Jelenlegi hely

League of Legends

Utolsó bejegyzés


Igen, az ilyesmik azért elég 'kezdő' szintek. És valóban nagyon hanyag hozzáállás. De, ha elég jó vagy, és bírod idegekkel, akkor át tudsz rajtuk vergődni. Amennyiben akarsz! Ha nem akarsz, nem is fogsz. Azt azonban muszáj megjegyezni, hogy 3 vereség után ildomos abbahagyni a Játékot, és aznap már nem Rankedezni. Másnap egész biztos, hogy nagyobb erővel fogsz tudni belelendülni, és kisebb az esély arra, hogy hibázz.

Egyébként ha belegondolsz, mint említettem, minden Rolenak megvan a maga szerepe. Egy jó Supporttal is lehet olyan szituációkat kialakítani, amik győzelemre vezetnek. Másabb a feladata, és a kockázata is, mint egy Assassinnak vagy ADC/DPS-nek. Nyilván ha utóbbi vagy, akkor lehetsz bármilyen ügyes, amennyiben ugyanis az Enemy könnyen fókuszál (miért ne tudna, ha rád áll), és a ti Supportotok, Tankotok nem figyel úgy, akkor sajnos nem sokra mész, vagy csak nagyon vért izzadva.

Ezért szép - és randa - egyben ez az egész.

Én nem is az izgalom miatt játszom egyébként, hanem mert egyszerűen ez a stílusom. Érzem a DMG-t a markom között. Tudom, hogy félnek tőlem. Tudom, hogy engem akarnak. Ugyanakkor a Csapatom is nagyon sokat vár el, mert a demidzs mindenek előtt (ugyebár ezért van, hogy a Supportok olykor háttérbe szorulnak, mintha ők semmit nem csináltak volna). Egyébként általában leányzók viszik a Támogató karaktereket, vagy az egyszerűbb Mageket.

Én megint nem az a kategória vagyok. Én őrült vagyok. És pszichopata. :')

meg nem is csak a bevállalás, hanem szinte érzem a rage-t az enemytől amikor nem hal olyan könnyen a csapatunk :D

Ne is mondd! ARAM-on Sona és a Káosz-Kecske Soraka erre a legjobb kb. Meg a Nami. Már amennyiben Healről és/vagy CC-kről van szó. De, valamennyi Supporttal lehet ugyanúgy idegesíteni az ellenfelet, valóban.

Mondjuk... nem vagyok Support Main.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

Jó, hát a lényeg a "valamennyi"-n lenne, nyilván lényegében ezt tudom felmutatni. :D
Mondom, most van ~125k ip-m, meg mittudomén-mennyi championom, plusz rúnák plusz rúnalapok. Csak el tudom adni 1-3k-nál többért.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Miért akarnád eladni?

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ezt valóban el fogod tudni adni többért. Ha kiszámolod az közel 20db 6,3k-s Champ pluszba (sok, és ennyi már ilyen értékben aligha van). A Rúnalapok eleve sokat érnek, mert hát azok is, ha jól emlékszem 6,3k-ba vannak. Szerintem 10k körül próbálkozhatsz vele. Biztos akad rá vevő, de kiteheted többért is, semmit nem veszíthetsz vele. Aztán majd alkudoztok, ha már esetlegesen nagyon nem akad érdeklődő.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

Mert egy szar játék?:D

Azért egyébként, mert tényleg valami normálisabba kéne időt beleölnöm. Eleve Q3 helyett játszom ugye :D

(szal normálisabb = nem kasztrendszerű/nem elsődlegesen csapatjátékra építő fps)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



"Supporttal lehet ugyanúgy idegesíteni az ellenfelet, valóban."

Mi az, hogy lehet.
Egy meccsen volt egy ellenfél Karma. Állati jól nyomta. Több killje volt mint akármelyik ADC nek és idegesítőbb volt mint a világ összes Teemo-ja :D



A Teemokat már nem tudom komolyan venni. Sok helyre pickelték ellenem, Toptol kezdve ADC-n és Supporton át Mid és Jungleig is, de egyszerűen nem tudott mit kezdeni ellenem. Könnyen kijátszható és hatástalanítható, egyszerű karakter.

A Karma pedig valóban erős Supp (no meg Mid), és jól játszva (de még a nélkül is) rendkívül nagy DMG-je van. Nem véletlenül szeretem Mage Suppként vinni Sona mellett.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Ezt aláírom de nagyon jó vele idegesíteni az ellent ARAM-on. Rankeden nem játszottam szóval nem tudom, hogy ott mi a jó. Ahhoz én béna vagyok eléggé.



Helyezkedés kérdése az egész, a Q miatt, mivel az ugye elakad a waveben, így kicsit másabb a Riften, mint Abyssban. De, ha ezt a gondot sikerül kiküszöbölnöd és a lehető legtöbb Q-val célba találnod, akkor már jó úton jársz.

A többi meg már inkább az, hogy a Stunt és a Shieldet használod-e jól, illetve hogy jókor jó Spellre nyomod-e el az Ultid. Ez azonban ugye meg már helyzetfelismerés, meg reflex kérdése.

Úgy vettem észre, hiába játszik X jól monduk Y típusú karakterekkel, de van olyan Champ, amelyikhez a 'vérmérséklete' és alapstílusa nem jó, és nem érdemes abba időt ölnie komolyabban, mert más egész biztosan jobban fog működni a keze alatt.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

Ja nem, egyébként nem igazán ilyesmire.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Helyes. Azért annyi óra után egy ilyen elég brutális lenne. Még alkalomadtán, talán el is néztem volna, de...

Nem baj. Ha valami Isteni csoda (ne-, ne nézz rám) történik, akkor egyszer majd megvillogtathatod tudásod. De, feltétlenül olyankor, amikor lesz kifogásom arra, hogy én miért leszek balfasz.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Oké, ez a Skin kell.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=R0YBBC7mOXs&feature=youtu.be
Töltöm is le újra ezt a vackot... szánalmas vagy, Lol.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Bal alsó sarokban van az ami érdekes.

rwurl=http://9gag.com/gag/a9rzx1o



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


KMZ képe
KMZ

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Mondanám, hogy kuriózum, de amikor Counter-Strike-ozunk a barátokkal, és kell véletlenszerűen egy (vagy több) csapattárs, általában őt, és az ikertestvéreit fogjuk ki.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Holnap jön a nagy Patch, ha jól tudom. Van, aki - játszik egyáltalán még - és az újonnan kijövő kloákás párost megveszi, vagy egy tagját a kettő közül?

Rájuk gondolok, ugyebár (csak tudnám, miért mindig Zedet kell molesztálni a Trailerekben):
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=O4PDzBnBMU4

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Újra elkezdtem Oriannázni. Szemmel láthatóan hasznosabb, mint Xayah és a Win rátám is magasabb vele.

Nem telt el sok idő de, rá kellett jönnöm, hogy Rakan nélkül a csaj kb. használhatatlan, ha csak nincs egy piszkosul tökös Teame. Annyira igényli a segítséget, hogy az valami brutális. Ezzel ellentétben az én Crit DMG-s Jhinem? Abszolút boldogult gyakorlatilag minden ellen, és még csak meg se kellett köszönnöm a Támogatómnak.

Orianna meg már jó ideje tetszett, de csak most fog kijönni rá olyan Skin, amivel még szívesebben fogom majd vinni, és hát valljuk be, gyönyörű:

rwurl=http://kepkezelo.com/images/68j6ndq3ssbjwwame22r.jpg

Kha'zixra is meg kéne vennem. Nem csak mert hasonlóan szép (bár az animációi gusztustalanok), hanem mert minden skin megvan rá és hát régi Main.

Meg mert a Void dögök kicsit Tyranidásak.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Na, a legutolsó meccsem annyira feldobott Urgottal, hogy kénytelen voltam megvenni őt (szerelembe estem; valaki lőjön le a borzasztó ízlésem miatt). Eleinte azt hittem, hogy behatárolhatatlan baromkodást fogok produkálni a Mapon, azonban kellemesen csalódtam, mert annak ellenére hogy mennyire fáradt vagyok, szerintem egész tűrhetően teljesítettem.

rwurl=http://kepkezelo.com/images/3rj6o90v1rvn7y4gu4ru.png

Nem sűrűn játszottam vele eddig, viszont hamarosan Reworkot is kap, szóval nem veszítek sokat a megvásárlásával, ebben biztos vagyok!

Továbbá: Ez az Accountom immáron Goldos és úgy érzem, legfeljebb akkor fogok tovább Rankedezni, ha kedvem támad egy kis idegnyelésre. Nem hiszem, hogy valaha lesz gyomrom elérni azt, amit régebben - s ennek talán az az oka, hogy egyszerűen nem olyan élvezetes, mint az első alkalom - viszont a Keretekért és Skinekért jó érzés menni, ha másért már nem is. Úgyhogy amíg nem jön késztetés, addig pedig szórakozok így, ahogy általában.

/ Vagy bejutok a Top 1000 Urgotozó közé /

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


CJ képe
CJ

https://ibb.co/jeddnkmy reaction: WTF????

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



CJ képe
CJ

2 nappal ezelőtt feltelepítettem a játékot, mert megjött a kedvem egy kis rákhoz. Jelentem, LoL semmit nem fejlődött az utóbbi években. Gj Riot.
Jöhet az uninstall! :D

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


Tno képe
Tno

semmit nem fejlődött az utóbbi években

ha nagyon unatkozol, részletezheted. (kicsit)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Komolynak tűnik a kérésed, de poénnak sem lenne utolsó.


Tno képe
Tno

Is-is, de mégis inkább az előző. Amúgy tényleg komolyan kérdeztem, abból az irányból, hogy minek kéne benne lennie.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Végre közeledik a champ akire annyira várok már. | Bio

rwurl=https://1.bp.blogspot.com/-GLF6TUdFJX0/XdQKZb46G1I/AAAAAAABbYU/_N5jQkljG...

Alapjáraton bejött néhány az újak közül, ill. a reworkok sem voltak rosszak; Mordekaiser, Pantheon azonnal megnyertek maguknak. Qijana és Senna nem különösebben érdekelt (bár az elsőnek a játékstílusa tetszik, a Soul Calibur Tirája óta imádom az ilyen fegyvereket), de most végre egy champ, akit mihamarabb szeretnék... elkezdeni. Elvileg olyan bonyolultra sikeredett, hogy még Senna is hamarabb került publikálásra, holott előbbi projekt volt - máris egy jó pont. Utálom az egyszerű, könnyen tanulható hősöket; unalmasak.

Kiderül, mit tartogat a következő szezon. A giftek és a Mordekaiser emote miatt felmentem egy hét alatt platba a még megmaradt accommal. Kiderül, hogy berusholom-e megint, amennyiben az új fiúcskához is dukál hangulat. Mert akkor muszáj lesz... (vagy lefizetem öcsém, végül is nem tudom, mennyi időm lesz játszani, vagy idegrendszerem?).

A biot meg holnapra hagyom, már rég meg kellett volna pusztuljak ekkortájt.

Edit.: Itt meg a 2020-as szezon valamennyi változása (P9.23); aki lemaradt volna róla, noha valószínűleg nem játssza senki.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Pantheon rework elbaszta a kedvenc hősöm... De mindegy, úgy is mindig support role jut nekem. :D :(



Micsoda!? Komolyan nem tetszett a reworkje? Az meg hogy lehet? o.O Nagyon erős lett most, ráadásul szerintem iszonyú jól is néz ki.

De mindegy, úgy is mindig support role jut nekem. :D :(

Autofill, vagy nem mer bekockáztatni máshol a csapat? :D

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Régen egy offenzív, jungle-ös hős volt, minden skill-je remekül működött arra, hogy letarold gank-ben az ellenséget. A régi passzívja tökéletesen kiváltotta szvsz a mostani pajzsfalat, általában koppant az ellenség azon, hogy minden 3. (?) ütést kivédtél. Ráadásul sokkal nehezebb is vele számolni, hogy mikor ne üsd, mint most. Felváltva hoztam Warwick-el és sokkal megbízhatóbbnak éreztem gank-re (kevesebb fail megmozdulás, 100% betaláló, rövid cooldown-os stun stb.).

Rework óta sokkal inkább hozzák egy defenzív, top-os szerepre, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Látom játékban, hogy nyilván nem rossz, de én innentől kihagyom.

Nyilván jobban néz ki amúgy :D

Support: Ketten játszunk mindig, aztán a prebot-ot fixen kihozzuk.



Bevallom a régi Pantheont nem játszottam (a tepsi lábai megijesztettek), de sokszor szembekerültem vele és megalapozottnak látom a véleményed róla. Viszont úgy gondolom, hogy a jelenlegi Pantheonnal is lehet agresszívan játszani. Én Press The Attackal viszem, és Resolve a másik rúnám rá (noha Domination is passzol oda). A charged W-vel instant leszeded vele a hármas markot, amit egyébként a Q mellett szeretek rányomni az ellenfélre, akárhányszor farmolni próbál jönni. Igazából egy elég váratlan spell az a W, ahogy észrevettem, az ellenség amikor csak látja, hogy charged vagy, a Q ellövésére számít, így arra is ügyel, miközben farmolni próbál - itt követi el a hibát, ugyanis garantáltan elkapom vele, és a Press The Attack miatt még több sebzést kap be, meg eleve a W-ből, mivel erősítetten kapja meg. Így goldot veszít, nem kevés életet és lehet, hogy el sem tud menekülni, ha esetleg hagytam, hogy bepusholjon, ami csak látszat-passzivitás, a cél mögött az van, hogy megöld.

Egy Challenger tieres Pantheont is láttam ezzel a rúnával játszani, ő is alapjáraton agresszívabban használja a hőst, azonban mindig tudni kell, hogy mikor érdemes defenzívbe váltani ill. hogy mi a szándékod azzal.

Összességében véve egy sokkal több tudást igénylő karakter lett a régi Pantihoz képest, aki nem véletlenül került állandó bann alá LCS-n is, amikor meg nem, akkor elpickelték és nyertek is vele. Azon a véleményen vagyok, hogy vannak hősök, amik igényelnek bizonyos típusú "vérmérsékletet", "játékstílust", amivel a maximumot ki lehet hozni belőlük, más esetben kihasználatlan marad a bennük rejlő potenciál.

Egyéb.: Volt srác aki meg valóban olyan passzívan tolja Pantheont, hogy Cometet visz rá. Ül torony alatt és a Q-t spammeli. Értem a logikát, de sajnos egy felkészültebb ellenféllel szemben szerintem ez egy nem túl erős megmozdulás.

Support: Ketten játszunk mindig, aztán a prebot-ot fixen kihozzuk.

Oh, értem. Nagy hangsúly van azon a roleon is, nem véletlenül javallott többek között ez a felállás ha premadezel. Kiket viszel leginkább suppként? :D

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!