Jelenlegi hely

Bioware

Befutott a Mass Effect: Andromeda löncstrélere

Fórum:

Ami akár egy újabb képregényfilm kedvcsinálója is lehetne, régen volt már, amikor az első rész még fősodratú videojátékok között intelligensnek számító sci-fi húrokat is pengetett, és badasskedős, RPG-s lövöldénél okkal lehetett többen reménykedni. Azért reméljük, hogy a játék érdekfeszítőbb lesz ennél a halovány előzetesnél. Vagy legalább kiadja végre az EA a harmadik részt DLC-kkel felszerszármozva, hogy minél hozzáférhetőbb legyen a Shepard-trilógia.

rwurl=https://youtu.be/X6PJEmEHIaYÉszak-Amerikában március 21-én, Európában pedig 23-án kezdhetjük valamelyik Ryder-ikerrel a kampányunkat, hogy az új galaxis minél több és minél idegenebb idegen lényével gyűrhessük össze virtuálisan a jövőlepedőt. Mindent az emberiségért!

Thx, rune!

Mass Effect: Andromeda - új múvi tréler

Fórum:

Fedezz fel egy új galaxist, harcolj idegen létformákkal...

...akik nem mások, mint a vírusként szaporodó és terjeszkedő, csillagbirodalmat építő, hódító emberiség! Természetükből fakadó kolonizálási vágyuk rabszolgasorba dönti az új galaxis minden értelmes faját. A játékos feladata nem lesz más, mint az ártatlan parasztgyerek, Kett Archon szerepében bosszút állni gyermekei és felesége haláláért, és a galaktikus lázadás élére állva egyszer, s mindenkorra kiűzni a gonosz embereket a faját jogosan megillető galaxisból. Legalábis valami hasonlót láthatunk a frissiben kikerült előzetesben. Íme:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=NNG_szaXNNU

Mass Effect 2 - Ingyen!!!!!

Fórum:

Az Electronic Arts főtanácsa úgy döntött, hogy a Mass Effect Andromeda epertorta kóstolója mellé ingyenessé teszi a sorozat egyik kultikus részét, a Mass Effect 2-t!!!
 

Az Originen már elérhető! Az időzítés tökéletesebb nem is lehetne, így télvíz idején nincs is jobb, mint szétrúgni pár élienhátsót – már ha éppen akad ilyen szerve a delikvens egyednek. Az alapjátékon kívül, ezeket a nyalánkságokat is a magunkénak tudhatjuk:
  • Mass Effect 2 Documentary
  • Mass Effect 2 Digital Art Books - Mass Effect 2 Soundtrack
  • Cerberus Network és vonzatai  Terminus Weapon and Armor és a hírhedt Blood Dragon Armor!!!

Ezt töltsétek a hétvégén, ne a kolbászt és a szalámit, mert végesek a készletek, nem tudni, mikor vonja fel újra a pajzsot az EA.

Mass Effect: Andromeda - CES gameplay trailer

Fórum:

Pár órája tartotta meg CES-es prezentációját az NVIDIA, melynek keretében egy két perces videóval kedveskedtek az egybegyűlteknek az új Mass Effect játékból. Ezzel együtt kiderült a program premierjének dátuma is: Amerikában március 21-én, Európában március 23-án jelenik majd meg a játék PS4, XB1 és PC platformokra.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=YcidXF1pk4c

Itt az első Mass Effect Andromeda előzetes

Fórum:

A korábbi tech központú betekintő után végre kaptunk egy teljes értékű előzetest a Mass Effect Andromedából. Magát a játékot jövő tavaszra ígérik. Talán addig még kapunk ennél izgalmasabb előzetest is, mert erről nem lehet épp szuperlatívuszokban beszélni.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=pyZw_oqk7Q8

Thx, Nokedli!

Mass Effect: Andromeda – buzzword trailer

Fórum:

A PlayStation 4 Pro esemény kapcsán várható néhány videó. A sort a Mass Effect új része nyitja. Természetesen azokat a kulcsszavakat nyomja emberünk a trailer alatt, amit a Sony a mai napra előirányzott (azaz 4K és HDR), de ezt leszámítva ez egy egész hangulatos kis előzetes.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=t1hBNALUk4w

Thx, Corey!

FRISSÜLT: Mégsem lesz Mass Effect-felújítás?

Fórum:

Két hete szinte tényként írtunk arról, hogy a Mass Effect-trilógia felújított verzióján serénykedik az EA, de most úgy tűnik, előre ittunk a medve bőrére. Felbukkant ugyanis a színen Peter Moore, aki egy kissé fura nyilatkozatban igyekezett mindenkit biztosítani arról, hogy a kiadó a múlt helyett inkább a jövőbe tekint.
 

Moore szerint cége egyszerűen nem foglalkozik holmi könnyű pénzkereseti lehetőségekkel csak azért, hogy sok ezer nosztalgiázni vágyó játékos kedvére tegyen. A Bioware most a Mass Effect: Andromedát kalapálja teljes gőzzel, az EA-nek pedig jelenleg egyetlen unatkozó fejlesztőstúdiója sincs, így az erőforrások szempontjából is ki van zárva a sci-fi frencsájz korábbi fejezeteinek felújítása. A kompetitív- és sportjátékok nagykövete lándzsát tört a sokat hangoztatott „új élményeket akarunk a régiek helyett" mantra mellett is:

„Nagyon sokan szeretnének egy Skate 4-et (Hogy mit? – a szerk.). Rengetegen várnak a Fight Night visszatérésére (Hm? – a szerk.). A cégünk 34 éves, világszerte több ezer IP-vel. Road Rash (Peter, szerintem beszélnünk kéne... – a szerk.)! Választhatnánk a könnyű utat is[...], de nem érdekünk, hogy a fejlesztőink olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyeknek nem az előrehaladás a céljuk."

Peter Moore és a korábban idézett Peter Soderlund között tehát úgy tűnik, egyáltalán nincs egyetértés Mass Effect-ügyben. Ettől persze a rimászter lehetőségét még nem lehet teljesen kizárni, de én fogadni sem mernék rá.

Forrás: ShackNews

Thx, Chiller!

ÁPDÉT: A ShackNews az IGN Unfiltered című interjúsorozat legújabb, Peter Moora-ral készült epizódjából húzta elő a sztorit, a forrásról azonban közben kiderült, hogy Soderlund nyilatkozatánál másfél héttel korábban, agusztus 5-én vették fel. Talán az EA a két nyilatkozat között meggondolta magát?

Thx, swoder!

Jöhet a felújított Mass Effect

Fórum:

Manapság Dunát lehet rekeszteni a régebbi frencsájzok újramelegítését célzó „HD”-verziókkal: a WB Games az Arkham játékokat dobja újra piacra, az Activison meg éppen a legújabb Call of Duty-t szeretné eladni nekünk a legjobban sikerülttel, az EA viszont furcsa módon eddig kimaradt a buliból. Az ambíciózus nyilatkozatairól – és sajnos nem ilyen tetteiről – híres cég tavaly még új élményekkel szeretett volna elkápráztatni minket, de úgy tűnik, hogy ettől még simán belefér a Mass Effect rimászter is.
 

Mindezt még szimpla pletykaként sem kezelhetjük, hiszen a Gameinformernek nem holmi névtelen szószátyárt sikerült mikrofonvégre kapnia a téma kapcsán, hanem Peter Soderlundot, az EA executive elnőkhelyettesét:

„Már tudjuk, hogy a közönség vevő lenne a dologra,[…]. Az őszinte válasz az, hogy erősen gondolkozunk rajta. Ma még semmit sem tudok bejelenteni, de arra lehet számítani, hogy az Activision és más olyan cégek példáját követjük majd, akik sikeresen fogtak hasonló vállalkozásokba.”

A bizonytalanság okát Soderlund abban jelölte meg, hogy mind az időzítést, mind a minőséget illetően biztosra szeretnének menni. Az előbbivel valószínűleg nem lenne nagy probléma, hiszen az Andromeda alcímű folytatás ha minden igaz, már jövő év elején érkezik, így még egy jó ideig reflektorfényben lesz a Mass Effect név.

Ti mit gondoltok: itt az ideje a Mass Effect remasternek, vagy ráréünk arra még?

Thx, swoder!

Dragon Age: Inquisition - Ingyenes lett az első 6 óra és a többjátékos móka

Fórum:

Az EA saját digitális disztribúciós platformján ezúttal a BioWare legutóbbi, szokásos kritikai dicsfénnyel kitüntetett RPG-je bukkant fel ingyenesként. Természetesen nem eszik olyan forrón a kását, hogy szőröstől-bőröstől bekebelezhessük a teljes játékot, de az egyjátékos kampány első hat órája és a multi elvileg korlátlanul bárki rendelkezésére áll (persze a DLC-rengeteg nélkül), tehát ez alatt kellene végérvényesen elkapni a sárkánykórt.



A modell nyomokban emlékeztethet az Xboxon dívó, ún. EA Access modelljére, melynek köszönhetően az előfizetők a legfrissebb játékok első hat órájába kóstolhatnak bele még a megjelenés előtt – és kapnak régebbi darabokat ennél jóval tartósabb használatra. A PC-seknek már eddig is jutott szórványosan 48 órás vagy egyhetes kipróbálási lehetőség (Origin Game Time), illetve ingyenesen vagy bundle-ben kínáltak számukra játékokat. Tehát nem ez az első efféle próbálkozás a mamutkiadó részéről a játékosok bevonzására. Remélhetőleg itt nem lesz sokaknak problémája, mert az eddigi időkorlátos opciójuk nem sikerült éppen bugmentesre.
 

Mass Effect: Andromeda címmel érkezik az űropera folytatása

Fórum:

A legújabb Frostbite motor fogja hajtani az Andromedia alcímmel érkező folytatást, mely 2016 vége felé lesz várható. Jó sűrű évek elé nézünk, de addig is itt a bejelentő videó Johnny Cash felkonferálásával.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=uG8V9dRqSsw

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!