Jelenlegi hely

Take-Two Interactive

Úgy tűnik, PC-re is érkezik a Red Dead Redemption 2

Fórum:

Az előző évtizedben a PC platformot sújtó „hét szűk esztendőhöz” képest manapság már egyre inkább úgy szól a fáma, hogy egyszer úgyis minden játék felüti a fejét asztali számítógépeken is. A korábbi  konzolgeneráció derekán még nagyon erős fantáziára lett volna szüksége az egyszeri pécés játékosnak ahhoz, hogy el tudja képzelni a mai piacot: a régi konzolexkluzív címek folyamatosan kapják a PC-verziókat remasterek és remake-ek formájában, fürdünk az olyan, korábban csak konzolra elképzelhető rétegműfajokban, mint a bunyós játékok vagy a spectacle fighterek, sőt, még az olyan franchise-ok esetében is evidenciává vált a számítógépes átirat, mint például a Metal Gear Solid.

A GTA IV-hez fogható borzalmas portok ideje is lejárni látszik (persze néha azért akad még egy kis Arkham Knight), a korábban a platform esküdt ellenségének tűnő Microsoft is igyekszik egyre több címmel jelentkezni a Windows Store-on, de a PS Now streaming-szolgáltatásának köszönhetően már a Sony játékai sincsenek elérhetetlen messzességben.
 

Van azonban egy program, aminek tök mindegy, hányszor ver delet az óra a pécés kisvárosban, csak nem hajlandó kidugni az orrát egy jós kis pisztolypárbajra a konzolos kocsmából: a Red Dead Redemption. Fölösleges felkapni a fejeket a cím hallatán, az első rész portjának ugyanis még mindig se híre, se bűze, a Rockstar következő nagy dobása, a Red Dead Redemption 2 azonban a legújabb híresztelések szerint már megjelenhet kedvenc masináinkra is.

Az ezzel kapcsolatos sóderbányát ezúttal a VG24/7 szállítja, amelynek munkatársai egy rockstaros fejlesztő LinkedIn-profiljának böngészése közben bukkantak rá a a RDR2 mellé biggyesztett, mágikus P és C betűkre. Van róla screenshot is:
 

Az újságírók által névtelenségbe burkolt emberünk a profil szerint korábban a GTA V-ön és az LA Noire-on dolgozott programozóként (két PC-re is megjelent játékról van szó),  most pedig a Red Dead Redemption 2-t heggeszti PS4, Xbox One és PC platformokra. Hogy utóbbiról eddig miért nem lehetett hallani, azt a VG24/7 a Rockstar üzletstratégiájával indokolja: a GTA V ugyanis úgy produkál évek óta hihetetlenül masszív eladásokat Steamen, hogy a port másfél évet késett a korai konzolos változatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a játéknak üzletileg abszolút nem ártott a késés, sőt, a számok akkorák, hogy a hosszú kihagyás miatt valószínűleg elég sokan konzolos és PC-s oldalon is a kasszák elé járultak. A VG24/7 arra számít, hogy a Rockstar a RDR2-vel ugyanazt a mutatványt játssza majd el.

És hogy mi lehet igaz ebből? Minden vagy semmi, ahogyan az az ilyen híreknél szokásos, viszont a dolog még így is erősen logikusnak tűnik, a LinkedIn-profilokat meg nem szokták csak úgy elírogatni.

Hat év után peccset kapott a PC-s GTA IV

Fórum:

A Rockstar Games jómunkásemberei nagy meglepetésre peccset kalapáltak a GTA IV továbbra is botrányos, de botrányosan népszerű PC-verziójához. A javítás elég sok problémát orvosol, sőt, még a teljesítményen is finomhangol (haha) valamennyit, de az igazi megváltást sajnos nem hozza el.
 

A hivatalos patch notes alapján a Windows 8.1- és Windows 10 kompatibilitást, valamint a modern videokártyák specifikációi által okozott hibák javítását említhetjük, mint legfontosabb újításokat, azonban az előző évtized nagy rákfenéje, a Games for Windows Live-integráció sajnos még mindig nem került eltávolításra. Öröm az ürömben, hogy a Rockstar Social Club-on legalább ismét vágtak egy keveset, így újra működésre lehet bírni a multiplayert. Hogy a peccs mekkora fps-többletet jelenthet, igazán jó kérdés, de a "csekély teljesítmény-optimalizáció" kifejezés valószínűleg inkább fájdalmasan őszinte, mint óvatosan pesszimista, szóval nem érdemes a sima 60 fps reményében újratelepíteni a programot.

A játékosok reakcióit elnézve a modbarátok enyhén szólva sem repesnek a boldogságtól, ugyanis az új verzió a legtöbb fankreációt használhatatlanná teszi. Szerencsére könnyedén vissza lehet állítani a régi verziót a modok érdekében, de talán a Rockstarnak is érdekében állt volna ügyelni az ezekkel való kompatibilitásra.

Rendes dolog a rocksztároktól, hogy még ennyi idő elteltével is pátyolgatják Nico Bellic nagy kalandját, igazi gyakorlati haszon nélkül azonban ez édeskevés.

Take-Two vs. Lindsay Lohan: Elbukta az ügyet a színésznő

Fórum:

Még márciusban herregték el a szőrmadarak, hogy Lindsay Lohan pert indított a Take-Two ellen, mivel szerinte jogtalanul használták fel képmását a GTA 5 reklámkampányában, a játék egyik karakterét, Lacey Jonast pedig róla mintázták. Akkor úgy tűnt, hogy a harcias bíróság miatt a színésznőnek állhat a zászló, de szerencsére a józan ész végül mégis győzedelmeskedett a – látszólagos – pénzsóvárság ellenében.
 

A szeptember 1-jén született ítélet szerint – amelyet a keresetet befogadó egy bíróval szemben ezúttal már egy ötfős bírói tanács hozott – ugyanis hiába a valóban Lohanre emlékeztető karaktert ábrázoló poszter és a színésznő bizonyos jellemvonásait megöröklő Lacey, elmarasztalásra érdemes csak akkor lenne a dolog, ha fényképét és nevét is egy az egyben felhasználták volna a Rockstar Games jómunkásemberei. A játékban természetesen semmilyen név szerinti utalás sincs Lindzire, ahogyan a fotó sem lett ténylegesen felhasználva, így nincs alapja a keresetnek.

Ezen felül a bíróság azt is megállapította, hogy a GTA 5-öt „egyedi története, karakterei, dialógusai, környezete (a Los Angelesről mintázott Los Santos – a szerk.), valamint a játékos azon képessége, hogy választása szerint haladhat a játékban fikciós művé, szatirikus alkotássá teszik", a szatírát és a paródiát pedig az USA alkotmányának első módosítása is védelemben részesíti. Az amerikai precedensjog szerint a videojátékok a könyvekhez, a színházi darabokhoz és a filmekhez hasonlóan gondolatokat közvetítenek, így jogi oltalmat élveznek.

Sajnos úgy tűnik tehát, hogy Lindsay Lohannek továbbra is a színészmesterségnél kell maradnia, ha pénzt akar keresni. Tragédia.

Lindsay Lohan tényleg kiperelhet egy kis pénzt a Take Two-ból

Fórum:

„Haha, Lindzi Lohan pereli a Take-Two-t, megint jól jár majd néhány ügyvéd!” – gondoltam, amikor először hallottam arról, hogy a színésznő szerint róla mintáztak egy szereplőt a Grand Theft Auto 5-ből. Jól pofára estem, de az megnyugtat, hogy a Take-Two is.
 

 
Az egykori gyerekszínész azzal vádolja a kiadót és a Rockstart, hogy a GTA 5-ben szereplő Lacey Jonast – a színésznőcskét, akinek többek között a paparazzók elleni menekülésben kell segítenünk – ő ihlette. Mindezt azzal igyekszik alátámasztani, hogy a vizuális hasonlóságon túl, a karakterrel készült küldetések során a játék utal Mean Girls című filmjére, sőt, egy korábbi lakhelyére, a West Hollywood hotelre is. Lindsay-nek az egyik poszterről is egy róla készült fotó jut eszébe, így a REWiRED PandoraBox HQ-jának lakói most örülhetnek:
 
 
A Take-Two természetesen a létező összes érvet felhozta a kereset elfogadása ellen. Szerintük egyrészt nem állja meg a helyét az a New York-i jogszabály, amire a színésznő hivatkozik, mivel az művészi alkotások esetében kizárja a képmás védelmét. A cég jogászai mindezek mellé még szankciót is kértek Lohanre, állításuk szerint ugyanis a vád teljesen alaptalan, a perhez pedig csak és kizárólag feltűnési viszketegsége miatt lehet kedve a hölgynek. Elég meggyőző, ugye? A New York-i Legfelsőbb Bíróság szerint egyáltalán nem: Joan M. Kenney bírónő úgy látja, hogy a kiadó sztorija fabatkát sem ér, így el is fogadta a keresetet, az ügy pedig mehet tovább.

A Take-Two érhetően nincs elragadtatva a döntéstől, hiszen ők már kiteregették lapjaik nagyrészét, a per viszont hamarosan bizonyítási szakaszba lép, így Lohannek igazán könnyű dolga lehet állításainak alátámasztásában. Michael szinkronhangja, Ned Luke csinos képpel kommentálta a bulit:
 

„Kis túlzással ugyan, de mintha lenne egy kis hasonlóság. #LindsayŐrült”

Biztosan vicces lesz az ítélet, csak bírjuk addig popcornnal.

Forrás: Hollywood Reporter

52 milliónál a GTA 5, míg a Take-Two éves forgalma megfeleződött

Fórum:

A rekorddöntögető GTA 5 rajtot követően várható volt, hogy visszább fog esni a szoftveróriás forgalma ($2,4 milliárdról $1,1 milliárdra), viszont a tavalyi év ugyanezen szakaszához képest növekedett a bevételük (Non-GAAP szinten $21,5 millióról $54,3 millióra).

  • 29 milliónyi GTA 5 ment el a prev-gen konzolok első 6 hetében; 10 millió a jelenlegi generáció és 2 millió a PC induló hetében, azaz az 52 millió eladott példányból 41 millió fogyott az első néhány héten
  • az Evolve-ból 2,5 millió példányt szállítottak le
  • a Borderlands franchise pedig túllépte a 25 milliót, melynek az egyharmada a tavalyi évből származik

Fontos megjegyezni, hogy a fenti adatok a disztribútoroknak leszállított példányszámokat takarják (shipped != sold).

Noha a Take-Two a japán társaival ellenben a nyugati piacot célozza elsősorban, ahol még mindig a dobozos termékek dominálnak, viszont a tavalyi év 16%-áról 42%-ra ugrott a digitális forgalmuk, amiért az Evolve és a Civilization példáit követve borítékolható, hogy a jövőbeli játékaik mind DLC-kkel és egyéb kapcsolt termékekkel fognak érkezni.

És a GTA 5 elsöprő sikerét látva, garantált, hogy nem fognak elmozdulni az aranyat tojó tyúkjuktól, de a részek közötti 4-5 évet és a mostani forgalom zuhanását is elnézve, felmerülhet a kérdés, hogy mennyire kockázatos nagyobb franchiseokba fektetni, amikor az előző generációhoz képest 80%-al csökkent a tripla-A-s stúdiók száma, és a saját égiszük alatt futó, Borderlands: The Pre-Sequel-ért is felelős 2K Australianál is le kellett húzniuk a rolót.

Forrás: Take-Two, GamesIndustry

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!