Jelenlegi hely

Hírek

Batman v Superman: Dawn of Justice - Hivatalos ízelítő

Fórum:

Ninjakémek kamerázták le minap titokban a Batman V Superman előzetesét, és árasztották el vele a netet, így a Warner tesóék kénytelenek voltak – idő előtt – kitenni a hivatalos verziót.

Habár majdnem egy évet kell még várni a filmig, a képsorokból már most sejthető, hogy a két hős konfliktusa valószínűleg az Acélember miatt robban ki, aki istenként atyáskodik a világ felett, emberek nemtetszését váltva ki ezzel.

Hogy végül lesz-e összecsapás, és Ben Affleck milyen lesz Batmanként, az remélhetőleg a következő tízerből ki fog derülni.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=IwfUnkBfdZ4

Vajon 5 év múlva is relevánsak lesznek a konzolok?

Fórum:

Címkék:

Még a Playstation 2 tarolásának idején volt jellemző, hogy több száz milliós felvevőbázist, vagy még annál is többet jósoltak az elkövetkezendőkre. Ami a világválságot és egy elnyújtott generációt követően már elég másképp fest, hiszen a hatalmas fejlesztési és ennél többszörös marketing költséggel operáló óriás stúdiók mellett a garázsprojektek látszanak feltörekedni, míg a kis- és közép-méretű fejlesztőket rendre bezárják, vagy bekebelezik.

Az internetes infrastruktúra növekedésével arányosan a játékokat digitálisan fogyasztó játékosok száma is megállás nélkül gyarapodni látszik, melyben a mobil piacon kívül a PC is egyre nagyobb szerepet vállal. És itt nem csupán a Steam és a konkurens kliensek egyre egyszerűbb használatáról van szó, hanem a F2P játékok, mint a League of Legends, World of Tanks és az Animal Jam is egyre szélesebb, diverzifikáltabb tömegeket érnek el.

Noha a konzoloknál is van nyitás a digitális terjeszkedés fele - a Playstation+, Xbox Live Gold vagy az EA Access havi modelles formájában - még mindig elsősorban dobozos termékekkel próbálják elérni a meglévő "core" réteget. Amire továbbra is nagyobb az igény, és részben emiatt is uralják a nagyszobát, hiszen még mindig csak a konzolok képesek elérhető áron csili-villi játékokat futtatni. De vajon meddig?

Az Ouya egy elég félresikerült projekt volt, hiszen mire kijött, már több mobil készülék túlszárnyalta teljesítmény tekintetében, de mennyi idő, míg valami hasonlóval sikerül előállni? Vagy a Linux hajtotta kompakt PC-nek, Steam Boxnak lenne esélye a trónfosztásra?

A DFC Intelligence elemzője továbbá hangsúlyozza, hogy a befektetőket is elég irreális számokkal vakították a konzolgyártók, és világ szinten milliárdos nagyságrendekről beszéltek, míg a mostani 20 millió körüli PS4 eladások mellett a 100 milliót alulról súroló előrevetítések valószerűbbnek tűnnek.

Ezen kívül a mostani generációra mindennapos rutinná vált első napos patchek, sok gigás letöltések és menük sorozatán való átverekedés, szemben a korábbi konzolok egyszerűségével, ahol a lemez behelyezését követően már mehetett is a móka.

A 180 fokos fordulatot követő többszöri árcsökkentés után fog tudni lépést tartani a Microsoft, illetve meddig lesz elegendő csak a keménymagra koncentrálni? Egyáltalán konkurenciának tekinthető a PC-s piac, vagy a belépő szint nélküli mobil szféra?

Witcher harci technikák

Fórum:

Címkék:

Geralt csak egy kellemes tavaszi piknikhez készülődött; már épp szelte volna a tejszínhabos epertortát acélkardjával, amikor kedves szörnyellák akartak becsatlakozni a lakomába. Ezért Geralt úgy döntött, hogy meginvitálja őket is levágja őket a francba.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=61Qz88Z5Nio

Május 19-én indul a kaland!

 

Xbox One-ra már be is indult a preload:

Játszható a Mortal Kombat X főellenfele PC-n!

Fórum:

Címkék:

Hiába a magas gépigény és a jóindulattal is döcögősnek minősülő port, a PC-s modderek már megint alkottak! A derék jóemberek játszhatóvá varázsolták a Mortal Kombat X főellenfelét, akit a játék 5 napos korára tekintettel egyelőre nevezzünk csak "Spoilerus Superusnak."

Már a Mortal Kombat 9-hez készült "boss mod" is nagy sikernek örvendett, mivel a Netherrealm meglehetősen alapos munkát szokott végezni, bármilyen típusú karakterről legyen szó. Ez most sincs másként: "Spoilerus Superusnak" saját x-ray támadása és kivégzése van, sőt, még brutalitykat is elő tudunk csalni vele. A fizetős extra skineket és a pay-to-win DLC-ket figyelembe véve különösen szép adalék ez a PC-s közönségnek.

Forrás: EventHubs (itt vannak videók is, szóval vigyázat, SPOILER)

Egy hónapot késik a Carmageddon: Reincarnation

Fórum:

A hányatott sorsú Carmageddon: Reincarnation a korábban beígért április 23-a helyett csak május 21-én kerül kiadásra, jelentette ma be egy csúnyácska kép kíséretében a Stainless Games.

Az early accessbe jutott béta, illetve a Stainless streameken nyüstölt fejlesztői verzió minőségét elnézve azt kell mondanom, hogy a lépés nem meglepő, sőt, egy kicsit még kevésnek is tűnik az a plusz egy hónap a fejlesztés befejezésére. Öröm az ürömben, hogy a fejlesztők a megnövelt várakozási időt egy új béta verzió kiadásával igyekeznek majd enyhíteni. Csak imádkozni tudok azért, hogy ne legyen annyira borzalmas, mint az eddigi early access változatok.

Thx, Chiller!

Star Wars Battlefront - Előzetes

Fórum:

A Csillagok Háborúja rajongók a héten a mennyekben járhatnak. A tegnapi megakirály Force Awakens előzetes után ma a Star Wars: Battlefront videó lépett be a légkörbe. Totális S.W. hatalomátvétel folyik itt, kérem szépen.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ZwWLns7-xN8

  • megjelenés: november 19-én PC-re és konzolokra
  • max. 40 játékost fog támogatni a multiplayer
  • PC-n Origin kötelező lesz, de nem fog böngésző alapú Battlelogot használni

  

  

  

Forrás: Gamersyde

Kaotikus hentelés Blood Bowl 2 módra

Fórum:

Címkék:

Bő három perc erejéig megcsodálhatjuk, ahogy a káosz csapatai ízekre szedik kevésbé rosszarcú ellenfeleiket. Itt garantáltan nem szimulál senki! Talán ez lenne a recept a magyar labdarúgó NB I sajgó sebeire is? Pár csápos-szarvas idegenlégiós ugyan mit árthatna?

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=131ti-NpUS0

Szó mi szó, a körítés B-kategóriás mivoltjára ráfér az első részhez képest a pofozgatás, és a modern Battle Chess-imitáció sem haszontalan, de a kitartóbb stratégák alighanem igen hamar eltekintenek attól, hogy minden egyes belassított támadást végignézzenek.

Reméljük, hogy lesz némi változatosság, főleg a kommentárokat illetően, mert az első rész aggasztóan szerény mondatkinccsel bírt. Szerencsére maga a játék - szigorúan a táblás játékot értelmezhetően adaptáló körökre osztott módban - már akkor is sokkal jobb móka volt, mint ahogy azt egy videó vissza tudja adni.

Star Wars: The Force Awakens - Teaser 2

Fórum:

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ10!!! Megérkezett az új Star Wars előzetes!!!!!!!!!!!!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ngElkyQ6Rhs

Everybody’s Gone To The Rapture - trailer és képorgia

Fórum:

Új trailert kapott a The Chinese Room posztapokaliptikus PS4-exkluzívja, melyben a szokványos zombicséplés helyett a nyomtalanul eltűnt lakosok sorsát kell kiderítenünk a stúdió korábbi alkotásaira (Dear Esther, Amnesia: A Machine for Pigs) jellemző, lassabb játékmeneten keresztül.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=mhyxTl4iytU

 

13 perces játékmenet a készítőkkel
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=aU4WT2LqpMA

  

  

  

Forrás: Playstation Blog

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!