cseheknél minden második embernek van fegyvere, vagy otthon, vagy magánál, mégsem lövik egymást halomra.

Choose your next words with excpetional care!


CJ képe
CJ

mert csak 10 millióan élnek az országban.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



A többit már lelőtték.

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Chicagonak vannak a legszigorubb gun control törvényei, texasnak a leglazábbak. Chicagoban a legmagasabb a fegyver általi halál(és nem, nem a legális úton szerzett fegyverek által), texasban pedig kifejezetten alacsony.

Az UK-ban már kisbicskát sem hordhatsz magadnál, az erőszakos bűncselekmények száma százalékra leosztva több, mint amerikában. Fura, mi?



Amcsieknal okkal van alkotmanyba vesve a fegyverviselesi szabadsag. Egyutt jar a szolasszabadsaggal, ami szinten csak naluk letezo fogalom, minden masik helyen dutyibacsukhatnak erte, kitilthatnak az orszagbol, vagy barmi hasonlo kedvukre valot.

Amcsiek nem csicskultak meg az allam elott hanem atvettek a hatalmat az elnyomas felett, szintugy egyedileg a vilagon, ugy alakult ki a tortenelmuk es egyuttal az alapitok altal megirt alkotmany is.

sok a fegyveres gyilkossag, tiltsuk be a fegyvereket!

De varjatok, miert nem inkabb a gyilkossagot, az emberolest tiltsuk be inkabb, es a problema gyokere megvan akkor oldva!

Ja hogy aki bunozni akar az baszik nagyban a torvenyekre es hogy mi van tiltva, es azzal is csak azt ered el hogy a normalis emberektol veszed el a fegyvert hogy meg jobban ki legyenek az allamnak es a bunozoknek szolgaltatva, boldogitva ezzel azokat akik meg igy helyzetelonybe jutnak majd a sima emberekhez kepest.

Mit tudom en uttcan is este setalsz mint egy csaj, es megtamad valaki megeroszakolni. Eloveszed a stukkert es a legbiztosabb modszer hogy elvedd a kedved tole, mintsem riaszto szaroktol amin max rohognek egy jot.

Arrol sohasem esik szo a demokrata sajtoban hogy hany ember elet van minden egyes nap megmentve a fegyverek altal, csak attol hogy random idiotak hol okoztak gubancot, egy olyan rendszerekben ahol fegyverrel szintugy meg lehetett volna vedeni a kornyezetet, csak szartak ra penzt forditani biztonsagra.

Minden mas fontos letesitmenyt erdekesmod be tudnak vedeni totalisan effektiven fegyveres orokkel, de az iskolaknal erre nincs ravalo. Sulis lovoldozeseknel is sok esetben rakat red-flag es bejelentes volt mentalisan fullra instabil gyerekekre akik mondtak is hogy neki fognak menni fegyverrel a tomegeknek.

Csak a rendorseg baszta vegezni a munkajat, hogy lekapcsolja azokat, mert uristen mi lesz ha rasszistanak kialtanak ki vagy barmi bullshit erv.

18evrol emeljuk x evvel magasabbra a fegyvertartas alkotmanyba, stb

ja, 18 evesen el tudsz menni szavazni az orszag gazdasagi, szocialis es szinte az osszes ugyet befolyasolo dontesekrol. Kocsit is vezethetsz, amitol egysegekkel tobben halnak meg felelotlen mobiltelcsi baszogtatasba es/vagy drog hatasa alatti vezetesbe, es igy elvonva a figyelmedet az esemenykrol, kocsit, kreditet is vehetsz fel ami 25evre lekoti az anyagi eletedet, akar gyerektartast is fizetheted egy egy szar dontes miatt 18evig szopoallarcba ha csaj meggondolja magat hogy inkabb megsem akar veled egyutt elni. Katona koteles is vagy ha gubanc utne ki az orszagban, de persze ahoz mar varazslatosan rohadtul eretlen vagy hogy fegyvert viselhess mint az alkotmanyos emberjogod kijelenti, ja, tiszta sor.

Első dolog lenne megszabadulni persze az NRA-től és a lobbierejüktől, onnantól kezdve valamiért nem lenne annyira nagy publikus felháborodás....

az NRA privat ceg nem allami. Az emberek onkentesen lepnek be hogy erosebb legyen a szavuk, nem tart senki fegyvert a fejehez hogy megtegyek. Az NRA azok az emberek szavat vedi akik az alkotmanyos jogukat nem akarjak atadni es ezzel feladni a szabadsagukat.

Szabad fegyverviselesi alkotmanyos emberjog eltorlesere azok voksolnak, akik szintugy nem stresszelnek a szolasszabadsagert sem, torolnek azzal egyutt szintugy boldogan el. Majd az allam megved mindentol termeszetesen, mint mindenhol masik orszagban ahol nincs fegyverviselesi jogod megteszi. Nincs sehol mashol gyilkossag, leszuras, vagy egyeb eletet kiolto bunozes, az allam boven eleg hogy megvedjen mindentol. Tiszta sor. Az is milyen zsir poen mar hogy mondasz valamit ami valakiknek nem tetszik, es tiltanak ki az orszagbol, vagy csuknak bortonbe, mert sok fiatalnak ugy fest buli ha uralkodnak rajtad elnyomva.

Ezert buli lengetni a szocialista vagy kommunista zaszlokat is, es utalni a kapitalizmust, mert nem volt meg milliard pelda ra hogy egytol egyik mind bedol vagy egyre jobban szopatja az embereket benne akiken uralkodnak. Venezuelara is bolgodan mutogattak hogy milyen zsir rendszer, de amikor a betolt a faszra, akit kezdetektol fogva mondtak a kapitalistak hogy meg fog tortenni, mert a szocializmus nem fenntarthato rendszer, akkor erdekesseg keppen a "that wasnt real socialsm/kommunism" a valasz mindig ilyesmire.

Nem, minden szocialista/komcsi rendszer bazira real es tokeletesen mukodo volt, de "by design" igy mukodnek. Csak nem torodik vele az ember vagy csekkeli le a tortenelembol rakat alkalommal eljatszott szitubol, hogy a jol hangzo, ingyen minden szart az embereknek, csak adjatok fel minden szabadsagot szlogen mellett totalitarianus es elnyomo allamberendezesek alakulnak ki allandoan.

Az egyen szabadsaga a kollektiva felett az egyeduli bizonyitottan mukodo ut, ahol az embernek mint egyennek szinten megmarad az ereje a tomeg nyomasa elleneben is, a tobbi rendszerekben meg kvazi mob-uralom van amiket az allam kiszolgal es fenntart, a tuzhoz kozelallo legerosebb kutya baszik alapon.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Gabika írta: Azt se felejtsd el, hogy a magyar allam alig 70 eve tobb szazezer magyar allampolgart kuldott gazkamraba. Szeritetrk texasban ezt meg tudtak volna tenni?

Par evre ra pedig az allam elvette minden vagyonodat.

A szabad fegyverviseles bizonyos szinten megved a sajat allamodtol.

Ott a pont.

Es ezert is fontos az abszolut szolasszabassag is, aminek a segitsegevel at tudjak beszelni az emberek a dolgokat es fel tudjak hivni masok figyelmet is az egyre elharapozo problemakra, annelkul hogy bontonbe csuknak oket, kitiltanak oket az orszagbol vagy barmi hasonlo, mindezzel megakadalyozva hogy mielott atformalodna szepen csendben totalitarianus allamberendezsre a sajatjuk ujra, mint megannyi esetben megesett a tortenelemben, meg tudjak allnitani azt bekes modszerekkel, csak megfelelo informaciohoz eljuttatni az embereket, hogy cselekedni tudjanak idoben.

Amikor divatos Hugo-boss cuccokba beoltozve doromblnek okollel az ajtodon az emberek, mert mindenki csendben volt es felt az allamtol, hogy mit tesznek majd veluk, aki szep lassan szeletelve szedte el minden jogodat mint egyennek lassan, es idaig fejlodott a jo kis szocializmusuk, akkor mar keso feleszmelni hogy huha.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Veralafutas írta: USA politilusai ellentétben a kifelé parasztvetített demokráciájukkal zömében nyakig korrupt.

igy mit sem termeszetesebb megoldas hogy akkor meg jobban gyengitsuk/szeleteljuk le a civilek alkotmanyos jogait es szabadsagat, es egyre csak jobban erositsuk az allamot meg tobb nyomas-hatalmat adva nekik a friss regulaciokkal, az majd segit az allami korrupcio kerdese megoldasaban es hogy jobban eljenek az emberek. Tiszta sor ja.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Moken írta:
Az UK-ban már kisbicskát sem hordhatsz magadnál, az erőszakos bűncselekmények száma százalékra leosztva több, mint amerikában. Fura, mi?

Képzeld mi lenne ha mindenkinek lehetne fegyvere úgy mint az USA-ban. Nem véletlenül tiltják meg a kisbicskát is.


Boz képe
Boz

Engem csak abban gondolkoztat el ez az egész, hogy anno, mikor elvileg még lazábbak is voltak a dolgok és full automata fegyvereket is postán rendelhették, akkor miért nem volt ilyen menő a suli lövöldözés meg hasonlók? Valahol máshol (is?) lehet a baj szerirntem.

Mit tudom en uttcan is este setalsz mint egy csaj, es megtamad valaki megeroszakolni.

Azt hiszem értem mit akartál ezzel a mondattal, de kicsit furán jött össze.. :DD

Éljenek a videojátékok!



nagi írta: hibbant idióták akik egyet ertenek az jelenlegi alkotmanyos jogaikkal, abszolut szolasszabadsaggal es a fegyverviselesiekkel.

Kerdezd meg Venezuelaban az embreket hogy mennyire buli nekik egy elnyomo allamban elni es hogy mennyire buli nekik a szocializmus, amikor patkanyokat kell enniuk meg massziv ehinseg van.

Azok az emberek akik semmire nem veszik ezeket a bazi nezehen es csomo ver elfolyasaval, hosszu idok alatt kiharcolt alkotmanyos jogokat, azok sohasem eltek elnyomo orszagokban es fel nem fogjak hogy mennyire hamar ki tud oda keveredni a dolog, csak el kell engedni a teged vedo alkotmanyos jogaidat a kezed kozul, hogy helyette csinaljon es kontrollaljon mindent az allam.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!