Jelenlegi hely

Mindenre jön a Crash Bandicoot

Utolsó bejegyzés

Mindenre jön a Crash Bandicoot
A korábbi pletykákat megerősítve az Activision Blizzard ma bejelentette, hogy multiplatformmá teszi a Crash Bandicoot N.Sane Trilogy-t, vagyis hamarosan PC-n (Steamen), Xbox One-on és Nintendo Switchen is nyüstölhetjük az eddig mindössze PS4-re elérhető csomagot. Van poénos előzetes is:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Vz33IDiUqIU
A N.Sane Trilogy az első három Crash-epizód (Crash Bandicoot, Cortex Strikes Back, Warped) modern remake-jeit tartalmazza, így garantált a hosszú szórakozás, a hozzám hasonló megrögzött PC-sek pedig végre pótolhatnak egy darabot a játéktörténelemből. A trélerben ugyan csak az eredeti PS4-verzióból láthatunk képsorokat, de a kritikák alapján az kifogástalanra sikerült, szóval esélyes, hogy a portokkal ezúttal sem lesz gond.

Július 10-én ugorhatunk fejest Bandi kútjába.

Thx, Joda!
Szerkesztette: Strato - 2018 már 09

Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

de a kritikák alapján az kifogástalanra sikerült,

Végül is csak fps-ben nem tudja azt, amit PS1-en. Nem mondom, hogy tragédia, de azért mégiscsak fura, hogy egy efféle remaster 30 fps PS4 Prón is.

Sors bona, nihil aliud.



A grafikai minőséget választották a játszhatóság helyett. Remélhetőleg PC-n ez már nem lesz gond, mert azért 30 fps-en platformozni nagyon nem az igazi, és le merem fogadni, hogy a remake kezelhetőségét érő apró sirámok is ebből következnek.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Sokak szerint viszont D-paddel stimmel, ahogy régen is, az analóg karral nem az igazi az irányítás. De nem zárom ki, hogy a frame rate is betehet. A platfromereknél tényleg nem árt a 60 fps (és én abszolút a pártján állok), de azért ami Crashhez nekem volt szerencsém, az nem volt egy Super Meat Boy.

Sors bona, nihil aliud.



Bloodborne mikor?

ibi amentia latet


Tno képe
Tno

Super Pig-gel játszottál?

Tessék, építem a hozzászólásom: http://super-pig.org/

Szerk2: Úristen, ebbe raktak egy god mode-ot...

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Igaz végül is, pl. amikor néhány éve a kíváncsiság jegyében végigvittem PS2-n a PoP SoTot, az is 30 fps-en futott és nem zavart annyira. Ugyanakkor az egy tök más jellegű "platformer", és én a nehéz játékokkal úgy vagyok, hogy számíthat az a kevesebb input lag és extra vizuális információ, ami a 60 fps-sel jön.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Amint a Sony felteszi PS Now-ra. "Rendesen" meg akkor, amikor megsegásodnak, vagy eladják a jogokat stb. Bár nem ismerjük a szerződések pontos tartalmát, komolyan reménykedni teljesen fölösleges ezeken túl.

A Crash és a Spyro más eset, mert sosem a Sony volt az IP tulajdonosa. Viszont azóta, generációk óta vigyáz rá, hogy a "saját", nem third-party exkluzívjainak jogai ne kerüljenek más kezekbe. Pláne oylané, amit részben ők fejlesztttek. (Miféle eretnek az, aki a Bloodborne után sír, de a Demon's Souls után nem?! OK, ahhoz már van emulátor, de akkor is.)

A Crashből én direkt vártam a jobb verziókat: az Activisonre lehetett számítani. Kérdés, hogy jönnek-e egyszer a Spyrók is. Nem annyira emblematikus széria, de szintén nagy siker volt mindhárom rész PS1-en, és sokkal inkább 3D platformer, mint a Crash. (Egyúttal jóval könnyebb is).

@Tno

Most hallok róla először. Ha este túl jó kedvem lesz, akkor lehet, hogy ránézek, kijavítandó a hibát.

Sors bona, nihil aliud.


Tno képe
Tno

A god mode használata nyilván automatikus kiátkozást von maga után.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Nem annyira emblematikus széria, de szintén nagy siker volt mindhárom rész PS1-en, és sokkal inkább 3D platformer, mint a Crash.

Főleg ugye annak tükrében sokkal inkább 3D platformer a Spyro, hogy a Crash Bandicoot tulajdonképpen nem az.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Olyannyira egyetértek, hogy ezt én szoktam írni. Ettől függetlenül viszont fontos 2D-sebb - és e mássága miatt is jó és érdekes - része volt az akkori 3D-s forradalomnak, az ND, illetve asztalán is voltak 3D-sebb tervek, és PS1 után váltott is a széria. Úgy tapasztalom, hogy aki nem játszott vele, az nem feltétlen van tisztában a "dimenzióival".

A Spyro viszont az akkor szokásba jövő hub-based 3D platformerek vonalát erősíti, mechanikailag a PS1 Super Mario 64-e (sőt én jobban csípem, mint az SM64-et, mert... mert jobban tudom élvezni).

Sors bona, nihil aliud.


Tno képe
Tno

"sőt én jobban csípem, mint az SM64-et, mert... mert jobban tudom élvezni"
Ez azért lehet, mert nem N64 kontrollerrel játszo(tta)d. Icömí, Márióó!

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Örülök, hogy jön PC-re is.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Éppenséggel fordítva: csak azzal játszottam. Vicces is lenne egy N64 Mini vele, hiszen nem tud olyan kicsi és mai napig kiváló az adott kínálathoz lenni, mint az eddigi Minik kontrollerje. Ettől persze még meglepően jól használható.

Sors bona, nihil aliud.


Tno képe
Tno

Mi?

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Kicsit zavaros amit írtál. :D

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Éppen "kicsit" multitaskoltam, de én értem :)

@Tno

/translate to simple Zoo

- N64-kontrollerrel játszottam
- ami tök jó (volt a maga idejében), de egy N64 Mini miatta is furább lenne manapság, mint a NES/SNES Mini

Sors bona, nihil aliud.


Tno képe
Tno

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


CJ képe
CJ

:DD
Lényeg h ő érti... ;D

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Zoo írta: Miféle eretnek az, aki a Bloodborne után sír, de a Demon's Souls után nem?!

Olyan, akit a gótikus+kozmikus horrorjuk jobban érdekel, mint az, amit már kvázi újráztak a Darkkal. El azért nem utasítanám.

ibi amentia latet


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ennek a jelentésnek is van értelme :) Ha visszaolvasol, akkor láthatod, hogy a magyar nyelv szabályai szerint bármelyik játékra vonatkozhatott a felvetésed, de aljas módon csak az Sm64 címét idézted be! Az "Icömí, Márióó!" miatt meg végképp arra gondoltam: emulátorral játszottam az SM64-et, és úgy már nem ugyanaz. Túl sok az elvakult purista az interneten, na :)

Konklúzió: munka közben nem RW-zek, heti félóra is elég a kétértelmű fajtátokból! A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.

Azért a legtöbb régi platformerféleségnek megvan a keresztje, a Tomb Raidernek a kamera, az SM64-nek a második analóg kar hiánya, a Crashnek a mai fejjel fura D-pad-mánia, a Spyro némelyik részében pedig helyzettől függ, az analóg kar vagy a D-pad az igazi megoldás, de ja az SM64-nél a kamera miatt is emészthetőbbek számomra a sonysok.

Sors bona, nihil aliud.



a Tomb Raidernek a kamera

Kíváncsi is leszk, hogy az új source portok widescreen-támogatása mennyit fog segíteni ezen.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Nem sokat. Ha arra vagy kíváncsi, hogy mi van az orrod előtt, amerre ugranál, akkor hiába látod 45:9-ben a hátad mögötti falat.

Sors bona, nihil aliud.


Tno képe
Tno

A zavar ott keletkezett, hogy a 17-re válaszoltam, innen visszaolvasva valóban inkább úgy lehet érteni, hogy már a 12-ben is a Spyro-ról beszéltem. Pedig nem. Az utókor majd bemutatja ezt a párbeszédet, mint az ok-okozat helyes sorrendiségének mintapéldáját.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!