Jelenlegi hely

Játékfejlesztés

Utolsó bejegyzés

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A Zen Studiós fail

Erről mennyit szabad tudni?

Sors bona, nihil aliud.


KMZ képe
KMZ

Mindent :) Dióhéjban volt pár körös felvételi procedúra, megizzasztottak de felvettek, próbaidő utolsó percében kibasztak azzal az indoklással hogy végig szar voltam. (tegyük hozzá hogy azért folyamatosan kérdezgettem kollegákat hogy mit gondolnak a melómról meg alapvetően az interjún is megemlítettem egy nagyon fontos tényezőnek egy munkahelyen hogy azonnal mondják ha valami baj van a munkámmal, ezt úgy néz ki annyira nem vették figyelembe) - mindezt úgy hogy felköltöztem Pestre és egy kanyim se volt. Kalandos kezdések :)
Amúgy volt benne igazság hogy kissé lassabban fejlődtem, de hát na. Tanulópéznek jóvót!

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Kösz, értem. Több sikert és kevesebb efféle kalandot az újabb állomáshelyeken! :)

Sors bona, nihil aliud.



KMZ írta: próbaidő utolsó percében kibasztak azzal az indoklással hogy végig szar voltam

Nos, ez elég gyakori itthon... Aztán második menet, harmadik, negyedik...


KMZ képe
KMZ

Igen, sajnos annyiszor történt velem ilyen hogy úgy kell összekapargatnom a maradék idealizmusomat nehogy végképp cinikus fasszá váljak.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Nyugi, nincs ott semmiféle idealizmushiány, ha még mindig hiszed, hogy elkerülheted a cinikus fasszá való átlényegülést, sőt!

ibi amentia latet



Animációban mérsékelten vagyok otthon, de ez faszaságnak tűnik.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Ul0Gilv5wvY

Choose your next words with excpetional care!



We explore the 20 year legacy of Relic Entertainment studios. Through the lows of the THQ bankruptcy to the highs of Homeworld, Dawn of War and Company of Heroes. Sharing the stories of the people behind these classic games.rwurl=https://youtu.be/fA5iZi940tM

ibi amentia latet



gondolom nem szamit, hogy volt egy halom hobbi jatekprojektem, egy resze meg c64-en kezdve :)

Parizer forever.



ibi amentia latet


Tno képe
Tno

"can be no guarantees" :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Jól gondolom, hogy középszintű Blenderes modeling/uw + ok Substance Painter tudással céghez bekerülni nem nagyon lehet, lévén a Max/Maya az iparági standard. Azon gondolkodtam, hogy marketplacere kellene modeleket gyártani, ott mindegy, hogy miből jön az FBX Blenderből, vagy Maxból. Vagy egy hobbyprojekttel egy sikeres kickstarter. (Mondjuk nemrég a Kupolaváros titka is megbukott, pedig egész korrekt volt, meg az Alison road is ...)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök


Tno képe
Tno

Ó, megbukott a kupolaváros titka? Mármint az egész projekt, vagy csak a KS?

@Gabika

http://www.rewired.hu/content/kupolavaros-mit-tennel-ha-ott-ragadnal-marson

Szerk.: De egyébként ja, tegyél fel árura modelleket, múltkor néztem is, hogy 20 év múlva, amikor majd elkezdek játékot fejleszteni, honnan fogom összelovásárolni a dolgokat:)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



ez mi volt?

Parizer forever.



A KS bukott meg úgy tudom. https://www.kickstarter.com/projects/overonstation/dome-city
Hogy a projekttel mi van nem tudom, korábbi hírek szerint elvileg 2017 lenne a megjelenés (sikeres kampány esetén..)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Megint egy Hellblade:)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=QzUkngN6SBE

Choose your next words with excpetional care!



Mondjuk most egy 1970-es Dodge Chargert csinálok éppen egy amatőr projekthez, hát elég jó kis tapasztalatszerzés. Olyan 100k poly lenne a game model UE4-ben interiorral, nekem már kicsit sok, de megpróbálom befejezni elvileg már csak az alváz van+felfüggesztés, műszerfal, meg ami a superchargerből kilátszik. Ha mégis belátható időn belül játékot fejlesztenél és kellene néhány modell nem probléma, már ha tudok olyan minőséget amilyen kell :D ...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Ó, megbukott a kupolaváros titka? Mármint az egész projekt, vagy csak a KS?

A legutolsó info amit tudok róluk (nem tudom mennyire megbízható) az az, hogy lelécelt tőlük az összes grafikus mert nem nagyon akarták/tudták őket kifizetni. Ez kb 1-1,5 éve volt.

Choose your next words with excpetional care!



de hat azon (grafikan) felul nem is volt nagyon mit felmutatniuk, szal akkor kb rabszolga modra ledolgoztattak a grafikusokat, akik miutan nem fizettek nekik meregbol leleceltek, aztan ebbol akartak (kupola) varat epiteni? :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Amit hallottam az konkrétan az volt, hogy mivel nem volt pénzük a grafikusaikra, nem adtak nekik taskot/munkát, hogy fizetni se kelljen nekik. Csak a programozók dolgoztak (nem tudom mennyi volt), így meg nyilván nem maradnak ott éhen halni a művészeik:D

Choose your next words with excpetional care!



rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=hL2RhY2vJes
Rájöttem, hogy mi zavar engem rohadtul ezekben a hellblade-es cuccokban.
Hiába a szuper jó tech meg a grafika, ha a csajszi aki játssza a főszereplőt egyszerűen nem jó színész és ez mellett nincsenek jól rendezve az átvezetők.

Choose your next words with excpetional care!



Rájöttem, hogy mi zavar engem rohadtul ezekben a hellblade-es cuccokban.

Engem az egész úgy ahogy van :-) De ugye kinek a pap, kinek a paplan.



inkwizitor írta: Hiába a szuper jó tech meg a grafika, ha a csajszi aki játssza a főszereplőt egyszerűen nem jó színész és ez mellett nincsenek jól rendezve az átvezetők.

....emlékeim szerint azonos véleményen voltam a nőről az első kikerülő videó láttán. Valszleg szúrja a főnök, vagy vak és hülye.



Szerintem egész tetszetős, de úgyis minden azon múlik, hogy milyen lesz a harc mechanikája. Ha azt nem sikerül eltalálniuk, akkor semmilyen átvezető movie nem menti meg a játékot a középszertől.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Hát nem nagyon pörög a topic, de gondoltam linkelek egy modelt amit most fejeztem be, kb. 2-2.5k triangle, 2 textúra map van hozzá, PBR shader és Irayben renderelve Substance Painterben. Milyen szint lehet ez ? (én középhaladónak gondolom) Érdemes lenne ilyen minőségben marketplacere 'gyártani?'
rwurl=https://scontent.fhen1-1.fna.fbcdn.net/v/t35.0-12/18676418_1188900357923...

(New tabbal megnyitva kicsit jobban látszanak a detailek, de általában egy kereket nagyon közelről úgy se látunk egy játékban, max. ha inengine videoban ráközelít a kamera...)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



(A teljes 6k triangle, a felni 2.5k assszem..)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



valakinek tapasztalata a gameloft-al?
most latom, hogy nyitnak danangban studiot-ugyan lead game designert keresnek, de lehet megprobalom magam vhogy bekurvalkodni...

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Arkane Founder and Prey Creative Director Leaves Studio

Puff neki. A Prey az ő gyermeke volt. Remélem, ez azért mégsem jelent semmi túl meredeket a franchise jövőjére nézve, és tényleg csak arról van szó, hogy az ember öregszik.

ibi amentia latet



"fejlesztés"

rwurl=https://youtu.be/w1W5DU4zmAA

ibi amentia latet

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!