Wolfenstein

Utolsó bejegyzés


jah, engem is a random promptok zavartak kb egyedül. Meg egy keményre fagyás GPU lelövéssel, ami után rossz monitoron jelent meg (WTF?). Tehát az engine-en és az nvidia driveren még egy-két apróság mit csiszolni kéne, de maga a játék.... majdnem 100%-os.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Valami vagy jól fut, vagy nem, Nem mondom, hogy ez bináris kód, és nincsenek árnyalatok, de a hasonlóan produkáló játékok, nálam gyakran uninstallt kapnak, ha nem is mindig. Zavaró. Kár, hogy a parasztvakításra mentek rá a folyékonyság helyett.

Ez is az egyik oka, hogy én nem nagyon játszom megjelenéskor az új "csodákkal".

Sors bona, nihil aliud.



Ezzel én is így vagyok. A Doomot is vártam, mint a messiást, de csak úgy mertem megvenni a megjelenés napján, hogy előtte vagy 5 performance tesztet végignéztem a játék több pontjáról. Azért is csalódás kicsit a Wolf 2 ebből a szempontból, mert a Doom már első nap úgy futott, mint az álom, pedig akkor ugye még csak OpenGL volt az id Tech 6-ban.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha elindul akkor jól fut, a teljesítménnyel nincs gond pc-n. 1060 és 1070 tulajos ismerőseim is csak jót mondtak róla, sziklaszilárd 60fps maxon 1080p-ben. A probléma inkább a fagyogatással van pc-n, a konzolos teljesítmény meg most őszintén ki a tökömet érdekli. =/



Azt én is hallottam, hogy a jelenlegi generáció kártyái okésak, viszont alább egy kicsit még hibádzik az optimalizáció. Persze a fene tudja, ennek mennyi köze van az architektúrához, elvégre állítólag a 10xx-es széria jobban viselkedik Vulkan alatt, de a Doomnál még a 9xx is jól viselkedett.

Szerk: Érted, nehogy már 40-50%-nyi különbség legyen egy GTX 970 és egy 1060 között, az trágya:
https://www.computerbase.de/2017-10/wolfenstein-2-new-colossus-benchmark/2/

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Érdekes nálam 1060-as kártyával katasztrofálisan fut. :( Low-medium és így is egyes pályákon (tárgyalóterem) 10 FPS-t is kaptam. :(


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

a konzolos teljesítmény meg most őszintén ki a tökömet érdekli. =/

Csöpi szerintem PS4-en fogja játszani. Szóval őt meg azért nem :)

@Zaxx

Mivel 1060-at vettem 970 helyett, nagyon helyes :) Nekem amúgy a Doom is jobban muzsikált Vulkan alatt, OpenGL-lel mintha stutterelt volna. Viszont a demó még 750 Ti-n is aránylag vállalható volt. Értsd: úgy én nem játszottam volna, de nem volt vészes.

Sors bona, nihil aliud.



Eh, tényleg elég meredek. Szvsz 1-2 hét és benne lesz a többi API is. Mondjuk nekem ahogy Zoo is írta a Vulkan jelentett a Doomnál is vagy 30 fps-t és itt is gyönyörűen muzsikált.

@Night: ott valami más probléma lesz.



Állítólag a motor már nem ugyanaz, és nem csak azért, mert ogl támogatás már nincs benne - azt írja Abu a linken, hogy 100000 sornyi shader kódot írtak át compute shaderre, gondolom ezért is fut okésabban új hardveren. Meg a betöltéskor megjelenő AMD szponzorált logóról sem érdemes elfelejtkezni azért - nekem RX 480-on 70 FPS alá nem esett be egyszer sem a mutató 1080p ultra beállítások allatt, de amúgy is inkább átlag 90-100 FPS körül hasít a játék hiba nélkül (bár még nekem is ki kellett kapcsolnom az aszinkron compute-ot, mert attól 1 percen belül kifagy a játék jelenleg). Szóval azon ritka kivételek egyike ez, mikor az Nvidián minden fasza, AMD-n szopás átfordul ellenkező előjelbe.



Nekem amúgy a Doom is jobban muzsikált Vulkan alatt

Nekem is, sokkal, ezért fura látni, hogy a Wolf alatt meg mintha elfogyott volna a szusz a 9xx-es szériából. Majd a következő hetekben kiderül, mi a valós szitu.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Igen, nekem is az volt első gondolatom, hogy "Mein Leben!" amikor megláttam, hogy AMD-szponzorált cucc. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nightcrawler írta: Érdekes nálam 1060-as kártyával katasztrofálisan fut. :( Low-medium és így is egyes pályákon (tárgyalóterem) 10 FPS-t is kaptam. :(

Ott valami furcsaság lehet. Egyértelműen patch téma. Egyszerűen AMD eleget fizetett, hogy az első pár napban/hétben sokkal jobban menjen az ő kártyáin... (lásd, nálam 280-on tökéletes highban)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nightcrawler írta: Érdekes nálam 1060-as kártyával katasztrofálisan fut. :( Low-medium és így is egyes pályákon (tárgyalóterem) 10 FPS-t is kaptam. :(

Ott valami gubanc van akkor.

A gtx970 emmel Über-re téve a grafikát is simán megy minimum 45 fps el lövöldözés közben. Ha nincs akció csak sétálgatok akkor 55-60.

Szerk. Mindez full HD ra értendő.



Extrém furcsa... Valakinek van ötlete? Minden háttérprogram kilőve stb.



driver frissítés?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Mással nincs gond? Húzod a kártyát? Amikor kipróbáltam erre az MSI Afterburnert, időnként downclockolta a kártyát, mert az... ilyen. A helyedben megnézném RTSS-sel, hogy mit fogyaszt el ennyire.

Sors bona, nihil aliud.



Lehet, van a crackben valami durva bányász progi :)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mentségére szóljon látom, hogy steamen játszott vele. ;)



A játék nagyon rendben volt. 2 dolog volt ami nem tetszett annyira: a rengeteg cutscene és hogy az egész valahogy túl rövid volt.
Ellenben volt benne egy jelenet amin annyira meglepődtem hogy levegőt nem kaptam.



Nekem a GTX1080 3440x1440-ben koppon 60-at nyom úgy, hogy közben meg sem erölteti magát...

Bazdmeg, a..... filmes átvezető eddig viszi :D



388.10 elvileg ez a legfrissebb.
Más játékban nincs gond. Ez egyszerűen megfekteti. Assassin's Creed új része is szépen elrötyög, ahogy a Shadow of War is.



388.00 van fent nálam próbáld meg azt visszatenni. Lehet bugos a .10



NVIDIA állítása szerint jövő hét elején érkezik WHQL game ready driver kifejezetten a Wolf2-höz, várd meg, hátha teljesen rendbeteszi.



Nna, közben végére értem, még vannak az extra küldik, meg majd a Freedom Chronicles 0+ (0 előrendelői, többi gondolom a season pass)

10/9.5 (itt-ott jelenlévő bugok miatt), would play more. Jaés jöhetne már a kurva OST....




Aztaqrvaéletbe :DDD

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Egyébként elvileg lesz ebből is rendes soundtrack album, addig pedig remekül elleszünk a rajongói mixekkel megint, mint a Doomnál:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=781HtQfMpdg

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Azért remélem a nulladik résznél jobbak lesznek...

rwurl=https://s3-allgamesdelta.s-ul.eu/3FX0L8Lt



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hát, erre a demóra nem mondanám, hogy jól reprezetálná a teljes játékot, és az a durva, hogy ezt még úgy is meg tudom állapítani, hogy nem játszottam a teljes játékkal. :D Nem értem, miért a bevezető tolókocsis részt rakták bele.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!