Jelenlegi hely

Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...)

Utolsó bejegyzés


Ez csak sima fitness tracker ahogy nezem

Én a fatness tracker híve vagyok = mérleg. Works every time.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Azóta is keresgélek, de ahogy nézem egyedül az apple watch szól automatikusan, hogy valami gebasz van, bár azt nem találtam meg, hogy valamelyik app mondjuk tud e olyat, hogy kiküldjön egy sms-t vagy valami. Hiába van a xiaomi-nak mondjuk olyan karkötője, ami 24/7 méri a szívverést, szó sincs arról sehol, hogy különösebben jelezné ha gáz van, ráadásul azon "SOS gomb" sincs, mint az Apple watch-on.

Szóval jó drágán az se tűnik megoldásnak.


Lou képe
Lou
Donator

van egy csodás WayteQ x995-ös GPS készülék ősöméknél.
Vacak hozzáadott Sygic alkalmazás nem frissült már évek óta, próbáltam felrakni az újabb változatot, és most kér egy voucher-kódot, amit nyilván nem tartottak meg öregemék a dobozából, szóval ez bukva. mivel 4.4.2-es Android van rajta, így a play store-os applikációk többsége gond nélkül telepíthető. de már a sokadikkal próbálkozom és legtöbb csak szivat, és kiderül, hogy bármilyen térkép már pénzes, a tényleg ingyenes meg vacakul működik többnyire. (Maps.Me-nél is apám kapásból talált egy falut, ahova szerencsétlen készülék percek alatt sem tudott útvonalat tervezni...) szóval van esetleg tapasztalatotok, hogy milyen offline navigációs alkalmazás, ami bevált és nem rejtett fizetős és lehetőleg még magyar nyelvvel is rendelkezik és beszél is a drága?

(szerk: ha lehetne ebbe a vacakba egy sim kártyát rakni, akkor rányomnám a waze-t és kész, de sajnos nincs benne ilyen opció)

szerk2: ha azt mondjátok, hogy valamelyik fizetős app mocsokjó, és rendszeresen frissíti a térképeit, és nem is olyan vészesen drága, elég egyszer megvenni, akkor most már erre is hajlandó lennék...

szerk3: google maps-nél, hogy milyen megfontolás mentén van ez a négyzetjelölős offline térkép letöltés ország / megyehatár helyett...

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Kezdek besokalni a tárhelyszolgáltatóktól. Kellene nekem egy blogos/híres/reklámos wordpress oldal alá tárhely. Lehetőleg olyan, ahol van lehetőség később skálázni és mondjuk indulásnál se fossa össze magát a wordpresstől.

Ha tudtok bárkit ajánlani azt szívesen fogadom.



WebDream Magyarország Kft. brutálisan jó szolgáltató.

Egyebbirant az hogy "Wordpress-t tudjon futtatni" nem tul konkret igeny. Mire van pontosan szukseged? Managed vagy unmanaged kell? Dedikalt vagy osztott?

Az AWS az szinte industry standard majd hogy nem egy csomo helyet figyelembeveve (meg a CIA is toluk vasarol). Aztan annyit fizetsz amennyit hasznalsz az Elastic Computing rendszerukben pl.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



psishock írta: WebDream Magyarország Kft. brutálisan jó szolgáltató.

Ja-ja, de egyre kevésbé foglalkoznak hostinggal. A RW-t is csak az én két szememért vállalták, szóval move along, citizen.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



uszasnal hogy meri a tavolsagot fedett usziban?

Parizer forever.



uszasnal hogy meri a tavolsagot fedett usziban?

Ugyanugy mintha futnal vele. Beallitod neki hogy mikor kezded az uszast, es meri a megtett tavod egesz addig amig le nem allitod. Korbe korbe is uszhatsz, es oda vissza is akar. Asszony is fedett usziba szokott jarni ugye tipikusan, az van a legkozelebb elugrani napi szinten.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



hogy kap gps jelet? jo lenne teremfocihoz is, de foleg uszashoz kellene, mert neha elbaszom a hosszok szamolasat

most amugy van eleg jo xiaomi 35-50k korul (ket tipus is)

Parizer forever.



hogy kap gps jelet?

a konfuzio innen eredhet akkor, siman nem GPS -t hasznal erre a celra ilyen helyzetekben.

Accelerometer es gyroscope kombinaciojaval (milyen pozicioban vagy, hogyan fordulsz, stb) szamolja ezt neked. Ezek kombinaciojaval joval precizebben is tudja merni ha kulonbozo uszaspoziciokat veszel fel, fordulsz es hasonlo mozgast vegzel, mintsem a GPS tenne "sima 2D" tavolsagot merve. Pont ez is a lenyege hogy nem 2 pont kozotti megtett vagy megtevesre varo tavolsagot mer.

Lehet ez segithet a kapcsolatos kerdesekkel, ha lenne meg: https://www.popsci.com/inside-apple-watch-swim-tracking

most amugy van eleg jo xiaomi 35-50k korul (ket tipus is)

vannak jobb csingi termekek is ja, ra kell nezni a reviewokra mit mondanak azokrol az emberek. Az Apple Watch valahol amolyan "Microsoft Surface" vs klasszikus androidos tabletek kategoria. Nekem Surface-em van, de tudtam akkor is hogy miert vettem, es sokaknak a sima droidos tablet is teljesseggel megfelel a celjaikra amire hasznalnak, toredek arert.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



tularazott apple szart elvbol nem veszek, bocsi :)

Parizer forever.



Ilyet nem írtam, hogy "Wordpress-t tudjon futtatni". Ezek a kommersz szolgáltatók magasabb csomagjaival is azt tapasztalom, hogy már egy friss wordpress telepítés admin oldala is behal minden változtatásnál. Nyilván nem fussa csak osztottra, de attól még szvsz elvárható lenne, hogy az ő oldalukon a beállítások legalább a wordpress minimum rendszerkövetelményeit vigyék, főleg amikor úgy promózza, hogy "wordpress tárhely".

AWS-re gondoltam én is, de wordpress-re nem használtam sose. Utánanézek mit érdemes róla tudni.



Gabika írta: apple szart elvbol nem veszek, bocsi :)

Nincs miert bocsanatot kerni, en is utalom az Applet mert legtobb dologgal ellen megy amit becsulok, nem is volt sohasem egyetlen Apple termekem sem. Viszont amikor segitseget nyujtok, partatlan vagyok tech reszbol is mert az en igenyeim nem biztos hogy fedik a masoket. Asszonynak pl megfelel teljesen az Apple, pozitiv pont volt neki szintugy hogy OS szinten kompatibilis az iPhone-javal.

tularazott

Ha objektiv az lenne senki nem venne. Az ar/ertekarany jogossagat a vasarlo donti el. Elsosorban amcsi piacra lettek az Apple termekek keszitve, ott valamenyest konnyebben belefer a koltsegvetesbe.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Bizony. 2015 óta (!) nem növekszik a szifon eladott darabszám. Viszont a pénzembereknek kell a pénz. Mi a teendő? Áremelés. És bejött, ugyanannyit vesznek meg, csak már drágábban.

https://www.hwsw.hu/hirek/59586/apple-negyedev-jelentes-tim-cook-ipad-ip...



Viszont most már nem adják ki, hogy mennyit is adnak el.... szóval a rekord negyedév valszleg nem az emelkedő darabszám miatt lett. Plusz most bejelentették, hogy lehet, hogy esni fognak a billió dollár alá, mert kissé túl hamar dobták ki az új szifont, és nincs semmi új cuccuk karácsonyra.



2015 óta (!) nem növekszik a szifon eladott darabszám.

Plusz Apple nem reg jelentette be, hogy mostantol nem fogja tobbet nyilvanossagra hozni a darabszam eladas szamokat.

Warren Buffet meg is igy alularazottaknak tartja az iPhone-okat, szerinte joval magasabb arat is siman elviselne a piac, ugyanugy vennek az emberek, szoval a jovoben 2-3000 dolcsis flagship telcsik sem kizartak.

Ahogy rohogve elnezem a vidkari piacot, ahol nem is olyan reg a flagshippek 400dolcsi korul voltak most meg vagy 2000dolcsi egy jobb 2080ti, siman el is kepzelheto.

Viszont a pénzembereknek kell a pénz. Mi a teendő? Áremelés. És bejött, ugyanannyit vesznek meg, csak már drágábban.

miert te mit csinalnal? Ha 2x annyival dragabban is el tudod adni az adott termekedet, mert ugyanugy kifizetik az emberek, mivel kell nekik, akkor nem emelnel duplara? Bolond lennel nem megtenni. Az emberek elverik mas szarokra abban az esetben a megmaradt penzuket, igy inkabb neked adjak mint mashova.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Plusz most bejelentették, hogy lehet, hogy esni fognak a billió dollár alá, mert kissé túl hamar dobták ki az új szifont, és nincs semmi új cuccuk karácsonyra.

ez mar megtortent, nem billio dolaros ceg tobbet jelenleg:
rwurl=https://i.imgur.com/jNxukMG.jpg

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Erdemes venni monitorhoz szemuveget? Rohadt sokat dekkolok gep elott, a nap vegere a szemem mar elegge lestrapalt. Van ezeknek ertelme, vagy tough luck?



Olyan monitort vegyel inkabb, ami kimeli a szemet.

Legnagyobbreszt ezt modern lapos monitoroknal mar a hattervilagitas remegesere (PWM vs constant backlight) kell erteni. CRTknel volt a sugarzas es a kepfrissites remegese ami legnagyobbreszt farasztotta a szemet, a tobbi tenyezo mellett. Az hogy mennyire bassza a szemedet a PWM hattervilagitas remegese, vegyel egy mobiltelcsikamerat es nezd meg azon keresztul a kepernyod. El fogsz csodalkozni.

Ezek mellett figyelt hogy glossy helyett matt finish legyen (nem veri vissza a fenyt), szinek beallitasara szinten odafigyelhetsz (kulonbozo szinek erossegei mashogy farasztjak a szemet), eleg magas felbontas legyen, amin kevesbe pixelesek a betuk es igy konnyebb a szemednek olvasnia. Legyen elegendo feny a szobaban amikor olvasol szintugy, koromsotetseg helyett.

Kb ilyesmi amikre koncentralnod erdemes, a szemuveg ezeken nem segit.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Régen érdemes volt még a CRT monitorok idejében azok vibráltak.
A szemed azért fárad el mert folyamatosan ugyan oda fokuszál. Tehát ha letennél egy bögrét az asztalra és azt néznéd egész nap akkor is ugyan úgy elfáradna a szemed.
Az egyetlen megoldás, hogy óránként beiktatsz kb 10 perc pihenőt amíg mást csinálsz nem a monitort nézed.



Bandido írta: Az egyetlen megoldás, hogy óránként beiktatsz kb 10 perc pihenőt amíg mást csinálsz nem a monitort nézed.

Ami egyébként melónál pl törvényi kötelessége megengednie ragaszkodnia hozzá a munkáltatónak, de persze itthon senkit nem érdekel. :D



Tapasztalatból psi-vel kell egyet értenem. LCD és LCD között is van különbség. Régi monitorom baromira fárasztotta a szemem, azért is cseréltem le, mert amikor elkezdtem 12 órázni, akkor a végén már szabályosan égett. Az újjal semmi bajom, maximum a fényerőt veszem le estére.



Van valami tripla 20-as ajánlás is: 20 percenként nézz el a monitorodról, legalább 20 láb távolságra, 20 másodpercig.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Haver annak idején megszívta, megvette első IPS monitorát és ... tiszta rosszul volt tőle. Naná, hogy PWM-es volt. Amúgy jó monitorral is lehet szívni vibrálás ügyileg, ha a háttérben vicces a világítás technika (vibráló fény) vagy van egy ventilátor. Én egyszer utóbbi miatt fél napig csak villogó fényeket láttam a jobb szememmel, ott volt a ventilátor lapátok által visszavert fény a monitoron.



Saját tapasztalat, hogy tényleg csak az segít, amit a többiek mondanak, nevezetesen, hogy akármennyire is sok a munka és csinálni kell, időnként pihentesd a szemed - és ez nem azt jelenti, hogy akkor a meló ablaka helyett más ablakot nézel a neten :) Nekem crt, lcd, minden szar monitornál előjött, hogy estére már frankón vörösek voltak a szemeim és fájtak - jó, persze klasszikus monitornál durvábban - aztán bevezettem orvos tanácsára az egy óránként öt percet, amikor nem nézek kijelzőre (se mobilra, se TV-re, se monitorra) és azóta nincs gond.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Műkönnycsepp is tud segiteni.




All righty then, köszi skacok, akkor hátha a hamarosan érkező új céges laptop segít!
Az óránkénti 10 perc amúgy jópofa, csak nem életszerű :D


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A saját személyes tapasztaltaim alapján viszont a kékfényszűrős lencsére váltás megváltoztatta az életemet. Szóval igen, úgy kell csinálni, ahogy a többiek írják, de hogy LCD-monitor előtt ne érne semmit egy megfelelő szemüveg, az nagyon nem igaz. A szemszárazságon nyilván segít a műkönny is.

Meg ugye az sem mindegy, hogy mik a gyakorlati opcióid. Például munkahelyen milyen lehetőséged van monitort cseréltetni megfelelőbbre vagy erre a célra való szemüveget/lencsét fizettetni velük (nem mintha megfizethetetlen összegről lenne szó, nekem eszembe sem jutott rá pénzt kérni, utólag tudtam meg, hogy adniuk kellett volna rá). De alapból azzal érdemes megpróbálkozni, ami már elhangzott, ha az nem elég, akkor a szemüveg még segíthet, de azok mellé sem árt betartani a "szabályokat". (Én is mindig elfelejtem, ha belemerülök munkába vagy játékba, és így már a fájdalom sem figyelmeztet, hogy szünetre van szükség, mint korábban :)

Sors bona, nihil aliud.



Chrome-ban hogyan állítsam be, hogy a Google-fiókba bejelentkezéskor automatikusan kitöltse a rendszer a jelszó mezőt? El van mentve a jelszó, de nem ajánlotta fel a böngésző, hogy be is illeszti. Biztos valami beállítást nem látok csak. Korábban egyszerűen csak a login-re kellett kattintani, mert ki volt töltve a jelszó mező, de amióta egyrészt módosítottam, másrészt töröltem minden cookie-t és ürítettem a cache-t, mindig be kell kézzel pötyögnöm.

Non serviam

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!