Jelenlegi hely

StarCraft Remaster bejelentve!!!

Utolsó bejegyzés

Tno képe
Tno

Szerény nem reprezentatív szintén öregedő személyem pedig munkából hazaérve még a kényelmes székébe sem szívesen ül be egerészni munka után, hanem kontrollerrel játszom például körökre osztott stratégiát PC-n, egy RTS már hátrányból indul.

Pffftsssszzhhhpffff! :D

Szerk.: "Szerény nem reprezentatív hozzászólás szerkesztése" :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Men of Wart én is elő szoktam venni időről időre mert jelenleg azt tartom a leginkább olyan rts-nek ami a legérdekesebb újításokat/technológiákat vezette be eddig. Hasonló a CoH is csak a MoW jóval mélyebb a taktikai részében mint a CoH ami inkább hasonlít a "hagyományos" stratégiára.

Utoljára a Deserts of Kharakkal játszottam, de a sztori végigjátszása után kifújt. Nem kapott el az érzés, hogy multiban vagy skirmishben toljam. Hiába jó ötlet a mozgó bázis, meg jópofa, hogy ugratgatnak a járgányok a homok dűnéken és számít a helyezkedés a line of sight miatt. Ez kevés azért. A sztori volt az ami miatt játszottam, illetve volt egy jó atmoszféra a campaign alatt.
De akkor is végig az járt a fejemben, hogy inkább egy új Dűnével játszanék.

Choose your next words with excpetional care!



Kharak, tényleg! Valóban off volt a kampány után, de maga a kampány eszméletlen hangulatos.

Új Dűnét bármikor.


Tno képe
Tno

Na nem mintha én játszanék akármilyen rts-sel, de ez a kontrolleres húzás elég erős, ráadásul azt is sejteti, hogy kanapéról játszol... Szóval nyáron Vajknál nagi-nál egy 10+ fős Crusader Kings 2 multi, na?

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Zoo már többször bevallotta, hogy kanapéhuszár. A PC master race elkonzolosodó oldalágát képviseli.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Tno képe
Tno

Valami rémlik, de ez a körökre osztott kontrollereskedés... szégyen.

ShowHide spoiler #

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Bevállalom, ha cserébe 50 éves koromban még lesz működő derekam. Egyébként játszom én billentyű-egér kombóval is, csak limitált óraszámban. Nem fér bele napi több óra extra ülés játék miatt.

Sors bona, nihil aliud.


Tno képe
Tno

Ugyan, addigra otthon, a hűtőszekrényben tenyésztesz majd egy újat! Nem kell a magyarázkodás :)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Én a sunage-el toltam legutóbb. Sőt, lehet elő is kapom, mert lemaradt az utolsó 1-2 pálya.

ShowHide spoiler #


Emlékszem, anno játszottam egy Army Men játékkal ami egy kertben játszódott. Jópofa volt ahogy az elhagyott játékokból és tárgyakból kellett "kibányászni" a nyersanyagot. Pl: a fűben heverő walkie talkie-ból kellett energiát kinyerni a bázisodhoz meg a gyártáshoz:)

Choose your next words with excpetional care!



Úgy érted, fekve játszol a kanapén?

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Jaja, kis zöld műanyag katonákkal kellett lenyomni a sárgákat, szürkéket meg talán kékeket skirmishben. Lehetett tankot és helikoptert is vezetni.

Szerk.:

Régen ezt is nagyon csíptem a Zed mellett:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Wz6ow9pPEtY

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Kanapén? Pff. Inkább rekamién vagy franciaágyon.

Sors bona, nihil aliud.



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Az, hogy neked nem ismert, vagy nem tetszik a man of war, vagy company of heroes sorozat, még nem jelenti azt, hogy nincs a starcraft után jó RTS.

Én nem azt mondtam, hogy ezek nem jó játékok, hanem azt, hogy összességében nem hozzák azt a szintet, ami elég lenne egy SC (vagy akár egy SC2) lenyomásához. Igazából azt érdemes belátni, hogy az SC, az AoE, a Warcraft vagy a Red Alert nem csak stratégiai játékságukkal hódítanak: jó erős atmoszférájuk meg világuk van, a hülye vagy kevésbé hülye történetükre még ma is emlékszel, a zenéjüket dúdolod stb. és szvsz ezért ültek le eléjük játszani milliók, nem azért, mert olyan nagyon stratégiázásra meg e-sportemberkedésre vágytak.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ott van a cikk végén. ;)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



jah
ápdétet olvasni buzis! :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Ez kezd olyan lenni, mint amikor az ízlésről vitatkoznak. Nekem semmi nem maradt meg az AoE2 történetéből, viszont a Company of Heroes hadjáratai igen. Természetesen a Warcraft-Starcraft-1-2 nagyon erősek voltak singleben.

Nekem még a Cossacks 1 és teljesen más stílusban a Cossacks2 is bejött multiban. A hadjárataik nem voltak nagy számok.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Azzal én is rengeteget játszottam... :) Most már elérhető GOG-on is.



Ha már úgy is remasterek és blizzard, talán nem számít offnak:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tisl0V1TkM4

Choose your next words with excpetional care!



Ez egy nagyon jó kis project. A Warcraft 3 multival is sokat játszottunk haverral, nagyon kellemes volt.



ha már SC2:

haveromnak vagy 2 hete 0xc0000005 application errort dob a jatek van erre valami megoldas? (szegenynek a 2 giga memorias hd 3xxx gepen kb ez az egyetlen szorakozasa)

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Ez kezd olyan lenni, mint amikor az ízlésről vitatkoznak.

Biztos benne van az is, mert nekem az olyan RTS-ek, amikben nincs vagy nem hangsúlyos a bázisépítés, általában annyira nem szokták adni, de egyébként nálam a CoH tipikusan az a műfajból, ami nem fog belőled RTS-fant csinálni, és már eleve csak akkor fogod rá felkapni is a fejedet, ha kész RTS-rajongó vagy. Én a Westwood-játékokat az FMV-k meg a zene miatt kezdtem el, az SC-t meg a Warcraft 3-at azért, mert érdekelt a történetük az intrótól (na meg a világ, meg az SC-ben bejött a zene is), az Age of Empiresnek meg a grafikája jött be annyira, hogy leüljek elé (a Blizzardhoz meg a Westwoodhoz képest az AoE 97-ben maga volt a realizmus :D). Aztán persze megszerettem a stratégiázást is, és az tartott a játékok előtt.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



amig van bolond aki tizedszerre is hajlando fizetni ugyanazert, miert is ne tennek? En is pont ezt csinalnam uzleti dontesbol.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



TotalBiscuit nagyon jól összeszedte, hogy mi a helyzet ezzel a remasterrel:

To those disappointed that Broodwar HD doesn't change mechanics, this game wasnt made for you. It was made for South Korea. Any change to mechanics would be unwelcome. I don't expect a big revival of the competitive scene outside of Korea. Brood War is an extremely hard game and a pain in the ass to play well.

If you wanted Broodwar with SC2 engine, that already exists. Mass Recall mod, entire campaign for free. SC2BW, multiplayer, also free on starter edition. Brood War is a clunky archaic nightmare to play properly and that's what the competitive scene is based around. That scene and it's current and latent fans won't accept any changes that would make the game easier to play, even if they are just quality of life changes in your eyes. The game is literally balanced around 12 unit selection cap and the inability to hotkey more than 1 building together. Changing any of those things would unbalance the game. I personally have no real intention of playing it. SC2 is already too hard for me, Broodwar is much worse. The audience that wants exactly that experience though is there and in large numbers, mostly in South Korea. SC2s popularity in South Korea is vastly overstated by casual observers. The game never took off over there, people stuck with Broodwar. The pros switched because that's where the money was, the fans didn't. There's really no way to change that, so it makes sense to just give them what they want instead of trying to convince them to play SC2. For the foreign scene though, this game isn't going to 'revive' RTS. It's in many ways the polar opposite to what a modern RTS needs to be to succeed. The revival of RTS as a genre rather than just SC2 imho requires a new Command and Conquer, something that is easy to get into but with a high ceiling. The popularity of SC2s coop mode which has now surpassed the ladder is an indicator of what your average player wants out of a modern RTS. Broodwar isn't that game. Broodwar is the anathema of it.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!