XCOM

Utolsó bejegyzés


Múlt hét végén megvettem a War of the Chosent és azóta játszogatok vele. Azon gondolkozok mit lehetne róla nagyon érdekeset mondani. Az alapjáték (sztori) az kb ugyanaz bár egy kicsit bele dolgozzák a War of the Chosen miatt bekerülő új lázadó frakciókat a sztoriba.

Normál fokozaton játszok és egyelőre csak két Chosennel voltak encounterjaim (Sniper meg az Assassin). A Chosenek ahogy azt már sok reviewban leírták kb úgy működnek itt mint a Shadow of Mordor című kaszabolós játékban az Orc vezérek. Vannak mindig kis intróik ha találkozol velük és vannak erősségeik meg gyengeségeik amik fejlődnek idővel.

Ami azért valahol bénán van megoldva, hogy ha egy pályán sikerül mondjuk nullára lesebezned egy Chosent akkor nem nyírtad ki hanem csak kvázi elűzted abból a csatából, ami valahogy béna megoldás szerintem.

Az új frakciók adnak 1-1 spéci egységet ami közül talán a Skirmisherek azok amiket legkevésbé érzem hasznosnak.

Van természetesen még több tennivaló a covert operation küldikkel meg új ellenfelekkel stb stb szóval jelenleg úgy játszom, hogy kb leszarom az Avatar projekt órát mert annyi lehetőség van visszapörgetni az órát, hogy most nem érzem annyira parának mint az eredeti játékban annó.

Összességében az újítások mind több tennivalót adnak (szerintem már az eredeti játékban is az volt néha a legnagyobb baj, hogy annyi felé kellett / lehetett volna szakadni, hogy nehéz volt eldönteni mivel kéne inkább foglalkoznod) ami jó is meg rossz is. Jó mert több lehetőséged van de rossz talán a zárójeles részben leírtak tovább fokozása miatt.

Az új karakterekkel néha OP egy-egy küldi máskor meg ugyanúgy nem találnak el szart sem és meghalsz random sectoid vagy Advent katona sima lövésétől.

Szóval szerintem így az eddigi tapasztaltak alapján nem forradalmasítja a játékot hanem csak tovább poliroz egy amúgy is eléggé jól sikerült folytatást.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Már vagy egy hete akartam érdeklődni a helyi tapasztalatok felől, de mindig elfelejtettem, mire az RW-ig jutottam. Ezek szerint a Wart of the Chosen nélkül már nem érdemes elkezdeni, kivéve, ha meg akarom tapasztalni a sokakat megríkató időlimitet. Pedig egy kicist érdekelne, hogy utálhassam :)

Sors bona, nihil aliud.



Aztán lehet, hogy a halálóra mégis be fog szopatni hirtelen és megátkozom magamat, hogy nem kezeltem hamarabb de egyelőre (és az eredeti végígjátszás útán) most még nincs para.

Ha biztosra akarsz menni, hogy legyen para max magasabb fokozaton állsz neki :)

Amúgy tudom mindenki nagyon szerette a második részt (én is) de feltenném itt a kérdést, hogy egyedül vagyok abban az érzésemben, hogy az első hangulata valahogy sokkal jobb volt? Ufósabb? :) Nemtom valahogy a sok Advent karakter nekem sokat kivett az Ufó megszállós hangulatból a folytatásban.

Na jöjjön most már a Terror from the Deap !

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Az XCOM 2 nekem sem jött be annyira. Az első résszel sokkal többet játszottam, talán a végére is értem. Meg a Long Wart is zúztam annó egy ideig.

Non serviam



Freak írta: Na jöjjön most már a Terror from the Deaep !

Nekem is ez volt a bajom az 1-el is, de elfogadtam és megszerettem. De hatalmas öröm lenne, ha a régi tftd szerű cuccot alkotnák meg az új grafikával és játékmechanizmussal.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Meh elirás. Nem is értem az, hogy csúszott be.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Megjelenés óta nyiszálom. Az új anyagok implementálását legeleinte kissé sutának és olykor frusztrálónak éltem meg, de gyorsan visszarázódtam a játék kerékvágásába, és már csak a sztori elidomtalanodását (túl nagy a fókusz a friss témákon, az eredeti vonal szinte elvész, ez fokozottan zavaró lehet új játékosoknak) és a párbeszédek Zs-kat. startrekvillainiségét hoznám fel komolyabb negatívumként, minden más egészen bejön, élen az optimalizációkkal: nálam legalább háromszor gyorsabban tölt be minden, mint azelőtt (+ a preview funkció, ami megmutatja, mely ellenfél látható/hátbatámadható onnan, ahova épp mozognál). Még az istenverte zombik is megtetszettek mint játékelem, amennyiben lényegében privát seregedként is használhatod őket (módfelett szívmelengető látni, ahogy egy-egy horda lerohanja az idegeneket, míg te elkolbászolsz taktikailag épületesebb pozíciókba, az Adventnek ugyanis nem jár a "ha kinyírtál egy hullát egy lövésből, az az akciód ingyen volt, lehet folytatni" cheat fícsör), sőt a random képességeket nyerő és random feltűnő Chosenek is üdítő színfoltokká nőtték ki magukat a szememben, főleg ha az egészen fincsi Avenger-ostromló küldetésüket meg a saját erődjükben való (végleges) kivégzésükkel megkaparintható, halál-OP egyéni arzenáljukat nézzük.

A frakciók révén titkos (nem lejátszott, csak a háttérben időre zajló) küldetésekre parancsolhatod a katonáidat mindenféle, az egyes bakákat érintő, tárgyi javakat jelentő, globális hatású stb. bónuszokért cserébe. A Chosenek elkaphatják az embereidet, ilyenkor le kell nyomozni őket és kiszabadítani. A szokásos küldetéstípusok is bővültek, pl. az Advent-cucclopásnak van egy olyan verziója, hogy van x számú láda szétdobálva a térképen, és az Advent a felfedezésedtől számítva kb. körönként megjelöl kettőt elvitelre. Ha odaérsz hozzájuk, hazafultonozhatod őket, de ha nem, jön egy ellenséges hajó és elcsaklizza előled. Mindezt persze élienek és akár zombik társaságában is. Aztán a (nem fő)bázisvédős missziókban végre nem csak civileket találni, de baráti NPC fegyvereseket is, akik jellemzően kinyírják az agresszoroknak vagy a felét alapkarabéllyal és öngyilkosközeli megmozdulásokkal, míg a te elitcsapatod jobbra-balra bénázik. :D A három frakcióspecifikus katona megnöveli az eszköztáradat: a Reaper röhejesen hatékony sunnyogásának hála fantasztikus felderítő; a Skirmishernek nagymértékű mobilitása van és akár kétszer is tüzelhet körönként default akcióként; a Templar pedig ilyen közelharcos psi-monk-izé, eleinte kissé ergya, de fejlesztve és megfelelő mikromenedzsmenttel rém szórakoztató. Az új ellenfelek is faszák, mint a lángszórós Advent, aki néha felrobban bakancsfeldobás közben, meg a Spectre, ami már majdnem idegesítőbb a Codexnél. A Shenes és Vahlenes DLC-ket is csak most pótoltam, ami ugyan még inkább növelt a zsúfoltságérzeten, de nem baj, a SPARKokat végül egész megkedveltem (érdekes jelenség, hogy bár ezek nem tudnak fedezékbe bújni, komolyan úgy vettem észre, hogy semmivel sem sérülnek le gyakrabban, még ha kvázi csalit csinálok is belőlük, mint a hús-véreim, és ezt most a fejlesztett robik 4-es páncéljától eltekintve értem), a Rulerek pedig amolyan mini-Chosenekként működtek, azzal az áldásos különbséggel, hogy ez utóbbiak azért nem kapnak ingyen fordulót minden egyes saját cselekedeted után... Ja, meg ott van az átdolgozott XP-rendszer és Training Center, amelyek révén minden emberünket kibővült skillfa mentén maxolhatunk ki.

Részeges ömlengés vége. Még úgysem játszottam végig, az összkép akár változhat is, bár 2 Chosen már döglött és eléggé final tierben jár a haderőm, úgyhogy sok már nem lehet hátra. Azért még húzom-halasztom, amíg élvezem, a doomclock kifutásától nem kell félnem*, tényleg könnyű lejjebb tornászni. Összességében ajánlom a cuccot. Margóra pedig megjegyezném, hogy több helyütt longwaros a fíling, ami a majdani XCOM 3-asra nézve is biztató jel. A tendencia tetszetős. Mondjuk nekem már az alap XCOM 2 is jobban tetszett az alap XCOM-nál (nem feltétlenül az EW-nél; a WotC [ami nekem már mindig a Wizards of the Coast marad, bocs, Firaxis és internet] viszont ráver arra is).

Nem jöhet elég korán a Phoenix Point, aztán a Terra Invicta, aztán az XCOM 3.

*Apropó, kampányindításkor lehet választani a minden timert megduplázó opciót – nehogy bejelöljétek, akármennyire viszolyogtok is a "siettetéstől", szerintem komplett trivializálná az egész játékot, az alapján, mennyire megengedő már a default is; ráadásul frakcióparancsként felhajtható a "no timer until revealed" és a "+2 turns on timers" ukáz utolsó és utolsó előtti mentsvárként a nálamnál is hiperjodázóbbaknak.

ibi amentia latet



az Adventnek ugyanis nem jár a "ha kinyírtál egy hullát egy lövésből, az az akciód ingyen volt, lehet folytatni" cheat fícsör)

De jár. Több küldin is voltam már ahol mind Advent trooper mind Muton lötte a lostokat és kapták a free actiont egy-egy Lost kinyirása után. Csak a lövéses instakill után jár minden egyéb támadás (melee, gránát, enviroment) esetén nem.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Igazad lehet. Eszerint a véletlen egyebeeséseknek köszönhetően a ~25 órám alatt annyiszor fordult csak elő, hogy nem maradt meg bennem.

Freak írta: Csak a lövéses instakill után jár minden egyéb támadás (melee, gránát, enviroment) esetén nem.

Tudom, írtam.

ibi amentia latet



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



"Két cikk egyben! Tudj meg mindent az X-COM- és a UFO-sorozatok létrejöttéről, és persze az ember-sectoid mutánsok sorsáról."
http://retro.land/ufo-enemy-unknown/

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



A Long War modért felelős mukik saját X-COM-szerű grand stratégiát fejlesztenek "kevesebb csillivilli, hardkórabb mélységek" jeligével, és hamarost Kickstarterre viszik, addig is morzsákat szórnak:

Greetings Long Warriors and friends!

You're getting this because you signed up for a newsletter from Pavonis Interactive (originally known as Long War Studios) sometime in the last few years. It's the first time we've used this channel because, in addition to the above trailer, we at last have some exciting news to announce about Terra Invicta, our upcoming grand-strategy alien invasion game.
We're doing a Kickstarter. Soon.

We've been hard at work developing Terra Invicta since we wrapped up Long War 2. We raised some private funding and that has taken us most of the way to an alpha. Soon we will be asking for your help to get us across the finish line.

We'll let you know once we've finalized the details on the campaign. In the meantime, if you want to know more about the game, we've posted some dev diaries on the Pavonis forums, and we've started a Discord so we can chat with our fans. (We'll be adding more channels shortly!)

Stay tuned for further updates and thanks for your support!

rwurl=https://youtu.be/W2rv1NvINMU

ibi amentia latet



Kicsit úgy érzem, hogy túl sokat akarnak markolni.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Érzésre az Expanse ihlette őket. Politika a földön - harc az űrben.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.


Lou képe
Lou
Donator

Nohát
https://kotaku.com/a-new-xcom-game-is-coming-out-next-week-1842859356
Csak egy DLC -szerűség, de érdekesnek tűnik

Eléggé a semmiből termett elő. Megjelenés április 24.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



És csak 10 euró??? Count me in!



uristen, nem is tudom melyik xcomot kaptam karacsonyra magamtol one-ra, de valoszinuleg alapot. a war of the chosen milyen, megerne megvenni? van ra valami olcso forras esetleg?

Parizer forever.



Teljesen megéri.



Non serviam



csak a storeban talaltam, dragallom. valami alternativ beszerzesi forrast tud esetleg valaki?

Parizer forever.



Nvm. Azt hittem az ujra erted. War of the Chosen most GreenManGamingen ocso. (Ha megvan az alap xcom2, ha nincs akkor az meg extra 10 euro) Amugy ha nem szereted, ha egy jatek folyamatosan surget es rohannod kell mindennel mert 6 timer megy egyszerre akkor meggondolnam mielott nekikezdek... :D



Nem tudom, hogy konzolon elérhető e a Long War mod, mert az ingyen van, és azt tenném fel az XCom alá a helyedben. Elképesztően más játékot kapsz...jobbat.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



megnezem PC-n erdemes e ra penzt kiadni :) koszi.

Parizer forever.



csak PC :(
es azon mar nem jatszok, kenyelmesebb a kanapeban dogolve.

Parizer forever.


Lou képe
Lou
Donator

A PC verzió nem játszható kontrollerrel?

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



passz. elgondolkodtam amugy, csak elegge utban lenne a hdmi kabel a pctol a tvig, meg kellene egy usb stick a kontrollerhez.

Parizer forever.



ott nem latok xbox one-t. bena vagyok?

Parizer forever.



Nem. Fel se merult bennem, hogy konzolon akarod tolni. Mea culpa.



Kijöttek a reviewk a ma esti megjelenés előtt és azt írják elég jó. Csak bugos (suprise). Nah szuper!



Chimera Squad Review hegyek:
Destructoid - 7.5
GameInformer - 8
IGN - 7
Wccftech - 8.5
PC Gamer - 72
Polygon
Kotaku
Rock, Paper, Shotgun

tl;dr: ha tetszik az ujkeletu Xcom akkor ez is fog, de nem tobb mint az eddigi reszek csak kicsit mas.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!