Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Gothic 3-at legalább megcsinálta a közösség játszhatóra relatív rövid idő alatt. Szóval annak legalább van mentsvára.



Ja, csak 7 év kellett hozzá úgy, hogy megkapták a teljes forráskódot tokkal-vonóval a közreműködők. :D A többi PB játékhoz meg azért nincs ilyen, mert tökéletesen játszható mind.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Pedig biztos nem 2013-ban játszottam, úgy saccra 2007-8 körül. Risen 1 még okés volt, Elex viszont megint hemzseg a bugoktól.



Joda írta:

szóval mindenki szépen végiglőtte Shamazaart a szar pisztollyal és átkozta a játékot, hogy miért ilyen nehéz.

Yup, true story.

Nem tudom, mondogatták akkor is, hogy úristen zsenialitás és micsoda mestermunka csak épp játszhatatlan volt. Elvégre ez a jó játék ismérve nem? :D Gothic is hasonlóan kifinomult zsenialitás volt annak idején. Soha nem fogom megérteni az ilyen "kult"játékokat amikkel mocskosul szar játszani, de azért a játékfejlesztés alfái és omegái voltak.

Nem volt mocskosul szar játszani vele, csak keményen bedobott a mélyvízbe az elején, de úgy, hogy pislogtál, mint hal a szatyorban. Szvsz inkább a türelmesebb, kalandjátékos beállítottságú emberkék maradtak vele addig, amíg egyszercsak leesett minden, aztán onnantól game of the motherfucking century volt. Persze nem hibátlan, sok dolgát én is elcseszettnek tartom, de valaminek csak be kellett röffentenie a 3D-s open world akció-kalandjátékot.

Másrészt meg főleg azért volt nagyon nagy bukta annak idején, mert a világ pénzét beleöntötték ám, és konkrétan valami Doom szintű megváltásnak szánták. Ebből aztán lett olyan grafika, hogy leesett az állad (már aki lenyelte, hogy egy "kellemes" 20 fps-re volt belőve, és lehet, hogy most sokat mondtam :D), jött mellé akkoriban kiamagaslónak számító animáció, szinkron, durván alapos world design (itt nem azért beszélnek az idegenek angolul, mert "minden filmben angolul beszél mindenki", hanem mert SPOILER) és addig csak filmekből ismerős szimfonikus zene. A full "AAA csomag" volt vagy 10 évvel az igazi AAA előtt, ömlött belőle a production value meg a bivalyerős koncepció.

Meg hát egyébként is tudott egyet s mást:

- Nem tudom, hány év kellett ahhoz, hogy egy másik játékban úgy nézzen ki a víz, mint az Outcastban.

- Egy csomó olyan fícsört tudott az engine, ami akkoriban alig létezett (anti-aliasing, bump mapping, depth of field, ilyen-olyan részecske effektek, víz áttetszőség, whatever).

- Tök jó AI-ja volt benne az állatoknak: a twon-hák legelésztek-bandukoltak, a leopárd szerű izék meg elhúztak, ha rájuk lőttél, aztán visszajöttek csapatban.

- Az összes NPC-vel tudtál beszélgetni, és ők is életszerűen tettek-vettek, a tevékenységed hatására meg változtattak is ezen (sosem felejtem el, amikor először állítottam le a riss-termelést Shamazaarban, aztán csak néztem, ahogyan az addig a rissföldön dolgozó munkások nekiállnak gyakorlatozni a Fea Rhan elleni felkelésre), és egy elég realisztikus gazdasága is volt a világnak.

- Szerintem kurva jó története van és a repetitív harc ellenére a küldetései/ fejtörői is baromi jól lettek összebuherálva.

- A "Gaamsaav" kristály, mert itt még a mentés is meg van indokolva ezoterikusan-vallásilag. :D

- Cutter Slade comedy gold.

Egyébként meg nem tudom, mit fikázó' itten, amikor ebből lett az Assassin's Creed, aztat meg szereted, nem? Köszönd meg Outcast papának! Kurva sok mindent letett az asztalra ez a játék, csak egy kicsit összeszakadt tőle az asztal. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



2012-ben jelent meg a community patch első verziója, 2014-es az utolsó. Még a végén kiderül, hogy az eredetit játszottad végig, a CP-ről meg csak hallottál. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Lehet hogy amit te ismersz community patch néven az akkor jelent meg, de keress rá neten, hogy nem egy darab "unofficial patch" és "community patch" néven futó cucc volt kint 2009 -ben is már. Pl. https://gamefront.online/files/listing/pub2/Gothic_3/Unofficial_Patches/

Amikor kijött fél órát nem bírtam vele, 1-2 évre rá ezekkel már végig lehetett tolni. Mondjuk akkor épp volt hozzá egy 9800GTX+-om egy core 2 duo e8400-al, szóval előnyben voltam.

Aztán amikor később vettem elő, akkor az már az lehetett amiről te beszélsz.



Bizonyos dolgok sosem változnak:
rwurl=https://i.imgur.com/Y8CIe1S.jpg

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ez ugyanaz, csak egy korábbi iteráció, az alternatív combat és egyebek nélkül, csak sima teljesítmény fix.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


Tno képe
Tno

Nem is értem, egyáltalán miért olvasom, amit Zaxx ír.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.




Zaxxnak múltkor még megvolt az rwignore chrome extension. Kérd el tőle!



(Tegnap felkúszott az újraírt Firefox, és visszakapcsolta a Greasemonkey-t, én meg sasoltam, hogy valaki olyan hozzászólásra válaszolt, ami ott sem volt. Már majdnem jelentettem az ügyfélszolgálaton, amikor mégse.)

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Nem mondom, hogy nem skippeltem néhány amúgy később klasszikussá vált játékot, de ha a design, meg az alpvető játékmenet nem volt elég érdekes, vagy túl érdekes volt (pl. mikor az első kihívás a karakter irányítása a játékban :D ) akkor inkább doomoztam, quake2ztem Diabloztam, Warcraftoztam, C&C-ztem akkoriban kb. (Ha meg véletlenül intellektuális kihívásra vágytam abban az időben, megcsináltam a mechanika házi feladatomat.. :D )

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök


Tno képe
Tno

Ezt biztos Shay szerkesztette :D

Masochism is the practice of seeking pain because it is pleasurable

és ennyi.:D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Szerintem a jó játék nem egyféle. Nem véletlenül van közönsége a Soulsoknak és a Dark Fortressnek is az Assassin's Creedek mellett. Nyilván az eltérő, kevésbé kézen fogós dizájnfilozófiáról beszélek (ami tényleg nagy pluszt tud adni játékélményben), és nem a gyenge irányításról, ami a legelvakultabbakon kívül régen sem volt az oka a rajongásnak.

Egyébként meg abban az időben így ment ez, a korábbiakban pedig még inkább, ha voltak is streamline-oltabb műfajok.

Megjegyzem, én a Tomb Raiderek és a Resident Evil kameráján és harcán voltam kiakadva (és vagyok máig), pedig azoknál nagyobb mainstreamet nehéz mondani.

Sors bona, nihil aliud.



Tno írta: Nem is értem, egyáltalán miért olvasom, amit Zaxx ír.

Én meg azt nem, hogy mi szükség van ilyen kommentekre.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Megjegyzem, én a Tomb Raiderek és a Resident Evil kameráján és harcán voltam kiakadva (és vagyok máig), pedig azoknál nagyobb mainstreamet nehéz mondani.

Na, én pont ezért nem értem, mi volt a hatalmas baj az Outcast irányításával. :D Néhány dologra nagyon hülye gombokat használt, de egyébként egy szabad kamerás játék volt a seggre merevített TPS-ek világában. :D Basszus, még auto-aim is volt benne, és egyébként is csak vízszintesen kell benne célozni, sajnálom is, hogy a remake-ben már nem.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Na végigjátszottam a Fallout 1-et valami 45 óra alatt. Tökre élveztem. Mondjuk kicsit törött volt a karakterem, mert 95%-os zsebtolvajlásra mentem rá már az első szintjeim alatt is.

Konkrétan 10-es agility és luckom mellé 2-es karizma 3-as erő, meg ilyenek társultak. Nem is tudtam normálisan lőni egy komolyabb fegyverrel sem az elején. Szerencsére szereztem hamar 1-2 pajtit, akik a játék közepéig szépen le is nyírnak mindenféle ellenállást. Én meg mindenkit kiraboltam. De mindenkit. Save a próbálkozás előtt persze. A játék végefelé annyi pénzem volt, hogy nem fért ki a számláló. Aztán egyik boltban találtam mindenféle könyvet, amik a képességeket gyúrták fel. Jó borsos áruk volt. Ezért megvettem a felét, mentettem, elloptam a nőtöl a pénzt amit kapott, meg a maradék könyvét és save-load után újra voltak könyvei, szépen kimaxoltam magamat amit csak lehetett.

Így eljutottam az utolsó részre, ahova kb. 19. szint környékén kellett volna csak, de én már 13. szinten ott voltam majdnem minden képességem 100% körül volt. Kicsit izzadósan de meg is oldottam azt is. Jó volt végigjátszani, majd lehet, hogy a 2. részt és a Tacticsot is megnézem.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Látom nem veted meg az exploit-ot :D Nekem már attól elment a kedvem, amikor skyrim-ban végtelen pénzt kalapáltál/enchantoltál össze magadnak, ráadásul húzott is vagy 20 szintet rajtad a 2 kimaxolása -> nem is játszottam többet azzal a karakterrel, azóta meg nagyban kerülöm e 2 tevékenységet a játékban.



A Fallout 2-nél is meg lehetett játszani ezt, de aztán jobbára kipatchelték. Mondjuk, ha picit bátor vagy, javaslom a 2 éve megjelent rajongói kiegészítést, mert az több olyan dolgot is berak a játékba, ami anno idő hiányában kivágásra került.

A luck sokat nem számít, illetve az endurance is akkor fontos, ha úgy játszod, hogy sokat ütnek. Alacsony karizmával viszont vétek játszani, hiszen elbuksz egy csomó dialógust.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A luck sokat nem számít, illetve az endurance is akkor fontos, ha úgy játszod, hogy sokat ütnek.

Pornószínész-aspiránsoknak sem árt.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



10-es luckkal konkrétan a kezdő bunkerből kilépve 10 percen belül megtaláltam a játék legerősebb fegyverét a lezuhant csészealjban. Aztán ahhoz sem árt, ha sokat akarsz lopni, meg ahhoz sem, hogy sűrűbben üss kritikusat.

Az milyen, hogy van 10 mozgáspontom a 10 agility miatt, felvettem a perket, hogy -1 akciópont a lövés, cserében nem lehet direkt testrészre célozni, majd később azt, hogy -1 akciópont a lövés, ha egykezes fegyverrel lövök. Az alien blasterrel így 2 akciópontokért lőhettem 25-30 sebzéseket úgy, hogy a legerősebb ellenfelemnek 350 hp-ja volt összesen. Az alien blaster meg kritikusnál olyan 180-akat dobott be. Kezit csókolom. =D

A végén 14. szintűként 110%-os energiafegyer és könnyű fegyver ismerettel egy kör alatt 1-3 szupermutánst tudtam kivégezni.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Sunyi írta: 10-es luckkal konkrétan a kezdő bunkerből kilépve 10 percen belül megtaláltam a játék legerősebb fegyverét a lezuhant csészealjban.

Amivel aztán nem tudtál tisztességgel eltalálni senkit. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



10 m-ről 95%, afelett meg nem lőtt a stukker. A pontosság az agility és perceptionból jön ki+ az adott fegyverhasználati képzettség. Ami nekem 110%-os volt. A perceptionom 5-ös volt, de azt 1-el lehetett növelni műtéti úton a Brotherhood of Steel bázison.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Slay the Spire

Nekem az egyik kedvenc műfajom a roguelike kártyajátékok, így a Monster Slayers (szerintem az egyik etalon, 100+ órám van benne) után kipróbáltam ezt is. Úgy voltam vele, ha nem tetszik, visszatérítem, de 3 óra játék után azt kell mondjam jó lett.

Pár pro/kontra:

- Némileg taktikusabb és nehezebb is, mint a hasonszőrű társai.
- Kicsit talán unalmasabb a kelleténél, de pont határeset. Emiatt kérdéses mennyi idő alatt unható meg.
- Karaktermodelleket nem vitték túlzásba.
- Újrakezdésnél igazából csak újabb kártyákra van eshetőség, alapjában szinte mindent alapról kell felépíteni. (Ami nem lenne probléma, csak ha nem kapod meg az új kártyákat, akkor nem jutsz előnyhöz.)
- A relikviákat jó ötletnek tartom és rengeteg van belőlük.
- A pálya újrakezdésekor jelenlévő kék bálna (bizony - utalás) az aki adhat bónuszt véletlenszerűen valamire, amit az ember kiválaszt, de ez csak minimális előnyt jelent az előző játékhoz képest.

Egyébként a játék még korai hozzáférésű, így sok minden változhat és fog is. Viszont jelen állapotában is elmondható készen van 90%-ban, tehát egy játszható produktum, csak finom kell hangolni.

Ha valaki szereti a stílust, annak itt adnék is linkeket hozzá:

Slay the Spire
http://store.steampowered.com/app/646570/Slay_the_Spire/

Monster Slayers
http://store.steampowered.com/app/496620/Monster_Slayers/

A Monster Slayer számomra az a játék ami a legjobban elköltött 8 euróm volt az utóbbi 10 évben, indie játékra. A világranglistán is sikerült a 40. helyig felmenni és most, hogy már hónapok óta nem játszom vele, sem tudtam kimenni a legjobb 100-ból. Ez volt az a játék, ahol nem elég, hogy 100%-ra megcsináltam benne mindent, még az achievement-eket is bezsákoltam. Ezzel bármikor le tudok ülni és várom a készítők következő címét. A Slay meg elválik mennyire lesz jó, de egyelőre nekem tetszik és folytatom.

180



Megaton Rainfall

Erről a játékról miért nem hallottam még soha?
Gyakorlatilag egy istent játszol, aki a Földet (spoiler: az egészet!) védi meg az UFO támadásoktól. Szó szerint arra repkedsz amerre akarsz, az egész procedurálisan generált. Aztán kapsz egy powerupot ami után még gyorsabban röpködhetsz. És most léptem ki, mert kicsit leesett az állam, amikor csak úgy próbaképp elmászkáltam az univerzumban, és feltűnt, hogy minden bolygóra le lehet szállni és rombolható a felszín mindenütt (nyilván pl. a jupiteren nem, mert gázóriás). A látvány és az egész simasága lenyűgöző, nincs loading sehol, és az alsó-középkategóriás laptopon is tükörsima kimaxolva (nyilván azért grafikailag nem egy AAA kategória, de szerintem ilyen méretekben ilyen optimalizáltan ez nagyon szép teljesítmény)...
Aztán visszamész a földre és irdatlan nagy városok várnak, autókkal és szanaszét zúzható... MINDENNEL, illetve emberekkel az utcán akik fejvesztve rohangálnak amikor egy rosszul irányzott lövésedtől mondjuk megsemmisül egy New York méretű város... :D
Zseniális az egész, és amint lesz hozzá VR támogatás (elvileg lesz), már lövöm is be munkahelyen Viveba :D

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Wolfenstein: The New Order

Sosem volt túltolásmentes a Wolfenstein, de itt már tényleg vicces mértékig vitték. Jópofa volt, de néha már sok. Alapból jobban szeretem, ha a konfliktusok és a nemeziseink árnyaltabbak, de ugye ez nyilvánvalóan nem az a játék, ezt itt nem is akartam keresni, csak talán emiatt sok is volt néha számomra, míg máskor éppen ezért volt jó.

Azért egy bizonyos képregénynek is bugyuta megoldás számomra már nagyon gagyi volt

ShowHide spoiler #

Ezeken túl azért sikerült jó dumákat, egy-két jobb karaktert és egész használható sztorit beletenni.

A látvány inkább művészileg volt ügyes munka, mert a grafika szerintem 2014-es szemmel sem igazán kiemelkedő. Pláne, hogy a Tech 5 miatt közelről minden csúnyán néz ki, és idegesítő, amikor egy ilyen nem túl régi játékban nem olvashatók el bizonyos cikkek vagy képaláírások, pedig látszik, hogy megírták hozzá a szöveget. Az Xbox One-ra már 2013-ban megjelent Ryse: Son of Rome sokkal erősebb ebből a szempontból, de mivel ez jobban fut, nem bántom, csak többet vártam az ultrától.

A mechanika ugyan alapvetően oldschool próbál lenni, de nem a legjobban merített a CoD-okból, amikor így tett. Van jelent, amikor különböző irányokból támadnak különböző ellenfelek, akiket überen jó előre, hogy honnan jönnek, afféle gépies szkriptelt memóriajátékká alakítva az adott részt. Egyébiránt is gyakran szkript spawnolja az ellenséget, volt olyan, hogy ki lehetett számolni, hány lövésenként támad hátha valaki, mégpedig olyan helyről, hogy csak a zárt - és kizárólag az én odalamról nyitható - ajtón át jöhettek.

Az AI nagykából a kötelező bekerítős dolgokat tudja, de amúgy nem okos. Ha riadó van, gyakran a NOLF vagy a Deus Ex: HR szintjén jönnek libasorban a vágóhídre, ha az adott helyszín nem fekszik neki/nem szkriptelték be külön jobban. Túl gyakran be lehet tanulni, hogy mit fog tutira ugyanúgy csinálni. Lépcsőfordulókba is képes beakadni, és ilyenkor lazán produkál a "legendásan bugosnak" tartott Gothichoz hasonló jeleneteket. Ha lopakodunk, akkor is buta, kiszámítható, félsüket és félvak AI-jal találkozunk.

A dual-wield először csalódás volt, mert a Halo 2-vel vagy a Call of Juarezzel szemben itt nem lehet különböző fegyvereket kombinálni, de a végén már legalább két fegyvernél a tüzelési módok ezt megvariálják. Az meg nem is baj, hogy nem annyira patikamérlegen belőtt, mint a Halo 2-ben, mert az itt nem lenne szórakoztató.

Az egész HP-s megoldás tökéletesen működött így, végig nagyon folyékonyan lehetett így harcolni, igazi regeneráció nélkül is, és a karakterfejlesztés (perk system) sem vált igazán erőltetetté.

Félreértés ne essék, ennek ellenére jó móka volt a gyilok, és kellemes volt azt lopakodással vagy akár harcmentes részekkel megszakítani, változatos helyszínekkel. Megtette a maga dolgát, nem vártam Thiefet. Csak ez nem is az új NOLF, bár még mindig ez áll a legközelebb hozzá. És emiatt is egy marhára gördülékeny élmény volt, ami vitt előre, a részletekben megbúvó hibák ellenére.

A végső bossért viszont elmehetnek MachineGamesék a fenébe, mert az alapvetően überen is könnyed (vs új Doom nightmare-en) játékhoz képest óriási szintugrás volt. Persze csak meg kellett találni a pontot, ahonnan nem tud eltalálni, és máris esélytelen volt szerencsétlen. Újabb szokásosan nagyszerű bossfightot kapott az FPS-műfaj!

Azért nem a csúcs, de összességében kevés FPS kötött le jobban single-ben, nemcsak mostanában, hanem valaha. Egyúttal az Wolfenstein lett, melyet végig is játszottam, mert ugyan az összessel - leglaábbis az FPS-ekkel - játszottam, de mint félbemaradt.

Lehet, hogy egyszer még a New Colossushoz is hozzá merek nyúlni.

Sors bona, nihil aliud.



Csak jelzem, a Colossusban már akimboban bárhogy kombinálhatod a fegyókat ;)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Érdekességnek jó, de elég gyorsan fel lehet fedezni mindent és az is látszik, hogy grafikusuk az nincs. Valamennyire egyet kell értenem a steam-es hozzászólásokkal, miszerint ez így inkább techdemo csak. Én attól félek, hogy a készítők nem fognak már időt feccelni abba, hogy kikalapálják, hanem ugranak a következő projektre.

Illetve ami engem a legjobban zavar, hogy pont a város szétcseszését kell megakadályozni, ami a legjobb elem a játékban. Értem, hogy halhatatlan vagy, tehát kell valami game over, de azt megoldhatták volna annyival, hogy az ufók ki akarnak szedni egy kristályt a város alól vagy bármi és akkor rombolhatnál nyugodtan. Lehetőségek száma végtelen.



Outcast: Second Contact

Na, végeztem. Maradtak a vegyes érzések, de a kezdeti negatívumokon a megszokás azért sokat enyhített... persze a véletlenül elkövetett dodge-olások előfordultak egészen a végéig, mert abból a szempontból menthetetlenül borzasztó a kontroller layout.

Zanzásítva:

- Egyértelműen polírozottabb a játékmenet bármelyik korábbi kiadásban látottnál. Sok a bug, az 1.0-ás verzió olyan érzetre, mint bármelyik Assassin's Creed mondjuk két peccs után, mégis kellemesebb az élmény, mint az ősben, az ott még az 1.1 verzióban is előforduló játéktörő hibák meg itt nincsenek meg. Gond nélkül hozható a 100%, nekem is csak azért nem lett meg, mert néhány dolgot elfelejtettem az utolsó végigjátszás óta (pl. hogy Zorkatrazba csak egyszer lehet elmenni, szóval buktál is egy mellékküldetést, ha túl korán húzol el oda).

- Az új HUD, a térkép és az analytics rész sokat segít. Bizonyos fegyverekkel sokkal könnyebb célozni (főleg a gránátvetővel) és összességében is jobban esik kihasználni a teljes arzenált, mint a régi játékban, a térkép sokkal jobban segít a navigációban, az analyticsnek köszönhetően meg sikerült rájönnöm eddig nem ismert összefüggésekre (pl. arra, hogy konkrétan mitől nem fognak respawnolni az őrjáratok az egyes régiókban).

- Ha megszokod, jobban működik az új mozgás, mint a régi, az ugrás meg fura és kicsit momentum-based, de a kötelező platformer részeken pont jól működik, szóval sikerült vele kijavítani a játék néhány frusztrálóbb részét.

- Az nagyon jó, hogy végre van egy kis értelme lopakodni, mert erre a régi játék konkrétan alkalmatlan volt. Fasza volt repetitív lövöldözés helyett úgy szétgyilkolni az okaari barrakkot, hogy a kábító puskával a 3 külső őrt ártalmatlanná tudtam tenni anélkül, hogy riadó lenne a dologból, majd a láthatatlanság gadgetet aktiválva robbanószert vittem a békésen pihengető katonák közé, aztán a proximity detonatorral még láthatatlanul robbantottam egyet, meg is haltak vagy 10-en. Utána jól elbújva flankelhettem a robbanásra odasandító katonákat, és mire észbekaptak, már halottak is voltak mind. Régen ezt a részt csak 10 perces masszív lövöldözéssel lehetett megcsinálni.

- A kézitusát viszont sikerült jó értelmetlenné tenni a remake-ben. Szuperhasznos ez a régi játékban sem volt már, viszont a kezdeti helyszíneken remekül lehetett lőszert spórolni azzal, hogy szétvertél néhány katonát a hitstun erejét kihasználva. Itt ez az opció nem létezik, mivel gyorsabb az ellen sokkal, a shoulder kamera miatt meg a környezetedet sem tudod figyelni ütlegelés közben.

- A harc összességében bejött: tetszett a limitált fedezék-lehetőség a folyamatos rohangálás helyett, a gyorsabb projectile-ok és a tempósabb ellenfelek meg szépen megdobják a dinamikát.

- Az opciók között elrejtett nehézségi szint beállítás remek dolog, mivel a damage resistance-t alacsonyra állítva néhány bekapott lövés elég is a bekrepáláshoz. Az elején kicsit keménynek tűnik, de csak meg kell tanulni észnél lenni hozzá, cserébe pedig a játék a második felére sem lesz walk in the park.

- Az átvezetők borzasztóak: talán még az eredeti játékban látottnál is rosszabbul sikerült őket animálni, ráadásul hajlamosak a bugokra is.

- Tetszettek a hozzáadott új titkos helyek, már legalábbis azok, amiket sikerült megtalálnom. Szépen adnak hozzá dolgokat a lore-hoz, és tök jó érzés az, amikor véletlenül ráakadsz egyre. Elsőre fogalmad sincs, mi akar lenni, amit látsz, de aztán megvizsgálod a részleteket, leesik és "wow".

- Nagyon szép a grafika néhol, és összességében inkább hit, mint miss.
rwurl=https://i.imgur.com/dgv29VD.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/2kq9hVK.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/OwEB5UA.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/McS3NKU.jpg
A draw distance persze senkit sem fog levenni a lábáról, egy mai AAA-címhez képest pedig le van maradva a látvány jócskán, de attól még igazán tisztes, hogy ilyen apró költségvetéssel mit sikerült kihozni a régi helyszínekből. Sikerült megőrizni az eredeti hangulatot is teljesen, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy inkább a régi játékot látnám a képernyőn. Unity-szaga az van, ami miatt a voxeles egyediséghez képest itt annyira nem egyedülálló a látvány, de ha már Unity, akkor itt inkább az Oddworld: New 'n' Tasty minősége köszön vissza, és nem a steames tucat indie címeké. Amikor először láttam DX11-es tesszelációt, az jutott eszembe, hogy "na, ezzel már lehet olyan "domborzati érzést" csinálni, mint az Outcastban voxelekkel", szóval nekem tetszik, hogy ebbe az obvious irányba vitték el a remake grafikáját.

Összességében nem több ez egy jobb Outcastnál, ami új fanból valószínűleg keveset fog hozni, a régiek azonban örülni fognak neki.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!